Hajdú-Bihari Napló, 1972. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 112. szám

A Közalkalmazottak zenekarának évadzáró hangversenye Május 8-én a Pódiumteremben került megrendezésre a Közalkal­mazottak zenekarának évadzáró koncertje Tóth László vezényleté­vel. Közreműködött Andrássy Pál (hegedű) és Bartha Zsolt (gordonka). Az együttes műsorpolitikájáról, produkcióinak hézagpótló szerepéről már korábban is olvastunk és hal­lottunk. Ez a koncepció, mely egy­idejűleg állít reflektorfénybe klasz­­szikus értékeket és ritkán hallható remekműveket, a hétfői koncerten is maradéktalanul megvalósult. Az esten először Händel Vízizenéje hangzott el. Ez a gyönyörű muzsika bár­ a szerzőtől eredendően többféle hangszerelésben is fennmaradt, saj­nálatosan ritkán hallható. A Köz­­alkalmazottak zenekara — az együt­tes jellegének megfelelően — a ka­marazenekari változatot, ill. hang­­szerelést szólaltatta meg. A produk­ció legszebb részleteit a fúvósok — oboák és kürtök — és a vonósok párbeszédszerű ismétlései tették ér­dekessé és változatossá. Az együtt­­hangzás szépségei még az előforduló kisebb ritmikai pontatlanságokat is feledtették. Haydn A-dúr szimfóniája nem mutatott ilyen egységes képet. Az első tétel a szokásosnál rövidebb terjedelme ellenére komoly techni­kai problémákat jelentett a vonós­kar számára. A lassú tétel és a iste­­ntiett viszont hangulatteremtő, szép előadásban szólalt meg. Szünet után Brahms a-moll ket­tősversenyével adózott a zenekar a 75 éve halott mester emlékének. Egyike azon műveknek, melyek ke­véssé hálásak, s a megszólaltatásá­hoz befektetett energia nem mindig térül meg a sokkal „látványosabb” versenyművekhez képest. A hétfői előadás legszebb pillanatait a két kiváló, fiatal szólistának, Andrássy Pálnak és Bartha Zsoltnak köszön­hetjük. Mindketten a debreceni szakiskolában kezdték tanulmányai­kat, s ma az ország két legrango­­sabb zenekarának, a Rádiózenekar­nak, ill. az Állami Hangversenyze­nekarnak művészei. A Közalkalma­zottak zenekara és Tóth László kar­nagy biztosította számukra a fel­lépést. Muzsikálásuk egyformán csi­szolt, árnyalt és lendületes, hangjuk áttetsző és szárnyaló, összjátékuk annyira természetes, mintha egyet­len vonóshangszer magasabb és mé­lyebb regiszterváltását hallanánk. A zenekar és Tóth László karnagy a kíséretet alapjában véve jól látta el, csupán a tutti szakaszok hang­zása tűnt kevésnek, helyenként technikailag is fogyatékosnak. A zsúfolt Pódiumterem közönsége hosszú tapsokkal köszöntötte a ro­konszenves szólistákat, a zenekart és karnagyát. Az elhangzott művek­ről Lieli Pál tartott érdekes ismer­tetést. K. Z. Pedagógusjelöltek országos találkozója Május 10-én és 11-én, amint ar­ról már sokan értesülhettek a rá­dió és tv riportjaiból, Pécs mintegy kétezer fiatalt fogadott. Első alka­lommal rendezték meg a pedagó­gusjelöltek országos találkozóját. A gondolat és a kivitel amellett, hogy a Pécsi Tanárképző Főiskola mun­káját dicséri, jelzi az is, hogy az intézetek tevékenysége tartalomban, módszerekben gazdagodik, elmélyül, folyamatos lesz az együttműködés, így az oktatók, hallgatók helyzete könnyebb, az új nemzedék általános és szakmai képzése színvonalasabb lesz. Tizenkilenc oktatási intézmény képviselői jelentek meg a találko­zón, mindazok, akik az óvodában, általános iskolákban arra fognak törekedni, hogy az egyén minél sok­oldalúbb fejlődése a maga és a kö­zösség érdekében megvalósuljon. Megyénket a hajdúböszörményi óvónőképző Intézet és a Debreceni Tanítóképző Intézet képviselte . A hallgatók szakmai konferenciá­kon, illetve dolgozataikkal szakmai versenyeken vettek részt, sportver­senyeken mérték össze erejüket, műveikkel képzőművészeti és fotó­­kiállításon szerepeltek. A tudományos igényű dolgozatok témája és magas színvonala mutat­ta az érdeklődést, mellyel sok hall­gató már most figyelemmel kíséri a gyermek, az iskola, a nevelés problémáit. Szép sikert ért el mun­kájával Tibori Tímea (Debrecen),­ aki kiemelt első díjat kapott. A mindkét napon át tartó sport­­rendezvényeket igen nagy lelkese­dés kísérte. A labdajátékokban, az atlétika, torna, úszás számaiban ..