Hajdú-Bihari Napló, 1973. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-01 / 256. szám

Mezőgazdaságunk aranya A kukoricatermelés útja a megyében A napokban a Magyar Televízió 35 perces műsort szen­telt a kukoricának, vagy ahogyan a címben fogalmazták: a mezőgazdaság „aranyának”. Igaz, ami igaz: a kenyérga­bonán kívül a kukorica az a másik nagyon fontos növény, amelynek termése, hozama soha nem lehet közömbös sem az ország, sem egyetlenegy gazdaság számára sem. De hát miért foglal el a kukorica ilyen előkelő helyet? Kukoricát a világ nagyon sok országában lehet eredményesen termeszteni, de nem mindenütt. Mi azok közé az országok közé tar­tozunk, ahol nemcsak eredménye­sen lehet termeszteni, hanem min­dig is nagyon­­jelentős növény volt — s az m­a is. Vannak országok — például az Amerikai Egyesült Ál­lamok —, ahol a kukoricából mint­egy 50-féle ételt tudnak készíteni. De ismert az is, hogy szeszt, olajat, keményítőt stb. lehet ebből a na­gyon fontos növényből nyerni, elő­állítani. Maradjunk azonban mi­nost csak úgy a kukoricánál, mint abrak­ takarmánynál, amelynek mennyiségétől és minőségétől alap­vetően függ az állattenyésztésünk, és ezen túl a hústermelésünk is. Nem is olyan nagyon régen még így állt a helyzet: ha jó termés volt tengeriből, akkor drága volt a ser­tés. Ha gyenge volt a termés, akkor olcsó a malac. Ez bizonyos érte­lemben még mostanában is így csapódik le. S vajon miért? Mert a kukorica most is alapvető abrak­takarmány. Még a keveréktakar­mányok korában is — tehát amikor modernebb, korszerűbb állatte­nyésztésről, -hizlalásról beszélünk — a takarmánykeverékeknek 60—80 százalékát a kukorica adja, a mezőgazdaság „aránya”. S fon­tossága, jelentősége az elmúlt évek­ben egyáltalán nem csökkent, sőt. .. A világpiacon nagy kereslet van a kukorica iránt. S ez az árban is mutatkozik. Néhány esztendővel ez­előtt egy mázsa kukorica ára a vi­lágpiacon 5—6 dollár között inga­dozott, most pedig már a 12 dollá­ron is felül van. Hogy miért? Mert az élelmiszerek iránt az egész vilá­gon — és így a hús iránt is — na­gyon nagy a kereslet. Hústermelés­hez, állati termékek előállításához pedig — más egyéb mellett — ku­korica kell. Sok-sok kukorica. Hogyan alakult az elmúlt idő­szakban a megyében a kukorica ter­mesztése, milyen összefüggés ta­pasztalható a kukorica és az állat­­tenyésztés között, s belátható-e az az út már végig, amelyet a kukorica még be fog futni? Kezdjük az utóbbival. Vannak szakemberek, akik ma még azt mondják: a kukorica hektáronkénti hozama — szemestermésben számolva és átlagokat — csak 80—85 mázsáig látható be. Vannak viszont, akik azt vallják: nem el­képzelhetetlen a 300—350 mázsás hektáronkénti termés sem, ha ... Ne menjünk bele a jósolgatásokba. Egy tény: az út ma még belátha­tatlan. Gyakorló szakemberek vall­ják: ha egy évtizeddel ezelőtt va­laki azt mondja, hogy egy hektár­ról 80—90 mázsa termést takaríta­nak be kukoricából — pedig erre már nem egy helyen van példa — kinevették volna. Hogyan alakult tehát a megyé­ben ennek a nagyon jelentős takar­mánynövénynek a vetésterülete és hozama az elmúlt esztendőkben? Azzal kell kezdeni, hogy az 1931—1940-es évek átlagában is igen jelentős területet foglalt el ez a növény, valamivel több mint 102 ezer hektáron termelték a megyé­ben. A vetésterülete később aztán — a 60-as évek második felében — mintegy 10 ezer hektárral csökkent, de ez évben már minden eddigi területet meghaladt a termesztése: 106 ezer hektáron volt kukorica a megyében. Az, hogy