Hajdú-Bihari Napló, 1978. december (35. évfolyam, 284-307. szám)

1978-12-02 / 284. szám

Téli bevetésre várva készenlétben a köztisztasági vállalat Kedden reggelre szűkebb hazánkban is leesett az első hó, s ha nem okozott is kü­lönösebb gondot, néhány órára csúszóssá tette az uta­kat, latyakossá a járdákat, a busz- és villamosmegállókat. •A kora délelőtti órákban már nem adott munkát a Debre­cen városi Tanács Köztiszta­sági Szolgáltató Vállalata dolgozóinak a hó. Ám ez közel sem jelenti, hogy a vál­lalatnál nyugalom van. Fo­lyamatosan készítik a csú­szásgátló és hóolvasztó keve­réket, a sózott homokot, ál­landó ügyeletet tartanak, s gondoskodnak (rendszeres karbantartó, hibamegelőző munkával) arról, hogy a gé­pek „harcra készek” legye­nek. „Felkészült a télre a Köz­­tisztasági Vállalat” — adtuk hírül évre évre a Napló no­vemberi számaiban. Ám amikor beköszöntött a zord időjárás, „váratlanul” ért bennünket egy-egy komo­lyabb havazás, napokig állt a hó a járdákon és a járdák mentén, bokáig süppedtünk a latyakban a megállók és gyalogátkelőhelyek közelé­ben, volt, hogy egy hétig is járhatatlanok voltak a kisebb mellék- és külterületi utak. így lesz a mostani télen is? — kerestük a kérdésre a vá­laszt. — Ki tudja, milyen megle­petéseket tartogat az elkövet­kezendő hetekre, hónapokra a meteorológia? — mondja Vályi Elek, a Debreceni Köz­­tisztasági Szolgáltató Válla­lat igazgatója. — Így nem merjük (felelőtlenség is len­ne) kijelenteni, hogy jól fel­készültünk a télre. Azzal vi­szont büszkélkedhetünk, hogy Vállalatunk fennállása óta még soha nem voltak olyan jó technikai, tárgyi és anya­gi feltételek, mint most. Az elmondottakat igazolan­dó technikai szemlére invi­tálja az újságírókat az igaz­gató. Míg a hatalmas telep­helyet járva ázunk, megtud­juk: a vállalatnak ugyancsak van munkája. Nekik kell ta­karítani egy sor intézmény környékét, a felüljárókat, a buszmegállókat, a gyalogát­kelőhelyeket, s Debrecen út­jain kívül még jó pár külte­rületi utat is. A színek alatt gépmonstru­mok. Kilenc speciális ho­mokszóró sorakozik egymás mellett, indulásra készen. Mellettük tíz hóeke. Vala­mennyi tiszta, ápolt — és ami a lényeg: műszakilag kifogástalan. Aztán a válla­lat „üdvöskéje”, a házi újí­tásból született hófelrakó gép. Hófúváskor felbecsül­hetetlen értékű mentési mun­ka elvégzésére képes. Az úttestről felszedi a havat, s kirakja az út szélére. Már vizsgázott. Igaz, nem hóval, hanem fűrészporral mutatta be, mit tud. Láttuk, ötletes, praktikus szerkezet. Remél­jük, nem fog ki rajta az időjárás ... A gépek mellett, ugyan­csak színben tárolva, szállí­tásra vár a sóval kevert ho­mok. Két és fél ezer köbmé­tert kevertek eddig. Kiszállí­táskor folyamatos lesz az utánkeverés. Egyébként csak sóból ötvenvagonnyi áll a telepen. — És a személyi feltételek ? — November 13-a óta ki­lenc fővel tartjuk a készen­léti ügyeletet. Riasztási ter­vet készítettünk, hogy a rendkívüli időjárás beköszön­­tekor minél több embert tud­junk mozgósítani. Állandó telefonügyeletet tartunk a 13-334-es és a 15-785-ös szá­mon. Kérjük, hogy az eset­leges hóakadályokat, közle­kedési nehézségeket ezen a számon jelentsék a lakosok.