Hajdú-Bihari Napló, 1978. december (35. évfolyam, 284-307. szám)
1978-12-02 / 284. szám
Téli bevetésre várva készenlétben a köztisztasági vállalat Kedden reggelre szűkebb hazánkban is leesett az első hó, s ha nem okozott is különösebb gondot, néhány órára csúszóssá tette az utakat, latyakossá a járdákat, a busz- és villamosmegállókat. •A kora délelőtti órákban már nem adott munkát a Debrecen városi Tanács Köztisztasági Szolgáltató Vállalata dolgozóinak a hó. Ám ez közel sem jelenti, hogy a vállalatnál nyugalom van. Folyamatosan készítik a csúszásgátló és hóolvasztó keveréket, a sózott homokot, állandó ügyeletet tartanak, s gondoskodnak (rendszeres karbantartó, hibamegelőző munkával) arról, hogy a gépek „harcra készek” legyenek. „Felkészült a télre a Köztisztasági Vállalat” — adtuk hírül évre évre a Napló novemberi számaiban. Ám amikor beköszöntött a zord időjárás, „váratlanul” ért bennünket egy-egy komolyabb havazás, napokig állt a hó a járdákon és a járdák mentén, bokáig süppedtünk a latyakban a megállók és gyalogátkelőhelyek közelében, volt, hogy egy hétig is járhatatlanok voltak a kisebb mellék- és külterületi utak. így lesz a mostani télen is? — kerestük a kérdésre a választ. — Ki tudja, milyen meglepetéseket tartogat az elkövetkezendő hetekre, hónapokra a meteorológia? — mondja Vályi Elek, a Debreceni Köztisztasági Szolgáltató Vállalat igazgatója. — Így nem merjük (felelőtlenség is lenne) kijelenteni, hogy jól felkészültünk a télre. Azzal viszont büszkélkedhetünk, hogy Vállalatunk fennállása óta még soha nem voltak olyan jó technikai, tárgyi és anyagi feltételek, mint most. Az elmondottakat igazolandó technikai szemlére invitálja az újságírókat az igazgató. Míg a hatalmas telephelyet járva ázunk, megtudjuk: a vállalatnak ugyancsak van munkája. Nekik kell takarítani egy sor intézmény környékét, a felüljárókat, a buszmegállókat, a gyalogátkelőhelyeket, s Debrecen útjain kívül még jó pár külterületi utat is. A színek alatt gépmonstrumok. Kilenc speciális homokszóró sorakozik egymás mellett, indulásra készen. Mellettük tíz hóeke. Valamennyi tiszta, ápolt — és ami a lényeg: műszakilag kifogástalan. Aztán a vállalat „üdvöskéje”, a házi újításból született hófelrakó gép. Hófúváskor felbecsülhetetlen értékű mentési munka elvégzésére képes. Az úttestről felszedi a havat, s kirakja az út szélére. Már vizsgázott. Igaz, nem hóval, hanem fűrészporral mutatta be, mit tud. Láttuk, ötletes, praktikus szerkezet. Reméljük, nem fog ki rajta az időjárás ... A gépek mellett, ugyancsak színben tárolva, szállításra vár a sóval kevert homok. Két és fél ezer köbmétert kevertek eddig. Kiszállításkor folyamatos lesz az utánkeverés. Egyébként csak sóból ötvenvagonnyi áll a telepen. — És a személyi feltételek ? — November 13-a óta kilenc fővel tartjuk a készenléti ügyeletet. Riasztási tervet készítettünk, hogy a rendkívüli időjárás beköszöntekor minél több embert tudjunk mozgósítani. Állandó telefonügyeletet tartunk a 13-334-es és a 15-785-ös számon. Kérjük, hogy az esetleges hóakadályokat, közlekedési nehézségeket ezen a számon jelentsék a lakosok. Az idén is kevés a kézierő — panaszolja az igazgató. — Nem nélkülözhetjük a rendkívüli hómunkásokat. Szükség esetén várjuk jelentkezésüket Debrecenben, a Szabadság útja 1. szám alatt. Nappalra 120, éjszakára 150 forintot tudunk fizetni. Védőitalt, szerszámot mi adunk. Természetesen ahhoz, hogy havazáskor rendet teremtsünk a városban, kevés a Köztisztasági Vállalat munkája. Talpon kell lenniük a házfelügyelőknek, a háztulajdonosoknak is. Rendet