mekkora terü­leten termelik, nagyon lényeges. Még lényegesebb azonban, hogy milyen terméseket takarítottak és takarítanak be. Sajnos a háború előtti és alatti átlagtermésekről nem áll megbízható adat rendelkezé­sünkre, s így azokra nem is tudunk hivatkozni. Azt azonban tudjuk na­gyon pontosan, hogy 1961—1965 év átlagában 26,4 mázsa volt a hektá­ronkénti átlagtermés a megyében. S azóta — az elmúlt esztendőt kivé­ve — minden évben magasabb és magasabb hozamokat értek el a gazdaságok. Most, 1973-ban pedig ott tartunk, hogy becsült adatok szerint — nem is valami kedvező időjárás után — 48 mázsa lesz a hektáronkénti megyei átlagtermés a termelőszövetkezetekben és a ház­táji gazdaságokban. Más számokkal kifejezve: ebben az esztendőben ezekről a területekről mintegy 51 ezer vagon kukoricatermés kerül betakarításra. A számok tehát lé­nyegében önmagukért beszélnek. Tíz esztendő alatt mintegy 21—22 mázsával nőtt a hektáronkénti át­lagtermés Hajdú-Bihar megye szö­vetkezeteiben. Sokan persze — különösen akik nem járatosak a mezőgazdaságban — megkérdezhetik: minek tulajdo­nítható a terméseredmények ilyen nagy ütemű növekedése? Legelső­sorban kell kiemelni a tervszerű, fegyelmezett munkát, amit a ter­melőszövetkezetek tagjai végeznek, vezetőik folytatnak. Felismerték a változás szükségességét, tudják a módját és következetesen dolgoz­nak annak a valóra váltásáért. Bi­zonyos, hogy — amiről később szó­lunk is — több gépre, vegyszerre stb. van szükség és ez többségében meg is van. De az az emberek mun­kája során kerül oda, és úgy, ahol a legjobban és legeredményesebben hasznosul. S ezért mindenképpen elismerés illeti termelőszövetkeze­teink, mezőgazdasági nagyüzemeink hozzáértő, bátran kezdeményező ve­zetőit, s feladatát a gépeknél és a szántóföldön jól végző szövetkezeti tagokat. Gyökeresen megváltozott azonban a kukoricatermesztés agro­nómiája is. Kicsit részletezettebben. Sokkal jobb lett a talaj-előkészítés, a vetés, új nagyhozamú intenzív fajták terjedtek el — és terjednek még ma is — sokkal több a vegy­szer- és műtrágya-felhasználás. Me­gint másképpen fogalmazva: a ku­korica biológiai igényét egyre job­ban kielégítik az üzemek. A zárt rendszerben folyó termelés példá­ul, amely egyre jobban terjed, nem­csak azt jelenti, hogy gépek végzik a kukorica minden munkáját, ha­nem azt is, hogy éppen ezt a bioló­giai igényt próbálják a lehető leg-,­jobban — mostani adottságokhoz mérten — kielégíteni. S hogy a zárt rendszerben folyó termelésnek mi­lyen eredményei lesznek, ma még nehéz lenne rá pontosan válaszolni. Ez évben a megye termelőszövetke­zeteiben 16 ezer hektáron termeltek kukoricát zárt rendszerben, jövőre pedig már mintegy 30 ezer hektá­ron termelnek így. Most átlagosan a zárt rendszerben termelt kukori­cák 60 mázsa terméssel fizetnek — van ahol ennél jóval többel is —, de még ez csak a kezdet. Most nézzük azt a kérdést: mi­lyen összefüggés van a kukorica és az állattenyésztés, a hústermelés között. Ha azt mondjuk, hogy na­gyon fontos abraktaltearmány-nö­­vény, akkor ennek itt is meg kell mutatkozni. Meg is mutatkozik. Sokan emlékeznek még arra, hogy a 60-as évek közepéig állandó ab­­raktakarmány-hiánnyal birkóztak a megye termelőszövetkezetei. Voltak évek, amikor több mint 5000 vagon volt az abrakhiány, de átlagosan is minden évben 3000—3500 vagonnal hiányzott. Az állatállomány, a hús­termelés pedig lényegesen keve­sebb volt mint a mostani. Íme a számok a bizonyításra: 1961-ben felvásárlásra került a megyében 1386 