Hajdú-Bihari Napló, 1973. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-26 / 251. szám

Ifjúsági hangjáték Csokonairól TÖRVÉNY ALATT Amikor annak idején a Csokonai Színház megbízta Szabó Magdát az­zal, hogy a névadó születésének kétszázadik évfordulója alkalmá­ból írjon egy drámát, az írónő vol­taképpen elfogadta a megbízást. Az már a drámatörténelemre tar­tozik, hogy a Kiálts, város! talán éppen azért aratott sikert, mert Csokonai Vitéz Mihály helyett Borzán Gáspár ürügyén szólt Cso­konairól. Ezúttal sokkal érdekesebb az, hogy az Ifjúsági Rádiószínpad csütörtöki bemutatójának szerzője a másik utat, a legendafoszlatást választotta. Fábián Zoltán ugyanis előbányászta Csűrös Ferenc 1905- ből való írását, a Csokonai pőrét, s azokat a hiteles jegyzőkönyvi dialó­gusokat formálta drámává, amelyek krónikus hűséggel idézik föl a diák­elöljáró és a hagyományaihoz ra­gaszkodó kollégium konfliktusát. Gyanítom, a hitelesség itt kulcs­szó. Kétszeresen is az. Kulcsszó azért, mert a történelmi informáci­ók éltetik a dokumentumjátékot, de kulcsszó a hitelesség azért is, mert a történelmi információkkal túlzsú­folt dokumentumjátékok ritkán emelkednek a művészet szférájába. Igaz, nem is feltétlenül ez a funk­ciójuk — inkább a szó legnemesebb értelmében vett ismeretterjesztést hivatottak szolgálni —, de ha már Csokonairól írott hangjátékot kö­vethettünk figyelemmel, akkor alig­hanem elvárhattuk, hogy a Törvény alatt művészi élményt is adjon. Nos, Fábián Zoltán rádiójátéka — amelyet az Alföld 1973. novemberi száma közöl majd — nem okozott csalódást. A darab majdnem ponto­san azt sugallta, amit szerzője akart; többnyire a legnemesebb irodalmi ismeretterjesztés érzetét keltette, s akadtak olyan pillanatok is, amikor már-már katarzissal is ecsegtetett. Az már más kérdés, hogy most, utólag is bebizonyoso­­dott Szabó Magda igaza: úgy lát­­szik, valóban nem lehet megkerülni bizonyos műfaji törvényszerűsége­ket. Mindenekelőtt azt, hogy a korfestő adalékok kölcsönözte hite­lesség egy bizonyos ponton túl aka­dályozza az írót mondandója él­ményszerű közreadásában, s gátolja a hallgatót a mondanivaló befoga­dásában . Fábián Zoltán először is gondosan fölvázolta a korabeli Debrecen ké­pét. Mi több, hogy semmi kétsé­günk ne legyen, a rádiósok még külön kis bevezetőt is biggyesztet­tek a bemutató elé. Így aztán nincs abban semmi meglepő, hogy mire a szédesz — a kollégiumi tanács — ülésére eljutunk, már tulajdonkép­pen mindent tudunk a szereplők­ről és mindenkit ismerünk a költő tragédiájának részesei, okozói kö­zül. Egyébként a darab felépítése is a hitelességnek rendelődik alá. A lé­nyeg a száraz, szinte kopogó mon­datokban elmondott törvényszéki jelenet, s a szédesz ülésein történ­tek váltakoznak a költő kollégiumi, nagyerdei életéből vett jelenetek­kel. A tárgyalások — mert több is volt belőlük — és az életképek fo­lyamatos váltakozása mindenesetre alkalmas arra, hogy a szerző érzé­keltesse: szó sincs arról, hogy Cso­konait elűzték volna a kollégium­ból. Fábián Zoltán nem mondatja ki ugyan, de legalább sejteti azt, amit a legújabb Csokonai-kutatások im­már bizonyítanak is. Nevezetesen azt, hogy a Martinovics irányította összeesküvők lefogása után, a kö­vetkezményektől félve és a költőt féltve, Kotsi István rektor és Domo­kos Imre szenátor uramék jobb meggyőződésük ellenére ebrudalták ki Csokonait az iskolából, ha úgy tetszik, színleg kizárták a kollégi­umból, a valóságban viszont való­sággal eldugták a sárospataki azi­lumba.