Hajdú-Bihari Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-02 / 1. szám

I HAJDÚ-1 111 | 1 f f 1 ill 11 1 II Megméretésünknek fontos időszaka előtt állunk Németh Károlynak, az Elnöki Tanács elnökének újévi köszöntője január 1-jén hangzott el a televízióban. *** Kedves hallgatóim! Honfitársaim! 19­ 53 első napján őszinte tisztelettel köszöntöm vala­­mennyiüket. A párt és az állami vezető testületek jó kí­vánságait tolmácsolva boldog, békés, eredményes új esz­tendőt kívánok önöknek és népünk minden barátjának. Boldog új évet kívánva testvéri érzésekkel köszöntöm a határainkon túli magyarokat is; a környező államokban élőket csakúgy, mint azokat, akiket sorsuk messzi távo­lokba, a világ különböző tájaira vezetett. Esztendő, veszendő, így mondták a régi öregek. És köz­ben arra gondoltak, hogy gyorsan szalad az idő. De mon­dogatták azt is, hogy messzi az esztendő, ami az előző bölcsesség fordítottját jelentette. Azt, hogy egy év hosz­­szú idő. Előre nézve ésszerűen kell hát beosztanunk mind­azt, amink van. Az új év első napján egyszerre érezhetjük mindkét szólásmondás igazát. Munka közben úgy tűnik, mintha gyorsabban haladna az idő. Az elmúlt esztendőben volt tennivaló, feladat bőven. Népünk munkájának eredmé­nyeként emelkedett a nemzeti jövedelem; az ipari, me­zőgazdasági vállalatok, szövetkezetek egy része növelte teljesítményeit, javította gazdálkodását. Visszatekintve az elmúlt évre, nyugodt lelkiismerettel állapíthatjuk meg: a munkának, a küzdelemnek volt értelme és eredménye Az új év kezdetén előre is kell tekintenünk. Az 1988-as esztendő számunkra többet jelent, mint az évek megszo­kott változását. Felgyülemlett gondjaink megoldásának, megméretésünknek fontos időszaka előtt állunk. Azok a célok, amelyek a párt Központi Bizottságának a múlt évi júliusi állásfoglalásán alapulnak, és a kormánynak az Országgyűlés által jóváhagyott munkaprogramjában, va­lamint az idei népgazdasági tervben öltenek testet, az eddigiektől eltérő igényeket, nagyobb követelményeket támasztanak valamennyiünkkel szemben. Emelkedett a minőség mércéje, és ez fokozott összpon­tosítást, egyéni és közös erőfeszítést, újfajta gondolkodást, cselekvő magatartást követel. Jobb, hatékonyabb munká­val juthatunk túl a jelenlegi nehézségeken. Van közösen vállalható programunk, amelynek valóra váltásával sikeresen folytathatjuk a szocialista Magyar­­ország építését, megteremthetjük az ismert és feszítő szo­ciális gondok megoldásának anyagi feltételeit, eredménye­sen szolgálhatjuk a népünk anyagi és szellemi gyarapo­dását. Programunk valóra váltására munkára hívunk minden honfitársunkat, akinek szívügye szocialista­­hazánk jelene és jövője. Tisztelt hallgatóim! Az évezrednél is hosszabb idő, amióta népünk itt, a Kárpát-medencében él, gyakran próbára tette a magyar­ságot és a vele azonos sorsot vállaló nemzetiségieket. Sok­szor kijutott nekünk a harcból, a küzdelemből, a helyt­állásból — olykor a puszta létünkért. Nagy történelmi leckék tanulsága: ha egy nép nem adja meg magát és képes a tapasztalatokból okulni, ha tehetségét szorgalom­mal ötvözi, erőit egyesíti, akkor otthonteremtő, ország­építő munkája meghozza a maga gyümölcsét. A nemzet teremtő akaratát, életerejét tanúsítja az a tény is, hogy hazánk a szocialista országok nagy család­jához, a társadalmi haladás élvonalába tartozik. Igaz, hogy új világunk építésében lassabban haladunk, mint korábban gondoltuk, de nincs okunk kishitűségre, ha a megtett útra gondolunk. Jó alapokra építkezhetünk, hi­szen a fájdalmas hibák és tévedések ellenére a magyar nép az elmúlt évtizedekben történelmileg is maradandót alkotott. Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, ha képesek va­gyunk reálisan megítélni a mögöttünk sorakozó évtize­dek tapasztalatait, és az eredményeket a lehetőségekhez, nem pedig a vágyainkhoz mérjük, ha az élet új kérdései­re helyes válaszokat adunk, akkor a célok vállalásában és az értük teendő erőfeszítésekben is kialakul a társa­dalmi összefogás. Napjainkban ennek próbaköve a ki­bontakozási program végrehajtásában való felelős, cse­lekvő részvétel. Az idei évkezdéshez erőt és a folytatáshoz reményt ad, hogy 1987-ben a népgazdaság helyzete valamivel kedve­zőbben alakult, mint a megelőző két esztendőben. De tud­nunk kell, hogy mindez még nem elegendő a program végrehajtásának megalapozásához. Töprengésre azonban nincs idő. Gondjaink megoldásával, feladataink teljesíté­sével nem várhatunk további évekig. Tettekre, cselekvés­re van szükség. Megnyugtató és bizodalmat keltő számunkra, hogy az új esztendőben kedvezőbbek lesznek munkánk nemzetkö­zi feltételei. A szovjet—amerikai rakétaegyezménnyel, a két nagyhatalom vezetőinek további haladást ígérő tár­gyalásaival megnőttek a fegyverkezési hajsza visszaszo­rításának, a népek-országok közötti bizalom erősödésé­nek, a békének az esélyei. Jóleső érzéssel gondolhatunk arra, hogy a nemzetközi légkör enyhüléséhez a Magyar Népköztársaság is hozzájárult. A jövőben is mindet megteszünk annak érdekében, hogy egy biztonságosabb világban élhessünk, dolgozhassunk. Abban a reményben, hogy közös akarattal megoldjuk az előttünk álló feladatokat, kívánok sikerekben gazdag új esztendőt, békét, boldogulást és jó egészséget kedves honfitársaimnak. (MTI) Kádár János látogatása a Műcsarnokban Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára csütörtökön a Mű­csarnokba látogatott, és megtekintette a Művészet és forradalom című kiállítást. Kíséretében volt Radics Ka­­talin, a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője. Az MSZMP­ főtitkárát Né­­ray Katalin igazgató és Ha­vas Valéria igazgatóhelyet­tes fogadta és kísérte a mű­csarnoki tárlaton, amelyet a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából rendezett szov­jet kultúra napjai keretében, nyitottak meg. A Műcsarnok kezdemé­nyezésére és a Szovjetunió kulturális minisztériumának támogatásával létrejött, nagy sikerű kiállítás felvo­nultatja az orosz-szovjet progresszív művészet 1905- től az 1930-as évek elejéig született jelentős alkotásait. E művek jelentős hatással voltak az egész világ mo­dern művészetére. A tárlatlátogatást köve­tően Kádár János és ven­déglátói kötetlen vélemény­cserét folytattak a kiállítás­ról, a művészeti életről, a Műcsarnok munkájáról, ter­veiről. (MTI) Munkával kezdték az évet Ritka alkalom, hogy any­­nyi üres hely legyen a Biogal autóparkolójában, mint új­év délelőttjén volt. A hár­mas ünnep kezdetére a gyógyszergyárban is takarék­lángra fogta magát az élet, alig ötvenen jöttek reggel műszakba. Nekik azonban feltétlenül jönniük kellett, a fermentáció folyamatosan adja a munkát, a kémiai reakciót nem lehet szünetel­tetni. Délelőtt tizenegy óra tájban a fermentációs üzem­csoporthoz tartozó műhe­lyekben és munkacsarnokok­ban a hétköznapok meg­szokott képe fogadta a láto­gatót, legfeljebb az volt szo­katlan, hogy a dolgozók a szabadban is szinte nyárias öltözékben közlekednek. Me­leggel, simogató napsütés­sel köszöntött be 1988. Sza­bó Tibor művezetővel jár­tuk végig a Kémia I. és Kémia II-nek nevezett üze­mek csarnokait, s a poszto­kon többnyire fiatalokkal találkoztunk. Munkával kezdte az új esztendőt a legfiatalabb korosztályhoz tartozó Pulyák Gabriella, gyógyszergyártó szakmun­kás is, aki másfél éve dol­gozik a gyógyszergyárban, s akinek azt kívántuk, válja­nak is valóra itt legszebb tervei. Talpon voltak az energetikusok is, az ő nyu­galmuk tükrözte talán leg­jobban, hogy ez a nap azért mégiscsak más, mint a töb­bi, amikor a gyáróriás egé­sze fogyasztja, emészti a nélkülözhetetlen energiát. Gondos gazdák kezéről árulkodik a négyes számú főút mellett az Ebesi Vörös Csillag Termelőszövetkezet Új Élet majorja, amelynek mind ez idáig nem telt szilárd burkolatú bekötőút­­ja. Bár mostanában itt sem jelenthet gondot a közleke­dés. Olyan sokan nem is járnak ide dolgozni, s akik járnak, kerékpárral be tud­nak hajtani a rendezett környezetű épületekhez, amelyekben hízó marhát és juhot tart a szövetkezet. Szatmári Miklós váltós gon­dozó és