vagon szarvasmarha, 1552 va­gon sertés, 342 vagon baromfi. Eb­ben az esztendőben pedig előrelát­hatóan felvásárolnak 1800 vagon szarvasmarhát, 3300 vagon sertést — több mint kétszeresét annak, mint 1961-­ben — és mintegy 1000 vagon baromfit. S abraktak­armány­­hiány mégsincs, nem lesz. Sőt nyu­godtan le lehet írni: a hústermelés felfutásával nagyobb ütemben nő a kukorica termésátlaga és ha ez így folytatódik, akkor arra is lehetőség van: ebből a fontos növényből egyre nagyobb mennyiség kerüljön exportra. A mezőgazdaságnak az aránya eddig tehát ilyen utat futott be a megyében. S milyen lesz a további útja? Joggal meg lehet fogalmazni: dicsőséges. Hogy újra 20—21 mázsá­val emelkedjenek a hozamok, bizto­san nem kell várni már több mint egy évtizedet. R. D. A jövő század szakmunkásai A fiatalság sziporkázó tüzénél melegedtem nemrégiben. Az ifjú szakmunkások közötti vita lénye­gében — mint általában — vala­mi semmiségből indult el. Azt hi­szem, az egyik fiú állapította meg nevetve, hogy éppen 2014-ben megy nyugdíjba — gondoljunk csak bele: 2014-ben?! — és rá­kérdeztem: ugyanebből a szak­mából?... A ma végző szakmunkások va­lamennyien a jövő században mennek nyugdíjba, abban a szá­zadban, amelynek lehellete már kezd elérni hozzánk, és annak el­lenére, hogy a tudományos-tech­nikai forradalom kora nem szű­kölködik a meglepetésekben, azért már — Verne Gyula képzelőtehet­sége nélkül is — sejthetjük, mivel kecsegtet az új évezred. Aki a technikai haladás tempójától — függetlenül életkorától — nem akar lemaradni, annak lépést kell igazítania. Pontosabban „fejet” kell igazí­tania. Az egykori „ezermester” kézügyességű szakmunkások meg­becsülése mellett egyre többször találkozunk azzal a fogalommal, hogy ne csak a kezét, a fejét is használja... A numerikus vezér­lésű szerszámgépek mellé általá­ban kiváló és általában ifjú esz­tergályosok kerülnek. Olyanok, akik ismerik az esztergályos szak­ma hagyományos fogásait, szép­ségeit, sokrétűségét, de még is­mernek valamit: a szám­jegy vezér­lés elvét és lehetőségét. Nem vitás, hogy az új techni­kához a fiatalok jobban vonzód­nak, sőt könnyebben is megtanul­ják, „megszelídítik”, mint az idő­sebb szakmunkások. Az az érzé­sem viszont, hogy ezt túl sokszor mondtuk el, olyan gyakorta, hogy nagyon sokan úgy érzik, hogy csak azért, mert fiatalok a leg­modernebb, legújabb gépek mel­lett a helyük ... Megint csak azt kell mondani: micsoda különbség kiérdemelni, vagy pedig elvárni valamit!... Számomra örvendetesen meglepő volt a fiatalok vitájából, amikor igenis — egymásra licitálva — bizonygatták, hogy­ ezt ki kell érdemelni!... A friss szakmun­kás-bizonyítvány önmagában még semmire sem jogosít. Mint aho­gyan a fiatalság sem érdem, ha­nem állapot. A legfejlettebb tech­nika kezelését csak azokra sza­bad bízni, akik szakmai alkal­masságukról, a nagyértékű beren­dezések irányításához szükséges fegyelmezettségükről, lelkiismere­tességükről gyakorlatban is tanú­­bizonyságot adtak. Amikor a jövő századot emle­gették a fiatalok — vagyis az új évezred szakmunkásai —, meg­nyugtató volt, hogy tisztán látták, nem lehet beérni és megelé­gedni az egyszer megszerzett is­merettel, szakmai minimummal. Ha valamit századunk utolsó har­madának a zászlajára lehet írni, akkor az: az ismeretek szüntelen gyarapítása, a ma és holnap szük­séges készségek szüntelen fejlesz­tése, egyszóval a tanulás!... De nemcsak megismerni az újat, ha­nem annak részesévé, alakítójává is kell válni. Alig évtizede még újdonságként