Hajdú-Bihari Napló, 1973. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-03 / 1. szám
Néhány nap alatt 50 ezer tonna bomba Nyolcvanegy USA-gépet lelőttek Hanoi, Saigon. Az amerikai bombázók, közöttük a B-52-es óriásgépek vasárnap a 20. szélességi foktól délre fekvő területeket támadták. Mint ismeretes, Nixon elnök szombaton elrendelte a VDK elleni támadások korlátozását, azonban a bombák ezúttal is Hanoitól alig 100 kilométernyire hullottak le. Az amerikai repülőgépek az elmúlt napokban több mint 50 000 tonnányi bombát dobtak Hanoira és Haiphongra. A VDK fővárosa nehéz órákat élt át az elmúlt tizenkét nap során. Még füstölögnek a lerombolt és leégett lakónegyedek romjai. Az ellenség azonban nem törte meg a hős nép akaratát: Vietnam kitartott a kegyetlen ütközetben. A VDK légiereje december második felében 81 amerikai repülőgépet semmisített meg, közöttük 34 B—52- es stratégiai nehézbombázót és 61 állítható szárnyú F—111-es vadászbombázót. Száz amerikai pilóta nem tért vissza a bevetésekről. A DNFF Felszabadulás hírügynöksége szilveszter napján szintén nyilvánosságra hozta összesítő jelentését a hazafiak 1972. évi dél-vietnami sikereiről. A felszabadító harcosok az elmúlt év folyamán a saigoni rezsim és az amerikai haderő 480 ezer katonáját és tisztjét tették harcképtelenné. A hadműveletek során szétszórták, majd teljesen megsemmisítették az ellenség nyolc hadosztályát, 35 ezredét, dandárét, és taktikai csoportját, 327 zászlóalját, valamint az úgynevezett „polgárvédelem” 2000 egységét. A népi felszabadító erők megsemmisítettek, illetve zsákmányoltak 2850 páncélost és katonai járművet, valamint 1500 löveget. Lelőttek 2500 harci repülőgépet és elsüllyesztettek 400 hadihajót. A DNFF 1972-ben akkora területet szabadított fel Dél-Vietnamban, amelyen ötmillió lakos él. *** Kedden reggel ismét felszálltak az amerikai harci gépek, hogy folytassák Dél-Vietnam különböző térségeinek bombázását, miután hivatalosan meg nem erősítve ugyan, de egybehangzó hírek szerint újévkor 24 órás bombázási szünetet tartottak. *** A bombázás leállítása természetesen csak a két vietnami országrészre terjedt ki, a másik két indokínai országra, Laoszra és Kambodzsára ezalatt is hullottak az amerikai bombák. Az amerikaiak saigoni parancsnoksága bejelentette, hogy 36 órás újévi szünet után a légierő gépei kedden folytatták a demokratikus Vietnam bombázását a 20. szélességi körtől délre. A dél-vietnami bombázásokat már hétfőn alkonyatkor felújították, mindössze 24 órás szünet után s kedd hajnalig 44 hullámban támadták főleg a fegyvermentes övezet körzetében levő északi területeket. A szenvedés és a halál városának nevezte hétfőn egy VDK-ban járt amerikai békeharcos küldöttség Hanoit, a Demokratikus Vietnam fővárosát. De a város lakosságának küzdőszelleme — fűzték hozzá a delegáció tagjai — az amerikai légitámadások ellenére töretlen. Telford Taylor, a nürnbergi per volt amerikai fővádlója, a békeharcos küldöttség vezetője hétfőn, New Yorkban tartott sajtókonferenciáján kijelentette: „a pusztítás és a szenvedés mérete leírhatatlan gyötrelmet, megdöbbenést keltett bennünk. A légitámadások során a szó szoros értelmében eltöröltek a föld színéről kórházakat és lakónegyedeket, megrongáltak pályaudvarokat és repülőtereket”. Mint ismeretes, az amerikai békeharcos küldöttség két hetet töltött Hanoiban. Ottléte alatt a példátlanul kegyetlen bombatámadások miatt idejének jó részét kénytelen volt óvóhelyeken tölteni. Párizsban folytatódnak a bizalmas VDK-USA tárgyalások A VDK bejelentette: kész folytatni a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal a vietnami háború befejezéséről és a béke helyreállításáról. A VDK ismételten kijelentette, csak akkor újítja fel a megbeszéléseket az Egyesült Államokkal, ha Washington visszaállítja az 1972. december 18-a előtti helyzetet. Miután az Egyesült Államok közölte, hogy 1972. december 29-től beszünteti a 20. szélességi körtől északra fekvő területek bombázását, a VDK kész felújítani ■ a tárgyalásokat egyrészt Le Duc Tho, a VDK Párizsban tárgyaló delegációjának különleges tanácsadója és Henry Kissinger amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó, másrészt a két fél szakértői között. A két fél képviselői legutóbb 1972. december 23-án találkoztak. Akkor a demokratikus Vietnam szakértői tiltakozásul a VDK egész területe ellen felújított, példátlanul kegyetlen amerikai bombatámadások ellen, kivonultak az ülésteremből, s a megbeszéléseket bizonytalan időre elnapolták. A keddi szakértői