Hajdú-Bihari Napló, 1975. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-12 / 240. szám
y^/v^'í'VfO(yy) i %BDU-BIHAR ^?X Világ proletárjai, egyesüljetek! ^ i§p ára; il2° for|nt p , ^pf A WHEI !qP Jffl |||| 1975. X. 12., ll ^ ■, VASÁRN^^^P^ A magyar szocialista MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-BIHAR megyei bizottságának lapja Áldozatos munkával a betegek gyógyulásáért HÚSZÉVES A MEGYEI TANÁCS KÓRHÁZA Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli az idén a Hajdú-Bihar megyei Tanács Kórháza. Ebből az alkalomból az egészségügyi intézmény dolgozói szombaton délelőtt Debrecenben a megyei tanács III. emeleti nagytermében megemlékezésre gyűltek össze. Az ünnepi ülésen jelen volt Magyar József, a megyei pártbizottság titkára, Tóth Imre, a megyei tanács elnökhelyettese, Samos Antalné, az Orvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezetének megyei titkára és Herczku Józsefné, a Magyar Vöröskereszt megyei titkára is. A vendégeket és a megjelenteket dr. Pinczés László, a kórház igazgató főorvosa köszöntötte, s emlékeztetett arra, hogy az elmúlt húsz év folyamán az intézményben dolgozóknak sikerült tartalommal megtölteniük a szocialista humanizmus fogalmát. Mint mondotta, a betegek és a közvetlen munkatársak érdeke azt kívánja, hogy a kórház minden alkalmazottja állandóan tökéletesítse szakmai ismereteit, s közben a közösségért munkálkodjon. Ezt így valósították meg az eltelt két évtizedben. Az egészségügyi dolgozók oktatásában, a szakemberek nevelésében, a gyógyító munkában elért eredményekért mondott köszönetet a megjelenteknek dr. Karmazsin László, a Debreceni Orvostudományi Egyetem rektorhelyettese. A köszöntő szavak után átnyújtotta az egyetemnek a húsz év tevékenységét elismerő diplomáját, amelyet az intézmény kollektívája nevében a kórház igazgató főorvosa vett át. Magasra értékelte a kórház munkáját dr. Úzvölgyi Ferenc, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője is, aki a társadalom szociálpolitikai céljainak megvalósításában való helytállást emelte ki. Az ünnepi gyűlés következő részében dr. Murányi Klára igazgató főorvoshelyettes emlékezett a két évtized egyes állomásaira. Beszéde elején utalt rá, hogy 1955-ben az országban végbemenő gyors változások tették szükségessé egy olyan intézmény létrehozását, amely átfogja a megye egész lakosságával kapcsolatos gyógyító, megelőző munkát. Kezdetben különösen sok gonddal kellett megküzdeniük az alapítóknak. A műszerrel való szegényes ellátottság, a szociális, a kiszolgáló helyiségek hiánya, s az, hogy a kórház egyes osztályait a Debrecen különböző részein levő épületekben helyezték el, számos nehézséget okozott. A fáradságos munka eredményeként azonban az évek során sok mindenben sikerült előbbre lépni. Igaz, az akkori mostoha körülmények mind mostanáig éreztetik hatásukat, de a mai viszonyok összehasonlíthatatlanul jobbak a kezdetieknél. A kórház történetében több jelentős esemény is volt — tudhattuk meg az előadásból. Ezek egyike a sok tragédiát okozott 1956-os gyermekbénulás elleni küzdelem, amelyben orvosok és ápolónők fáradtságot nem ismerve vettek részt. A kórház jelentős részt vállalt a megye egészségügyi „fehér foltjainak” felszámolásából is, s közben álladóan növelték az osztályok számát, megoldották a mezőgazdaság szocialista átszervezéséből adódó, rájuk háruló feladatokat, korszerűsítették a beutalási rendszert. Az ünnepi megemlékezés után a kórház húszéves fejlődése egy-egy részterületének elemzését végezték el előadásukban dr. Aberle Lajos, dr. Buda Károly, dr. Vajda István, dr. Münnich Dénes, Csécsei Károly, dr. Rácz Zsuzsa. Az ünnepi ülés befejező részében az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetést nyújtották át dr. Aberle Lajosnak, Czene Istvánnénak, dr. Diószegy Györgynek, Kiss Évának, dr. Lázár Józsefnek, Lukács Miklósnénak, Vincze Ferencnének. Miniszteri dicséretben részesült: dr. Buda Károly, dr. Jurcsák László, dr. Malatinszky István, dr. Münnich Dénes, dr. Szabó György, dr. Vajda István. A megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője harminc dolgozónak fejezte ki elismerését a végzett munkáért, heten pedig a kórház kiváló dolgozója cím birtokosai ezentúl. A megyei