­­ Az idén is kevés a ké­zierő — panaszolja az igaz­gató. — Nem nélkülözhetjük a rendkívüli hómunkásokat. Szükség esetén várjuk jelent­kezésüket Debrecenben, a Szabadság útja 1. szám alatt. Nappalra 120, éjszakára 150 forintot tudunk fizetni. Vé­dő­italt, szerszámot mi adunk. Természetesen ahhoz, hogy havazáskor rendet teremt­sünk a városban, kevés a Köztisztasági Vállalat mun­kája. Talpon kell lenniük a házfelügyelőknek, a háztu­lajdonosoknak is. Rendet kell seperniük ingatlanuk környékén. Csak így lehet a kellemetlenségeknek elejét venni, a baleseteket meg­előzni. — Egy szóval: mi várható az idei télen? — szegezem a kérdést az igazgatónak. — Anyagi és egyéb lehető­ségeinkhez képest igyekez­tünk jól felkészülni. A lehe­tőségekhez képest fel is ké­szültünk. Az időjárás sze­szélyeit ismerve azonban semmilyen jóslásba nem merek bocsátkozni. Marad­junk annyiban: ha nem tar­togat számunkra rendkívüli meglepetéseket a tél, nem marad, vagy csak rövid ide­ig lesz hó a város utcáin, így legyen. Román Dénes és Iklódy János riportja Bevetésre várva Karbantartás naponta A vállalat „üdvöskéje” Az idők végeztéig tárolhatják a gének anyagát Beszélgetés dr. Resli István igazgató főállatorvossal Pallagon, a Nagyerdő csendjében háborítatlan helyen épült meg a Tiszántúli Mesterséges Termékenyítő Főál­lomás szaporodásbiológiai feladatokat ellátó intézménye, amelynek működése (s ezt már kevesen tudják) három megyére: Hajdú-Biharra, Borsod-Abaúj-Zemplénre és Szabolcs-Szatmárra terjed ki. Jelentőségét a kívülálló általában abban látja, hogy néhány értékes apaállat tar­tásával gazdaságosabb eredményekre képes az állatte­nyésztés, s egyáltalán: javul az állattenyésztés minősége. Dr. Resli István igazgató főállatorvost kértük meg, hogy ismertesse a Napló olvasóival az intézmény köz­­használatú kutatási céljait és gyakorlati munkáját. — Kezdjük talán az ötve­nes évektől, amikor még min­den megyének megvolt a mesterséges termékenyítő főállomása. Azóta a feladat egyre inkább a koncentráció a mezőgazdaságban , az ál­lattenyésztésben is. Tehát a termékenyítő főállomásokat is összevonták. Jelenleg az ország tizenkilenc megyéjé­nek hat főállomása van. A ti­szántúli főállomás feladatai­nak elvégzése szakképzett és lelkiismeretes munkát kíván — lévén ez az ország legna­gyobb, összefüggő sertés- és szarvasmarha-tenyésztő táj­egysége. A főállomás székhe­lye Debrecen; irányítása alatt áll a Szabolcs-Szatmár és a Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei álomás. Hatalmas álla­mi összegekbe került már csak maga az építkezés: az irodák, a laboratóriumok, a korszerű istállók. Ma is épít­kezünk. Milliókat emésztett­ föl a laboratórium berende­zésének összevásárlása, hi­szen a mélyhűtés a legmoder­nebb technikát kívánja meg. Nyugodtan írhatja, országos feladatunk a szarvasmarha­­sperma-termelés. Mélyhűtés nélkül, a mélyhűtés hibátlan technológiája nélkül kicsi volna az esély az országrész állatállományának termé­kenyítési munkáját az állat­­tenyésztés mai kívánalmai­nak megfelelően akárcsak el is kezdeni. Itt mínusz 196 fo­kon gyakorlatilag az idők vé­geztéig tárolhatjuk a fajták legkiválóbb tulajdonságú egyedeinek spermiumát. Nyíregyházán még kísérletek előzik meg a sertés-, a kan­spermium mélyhűtését. A debreceni állomás az orszá­gos szükséglet egynegyedét állítja elő szarvasmarha-ter­mékenyítő adagokból. A főállatorvos, dr. Resli István a laboratóriumban egy 750 literes, termoszhoz hasonlatos tárolóedényből — melyben kb. 600 ezer termé­kenyítő adag helyezkedik el — vékony műanyag csövecs­két húz elő.