­ ­ Újszerű, legendafoszlató állítás ez. A szerző emberi becsületessé­gére vall, hogy elfogadja a tudósok tételeit, s írói érzékét dicséri, hogy meg is valósítja szándékát. A kissé papírízű párbeszédek, a szédesz tagjainak izgalmas civódásai, s a diáktársadalom színesen ábrázolt rétegei is arról tanúskodnak, hogy a nyilvánvalóan egyéni sértettség­ből fakadó ellenszenv — Szilágyi Gábor professzorról van szó — mellett a költőt szinte osztatlan tisztelet övezte a kollégium falain belül, sőt a tanári testületben is. Gondolom, a legutolsó mondat­ban túlságosan elrugaszkodtam a történelmi valóságtól. Ha így van, akkor a magyarázat valószínűleg abban rejlik, hogy a legendavéglet­ről hajlamosak vagyunk átlendülni az ellenlegenda-végletre. Mindettől függetlenül azonban magából a darabból is kiderül, hogy legációs pénzek „elsik­­asztása” ide, Szilágyi uram sértettsége oda, a kollégiumi szabályok felrúgása amoda, a szé­desz mindaddig ragaszkodik Cso­konaihoz, amíg hírét nem veszi a Vérmezőn történteknek. Ám a ta­nácstagok tudják azt is, hogy Mar­­tinovicsék kivégzése, a költővel ál­landó levelezésben álló Kazinczy Ferenc letartóztatása milyen követ­kezményekkel járhat Debrecenben is. A felvilágosodással kacérkodó diák elítélése most már nem lehet kétséges. S itt kezdődhetett volna az a dráma, az egyébként olyannyira szimpatikus Kotsi István és Domon­kos Imre szívszorító tragédiája, a kollégiumi, városi köztársaság fele­lős vezetőinek meghasonlása, ame­lyet Szabó Magda olyan szépen megírt a Kiálts, város!-ban. Csak­hogy ezt már nem illő számon kér­ni egy egészen másra vállalkozó rádiószerzőről. Fábián Zoltán telje­sítette a küldetését, sokban segítet­te őt a rendező, Bozó László is ... " A rendező becsapott bennünket. Már a két szédeszbeli ellenlábast is a hangközhelyek jegyében jelenítet­te meg: a talpig pozitív Kotsi rek­tort a meleghangú Szabó Gyulával játszatta, a talpig undorító Szilágyi professzort pedig az intrikus han­gúnak elkönyvelt Agárdi Gáborral. Tovább növelte előítéleteinket, amikor Domonkos szenátor szerepét a szintén intrikus hangúnak el­könyvelt Somogyváry Rudolfra osztotta. Már csak azért is, mert nem gondolhattunk másra, mint arra, hogy a kettő mindig több az egynél, s a két befolyásos intrikus rektorostul megeszi Csokonait. Ám csakhamar kiviláglott, hogy Somogyváry Rudolf — a hangjához fűződő emlékeink ellenére — a jó oldalra szegődött. Átállásával, be­­idegződöttségeink megcsúfolásával akaratlanul is átrendezte az erővo­nalakat, az erőviszonyok helyreáll­tak, a konfliktusból kibontakozott a dráma. Látszólag apróság a rende­zői csíny, de ha arra gondolunk, hogy a rádióban milyen gyakran kísért a biztonsági szereposztás, akkor talán nyilvánvaló, hogy mi­ért örülök megcsalattatásunknak. Bozó László a főhős esetében sem ragaszkodott a bevált sémához. Csokonai szerepét felajánlhatta volna mondjuk, Mécs Károlynak, Tahi Tóth Lászlónak, Harsányi Gá­bornak, vagy bármelyik gyakorlot­tabb fiatal színésznek, de ő inkább a szokatlant választotta: a költőt Nagy Gábor alakította. Nos, a ren­dező ezúttal tévedett. A jóvágású színész még nem annyira érett, hogy látvány híján, csupán a hang­jával körvonalazzon egy ilyen nagy formátumú személyiséget. Nagy Gábor olyan Csokonait állí­tott elénk, aki sokkal súlytalanabb annál, mintsem hogy körülötte fo­rogjon a világ.