Hajdú-Bihari Napló, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-30 / 75. szám

Magazin - Magazin - Magazin - Magazin - Magazin HALLOTTUK VALAHOL — Drágám, most az egyszer nem lesz alkalmad pa­naszkodni a főztöm miatt! — Egészen biztos vagy ebben ? — Igen. Ugyanis nem főztem semmit! * * * — Mondd, kislányom, Franznak valóban tisztességes szándékai vannak veled kapcsolatban? — Ó, igen, anyu. Csak elvenni nem akar! — Olyan szép tőled, Agnes, hogy megbocsátod a fél­relépésemet! Mintha egy kő esne le a szívemről! — Hány karátos? * * * — A férjem spiritiszta lett! — Vigasztalódj — az enyém is iszik! * * * — Mondd, Elvira, miért írod mindig géppel a sze­relmes leveleidet? — Mert a vőlegényem grafológus! — Drágám, miért akarsz engem mindenáron üdülni küldeni? — Mert ezt rendelte nekem az orvos! • • * — Mahnkené, a lánya minden este elmegy az erdőbe azzal a motorbiciklis fiatalemberrel. Nem fél, hogy va­lami baj lesz? — Dehogy — bukósisak van rajtuk! * * * — A mi házasságunkban még egyetlen rossz szó sem esett! — Ó, boldog ember! — Remélem, a második hét is ugyanilyen harmó­niában telik! * * ♦ Ágnes feleségül megy egy férfihoz, aki húsz évvel idősebb nála. ~ Fél év múlva bevallja a nővérének: — Kettőnk kapcsolatának vége. Elváltunk ágytól­asztaltól! — Hát már enni sem tudott? — Ez a szemtelenség netovábbja! Elújságolom ne­ked, hogy a feleségem gyereket vár, s te azt kérdezed tőlem, hogy kitől! — Ne izgasd fel magad annyira! Azt hittem, hogy tudod! * * * — Willi, ugye öntözni fogod a virágokat az erké­lyen, amíg én fürdőn leszek? — Hát persze, Luise! Én aztán igazán tudom, mit jelent a szomjúság! • * * Kicnerték ismét veszekednek. — Ó, bár soha ne ismertelek volna meg! — sóhajt az asszony. — Hát ez csodálatos! Most, amikor már késő, hirte­len megsajnálsz! • * * — Ursula, akar a feleségem lenni? — Jobb nem jut eszébe? — Dehogynem, de nem akar hozzám jönni! * * * — Hogyan tudott ilyen állapotban volán mögé ülni? — kérdezte a rendőr felháborodottan a pityókás veze­tőtől. — Hát, nem volt könnyű, de a barátaim segítettek! Az idős házaspár felidézi ifjúkori emlékeit. — Emlékszel, drágám, amikor megkérted a kezemet, úgy megrendültem, hogy egy egész órán át egy szót sem tudtam kiejteni! — Igen. Ez volt életem legszebb órája! GEORGIHRISZTOV: SZIGORÚ MEGROVÁS — Petrov! Talán sejted, hogy miért hívattalak? — Biztosan azért, főnök elvtárs, mert újabban több­ször is elkéstem? — Hagyjuk ezt. Nem te vagy az egyetlen, aki elké­sik . . . Szóval nem tudod, miért hívattalak? — Őszintén megvallva, fo­galmam sincs róla! Ta­lán . .. Jancseva miatt... De hát nem én hívtam meg, ő hívott meg arra a bulira, én meg beadtam a dereka­mat ... — Én sohasem avatkozom bele a dolgozók magánügyei­be. — Akkor el sem tudom képzelni, mit vétettem. . Talán arról a kis összegről van szó, amelyet nem tün­tettem fel abban az elszá­molásban . . . ? — Petrov! Az az érzésem, hogy mindenféle aprósággal szándékosan el akarod te­relni a figyelmemet. — Nem tudom, mire céloz, főnök elvtárs. — Nem tudod .. . Hát el­felejtetted, hogy mit ígértél? — Mit ígértem? ... De