bámultuk azt, ami­vel ma már kisiskolások ismer­kednek az általánosban; történel­mi távlatban még nem is olyan régen szenzáció volt a tranzisztor, és most már „kilóra” mérik, és a szakkörökben a diákok azzal építik a világvevőt. S lehet, hogy holnap valami újjal kell ismer­kedni — olyannal, amiről ma még fogalmunk sincs — de, ami holnapután már gyerekjáték­számba megy. Azt szokták mondani, hogy egy mérnöknek 10—15 év után fejet kell cserélnie, ha a szakmájában otthon akar maradni, mert an­nak nagy része elévül, amit az egyetem padjaiban hallott... Mindez azonban a szakmunkások­ra is vonatkozik. Nem lehet éle­tük végéig megélni csak abból, amit a szakmunkásképző intéze­tekben elszátítottak, és amit eh­hez az üzemben hozzátanultak. A mai fiatal szakmunkásnak — a jövőben —, ha egyáltalán „fel­színen” akar maradni, ugyanúgy „fejet kell cserélnie”, mint az ér­telmiséginek — és örülök, hogy a vitában az egyik fiatal mondta ki a következő szavakat: „Egyálta­lán semmi biztosíték nincs arra, hogy abból a szakmából megyünk nyugdíjba 2014-ben, mint amiben 1973-ban dolgoztunk!...” Rajtuk múlik, mennyire tudnak igazodni a huszadik és a huszon­egyedik század követelményeihez. B. J. Több gyermekruha, bővülő kereskedelmi hálózat, szigorú árellenőrzés Három főhatóság a gyermekek ellátásának helyzetéről A Minisztertanács a közelmúltban hozott népesedéspo­litikai határozata kötelezi a könnyűipari és a belkereskedel­mi minisztert, továbbá az Országos Anyag- és Árhivatal el­nökét, gondoskodjanak arról, hogy a gyermekek ellátásával kapcsolatos alapvető cikkek kellő mennyiségben és minő­ségben álljanak rendelkezésre, s továbbra is fokozottan és szigorúan ellenőrizni kell a gyermekellátási cikkek árait. Az MTI munkatársai megkér­dezték a három említett főhatóság illetékes vezetőit, milyen intézke­déseket tettek a Minisztertanács határozatának végrehajtására. Könnyűipari Minisztérium Gyermekholmikból az idén a ter­veknek megfelelő mennyiség ké­szül. A megkülönböztetett figye­lem már az év második felétől érezhető volt, gyorsan pótolták az időszaki hiányokat. Jövőre tovább fokozzák a termelést, és a gyer­mekholmik gyártása kiemelt he­lyen szerepel a most készülő 5. öt­éves tervben is. A belkereskedelemmel együtt most közösen mérik fel a jövő év­ben várható igényeket, hogy az adott lehetőségek között ezekhez igazíthassák az ipar munkáját. A vállalatokat erkölcsileg és anya­gilag egyaránt ösztönzik az ellá­tás javítására. Jövőre az ideinél jóval több ha­zai gyártású gyermekholmi kerül a boltokba. Így például a legna­gyobb szállítók egyike, a férfi fe­hérneműgyár fiúingből az idei 770 000-rel szemben jövőre 900 000 darabot szállít, a zalaegerszegi ru­hagyár gyermekkabátból 97 ezer­ről 119 ezerre növeli belföldi szál­lításait. Előreláthatólag jövőre is kevés lesz a hazai kötöttáru, ezt import­tal kell majd pótolni. Azonban mindegyik érintett gyár maga is megteszi a szükséges erőfeszítése­ket. A Budapesti Finomkötöttáru­gyár például az idei 51,6 tonnáról 56,2 tonnára emeli belföldre szánt termelését. Az ellátás javításába bevonják a szövetkezeti ipart is. A legkisebbeknek a Győri Textil­ipari Vállalat „szállítja” a pelen­kát, várható igényeiknél még va­lamivel többet is. Fokozzák a gyermeklábbelik ter­melését is. Az év második felében ugyan átmenetileg probléma volt a 19—22-es méretű kisgyermekci­pőkkel, ám gyorsan és hathatósan intézkedtek. 