Hajdú-Bihari Napló, 1984. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-01 / 179. szám
A FELAJÁNLÁSOK TETTEKRE VÁLTÁSÁN A SOR Tömegeket mozgósít Szakszervezeti tanácskozás a munkaversenyről A kongresszusi és felszabadulási munkaverseny indításának tapasztalatairól tanácskoztak tegnap, kedden a SZOT székházában az ágazati szakszervezetek és a szakszervezetek megyei (budapesti) tanácsainak képviselői. Megállapították, hogy a közelgő pártkongresszus tiszteletére kiszélesedett felszabadulási munkaverseny a dolgozók nagy tömegeit mozgósítja olyan kezdeményezésekre, amelyek szőkébb munkahelyi feladataik teljesítésén túl hozzájárulnak gazdaságpolitikai céljaink eléréséhez is. Mint arra a tanácskozás résztvevői rámutattak, az igazán értékes, formális elemektől mentes vállalások ott születtek, ahol a gazdasági vezetők az első fél év eredményeit mérlegelve vitatták meg a dolgozókkal a soron következő teendőket. A szocialista brigádok vállalások egész sorát tették a takarékosabb anyag- és energiafelhasználásra, az eddig külföldről beszerzett anyagok és alkatrészek hazaival történő helyettesítésére, a vállalati exporttervek megvalósításának támogatására. Sok példa bizonyítja, hogy a különféle szakterületek munkatársainak együttműködésével olyan összetett feladat is megoldható, mint például a gépek állásidejének csökkentése. A vállalatok gazdálkodását segítő felajánlások mellett azonban kissé háttérbe szorult a brigádok szocialista embert formáló szerepe. A vártnál kevesebb olyan felajánlás érkezett, amely a közösségi szellem kibontakoztatására, erősítésére ösztönözné a dolgozókat, hogy az együtt tanulás, kulturálódás, szórakozás tartalmat kapjon. A tanácskozáson foglalkoztak a szakszervezeti mozgalom munkaversennyel kapcsolatos sajátos feladataival is. Felhívták a szakszervezeti aktivistákat, munkahelyükön folyamatosan értékeljék a munkaverseny eredményeit, és a brigádok anyagi elismerése arányos legyen teljesítményükkel. Pravda-cikk Moszkvai válasz a washingtoni elképzelésre Az amerikai kormányzat — amely fegyverkezési terveiben most egyre nyíltabban a nagy hatótávolságú irányítható robotrepülőgépekre helyezi a hangsúlyt — alapvetően téved egy lényegi kérdésben: elképzelései, hogy katonai fölényhez jut a Szovjetunióval szemben, egyebek között a nagy hatótávolságú irányítható robotrepülőgépek terén, nem csupán veszélyesek, hanem egyben illuzórikusak is. Erre hívja fel nyomatékosan a figyelmet a Pravda keddi szerkesztőségi cikke. Miután az Egyesült Államok a Szovjetunió többszöri javaslatára sem akar lemondani erről az új típusú fegyverről, a Szovjetunióban már folyik a nagy hatótávolságú robotrepülőgépek kipróbálása. Ami pedig az irányszögeket illeti, amelyeken a Pentagon indítani szándékozik újabb fegyverét, az amerikai stratégák tévesen hiszik, hogy ezek csupán a Szovjetunió irányában léteznek. Mind keleten, mind nyugaton, mind pedig északon és délen irányszög áll rendelkezésre, amely az Egyesült Államok területére vezet. A szárnyasrakéták washingtoni szorgalmazóinak helyénvaló lenne felismerni azt az igazságot, hogy a mai katonai erőviszonyok között, amelyeket a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonylagos erőegyensúlya jellemez, az egyik fél biztonságának megkárosítására irányuló törekvés óhatatlanul az erre törekvő fél saját biztonságának károsodásához vezet. A Pravda a továbbiakban rámutat: az Egyesült Államok nem kíván egyenjogú kapcsolatokat fenntartani más államokkal, nem szándékozik a felmerülő kérdéseket őszinte tárgyalások és ésszerű kompromisszumok útján megoldani, s kitér a megkötött szerződések és megállapodások betartása elől. Akaratát rá akarja kényszeríteni más államokra, s ezért törekszik a meglevő egyensúly aláásására, ezért nem akar megállapodásra jutni a fegyverzetek korlátozásáról az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvei alapján. 