megbeszélés nyomon követi azt a szombati amerikai bejelentést, mely szerint az Egyesült Államok véget vet a 20. szélességi körtől északra fekvő területek elleni légitámadásoknak. *** Párizs elővárosában, Choisy-le- Roi-ban négy óra hosszat tartott a VDR és az Egyesült Államok szakértőinek idei első tárgyalása. William Sullivan külügyi államtitkár az amerikai szakértői csoport vezetője az ülés után bejelentette, hogy a két fél szakértői szerdán ismét találkoznak. Az újabb ülés helyét és pontos idejét nem közölte. VI. Pál pápa beszéde a vietnami béke érdekében Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti Vatikánvárosból: VI. Pál pápa vasárnap és hétfőn, újév napján a vietnami béke érdekében mondott beszédet. Szavai megerősítették, hogy az elmúlt napokban a Vatikán diplomáciai lépéseket tett az érdekelt feleknél a bombázások megszüntetése, a béketárgyalások felújítása érdekében. Január 1-ét a katolikus egyház „Béke világnapnak” nyilvánította. Az egyházfő ebből az alkalomból mondott beszédében „reményét és megkönnyebbülését” fejezte ki azzal a hírrel kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok a 20. szélességi körtől északra felfüggesztette a VDK bombázását, s hogy küszöbön áll a fegyverszüneti tárgyalások felújítása. „E reménysugár valamelyest enyhíti azt a sötétséget, amelylyel az 1972-es év végződött Vietnamban” — mondotta VI. Pál, majd a továbbiakban kijelentette: a Vatikán az érdekelt felekkel folytatott diplomáciai érintkezéseiben „nyomatékosan sürgette a bombázások beszüntetését és a tárgyalások újrakezdését”. Az új tárgyalásokkal kapcsolatban a pápa annak a reménynek adott kifejezést, hogy ezek eredményesebbek lesznek ez előzőknél, s hogy az új esztendő meghozza végre az igazságos és tartós békét Vietnamnak. (MTI) A BÍRÓSÁGRÓL JELENTJÜK ElÍtélték dr. Nagy Istvánt és társát Amint arról már korábban hírt adtunk, 1972 szeptemberében hivatalából fegyelmileg elbocsátották és letartóztatták dr. Nagy Istvánt, a Debrecen városi Tanács III. kerületi Hivatalának elnökét, valamint bűntársát, Soltész Lászlóné Somogyi Klárát, a Hajdú-Bihar megyei Állami Építőipari Vállalat adminisztrátorát. A főügyészség hónapokig tartó nyomozás után vádat emelt mindkettőjük ellen. A Debreceni Járásbíróságon dr. Kahler Frigyes vezető bíró és tanácsa decemberben tárgyalta dr. Nagy István és Soltész Lászlóné bűnügyét, s mondotta ki bűnösnek mindkettőjüket. Az elsőrendű vádlott dr. Nagy István bűnös két rendbeli,mindkét esetben folytatólagosan elkövetett fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személyként kötelességszegésért jogtalan előny követelésével és elfogadásával elkövetett bűntettben, öt rendbeli, valamennyi esetben folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettében, egy rendbeli üzérkedés bűntettében, valamint egy rendbeli üzletszerűen elkövetett zugirászat vétségében. A másodrendű Soltészné Somogyi Klára vádlott bűnös, egy rendbeli folytatólagosan elkövetett fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személlyel kapcsolatos hivatali vesztegetés bűntettében és egy rendbeli bűnsegédi minőségben folytatólagosan elkövetett fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személyként kötelességszegésért jogtalan előny követelésével és elfogadásával elkövetett bűntettben. A Debreceni Járásbíróság dr. Nagy István elsőrendű vádlottat öt év és hat hónapi szabadságvesztésre ítélte főbüntetésként, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Dr. Nagy István a szabadságvesztés büntetést szigorított börtönben köteles letölteni, ugyanakkor a vádlottat több mint negyvenezer forint elkobzást pótló egyenérték megfizetésére kötelezte a bíróság. Soltész Lászlónét halmazati büntetésül két évi szabadságvesztésre ítélték, amit börtönben kell letöltenie. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, míg a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. (Román) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1973. JANUÁR 3. Képünkön az Európai Gazdasági Közösség brüsszeli központja, amely előtt már kilenc zászlót lenget a szél (Napló telefotó — AP—MTI—ES) Anglia, Írország és Dánia is a Közös Piac tagja lett LONDON (Január 1.) Pontban újévkor Anglia, Írország és Dánia az Európai Gazdasági Közösség tagja lett. Angliában minden különösebb ceremónia nélkül pecsételődött meg a konzervatív kormány akaratának e. győzelme, amelyről a pártpolitikusok még az óév utolsó óráiban is szenvedélyesen vitatkoztak. A BBC rádió Szilveszter napján közölte azt a jellemző