Hajdú-Bihari Napló, 1973. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-26 / 251. szám
Ifjúsági hangjáték Csokonairól TÖRVÉNY ALATT Amikor annak idején a Csokonai Színház megbízta Szabó Magdát azzal, hogy a névadó születésének kétszázadik évfordulója alkalmából írjon egy drámát, az írónő voltaképpen elfogadta a megbízást. Az már a drámatörténelemre tartozik, hogy a Kiálts, város! talán éppen azért aratott sikert, mert Csokonai Vitéz Mihály helyett Borzán Gáspár ürügyén szólt Csokonairól. Ezúttal sokkal érdekesebb az, hogy az Ifjúsági Rádiószínpad csütörtöki bemutatójának szerzője a másik utat, a legendafoszlatást választotta. Fábián Zoltán ugyanis előbányászta Csűrös Ferenc 1905- ből való írását, a Csokonai pőrét, s azokat a hiteles jegyzőkönyvi dialógusokat formálta drámává, amelyek krónikus hűséggel idézik föl a diákelöljáró és a hagyományaihoz ragaszkodó kollégium konfliktusát. Gyanítom, a hitelesség itt kulcsszó. Kétszeresen is az. Kulcsszó azért, mert a történelmi információk éltetik a dokumentumjátékot, de kulcsszó a hitelesség azért is, mert a történelmi információkkal túlzsúfolt dokumentumjátékok ritkán emelkednek a művészet szférájába. Igaz, nem is feltétlenül ez a funkciójuk — inkább a szó legnemesebb értelmében vett ismeretterjesztést hivatottak szolgálni —, de ha már Csokonairól írott hangjátékot követhettünk figyelemmel, akkor alighanem elvárhattuk, hogy a Törvény alatt művészi élményt is adjon. Nos, Fábián Zoltán rádiójátéka — amelyet az Alföld 1973. novemberi száma közöl majd — nem okozott csalódást. A darab majdnem pontosan azt sugallta, amit szerzője akart; többnyire a legnemesebb irodalmi ismeretterjesztés érzetét keltette, s akadtak olyan pillanatok is, amikor már-már katarzissal is ecsegtetett. Az már más kérdés, hogy most, utólag is bebizonyosodott Szabó Magda igaza: úgy látszik, valóban nem lehet megkerülni bizonyos műfaji törvényszerűségeket. Mindenekelőtt azt, hogy a korfestő adalékok kölcsönözte hitelesség egy bizonyos ponton túl akadályozza az írót mondandója élményszerű közreadásában, s gátolja a hallgatót a mondanivaló befogadásában . Fábián Zoltán először is gondosan fölvázolta a korabeli Debrecen képét. Mi több, hogy semmi kétségünk ne legyen, a rádiósok még külön kis bevezetőt is biggyesztettek a bemutató elé. Így aztán nincs abban semmi meglepő, hogy mire a szédesz — a kollégiumi tanács — ülésére eljutunk, már tulajdonképpen mindent tudunk a szereplőkről és mindenkit ismerünk a költő tragédiájának részesei, okozói közül. Egyébként a darab felépítése is a hitelességnek rendelődik alá. A lényeg a száraz, szinte kopogó mondatokban elmondott törvényszéki jelenet, s a szédesz ülésein történtek váltakoznak a költő kollégiumi, nagyerdei életéből vett jelenetekkel. A tárgyalások — mert több is volt belőlük — és az életképek folyamatos váltakozása mindenesetre alkalmas arra, hogy a szerző érzékeltesse: szó sincs arról, hogy Csokonait elűzték volna a kollégiumból. Fábián Zoltán nem mondatja ki ugyan, de legalább sejteti azt, amit a legújabb Csokonai-kutatások immár bizonyítanak is. Nevezetesen azt, hogy a Martinovics irányította összeesküvők lefogása után, a következményektől félve és a költőt féltve, Kotsi István rektor és Domokos Imre szenátor uramék jobb meggyőződésük ellenére ebrudalták ki Csokonait az iskolából, ha úgy tetszik, színleg kizárták a kollégiumból, a valóságban viszont valósággal eldugták a sárospataki azilumba. Újszerű, legendafoszlató állítás ez. A szerző emberi becsületességére vall, hogy