40 ÉVE: A varsói felkelés Augusztus 1-én a varsói felkelés 40. évfordulójára emlékezik Lengyelország és a világ. Arra a 63 napra, amellyel az utókor számára nemcsak a hősiesség fogalma fonódott össze, hanem a pusztulásé, a fasiszta brutalitásé is. A felkelés résztvevői közül 18 ezren haltak hősi halált az egyenlőtlen küzdelemben, míg a polgári lakosságból 200 ezren estek áldozatul a harci cselekményeknek, a hitleristák tömegkivégzéseinek és a felkelés leverését követő deportálásoknak. Azóta már világosan látható: ez az óriási véráldozat katonai szempontból sajnos hiábavaló volt. A felkelést a jobboldali londoni emigráns lengyel kormány irányítása alatt álló lengyel ellenállási szervezet, a „honi hadsereg” a szövetséges hatalmakkal való kielégítő egyeztetés nélkül, elhamarkodottan, idő előtt robbantotta ki, így a hősi harc túlságosan elszigetelt maradt. Különösen a Varsó térségéhez közeledő felszabadító szovjet hadsereggel lett volna kézenfekvő az akciók összehangolása, a felkelés irányítói ezt azonban politikai megfontolásokból szándékosan elmulasztották, mivel saját pozícióikat kívánták erősíteni a háború utáni időkre a tőkés társadalmi rend átmentése érdekében. A harcok kezdete után a közös ellenség elleni küzdelemben csatlakoztak hozzájuk a Lengyel Munkáspárt körül tömörülő baloldali erők ellenálló szervezetének, a „népi hadseregnek” a katonái is, szervezeti különállásukat azonban mindvégig megtartották. A felkelés hírére Hitler őrjöngött. Kiadta hírhedt parancsát: „Varsót a földdel egyenlővé kell tenni!”. Jóllehet a harcok kezdetben valamennyi varsói városrészre kiterjedtek, a felkelők birtokában levő terület már a tizedik napon lényegében a Visztula nyugati partja menti sávban elterülő városrészekre zsugorodott. Először a Visztula túlpartján levő Praga városrész veszett el, amit a németek hídfőnek akartak kiépíteni a közeledő Vörös Hadsereg ellenében. Augusztus 5-én a hitleristák erősítést kaptak, megkezdték a legnyugatibb városrész, Wola elleni támadásukat. A nácik nagy kegyetlenséggel jártak el. Nemcsak a foglyul ejtett felkelőket végezték ki könyörtelenül, de a sebesülteket, sőt a kórházak személyzetét is. Az általuk elfoglalt területeken megkezdődött a varsói lakosság módszeres kiirtása. Nőket, gyermekeket, férfiakat gyilkoltak válogatás nélkül halomra. Az augusztus 5-ét követő napokban csupán Wola városrészben 40 ezer ember esett a fasiszta barbárság áldozatául. A németek százával terelték tankjaik előtt golyófogó gyanánt a békés polgári lakosokat, más esetekben kényszerítették őket, hogy golyózáporban szedjék szét a barikádokat. A fasiszta aljasság betetőzéseképpen a szó szoros értelmében martalócokat, köztörvényes bűnözőkből verbuvált alakulatokat vetettek be. Ezek aztán a kíméletlen harcok során maradék emberi mivoltukból is tökéletesen kivetkőztek. Közben Varsó fokozatosan romhalmazzá vált. A felkelők, mivel tudták, hogy számukra nincs kegyelem, halált megvető bátorsággal valóban az utolsó töltényig harcoltak. Sokáig tartani is tudták pozícióikat. Augusztus 31-én azonban elesett a hősiesen védett óváros, ahol parancsnokságuk kezdetben tartózkodott. A parancsnokság ekkor átköltözött a belvárosba. Azokkal a városrészekkel, amelyekkel a közvetlen kapcsolat megszakadt, a csatornahálózaton keresztül tartottak fenn összeköttetést. Szeptember 13-án még egyszer felcsillant a remény. A szovjet csapatok a Visztula túlsó oldalán támadásba lendültek, a velük együtt harcoló első lengyel hadsereggel karöltve felszámolták a németek hídfőállását, és bevették a Visztula keleti oldalán levő Praga városrészt. A segítség karnyújtásnyi közelségbe került. A németek azonban ekkor visszavonuló csapataikkal is megerősödve, minden eddiginél eltökéltebb támadásokat intéztek a felkelők ellen, igyekezve elvágni őket a folyótól. Így aztán hiába dobott át az 1. lengyel és a szovjet hadsereg szeptember 15. és 21. között a németek pergőtüzében több zászlóaljat is felkelők megsegítésére. A fasiszták egymás után foglalták el az egyes, egymástól egyre inkább elszigetelődő városrészeket. A reménytelen helyzet láttán a felkelés parancsnoka, Bor tábornok (valódi néven Tadeusz Komorowski) október 2-án elrendelte a még harcoló egységeknek a fegyverletételt. Az iszonyú véráldozattal járó 63 napos legendás küzdelem — amelynek külön tragikumot ad a résztvevők önfeláldozó hősiessége és a