közvéleménykutatási adatot, hogy a brit nép 39 százaléka nem kér Heath „izgalmas kalandjából”, csupán a megkérdezettek 38 százaléka helyesli a tagságot, 23 százalék pedig így nyilatkozott: „nem tudom”. (MTI) Nagy-Britannia közös piaci csatlakozása alkalmából január 1-én, hétfőn Edward Heath brit miniszterelnök nyilatkozatot adott a BBC rádió és televízió külföldi adásai számára. Beszédében az angol kormányfő többek között szólt a Közös Piac és a brit nemzetközösség viszonyáról, hangoztatva, hogy Anglia külön szerződéseket kötött a nemzetközösség tagjaival további kapcsolatok biztosítása céljából. A Közös Piac politikai szervezetének kérdését érintve úgy vélekedett, hogy egy nemzetek feletti parlament létrehozása nem a legjobb módszer a közösség államain belül jelentkező problémák megoldására. Kifejezte meggyőződését, hogy az EGK megfelelő eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy ellenőrizhesse a problémák kidolgozását és a szükséges határozatok végrehajtását. (AFP) Nagy részvéttel búcsúztatták kedden a farkasréti temetőben Dutka Ákos költőt, a Nyugat-nemzedék 91 éves korában elhunyt kiemelkedő képviselőjét. A hamvasztás előtti búcsúztatáson ott voltak a költő hozzátartozói mellett a kollégák, a barátok és az irodalom képviselői is. RÖVIDEN A NAGYVILÁGBÓL Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Kim Ir Szennek, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elnökévé történt megválasztása alkalmából. * Megválasztása alkalmából Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Kim Irt, a KNDK miniszterelnökét, Apró Antal Hvan Dzong Jopot, a KNDK legfelsőbb népi gyűlésének elnökét, és Péter János Mohám külügyminisztert. Y. T. Shah indiai külkereskedelmi államtitkár vezetésével kedden kereskedelmi delegáció érkezett Budapestre, az 1973. évi magyar—indiai árucsere-forgalommal kapcsolatos tárgyalásokra. , Nguyen Thi Binh asszony, a Délvietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány külügyminisztere, a párizsi tárgyalásokon részt vevő DIFK-küldöttség vezetője, aki a Kínai Népköztársaság kormányának meghívására hivatalos baráti látogatáson tartózkodott Kínában, hétfőn elutazott Pekingből. Kínai látogatása során Nguyen Thi Binh-t fogadta Mao Ce-tung, a Kínai Kommunista Párt elnöke is. A látogatásról Pekingben közös közleményt adtak ki. Thieu, saigoni elnök az újév elején két bizalmas emberét világkörüli útra küldi, hogy kifejtsék és népszerűsítsék a dél-vietnami önrendelkezésre vonatkozó nézeteit Nyugat-Európában, Amerikában és Ázsiában. Az Új-Kína jelentése szerint Csou En-laj kínai miniszterelnök vasárnap fogadta Truong Chinh-t, a VDK Nemzetgyűlésének elnökét, aki részt vett a Szovjetunió fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken, s hazatérőben állt meg Pekingben. (AFP, REUTER) Pompidou és Nixon között levélváltás zajlott le a vietnami kérdésről. Ezt maga a francia államfő közölte kedden, egy fesztelen beszélgetés során, amelyet az újév alkalmából őt köszöntő újságírókkal folytatott. Az elnök hangot adott annak a véleményének, hogy a VDK és az Egyesült Államok magas rangú képviselői bizalmas megbeszéléseinek jövő hétfőn Párizsban megnyíló újabb fordulóján még „konkrét nehézségeket kell leküzdeni”. Reményét fejezte ki azonban, hogy a tárgyalások ez alkalommal sikerre vezetnek. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Máté Györgynek, a Népszabadság főmunkatársának a munkásmozgalomban kifejtett tevékenysége és újságírói munkássága elismeréséül 60. születésnapja, valamint nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Az indiai fővárosban megjelent Dharamvir Szingh Tjaga ismert indiai közéleti személyiségnek és politikusnak, Uttar Pradesh állam törvényhozó gyűlése képviselőjének „Kínai mandarinizmus” című könyve, amelyben elemzi a pekingi vezetés fejlődő országokkal kapcsolatos politikáját. Kedden Budapestre érkezett a Vietnami Demokratikus Köztársaság gazdasági küldöttsége Le Thanh Nghi (jobb oldalt), a VDK minisztertanácsa elnökhelyettesének vezetésével. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Fehér Lajos, a minisztertanács elnökhelyettese (bal oldalt) fogadta. (Napló telefotó — Szebellédy G. felv. — KS) Hazatértek az elsüllyesztett lengyel hajó tengerészei Hazatértek Varsóba a december 20-i amerikai légitámadások során Haiphong kikötőjében találatot kapott és elsüllyedt „Jozef Conrad” lengyel hajó tengerészei. A képen: Jerzy Szopa lengyel hajózási és vízgazdálkodási miniszter üdvözli a hazatért matrózokat. (Telefotó — AP—MTI—KS)