ágen sok induló..és népes szurkoló­tábor volt. ._ Ugyanígy elengedhetetlen a kész­ség szintjén való rajz, ha valaki a lényeglátást, a természet törvényei­nek, szépségének meglátását, a vi­lág és saját magunk helyes értéke­lését a rajz, a festés tanításával akarja fejleszteni, hogy később a gyermek önállóan ismerje fel a lé­nyeget. Ezt a tudást, tehetséget mu­tatták a kiállított rajzok, festmé­nyek, melyek között iskolai rajzok, apró mozaikképek, falevél-, kar­ton-, textilragasztások, batikok, go­belinek és művészi színvonalú gra­fikák is láthatók voltak. A zsűri díjai és a társadalmi szer­vek különdíjai méltán honorálták azokat az alkotásokat, melyek ma­gas színvonalukkal kiemelkedtek. A debreceniek közül Pálfi Mária li­nómetszetei emelkedtek ki színvo­nalukkal. Befejezésül a gálaestről csak any­­nyit, hogy színvonalasan reprezen­tálta a színházban a találkozót, be­mutatta a zenészek, énekkarok, népi táncosok eredményes munkáját. Szabó Ernő HARMADIK DÍJ KÖLTÉSZETBŐL DIÁKKÖLTŐK VERSENYÉN ORSZÁGOS HARMADIK: MÁTYÁS ILONA Nagyon sokan úgy tartják, hogy „költőnek születni kell”. Mátyás Ilona, a Kossuth Gyakorló Gimná­zium III. c. osztályos tanulója vi­szont azon a véleményen van, hogy bizony nagyon sokat kell ahhoz tanulni, hogy egyszer valakiből költő legyen. Nem elég a tehetség. Ilona véleményét mindenkép­pen el kell fogadnunk, hiszen az iskolaköpenyén árulkodó jelvény arról tanúskodik, hogy viselője részt vett a diákköltők és írók III. országos találkozóján, tehát orszá­gos viszonylatban már mint ,„költő­­palántát” kezelik. — Még nem vagyok költő, csak remélem, hogy leszek — mondja, — ötödik éve írok verseket, és már elég sokat közöltek is. — Van-e valami különleges mű­helytitkod? — Lehet, bár nem tudom. Egy­­egy sort kitalálok, aztán eköré a sor köré építem fel a versemet. Majd minden esetben kötött, zárt formában írok. — Milyen rangja volt a találko­zónak? — Nekem mindenképpen nagy megtiszteltetés volt, hogy részt ve­hettem ezen az országos találkozón. Jellemző egyébként, hogy 381 pá­lyázó közül, összesen 47-et hívtak meg, és ezek között voltam. — És az eredmény? ? — Harmadik díjat nyertem úgy, hogy első helyezést nem adtak ki. Az ifjú költő azonban nemcsak a „verseinek él”. Amellett, hogy jó tanuló, rendszeresen mond ver­seket a gimnázium szavalókörében, és aktív vezetője megyénk úttörő­­mozgalmának. Úgy tűnik, hogy a költő közéletiségét már most, az indulásnál is komolyan veszi. Az első lépései mindenképpen bizta­tók. — L — A Csehszlovák Szocialista Köz­társaság és a Magyar Népköztársa­ság közös könyvkiadási egyezménye keretében jelent meg tavaly a Cor­vina kiadásában Szíj Rezső könyve a Pozsonyban élő festő-grafikus Lőrincz Gyuláról, a szlovákiai ma­gyar művészeti élet kiemelkedő alakjáról, néhány napja pedig gra­fikai műveiből Budapesten a Cseh­szlovák Kultúra Rózsa Ferenc ut­cai termében két grafikai soroza­tát is láthattuk (a tv is közvetítet­te). Az egyik a parasztvezér szüle­tésének évfordulója jegyében az 1514-es felkelés mozzanatait idézi (Dózsa katonái), a másik: a Kosúti sortűz a Pozsony megyei földmun­kások életét kioltó csendőrsortűz részleteiről ad számot.