Hajdú-Bihari Napló, 1973. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-01 / 256. szám
Mezőgazdaságunk aranya A kukoricatermelés útja a megyében A napokban a Magyar Televízió 35 perces műsort szentelt a kukoricának, vagy ahogyan a címben fogalmazták: a mezőgazdaság „aranyának”. Igaz, ami igaz: a kenyérgabonán kívül a kukorica az a másik nagyon fontos növény, amelynek termése, hozama soha nem lehet közömbös sem az ország, sem egyetlenegy gazdaság számára sem. De hát miért foglal el a kukorica ilyen előkelő helyet? Kukoricát a világ nagyon sok országában lehet eredményesen termeszteni, de nem mindenütt. Mi azok közé az országok közé tartozunk, ahol nemcsak eredményesen lehet termeszteni, hanem mindig is nagyonjelentős növény volt — s az ma is. Vannak országok — például az Amerikai Egyesült Államok —, ahol a kukoricából mintegy 50-féle ételt tudnak készíteni. De ismert az is, hogy szeszt, olajat, keményítőt stb. lehet ebből a nagyon fontos növényből nyerni, előállítani. Maradjunk azonban minost csak úgy a kukoricánál, mint abrak takarmánynál, amelynek mennyiségétől és minőségétől alapvetően függ az állattenyésztésünk, és ezen túl a hústermelésünk is. Nem is olyan nagyon régen még így állt a helyzet: ha jó termés volt tengeriből, akkor drága volt a sertés. Ha gyenge volt a termés, akkor olcsó a malac. Ez bizonyos értelemben még mostanában is így csapódik le. S vajon miért? Mert a kukorica most is alapvető abraktakarmány. Még a keveréktakarmányok korában is — tehát amikor modernebb, korszerűbb állattenyésztésről, -hizlalásról beszélünk — a takarmánykeverékeknek 60—80 százalékát a kukorica adja, a mezőgazdaság „aránya”. S fontossága, jelentősége az elmúlt években egyáltalán nem csökkent, sőt. .. A világpiacon nagy kereslet van a kukorica iránt. S ez az árban is mutatkozik. Néhány esztendővel ezelőtt egy mázsa kukorica ára a világpiacon 5—6 dollár között ingadozott, most pedig már a 12 dolláron is felül van. Hogy miért? Mert az élelmiszerek iránt az egész világon — és így a hús iránt is — nagyon nagy a kereslet. Hústermeléshez, állati termékek előállításához pedig — más egyéb mellett — kukorica kell. Sok-sok kukorica. Hogyan alakult az elmúlt időszakban a megyében a kukorica termesztése, milyen összefüggés tapasztalható a kukorica és az állattenyésztés között, s belátható-e az az út már végig, amelyet a kukorica még be fog futni? Kezdjük az utóbbival. Vannak szakemberek, akik ma még azt mondják: a kukorica hektáronkénti hozama — szemestermésben számolva és átlagokat — csak 80—85 mázsáig látható be. Vannak viszont, akik azt vallják: nem elképzelhetetlen a 300—350 mázsás hektáronkénti termés sem, ha ... Ne menjünk bele a jósolgatásokba. Egy tény: az út ma még beláthatatlan. Gyakorló szakemberek vallják: ha egy évtizeddel ezelőtt valaki azt mondja, hogy egy hektárról 80—90 mázsa termést takarítanak be kukoricából — pedig erre már nem egy helyen van példa — kinevették volna. Hogyan alakult tehát a megyében ennek a nagyon jelentős takarmánynövénynek a vetésterülete és hozama az elmúlt esztendőkben? Azzal kell kezdeni, hogy az 1931—1940-es évek átlagában is igen jelentős területet foglalt el ez a növény, valamivel több mint 102 ezer hektáron termelték a megyében. A vetésterülete később aztán — a 60-as évek második felében — mintegy 10 ezer hektárral csökkent, de ez évben már minden eddigi területet meghaladt a termesztése: 106 ezer hektáron volt kukorica a megyében. Az, hogy