Hajdú-Bihari Napló, 1973. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-01 / 204. szám
Ülésezik az európai biztonsági értekezletet előkészítő bizottság GENF Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet második szakaszát előkészítő koordinációs bizottság, megkezdte annak a szerződésnek megvitatását, milyen formában nyilváníthatják nézeteiket a konferencia egyes napirendi pontjaival kapcsolatban a Földközi-tenger Európán kívüli országai. Ezzel kapcsolatban tájékozódó munkacsoport alakult, amely az erre vonatkozólag előterjesztendő javaslatokat bírálja majd el és azokról jelentést tesz a koordinációs bizottságnak. Olaszország máris hárompontos javaslatot nyújtott be: 1. Algéria és Tunézia írásban járulhassanak hozzá a konferencia munkájához, de képviseltethessék magukat nagykövetek által. 2. A konferencia titkársága tájékoztassa erről a döntésről a két ország kormányát. 3. Ugyanez az eljárás legyen alkalmazandó a Földközi-tenger partján elterülő többi ország vonatkozásában is, amelyeknek meg-Az előkészítő bizottság ülésén (balról jobbra): Bindschleder nagykövet, az előkészítő bizottság elnöke és Pierre Gräber, svájci külügyminiszter. (Telefotó — AP— MTI—KS) hallgatási kérelmét a konferencián részt vevő valamelyik tagország közvetíti a konferencia titkárságának. Algéria és Tunézia részvételi kérelmét még Helsinkiben Málta terjesztette elő. Waldheim Egyiptomban Pénteken délután kétnapos látogatásra Kairóba érkezett Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára. A világszervezet vezetőjét a repülőtéren Haszán El-Zajjat egyiptomi külügyminiszter fogadta. Kurt Waldheim délelőtt még Tel Avivban tárgyalt Abba Eban izraeli külügyminiszterrel. Elutazása előtt tartott sajtóértekezletén kijelentette, hogy közel-keleti körútjának mérlegét természetesen csak annak befejezése után vonhatja meg. Az ENSZ főtitkára Egyiptomból Jordániába utazik tovább. Magas rangú egyiptomi kormányküldöttség utazott Líbiába, hogy részt vegyen a líbiai forradalom 4. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken, amelyeken egyben Egyiptom és Líbia korábban bejelentett uniójáról is megemlékeznek. A küldöttséget Abdel Kader Hatem miniszterelnök-helyettes vezeti és tagja Mamduh Szalem belügyminiszter is. Líbiai tartózkodása során a delegáció tárgyalni fog a két ország egyesítésével összefüggő problémáról. Ismét kinyitották az üzletüket Chilében SANTIAGO A chilei kereskedők és kisiparosok szövetsége befejezte a szabotőr teherautó-tulajdonosokat támogató sztrájkját és pénteken Chilében ismét felhúzta a redőnyt a 140 ezer kiskereskedő. Az UPI — egyelőre meg nem erősített értesülésekből — tudni véli, hogy a csütörtökön megszakadt tárgyalások ismét folytatódnak a kormány és a teherautó-tulajdonosok között. A hazafias teherautóvezetők mozgalma (MOPARE) 25—30 gépkocsiból álló konvojokban végzi a szállítást a rendőri-katonai fedezet alatt, így jut a fővárosba a minap Chilébe érkezett „Radeberg” NDKbeli hajó rakománya is, amelyet a Német Demokratikus Köztársaság lakossága a chilei nép iránti szolidaritás kifejezéseként küldött. Carlos Briones, a népi egység kormányának szocialista párti belügyminisztere csütörtök este Santiagóban közölte: a kormány készen áll az ellenzéki kereszténydemokratákkal való párbeszéd felújítására. Cademartori, a kormány kommunista gazdaságügyi minisztere az ország gazdasági helyzetével foglalkozva aggodalmát fejezte ki az inflációs folyamat miatt. Közölte, hogy mintegy hatszáz „munkásfelügyelő” végzi országszerte az árak ellenőrzését. Befejeződött a Jakir-Kraszin per A Jakir-Kraszin ügyet tárgyaló moszkvai bíróságon pénteken a bűnösséget alátámasztó okmányok ismertetésével, valamint a tárgyi bizonyítékok felmutatásával befejeződött a bizonyítási eljárás. Ismertették a többi között az azokról a titkos rejtekhelyekről készített nyomozati jegyzőkönyvet, amelyekben a vádlottak a felforgató szovjetellenes irodalmat