Hajdú-Bihari Napló, 1990. augusztus (47. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-01 / 179. szám
1990. AUGUSZTUS 1. SZERDA Tárgyalások az IMF-fel szeptemberben Várhatóan szeptemberben kezdődnek Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap között a tárgyalások az együttműködés további folytatásáról, a tervbe vett hároméves megállapodás előkészítéséről. A közelmúltban Budapesten jártak az IMF-szakértők, és vizsgálataik eredményeként azt állapították meg: Magyarország eddig teljesítette az egyéves hitel-megállapodásban foglaltakat. Így hazánk — az IMF igazgatótanácsa kedvező döntése nyomán — lehívhatja az egyéves, 160 millió SDR-es (az IMF pénzneme 206 millió dollár) készenléti hitel második 40 millió SDR-es részletét. A következő részlet a harmadik negyedévben esedékes, ám ennek lehívását is egy újabb szakértői vizsgálat fogja megelőzni. Az IMF-szakértők szeptemberben érkeznek, s ekkor kerül sor az újabb hosszabb távú együttműködéssel kapcsolatos tárgyalások előkészítésére is. A magyar kormány hároméves megállapodást kíván kötni az IMF-fel, s várhatóan szeptemberre elkészül az ehhez szükséges középtávú program is. E program — a piacgazdaság kiépítése mellett — alapvetően a külső eladósodás megállítását tűzi ki célul. A Magyar Nemzeti Bank szakértői szerint csak olyan gazdaságpolitika fogadható el, amely nem növeli tovább az adósságállományt. A magyar gazdaságnak a következő években minden esztendőben legalább másfél milliárd dollár többletet kell előállítania a külkereskedelemben, az idegenforgalomban, s a külföldieknek nyújtott szolgáltatásoknál összesen. Enynyi pénz szükséges ugyanis a külföldi kölcsönök kamatainak kifizetésére. Ha ez sikerül, — a Magyar Nemzeti Bank szerint — biztosítható külföldről az a kétmilliárd dollár is évente, ami a lejáró hitelek törlesztéséhez szükséges. Az elképzelések szerint az MNB évente mintegy 1,2— 1,5 milliárd dollár kölcsönt kíván felvenni a magán pénzpiacokon, 500—700 millió dollár hitelhez pedig hozzájuthat az ország a Világbank, az IMF, a Közös Piac, az Európai Beruházási Bank és más hasonló nemzetközi szervezet támogatása révén. Alapvető azonban, hogy létrejöjjön a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal, e nélkül ugyanis a magánbankok is bizalmatlanná válhatnak, s a nemzetközi pénzügyi szervezetek is csökkentik hitelezésüket. (MTI) Pályakezdők sorompó előtt Tele gőzzel, de a szelepek még zárva. Indulnának, ám ott a sorompó. Jelképesen ilyennek „festhetnénk" a pályakezdők helyzetét — ha csak a statisztikára alapoznánk. Hajdú-Biharban ugyanis 1990-ben nappali tagozaton 6232 fiatal fejezte be tanulmányait — általános, közép, illetve felsőfokú oktatási intézményben —, miközben a munkáltatók összesen 2363 pályakezdőre tartanak igényt. Négyezer fiatal tehát fölösleges? — merült fel mindjárt a beszélgetés elején, amelyet Bíró Jánossal, a megyei foglalkoztatási központ főmunkatársával folytattunk. — Van egy létező, de haszontalan felmérésünk — kezdte. — A munkahelyek bejelentik a pályakezdőknek felkínálható állásokat, s ez mindig sokkal kevesebb, mint amennyien munkába állnának. Az őszi felméréseink viszont nem mutatnak nagy eltéréseket, tehát a többség talál helyet. A jelentések szerint például a korábbi években 80—90 végzett középiskolást vártak a munkahelyek, ezzel szemben őszre 800—900 érettségizett is el tudott helyezkedni. Abban persze senki nem lehet biztos, hogy az idén is nyugodtan hagyatkozhatunk a tényekre. — Gondolom, a kínálat és a kereslet közötti ellentmondás az idén még feszítőbb. Van erre példánk? — Maradjunk az előbb említettnél: 1990-ben a Hajdú-Biharban érettségizettek — és az itt