­­ Szíj Re­zső ily irányú kutatómunkája, s ez a kiállítás is azért rendkívül figye­lemre méltó, mert a magyar mű­történet egy jelenleg eléggé elha­nyagolt területéről, a határainkon túl élő alkotókról ad hírt, akiknek életútja, sors- és feladatvállalása, küzdelmesebb, problematikusabb, többségükben érzelmektől fűtöt­­tebb, felfokozva nem egyszer az in­dulatosságig. Lőrincz Gyula (Magyardiószeg, 1910.) legújabb hazai jelentkezését, s Szíj Rezső nemrégiben megjelent könyvét már ezért is örömmel kell fogadnunk. A mindenkor baloldali magatartású Lőrincz életcélja mindmáig a szomszédnépek velünk közös szenvedéseinek, küzdelmeinek ábrázolása volt. Fiatalabb éveiben Kassákkal, Vajda Lajossal, Dési Huberrel és Illyés Gyulával is kap­csolatban állott. A főiskolán a minden újszerűre fogékony Vasza­­ry János mellett tanul, majd Prá­ga és Pozsony­ festészeti és politikai életének sodrában találjuk. Ösz­töndíjjal került Párizsba, a Mont­parnasse művészeti arénájába. Mi­kor hazatért, Pozsonyban bizonyít­ja művészeti talentumát. Művei már kiforrott szemléletet sugároz­nak, a tematika erőltetése nélkül is. Baloldali magatartása miatt emig­rációba kényszerül. Párizsban ek­kor Bölöni Györggyel és Pór Berta­lannal köt barátságot. Távollétében pozsonyi műtermét lepecsételik — később a háború képeinek zömét is megsemmisíti. 1939-ben újra Buda­pesten találjuk, nyomtatványokat, plakátokat tervez. A felszabadulás után a magyar művészeti élet újra­szervezésében tevékenykedik. Emlé­kezés c. albumának 34 rajzáról Kassák ír méltatást. 1946 óta ismét Pozsonyban él a művészetnek és a politikának. Dózsa útján... EGY KÖNYV ÉS EGY KIÁLLÍTÁS ÜRÜGYÉN Részt vesz minden nagyobb cseh­szlovákiai képzőművészeti megmoz­dulásban. Több rajzciklusa is meg­jelenik pl. a Commedia Humana, Puszták népe, Cigányok, Szerelem. Esztétikai elveit a személyi kultusz éveiben sem adja fel. Mindvégig következetesen harcol a szlovákiai magyar művészek jogaiért és az emberséges kultúrpolitikáért. Szij Rezső elemzésében rámutat, hogy a politikus művészet küzdőterén harcoló Lőrincz Gyula alkotásai­ban az anyagszerűség és a monu­mentalitás az emberi humánum cél­jait szolgálja. Mivel festészete és grafikája erősen érzelmi források­ból táplálkozik, minduntalan az expresszív jelleg kerül előtérbe. Lőrincz ugyan nem mentes a sema­tizmustól sem, különösen a 40-es években készült túlméretezett fe­jek, végtagok, vastagon körülabron­csolt formák torzító szögletességei utalnak erre, de többnyire föld­munkásokat ábrázoló képeinek nyugtalanító és figyelmeztető dina­mikája mindenért kárpótol. Az el­vont formavilág, a vízióig fokozott látomások alkotják Lőrincz művé­szetének igazi területét. Legtöbb­ször csak a téma vázát hantolja ki, harsogó vörös és kék színek lángol­nak fel ecsetje nyomán, s lázon­gó nincstelenjeinek ábrázolásával szinte a szenvedés prófétájává ma­gasodik. Lőrincz művei végső fokon megbékélést hirdetnek, s tiltakoz­nak mindenfajta embertelenség el­len. A rémület és bátorság, az el­szántsággal ötvözött s önvédelmet szolgáló félelem sugárzik Dózsa-raj­­zaiból, e megragadó felkiáltó jelek­ből álló sorozatból is. Robbanásig aktív, érzékeny, új világot formáló művész Lőrincz Gyula. Humánu­mért aggódó, a Dózsa-évfordulót mélyen átérző alkotóra találtunk benne. De szókimondó, szokatlanul bá­tor írás Szij Rezső könyve is. Ken­dőzetlenül mutat rá a negyvenes évek magyar kisebbségi művészeté­nek sorsára. Dr. Tóth Ervin Kerékpapkapavánok indulnak a színház felé­ n A Hajdúsági Iparművek szocialista brigádjai és a kultúra Már adottságaiban is szegény mezőgazdasági vidék közepén tele­pült ipari nagyüzem: ez a Hajdú­sági Iparművek. Hajdúsági és sza­bolcsi mezei munkások és foga­­tosok, pásztorok és szegényparasz­tok indultak el 20 éve a gyár felé, hogy itt aztán munkatársakként találkozzanak. A jobb életet akaró nekibuzduláson kívül örökséget, terhet is hoztak: ki a vallásossá­gát, ki a babonáit, s voltak lá­nyok, asszonyok, akik a női munká­ról alkotott véleményekből egybe­gubancolt előítéletek szálait bogoz­va bizonytalankodtak be a gyár­kapun. Velük — és értük kellett nagyüzemet csinálni, kultúrát ad­ni a téglási homokon. Hogy sikerült-e? PISSZENÉS NÉLKÜL A húszéves gyárban ma majd­nem 170 szocialista vagy e címért