Hajdú-Bihari Napló, 1974. október (31. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-05 / 233. szám

HAJDÚ-BIHARI Világ proletárjai, egyesüljetekl­ etej '4\ w október 5., ■ wn A JH UHL 9B JB SíWv szombat A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA A közgazdasági egyetem tagozata Debrecenben A budapesti Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem kihe­lyezett esti tagozata Debrecenben előkészítőt tart az 1975—76-os is­kolai évre. Az előkészítőre azok jelentkez­hetnek, akik középiskolai érettsé­givel rendelkeznek, betöltötték a 18. életévüket, és felvételüket a munkahely javasolja. Az előkészítő tanfolyam díja 650 forint, az elő­készítés két tantárgyból folyik: kö­telező a matematika, választható tárgy a történelem, vagy politikai gazdaságtan. A tanfolyam 1974. no­vember hónapban kezdődik és má­jusban fejeződik be. Az 1974—75-ös tanévhez hason­lóan kihelyezett tagozatú osztály indul Debrecenben az 1975—76-os tanévben is, amennyiben 20 fő si­keres felvételi vizsgát tesz. Az előkészítő­ tanfolyamra jelent­kezési lapot és felvilágosítást a Debrecen városi Illetékhivatalnál, Vörös Hadsereg útja 54. szám 4-es számú szobában — lehet kapni. Pablo Neruda KISZ-alapszervezet A Hajdú megyei Állami Építő­ipari Vállalat KISZ-bizottsága és a paneles fő-építésvezetőség KISZ- szervezete a közelmúltban ünnepi taggyűlést tartott a vénkerti épít­kezés ebédlőjében. A taggyűlésen — melyet Pablo Neruda chilei köl­tő halálának évfordulója tiszteleté­re a vállalati KISZ-bizottság és a paneles fő-építésvezetőség KISZ- alapszervezete szervezett, megje­lent az építésvezetőségen dolgozó mintegy 250 harminc éven aluli fiatal, hogy kifejezze tiltakozását a chilei junta terrorja ellen. „A han­gokat nem ölhették meg” címmel emlékeztek meg azokról a haza­fiakról, akik életükkel fizettek a nép iránti hűségükért. Az ünnepi taggyűlésen a paneles fő­építésve­zetőség KISZ-szervezete a XX. szá­zad nagy chilei költőjének emlé­kére felvette a Pablo Neruda nevet. Honvédelmi filmsorozat fiataloknak Immár hagyományossá vált, hogy a fegyveres erők debreceni klubja az ifjabb korosztály szá­mára népszerű, a történelem ok­tatást szórakoztatva segítő film­sorozatot tart. Jellemző, hogy a 15 bemutatásra kerülő film bérleti díja inkább eszmei, hiszen 15 fo­rintot jelent a szülők, a pedagógu­sok, vagy a diákok számára. Né­hány cím a sorozat filmjei közül: Sál­lő a pecsétgyűrűn, Élők és hol­tak, Halálkanyar, Ordasok között. A filmvetítéseket mindig a délutá­ni órákban tartják. A honvédelmi filmklub előadás-sorozata, amely a honvédelmi nevelést hivatott szol­gálni, október 22-től a jövő év má­jus 20-ig tart. Jelentkezéseket a klub parancs­noksága még elfogad. A farkas kincse Színházi bemutató gyermekeknek Ma, október 1-én délután 3 órakor ismét színházi bemutató előadás lesz Debrecenben, ezúttal a Hungá­ria Kamaraszínházban. Debreceni szerzők gyermekeknek írt zenés me­sejátékát játssza a Csokonai Szín­ház társulata. A mesejáték szerzője Béberné Gergely Ilus, akinek báb­játékait rendszeresen játssza a rá­dió, a televízió. A darab főhőse Ger­gő, a vadász, aki­ beleszeret a csá­szár lányába. A gonosz lány elcsal­ja tőle kincseit, amelyeket embersé­gével, jóságával szerzett. De a szere­tet, a hűség segít a vadásznak a kin­csek visszaszerzésében és abban is, hogy megtalálja az igazi szerelmet. A darab verseit Kiss Tamás írta, megőrizve a népdalok tisztaságát, egyszerűségét. A zenét összeállítot­ta és szerezte: Szilágyi István. Ér­dekessége az előadásnak, hogy elő­ször működik közre színházi pro­dukcióban a népszerű debreceni ze­nei csoport, a Délibáb együttes. A darabot Kertész Gyula Erkel­­díjas rendezte, díszleteit Langmár András, jelmezeit Egedi Edit ter­vezte. A darab főbb