­­ — Ez egyetlen adag. Olyan­­ tökéletes kivitelezésű, hogy tökéletesebb egyelőre nem is lehet. Ez a látszólag egysze­rű szálacska a korszerű ál­lattenyésztés nélkülözhetetlen­­ eszköze. A bezáruló tejprogram si­kerességét, a nagytejű tehén, a holstein-fríz meghonosítását és elterjesztését a mestersé­ges termékenyítő főállomások is szavatolták, hiszen egyet­­­­len megvásárolt kanadai im­port bika 8—10 ezer dollárba került. A főállomás laborató­riuma viszont egy év alatt 36 ezer adag spermiumot nyerhet egy bikától. Itt, a ti­szántúli főállomás istállóiban száznegyven, szemre is gyö­nyörű, igen szép küllemű, — ami a legfontosabb — fajta­javító hatású apaállatot ne­velünk és tartunk, mindad­dig, amíg a még kiválóbb tu­lajdonságú egyedek ki nem szorítják őket. Egyetlen szép­séghibája van még ennek az állománynak: nincs limousin bika köztük, ugyanakkor Hajdúszoboszlón, az állami gazdaságban már limousin törzsállományt tartanak. De — hogy visszatérjek — nem­csak a tejprogram megvaló­sításában voltunk érdekeltek, a szarvasmarha húsa ma is hoz dollárt, igaz, hogy a Kö­zös Piac tagországai már be­zárták a kivitel előtt a kapu­kat. A Közel-Kelet országai­ba azonban ma is nyitva áll az út, s máris szép számmal találhatunk az országban nagy húshozamú fajtákat. Természetesen a gazdaságok adottságaik, mondhatnám le­gelőik nagysága és felszerelt­ségük szerint derítenek a faj­taválasztás kérdésében. A magyar tarkát (szelekcióval) ipari méretű és rendszerű hí­zótartásra befogni nemigen volna célszerű, hadd ne so­roljam el, hogy milyen okok miatt. Óriási lesz azonban a magyar tarka szerepe az úgynevezett F—1-es (első nemzedékes) keresztezések­ben, s a mesterséges termé­kenyítés ebben az országos feladatban játszik közre. Jobbára két keresztező fajta jöhet számításba: a limousin és a hereford. A hereford a Hortobágyon (szintén az ál­lami gazdaságban) kiválóan érzi magát. Jó hasznosítású, rideg, igénytelen hústehén. Csak nem szabad túlhizlalni a szabott súlyon, s akkor kül­kereskedőink tudnak mit kezdeni vele. Majd. Mert a húsprogramnak még csak az elején vagyunk.­­ „A sertéságazatban az iparszerű termelés tovább­fejlesztésére, a gazdaságos­ság javítására, az egy kocára­­ jutó húshozam növelésére kell törekedni. A nagyüze­mek tenyésztői... szakta­nácsadással segítsék elő az egyenletes háztáji sertéshús­­­­termelést” — mondja ki, ír­­­­ja elő az MSZMP Központi Bizottságának 1978. március 15-i határozata. Miként vál­lal ebből az országos prog­ramból részt a „főállomás”. — A tenyészkanok között a nyíregyházi állomáson min­den fajta megtalálható: a ka­­hibok; a hungahib; a magyar nagyfehér; a svéd, NDK-beli lapályok; a durok ... S köz­­bevetem, bár helyezésünk ,sertéstermékenyítésben világ­­viszonylatban jó, még előt­tünk vannak jó néhányan (az NDK, Dánia...). A főál­lomásnak, a maga részéről, bőven van tennivalója. Nincs még kikísérletezve a kan­sperma mélyhűtése. Óriási munka vár ránk a háztájik­ban. Hogy végleg kizárhas­suk a zugkanokat a három megyéből, a tenyésztésből, a jövőben is teljesítenünk kell inszeminálási tervünket. A szaktudásról is mi gon­doskodunk, eddig száz főál­lomási és száz üzemi insze­­minátort képeztünk ki, s az ő munkájuk legalább olyan fontos, mint a miénk. A há­rom megyében negyvenezer sertés és több mint kétszáz­ezer szarvasmarha terméke­nyítését végzik el évente, ha­talmas területen. Naponta hétszáz községben jelennek meg. Ez az ő munkájukról nagyon sokat elmond. De azt hiszem, Hajdú-Bi­­harban ugyanilyen hangsúly­­lyal beszélhetünk a juhága­zatról is, hiszen a hajdúsági juhászatok közül nem egy (például: a balmazújvárosi, a hortobágyi) országos hírű. A juhászatoknak hathatós szakmai támogatást adunk, hiszen ott sem mindegy, hány kost tartanak, nem mindegy az sem, hogy mikor és hány anyajuh ellik a falkákban. Nem a természetes tartás rendjébe szólunk bele, ha­nem a természet dolgaiba, amikor megakadályozzuk (és például ezzel már szabályoz­zuk­ az ellések összevisszasá­gát. Tizenöt szaporodásbioló­gus állatorvosunk az üze­mekbe mint szaktanácsadó jár ki. — Milyen kutatási témá­kat ültet át a gyakorlatba a „főállomás”? — A juhvemhességet