hi­szen a gyűlésen mindenki ígéretet tett. — Petrov! Az idegeimre mész. Nem te ígérted meg, hogy bemutatsz . . . — Annak a kis szőkének? De hát ez jelentéktelen do­log! — Hagyjuk már a magán­ügyeket. Azt ígérted, hogy bemutatsz az apósodnak, aki a főigazgatóság vezetője. — Vagy úgy! Az apósom­nak ! Elfelejtettem közölni önnel, főnök elvtárs, hogy az apósom nemrég nyugdíjba ment. — Hát így vagyunk! Te­hát nyugdíjba ment. . . Nos, Petrov elvtárs, én azért hí­vattalak, hogy közöljem ve­led ... mivel rendszeresen késve érkezel a munkahe­lyedre, az elszámolásban nem tünteted fel a felvett előlegeket, ezenkívül törzs­vendég vagy Joncseva buli­jain, mindezért megrovás­ban részesítelek ... Szigorú megrovásban! írásbeli meg­rovásban ! Gellért György fordítása Aforizmák Eretnekség nélkül nincs haladás. (Ludwik Hirszfeld) * * * Jegyezd meg az állomáso­kat a reménytelenséghez ve­zető úton! (Krecla P.) * * * Régebben utakat kerestek, ma az elérési lehetőségeket keresik. (Janusz R. Kowalczyk) ♦ * * Elméletileg van lehetősé­günk a tökéletes boldogság­ra: hinnünk kell abban, hogy van bennünk valami elpusztíthatatlan, és töreked­nünk kell arra, hogy ezt el­érjük. (Franz Kafka) * * * Ha nem akarsz enni, ne akarj mindenáron élelmet szerezni. (Tagore) * * * Amikor engedte, hogy megszólaljon a lelkiismere­te, szemére vetették, hogy neveletlen. (Robert Karpacz) * * * A csőd a legrövidebb út a meggazdagodáshoz. (Fredro) * * * Az élet olyan létra, ame­lyen egyesek minden fokot végig akarnak járni, míg mások néhánnyal is beérik. (Slawomir Wróblewski) * * * Az emberek már a neve­tés gondolatára is nevet­nek. (Kreola P.) PÁRIZS. NINA RICCI HÍRES DIVATSZALONJA BEMUTATTA ÚJ KOLLEKCIÓJÁT. DEÁK MÓRIAz elvarázsolt piszka Piszka, a megzöldült ten­gerészbaba egyik pillanatról a másikra eltűnt, méghozzá szőrén-szálán. — Jaj, nincs többé Pisz­kénk, nincsen költőnk! — óbégattak a babák. — Ki fog mostantól olyan verseket írni, mint a „Ten­gerészkés — tenger, és kész”? — tódította Jázmin­ka. — A Babasors — Basabors címűről nem is szólva —tö­­rölgette a szemét Szörpike. Csak Puszáló, a mindig csókolózó barnamackó őriz­te meg a lélekjelenetét. — Lélek! — kiáltott fel. — Jelen! — felelte magá­nak. — Létezik, hogy Piszka el­tűnt? — kérdezte. — Nem — szólalt meg a sa­rokban Álomőriző, a babák jótündére. — Piszka nem vész el, csak átalakul. — De mivé? — tamásko­­dott Jázminka. Ebben a pillanatban fura figura kapaszkodott fel a ba­bapolcra. Gombára emlé­keztetett, de olyan gombára, amelyiknek óriási kalapját fémhuzalok tartják feszes­­mereven. — Hát te ki vagy?! — or­dította el magát félelmében Puszáló. — Ess Ernő vagyok — re­­begte a fura jövevény, és hasra esett. — Ess, Ernő! — Szegény — pityeredett el lázminka a fémhuzalokon körbeforgó Ess Ernő láttán. Nem tudsz ellenállni? — Nem — nyögte a gom­bafejű —, nem, mert én Ess Ernő vagyok. — Honnan jössz? — segí­tette talpra Puszáló. — Nem tudom — hang­zott a válasz —, csak azt tudom, hogy Ess Ernő va­gyok —, s azzal puff, megint hasraesett. — Tudod mit? — javasol­ta Jázminka. — Ezentúl ne mutatkozz be, jó? — Jó — bólogatott lelkesen Ernő. — Nem mondom töb­bé, hogy Ess Ernő vagyok! — s azzal puff, megint has­raesett. — Menthetetlen — legyin­tett Csicsika, a világszép al­vóbaba. — Én sose csicsiká­­lok, ha bemutatkozom. — Hopp! Ez az! — emel­te föl az ujját Puszáló. — Én se puszálok, ha a nevemet mondom! — Én se iszom! — csatla­kozott Szörpike. — Akkor ez valami átok lesz! — jelentette ki ellent­mondást nem tűrően Puszá­ló — Ess Ernőt valaki eser­nyővé változtatta. — Méghozzá úgy, hogy ál­landóan hasra kell esnie — tódította Jázminka. — Próbáljuk meg össze­csukni — dörzsölte meg a kezét Szörpike. — Buta — legyintett Jáz­minka —, nem látod, hogy nincs tokja? — Várjatok csak! — in­tette le őket Álomőriző. — Piszka eltűnt, ez egy. Ess Ernő itt van, ez kettő. Pisz­ka azt írja Eső című versé­ben, hogy „esernyő lennék szívesen, és magam alá áll­­nék ...” — „ ... hogy fejem szára­zon legyen, s hűsön tartsa az árnyék” — fejezte be Csi­csika átszellemültem Puszálónak azonban föl­csillant a szeme. — Esso-Besso? — kérdez­te. Álomőriző bólintott. — Saját versévé varázsol­ta Piszkát, mert nem bírta elviselni, hogy tehetségtele­nebb nála — nézett Puszá­­lóra. Velőtrázó, ördögi kacaj válaszolt a jótündér szavai­ra. — Méghogy én? — riká­csolta Esso-Besso. — Én te­hetségtelenebb?! Én, aki azt írtam, „ha én egér volnék, száz cicát is fognék, de mert egér nem vagyok, így cicát sem foghatok?!” És ekkor furcsa dolog tör­tént. Álomőriző szikrázó sze­mekkel, széttárt karral emel­kedett föl: — Légy egér! — ismétel­gette furcsán elmélyített hangon. — Légy egér! No, több se kellett Puszá­lónak! Farkánál fogva el­kapta az egeret, s jól meg­pörgette a levegőben! — Egér-Besso — kántálta —, azonnal varázsold vissza Piszkát, különben nagyon pórul jársz! S amikor Ess Ernő helyén hipp-hopp, ott termett a tit­kos költő, teljes valójában, Puszáló a babák nevetése közepette elengedte az egér farkát. — Hát veled mi van? — fordult oda Jázminka Csicsi­­kához, amikor észrevette, hogy a világszép alvóbaba nem nevet. — Arra gondolok, hogy talán elhamarkodtuk kissé Piszka megmentését — hüp­­pögte panaszosan Csicsika. — De hát miért? — értet­lenkedett Puszáló. — Mert még soha nem volt esernyőm — szomorko­­dott a világszép alvóbaba —, pedig milyen jól jött volna, amikor a Dóra vízipisztollyal lövöldözött bennünket! G. KASTELIANO Rendezzük... — Ha rám bíznák, én na­gyon gyorsan és minden szempontból kedvezően ren­dezném a városi közlekedés problémáit. — Hogyan? — Mindenekelőtt meg­szüntetném a zebrákat. — Mi lenne akkor a gya­logosokkal? — Csak nem gondolja ko­molyan, hogy ezeknek a két lábon járó feudális marad­ványoknak az utca mindkét oldalán akkora teret kell hagyni?! — Talán igaz lehet... Na­gyon sok gyalogos fölöslege­sen sétál. — Hát sétáljanak ked­vükre, de ne a városban! Ha nekem sétálni támad ked­vem, akkor beülök a jach­tomba, és nem zavarok sen­kit. Ha pedig mégsem tud­nám a gyalogosokat kitiltani a városból, akkor azt sze­retném elérni, hogy ezek a középkori húsgombócok leg­alább vasár- és ünnepnapo­kon ne érinthessék lúdtal­pukkal az aszfaltot. Milyen pompás