mekkora területen termelik, nagyon lényeges. Még lényegesebb azonban, hogy milyen terméseket takarítottak és takarítanak be. Sajnos a háború előtti és alatti átlagtermésekről nem áll megbízható adat rendelkezésünkre, s így azokra nem is tudunk hivatkozni. Azt azonban tudjuk nagyon pontosan, hogy 1961—1965 év átlagában 26,4 mázsa volt a hektáronkénti átlagtermés a megyében. S azóta — az elmúlt esztendőt kivéve — minden évben magasabb és magasabb hozamokat értek el a gazdaságok. Most, 1973-ban pedig ott tartunk, hogy becsült adatok szerint — nem is valami kedvező időjárás után — 48 mázsa lesz a hektáronkénti megyei átlagtermés a termelőszövetkezetekben és a háztáji gazdaságokban. Más számokkal kifejezve: ebben az esztendőben ezekről a területekről mintegy 51 ezer vagon kukoricatermés kerül betakarításra. A számok tehát lényegében önmagukért beszélnek. Tíz esztendő alatt mintegy 21—22 mázsával nőtt a hektáronkénti átlagtermés Hajdú-Bihar megye szövetkezeteiben. Sokan persze — különösen akik nem járatosak a mezőgazdaságban — megkérdezhetik: minek tulajdonítható a terméseredmények ilyen nagy ütemű növekedése? Legelsősorban kell kiemelni a tervszerű, fegyelmezett munkát, amit a termelőszövetkezetek tagjai végeznek, vezetőik folytatnak. Felismerték a változás szükségességét, tudják a módját és következetesen dolgoznak annak a valóra váltásáért. Bizonyos, hogy — amiről később szólunk is — több gépre, vegyszerre stb. van szükség és ez többségében meg is van. De az az emberek munkája során kerül oda, és úgy, ahol a legjobban és legeredményesebben hasznosul. S ezért mindenképpen elismerés illeti termelőszövetkezeteink, mezőgazdasági nagyüzemeink hozzáértő, bátran kezdeményező vezetőit, s feladatát a gépeknél és a szántóföldön jól végző szövetkezeti tagokat. Gyökeresen megváltozott azonban a kukoricatermesztés agronómiája is. Kicsit részletezettebben. Sokkal jobb lett a talaj-előkészítés, a vetés, új nagyhozamú intenzív fajták terjedtek el — és terjednek még ma is — sokkal több a vegyszer- és műtrágya-felhasználás. Megint másképpen fogalmazva: a kukorica biológiai igényét egyre jobban kielégítik az üzemek. A zárt rendszerben folyó termelés például, amely egyre jobban terjed, nemcsak azt jelenti, hogy gépek végzik a kukorica minden munkáját, hanem azt is, hogy éppen ezt a biológiai igényt próbálják a lehető leg-,jobban — mostani adottságokhoz mérten — kielégíteni. S hogy a zárt rendszerben folyó termelésnek milyen eredményei lesznek, ma még nehéz lenne rá pontosan válaszolni. Ez évben a megye termelőszövetkezeteiben 16 ezer hektáron termeltek kukoricát zárt rendszerben, jövőre pedig már mintegy 30 ezer hektáron termelnek így. Most átlagosan a zárt rendszerben termelt kukoricák 60 mázsa terméssel fizetnek — van ahol ennél jóval többel is —, de még ez csak a kezdet. Most nézzük azt a kérdést: milyen összefüggés van a kukorica és az állattenyésztés, a hústermelés között. Ha azt mondjuk, hogy nagyon fontos abraktaltearmány-növény, akkor ennek itt is meg kell mutatkozni. Meg is mutatkozik. Sokan emlékeznek még arra, hogy a 60-as évek közepéig állandó abraktakarmány-hiánnyal birkóztak a megye termelőszövetkezetei. Voltak évek, amikor több mint 5000 vagon volt az abrakhiány, de átlagosan is minden évben 3000—3500 vagonnal hiányzott. Az állatállomány, a hústermelés pedig lényegesen kevesebb volt mint a mostani. Íme a számok a bizonyításra: 1961-ben felvásárlásra került a