elfogadja a tudósok tételeit, s írói érzékét dicséri, hogy meg is valósítja szándékát. A kissé papírízű párbeszédek, a szédesz tagjainak izgalmas civódásai, s a diáktársadalom színesen ábrázolt rétegei is arról tanúskodnak, hogy a nyilvánvalóan egyéni sértettségből fakadó ellenszenv — Szilágyi Gábor professzorról van szó — mellett a költőt szinte osztatlan tisztelet övezte a kollégium falain belül, sőt a tanári testületben is. Gondolom, a legutolsó mondatban túlságosan elrugaszkodtam a történelmi valóságtól. Ha így van, akkor a magyarázat valószínűleg abban rejlik, hogy a legendavégletről hajlamosak vagyunk átlendülni az ellenlegenda-végletre. Mindettől függetlenül azonban magából a darabból is kiderül, hogy legációs pénzek „elsikasztása” ide, Szilágyi uram sértettsége oda, a kollégiumi szabályok felrúgása amoda, a szédesz mindaddig ragaszkodik Csokonaihoz, amíg hírét nem veszi a Vérmezőn történteknek. Ám a tanácstagok tudják azt is, hogy Martinovicsék kivégzése, a költővel állandó levelezésben álló Kazinczy Ferenc letartóztatása milyen következményekkel járhat Debrecenben is. A felvilágosodással kacérkodó diák elítélése most már nem lehet kétséges. S itt kezdődhetett volna az a dráma, az egyébként olyannyira szimpatikus Kotsi István és Domonkos Imre szívszorító tragédiája, a kollégiumi, városi köztársaság felelős vezetőinek meghasonlása, amelyet Szabó Magda olyan szépen megírt a Kiálts, város!-ban. Csakhogy ezt már nem illő számon kérni egy egészen másra vállalkozó rádiószerzőről. Fábián Zoltán teljesítette a küldetését, sokban segítette őt a rendező, Bozó László is ... " A rendező becsapott bennünket. Már a két szédeszbeli ellenlábast is a hangközhelyek jegyében jelenítette meg: a talpig pozitív Kotsi rektort a meleghangú Szabó Gyulával játszatta, a talpig undorító Szilágyi professzort pedig az intrikus hangúnak elkönyvelt Agárdi Gáborral. Tovább növelte előítéleteinket, amikor Domonkos szenátor szerepét a szintén intrikus hangúnak elkönyvelt Somogyváry Rudolfra osztotta. Már csak azért is, mert nem gondolhattunk másra, mint arra, hogy a kettő mindig több az egynél, s a két befolyásos intrikus rektorostul megeszi Csokonait. Ám csakhamar kiviláglott, hogy Somogyváry Rudolf — a hangjához fűződő emlékeink ellenére — a jó oldalra szegődött. Átállásával, beidegződöttségeink megcsúfolásával akaratlanul is átrendezte az erővonalakat, az erőviszonyok helyreálltak, a konfliktusból kibontakozott a dráma. Látszólag apróság a rendezői csíny, de ha arra gondolunk, hogy a rádióban milyen gyakran kísért a biztonsági szereposztás, akkor talán nyilvánvaló, hogy miért örülök megcsalattatásunknak. Bozó László a főhős esetében sem ragaszkodott a bevált sémához. Csokonai szerepét felajánlhatta volna mondjuk, Mécs Károlynak, Tahi Tóth Lászlónak, Harsányi Gábornak, vagy bármelyik gyakorlottabb fiatal színésznek, de ő inkább a szokatlant választotta: a költőt Nagy Gábor alakította. Nos, a rendező ezúttal tévedett. A jóvágású színész még nem annyira érett, hogy látvány híján, csupán a hangjával körvonalazzon egy ilyen nagy formátumú személyiséget. Nagy Gábor olyan Csokonait állított elénk, aki sokkal súlytalanabb annál, mintsem hogy körülötte forogjon a világ. Végül is, mit hallottunk csütörtökön este? Dokumentumjátékot, avagy hangjátékot? Ha a dokumentumjáték mellett , törnék lándzsát, akkor alighanem figyelmen kívül hagynám a darab korántsem lebecsülendő művészi hatását, ha viszont a hangjáték mellett kardoskodnék, akkor a szépirodalom tartományába