is lakók — közül 724-en nem tanulnak tovább. Számukra ugyanakkor ez idő szerint csak 64 munkahelyet kínáltak fel. — Milyen az arány a megyeszékhely és a vidék között? — A 724-ből 568 diák Debrecenben van, s a 62 állásajánlatból 54 szintén itt lelhető fel. Vagyis a statisztikánk szerint a vidékiek mindössze nyolc helyre pályázhatnak. Természetesen példálózhatnánk a végzett szakmunkástanulók vagy egyetemisták lehetőségeivel is, de a tendencia ugyanez, a számok pedig — mint mondtam — nem alkalmasak végleges következetetések levonására. Gondolhatnánk tehát azt is, hogy az előző évek tapasztalata alapján őszre már megint nem lesz semmi gond. Na de ez az ősz nem ugyanaz az ősz. Vagyis érdemes mindenre felkészülni. Nos, többek között e felkészülés részének kell tekinteni az átképzések szervezését, és a munka nélkül maradó felsőfokú végzettségűek segítését. Az utóbbiak ugyanis egy eddig szokatlan formában indulhatnak el a pályán: jelentkezniük kell a foglalkoztatási központ területi irodáinál. Ide a rájuk igényt tartók pályázatot nyújtanak be, s a szerencsés cég fél évre „elnyer" egy gyakornokot. A fiatal bérét a fogalalkoztatási alap fedezi, a munkahelyre csak a 43 százalékos társadalombiztosítási teher hárul. A gyakornoki idő — kölcsönös megfelelés esetén — még kétszer meghosszabbítható. A nappali tagozaton végzett és eddig még munka nélkül álló fiataloknak tehát célszerű mindenek előtt a foglalkoztatási központ irodáihoz fordulni. Hajdú-Biharban immár 11 ilyen iroda működik, a debreceni a Béke út 36. szám alatt található. I í* f V ' ; ,'íB * í• íí-j -ülbfe? jy Miért vagyunk türelmetlenek? De térjünk vissza a rosszkedvhez és a türelmetlenséghez. Miért türelmetlen a társadalom, a sajtó? Elsősorban azért, mert az elmúlt esztendő nemzetet megrázó kataklizmái után — Pozsgay Imre emlékezetes nyilatkozata 1956 hivatalos átértékeléséről, Nagy Imre és mártírtársai temetése — a nemzet, mint a választások eredménye mutatja, szükségét érezte a korábbi politikai struktúra, rendszer megváltoztatásának. Aztán kiderült, hogy mindez együtt jár egy új politikai intézményrendszer létrehozásával, új (demokratikus pártok) megjelenésével. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a változások olyan gyorsan következtek be, hogy a pártok még nem találták meg saját identitásukat, s csak a legfelsőbb szinteken rendelkeznek a politikát megfelelően reprezentálni tudó politikusokkal. Gyakran tapasztaljuk, hogy másként vélekednek „fent", mint „lent". Láthatjuk, hogy nemcsak az MSZMP-ben voltak korrupt, a párt pénzén élősködő funkcionáriusok, de az új pártok egyike-másika sem mentes ezektől. Olvashattunk a kisgazdapárt sümegi báljával kapcsolatos botrányos eseményekről. Aztán azt is látni kell, hogy a múlt a politikai ígéretek, szótartás dolgában is ismétlődik. Jól emlékszem még arra, hogy a politikai pártok, míg ellenzékben voltak, támadták a világkiállítás megrendezésének gondolatát, most viszont mellette voksolnak. Aztán az is egyértelművé vált, hogy a magyar gazdaság kényszerpályán van. S a kormány, legyen annak miniszterelnöke Németh Miklós vagy Antall József, kénytelen végrehajtani a Valutaalap által megkövetelt kemény pénzügyi intézkedéseket. Fokozza gazdasági gondjainkat, bajainkat, hogy a kelet-európai politikai változások számunkra gazdasági nehézséget okoznak. És nap mint nap — még ha egyedi esetekről van is szó — tanúi vagyunk az új politikai kiskirálykodás megannyi jelének, a karrierizmus, a törtetés jó néhány megnyilvánulásának. Új rendszer, új hatalom, új pártok, új remények. De még nem tudtuk túltenni magunkat a régi hatalmi módszerek új köntösben való megjelenésén. Régebben