küzdő brigád dolgozik, s amikor színházi autóbuszt indítanak a köz­ségből Debrecenbe, kerékpárkara­vánok kelnek útra a buszokhoz a környező falvakból a HIM felé. Nem véletlen e két tény együttes említése: a színházba járók több­sége a brigádok tagjai közül ke­rül ki. Alig két és fél esztendeje fogal­mazódott meg a gyárban, hogy ke­vesebb nagy rendezvényt kell szer­vezni, s több figyelmet fordítani a mindennapok apróbb, de részvételt és öntevékenységet serkentő prog­ramjaira. Jól emlékeznek még az itteni kultúrosok arra az 1969-es József Attila-délutánra, amely az új alapelvek szerint rendezett programok sorában az első volt, s amelynek kezdetén szívdobogva lesték a függöny mögül, vajon nem fullad-e érdektelenségbe a mű­sor. Nos, majdnem száz ember szemrebbenés és pisszenés nélkül hallgatta a versmondókat két órán át, maguk a kultúraktivisták is innen számítják erőfeszítéseik lát­hatóbb kamatozódásának kezde­tét. Azóta nem egy sikeres író-­ olvasó találkozót rendeztek, leg-­­utóbb például Boda István költőt látták vendégül.­ ­ MINDENNAPOS EGYÜTTMŰKÖDÉS A szocialista brigádok számának gyarapodása, mind szorosabbá ko­­vácsolódásuk erőteljesen segítette és segíti ezt a munkát. A kilencta­gú szakszervezeti kultúrbizottság jó együttműködést alakított ki a brigádokkal. Ez a mindennapos együttműködés többet ér akárhány szép plakátnál — ez Oborzil De­zsőnek, a kultúrbizottság vezető­jének a véleménye. A vállalati pártbizottságnak a kultúrmunkára fordított szüntelen figyelme és a gazdasági vezetőség­től kapott, anyagiakban és szerve­zésben egyaránt megnyilvánuló támogatás is­ fontos segítség a kul­­túrmunkában. S mik a kultúrbizottság által koordinált mindennapos munkának a mérhető eredményei? Csak mu­tatóban említhetünk néhányat. A „Korunk valósága” brigádvetél­kedőkön tavaly hatvanan vettek részt, az idén kétszázan. Az olva­sónapló-pályázat 30 regény alap­ján összeállított 90 kérdéséből leg­alább 80-ra válaszolni tudott a be­nevezettek legtöbbje. (Jutalmuk brigádkönyvtár.) A legszorgalma­sabb olvasók legutóbbi féléves ju­talmazásán Tóth Mihályné segéd­munkás, Sarga Ferenc raktári mun­kás, Fenyvesi Lajos lakatos és raj­tuk kívül még sok fizikai dolgozó neve szerepelt a listán. A RADNÓTI-BRIGÁD ÉS A VERSEK Aztán itt vannak a statisztikai rubrikákba nem önthető, csak ér­zelmileg elkönyvelhető, mégis so­kat jelentő és új erőfeszítésekre serkentő sikerek. Bejön egy reggel a kultúrbizottságra Porcellán Mi­hály, a festők Kölcsey-brigádjának vezetője, és megköszöni, hogy je­gyet kapott a debreceni Csokonai Színház előző esti előadására. Mert számára nagyon sokat jelentett a Galilei-dráma, az igazáért küzdő tudós életéből emberi példát merít­hetett. Vagy más. A raktárban megalakul egy brigád és elhatároz­za, hogy Radnóti Miklós nevét ve­szi fel. Ezután mindjárt Radnóti­­életrajzot és -kötetet kér a bri­gádvezető, hogy a reggeli munka­kezdés előtt rövid tájékoztatót tartson névadójukról. Aztán né­hány nap múlva többen jönnek, hogy küldjenek hozzájuk szavaló­kat, mert Radnóti-verseket akar­nak hallani. És egyáltalán: nem eredmény-e, hogy a korábban munka után tüstént hazafelé, ker­tet ásni, jószágot gondozni kereke­dő emberek közül mind többet, s mind többször sikerül ott tartani egy rendezvényen, elvinni a vá­rosba színház- vagy múzeumlátoga­tóba? A Hajdúsági Iparművekben is tapasztalat, hogy az önművelésre a munkában is legjobb brigádok tagjai fordítják a legtöbb gondot, s hogy a programokat szívesen, rendszeresen látogató kollektívák tagjai napi munkájukat egyre job­ban, a szélesedő látókörtől növek­vő hozzáértéssel végzik. A minden tekintetben nagy hatású brigád­mozgalmat a közművelődésnek is bázisává tudták tenni a HIM-ben: ez a gyár kultúraktivistáinak leg­szebb eredménye. Rác T. János HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1972. MÁJUS 14. )

Next