megyében 1386 vagon szarvasmarha, 1552 vagon sertés, 342 vagon baromfi. Ebben az esztendőben pedig előreláthatóan felvásárolnak 1800 vagon szarvasmarhát, 3300 vagon sertést — több mint kétszeresét annak, mint 1961-ben — és mintegy 1000 vagon baromfit. S abraktakarmányhiány mégsincs, nem lesz. Sőt nyugodtan le lehet írni: a hústermelés felfutásával nagyobb ütemben nő a kukorica termésátlaga és ha ez így folytatódik, akkor arra is lehetőség van: ebből a fontos növényből egyre nagyobb mennyiség kerüljön exportra. A mezőgazdaságnak az aránya eddig tehát ilyen utat futott be a megyében. S milyen lesz a további útja? Joggal meg lehet fogalmazni: dicsőséges. Hogy újra 20—21 mázsával emelkedjenek a hozamok, biztosan nem kell várni már több mint egy évtizedet. R. D. A jövő század szakmunkásai A fiatalság sziporkázó tüzénél melegedtem nemrégiben. Az ifjú szakmunkások közötti vita lényegében — mint általában — valami semmiségből indult el. Azt hiszem, az egyik fiú állapította meg nevetve, hogy éppen 2014-ben megy nyugdíjba — gondoljunk csak bele: 2014-ben?! — és rákérdeztem: ugyanebből a szakmából?... A ma végző szakmunkások valamennyien a jövő században mennek nyugdíjba, abban a században, amelynek lehellete már kezd elérni hozzánk, és annak ellenére, hogy a tudományos-technikai forradalom kora nem szűkölködik a meglepetésekben, azért már — Verne Gyula képzelőtehetsége nélkül is — sejthetjük, mivel kecsegtet az új évezred. Aki a technikai haladás tempójától — függetlenül életkorától — nem akar lemaradni, annak lépést kell igazítania. Pontosabban „fejet” kell igazítania. Az egykori „ezermester” kézügyességű szakmunkások megbecsülése mellett egyre többször találkozunk azzal a fogalommal, hogy ne csak a kezét, a fejét is használja... A numerikus vezérlésű szerszámgépek mellé általában kiváló és általában ifjú esztergályosok kerülnek. Olyanok, akik ismerik az esztergályos szakma hagyományos fogásait, szépségeit, sokrétűségét, de még ismernek valamit: a számjegy vezérlés elvét és lehetőségét. Nem vitás, hogy az új technikához a fiatalok jobban vonzódnak, sőt könnyebben is megtanulják, „megszelídítik”, mint az idősebb szakmunkások. Az az érzésem viszont, hogy ezt túl sokszor mondtuk el, olyan gyakorta, hogy nagyon sokan úgy érzik, hogy csak azért, mert fiatalok a legmodernebb, legújabb gépek mellett a helyük ... Megint csak azt kell mondani: micsoda különbség kiérdemelni, vagy pedig elvárni valamit!... Számomra örvendetesen meglepő volt a fiatalok vitájából, amikor igenis — egymásra licitálva — bizonygatták, hogy ezt ki kell érdemelni!... A friss szakmunkás-bizonyítvány önmagában még semmire sem jogosít. Mint ahogyan a fiatalság sem érdem, hanem állapot. A legfejlettebb technika kezelését csak azokra szabad bízni, akik szakmai alkalmasságukról, a nagyértékű berendezések irányításához szükséges fegyelmezettségükről, lelkiismeretességükről gyakorlatban is tanúbizonyságot adtak. Amikor a jövő századot emlegették a fiatalok — vagyis az új évezred szakmunkásai —, megnyugtató volt, hogy tisztán látták, nem lehet beérni és megelégedni az egyszer megszerzett ismerettel, szakmai minimummal. Ha valamit századunk utolsó harmadának a zászlajára lehet írni, akkor az: az ismeretek szüntelen gyarapítása, a ma és holnap szükséges készségek szüntelen fejlesztése, egyszóval a tanulás!... De nemcsak megismerni az újat, hanem annak részesévé, alakítójává is kell válni. Alig évtizede még újdonságként