Hajdú-Bihari Napló, 1981. május (38. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-13 / 110. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ■NUPLB Vegyesbolt Bihardancsházán Bihardancsháza kereskedelmi ellátásának megoldásában a Sárrét menti ÁFÉSZ egy vegyesbolt létrehozásával segített. A bihartordai Ezüstkalász Tsz és az ÁFÉSZ saját építőbrigádja által kivitelezett boltban húst és húskészítményeket is árusítanak. Az egység — az ingatlan vásárlásával együtt — 300 ezer forintba került, 82 négyzetméter alapterületű. A bihardancsházi lakosságnak Jakab József tanácselnök adta át. A három képet a rajtuk látható gödör hozta egymás mellé, és sajnos az is közös bennük, hogy az üregeket fedetlen vagy éppen csak „jelzésszerűen” fedett állapotban találtuk. A felvételeket Debrecenben a Mikepércsi úton, a Víg mozi udvarán és a Darabos utcán készítettük, tehát olyan helyeken, ahol a gödrök könnyen balesetet okozhatnak. (Kalmár István felvételei) Szúrja a szentünket! Érdekes, annak a villamosutasnak felemás a cipője. De még mennyire felemás! Az egyik szerényen számítva is 44-es lehet, fekete, lapos sarkú, akár bakancsnak is mondhatnám. A másik legföljebb 37-es, csakszínű és majdnem tűsarkú. Ráadásul — ha jól látom — mind a kettő ballábas. És ami a legérdekesebb, a kis cipőhöz feltűnően rövid láb tartozik. Vajon ez a divat? Ha valamilyen helyzetre találó a kifejezés, hogy pontosítani kell, ez aztán valóban olyan szituáció. Tehát nézzünk körül alaposan! Lám, lám, kezd világosodni. Nem is két láb ez, hanem három, csak a nagy tolongásban eddig nem látszott mind. Sőt négy láb tartozik ahhoz az egy üléshez. Kettő viseli a bakancsot, kettő a tűsarkút. Kettő áll a padlón, kettő lóg a levegőben. Szóval ketten ülnek egy helyen. Milyen ötletes, helytakarékos megoldás zsúfolt tömegközlekedési eszközeinken! Másnap alig lézeng valaki a villamoson. De az egyik ülésen most is ketten ülnek. Pontosabban egy az ülésen, egy pedig a másik ölében. Harmadnap autóbuszra ülök. Egy éles kanyarban az ölembe pottyan egy kamaszlány. Zavarban van, elnézést kér, és felugrik. Megnyugtatom, hogy nyugodtan visszaülhet. Ez a divat. K. S. MAGYAR NYELVŰ SZOVJET LAPOK /lányok,Asszonyok A folyóirat májusi számában a győzelem napjára emlékezik A repülő futár című cikkel. A szerző, a holtnak hitt Anna Tyimofejeva-Jegorova a Nagy Honvédő Háború első szakaszában az U—2-as futárrepülőgép, valamint a fasiszták által „fekete halálnak” nevezett IL—2-es „repülőtank” pilótájaként vett részt A Compack Kereskedelmi és Csomagoló Vállalat MSZBT tagcsoportjának vezetőjével készített riportot a lap munkatársa Egy az 1560-ból címmel. A cikk egyebek között bemutatja a tagcsoport munkáját. Megtudhatjuk azt is, hogy május 9-én minden évben szovjet vendégeket fogadnak. Állandóan visszatérő vendégük egy szovjet házaspár, Labanovék. Alekszej Labanov 1945-ben részt vett a Magyarország felszabadításáért vívott harcokban, és ő volt a VII. kerület parancsnoka , ahol ma a Compack is van. Iszaak Levitan, a kiváló orosz tájképfestő emlékmúzeumába kalauzol el egy összeállítás. A festő szülővárosának, Pljosznak egyik legkedvesebb, legvendégszeretőbb helye az emlékmúzeum, ahol az ő képei (Pljosz, az Arany ősz — Külváros, az Erdei ibolyák és nefelejcsek, az ősz — Malom, a Friss szél — Volga, az Örök nyugalomban és a Nyírfaliget — és tanárainak, tanítványainak a művei is láthatók. Levitan képei a Tretyakov Képtár, az Orosz Múzeum és az ország sok más múzeumának gyűjteményét gazdagítják. A mellékletben horgolt pulóverek, gyertyaláng asztalterítő, keresztszemes futó kirajzolt mintája, ételreceptek és keresztrejtvények találhatók. Ez alkalommal a Herszon fotóklub mutatkozik be