kell seperniük ingatlanuk környékén. Csak így lehet a kellemetlenségeknek elejét venni, a baleseteket megelőzni. — Egy szóval: mi várható az idei télen? — szegezem a kérdést az igazgatónak. — Anyagi és egyéb lehetőségeinkhez képest igyekeztünk jól felkészülni. A lehetőségekhez képest fel is készültünk. Az időjárás szeszélyeit ismerve azonban semmilyen jóslásba nem merek bocsátkozni. Maradjunk annyiban: ha nem tartogat számunkra rendkívüli meglepetéseket a tél, nem marad, vagy csak rövid ideig lesz hó a város utcáin, így legyen. Román Dénes és Iklódy János riportja Bevetésre várva Karbantartás naponta A vállalat „üdvöskéje” Az idők végeztéig tárolhatják a gének anyagát Beszélgetés dr. Resli István igazgató főállatorvossal Pallagon, a Nagyerdő csendjében háborítatlan helyen épült meg a Tiszántúli Mesterséges Termékenyítő Főállomás szaporodásbiológiai feladatokat ellátó intézménye, amelynek működése (s ezt már kevesen tudják) három megyére: Hajdú-Biharra, Borsod-Abaúj-Zemplénre és Szabolcs-Szatmárra terjed ki. Jelentőségét a kívülálló általában abban látja, hogy néhány értékes apaállat tartásával gazdaságosabb eredményekre képes az állattenyésztés, s egyáltalán: javul az állattenyésztés minősége. Dr. Resli István igazgató főállatorvost kértük meg, hogy ismertesse a Napló olvasóival az intézmény közhasználatú kutatási céljait és gyakorlati munkáját. — Kezdjük talán az ötvenes évektől, amikor még minden megyének megvolt a mesterséges termékenyítő főállomása. Azóta a feladat egyre inkább a koncentráció a mezőgazdaságban , az állattenyésztésben is. Tehát a termékenyítő főállomásokat is összevonták. Jelenleg az ország tizenkilenc megyéjének hat főállomása van. A tiszántúli főállomás feladatainak elvégzése szakképzett és lelkiismeretes munkát kíván — lévén ez az ország legnagyobb, összefüggő sertés- és szarvasmarha-tenyésztő tájegysége. A főállomás székhelye Debrecen; irányítása alatt áll a Szabolcs-Szatmár és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei álomás. Hatalmas állami összegekbe került már csak maga az építkezés: az irodák, a laboratóriumok, a korszerű istállók. Ma is építkezünk. Milliókat emésztett föl a laboratórium berendezésének összevásárlása, hiszen a mélyhűtés a legmodernebb technikát kívánja meg. Nyugodtan írhatja, országos feladatunk a szarvasmarhasperma-termelés. Mélyhűtés nélkül, a mélyhűtés hibátlan technológiája nélkül kicsi volna az esély az országrész állatállományának termékenyítési munkáját az állattenyésztés mai kívánalmainak megfelelően akárcsak el is kezdeni. Itt mínusz 196 fokon gyakorlatilag az idők végeztéig tárolhatjuk a fajták legkiválóbb tulajdonságú egyedeinek spermiumát. Nyíregyházán még kísérletek előzik meg a sertés-, a kanspermium mélyhűtését. A debreceni állomás az országos szükséglet egynegyedét állítja elő szarvasmarha-termékenyítő adagokból. A főállatorvos, dr. Resli István a laboratóriumban egy 750 literes, termoszhoz hasonlatos tárolóedényből — melyben kb. 600 ezer termékenyítő adag helyezkedik el — vékony műanyag csövecskét húz elő. — Ez egyetlen adag. Olyan tökéletes kivitelezésű, hogy tökéletesebb egyelőre nem is lehet. Ez a látszólag egyszerű szálacska a korszerű állattenyésztés nélkülözhetetlen eszköze. A bezáruló tejprogram sikerességét, a nagytejű tehén, a holstein-fríz meghonosítását és elterjesztését a mesterséges termékenyítő főállomások is szavatolták, hiszen egyetlen megvásárolt kanadai import bika 8—10 ezer dollárba került. A főállomás laboratóriuma viszont egy év alatt 36 ezer adag spermiumot nyerhet