bámultuk azt, amivel ma már kisiskolások ismerkednek az általánosban; történelmi távlatban még nem is olyan régen szenzáció volt a tranzisztor, és most már „kilóra” mérik, és a szakkörökben a diákok azzal építik a világvevőt. S lehet, hogy holnap valami újjal kell ismerkedni — olyannal, amiről ma még fogalmunk sincs — de, ami holnapután már gyerekjátékszámba megy. Azt szokták mondani, hogy egy mérnöknek 10—15 év után fejet kell cserélnie, ha a szakmájában otthon akar maradni, mert annak nagy része elévül, amit az egyetem padjaiban hallott... Mindez azonban a szakmunkásokra is vonatkozik. Nem lehet életük végéig megélni csak abból, amit a szakmunkásképző intézetekben elszátítottak, és amit ehhez az üzemben hozzátanultak. A mai fiatal szakmunkásnak — a jövőben —, ha egyáltalán „felszínen” akar maradni, ugyanúgy „fejet kell cserélnie”, mint az értelmiséginek — és örülök, hogy a vitában az egyik fiatal mondta ki a következő szavakat: „Egyáltalán semmi biztosíték nincs arra, hogy abból a szakmából megyünk nyugdíjba 2014-ben, mint amiben 1973-ban dolgoztunk!...” Rajtuk múlik, mennyire tudnak igazodni a huszadik és a huszonegyedik század követelményeihez. B. J. Több gyermekruha, bővülő kereskedelmi hálózat, szigorú árellenőrzés Három főhatóság a gyermekek ellátásának helyzetéről A Minisztertanács a közelmúltban hozott népesedéspolitikai határozata kötelezi a könnyűipari és a belkereskedelmi minisztert, továbbá az Országos Anyag- és Árhivatal elnökét, gondoskodjanak arról, hogy a gyermekek ellátásával kapcsolatos alapvető cikkek kellő mennyiségben és minőségben álljanak rendelkezésre, s továbbra is fokozottan és szigorúan ellenőrizni kell a gyermekellátási cikkek árait. Az MTI munkatársai megkérdezték a három említett főhatóság illetékes vezetőit, milyen intézkedéseket tettek a Minisztertanács határozatának végrehajtására. Könnyűipari Minisztérium Gyermekholmikból az idén a terveknek megfelelő mennyiség készül. A megkülönböztetett figyelem már az év második felétől érezhető volt, gyorsan pótolták az időszaki hiányokat. Jövőre tovább fokozzák a termelést, és a gyermekholmik gyártása kiemelt helyen szerepel a most készülő 5. ötéves tervben is. A belkereskedelemmel együtt most közösen mérik fel a jövő évben várható igényeket, hogy az adott lehetőségek között ezekhez igazíthassák az ipar munkáját. A vállalatokat erkölcsileg és anyagilag egyaránt ösztönzik az ellátás javítására. Jövőre az ideinél jóval több hazai gyártású gyermekholmi kerül a boltokba. Így például a legnagyobb szállítók egyike, a férfi fehérneműgyár fiúingből az idei 770 000-rel szemben jövőre 900 000 darabot szállít, a zalaegerszegi ruhagyár gyermekkabátból 97 ezerről 119 ezerre növeli belföldi szállításait. Előreláthatólag jövőre is kevés lesz a hazai kötöttáru, ezt importtal kell majd pótolni. Azonban mindegyik érintett gyár maga is megteszi a szükséges erőfeszítéseket. A Budapesti Finomkötöttárugyár például az idei 51,6 tonnáról 56,2 tonnára emeli belföldre szánt termelését. Az ellátás javításába bevonják a szövetkezeti ipart is. A legkisebbeknek a Győri Textilipari Vállalat „szállítja” a pelenkát, várható igényeiknél még valamivel többet is. Fokozzák a gyermeklábbelik termelését is. Az év második felében ugyan átmenetileg probléma volt a 19—22-es méretű kisgyermekcipőkkel, ám gyorsan és hathatósan intézkedtek. 