telefonutasítások jöttek, most személyesen érkezik egy politikus és cikket akar diktálni. Megjelenik egy pontosan, magyarosan megfogalmazott Kisgazda-körlevél, és a párt vezetői nem annak íróját marasztalják el, hanem a lapokat hibáztatják, hogy azt nyilvánosságra hozták. Lejáratják a pártot. De kérdezem én, nem a verekedők, a botrányt kavarók azok, akik kompromittálják a szervezetet? Persze igaz, a múltban is voltak ilyenek. Dehát azt hiszem, azt a múltat akarjuk éppen elfeledni. Talán érthető ezután az a bizonyos rosszkedv, amit én inkább türelmetlenségnek neveznék. A kérdés számomra az, jogos-e a türelmetlenség? És miért robbant ki a sajtó és a kormány áldatlan vitája? A legtöbb vád a sajtóval kapcsolatban hangzott el. Jogosan, jogtalanul? Ezt egy újságíró elfogultság nélkül aligha döntheti el. Tudjuk, hogy a sajtó a politikai intézményrendszer része a modern társadalmakban. Magyarországon negyven esztendő óta legálisan csak egyfajta újság jelenhetett meg, amelyik elfogadta az MSZMP politikáját és támogatta a kormányt. Vagyis a magyar sajtó tetőtől talpig kormánypárti volt. (Természetesen kivételt képeznek a szamizdatok.) De az is bizonyos, hogy nem volt az minden újságíró. Gúzsba kötve nem lehet táncolni. Működött a szigorú hatalmi gépezet, és kialakította az újságírókban az öncenzúrát. Mert vajon miért nem készített Chrudinák Alajos az erdélyi magyar kisebbség helyzetéről filmet tíz évvel ezelőtt, avagy miért nem kért interjút öt esztendeje Sugár András Dubcektől? A válasz egyértelmű, nem készíthetett. A sajtó összenőtt a hatalommal. Ezt nem lehet tagadni. De az sem vitatható, hogy nagyon sok publicista, újságíró nagyobb részt vállalt a pártállam lebontásában, mint most a Parlamentben ülő néhány, korábban csak saját egzisztenciájával törődő képviselő. Aztán végre megszületett a sajtószabadság. És kollegáink nagy része most pótolni szeretné azt, amit elmulasztott. Nem írt, írhatott a politikai botrányokról, most ír. Nem kritizálhatott egzisztenciális következmények nélkül intézkedéseket, politikusokat, most ezt megteheti. De a hatalmon lévő kormány és a választásokon győztes MDF vezetői teljes joggal tehetik fel a kérdést: miért oly későn? Antall József miniszterelnök a Parlament hétfői ülésén felszólalásában békejobbot nyújtott a sajtónak, de fenntartotta pártjának a mai magyar újságírással kapcsolatos jogos-jogtalan kifogásait. Kíváncsian várom, ki fog jelképesen parolázni vele? Mert az újságírók többé nem akarnak gúzsba kötve írni. Örülnek, ha nem fogják le a kezüket, hogy megírhatják azt, amit gondolnak. Van, aki ezt azért teszi, mert feledtetni akarja korábbi dolgait — a magyar sajtó és tömegkommunikáció neves és közismert képviselőire gondolok —, vannak, akik a lehetőségekkel csupán élni akarnak. De kétségtelen, hogy nagyon sokan akadnak az újságírók között, akik ellenzékiek a kormánnyal szemben. Mindezek együttvéve tükrözik a sajtó és a politika viszonyát. Nem vitatom, hogy a magyar sajtónak van vezekelnivalója. De úgy érzem, a kialakult helyzetért a hatalomra került kormány is hibáztatható. Ugyanis a választási kampány időszakában érezhető volt, hogy az újságírók táborán belül legtöbben a szabad demokratákkal szimpatizálnak, legalábbis a fővárosban , s amikor a választások MDF-sikert hoztak, a nagykoalícióban reménykedtek. Attól a pillanattól kezdve viszont, amikor eldőlt, hogy az MDF és az SZDSZ nem alakít közösen kormányt, hanem az MDF inkább két kisebb pártra támaszkodik, az ellenzék oldalára álltak. Önmagában véve tehát bekövetkezett a magyar sajtóban az, amire korábban nem volt lehetőség, megerősödött az ellenzéki hang. Hadd tegyem mindjárt hozzá, hogy