tartották. Ugyancsak pénteken tartotta meg vádbeszédét az államügyész. A vád képviselője, aki teljesen bizonyítottnak nyilvánította a vádat, fő büntetésként háromévi szabadságvesztés, mellékbüntetésként pedig háromévi száműzetés kiszabását kérte Pjotr Jakirra és Viktor Kraszinra. Az ügyész közölte, hogy figyelembe vette a vádlottak őszinte beismerését, a bűncselekmény feltárásában való aktív közreműködését és azt az ígéretét, hogy a jövőben nem sértik meg a szovjet törvényeket. (TASZSZ) PÁRIZS. A Lip-gyár dolgozóinak pénteken megtartott közgyűlésén a szakszervezeti megbízottak kifizették az augusztusi béreket. Ezt követően a szakszervezetek képviselői beszámoltak a kormány megbízottjával csütörtökön folytatott tárgyalásról, amely ismét eredménytelennek bizonyult. Diplomáciai hírek Líbia nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Muammar Kadhafit, a Líbiai Arab Köztársaság Forradalmi Parancsnoki Tanácsának elnökét. Apró Antal, az országgyűlés elnöke bemutatkozó látogatáson fogadta Eiji Tokurát, Japán új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Péter János külügyminiszter bemutatkozó látogatáson fogadta Waqid Mohamed Roushdyt, az Egyiptomi Arab Köztársaság új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben adja át megbízólevelét. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta Kapcsos Károlyt, hazánk új ankarai nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. Pénteken délben a MALÉV különgépén Szófiába érkezett dr. Biró József külkereskedelmi miniszter, hogy a bolgár gazdasági vezetőkkel a két ország kereskedelmi kapcsolatairól tárgyaljon, és megtekintse a plovdivi nemzetközi vásárt. Választási kampány Argentínában Nagy lendülettel folytatja választási kampányát a Peron-házaspár. A szeptember 23-i elnökválasztáson a 78 éves volt diktátor elnökjelöltként indul, felesége az alelnöki poszt várományosa. (Telefotó — AP—MTI—RS) --- ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Sajtótájékoztató a kolera elleni megelőző intézkedésekről Pénteken az Egészségügyi Minisztériumban dr. Tóth László, a közegészségügyi-járványügyi főosztály vezetője és dr. Vass Ádám osztályvezető tájékoztatta az újságírókat a kolera behurcolásának megakadályozására tett intézkedésekről. Elmondták, hogy a kolerát egy sem baktériumnak, sem vírusnak nem nevezhető mikroorganizmus, az úgynevezett vibrio okozza. A vibrio fertőzött élelmiszer vagy víz fogyasztásával vagy szennyezett kézzel kerül a szájon át a bélcsatornába, és ott fejti ki káros hatását. Ezért a megelőzés egyik legfontosabb eszköze az egészségügyi szabályok fokozott megtartása. A másik, hogy veszélyeztetett területre csak akkor utazzunk, ha feltétlenül szükséges. Ebben az esetben az Egészségügyi Minisztérium rendelkezése szerint csak érvényes oltási bizonyítvánnyal lehet az ország területét elhagyni. Ez azt jelenti, hogy a védőoltás legalább 5 nappal ezelőtt és legfeljebb hat hónapon belül történt. Az oltás azonban csak 50—80 százalék védettséget ad, ezért veszélyeztetett területeken különösen fontos a higiéniai szabályok szigorú megtartása. Csak alaposan megfőzött, megsütött ételt fogyasszunk, a nyers gyümölcsöt nagyon alaposan mossuk meg folyóvízben, és evés előtt feltétlenül, de minél többször mossunk kezet. Ha nem áll rendelkezésre megbízható csapvíz, csak teát fogyasszunk. Azt is fontos tudni, hogy több más fertőző betegséghez hasonlóan a koleránál is lehetséges a kórokozó hordozása, anélkül, hogy az illető maga beteg lenne. Ezért, ha valaki külföldről tért haza, már a legkisebb gyomor- és bélpanasszal is forduljon orvoshoz, és közölje, hogy hol járt külföldön. Embertársaink érdekében még akkor is érdemes venni a fáradságot, hogy ellenőriztessük székletünket, ha semmiféle tünetet nem tapasztalunk magunkon. Az Olaszországba utazók oltási kötelezettségén túl szigorúan ellenőrzik az onnan hazaérkezőket is, és amennyiben a lappangási időn, tehát öt napon belül hagyták el Olaszországot, elkülönítőben helyezik el őket. Ez a megfigyelés a hazaindulásukat követő öt nap lejártáig tart. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik útközben óvatosságból beoltatták ugyan magukat, de az oltás óta még nem telt el öt nap. A karanténhelyeken szolgálatot teljesítő orvosok kötelesek a hozzátartozókat a megfigyelés alatt levőkről tájékoztatni. Jelenleg nem egészen száz, Olaszországból hazajött utas van karanténban. Az idegenforgalmi szervektől kapott tájékoztatás szerint várhatóan öt-hatszáz személyt kell majd a továbbiakban egykét napig megfigyelni. Egyébként eddig nálunk kolerás megbetegedés nem fordult elő, az említett rendszabályok azonban feltétlenül szükségesek a behurcolás megakadályozására. Ezért az illetékesek a közönség megértését és — főleg a higiénés szabályok megtartásában — segítő közreműködését kérik. (MTI) Hogy megelőzzék a további kolerás fertőzéseket, Nápolyban még az utcákon is felgyújtják a szemetet. (Telefotó — AP—MTI—RS) ORSZÁGONKÉNT ÉS KÖZÖSEN Ezekben a hetekben egymás után látogatnak el az európai szocialista országok miniszterelnökei és tervező szerveinek vezetői Moszkvába, hogy Alekszej Kosziginnal és munkatársaival tárgyaljanak. A megbeszéléseken gazdasági ügyek vannak napirenden: a szocialista országok 1980-ig egyeztetik, összehangolják terveiket, fejlesztési elképzeléseiket. S minthogy mindegyik európai országnak a Szovjetunió a legfontosabb partnere , a nyersanyagok és a beruházási javak legnagyobb tételei onnan érkeznek, a termékek és kész gyártmányok zömének növekvő és biztos piaca a Szovjetunió — ezek a megbeszélések az egész szocialista közösség gazdasági fejlődése szempontjából alapvető jelentőségűek. Ami a népgazdasági összehangolásban történik, az már a nyolc szocialista ország pártjai főtitkárainak, első titkárainak egy hónappal ezelőtt a Krímben lefolytatott megbeszéléseinek lemérhető eredménye. Mert hiszen ennek a nagyfontosságú tanácskozásnak elsődleges célja éppen az volt, hogy az együttműködést, az összefogást erősítse, lépéseinket még jobban egyeztesse. A szocialista országok minden irányú tevékenységének összehangolása természetesen nem új jelenség. Immár több mint egy negyedévszázados múltra tekint vissza: gazdag és sikeres tapasztalatokkal rendelkezünk ezen a területen. A két- és sokoldalú összefogásnak és együttműködésnek megvannak a jól működő és bevált intézményei, mindenekelőtt — mint a leginkább átfogó szervek — a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. Az új — vagy inkább a tovább fejlődő —, amit az utóbbi idők gyakorlata, s mindenekelőtt a mostani krími találkozó hozott, hogy ez az együttműködés, egyeztetés magasabb szinten, érettebb formában, mindenekelőtt pedig hatékonyabban megy végbe. A magasabb fokú és minőségileg is erőteljesebb koordinálást megköveteli a nemzetközi helyzet. A kedvező irányú enyhülési folyamatból ugyan az adódó lehetőségeket realizálni kell. Ma az a feladat áll előttünk, hogy a kedvező irányú folyamatokat, a pozitív változásokat a nemzetközi életben viszszafordíthatatlanná tegyük. Ilyen körülmények között az egységes állásfoglalás, a koordinált fellépés még inkább az élet elsőrendű parancsa. A gazdasági élet bonyolultabbá válása is az együttműködés szorosabb és fejlettebb formáit követeli. Nemcsak azért, mert valamennyi európai szocialista ország népgazdasága, kisebb-nagyobb mértékben a fejlesztés magasabb szakaszába lépett, hanem a nemzetközi kapcsolatok megsokszorozódása miatt is. A szocialista közösség kapcsolatai és részben kooperációja a „külvilággal” — benne növekvő mértékben a fejlett kapitalista országokkal és azok gazdasági szervezeteivel, egyesüléseivel — az egyeztetést szükségesebbé teszi, mint bármikor ezelőtt. A szocialista integráció komplex programja, amelyet lépésről lépésre a KGST keretében valósítunk meg, ilyen módon nemcsak az egymás közötti legésszerűbb