szerepeit Te­­száry László, Kőrössy Anni, Heller Tamás, Lőrinczy Éva, Horváth Ka­ti, Sárady Zoltán és Balassa Gábor játsszák. Színházi táncosok iskolája Pécsett Az országban elsőként táncosis­kola nyílt az új tanévben Pécsett. A művészeti szakközépiskola kereté­ben működő tagozat színházi tánco­sokat képez. Az iskola felhívására az ország egész területéről négyszá­zan jelentkeztek felvételre, akik kö­zül háromszáz lány és fiú tett al­kalmassági vizsgát. Végülis huszon­hárman kaptak helyet a táncosisko­lába, ahol a negyedik év után a diá­kok szakérettségit tesznek és „szín­házi táncos” oklevelet kapnak, amellyel színházaknál helyezked­hetnek el. A pécsi iskolából 1978- tól évenként miintegy húsz táncos kerül ki, akik közül a legtehetsége­sebbek továbbképezhetik magukat és balettművészek lehetnek. A KOMÁDI MŰVELŐDÉSI HÁZ­BAN október 7-én, hétfőn este 6 órái kezdettel a megyei művelődési központ „Rendhagyó irodalomórák” sorozata keretében Mohai Gábor előadóművész mutatja be népkölté­szeti összeállítását.­­ Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igaz­gatóság a Tisza szegedi szakaszán, a Korányi rakpart térségében nagy­méretű partvédelmi munkát végez, amelyet most a folyó kedvező vízál­lása tesz lehetővé. E szakaszon a város védelmét biztosító, terméskő­vel burkolt töltés alapja könnyen kimosódik, mert ezen az oldalon van a folyó sodrásvonala. Az igazgatóság szakembereinek Partvédelem irányításával több mint húszméte­res rőzsepaplant helyeznek a part­menti vízre, amelyet terméskővel megterhelve a folyó medrébe sül­lyesztenek. A rőzsepaplan hozzási­mul majd a meder oldalához és megakadályozza az alámosást. Azokon a helyeken, ahol a talaj­szerkezet szükségessé teszi, betonos résfallal is megerősítik a medret 10—12 méteres mélységig. A munka gyors ütemben folyik, egymás után érkeznek a rőzsével és terméskővel megrakott uszályok. A munkálatok megkezdése óta már több mint egy­­kilométeres szakaszt erősítettek meg a vízügyi igazgatóság dolgozói. (Fényképezte: Fördős Csaba) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1974. OKTÓBER 5. A debreceni Hüvelyes utcai lakótelepen épült új 200 sze­mélyes „jubileumi” óvoda par­kosítása. A munkát Debrecen felszabadulása 30. évfordulójá­nak tiszteletére, határidő előtt fejezik be a Debreceni Kerté­szeti Vállalat parképítői. Az 1500 négyzetméternyi területen homokozó, földgömbmászó, má­szóházikó, rakéta­mászó, kú­szórács, forgódob és játszósze­rek kapnak helyet (Fotó: Szán­tó János) Bukta Barátom notórius zacskóból ebédelő, déltájban leugrik a boltba, és vesz, amit meglát, megkíván, szóval, „a la carte*’ vásárol ezt, azt, amazt, gusztusa szerint. A választék se mindig túl nagy, zsömle parizerrel, kifli és tejjel stb. Az egyik nap örömmel fedezte fel az átla­gosnál nagyobb, kissé szokatlan külle­mű, de gusztusos kiflit. Kérdezés után ki is derült, hogy az a valami nem más, mint lekvárosbukta — a boltban így mondták — csak éppen kifli alakú. No, de az alakján ne múljon, ha bukta, pláne ha lekváros. Örömmel dugott egy párat a stanicliba és alig várta, hogy rá kerüljön a sor a pénztárnál. Szájá­ban összeszaladt a nyál, s gyermek­kort idéző ízek futkároztak az ínyén. Eszébe jutott a nagymama is szegény, aki a búbosban mindig csak bukta ala­­kú buktát csinált­ a tavalyról maradt ba­rack-, vagy szilvalekvárral. Letelepedve ebédjéhez barátom szépen sorbarakta maga előtt a „kistákat” — így keresz­telve el az újonnan formatervezett sü­teményt — s élvezettel harapott bele az egyikbe. Ette, nézte, de lekvárnak ízét se érezte, színét se látta. Sebaj, majd a következő falatban már lesz — nyelte le­nyögve a csupasz kettest. Ám a második falattal is csak úgy járt, mint az elsővel, lekvár semmi. A har­madik harapás