emelném ezt a látványosan dramatizált ismeretterjesztő előadást, márpedig ebben a tartományban merőben más követelmények dívnak. Megoldást a rádióújság kínál. A műfaji megjelölés meglehetősen semleges, elmosódó, a Törvény alatt átmeneti jellegét tükrözi. Maradjunk hát annál, hogy a közelgő évforduló előheteiben egy érdekes „rádiójátékot” kísértünk figyelemmel. Hírlik, a rádiósok egy Csokonairól szóló hangjáték bemutatására is készülnek. Zöldi László „Énekszó, zeneszó" sorozat a debreceni járásban Október 27-én a nyíradonyi „Röpülj Páva” Kör színpadralépésével indul útnak az „Énekszó, zeneszó” sorozat, amely Balmazújvároson, Polgáron, Tiszacsegén, Nyírábrányban a jövő év februárjáig zajlik, a Megyei Művelődési Központ és a helyi művelődési otthonok közös rendezésében. Az „Énekszó, zeneszó” a négy községben a nyíradonyi, illetve az aradványpusztai „Röpült Páva” Kör műsorával kezdődik. Értékes zenei anyaguk, szép dallamaik, a két együttes lelkes munkája, eddigi sikereik arra sarkallnak bennünket, hogy minél több helyen biztosítsunk számukra szereplési alkalmat, minél több embernek szerezzenek élményt. A nyíradonyiak augusztusban sikerrel mutatkoztak be Baján a Duna menti folklór fesztiválon. Résztvevői voltak a gálaestnek, amelyre a legjobb hat együttes kapott „belépőt”. Vezetőjük: Szőllősi János. Az aradványpusztaiak zenei anyaga külön figyelmet érdemel. A település zártságából adódóan kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert népdalokat énekelnek hihetetlen lelkesedéssel, őszinte eredetiséggel. Legutóbb Szolnokon a nemzetközi népzenei verseny selejtezőjén vettek részt. Vezetőjük Széll Kálmánná. Mindkét népzenei csoport „Országosan Kiválóan Minősített Röpülj Páva Kör”. A Debreceni Fúvósötös műsora játékos formában a komolyzene ábécéjéből ad egy kis ízelítőt. Az öt fúvóshangszer együttese rendkívül színes, érdekes hangzásvilágot tud feltárni, a könnyed karakterektől a megdöbbentő drámaiságig. Az együttes tagjai a debreceni MÁV Filharmonikus Zenekarban muzsikálnak. Tuza József (fuvola), Kányási József (oboa), Gömöri Attila (klarinét), Maruzsa János (kürt), Koós Gábor (fagott), Halász Ildikó (zongora). A legnagyobb elismeréssel lehet szólni a fúvósötösnek a zenével való ismerkedés, a zene megszerettetéséért folyó törekvéseiről. A „Zenei ABC” című műsoruk is ezt a célt szolgálja. A sorozat harmadik részt vevő együttese a Debreceni Dzsessz Kvartett. A megyében, az országos és külföldi fesztiválokon is sikerrel képviselik ezt a műfajt. Működésüknek is köszönhető, hogy a Magyar Rádió Debrecenben rendezte meg a dzsessznapokat, ahol a külföldi és hazai legjobb együttesek léptek fel, köztük a Debreceni Dzsessz Kvartett is. Vezetője: dr. Kiss Ernő. Tagjai: Fazekas Csaba, Gyarmati Zoltán, Mátyás Ferenc. A nagymúltú Maróthi György Kórus programját elsősorban népdalfeldolgozások, népszerű kórusművek alkotják. Az együttes fennállása óta (1950) sok nagysikerű hangversenyt adott a városban, a megyében, az országos fesztiválokon és külföldi vendégszereplésein egyaránt. A kórusmuzsikával való ismerkedés, e zenei műfaj népszerűsítése a cél a népzenei világot idéző, de azon túl is mutató kórusművek bemutatásával. A kórus karnagya: Czövek Lajos. Az „Énekszó, zeneszó” a Délibáb Népzenei Együttes műsorával zárul. Dallamanyaguk részben saját gyűjtés, amelyet irodalmi, zenei összeállítások keretében adnak elő, vagy egy-egy népszokás, történelmi esemény köré csoportosítva. Hangszereik — citera, köcsögduda, furulya, tökduda, bőrduda, nádi