lenne úgy kocsikáz­­ni, hogy nem kellene vi­gyázni ezekre a hűbéri csö­­kevényekre! Engem főleg az bosszant, hogy ha meg­nyomok valakit, akkor ren­geteg időt veszítek a forma­ságok és a rendőrség mi­att... (S. A. V. fordítása) FELSZABADULÁS A Magyar Posta felszaba­dulásunk 40. évfordulóját 20 forint névértékű blokk kibo­csátásával köszönti. Az új kiadvány hatszínű ofszetnyo­mással készül és tűzijáték fényében ábrázolja a Gellért­hegy, valamint a rajta maga­sodó Szabadság-szobor szi­luettjét. A fények a Duna habjain tükröződnek, ame­lyek felett a Szabadság-híd köti össze a két partot. A blokkot Dudás László grafi­kusművész tervezte. Sokáig várt pillanatot álmodott a blokkra, illetve az annak kö­zepén elhelyezett bélyegre. A Szabadság-szobor eleinte csak a fasiszták által felrobban­tott hídra tekinthetett, a blokkon ábrázolt ünnepi pil­lanatnak az újjáépített híd lett részese. Jelképes a blokk: a jelent, a felszaba­dult ország szimbólumát kö­ti össze a múltból megbecsü­­lődő értékek, alkotások újjá­­teremtésével. A felszabadulás számos magyar bélyeg témája. Az esemény jelentőségét azon­nal felismertük, már az első szabad május elsején 26 bé­lyeg hirdette a felszabadu­lást. A megsérült nyomdák új bélyeget még nem tudtak készítni, ezért a sorozat régi címletek felülnyomásával készült, öt év múlva azt a pillanatot idézi fel négy bé­lyeg, amikor a Vörös Hadse­reg katonáit virággal köszön­ti a lakosság. A 10 éves év­fordulóra megjelent sorozat már új ország életéről, az ipar és mezőgazdaság fejlő­déséről, a dolgozó nép mű­veltségének emelkedéséről számol be. 1960-ban Oszta­­penko kapitány budapesti szobrát vitték bélyegre. A 20. évforduló alkalmából a ma­gyar nép háláját 9 Címletből álló sorozat virágai fejezték ki. öt év múlva kettéosztott blokk a háborúban elpusz­tult és a negyedszázad alatt világvárossá épült Budapest látképét mutatta be. A 30. évforduló alkalmából a bé­lyegek egykori plakátokat idéztek fel, amelyek az or­szág újjáépítésének célkitű­zéseit népszerűsítették. Me­zei virágokból kötött csokor köszöntötte a 35. ünnepet. ÚJDONSÁGOK Élnek még az ősi kézmű­ves mesterségek a­ Coocos szi­geteken. Három értékű soro­zat a csónaképítők, a ková­csok és a fafaragók munká­járól ad képeket. A Csendes-óceán másik szigetéről Vanuaturól négy bélyeg segítségével megis­merhetjük a bennszülött la­kosság, a pápuák tánc köz­­­­ben viselt ruházatát. A Svájcban tartandó Olimphilex kiállítást még oly távoli országok, mint Mo­­zambik köszönti bélyegével. Göteborgban március vé­gén rendezik az asztalitenisz világbajnokságot. Ebből az alkalomból a házigazdák bé­lyegpárt adnak ki. A címle­teken a bajnokság váromá­nyosait a legjobb svéd és kí­nai versenyzőt mérkőzés köz­ben láthatjuk. Új stadion épült Görögor­szágban, ahol elsőként a fe­dettpályás atlétikai Európa­­bajnokság küzdelmeit rende­zik. Az eseményt ötértékű sorozattal népszerűsíti a gö­rög posta, amely atlétákon kívül az új létesítmény mo­dern külső képét is bemutat­ja. F­oJomt4 | FILATELIA OUMPICA N­AJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1985. MÁRCIUS 30

Next