tanács kórházában, illetve annak jogelődjében végzett 25 éves áldozatos munkájukért aranygyűrűt kaptak dr. Buda Károly, Podhradszky Győzőné és Szathmáry Erzsébet. Dr. Pinczés László köszönti a metiéh neket Az ünnepség résztvevői Dr. Pinczés László átveszi a húsz év munkáját elismerő diplomát dr. Karmazsin Lászlótól 9—16. oldal Mai számunkban: Kedvező az időjárás — gyorsítani kell a kenyérgabona vetését 3. oldal Hátrányos helyzet? — Milyen legyen Debrecen? — öreg utcán, estefelé — Az esztétikum határai — Családi kör — Kispajtás — Humor Sokoldalúbbakká válnak a kapcsolatok Véget ért a magyar S NDK barátsági hét „Erősítsük a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság népeinek testvéri barátságát" — olvashatták a feliratot német és magyar nyelven a barátsági hét zárórendezvényének résztvevői a hajdúszoboszlói SZOT Béke Gyógyüdülő színháztermében. A jelmondat nemcsak a zárórendezvény célját, de az egész hét tartalmát is példázza. A különböző rendezvényeket ennek a gondolatnak a jegyében szervezte meg az MSZMP Hajdú-Bihar megyei Bizottsága, a Hajdú-Bihar megyei Tanács, a Hazafias Népfront megyei Bizottsága, a NDK magyarországi nagykövetsége, a Német Szocialista Egységpárt Potsdam megyei Bizottsága, a Potsdam megyei Tanács, az NDK Budapesti Kulturális és Tájékoztató Központja. A hajdúszoboszlói barátsági nagygyűlésen megjelent Magyar József, az MSZMP Hajdú- Bihar megyei Bizottságának titkára, dr. Kolozsvári Lajos, a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkára, dr. Alberth Béláné, a Hazafias Népfront megyei Bizottságának titkára, Szűcs Gábor, a Hajdúszoboszló városi Pártbizottság első titkára, Dieter Henz, az NDK Budapesti Kulturális és Tájékoztató Központjának igazgatója. A vendégeket Vágó László, a KISZ megyei Bizottságának első titkára üdvözölte, majd átadta a szót Werner Voigtnak, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség titkárának, a Szabad Német Ifjúság, az FDJ Központi Tanácsa tagjának. A szónok beszéde elején méltatta a barátsági hét jelentőségét s köszönetet mondott a Hajdú-Bihar megyei rendezőknek, majd külön szólt az NDK Kommunista Ifjúsági Szövetségének munkájáról: — Jelentős eredményeinket könnyen jellemezhetnénk adatokkal, de a legfontosabb, hogy ezek az eredmények pozitívan hatottak ifjúságunk életére. Az NDK-ban, csakúgy mint Magyarországon állandóan javulnak a fiatalok tanulási és elhelyezkedési lehetőségei. Külön öröm számunkra, hogy ifjúsági szervezeteink között egyre sokoldalúbbakká válnak a kapcsolatok. Erről tanúskodik a két szervezet között három évvel ezelőtt létrejött barátsági szerződés, a Szabad Német Ifjúság Központi Tanácsa küldöttségének májusi magyarországi látogatása. A látogatás eredményeként a közeljövőben várhatóan újabb munkatervet írunk alá. A különböző ifjúsági szervek és szervezetek között egyre inkább megvalósul az ifjúmunkások kölcsönös cseréje. Nagy sikerrel rendeztük meg az elmúlt évben a Balaton melletti Csopakon az első barátsági tábort, amelyet másodízben jövőre szervezünk meg az NDK-ban. Werner Voigt ezt követően beszélt azokról a feladatokról, amelyek az NDK fiataljai előtt állnak. Ezek a feladatok szorosan kapcsolódnak az NDK kommunista ifjúsági szövetségének a közeljövőben összeülő X. parlamentjéhez. A DIVSZ titkára a Szabad Német Ifjúság Központi Tanácsa nevében a KISZ megyei Bizottsága képviselőjének, Vágó László első titkárnak zászlót nyújtott át. A magyar fiatalok KISZ-zászlóval viszonozták a vendégek figyelmességét. A barátsági nagygyűlés résztvevői ezután Fesztiváli emlékek címmel tekintettek meg egy filmet, s megnézték a Magyarországon tanuló NDK-diákok művészeti csoportjának műsorát. Este a Hajdúszoboszlói Művelődési Központban a „Karl Maria von Weber” nevű Drezdai Zeneművészeti Főiskola növendékei adtak koncertet. *** A magyar NDK barátsági hét utolsó, szombati napjának programjában Ki tud többet az NDK-ról? címmel középiskolai diákok vetélkedőjét rendezték meg a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban, A nők egyenjogúsága az NDK-ban címmel filmvetítéssel egybekötött ankétot tartottak a Hazafias Népfront Debrecen városi Bizottságának klubjában. Werner Voigt átnyújtja az FDJ zászlaját A barátsági gyűlés résztvevői