Hajdú-Bihari Napló, 1972. április (29. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-02 / 79. szám

ány év óta fokozódó figyelem a helytörténeti kutatóminhonismereti tevékenységet. A nbözőbb fórumokon, sajtódióban, népfront bizottsáemelnek szót a honismereti om szélesítése, a helytörténnti munka támogatása melyről persze még nem beszél, hogy ez a fokozódó figyőérdeklődés minden irányban alható lenne és hogy minden útból adottak volnának lépés feltételei. Erről még jó, ha csak utalunk néhányatlan problémára. A közeli létrejött vagy újjáalakult meneti bizottságok komoly koordináló szervei a kutatnkának. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a cii szerv kellő anyagi esztélkül nem tudja megfelelősítani és befolyásolni a helyírást. Igen jelentős az a leadottság, elsősorban szakpontból, amelyekkel ezik rendelkeznek. A szakmai nézete, összefogása azonban nyik lehetősége a kutató szélesítésének. A tudományi helytörténetírás hólyagi erőket is igényel. gy közepes méretű kindittsége a 100 000 Ft-ot is elaz összeg a nagyobb városi gondot okoz. Kisebb telelek pedig méginkább. A ott anyag pedig akkor váln közkinccsé, ha mindenki hozzáférhetővé válik, ha nik. A helytörténeti bizottban jelenleg a legkisebb gyel sem rendelkezik. Éretne megvizsgálni, milyen lehetne központi forrásból y történeti bizottságok útján riogatást nyújtani a helyi kutatáshoz. A történetírás elsősorban az elepülés érdeke, de ezt a nem szabad csak helyi ügyezeni, hiszen a helytörténetsek nélkül az országos át- és igényű összegzések ásíthatók meg. A helytörténűkebb haza történetének, ek, jelenének megismerte■gszerettetése alapja a széhorizontú, de konkrét és n élményekhez kötődő, almaszeretetnek is. Ez is indotékozottabb támogatást,mcsak az anyagi eszközöknek. Szűk azoknak a köre megfelelő felkészültséggel, lemmel fáradoznak e n mozgalom felkarolásán. A tnetírás, a honismeret pelehet csak néhány törtékálpatrióta ügye. Növelni Helytörténet és honismeret Előtanulmányok Debrecen monográfiájához kell tehát azoknak a szakembereknek is a számát, akik feladatot, részt vállalnak e munkából, akik irányítani, szervezni és szélesíteni tudják e tevékenység aktívahálózatát, az önkéntes kutatók táborát. Nem lennénk azonban tárgyilagosak, ha elhallgatnánk azokat az eredményeket (a helytörténeti vetélkedők sikere, honismereti szakkörök növekvő száma, a honismereti mozgalom kereteinek bővülése stb.), amelyeket e vonatkozásban tapasztalhatunk. A honismeret iránt fokozódó igényeknek például döntő szerepe volt és van abban, hogy fellendült a helytörténeti kutatómunka, hogy több megbízást adnak vagy helytörténeti kiadványt jelentetnek meg vidéki városokban és kisebb településeken is. A folyamatos, rendszerező, tudományos igényű helytörténetíráshoz azonban tovább kell javítani a kutatási feltételeket és a legkülönbözőbb közművelődési formákkal növelni a honismereti igényeket, a honismereti mozgalmat. A tudományos helytörténeti kutatómunka támogatása, a szűkebb hazájukkal önként és aktívan ismerkedők körének szélesítése, a honismeret iránti társadalmi igények felkeltése együttesen biztosítja a haza iránti szeretet erősítését. A fenti összefüggések elismerése, a honismeret és a helytörténet fontossága vezette a Debrecen városi Tanács vezetőit, a végrehajtóbizottságot is akkor, amikor meghatározták a helytörténeti kutatás ötéves tervét. A Debrecen városi Tanács az elmúlt időszakban is adott támogatást helytörténeti munkák megjelentetéséhez. A tanulmányok kiadása azonban esetleges, alkalomszerű volt, leginkább történelmi évfordulókhoz kapcsolódott (Mocsár Gábor: Szellem és századok, A képzőművészetek Debrecenben, Debreceni bibliográfia, Király Ferenc: Debreceni október), s így nem biztosította a rendszerességet, a huzamosabb ideig tartó kutatás lehetőségeit. A helytörténeti munka tudatos irányítása, a tudományos igényesség, a kevésbé ismert események