kirobbantásában közrejátszó politikai ellentmondás — elbukott ugyan, de kifejezésre juttatta a lengyel nép eltökéltségét a fasiszta elnyomás elleni harcban. Bognár Mária HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1984. AUGUSZTUS 1. Üdvözlő távirat 1984. július 31. — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Leon Schlumpf - nak, a Svájci Államszövetség elnökének hazája nemzeti ünnepe alkalmából. (MTI) Röviden Bécsben először van több mint ezer fiatal orvos állás nélkül — közölte az orvoskamara. Mind az utóbbi években fejezte be tanulmányait a bécsi orvosegyetemen, s azóta nem tudott elhelyezkedni. Az NSZK-beli Padernbomnban hétfőn egy 26 éves asszony négyes ikreknek adott életet. A két fiú és két kislány komplikációk nélkül, négy perc alatt jött világra, s mind egészségesek. Az Egyesült Államok és Japán haditengerészete újabb közös hadgyakorlatot kezd augusztus 7-én a Japán-tengeren. A manőverekben a 7. amerikai flotta hat hadihajója és nyolc japán torpedóromboló vesz részt, valamint F—4-es Phantom harcigépek. A flottamanőverek célja: a tengeralattjárók elleni harc gyakorlása. Az olasz rendőrök — nyugatnémet kollégáik közreműködésével — letartóztattak tizenkét szicíliai származású bűnözőt, akik hamisított NSZK-márkát akartak forgalomba hozni. Dupla fenekű bőröndjükben a rendőrség ötmillió márka névértékű hamisított bankjegyeket talált. A lengyel legfelsőbb bíróság az ügyészség súlyosbítási kérelmének helyt adva felemelte két — kémkedés miatt vád alá helyezett — személy büntetésének időtartamát. Egyiküket — egy lengyel állampolgárt — az alsóbb fokon kiszabott 15 helyett 25 évi, másikukat — egy nyugatnémet állampolgárt — 12 év helyett 15 évre ítélte a bíróság, a halmazati büntetéseket pedig jóváhagyta. Az ítélet kihirdetésekor a bíróság hangsúlyozta, hogy az elítéltek különösen nagy károkat okoztak a társadalomnak azzal, hogy az amerikai hírszerzés utasításai alapján kémkedtek. Az ítélet jogerős. A VNA vietnami hírügynökség jelentése szerint Kína folytatja katonai támadásait Vietnam északi tartományai ellen. Egy századnyi kínai katona július 22-én Hu Tuyen tartományban megsértette az országhatárt, támadást intézett a vietnami határőrök ellen. Július 28-án és 29-én a kínai tüzérség tűz alá vette e tartomány több települését. Ezzel egy időben közel zászlóaljnyi kínai katona behatolt az ország területére. A vietnami határőrök és az önkéntes egységek katonái visszaverték a határsértőket — jelenti a VNA. Elhunyt Pjotr Vorosilov Pjotr Vorosilov altábornagy, Kliment Vorosilov marsallnak, a nagy forradalmárnak a fia életének 71. évében elhunyt. Nekrológját, amelyet magas rangú szovjet katonai vezetők írtak alá, a Krasznaja Zvezda közölte keddi számában. Pjotr Vorosilov 1914-ben született, s 1932-től szolgált a szovjet hadseregben. A második világháború idején nagy érdemeket szerzett a harckocsizó alakulatok fejlesztésében. A háború után a páncéltörő tüzérségnél tevékenykedett. Kampány lőporfüstben Választási előkészületek és honvédelemre két kérdésről érkeznek mostanában a leggyakrabban hírek Nicaraguából. Alig két hete, hogy Managuában több százezres tömeggyűlésen emlékeztek meg a hajdani diktátor, Somoza rendszerének fél évtizeddel ezelőtti megdöntéséről, egy új korszak, egy új fejlődési irányvonal kezdetéről. Az évfordulós ünneplést azonban hamar háttérbe szorították a közép-amerikai ország mindennapjainak nehézségei. Változatlanul fennáll ugyanis az a veszély, amelyet az erőteljes washingtoni támogatást élvező ellenforradalmárok akciói jelentenek: managua gyakorlatilag évek óta egyfolytában harcol a Hondurasból és Costa Ricából újra meg újra támadó kormányellenes erőkkel. Ezek a katonai akciók elsősorban arra alkalmasak, hogy elvonják az elmaradottság amúgy is ezernyi gondjával birkózó állam erejét, s így a növekvő gazdasági gondok, az ellátás romlása révén elégedetlenséget szítsanak a lakosság körében. Néhány napja ráadásul a két legjelentősebb ellenforradalmi csoport megállapodást kötött ténykedésük összehangolásáról, s arról, hogy közös céljuk egy ideiglenes kormány létrehozása lesz, még ebben az esztendőben. A