Wachtler Lajos ju­hász már rég túlvannak a reggeli, jószág körüli teen­dőkön — hát még a szil­veszteren! —, sőt már az újabb etetéshez készülőd­nek, amikor dél tájban meg­állunk egy kis beszélgetés­re a gyönyörű, januári nap­sütésben. — Nem volt ellés és elhullás sem — foglalja össze a juhász az első munkanap „eseményeit”, kissé egykedvűen, amin, is­mervén a juhtartás rentabi­litását, nincs mit csodálkoz­ni. Ám, amint arra fordul a szó, hogy minek mi értel­me a mai világban, ugyan­csak ő szólaltatja meg a gazda realizmusát. — Hi­szen, ha mindent félbehagy­nánk, ami nem kifizetődő, akkor nem sok mindent kel­lene csinálni... — Szótlan bólintunk mindketten a böl­csességre, amely talán sehol sem hangozhat oly meggyő­zően, mint itt, a major szántókkal ölelt csendjében. Folyamatos volt a termelés az ünnepek alatt a Biogal fermentációs üzemeiben Ez az év is hogy végződött? Hajnalban, hajnal előtt szilveszterkor Megyénk lakossága csend­ben és nyugalomban ünne­pelte a december 31-ről ja­nuár 1-jére virradó éjszakát. Telt ház volt a vendéglátó­­egységekben és a szállodák­ban is. Hiába kerestük azo­kat a vállalatokat, akik évekkel ezelőtt saját munka­helyükön tartottak óévbú­­csúztatót, úgy tűnik ez az esemény mára megszűnt. 31-én délután 2-kor az Ál­­latforgalmi és Húsipari Vál­lalat központjában Jakab Tamás igazgató köszöntötte a vállalat kollektíváját és kívánt további sikereket az új esztendőre. Az időjárásfelelős mintha elfelejtette volna, hogy az ország több részén tavasz van — Pécsett virágba bo­rultak az őszibarackfák is —, mert Hajdú-Biharra sű­rű köd telepedett. Főleg a késő délutáni és a kora esti órákban haladtak lépésben a gépkocsik az országutakon. Az óvatos vezetésnek, a kö­rültekintésnek is köszönhető, hogy komolyabb, súlyosabb baleset nem történt. Nyolc óra tájban benépesültek a szórakozóhelyek az alkalom­hoz illő öltözékben várta mindenki az éjféli harang­szót. A legnagyobb szállo­dánk, az Aranybika is hő­sies ostromot állt ki. Étter­meiben mintegy 400 vendég búcsúzott 1987-től. Nemcsak magyarok, de jugoszlávok, románok és szép számú osztrák csoport is náluk ün­nepelt. A 600 forintos belé­pőért ezen az estén úgy tűnt, hogy kiemelt szolgáltatást nyújtott a vállalat. Külön említésre méltó, hogy figye­lembe véve az elsejei ár­emelkedéseket, a felszolgá­lók szilveszter éjszaka még a régi áron számoltak min­dent. Hasonlóan nagy volt az érdeklődés az egyik legláto­gatottabb idegenforgalmi központban, Hajdúszoboszlón is. A különböző SZOT- és vállalati üdülők erre az es­tére telt házat jeleztek, ve­zetőik igyekeztek mindent megtenni azért, hogy a ven­dégek jól érezzék magukat. Első szilvesztere volt Hajdú­szoboszló legújabb üdülőjé­nek, a Medosz-üdülőnek 1987. Az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozói a Bozóky Dénes által vezetett rendkí­vül impozáns vállalati pihe­nő­helyen köszöntötték az új esztendőt. A 120 — elsősor­ban fizikai munkás — erre az estére feledte a vállalat jelenlegi problémáit. A Dé­libáb Hotelben az egyik nyu­gatnémet vendég elmondta, hogy évek óta jár hazánkba, de ezen az éjszakán külön is köszöni a kiemelt szolgál­tatást. Figyelemmel kísértük, hogy mikor születik megyénk el­ső állampolgára. Nos, ha nem is egy, de mindjárt két újszülöttnek örültek Debre­cenben, a Kenézy Gyula Kórház szülészeti osztályán január 1-jén reggel 6 óra 20 perckor. A nyíradonyi szár­mazású anyuka — Sólyom Erzsébet — 17 éves kora el­lenére egészséges ikreknek adott életet. Béla 2700 gram­mal, míg Irén 2550 grammal látta meg a napvilágot. A kismama érdeklődésünkre el­mondta, hogy már van ott­hon egy kétéves fiúgyermeke és úgy gondolják, hogy a há­rom gyerek felnevelése nem okoz majd gondot, mert biz­ton számíthatnak a család segítségére is. Az élettársa — aki a gyermekek édesap­ja — Balogh Ernő, a Magyar Gördülőcsapágy Művek dol­gozója. Máté István, a kór­(Folytatás a 2. oldalon) Az ország minden részéből szórakoztak Hajdúszoboszlón, Béla és Irén, az újszülött ikerpár a Béke üdülőben

Next