egy bikától. Itt, a tiszántúli főállomás istállóiban száznegyven, szemre is gyönyörű, igen szép küllemű, — ami a legfontosabb — fajtajavító hatású apaállatot nevelünk és tartunk, mindaddig, amíg a még kiválóbb tulajdonságú egyedek ki nem szorítják őket. Egyetlen szépséghibája van még ennek az állománynak: nincs limousin bika köztük, ugyanakkor Hajdúszoboszlón, az állami gazdaságban már limousin törzsállományt tartanak. De — hogy visszatérjek — nemcsak a tejprogram megvalósításában voltunk érdekeltek, a szarvasmarha húsa ma is hoz dollárt, igaz, hogy a Közös Piac tagországai már bezárták a kivitel előtt a kapukat. A Közel-Kelet országaiba azonban ma is nyitva áll az út, s máris szép számmal találhatunk az országban nagy húshozamú fajtákat. Természetesen a gazdaságok adottságaik, mondhatnám legelőik nagysága és felszereltségük szerint derítenek a fajtaválasztás kérdésében. A magyar tarkát (szelekcióval) ipari méretű és rendszerű hízótartásra befogni nemigen volna célszerű, hadd ne soroljam el, hogy milyen okok miatt. Óriási lesz azonban a magyar tarka szerepe az úgynevezett F—1-es (első nemzedékes) keresztezésekben, s a mesterséges termékenyítés ebben az országos feladatban játszik közre. Jobbára két keresztező fajta jöhet számításba: a limousin és a hereford. A hereford a Hortobágyon (szintén az állami gazdaságban) kiválóan érzi magát. Jó hasznosítású, rideg, igénytelen hústehén. Csak nem szabad túlhizlalni a szabott súlyon, s akkor külkereskedőink tudnak mit kezdeni vele. Majd. Mert a húsprogramnak még csak az elején vagyunk. „A sertéságazatban az iparszerű termelés továbbfejlesztésére, a gazdaságosság javítására, az egy kocára jutó húshozam növelésére kell törekedni. A nagyüzemek tenyésztői... szaktanácsadással segítsék elő az egyenletes háztáji sertéshústermelést” — mondja ki, írja elő az MSZMP Központi Bizottságának 1978. március 15-i határozata. Miként vállal ebből az országos programból részt a „főállomás”. — A tenyészkanok között a nyíregyházi állomáson minden fajta megtalálható: a kahibok; a hungahib; a magyar nagyfehér; a svéd, NDK-beli lapályok; a durok ... S közbevetem, bár helyezésünk ,sertéstermékenyítésben világviszonylatban jó, még előttünk vannak jó néhányan (az NDK, Dánia...). A főállomásnak, a maga részéről, bőven van tennivalója. Nincs még kikísérletezve a kansperma mélyhűtése. Óriási munka vár ránk a háztájikban. Hogy végleg kizárhassuk a zugkanokat a három megyéből, a tenyésztésből, a jövőben is teljesítenünk kell inszeminálási tervünket. A szaktudásról is mi gondoskodunk, eddig száz főállomási és száz üzemi inszeminátort képeztünk ki, s az ő munkájuk legalább olyan fontos, mint a miénk. A három megyében negyvenezer sertés és több mint kétszázezer szarvasmarha termékenyítését végzik el évente, hatalmas területen. Naponta hétszáz községben jelennek meg. Ez az ő munkájukról nagyon sokat elmond. De azt hiszem, Hajdú-Biharban ugyanilyen hangsúlylyal beszélhetünk a juhágazatról is, hiszen a hajdúsági juhászatok közül nem egy (például: a balmazújvárosi, a hortobágyi) országos hírű. A juhászatoknak hathatós szakmai támogatást adunk, hiszen ott sem mindegy, hány kost tartanak, nem mindegy az sem, hogy mikor és hány anyajuh ellik a falkákban. Nem a természetes tartás rendjébe szólunk bele, hanem a természet dolgaiba, amikor megakadályozzuk (és például ezzel már szabályozzuk az ellések összevisszaságát. Tizenöt szaporodásbiológus állatorvosunk az üzemekbe mint szaktanácsadó jár ki. — Milyen kutatási témákat ültet át a gyakorlatba a „főállomás”? — A