munkamegosztás eszközének számít, hanem fegyvernek tekinthető, amellyel a világgazdaságban is jobb pozíciókat vívunk ki országonként külön-külön és közösen is magunknak. S végül a krími értekezleten olyan nyomatékkal emlegetett ideológiai harc is az együttműködés erősítését és fejlesztését kívánja. Az a körülmény, hogy a békés egymás mellett élés elve alapján egyre több kérdésben megállapodásra jutunk a kapitalista országok kormányaival — az összeütközést a tőkés társadalmi renddel egyre inkább az eszmék területére tereli. A békés egymás mellett élés, a szocialista közösséggel való együttműködés ellenfelei is — felismerve, hogy a nyílt harc egyre kilátástalanabb és a tőkés országokban is mind népszerűtlenebb — módszert változtatnak: a nyílt fellépés helyett az ideológiai fellazítást alkalmazzák. Válaszunk erre csak az lehet, hogy a marxista-leninista gondolkozást erősítjük, s ennek érdekében a szükséges tudományos elemzést közös erővel, tapasztalatainkat kicserélve, nézeteinket megvitatva végezzük el. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1973. SZEPTEMBER 1. /-----------------------------------------------------------------------------------------------------KÜLÖNLEGES KONGRESSZUS A hírügynökségek jelentései szerint Pekingben megtartotta első ülését a Kínai Kommunista Párt 10. kongresszusa során megválasztott új központi bizottság. A világsajtó hasábjain egyébként mind több szó esik erről a kongresszusról, amely kínai viszonylatban is több szempontból különösnek, rendhagyónak nevezhető. Mind az előzményekre, mind a lebonyolításra a legtalálóbb kifejezés alighanem a titokzatosság. Hosszú időn keresztül szállingóztak a legkülönbözőbb híresztelések arról, mikor és milyen körülmények között ül össze a KKP kongresszusa. Néhány nappal ezelőtt külföldi megfigyelők jelentették, hogy szokatlanul nagy gépkocsikaravánok érkeznek a tanácskozás feltételezett színhelye felé, ahová viszont ezeken a konvojokon kívül mást nem engednek be. Így, és kizárólag így vált először valószínűvé, majd biztossá, hogy a kongresszus megtartására végül is sor került. A világsajtó kommentátorai nemcsak a titokzatosságban értenek egyet, hanem abban is, hogy Pekingben is, másutt is az a megfigyelők benyomása: a kínai vezetők szerették volna ezt a kongresszust mielőbb lebonyolítani. A párt legmagasabb fóruma csaknem negyedszázada, 1949 óta nem tanácskozott ilyen rövid ideig. Mi az, amit mégis meg lehet, sőt meg kell állapítani a rejtélyeskedés és a sietség kulisszái mögött? Az általános érdeklődésre számot tartó személyi kérdéseken túl (a kongresszus jóváhagyta Lin Piao „kiátkozását” Csou- En-laj pedig most már minden szempontból az ország második emberének tekinthető) például azt, amit az osztrák KP lapja, a Volkstimme így fogalmaz meg: minden „a kínai vezetés mélységes elszigeteltségéről tanúskodik”. A japán Jomiuri szerint „különös kongresszus volt... egész jellege arra vall, hogy a nyolc éve tartó megrázkódtatások hullámai nem ültek el Kínában”. Tegyük hozzá: a szovjetellenesség hullámai sem. A KKP 10. kongresszusáról kiadott közlemény gyakorlatilag a Szovjetuniót minősíti „főellenségnek”. PÁRIZS Párizsban pénteken hivatalosan bejelentették, hogy Pompidou elnök szeptember 11. és 17. között hivatalos látogatást tesz a Kínai Népköztársaságban. Az elnök szeptember 10-én délután indul el Párizsból és másnap érkezik meg Pekingbe. Az elnök négy napot tölt a kínai fővárosban és közben több ízben is találkozik a pekingi vezetőkkel, majd Tatungban, Hancsauban és Sanghajban tesz látogatást. A francia elnök Pekingben sajtóértekezletet is tart. A látogatás bejelentésével kapcsolatban francia hivatalos körökben rámutatnak: a Kínai Népköztársaság megalakulása óta első ízben tesz francia államfő hivatalos látogatást Pekingben és Pompidou elnök lesz az első nyugat-európai államfő is, aki ellátogat a Kínai Népköztársaságba. (MTI) Pompidou Kínába látogat