Hajdú-Bihari Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-03 / 1. szám
Genfben ismét összeültek az egyiptomi és az izraeli katonai szakértők Közép-európai idő szerint 18 órakor a genfi Nemzetek Palotájában ismét összeültek az egyiptomi és az izraeli katonai szakértők, hogy harmadízben tanácskozzanak fegyveres erőik szétválasztásáról. Az egyiptomi küldöttséget Taha El-Magdub dandártábornok, az izraelit pedig Mordechai Gur vezérőrnagy vezeti. A tanácskozáson Ensio Siilasouo tábornok, a Közel- Keleten állomásozó ENSZ-csapatok főparancsnoka elnököl. MOSZKVA „A lényeg az, hogy Izrael milyen politikát folytat ezután. Feltétlenül oda kell figyelnie a nemzetközi közvélemény követeléseire, teljesítenie kell az ENSZ határozatait, mindenekelőtt a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i ismert határozatát” — írja az Izvesztyija szerdai számában a lap bejrúti tudósítója. A hétfői izraeli parlamenti választásokat kommentálva, a tudósító bejrúti lapokat idézve rámutat: „Izraelt megmételyezte a militarizmus rákos daganata”. Ez a társadalom gazdasági szférájában a legnyilvánvalóbb. Ha Izrael lakosságát az Egyesült Államokéhoz hasonlítjuk, az a megdöbbentő kép tárul elénk, hogy az egy főre jutó hadikiadások aránya Izraelben körülbelül két és félszer magasabb az Egyesült Államokénál. Jellemző — folytatja a tudósító —, hogy mind a munkáspárti koalíció, mind pedig a szélsőjobboldali Likud az ország hadigazdaságának fejlesztéséért, vagyis a kalandor, területszerző politika folytatásáért száll síkra. SAN CLEMENTE Kissinger amerikai külügyminiszter Washingtonban pénteken fogadja Dajan izraeli hadügyminisztert, jelentették be a San Clemente-i Fehér Házban. A szóvivő közlése szerint a két politikus az egyiptomi és az izraeli csapatok szétválasztásának kérdéséről tárgyal majd. KAIRÓ Kairói megítélés szerint az ENSZ égisze alatt Genfben folyó katonai tárgyalások kritikus szakaszba jutottak. Az izraeli kormánynak most végre bizonyságot kell adnia igazi szándékairól, állást kell foglalnia a csapatszétválasztás elveit és gyakorlati kivitelezését, feltételeit illetően. Nincs már lehetőség a további időhúzásra, hiszen a választások lezajlottak és a választási eredmények viszonylag kedvezően alakultak Golda Meir pártja szempontjából. Az Al Ahram szerint a csapatszétválasztásnak egyiptomi részről fontos feltétele, hogy mintegy 30 kilométer válassza el egymástól az egyiptomi és az izraeli erőket, a Szuezi-csatorna kívül essék az izraeli tüzérség hatótávolságán. Ez utóbbi kérdésben még mindig jelentős nézetkülönbségek állnak fenn. Annyi bizonyos, hogy az egyiptomi fél nem hajlandó tárgyalni az egyiptomi és az izraeli csapatok egyszerű helycseréjéről, vagy az október 6-i vonalakra való visszatérésről. Mivel kizárólag egyiptomi területekről van szó, a nemzetközi határozatokkal összhangban az izraeli csapatoknak kell elmozdulniuk jelenlegi állásaikból. Az Al Ahram az izraeli választásokról azt írja, hogy azok egyetlen fontos kérdést sem oldottak meg. Az eredmények nem tükrözik az októberi háború mélyreható következményeit, csupán néhány parlamenti mandátum cserélt gazdát. A tekintélyes kairói lap felteszi a kérdést: vajon az igazságos béke éve lesz-e az új év? Ez attól függ — adja meg a választ —, hogy az arab nemzet megőrzi-e október szellemét. KAIRÓ Az Al-Gumhurija című lap jelentése szerint egyiptomi diplomaták szerdán megbeszéléseket kezdtek Washingtonban, Moszkvában és az arab fővárosokban a közel-keleti helyzetről és ezen belül a szuezi fronttal kapcsolatos kérdésekről. Ezekben a napokban többször is megbeszélést folytatott a közel-keleti békekonferenciáról Anvar Szadat elnök és külügyminisztere, Iszmail Fahmi (Telefotó — AP—MTI—RS) RÖVIDEN MOSZKVA. Hosszan tartó súlyos betegség után december 30-án, 74 éves korában elhunyt Konsztantyin Versinyin szovjet légi főmarsall. A haláláról szóló nekrológot Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin, valamint más