juhvemhességet úgynevezett korai diagnosztizálással, ultrahangos eljárással állapítjuk meg. Még nem mindenütt, de ez nem azt jelenti, hogy a módszer nem tökéletes. Hortobágyon e kísérletek szinte százszázalékos sikerrel fejeződtek be, s az ultrahangos korai diagnosztizálás, amely kutatásaink közé tartozott, immár gyakorlati munkává válik. Vagy jó példa (ugyancsak a Hortobágyi Állami Gazdaságban) a kutatás termelőerővé válására a herefordok egyidejű termékenyítése, a szinkronizálás. A kötetlenül tartott, rideg falkában a „szinkronizálásnak” komoly gazdaságossági értéke van, hiszen a meddőn maradt tehenek ivarzását meghatározott időre, kezelés után (bizonyos készítményekkel, spirállal) beprogramozzuk, egyáltalán: adott időre ivarzóvá tesszük, s így majd együtt éllhetnek a többivel. A jövő témája — a mi jövőnké — a zigóta-átültetés. Mi ennek a lényege? Eddig a kiváló apaállattól sokkal több utód származhatott, mint természetes fedeztetéssel. A termékenyítő anyag felhasználása nincs időhöz és helyhez kötve, és még egyéb előnyei vannak az eddig ismert termékenyítésnek. Így azonban csak apai ágon vihetjük tovább a fajtaegyedek kiváló tulajdonságait. Jelenleg azonban már egy újabb biológiai-robbanási stádium előtt állunk. A zigóta (embrió) átültetése egy nagy értékű állat megtermékenyített petesejtjeinek áthelyezése a gyengébb tulajdonságú úgynevezett „kihordó” üszőkbe. Ez által hormonális és sebészi beavatkozással évente megsokszorozzuk a kiváló utódokat. A donor anyától (közvetve) évente akár húsz kiváló tulajdonságú borjú is világra jöhet. Egyelőre erről ennyit. S a Tiszántúli Mesterséges Termékenyítő Főállomásról szólva egyelőre maradjunk enynyiben. (Sz. Cs.) Hatvanéves a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Hatvan évvel ezelőtt alakult meg a látássérültek első érdekvédelmi szervezete, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége — tájékoztatta az évforduló alkalmából az újságírókat dr. Vas Tibor, a szövetség elnöke. — Szövetségünk a polgári demokratikus forradalom szülötte: kormánya hagyta jóvá első alapszabályunkat — mondotta. A szövetség első virágkorát a Tanácsköztársaság idején élte, amikor is kimondták: a vakokat munkához kell juttatni. A Tanácsköztársaság bukása után a felszabadulásig nehéz helyzetben éltek a látássérültek, sokan közülük koldulásra kényszerültek. A felszabadulás után kormányrendelet mondta ki: a vakokról való gondoskodás állami feladat. 1949-ben megalakult az első speciális vállalat , a Fővárosi Kefe- és Leprőgyártó, amelynek dolgozói a gyengénlátók közül kerültek ki. Ez az üzem ma is több mint 600 embernek ad munkalehetőséget. Az évek során az ország több nagyvárosában hoztak létre olyan intézményt, és olyan munkaköröket, amelyekben megtalálják számításukat azok az emberek, akiknek látási nehézségeik nem teszik lehetővé, hogy bármilyen munkát ellássanak. A szövetséginek ma már több mint 19 ezer tagja van — s körülbelül 30 ezren kapnak személyi járadékot az országban —, s közülük több mint háromezren vállalnak munkát rendszeresen. ötvenéves múltra tekint vissza a vakok és gyengénlátók iskolája. A nyolcosztályos általánost sokan végzik el itt. Nagy gond, hogy a három éven aluli gyermekek szemészeti szűrése nincs megoldva. Így azoknál az apróságoknál sem tudnak ideje. A jövőben tehát szorgalmazni kell az idejéjében beavatkozni, ahol mód lenne a segítségben való felkutatást, hiszen az orvostudomány fejlődésével egyre inkább remény van a vakok és gyengénlátók számának csökkenésére. I 1 AJUU-B1HAK 1 N.-U'LO 1 SZ0. DEl't MHIjIjÉj