1974—75-ben — a bel­kereskedelem jelzéseinek megfe­lelően — az ideihez képest körül­belül 100 ezer párral növelik a termelést. A minisztériumban elmondot­ták: a gyárak, üzemek általában felismerték a gyermekruhaellátás társadalmi jelentőségét és ezért vállalták — noha számukra nem mindig gazdaságos — a kívánt mennyiségű gyermekholmik elké­szítését. Belkereskedelmi Minisztérium Bár a ruházati ipar már több rendelést fogad a kereskedelem­től, mint eddig, a kínálat kiegészí­tésére és a választék növelésére továbbra is importálnak eseten­ként gyermekholmikat az NDK- ból, Olaszországból és Romániá­ból. A fővárosban tavasz óta 25-ről 28-ra szaporodott a rögzített ter­mékek árusítására kijelölt üzletek száma. A Szivárvány Áruház de­cemberben a Bartók Béla úton nyit új babakelengyeboltot, a Cent­rum áruházak kismamaosztályokat hoznak létre. Az Úttörő Áruház­ban megszüntetik a nem kifejezet­ten gyermekruhák árusítását. Mind nagyobb választékban bérelhetők a kisgyermekek ellátásához rövi­­debb ideig szükséges tartós fo­gyasztási cikkek. Az Iparcikk-köl­csönző és Szolgáltató Vállalat a je­lenlegi 5710 gyermekkocsihoz jö­vőre 20 iker-, 1000 mély- és 100 sportkocsit vásárol. Újdonság lesz az összecsukható lengyel sportko­csi, a felfújható mózeskosár, az etetőszék és a háton hordozható szék. Gyermekmérlegből jövőre már több mint tízezret kölcsönöz a vállalat. A kölcsönzési árak évek óta változatlanok. Jövőre 3,5 mil­lió forintot fordítanak beszerzésre, az ez évi 2,2 millióval szemben. Bébiételekből az ez évi 900 ton­na helyett jövőre 1300 tonnát ké­szít a konzervipar, 12-féle pépes ételből. Bulgáriából nyolcféle bé­biételt importálnak, mintegy 30 va­gonnal, s a választékot tőkés beho­zatallal is bővítik. A csecsemők tejporellátását a hazai gyártás 16-17 százalékos növelésével és 95 vagonos szocialista importtal biztosítják. A minisztérium java­solja: árusítsák az élelmiszerbol­tokban is a most csak gyógyszer­­tárakban kapható csecsemőtápsze­reket. Országos Anyag- és Árhivatal Az árhatóságok az év eleje óta szigorúan ellenőrzik a gyermekel­látási cikkek árait. A tapasztalatok szerint most már ritkábban fordul elő helytelen kalkuláció, indoko­latlan áremelés, s nemcsak a ma­ximált árú cikkek, hanem a sza­badárasok árai is stabilizálódtak. Azon a címen sem engedélyeznek áremelést, hogy a gyerekek ma magasabb növésűek, mint ezelőtt, s így a ruhához több anyagot hasz­nálnak fel. Bebizonyosodott ugyan­is, hogy szakszerű szabással, a hul­ladékok csökkentésével valóban a nyúlánkabb méretekhez sem kell több anyagot felhasználni. Más a helyzet az új divattal járó egyre szélesedő nadrágokkal, amelyek több anyagot emésztenek fel a nor­mál szabásúaknál. Ilyen esetekben bizonyos áremelkedést nem lehet megakadályozni, arra azonban az árhatóságok ügyelnek, hogy diva­tos szabás címén se kalkuláljanak az indokoltnál magasabb árakat. Az árhivatal valamennyi árha­tóságot felhívta, hogy továbbra is szigorúan ellenőrizzék a gyermek­ellátási cikkek árait. A legjelentő­sebb témákat maga az Országos Anyag- és Árhivatal vizsgálja. Az év hátralevő szakaszában széles­körűen ellenőrzik a többi között a gyermektápszerek, iskolaszerek, gyermekbútorok árait, s valameny­­nyi árhatóság folyamatosan figye­lemmel kíséri a gyermekruházati cikkek árainak alakulását. Szük­ség esetén fegyelmi, bírságolási, esetleg büntető eljárást kezdemé­nyeznek. A tapasztalatokról min­den negyedévben tájékoztatják a tárcaközi Ár- és Termékforgalma­zási Bizottságot, illetve a kor­mányzati szerveket. (MTI) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1973. NOVEMBER 1.

Next