Hajdú-Bihari Napló, 1972. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 112. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Jó szóé az elsőség Az emberek tízezer-, sőt százezerszámra lépnek be és dolgoznak nagy kedvvel a szo­cialista — vagy a szép cí­mért még csak küzdő — bri­gádokba, amelyeknek nem tit­kolt funkciójuk, hogy a szocia­lista munka üzemi feladatai mellett a művelődés és az em­beri magatartás szocialista nor­máira is neveljenek. Nem is mindig a legalacsonyabb fokon. Ebből a vállalásból, ebből a nekiindulásból alakul ki a szo­cialista brigádtag arcképén a fő vonások mellé a talán a leglé­nyegesebb: a közösségi ember tónusa. Ezerszámra hozhatnánk fel példákat arra, hogy ezek a kis kollektívák néhány év alatt — sokszor néhány hónap alatt is — képesek voltak em­beri sorsok és történetek­ jó irányba fordítására. Nem elha­markodott a kijelentés: az em­berek szocialistává nevelődnek. A nevelésen ugyanis nagyon sok múlik. Ha komolyan vesszük a bri­gádmozgalom hármas jelsza­vát, világossá válik, a munka­­fegyelem eszközeivel és anyagi meg erkölcsi ráhatásokkal vi­szonylag könnyű elérni, hogy az átlagos, jószándékú és akár közepes képességű ember is fegyelmezetten és rendesen el­végezze a maga munkáját. Na­gyon őszintén szólva ez a fe­gyelmezett és gondos munka egy csendes, látványosságokat nem kedvelő, közéleti aktivitás­ban nem „kiugró” brigádtag esetében alig-alig különbözik a szocialista brigádon kívül vég­zett tevékenységtől. De hol kez­dődik a többlet, az a bizonyos hozzáadott érték, ami szocia­listává teszi a brigádot? Az egymás nevelésén, az egymás­­rahatáson. Az átlagos munkásra legtöb­bet hat a barátja, váltótár­sa; egyetlen megjegyzés, jó­kedvű nógatás, az emberi ter­mészet közeli­ ismeretében fo­gant észrevétel többet adhat egy pillanatnyi ellanyhulás le­küzdésére vagy egy emberi hi­ba kiküszöböléséhez, mint a legtudósabb kívülálló, bár még oly bölcs szavai is. A nevelőmunkában ugyanis egyszerűen az együttmunkálko­­dás csiszoló és érlelő, apró im­pulzusokból nagy mozgássá növekvő hatását kell érteni. Az osztályos társak pedagógiá­ját , amely néha csak egy gesztusban, apró szemöldök­­rándításban jelentkezik; a zu­hanyzóban elhangzott ugratás­tól a brigádértekezleten elmon­dott őszinte, nyílt bírálatig vagy dicséretig. Mert amint a családi otthon és az iskola pedagógiájában is a jó szóé az elsőség: ebben a különös, üzemcsarnokokban és öltözők légkörében folyó nevelésben is az emberi hang, a tisztességes, őszinte, jóindulatú szó lesz a fő esz­köz, még a mai brigádta­gok­­ unokáinak életében is. A kormány elismerő oklevelét kapta a hajdúnánási Rákóczi Termelőszövetkezet . A hajdúnánási Rákóczi Termelő­­szövetkezet a 3000 holdnál kisebb területen gazdálkodó termelőszövet­kezetek kategóriájában az országos versenyben több mint 23 ezer pon­tot ért el, és ezzel elnyerte a kor­mány elismerő oklevelét és a Ter­melőszövetkezetek Országos Taná­csának emlékplakettjét. Az elismerő oklevelet, az emlék­plakettet és a kitüntetéseket ünne­pi közgyűlésen vették át a termelő­szövetkezetiek szombaton délelőtt a Hajdúnánás­városi Művelődési Ház­ban. A megjelenteket — köztük Szabó Miklóst, az MSZMP Hajdú- Bihar megyei bizottságának osztály­­vezetőjét, Sebő Simont, a Hajdúná­nás városi Pártbizottság titkárát, Fazekas Károlyt, a Hajdúsági Ter­melőszövetkezetek Területi Szövet­ségének tiktárát — Varga Sándor, a termelőszövetkezet elnöke köszön­tötte. A tsz munkáját és az elért ered­ményeket Győri Sándor, az abonyi Ságvári Termelőszövetkezet elnöke, a TOT elnökségének tagja méltatta, majd átadta az elismerő oklevelet. A miniszteri kitüntetéseket Jakab Tamás, a megyei tanács osztályve­zető-helyettese adta át. A Mező­­gazdaság Kiváló Dolgozója kitünte­tést kapta Varga Sándor növényter­mesztő és Timári Sándor számvitel­­­li csoportvezető, miniszteri dicsérő oklevelet Kiss Ferenc bérelszámoló és ifjú Bodnár Miklós növényter­mesztő. A kitüntetések átadása után Sebő Simon méltatta az elnyert kitünte­tést, és további eredményeket kí­vánt a termelőszövetkezet tagjainak, vezetőségének. Az ünnepi taggyű­lés után a meghívott vendégek meg­tekintették a gazdaságot. Varga Sándor (jobbról) átveszi az oklevelet Győri Sándortól Negyedszer is Élü­zem a MEDICOR debreceni gyára 1968 óta már negyedik alkalom­mal nyeri el az Élüzem címet a MEDICOR­ debreceni gyára. A tava­lyi munkáért járó kitüntetés átadá­sánál jelen volt és az elnökségben foglalt helyet Basa Imre, a Magyar Szocialista Munkáspárt Debrecen városi Bizottságának titkára, Kene­sei Sándor, a KISZ Hajdú-Bihar megyei bizottságának titkára, és Körtvélyesi Gyula, a KISZ Debre­cen városi Bizottságának titkára. Pallai József, a gyári pártbizott­ság titkára megnyitó szavai után Básti Lajos Kossuth-díjas Kiváló Művész adott rövid műsort. Ezután Vágó István, a debrece­ni gyár igazgatója mondott ünnepi beszédet, amelyben megemlékezett a vállalat 1971. évi eredményeiről. Megállapította, hogy az első Élüzem címet a vállalat 1968-ban kapta, mert nyereségét az előző évvel szemben megkétszerezte, a terme­lést pedig 40 százalékkal növelte. Ezekhez a kiemelkedő eredmények­hez viszonyítva az 1971. évet úgy zárták, hogy termelésüket három év alatt megduplázták, a nyereségtö­meget az előző évhez viszonyítva 20 százalékkal növelték, úgy, hogy ha az állami visszatérítés nem csök­kent volna, 40 százalékkal több nyereséget érnek el. A vállalat or­­vosiműszer-gyárának életében az elmúlt évben minőségi változás ját­szódott le. Sikerült az extenzív fej­lődési szakaszból az intenzívbe lép­ni. A debreceni gyár volt a MEDI­COR Művek legalacsonyabb költ­séghányaddal termelő üzeme. Az önköltségcsökkentés legnagyobb­részt műszaki intézkedésekből fa­kad. A gyár jó piacpolitikáját mutatja, hogy tőkés árbevétele az előző év­hez viszonyítva megduplázódott. Az igazgató beszéde után a nagy­­vállalat vezetősége nevében átadták az Élüzem címet tanúsító oklevelet. Basa Imre, a városi pártbizottság titkára felszólalásában örömmel nyugtázta, hogy a MEDICOR debre­ceni gyára ismét Élüzem. Elmondta, hogy a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága 1971. de­cember 1-i határozatának gyakorla­ti végrehajtására a MEDICOR-t mint modellvállalatot tekintik. A nagyvállalat eddigi belső reformja­it, s az ezutáni munkaszervezési in­tézkedéseket ajánlani fogják más vállalatoknak is. Ezután Vágó István, a vállalat igazgatója Kiváló Dolgozó kitünte­téseket és jutalmakat adott át. Iparművészeti bemutató Iparművészeti be­mutató nyílt pénte­ken a debreceni Medgyessy teremben. A bemutatón, amely egy hónapig tart, hazánk legrango­sabb művészeinek alkotásai láthatók: kerámia vázák, réz­domborítások, ötvös­munkák és más la­kásdíszek, használati tárgyak. Apró Antal Norvégiában A norvég parlament elnöke, Bernt Ingvaldsen május 12-én dél­előtt hivatalában fogadta Apró An­talt, az országgyűlés elnökét — aki meghívására látogatott Oslóba —■ és kíséretét. Ezt követően a magyar küldöttség baráti eszmecserét foly­tatott a norvég parlamenti csoport­jának vezetőivel, köztük Helge Seippel, a külügyi és alkotmány­­ügyi bizottság elnökével. A magyar küldöttséget hivatalá­ban fogadta Andreas Cappelen kül­ügyminiszter. A külügyminiszter ebédet adott a küldöttség tisztele­tére. A külügyminisztérium vezető tisztviselőin kívül jelen volt az ebéden a norvég parlament több vezető politikusa is. (MTI) Bulgáriába utazott a Maróthi kórus Szombaton délben Bulgáriába utazott a debreceni és Hajdú-Bihar megyei Művelődési Központ Ma­róthi György kórusa. A kórus tíz napot tölt Várnában, ahol a „Ten­geri hangok” elnevezésű nemzetkö­zi kórusfesztiválon vesznek részt. . A kórus első fellépésére május 17- én kerül sor; Kodály, Balázs és Bárdos műveit adják elő. A debreceniek viszonzásul a vár­nai tanács kórusát látják majd vendégül a júliusi debreceni kórus­fesztiválon. Elutazott a kubai könnyűipari miniszter Nora Frometa Silva, a Kubai Köztársaság könnyűipari miniszte­re, aki a magyar kormány meghí­vására nyolc napot töltött hazánk­ban, tanulmányozta a magyar könnyűipart, szombaton — folytat­va európai körútját — hazánkból a Szovjetunióba utazott. A kubai miniszter és a kíséreté­ben levő gazdasági szakemberek itt-tartózkodásuk­­ során konzultá­ciót folytattak a magyar könnyű­ipar vezetőivel, és 15 üzemet láto­gattak meg. Nora Frometa Silvát fogadta dr. Ajtai Miklós, a Minisz­tertanács elnökhelyettese. A kubai miniszterasszony Budapesten talál­kozott a Magyar Nők Országos Ta­nácsának vezetőivel is. A­ kubai vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Keserű Jánosné köny­­nyűipari miniszter, a Külügymi­nisztérium és a Könnyűipari Mi­nisztérium több vezető képviselője búcsúztatta. Ott Volt Floreal Cho­­mon Mediavilla, a Kubai Köztársa­ság nagykövete. (MTI) fl Varsói Szerződés és az európai biztonság Fiatal konzervgyári kommunisták között fl belső ellenőrzésről ! (3. oldal) GENFI LEVÉL v4 tejföl és m­óráról Születésnapra Szabad-e az egyéni gazdáknak dohányt termelni? (4. oldal) Kerékpárkaravánok indulnak a színház felé (5. oldal) — NAPI krónika (8. oldal) RIPORT 1 4 Berettyó PARTJÁRÓL 9., 10., 11. oldal.

Next