feltárása tervszerű kutatási programot és kiadványteret igényel. Ezt biztosítja a már említett ötéves tervezet. E program keretében jelent meg az elmúlt év végén Bényei József szerkesztésében „Egyet lép az ősi város” című verses antológia, amely a debreceni emberekkel, utcákkal, Debrecenben élt vagy itt megfordult személyiségekkel, Debrecen múltjával és szellemével, Debrecennel kapcsolatos költeményeket szedi egy csokorba. Különös élmény végigolvasni ezt a kötetet, amelyben nemcsak a város sajátos atmoszférája, hanem egy kicsit a magyar líra lüktetése és változása is érzékelhető. A kötet tényszerű adatokat, eseményeket nem tartalmaz, mégis fontos forrása a helytörténetírásnak. Az antológia aköltészet nyelvén ad sűrített öszszegző áttekintést a város szellemi életének mozgásáról, életformájáról. De a gyűjtemény nemcsak helyi vonatkozású. A versek szélesebb horizontokat nyitnak meg és jelentősége is túlnő a város határain. Ebben az évben jelenik meg M. Pásztor József „A Mi Utunk” (Forradalmár életek Debrecenben) című munkája. A tanulmány szerzője részletes elemzést ad a Horthykorszak idején megjelenő haladó szellemű folyóirat munkájáról. Megismerjük a társadalmi és irodalmi szemle szobafestőből lett szerkesztőjét, Végh Dezsőt, a folyóirat szerkesztési elveit, szocialista szellemű cikkeit, tanulmányait, íróit. Az anyag feldolgozása közben tanulságos bepillantást kapunk a város munkásmozgalmába. Ritka és érdekes dokumentumok felhasználásával megismerkedünk azzal a rendőrségi hajszával is, amelyet a folyóirat és szerkesztői ellen indítottak. A Mi Utunk számai Debrecenben jelentek meg 1933 márciusa és 1934 szeptembere között. Rövid, de hatékony életének a szemle szerkesztői és munkatársai ellen indított bűnvádi eljárás vetett véget. A folyóirat monografikus igényű feldolgozása teljesebbé teszi a két világháború közötti Debrecen haladó mozgalmára vonatkozó ismereteinket. „A város zenei élete a századfordulótól napjainkig” című tanulmányt 1973-ban jelentetjük meg. A szerzői hármas: Straky Tibor, Szathmári Endre és M. Lázár Magda nehéz, úttörő feladatra vállalkozott. Nemcsak a közel 100 év anyagával kellett megbirkózniok, hanem legalább ennyi nehézséget jelentett az utóbbi évtizedek hiányos anyaga, nehezen hozzáférhető forrása. A kutató munka azonban már a befejezéshez közeledik és rendszerezésre vár a város zeneoktatását, zenei életét, hangversenyprogramját, operakultúrájának fejlődését áttekintő és értékelő anyag. Megkezdődött a kutató munka a Csokonai Színház több mint százéves történetének feldolgozásához is. Katona Ferenc szerkesztő irányításával debreceni kutatók vallatják a levéltárak okmányait, a korabeli sajtó híradásait. A színháztörténeti kiadvány 1974- ben jelenik meg. A 30 évre tervezett tanulmány gazdag képanyagot és évadokra bontott műsortervet is tartalmaz majd. Az ötéves kiadványprogramot 1975-ben a debreceni ipar, a debreceni nagyüzemek történetét feldolgozó tanulmánykötet zárja. A bonyolult és hosszadalmas kutató munkát igénylő feladatot dr. Ránki György, a KLTE professzora irányítja. A felsorolt tanulmányok mellett a megyei és a járási tanáccsal közös kiadásban jelenik meg a megye és Debrecen irodalmi és műemlékeit feldolgozó kötet. Úgy gondolom, hogy ezek és a már meglevő tanulmányok megteremtik a lehetőségét annak, hogy a történészek néhány év múlva hozzáfogjanak a debreceni monográfia megírásához. De reméljük, hogy ezek a kiadványok nemcsak az átfogóbb kutatómunkához nyújtanak hasznos segítséget, hanem újabb ösztönzést, lendítőerőt adnak a honismereti mozgalom szélesítéséhez is. Dr. Tar Károly .DBA FOGADÁS. Nehézy háztartásbeli, hatvannégy : a képet, szemüvege alatt n egy könnycsepp, régen volt már... És lukkan a feledés hománz, Svéd Péter, ahogy mi A kis szobában lakott, az főzött neki is. Nagyon üdves ember volt, soha semmit, csak teát. Mint Istenem, milyen furcsa is ír nekünk, hogy ez az