az Elsőszülött, Találkozás a veteránnal és Üzemi látkép című képekkel. A napelemek a balmazújvárosi Lenin Tsz tehenészeti telepének kazánházán gyűjtik a sugárzás energiáját. (Fotó: Nagy Gábor) Több napenergia, kevesebb olaj EGY ÉRDEKES KÍSÉRLET BALMAZÚJVÁROSON A balmazújvárosi Lenin Termelőszövetkezetben újdonságnak számító módszerrel próbálják csökkenteni az energiára fordítandó költségeket. A Prométheus Tüzeléstechnikai Vállalattal együttműködve az elmúlt hetekben helyezték üzembe az ország első ipari napkollektor berendezését. A napfény hőenergiáját felfogó elemeket a tehenészeti telep egyik épületének tetején helyezték el. A sugárzás hatására felmelegszik az elemekben keringő folyadék, s ez egy csőrendszer segítségével előmelegíti a vezetékes hálózatból a kazánba folyó vizet. Így a hagyományos kazánnak nem 17—18, hanem — a napsugárzás erősségétől függően — csak 25—30 fokról kell felmelegítenie a vizet a kellő hőmérsékletre. A szakemberek szerint a berendezés használatával évente mintegy ötezer kilogramm fűtőolajat lehet megtakarítani. Ha a balmazújvárosi kísérlet eredménnyel jár, a napenergia hasznosítása új, hosszú távon gazdaságos lehetőséget nyújt a mezőgazdasági üzemeknek. Gyermekrajzok a budavári palotában A balatoni úttörőváros gyermekalkotás-galériájának gyűjteményéből április 30-án kiállítás nyílt a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum budavári palota A-épületében. A galéria gyűjteményében negyvennégy ország ifjú alkotóinak művei találhatók, közöttük az országos képző- és iparművészeti pályázatra beküldött legjobb munkák, amelyeket a zsűri aranyoklevéllel jutalmazott. A díjazottak között hajdú-bihari általános iskolások is vannak. Az aranyokleveleket május 27-én délelőtt 11 órakor a kiállítás helyszínén adják át. A gyermekrajz-kiállítást hirdető plakát rajza MOZI • SZÍNHÁZ • TV Figyelem! A Meteor kertmozi május 14-től, esténként 9 órától üzemel. Rossz idő esetén az előadásokat a Meteor moziban tarják. BÁTORSÁG, FUSSUNK! (francia) Apolló de VdO, V/12 V.2. Óvakodj a törpétől (amerikai, 16). Víg v,10, a/412, %2, V*4. 6, 149, Meteor 3, V/.6, V.8. DUGÓ, A CSODACSATÁR (svéd). Meteor mese 3, W. HAIR (amerikai) Híradó de. VtlO. NAPPALI SÖTÉTSÉG (magyar) Híradó Vj12, 5/12, a/t4, a/t6. VADÁLLATOK A FEDÉLZETEN (szovjet). Vig mese a/t4, 6. Zártkörű előadás: Híradó este aA8. VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT I—n. (amerikaiolasz). Apolló du. 4. 7. SZÍNHÁZ Művelődési központ Ma 19-kor: Háztesznéző — Thália-bérlet Hungária Kamaraszínház Ma 19-kor: Varsói melódia — Jászai-bérlet TV BUDAPEST (I. műsor) 7.59 Műsorismertetés. 8.00 Idősebbek is elkezdhetik ... 8.05— 9.50 Iskolatévé. 9.50 Delta. 10.15 Nád és mocsár. 11.10—11.40 Lehet egy kérdéssel több? 13.25— 15.40 Iskolatévé. 15.43 Műsorismertetés. 15.45 Gólyavári esték. 16.25 Hírek. 16.30 Stan és Pan. Amerikai burleszkfilmek. 17.10 A történelem lapjairól. Francia dokumentumfilm-sorozat. 18.00 Reklám. 18.05 Tavasz a földeken. Riportfilm. 18.35 Reklám. 18.40 Bartók: Gyermekeknek. 18.45 Staféta. 18.55 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00 Reklám. 19.10 Idősebbek is elkezdhetik ... 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 19.50 Magyarország—Románia VB-selejtező labdarúgó-mérkőzés. 21.45 Jövőnk titkai. Czeizel Endre műsora. 22.35 Tv-híradó 3. BUDAPEST (2. műsor) 20.00 Műsorismertetés. 20.01 Iskolakerllgető. 21.25 Tv-híradó 2. 21.50 Reklám. 22.00—23.40 Carl Zeiss Jena—Dinamo Tbiliszi. KEK-döntő labdarúgó-mérkőzés. POZSONY (1. műsor) 8.55 Hírek. 9.00 Iskolatévé. 9.30 Orosz nyelvtanfolyam. 9.50 Tévéjáték. 11.15 Könyvek. 11.20 Egy kis muzsika. 11.35 Iskolatévé. 12.20 Hírek. 14.20 Hírek. 