hegedű, gordon, koboz, hegedű — énekük gyakran csendül fel a városban, tanyai településeken éppúgy, mint a budapesti egyetemista fiatalok előtt. Vezetőjük: Joób Árpád B. Z. Fiatalok és a politika — Hát én már úgy unom, mindenütt politika! A rádióban reggeli, déli, esti krónika, a tv-ben híradó kétszer is, vasárnaponként a HÉT. Az iskolába még délután is vissza kell menni, mert politikai vitakör van. Én fiatal vagyok, ez nem tud érdekelni. Van más is a világon, zene, mozi meg szórakozás. A politika az öregeké! — Tudod, engem sem izgat. Az öregemék is azt mondják, ne politizálj fiam, mert abból csak baj lehet! — Igazuk is van! Régi mondás az: mondj igazat, s betörik a fejed. Én nem zavarok senkit, más meg nekem hagyjon békét! Mondd, kinek csinálok én háborút?! — Szerintem ez megalkuvás Nem igaz, hogy ennyire közönyös lehet valaki. — Most meg te is jössz a „hegyi beszéddel”. Elég nekem a KISZ- titkárom „szövegelését” hallgatni. Az is mindig az ilyen „hazafias sódert” nyomja. *** Egy ifjúsági klubban hallottuk ezeket a véleményeket. Arról beszélgettünk, hogy érdekli-e a fiatalokat a politika. A vita hevében sokszor elhangzott az egyértelmű „nem”. Csak néhányan mondták, hogy érdekli őket az is, ami a világban történik, szívesen vitatkoznak politikai kérdésekről is. Egyikük ezt mondta: „Kicsit félve beszélek erről, hiszen sokan kinevetnek érte. Gúnyolnak, hogy begyepesedett, öreges tag vagyok, mert akit ilyen »badarság« is érdekel, az csak valami sajnálatra méltó bolond lehet.” — Saját iskolatársainkkal is beszélgettünk erről. Nagyon sokan mondták, hogy őket nem érdeklik az ilyen dolgok, mert a politika unalmas, öreges. Tehát él vele? Valóban ez lenne az általános felfogás? Valóban nem érdekel bennünket más, csak a beat, a tánc és a mozi? Valóban nincs semmi közünk a politikához? Megvetendő az a fiatal, aki az újságok sportrovatán kívül a híreket is elolvassa? Szeretnénk, ha ti, fiatalok megírnátok véleményeteket. A Diákok Fóruma Szerkesztőbizottsága nevében várja hozzászólásotokat. Sámuel Zsuzsa Kovács László Levél a szerelemről Kedves Lányok! Engedjétek meg, hogy egy történetet mondjak el. Témája a szerelem, szereplői — akár Ti is lehetnétek — egy tizenéves lány és fiú. Részben érzelmeim, másrészről pedig a fiatalok körében egyik legtöbb érdeklődésre számottartó téma: a szerelem. Nem utolsósorban pedig — és ezt nem is titkolom — példálódzásnak szánom a leírtakat. Hogy ez utóbbi miért? Erre is magyarázatot adok a későbbiekben. Kora tavasszal ismerkedtem meg egy lánnyal. Első pillanattól kezdve rokonszenvesnek találtam, és titkon benne véltem felfedezni életem nagy „ö”-jét. Én 17 éves voltam, ő két évvel fiatalabb nálam. Kezdetben inkább pajtáskodásnak lehetett tekinteni kapcsolatunkat. Később bontakozott ki csak a kölcsönös szerelem. Az iskola befejezése után barátaimmal a Balatonra mentünk le. Hazaérkezésem után következett be szakításunk. Határozott jelét ugyan nem adta barátságunk felmondásának, csak később közölte velem, hogy ennek vége. Ő azóta több fiúval járt — én senkivel sem. Eleinte fájlaltam a dolgot, és nehezen ment a beletörődés. Azóta hónapok teltek el, és az érzelmeimen ütött seb begyógyulni látszott. A minap együtt várakoztunk a villamosra. Egyfelé vitt utunk. Beszélgetésbe kezdtem — azért kezdtem és nem kezdtünk —, mert ezt inkább monológnak, semmint dialógusnak lett volna betudható. Tudom, most nem jár senkivel, s én újra szeretnék vele találkozni. Kérésemet merev, elutasító válasz követte: „Hagyjak neki békét, ez lezárt ügy...” Az