einig csak teát ivott. Külögyerekeket szerette, akik rossz fát tettek a tűzre, aludtak, mert ő megvédte a gyerekek is nagyon sze- Úgy emlékszem, Kijevet ! és arra is vélekszem, amit mesélt a családjáról, aki és a gyerekeiről, aztán ta róluk: „Kaput”. Sokáig tilt. Lassan olyan lett, mint a családunk tagja. Nagyon volt, jószívű, az élelmiát szinte nekünk adta, a lek meg mindig kerítettekor elérhetetlen csemencsét, cukorkát vagy csol lábujjhegyen jött, ment a hogy senkit ne zavarjon, is úgy nyitotta-csuktam, nyár közepe lehetett, amikor elbúcsúzott tőlünk. Aztán soha nem láttuk ... BÚCSÚZÁS. Dr. Szűcs László, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola igazgatója, negyvenegy éves. Nézi a képet, és az arcán, a szemén látszik, hogy meghatódott. — Nem voltam még egészen tizennégy esztendős, amikor a kapitány „mindenese” lettem. Segítettem neki a raktárban, írni is be akart fogni, de akkor nem ismertem a cirill betűket. Úgy él az emlékezetemben, hogy a sebesülése nagyon megviselte, nagyon lesoványodott. Nem akart kórházba menni, és az életveszély elmúltával inkább magát gyógyította. Ma már tudom, a szovjet katonák nem szívesen mentek segélyhelyre, kórházba. Soha nem fogom elfelejteni, hogy a sebesüléskor tönkrement lovaglónadrágja helyett édesanyám varrt egy másik nadrágot, éppen május elsejére. Nagyon örült neki. És mintha arra is vélekednék, hogy otthon, a polgári életben bányánál vagy vasútnál dolgozott technikusként vagy mérnökként. És főleg a búcsúzás napja és erősen emlékezetemben. Szép napos idő volt. Délelőtt. Vadonatúj nyári zubbony volt rajta, sapkáját a kezében tartotta. Valamennyiünket megcsókolt, mire a nagymama elkezdett sírni, aztán rázendítettünk mi, gyerekek, és a kapitány szeméből is kiperdült a könny. Nem csoda. Úgy hozzánk nőtt az alatt a néhány hónap alatt. Kifordult a lakásból, lement a lépcsőn, feltette a sapkáját, tisztelgett nekünk, akik ott álltunk valamenynyien az ajtóban, aztán katonás hátraarcot csinált, és egyenletes léptekkel elindult. A kapuból viszszaszólt, hogy Berlinből hazafelé majd benéz hozzánk. Többé sosem láttuk, nem is hallottunk róla. Ment az utcán és nem nézett vissza ... Kiegyeznék az élettel, ha mégegyszer megszoríthatnám a kezét. VISZONTLÁTÁS. A viszontlátásra várni kell. Prokofij Markijanovics Svéd kapitányt szívesen látnák Magyarországon otthonukban azok, akik emlékeznek rá. Az elmúlt több mint negyedszázad alatt sok minden történt azokkal az emberekkel, akik ebben az írásban szerepelnek. De Prokofij Markijanovics Svéd leveléből, magyar barátai emlékezéséből kiderül, hogy „A nagy bánatok, akárcsak a nagy örömök megrövidíteni látszanak az időt”. Úgy tűnik, mintha mindez csak tegnap történt volna. Oravec János 25 éves a Tiszatáj „Igaz és egyenes legyen az, aki felveszi pennáját.” Ez volt a most huszonöt éve megjelent folyóirat első mondata. Érdemes elolvasni a Kármán József idézet alatti ritkán szedett szöveget is: „Szegeden a Széphalom megszűnése óta nem volt olyan folyóirat, mely városunk és vidéke íróinak, költőinek és képzőművészeinek helyet adott volna. Pedig Szegedet szellemi hagyományai arra kötelezik, hogy messzi vidék tehetségeit vonja körébe és istápolója legyen olyan tehetségeknek, melyek nagyon is távol estek a «pesti literatúrától«. Szegeden sokan érezték az utóbbi esztendőkben ezt a hiányt, és most, amikor útjára , bocsátjuk roppant nagy erőfeszítések árán folyóiratunkat, tanúságot szeretnénk tenni arról, hogy Szegeden vannak, akiket Kálmány Lajos, Móra Ferenc és Juhász Gyula szelleme, jószándékú munkára tud ihletni.” Sokat mondó tény, hogy alig másfél évvel a felszabadulás után már érezték egy irodalmi fórum hiányát a szegediek, s akár „roppant nagy erőfeszítések árán” is létrehozták a lapot, a Széphalom , amely 1927- től 1943-ig megjelenő folyóirat volt, szépirodalmi rovatában megtaláljuk Kosztolányi, Móra Ferenc, Juhász Gyula és Szabó Lőrinc