szovjet vezetők és magas rangú katonai személyiségek írták alá. LONDON. A Scotland Yard hivatalos közleménye szerint a londoni Heathrow repülőtéren letartóztattak egy 18 éves amerikai lányt. Táskájában öt revolvert és lőszert találtak, őrizetbe vettek egy marokkói és egy pakisztáni személyt is, akik kapcsolatot tartottak fenn a fiatal lánnyal. Feltételezik, hogy angliai cionista vezetők elleni akcióra készültek. Mint már jelentettük, a londoni repülőtereken maximális készültséget rendeltek el. HAVANNA. A prens latina hírügynökség jelentette, hogy Kubában tartózkodik Carlos Altamirano, a Chilei Szocialista Párt főtitkára, a fasiszta katonai junta feketelistájának egyik legkeresettebb személyisége. Altamirano szerdán a díszemelvényről tekintette meg Havannában a katonai felvonulást, amelyet a kubai forradalom győzelmének 15. évfordulója tiszteletére rendeztek Repülőgép-szerencsétlenség Torinóban Kedden egy perccel leszállás előtt a torinói Caselle repülőtér közelében lezuhant a belföldi forgalmat bonyolító ITAVA légitársaság egyik Fokker típusú, két sugárhajtóműves utasszállító repülőgépe. A rendőrség jelentése szerint a katasztrófát a gépen tartózkodó 42 személy — 38 utas és 4 főnyi személyzet — közül mindössze hárman élték túl. A szerencsétlenség oka egyelőre ismeretlen, annyi azonban bizonyos, hogy a látási viszonyok rendkívül rosszak voltak. HAJDÍJ-BIHARI NAPLÓ — 1974. JANUÁR 3. PÁRIZS Valamennyi kőolajtermelő ország fokozatosan felsorakozik a Perzsaöböl államai által december 23-án Teheránban elfogadott áremelésekhez — írja az AFP francia hírügynökség összefoglaló anyagában. Venezuela, Nigéria, Indonézia, Bolívia, Ecuador, Peru az elmúlt napokban emelte jelentősen a fekete arany árát. A legközelebbi jövőben számítanak az algériaiak hasonló döntésére is. A leglátványosabb áremeléshez kétségtelenül a líbiai kormány folyamodott: bár ellenként 18,768 dollárral emelte a kőolaj árát. (A Perzsa-öböl országai december 23-án 11,651 dollárban állapodtak meg.) A líbiai olaj magasabb árát jobb minősége és a fogyasztói piacokhoz való közelsége indokolta. Január 7-én Genfben rendkívüli tanácskozást tartanak a kőolajexportáló országok: a jövőben milyen elvek szerint alakítják az árakat. A Venezuela által javasolt összejövetel előtt máris számos elgondolás látott napvilágot. Lamine Khene, a kőolajexportáló országok szervezetének főtitkára azt javasolja, hogy az árakat a világméretű inflációhoz mérten alakítsák ki. Ez gyakorlatilag egyet jelentene az olaj árának további emelésével. WASHINGTON Nixon elnök szerdán aláírta a törvényt, amely elrendeli a gépjárművek óránkénti 88 kilométeres közúti sebességkorlátozását az Egyesült Államok egész területén, benzinmegtakarítás céljából. A törvény egyelőre 1975 közepéig marad érvényben, hacsak az elnök az energiahiány megszűnése esetén időközben nem hatálytalanítja. Nixon elnök szerdán aláírta a vasutak átszervezéséről szóló törvényt is, amelynek értelmében hét csődbe jutott vasutat korszerű vasúti rendszerré egyesítenek. Az Egyesült Államok északkeleti és középnyugati részén levő vasutak újjáépítését és korszerűsítését az energiaválság tette különösen sürgőssé. (MTI) Az olaj ára A benzinhiány miatt Hollandiában vasárnap — mint ismeretes — tilos az autózás. Képünkön egy várakozó lovasfogatot stílszerűen egy parkolóórához kötöttek (Fotó: ANP—MTI—KS) 1—— ---------------------------------------------------------------------------------------"n A KUDARCOK ÉVE Japán lapok szerint 1973. Tanaka és kormánya számára „a fájdalom és az agonizáció” esztendeje volt. Okkal keseregnek még a hatalmon levő liberális demokrata párt berkeiben is: a kormány politikáját ellenzők aránya egy év alatt tízről hatvan százalékra növekedett. Az új esztendő tehát borongós hangulatban köszöntött a szigetországra. Alighanem az útkeresés — még pontosabban a kiút keresése — késztette Chira külügyminisztert pekingi látogatására. Pénteken és szombaton a japán diplomácia