után feltűnt valami lila íze, aminek az íze mintha emlékez­tetett volna a lekváréra. Ez is valami gondolta, de nem sokáig, ugyanis még egy falatra futotta a tésztából a lekvár­­szerű tünemény, aztán megint semmi. Hősiesen végigette a nyögvenyelő üres „bukfit” — újabb nevet találva ki a hibridtésztára — és még egy kísérle­tet tett, mielőbb kijelentette volna, hogy: na, ilyet se veszek többet. Az első előttinél is nagyobb várakozással harapott a másodikba, de ezzel is ugyanúgy járt: két falatban semmi, két falatban lila ízé, két falatban semmi. Aztán gondolatban szépen bocsánatot kért a nagymamától, aki csak bukta alakú buktákat sütött a búbosban, de azokban végig volt lekvár. Igazi lek­vár ... U. P. M­M . .. -----------------------------krónika— 1974. október 5., szombat Aurél napja A Nap kél 5.47 órakor — nyugszik 17.17 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Kisebb felhőátvonulások, legfeljebb el­szórtan futó esővel. Mérsékelt, időnként átmenetileg északszugati­­ra forduló szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet szomba­ton, 12—17 fok között. (MTI) KÖZLEMÉNY. A Hajdú-Bihar megyei Kiegészítő Parancsnokság 1974. október elsejével megszűnt, jogutódja a Hajdú-Bihar megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság, amely a régi helyén ugyanazokat az ügyeket intézi, mint jogelődje. A MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZ­PONT gyermek díszítőművészeti szakköre ismét várja olyan általá­nos iskolai tanulók jelentkezését, akik szívesen foglalkoznak népi minták rajzolásával, hímzésével. A csoport minden vasárnap délelőtt tart foglalkozást. Beiratkozás októ­ber 6-án, vasárnap délelőtt 10 órá­tól Debrecenben, a Közgazdasági Klubban (Kossuth utca 3. szám). BEFEJEZŐDÖTT a szarvasbőgés a Sopron környéki erdőkben. A sop­roni erdőgazdaság 8500 hektáros re­zervátumában kitűnő vadászered­­ménnyek születtek: a külföldi és ha­zai vadászok 34 bikát lőttek ki, köz­tük egy aranyérmest. Az aranyér­mes trófea súlya 10 kiló 35 deka volt. A szarvasvadászat befejeztével kezdetét veszi a fácánvadászat. Az erdős, ligetes területekre tavasszal 10 ezer mesterségesen keltetett fá­cáncsibét engedtek ki. A „HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MÚZEUMOK ÉLETE” címmel kiál­lítás nyílik október 7-én, hétfőn dél­után 2 órakor Békéscsabán a Mun­kácsy Mihály Múzeumban, amelyet Elek Sándorné, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának he­lyettes vezetője nyit meg. Ugyan­csak itt kerül sor 3 órakor a Hajdú- Bihar megyei Múzeumi Szervezet tudományos ülésszakára, amelyen a Déri Múzeum munkatársai tartanak előadást. A BIOGAL Gyógyszergyárban megrendezett üzemi tárlaton, amely október 15-ig tekinthető meg, a kö­vetkező művészek szerepelnek alko­tásaikkal: Balla László, Bényi Ár­pád, Bíró Lajos, Bodó Károly, Éger­házi Imre, Félegyházi László, Józsa János, Kapcsa János, Madarász Gyula, Menyhárt József, Prim Zol­tán, Szabó László, Szilágyi Elek, Tilles Béla, Tenk László, Topor András, Cs. Uhrin Tibor. A tárlat naponta 12 órától 17 óráig van nyit­va a BIOGAL kultúrtermében. HATMILLIÓ forintot fordí­tott ebben az évben az ajkai tim­földgyár azokr­a a kutatásokra, ame­lyekkel a további műszaki fejlesz­tést alapoznák meg. Az összeg felét közvetlenül a gyár kollektívája hasznosítja, jelentős részét pedig a fémipari kutatóintézet tudományos munkájára fordítják. Az együttmű­ködés során elsősorban a világpia­con egyre drágább nátronlúg gaz­daságos felhasználását kutatják és megoldásokat keresnek az eddigi adagok csökkentésére is. ÉVFORDULÓNAPTÁR Százharminc évvel ezelőtt, 1844. október 5-én született — és 83 éves korában, 1927- ben halt meg — Cze­­kélius Aurél mérnök, a hazai hídépítés egyik úttörője. Egész fiatalon meg­nyilvánult matemati­kai-műszaki érdeklő­dése, s e téren már középiskolai tanul­mányai során kitűnt. Felsőfokú tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte, kitűnő ered­ménnyel. Az egyetem befejeztével a Magyar Államvasutak szolgálatába lé­pett, ahol fiatalon jelentős tervezői-ki­vitelezői megbízatásokat kapott a vas­útépítkezéseknél. 