írásait is — utódát. Ez részben igazolja is, hogy Szegeden valóban vannak irodalomszerető, hagyománytisztelő emberek. De emellett szól a huszonöt évi folyamatos megjelenés is. Nem könnyű idő volt a Tiszatáj megalapításának kora. A sok próbálkozás közül egyedül maradt meg, s így lett 1945 utáni legrégibb szépirodalmi fórumunk. Országos és táji jellegű lapok sora jelent meg a Tiszatájjal egyidőben, azonban legtöbbjük két-három évi működés után megszűnt. Ilyen sorsra jutott a Válasz, amely az 1934-ben indult és 38-ban megszűnő népi írók folyóiratának szerves folytatása volt — erre utal az is, hogy évfolyamait nem 1946-tól kezdte sorszámozni, hanem beleszámították a felszabadulás előtti éveket is —, amelyben először kaptak szót irodalmáraink: Németh László, Illyés, Kodolányi János, Sarkadi, Veres Péter és Szabó Pál. Hamarosan kiderült, hogy nem sokáig tartható fenn, ennek jelei már 1948-ban megvoltak: a Válasz előfizetői hatvan helyett negyven forintért kaptak Illyés, vagy Németh László kötetet. Később már ilyen propaganda sem segített, s 1949 júniusában már a felelős szerkesztő könyörgő szavai sem menthették meg a felszabadulás utáni első jelentős irodalmi lapunkat. Nem egyedüli próbálkozás volt az Antalffy György, Szeged város polgármestere, Bálint Sándor, a Dugonics Társaság elnöke, Bibó István, a szegedi egyetem professzora, Donászi Kálmán, Szeged város kulturális tanácsnoka, Magyar László, a Juhász Gyula Társaság elnöke, Lőkös István, a Kálmány Lajos Kör tagja, Seres József szabad művelődési s. fogalmazó és Ertsey Péter által szerkesztett lap (a Szerkesztőbizottság névsora a második számból való, amely Juhász Gyula emlékére jelent meg) a Dél-Tiszántúlon sem A közeli kulturális központ, Hódmezővásárhely egyszerre két folyóiratot indított. Az egyik Illyés szociográfiájának címén jelent meg — Puszták népe — évente négyszer. Színvonalára vigyáztak Illyés, Gulyás Pál, Takács Gyula és Pákozdi Ferenc versei, Németh László Pusztuló magyarok című vígjátéka, s tanulmányai a mondatról, filozófiáról, Veres Péter és Cseres Tibor — aki a szerkesztőbizottság tagja volt — írásai. A másik folyóirat a Délsziget volt, amely szintén országosan ismert munkatársakat foglalkoztatott, s mely szerkesztőjének, Moldvay Győzőnek meghívására 1947-ben Szabó Lőrinc Vásárhelyre látogatott. A Tiszatáj, amely hasonló próbálkozásnak látszott — szintén megismerte az anyagi gondokat — hosszú ideig segítették ugyan a hátsó lapokon megjelent hirdetések (pl. Ne csak ruháját védje, szívjon NIKOTEX-et), s a papírhiányt, már első évfolyamában több összevont száma jelent meg, 1948-ban pedig együtt az első három. Már 47-ben helyet adott neves szerzőknek: Zelk Zoltánnak, Gergely Sándornak, Ortutay Gyulának, Vidor Miklósnak, Péter Lászlónak, közölte Ertsei Péter és Füssy László verseit is. A jelentős irodalmárokkal kialakított viszonyát megtartotta, majd a külföldi magyar irodalmat legrészletesebben, legjobban bemutató folyóirattá vált, itt jelent meg nagyon sok írása az ismert szlovákiai írónak Fábry Zoltánnak. Nekünk, debrecenieknek is fontos orgánummá vált lap, nem egy költőnk, írónk, kritikusunk küldte el írásait az egyre színvonalasabbá váló folyóiratnak. A Tiszatáj szerkesztői sohasem feledkeznek meg egyetlen irodalmi vagy képzőművészeti évfordulóról sem, élnek a lehetőséggel, hogy bemutassák a Szeged környéki tanyavilágot, ennek művészetével gyakran foglalkoznak. Tavaly júliusi számukban szót adtak az egyszerű tanyasi embereknek, akik érzelmi világa, gondolkodásmódja, élete nagyon érdekes nekünk, városiaknak. A 26. évfolyamra új formát kapott a folyóirat. Évről évre nemcsak technikailag, de színvonalában is, szerkesztésmódjában is javul, fejlődik. Évfordulója alkalmából köszöntjük, üdvözöljük a Tiszatájat, s kívánunk további színvonalas, eredményes munkát. Csontos Sándor HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1972. ÁPRILIS 2.