1974—75-ben — a belkereskedelem jelzéseinek megfelelően — az ideihez képest körülbelül 100 ezer párral növelik a termelést. A minisztériumban elmondották: a gyárak, üzemek általában felismerték a gyermekruhaellátás társadalmi jelentőségét és ezért vállalták — noha számukra nem mindig gazdaságos — a kívánt mennyiségű gyermekholmik elkészítését. Belkereskedelmi Minisztérium Bár a ruházati ipar már több rendelést fogad a kereskedelemtől, mint eddig, a kínálat kiegészítésére és a választék növelésére továbbra is importálnak esetenként gyermekholmikat az NDK- ból, Olaszországból és Romániából. A fővárosban tavasz óta 25-ről 28-ra szaporodott a rögzített termékek árusítására kijelölt üzletek száma. A Szivárvány Áruház decemberben a Bartók Béla úton nyit új babakelengyeboltot, a Centrum áruházak kismamaosztályokat hoznak létre. Az Úttörő Áruházban megszüntetik a nem kifejezetten gyermekruhák árusítását. Mind nagyobb választékban bérelhetők a kisgyermekek ellátásához rövidebb ideig szükséges tartós fogyasztási cikkek. Az Iparcikk-kölcsönző és Szolgáltató Vállalat a jelenlegi 5710 gyermekkocsihoz jövőre 20 iker-, 1000 mély- és 100 sportkocsit vásárol. Újdonság lesz az összecsukható lengyel sportkocsi, a felfújható mózeskosár, az etetőszék és a háton hordozható szék. Gyermekmérlegből jövőre már több mint tízezret kölcsönöz a vállalat. A kölcsönzési árak évek óta változatlanok. Jövőre 3,5 millió forintot fordítanak beszerzésre, az ez évi 2,2 millióval szemben. Bébiételekből az ez évi 900 tonna helyett jövőre 1300 tonnát készít a konzervipar, 12-féle pépes ételből. Bulgáriából nyolcféle bébiételt importálnak, mintegy 30 vagonnal, s a választékot tőkés behozatallal is bővítik. A csecsemők tejporellátását a hazai gyártás 16-17 százalékos növelésével és 95 vagonos szocialista importtal biztosítják. A minisztérium javasolja: árusítsák az élelmiszerboltokban is a most csak gyógyszertárakban kapható csecsemőtápszereket. Országos Anyag- és Árhivatal Az árhatóságok az év eleje óta szigorúan ellenőrzik a gyermekellátási cikkek árait. A tapasztalatok szerint most már ritkábban fordul elő helytelen kalkuláció, indokolatlan áremelés, s nemcsak a maximált árú cikkek, hanem a szabadárasok árai is stabilizálódtak. Azon a címen sem engedélyeznek áremelést, hogy a gyerekek ma magasabb növésűek, mint ezelőtt, s így a ruhához több anyagot használnak fel. Bebizonyosodott ugyanis, hogy szakszerű szabással, a hulladékok csökkentésével valóban a nyúlánkabb méretekhez sem kell több anyagot felhasználni. Más a helyzet az új divattal járó egyre szélesedő nadrágokkal, amelyek több anyagot emésztenek fel a normál szabásúaknál. Ilyen esetekben bizonyos áremelkedést nem lehet megakadályozni, arra azonban az árhatóságok ügyelnek, hogy divatos szabás címén se kalkuláljanak az indokoltnál magasabb árakat. Az árhivatal valamennyi árhatóságot felhívta, hogy továbbra is szigorúan ellenőrizzék a gyermekellátási cikkek árait. A legjelentősebb témákat maga az Országos Anyag- és Árhivatal vizsgálja. Az év hátralevő szakaszában széleskörűen ellenőrzik a többi között a gyermektápszerek, iskolaszerek, gyermekbútorok árait, s valamenynyi árhatóság folyamatosan figyelemmel kíséri a gyermekruházati cikkek árainak alakulását. Szükség esetén fegyelmi, bírságolási, esetleg büntető eljárást kezdeményeznek. A tapasztalatokról minden negyedévben tájékoztatják a tárcaközi Ár- és Termékforgalmazási Bizottságot, illetve a kormányzati szerveket. (MTI) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1973. NOVEMBER 1.