­ ­ Végül is, mit hallottunk csütörtö­kön este? Dokumentumjátékot, avagy hangjátékot? Ha a doku­mentumjáték mellett , törnék lándzsát, akkor alighanem figyel­men kívül hagynám a darab ko­rántsem lebecsülendő művészi ha­tását, ha viszont a hangjáték mel­lett kardoskodnék, akkor a szépiro­dalom tartományába emelném ezt a látványosan dramatizált ismeretter­jesztő előadást, márpedig ebben a tartományban merőben más köve­telmények dívnak. Megoldást a rádióújság kínál. A műfaji megjelölés meglehetősen semleges, elmosódó, a Törvény alatt átmeneti jellegét tükrözi. Ma­radjunk hát annál, hogy a közelgő évforduló előheteiben egy érdekes „rádiójátékot” kísértünk figyelem­mel. Hírlik, a rádiósok egy Csoko­nairól szóló hangjáték bemutatásá­ra is készülnek. Zöldi László „Énekszó, zeneszó" sorozat a debreceni járásban Október 27-én a nyíradonyi „Rö­pülj Páva” Kör színpadralépésével indul útnak az „Énekszó, zeneszó” sorozat, amely Balmazújvároson, Polgáron, Tiszacsegén, Nyírábrány­­ban a jövő év februárjáig zajlik, a Megyei Művelődési Központ és a helyi művelődési otthonok közös rendezésében. Az „Énekszó, zeneszó” a négy köz­ségben a nyíradonyi, illetve az aradványpusztai „Röpült Páva” Kör műsorával kezdődik. Értékes zenei anyaguk, szép dallamaik, a két együttes lelkes munkája, eddigi si­kereik arra sarkallnak bennünket, hogy minél több helyen biztosítsunk számukra szereplési alkalmat, mi­nél több embernek szerezzenek él­ményt. A nyíradonyiak augusztusban si­kerrel­ mutatkoztak be Baján a Du­na menti folklór fesztiválon. Részt­vevői voltak a gálaestnek, amelyre a legjobb hat együttes kapott „be­lépőt”. Vezetőjük: Szőllősi János. Az aradványpusztaiak zenei anyaga külön figyelmet érdemel. A település zártságából adódóan ke­vésbé, vagy egyáltalán nem ismert népdalokat énekelnek hihetetlen lelkesedéssel, őszinte eredetiséggel. Legutóbb Szolnokon a nemzetközi népzenei verseny selejtezőjén vet­tek részt. Vezetőjük Széll Kálmánná. Mindkét népzenei csoport „Orszá­gosan Kiválóan Minősített Röpülj Páva Kör”. A Debreceni Fúvósötös műsora já­tékos formában a komolyzene ábé­céjéből ad egy kis ízelítőt. Az öt fúvóshangszer együttese rendkívül színes, érdekes hangzásvilágot tud feltárni, a könnyed karakterektől a megdöbbentő drámaiságig. Az együttes tagjai a debreceni MÁV Filharmonikus Zenekarban muzsi­kálnak. Tuza József (fuvola), Ká­­nyási József (oboa), Gömöri Attila (klarinét), Maruzsa János (kürt), Koós Gábor (fagott), Halász Ildikó (zongora). A legnagyobb elismeréssel lehet szólni a fúvósötösnek a zenével va­ló ismerkedés, a zene megszerette­téséért folyó törekvéseiről. A „Ze­nei ABC” című műsoruk is ezt a célt szolgálja. A sorozat harmadik részt vevő együttese a Debreceni Dzsessz Kvartett. A megyében, az országos és külföldi fesztiválokon is sikerrel képviselik ezt a műfajt. Működé­süknek is köszönhető, hogy a Ma­gyar Rádió Debrecenben rendezte meg a dzsessznapokat, ahol a kül­földi és hazai legjobb együttesek léptek fel, köztük a Debreceni Dzsessz Kvartett is. Vezetője: dr. Kiss Ernő. Tagjai: Fazekas Csaba, Gyarma­ti Zoltán, Mátyás Ferenc. A nagymúltú Maróthi György Kó­rus programját elsősorban népdal­­feldolgozások, népszerű kórusmű­vek alkotják. Az együttes fennállá­sa óta (1950) sok nagysikerű hang­versenyt adott a városban, a me­gyében, az országos fesztiválokon és külföldi vendégszereplésein egy­aránt. A kórusmuzsikával való is­merkedés, e zenei műfaj népszerű­sítése a cél a népzenei világot idé­ző, de azon túl is mutató kórusmű­vek bemutatásával. A kórus karnagya: Czövek La­jos. Az „Énekszó, zeneszó” a Délibáb Népzenei Együttes műsorával zá­rul. Dallamanyaguk részben saját gyűjtés, amelyet irodalmi, zenei összeállítások keretében adnak elő, vagy egy-egy népszokás, történelmi esemény köré csoportosítva. Hang­szereik — citera, köcsögduda­, furu­lya, tökduda, bőrduda, nádi­ hege­dű, gordon, koboz, hegedű — éne­kük gyakran csendül fel a város­­ban, tanyai településeken éppúgy, mint a budapesti egyetemista fiata­lok előtt. Vezetőjük: Joób Árpád B. Z. Fiatalok és a politika — Hát én már úgy unom, min­denütt politika! A rádióban regge­li, déli, esti krónika, a tv-ben hír­adó kétszer is, vasárnaponként a HÉT. Az iskolába még délután is vissza kell menni, mert politikai vitakör van. Én fiatal vagyok, ez nem tud érdekelni. Van más is a világon, zene, mozi meg szórako­zás. A politika az öregeké! — Tudod, engem sem izgat. Az öregemék is azt mondják, ne poli­tizálj fiam, mert abból csak baj lehet! — Igazuk is van! Régi mondás az: mondj igazat, s betörik a fejed. Én nem zavarok senkit, más meg nekem hagyjon békét! Mondd, ki­nek csinálok én háborút?! — Szerintem ez megalkuvás Nem igaz, hogy ennyire közönyös lehet valaki. — Most meg te is jössz a „hegyi beszéddel”. Elég nekem a KISZ- titkárom „szövegelését” hallgatni. Az is mindig az ilyen „hazafias sódert” nyomja. *** Egy ifjúsági klubban hallottuk ezeket a véleményeket. Arról be­szélgettünk, hogy érdekli-e a fiatalo­kat a politika. A vita hevében sok­szor elhangzott az egyértelmű „nem”. Csak néhányan mondták, hogy érdekli őket az is, ami a vi­lágban történik, szívesen vitatkoz­nak politikai kérdésekről is. Egyi­kük ezt mondta: „Kicsit félve be­szélek erről, hiszen sokan kinevet­nek érte. Gúnyolnak, hogy begye­pesedett, öreges tag vagyok, mert akit ilyen »­badarság­« is érdekel, az csak valami sajnálatra méltó bo­lond lehet.” — Saját iskolatársainkkal is be­szélgettünk erről. Nagyon sokan mondták, hogy őket nem érdeklik az ilyen dolgok, mert a politika unalmas, öreges. Tehát él vele? Valóban ez lenne az általános felfogás? Valóban nem érdekel bennünket más, csak a beat, a tánc és a mo­zi? Valóban nincs semm­­i közünk a politikához? Megvetendő az a fiatal, aki az újságok sportrovatán kívül a híre­ket is elolvassa? Szeretnénk, ha ti, fiatalok meg­írnátok véleményeteket. A Diákok Fóruma Szerkesztő­­bizottsága nevében várja hozzá­szólásotokat. Sámuel Zsuzsa Kovács László Levél a szerelemről Kedves Lányok! Engedjétek meg, hogy egy történetet mondjak el. Témája a szere­lem, szereplői — akár Ti is lehetnétek — egy tizenéves lány és fiú. Rész­ben érzelmeim, másrészről pedig a fiatalok körében egyik legtöbb ér­deklődésre számottartó téma: a szerelem. Nem utolsósorban pedig — és ezt nem is titkolom — példálódzásnak szánom a leírtakat. Hogy ez utób­bi miért? Erre is magyarázatot adok a későbbiekben. Kora tavasszal ismerkedtem meg egy lánnyal. Első pillanattól kezd­ve rokonszenvesnek találtam, és titkon benne véltem felfedezni életem nagy „ö”-jét. Én 17 éves voltam, ő két évvel fiatalabb nálam. Kezdet­ben inkább pajtáskodásnak lehetett tekinteni kapcsolatunkat. Később bontakozott ki csak a kölcsönös szerelem. Az iskola befejezése után ba­rátaimmal a Balatonra mentünk le. Hazaérkezésem után következett be szakításunk. Határozott jelét ugyan nem adta barátságunk felmondásá­nak, csak később közölte velem, hogy ennek vége. Ő azóta több fiúval járt — én senkivel sem. Eleinte fájlaltam a dolgot, és nehezen ment a beletörődés. Azóta hónapok teltek el, és az érzelmeimen ütött seb begyó­gyulni látszott. A minap együtt várakoztunk a villamosra. Egyfelé vitt utunk. Be­szélgetésbe kezdtem — azért kezdtem és nem kezdtünk —, mert ezt in­kább monológnak, semmint dialógusnak lett volna betudható. Tudom, most nem jár senkivel, s én újra szeretnék vele találkozni. Kérésemet merev, elutasító válasz követte: „Hagyjak neki békét, ez lezárt ügy...” Az