14.25 Iskolatévé. 14.55 Német nyelvtanfolyam. 15.20 Dokumentumfilm. 16.00 Kerékpáros békeverseny. 17.25 Ipari tanulók műsora. 17.55 Autósok-motorosok magazinja. 18.25 Könyvek. 18.30 Esti mese. 18.40 Riportműsor. 18.55 Dokumentumfilm. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Egy kis muzsika. 20.15 Carl Zeiss Jena—Dinamo Tbiliszi labdarúgó KEK-döntő. 22.10 Huszonnégy óra a világban. 22.25 Laboratórium. 23.10 Hírek. POZSONY (2. műsor) 17.45 Hírek. 18.00 Tévétérna. 18.05 Hangverseny. 18.35 Vetélkedő. 19.25 A rendőrség naplójából. 19.35 Dokumentumfilm. 20.00 Szovjet tévéfilmsorozat. 21.15 Aktualitások. 21.50 Magyar filmvígjáték. BUKAREST 15.05 Iskolatévé. 17.00 Nyelvművelés. 17.50 A legkisebbeknek. 18.00 Tv-híradó. 18.25 Gazdasági figyelő. 19.10 Az egészséges életmód. 19.30 Májusi dalok. 19.50 Magyarország—Románia labdarúgó-mérkőzés. 20.45 Tv-híradó. 21.00 Magyarország—Románia labdarúgó-mérkőzés 2. félidő. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.00 Hírek. Időjárás. Lapszemle. 17.05 Filmzene. 17.10 Veress József levele az Óvakodj a törpétől! című amerikai filmről. 17.15 Öt perc dzsessz, stan Kenton zenekara játszik. 17.20 Közéleti kaleidoszkóp. Szerkesztő: Ágoston István. 17.50 Operettkedvelőknek. 18.00 Észak-tiszántúli krónika. 18.15 Koncz Zsuzsa és Halász Judit énekel. 18.25—18.30 Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. HÍREX 1981. május 13., szerda Szervác napja A Nap dél 5.10 — nyugszik 20.12 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS szerda estig. Lassan a déli országrészben is felszakadozik a felhőzet, majd országszerte változóan felhős idő lesz, főleg délen, délnyugaton zápor, zivatar. Élénk, helyenként erős keleti, délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 fok körül, északkeleten 25 fok közelében. AZ AUGSBURGI KRÓNIKA MAGYARUL. Először olvasható nyomtatásban magyar nyelven Szigetvár török alóli felszabadulásának egykori, hiteles leírása az 1700-as augsburgi krónika szigetvári fejezete. A könyv egyik példányát megszerezte a szigetvári Várbarát Kör, elnöke, Molnár Imre helytörténész pedig magyarra fordította a szigeti vár visszafoglalásáról szóló részt. KIÁLLÍTÁS. Május 15-én délelőtt 10 órakor nyitják meg a kecskeméti Tudomány és Technika házában a Fényszedés ma és holnap című kiállítást. ARANY BIKA-DÍJ. Az Oro Verde spanyol idegenforgalmi lap 1972-ben alapított idegenforgalom és vendéglátás nagydíját, az Arany Bikát évenként rendszeresen azoknak a szállodáknak, utazási irodáknak, illetve éttermeknek ítélik oda, amelyek szolgáltatásaikkal különösen sokat tettek a nemzetközi turizmus fellendítéséért. A díjat az idén másodszor nyerte el a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat. HONISMERET. A hajdúszováti művelődési ház Maklári-Papp Mór honismereti szakköre május 16-án egésznapos honismereti találkozót rendez. A jelenlevő debreceni, hajdúszoboszlói, derecskei és hajdúszováti általános iskolai tanulóknak dr. Szamosújvári Sándor tart előadást, majd vetélkedőt rendeznek Debrecenről. KÉPZŐMŰVÉSZET. Május 23-án 18 órakor a hajdúböszörményi művelődési központ kiállítótermében Szigetvári Károly festőművész kiállítását nyitják meg, amely május 23-ig, naponta 10-től 18 óráig tekinthető meg. NYÁRI LOTTÓPÁLYÁZAT. Az idén is megrendezi a szokásos nyári pályázatát a Sportfogadási és Lottóigazgatóság. A Centrum Áruházakkal kiírt pályázat feltételeit a nyári hónapok előfizetéses lottószelvényeinek hátoldaláról olvashatják le a pályázók. A főnyeremény egy Wartburg személygépkocsi. ÉVFORDULÓNAPTÁR Száz évvel ezelőtt, 1881. május 13-án született, és 74 éves korában, 1955-ben halt meg Lám Frigyes költő, műfordító és irodalomtörténész. Késmárkon