úgy­nevezett korai diagnosztizá­lással, ultrahangos eljárással állapítjuk meg. Még nem mindenütt, de ez nem azt je­lenti, hogy a módszer nem tö­kéletes. Hortobágyon e kísér­letek szinte százszázalékos sikerrel fejeződtek be, s az ultrahangos korai diagnoszti­zálás, amely kutatásaink kö­zé tartozott, immár gyakorla­ti munkává válik. Vagy jó példa (ugyancsak a Hortobágyi Állami Gazda­ságban) a kutatás termelő­erővé válására a herefordok egyidejű termékenyítése, a szinkronizálás. A kötetlenül tartott, rideg falkában a „szinkronizálásnak” komoly gazdaságossági értéke van, hiszen a meddőn maradt te­henek ivarzását meghatáro­zott időre, kezelés után (bizo­nyos készítményekkel, spirál­lal) beprogramozzuk, egyál­talán: adott időre ivarzóvá tesszük, s így majd együtt éllhetnek a többivel. A jövő témája — a mi jö­­vőnké — a zigóta-átültetés. Mi ennek a lényege? Eddig a kiváló apaállattól sokkal több utód származhatott, mint természetes fedeztetés­sel. A termékenyítő anyag felhasználása nincs időhöz és helyhez kötve, és még egyéb előnyei vannak az eddig is­mert termékenyítésnek. Így azonban csak apai ágon vi­hetjük tovább a fajtaegyedek kiváló tulajdonságait. Jelen­leg azonban már egy újabb biológiai-robbanási stádium előtt állunk. A zigóta (emb­rió) átültetése egy nagy érté­kű állat megtermékenyített petesejtjeinek áthelyezése a gyengébb tulajdonságú úgy­nevezett „kihordó” üszőkbe. Ez által hormonális és sebé­szi beavatkozással évente megsokszorozzuk a kiváló utódokat. A donor anyától (közvetve) évente akár húsz kiváló tulajdonságú borjú is­­ világra jöhet. Egyelőre erről ennyit. S a Tiszántúli Mesterséges Ter­mékenyítő Főállomásról szól­va egyelőre maradjunk eny­­nyiben. (Sz. Cs.) Hatvanéves a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Hatvan évvel ezelőtt alakult meg a látás­sérültek első érdekvédelmi szervezete, a Va­kok és Gyengénlátók Országos Szövetsége —­­ tájékoztatta az évforduló alkalmából az új­­­­ságírókat dr. Vas Tibor, a szövetség elnöke.­­ — Szövetségünk a polgári demokratikus for­­­­radalom szülötte: kormánya hagyta jóvá első­­ alapszabályunkat — mondotta. A szövetség első virágkorát a Tanácsköztársaság idején élte, amikor is kimondták: a vakokat munká­­­­hoz kell juttatni. A Tanácsköztársaság bukása után a fel­­­­szabadulásig nehéz helyzetben éltek a látás­sérültek, sokan közülük koldulásra kénysze­rültek. A felszabadulás után kormányrende­let mondta ki: a vakokról való gondoskodás állami feladat. 1949-ben megalakult az első speciális vállalat , a Fővárosi Kefe- és Lep­­r­őgyártó, amelynek dolgozói a gyengénlátók közül kerültek ki. Ez az üzem ma is több mint 600 embernek ad munkalehetőséget. Az évek során az ország több nagyváro­sában hoztak létre olyan intézményt, és olyan munkaköröket, amelyekben megtalál­ják számításukat azok az emberek, akiknek látási nehézségeik nem teszik lehetővé, hogy bármilyen munkát ellássanak. A szövetség­­i­nek ma már több mint 19 ezer tagja van — s körülbelül 30­ ezren kapnak személyi járadé­­­­kot az országban —, s közülük több mint há­romezren vállalnak munkát rendszeresen. ötvenéves múltra tekint vissza a vakok és gyengénlátók iskolája. A nyolcosztályos általánost sokan végzik el itt. Nagy gond, hogy a három éven aluli gyer­mekek szemészeti szűrése nincs megoldva. Így azoknál az apróságoknál sem tudnak ide­­je. A jövőben tehát szorgalmazni kell az idejé­­jében beavatkozni, ahol mód lenne a segítség­ben való felkutatást, hiszen az orvostudo­mány fejlődésével egyre inkább remény van a vakok és gyengénlátók számának csökke­nésére. I 1 AJUU-B1HAK 1 N.-U'LO 1 SZ0. DEl't MHIjI­­­jÉj

Next