imént szerettem volna példálózni. A lányoktól sokat hallani, hogy a fiúk érzéketlenek, könnyen szakítanak, érzelmeikre nem sokat lehet adni. Ők azok, akik „lezserebben” fogják fel a szerelmi ügyeket. Ez va­jon a lányokra nem vonatkozna? Tapasztalatom szerint — noha ez csak egy eset — gondolom, mégsem csupán egy csepp a tengerben. Nemegy­szer a lányok dobálóznak a srácokkal, olyannyira, hogy már nem láthat­juk az igazságot. A szerelem örök és időtlen — szokták mondani. Ez így van, mert ha másként lenne, nem születtek volna meg ezek a gondolataim egy szeles, hűvös, őszi délutánon. Ti pedig lányok, ne haragudjatok rám, és vigasztalásul közlöm veletek, hogy a kislánytól mégis barátságban vál­tam el- Baráti üdvözlettel: Zs. Nagy Zoltán A „Rólad van szó "-ról és a Magyar Ifjúságról Az ifjúsági műsorok a televízió­ban és a rádióban központi helyet foglalnak el. Néhány címet említe­nénk: Rólad van szó, Ifjúsági tele­­magazin, Ifjúsági randevú. Való­ban sok, mindannyiunkat egyaránt érintő problémáról, érdekességről láthatunk, hallhatunk bennük ri­portokat, beszámolókat. Van-e elég időnk oda is figyel­ni ezekre a műsorokra? Az adások időpontja általában kedvező. A tv-műsorok a késő délutáni órák­ban kezdődnek. Egyetlenegy prob­léma van: az adások tartalmáról csak a Rádióújságban találhatunk valamit. Persze az is igaz, hogy nem minden újság teheti meg a műsor részletes ismertetését, köz­lését. Egy adást szeretnénk kiemelni, a Rólad van szó című önismereti műsort. A­ hangulata kötetlen, jól pergő vitákat láthatunk benne. A kérdéscsoportok megválasztásához sokszor ötletet adnak a résztvevők segítségével bemutatott szituációk, „nehéz helyzetek”. Ismertetésül ta­lán ennyi is elég. Az adások sok­szor felébresztik a vitatkozási haj­lamot, bár elég gyakori a nem he­lyes állásfoglalás. Biztosan mással is előfordult már, hogy az adást nézve éppen ellenkező véleménye volt, s nem volt kit meggyőznie. Ezért érezzük nagyon helyesnek azt, amit a Kossuth Gimnázium­ban valósítottak meg. A műsorhoz szorosan kapcsolódva önismereti kört szerveztek az elmúlt évben. Azok, akik úgy érzik, hogy ellen­­véleményük van, vagy szeretnék kiegészíteni az adásban elhangzot­takat, itt elmondhatják. Így segít igazán a műsor mindenkinek ön­maga jobb megismerésében. A Rólad van szó értékelése után arra keresünk választ, hogy meny­nyire felel meg a fiatalok igényei­nek, érdeklődésének a Magyar If­júság. Nézzük meg az állandó rovato­kat: FORRÁS címmel rendszerint közölnek novellákat, verseket, de a képregények, vagy a folytatásos kalandos történetek rajongói is találhatnak kedvükre való olvas­mányt a lapban. A 48 oldalas Ma­gyar Ifjúság minden számában megjelenik a Jogász válaszol és az Orvosi tanácsok című rovat. Bizo­nyára sokan örülnek a keresztrejt­vénynek, a humoros rajzoknak, de a divatról szóló cikkeknek is. Ám az újság legnépszerűbb része a Slágerlista, ötletesnek találjuk, hogy a KISZ lapja egyoldalas hir­detést tartalmaz „Állás fiatalok­nak” címmel. Minden Magyar If­júság-számot gazdag sportanyag zár. Úgy érezzük, a Magyar Ifjúság valóban a mienk, szívesen olvassuk apró híreit, érdekes beszámolóit. Különösen jónak találjuk a lap illusztrációs anyagát. Szerintünk az újság mostani formája sokkal jobb a korábbinál, sokkal áttekint­hetőbb, könnyebben kezelhető így. Az elmondottak alapján természe­tesnek érezzük a Magyar Ifjúság nagy népszerűségét, s azt is, hogy osztályonként hetente 10-15 pél­dányát vesznek meg. Rácz Irén — Csontos Sándor HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1973. OKTÓBER 26.

Next