született, s a budapesti Tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet. 1903-tól vidéken, 1935—38 közt Budapesten volt gimnáziumi tanár, majd címzetes igazgató. Szepességi német tájszólásban írt költeményei, akárcsak irodalmi német nyelven írt versei magukon viselik a cipcer humor jeleit. Valóban, költészetének egyik ihletője a szülőföld, a Szepesség iránti vágyódás volt. Népszerűvé tették humoros versei is; sokan szerették elmés fordulataiért, játékosságáért. Általában őt tartják a legkiválóbb szepességi német költőnek. Mint műfordító, József Attila, Petőfi, Arany, Vörösmarty, Kölcsey és az új magyar költészet értékes német tolmácsolásával tűnt ki; kitűnően sikerültek Móricz Zsigmond, Móra Ferenc, Krúdy Gyula és mások írásainak német fordításai is. AZ ÜGYELETES 1. HÍRSZERKESZTŐ Kiss Dezső Péter Telefon: 12 144 FÁSÍTÁSI ÜNNEPSÉG. Az erdők napja és a fásítási hónap befejezése alkalmából a Debrecen környéki Hármashegyen május 14-én 10 órai kezdettel fásítási ünnepséget tartanak. A délelőtti program során előadásokra is sor kerül. KÖRNYEZETÜNK SZÉPSÉGÉÉRT. A KISZ Debrecen városi Bizottsága és a Vasutas Dolgozók Klubkönyvtára május 15-én 15.30 órakor közös kiállítást szervez. A kiállítás témája: A szép otthon tárgyai. A kiállított tárgyakat a Petőfi tér 6. szám alatti klubkönyvtár helyiségeiben tekinthetik meg az érdeklődők május 29-ig, naponta 10- től 18 óráig. ÜZEMI KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI CSOPORT alakult a kábai Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. Célja, hogy társadalmilag segítsék a termelőszövetkezet közlekedési rendjének és biztonságának a megszilárdítását, esetenként ellenőrizzék a gépjárművek, kerékpárok és motorkerékpárok felszereltségét, műszaki állapotát. KIÁLLÍTÁS. A Debreceni Építőipari Vállalat Darabos utca 9. szám alatti tanácstermében május 19-én, 15 órakor Hondromatidisz Rigasz szobrászművész és Madarász Gyula festőművész kiállítását nyitják meg, amely május 24-ig, naponta 10-től 17 óráig tekinthető meg. IDEGENFORGALMI KIÁLLÍTÁS. A Kölcsey Ferenc Művelődési Központban május 15-én, délelőtt 10 órakor nyitják meg „Az Intourist várja önt a Szovjetunióba” című kiállítást. Megnyitót mond Grigorij Adijanc, a Szovjetunió Idegenforgalmi Főhivatalának magyarországi képviselője, Hegedűs András, a megyei idegenforgalmi hivatal vezetője. ZONGORAHANGVERSENY. Május 13-án, este fél 8-kor a Zeneművészeti Főiskolán Tusa Erzsébet zongoraestjét rendezik meg, a VI. zongorabérleti hangversenyként. KÖZLEMÉNYEK Leíró-másoló irodámat közületek és magánszemélyek részére megnyitottam. Zöld S. u. 14. IV. 15. sz. alatt. Diplomamunkák gépelését is vállalom. (x) Felsőruházati és kötöttáruüzletem megnyílt. Divatos női ruhák, szoknyák, blúzok, blézerek, bársony nadrágok, dzsekik és gyermekruhák kaphatók. Jerikó u. 25. fszt. (Jerikó—Bolyai sarok, (x) Távfűtésépítési munkálatok miatt a Közmű- és Mélyépítő Vállalat 1981. május 18-tól előreláthatólag 6 hónap időtartamra mindennemű forgalom elől lezárja a tégláskerti MÁV alatti gyalogos átjárót. Kérjük a lakosság megértését és szíves türelmét. (x) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: dr. Bényei József — Főszerkesztő-helyettes: Boda István, Szerkesztőség: Debrecen, Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet: 16-69? — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat, Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen, Postafiók 72. 4001 — Telefon: 12-144 — Felelős kiadó: dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postamvataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 forint Index 35 027 — ISSN 8133—1050 Alföldi Nyomda, Debrecen - Felelős vezető: Benkő István.