1881-ben kinevezték az újonnan szervezett műszaki tanács tag­jává, majd 1894 től a Duna-hídosz­tály vezetője lett. Az ő nevéhez fűződik — többek kö­zött — a budapesti régi Erzsébet-híd, a Szabadság-híd (az egykori Ferenc Jó­zsef híd), a pozsonyi és a komáromi Duna-hidak, a tiszaújlaki Tisza híd, a marosújvári Maros-híd tervezése és megépítése. Munkásságát a tehetséges — és eredményes — magyar műszaki alkotóké közt tartjuk számon. A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI: 22, 32, 38, 45, 59 HAT­SZÁZÖTVEN­EZER munkás — a fizikai dolgozók 23,2 százaléka veszi igénybe a közművelődési könyvtári hálózatot a statisztikai adatok szerint. A tanácsi könyvtá­rak összes olvasóinak csaknem harminc százaléka munkás, míg a szakszervezeti könyvtárakban a munkásolvasók aránya meghalad­ja az ötven százalékot. A munkás­. olvasótábor növekedését bizonyítja, hogy a legutóbbi tíz évben a taná­csi könyvtárak munkásolvasóinak száma 186 ezerrel emelkedett. ÁLLATORVOSI ügyeleti szolgá­lat Debrecen város közigazgatási te­rületén: 1974. október 5-én, szomba­ton 12 órától, vasárnap, október 6-án reggel 6 óráig: dr. Veleznay Margit, Nagyerdei krt. 24. szám. Te­lefon: 17-355. Október 6-án, vasár­nap reggel 6 órától, október 7-én, hétfőn reggel 6 óráig: dr. Nagy Zsigmond, Debrecen, Laktanya ut­ca 35. HATODSZOR rendezi meg a TIT Harkányban a téli egyetemet. Hazánkban ez az egyetlen nemzet­közi téli stúdium és látogatottsága ma már vetekszik a nagyhírű nyá­ri egyetemeinkével. Harkány ideá­lis helye a rendezvénynek, a tél itt a legenyhébb az országban, s a 62 fokos termálvíz kellemes strando­lást kínál. A hatodik téli egyetem december 8-án nyitja meg kapuit a mintegy száz hazai és külföldi hall­gató előtt. A téli egyetem állandó résztvevői azok a bolgár és szovjet veteránok, akik annak idején a Dráva mellett küzdöttek a fasiszta megszállók ellen. A DEBRECENI FOTOKLUB programja október 7-én, hétfőn este fél 7 órától: „Fotóláda 74­4” klub­­pályázat a nyáron készült képekből. A klub következő programjában a felszabadulási évforduló tiszteletére meghirdetett pályázatra készített képek beadása és megbeszélése sze­repel. DEBRECEN ÉS FÜZESABONY között Tarr Imre 39 éves segédmun­kás debreceni lakos személygépko­csijával nekiütközött egy félig az árokba csúszott, kivilágítatlan te­­­­hergépkocsinak. A baleset követ­keztében Tarr Imre olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt és egy utasa könnyeb­ben sérült meg. A vizsgálat folya­matban van. A TIT­ÁSZ VÁLLALAT értesíti a lakosságot, hogy Debrecenben, a Budai Nagy Antal utcán a Verecke út sarkától a Sámsoni út sarkáig megépített kisfeszültségű betonosz­lopos hálózatot 1974. október 5 -én feszültség alá helyezi. Ez időn túl a vezeték érintése életveszélyes, tehát tilos! Rejtvényfejtők figyelmébe! A Napló 1974. szeptember 7-i számá­ban megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Haragod zengett és záporod , mezőt, ligetet végigbotozott. Könyvet nyertek: Polgár Gyuláné, Debrecen, Thaly K. u. 8.; Schleisz Ilona, Debrecen, Attila tér 3.; Szabó Sándorné, Debrecen, Bajcsy­ Zs. u. 9.; Lengyel Iván, Debrecen, Rákóczi u. 11.; Pécsi Mihály, Debrecen Mikszáth K. u. 16.; Sándor Ferenc, Debrecen, Dóczy J. u. 5.; Tóth János, Debrecen, Fényes u. 9.; Gurbai Rózsa, Sáránd, Petőfi u. 60.; Juhász Éva, Hajdúsámson, Jókai u. 17.; Vincze István: Tiszacsege, Erdészet.

Next