imént szerettem volna példálózni. A lányoktól sokat hallani, hogy a fiúk érzéketlenek, könnyen szakítanak, érzelmeikre nem sokat lehet adni. Ők azok, akik „lezserebben” fogják fel a szerelmi ügyeket. Ez vajon a lányokra nem vonatkozna? Tapasztalatom szerint — noha ez csak egy eset — gondolom, mégsem csupán egy csepp a tengerben. Nemegyszer a lányok dobálóznak a srácokkal, olyannyira, hogy már nem láthatjuk az igazságot. A szerelem örök és időtlen — szokták mondani. Ez így van, mert ha másként lenne, nem születtek volna meg ezek a gondolataim egy szeles, hűvös, őszi délutánon. Ti pedig lányok, ne haragudjatok rám, és vigasztalásul közlöm veletek, hogy a kislánytól mégis barátságban váltam el- Baráti üdvözlettel: Zs. Nagy Zoltán A „Rólad van szó "-ról és a Magyar Ifjúságról Az ifjúsági műsorok a televízióban és a rádióban központi helyet foglalnak el. Néhány címet említenénk: Rólad van szó, Ifjúsági telemagazin, Ifjúsági randevú. Valóban sok, mindannyiunkat egyaránt érintő problémáról, érdekességről láthatunk, hallhatunk bennük riportokat, beszámolókat. Van-e elég időnk oda is figyelni ezekre a műsorokra? Az adások időpontja általában kedvező. A tv-műsorok a késő délutáni órákban kezdődnek. Egyetlenegy probléma van: az adások tartalmáról csak a Rádióújságban találhatunk valamit. Persze az is igaz, hogy nem minden újság teheti meg a műsor részletes ismertetését, közlését. Egy adást szeretnénk kiemelni, a Rólad van szó című önismereti műsort. A hangulata kötetlen, jól pergő vitákat láthatunk benne. A kérdéscsoportok megválasztásához sokszor ötletet adnak a résztvevők segítségével bemutatott szituációk, „nehéz helyzetek”. Ismertetésül talán ennyi is elég. Az adások sokszor felébresztik a vitatkozási hajlamot, bár elég gyakori a nem helyes állásfoglalás. Biztosan mással is előfordult már, hogy az adást nézve éppen ellenkező véleménye volt, s nem volt kit meggyőznie. Ezért érezzük nagyon helyesnek azt, amit a Kossuth Gimnáziumban valósítottak meg. A műsorhoz szorosan kapcsolódva önismereti kört szerveztek az elmúlt évben. Azok, akik úgy érzik, hogy ellenvéleményük van, vagy szeretnék kiegészíteni az adásban elhangzottakat, itt elmondhatják. Így segít igazán a műsor mindenkinek önmaga jobb megismerésében. A Rólad van szó értékelése után arra keresünk választ, hogy menynyire felel meg a fiatalok igényeinek, érdeklődésének a Magyar Ifjúság. Nézzük meg az állandó rovatokat: FORRÁS címmel rendszerint közölnek novellákat, verseket, de a képregények, vagy a folytatásos kalandos történetek rajongói is találhatnak kedvükre való olvasmányt a lapban. A 48 oldalas Magyar Ifjúság minden számában megjelenik a Jogász válaszol és az Orvosi tanácsok című rovat. Bizonyára sokan örülnek a keresztrejtvénynek, a humoros rajzoknak, de a divatról szóló cikkeknek is. Ám az újság legnépszerűbb része a Slágerlista, ötletesnek találjuk, hogy a KISZ lapja egyoldalas hirdetést tartalmaz „Állás fiataloknak” címmel. Minden Magyar Ifjúság-számot gazdag sportanyag zár. Úgy érezzük, a Magyar Ifjúság valóban a mienk, szívesen olvassuk apró híreit, érdekes beszámolóit. Különösen jónak találjuk a lap illusztrációs anyagát. Szerintünk az újság mostani formája sokkal jobb a korábbinál, sokkal áttekinthetőbb, könnyebben kezelhető így. Az elmondottak alapján természetesnek érezzük a Magyar Ifjúság nagy népszerűségét, s azt is, hogy osztályonként hetente 10-15 példányát vesznek meg. Rácz Irén — Csontos Sándor HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1973. OKTÓBER 26.