támadók taktikája — amint azt a legfrissebb jelentések is alátámasztják — változatlan. Fő célpontjuk továbbra is a polgári lakosság, s igyekeznek elkerülni a közvetlen összecsapást a sandinista védelmi alakulatokkal. Kihasználják, hogy a sokszor gyéren lakott tartományokban megfelelő légierő híján a hadsereg nehezen tudja elvágni Hondurasból rendszeresen érkező utánpótlásukat. A nicaraguai vezetők tehát e fenyegetést nem hagyhatják figyelmen kívül. Különösen annak tudatában, hogy a diplomáciai és kereskedelmi eszközök mellett a környező térségben végzett hadgyakorlataival az Egyesült Államok fenntartja a katonai nyomást is, Washingtonban éveken át azt követelték, hogy Managu a választások kiírása útján bizonyítsa be demokratikus voltát. Most azonban, amikor minden előkészület megtörtént a novemberre tervezett elnök- és parlamenti választásokra, a Fehér Ház további igényekkel állt elő. Ezek gyakorlatilag szabad kezet adnának az ellenzéki erőknek, beleértve a fegyveres harcot folytató ellenforradalmi csoportok képviselőit is. Így érthető volt a sandinista front válasza. „Nem lesz párbeszéd azokkal, akik népünket gyilkolják” — mondta például Dániel Ortega, a kormányzótanács koordinátora. Mindemellett Managuában nem tervezik a voksolás elhalasztását. Megtörténtek a nevezések az elnöki posztra, esetleges változtatások még a következő három napban hajthatók végre. A kampány tehát — képletesen szólva — a lőporfüstben is folytatódik. Nem engedékenységből, a külső nyomásnak engedve, hanem azért, mert Managuában úgy ítélik meg: a forradalom intézményesítése, a közélet demokratizmusának fejlesztése szükségessé teszi ezt a lépést. Szegő Gábor Csempészhálózat Jugoszláviában LEBUKOTT AZ „EZÜSTKAPCSOLAT” A jugoszláv biztonsági szervek Pulában nemzetközi csempészhálózatot lepleztek le, amelynek tagjai mintegy 600 kilogramm arany- és ezüsttárgyat csempésztek be az országba, s értékesítése révén 420 millió líra és 72 ezer nyugatnémet márka illegális jövedelemre tettek szert. A nyomozás tanúsága szerint a becsempészett arany és ezüst Triesztből származott és Jugoszláviában az adriaitengerparti ékszerüzletekben került értékesítésre. A szakemberek feltételezése szerint a Trieszt és Jugoszlávia közötti „ezüstkapcsolat” 1979 óta működött A részletek azt követően váltak ismertté, hogy július 7-én Rovinjban letartóztattak két olasz állampolgárt, akiknek gépkocsijában 9 kiló ezüst, és aranyékszert találtak. Ugyanakkor a jugoszláv nyomozó hatóságok Portorozstól Cavtatig 55 olyan ékszerüzlet-tulajdonos listáját állították össze, akik az üzletükben talált nagy menynyiségű arany- és ezüstékszer eredetét nem tudták igazolni. Corvalán-interjú A chilei baloldal egységének megteremtése az egyik alapfeltétele annak, hogy le lehessen győzni a fasizmust — jelentette ki Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára a Neues Deutschlandnak adott interjújában. A nyilatkozat az NDK vezető lapjának keddi számában jelent meg. A chilei kommunisták vezetője elmondta, hogy a pártnak a közelmúltban — illegális körülmények között, Chilében — megtartott országos konferenciája leszögezte: a munkásosztály és a nép meg tudja semmisíteni a zsarnoki Pinochet-uralmat, ha felhasználja a legkülönbözőbb harci eszközöket. Gyorsabb lépéseket kell tenni a szakszervezeti egységfront kialakítása érdekében, egyetértésre kell jutni a demokratikus népi szövetséggel és a demokratikus szövetséggel, valamint minden ellenzéki erővel — nyilatkozta Luis Corvalán. IGAZOLTATHATNAK IS Közterületi felügyelők a Balatonnál Siófok és Zamárdi térségében kedden megkezdték munkájukat az egyenruhás közterületi felügyelők. Vigyáznak a közterületek rendjére, tisztaságára, a Balaton vizének minőségére. A közterületen ellenőrzik az árusítást, az építkezést és vigyáznak a parkok rendjére. Meghatározott útvonalon párosával járják a területet, s az észlelt szabálytalanságokat azonnal jelentik. Indokolt esetben szabálysértési bírságot is kiszabhatnak vagy feljelentést tehetnek. Igazoltatási joguk van, s magánterületre is beléphetnek, ha szabálytalan építkezést vagy tiltott kempingezést észlelnek. (MTI)