vezetője Csou En-laj kínai kormányfővel és Csi Pengfej külügyisszterrel folytat tárgyalásokat. Őt, Tokióba pedig az idén magasrangú vendégeket várnak: Nixont és Pompidout, Brandt kancellárt, Cseu En-lajt és Csi Peng-fejt. Szovjet államférfiak látogatását is jelzi az idei japán előjegyzési naptár. A magas szintű eszmecserékkel vélik japán politikai és gazdasági tekintélyét megszilárdítani, miután az utóbbi hónapokban súlyos csorbát szenvedett. Erre utalnak az ellenzéki japán pártok — a kommunisták, a szocialisták, a Komeito és a demokratikus szocialista párt — most közzétett újévi nyilatkozatai is. Az ellenzék véleménye szerint haladó koalíciós kormánynak kell felváltania a Tanaka-kabinetet, hogy eredményesen felvehessék a küzdelmet az inflációval szemben. A szocialisták úgy vélik: Japán a második világháború óta legsúlyosabb politikai és gazdasági válságának nehéz időszakát éli. Ilyen körülmények között kerül sor 1974 nyarán a felsőházi választásokra. Megfigyelők hozzáfűzik: Tanaka és pártja a legutóbbi alsóházi választásokon rendkívül érzékeny veszteséget szenvedett, az ellenzék pedig jelentős mértékben növeli mandátumainak számát. A japán kommunisták elsősorban az USA-val folytatott katonai együttműködést kárhoztatják, és nyomatékosan követelik az önálló japán külpolitika kialakítását. A liberális demokrata párt taktikája most valószínűleg a régi módszerrel az ellenzék megosztásával próbálkozik. Az sem kizárt, hogy Tanaka és társai netán koalíciót ajánlanak fel a szocialistáknak és a demokratikus szocialista pártnak. Annál is inkább, mert a fő ellenségnek változatlanul a haladó politikáért következetesen síkra szálló Japán Kommunista Pártot tartják. A kudarcok éve után a liberális demokrata párt most megpróbálja rendezni sorait — a nyitánynyitás Peking felé. Ohira útjához azonban még a japán kormánykörök sem fűznek vérmes reményeket. Baljós előjelek Londonban Szerdán tárgyalóasztalhoz ültek a brit bányász-szakszervezet és az állami tulajdonban levő szánbányászat képviselői, a megbeszélések azonban másfél óra után megszakadtak. Egyelőre tehát nem találtak megoldást az egész országra kiterjedő ipari válságra, amely a bányászok munkalassító sztrájkja nyomán kialakult. A bányászok béremelési követeléseire a kormány nem reagált, mire ők megtagadták a túlórázást. Az akció harmadával csökkentette a széntermelést, és a kormány a gyárakban kénytelen volt bevezetni a háromnapos munkahetet. Szerdai adatok szerint eddig 730 000 munkás került az utcára, ha azonban nem sikerül kiutat találni, úgy a munkanélküliek száma rohamosan emelkedni fog. Letette az esküt a spanyol miniszterelnök Szerdán, tizenhárom nappal a Carrero Blanco spanyol miniszterelnök ellen elkövetett bombamerénylet után, Madridban letette a hivatali esküt Carlos Arias, az újonnan kinevezett miniszterelnök. A 65 esztendős Arias az 1936—39- es polgárháború óta az első polgári miniszterelnök Carrero kormányában belügyminiszter volt, azt megelőzően pedig a biztonsági szolgálat vezetője és Madrid polgármestere. Az új miniszterelnök hír szerint két napon belül bejelenti az általa alakítandó kormány összetételét. Az izraeli választások eredménye JERUZSÁLEM A december 31-én megtartott izraeli parlamenti választásokon leadott csaknem 1 200 000 polgári szavazat összeszámlálása után Golda Meir munkáspártja 39,9 százalékot, a jobboldali párttömörülés, a Likud pedig 27,4 százalékot mondhat magáénak. Hátra van még a mintegy kétszázezer katona voksainak összeszámlálása. A számítógépes előrejelzés alapján várhatólag mintegy 5-6 mandátumos veszteség elé néző munkáspárt eddigi fő koalíciós partnere, a Nemzeti Vallási Párt valószínűl eggyel növeli parlamenti mortumainak számát. A kom szempontból erőteljesen megredett fontosságú jobboldali kedden hivatalosan nyilatkozott közzé. Eszerint minden eset azon lesz, hogy az új kom semmilyen körülmények között adja vissza az araboknak a Jorc folyó megszállt nyugati partját.