ez nem baj, sőt örvendetes. A kormány viszont egy dologról elfeledkezett, amit egyetlen hatalom sem engedhet meg magának, nem hozta létre a saját politikáját képviselő, népszerűsítő, propagáló tömeglapját. Sőt, nem toborozta maga köré a politikájával szimpatizáns újságírókat. Pedig egy kormány könnyen elvesztheti hatalmát kormánypárti sajtó nélkül, mert a propaganda könnyen szembefordíthatja korábbi választóival. Éppen ezért azt hiszem, az MDF és a kormány rosszul teszi, ha az újságírókat támadja, inkább önmaga mulasztását kellene pótolnia. Mert a demokratikus politikai életben teljesen logikus, hogy van vagy vannak kormánypárti, illetve ellenzéki lapok. Ma nálunk ez nem így van, a kormánynak nincs újságja, és nem alakultak ki egy-egy politikai irányzatot markánsan képviselő, a társadalom érdektagoltságának megfelelő szellemi műhelyek szerkesztőségei. Vagyis valamilyen módon a rendszerváltozásnak a magyar sajtóban, a magyar politikai gondolkodásban is végbe kel menni. Mert normális állapotok ezen a téren csak ekkor lesznek Magyarországon. Türelmetlenségünk is múlik majd, ha vagy rosszkedvünk is jobbra változik. Filep Tibor A sajtó és a kormánypárt _______________________________________________ Egy tévedés konzekvenciái Sokan hitték, és ezt a sajtó is táplálta, a választások után alapvetően gyorsan megváltozik az életünk ebben az országban. Ez optikai, tárgyi tévedés volt. Aki csak egy kicsit ismeri a történelmet, mint már utaltam rá, annak tudnia kell, hogy a társadalmi átalakulásnak megvannak a maga törvényszerűségei. És a folyamatok időigényesek. És én itt nem a száz napra gondolok, hanem sokkal többre, évekre. Ugyanis egy negyven éven át forma HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 Rosszkedvűnk nyara Rosszkedvű az ország — mondta a napokban Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke. Rosszkedvű a sajtó — hangoztatta felszólalásában az MDF képviselője, Beke Kata a Parlamentben, pedig örülni kellene a rendszerváltásnak és annak, ami Magyarországon történt. Szóval rosszkedvűek vagyunk? Őszintén szólva nem értem, miért lenne az ország rosszkedvű. Azt hiszem, inkább türelmetlen. Mégpedig azért, mert a nemzet most is — mint a történelme során annyiszor — az elmúlt hónapokban lázálomban élt, s vezető politikusait is el-elragadta a győzelem mámora. Aztán amikor a választási kampányban hangoztatott liberális-demokratikus eszméket és gondolatokat a gyakorlati politika köntösébe kellett öltöztetni, kiderült, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. Mosolyogtam azon, amikor a választások első fordulójának éjszakáján a Magyar Televízió vezető munkatársai a rendszerváltás napjáról beszéltek. Hogy miért? Mert a társadalom bonyolultsága következtében az egy nap alatt sohasem volt megváltoztatható. A rendszerváltás pedig folyamat, amelyet gyorsíthatnak vagy lassíthatnak a társadalmi mozgások, motiválhat a politika, de amelynek végbemeneteléhez időre van szükség. Jódó, élő diktatórikus politikai konstrukciót és a hozzá kapcsolódó megkövesedett politikai gondolkodást nem elég csak lebontani — mert akkor negyven esztendőt visszalépnénk a történelemben —, hanem a mai viszonyokból kiindulva építkezni kell. Építeni egy új társadalmat, demokratikus politikai intézményrendszert és demokratikus gondolkodást. Mindezt aggasztó gazdasági helyzetben. És ez nem fog menni türelem, és tudom, hogy rossz és lejáratott a szó, de mégsem mondhatok mást, áldozatvállalás és veszteségek nélkül. Ebből adódóan jogosnak tartom a kritikát, hogy jogtalanul vagyunk türelmetlenek vagy rosszkedvűek. ----------------------------------------------------------------------