Hajdú-Bihari Napló, 1991. augusztus (48. évfolyam, 180-205. szám)
1991-08-02 / 180. szám
991. AUGUSZTUS 2., PÉNTEK HARMADIK OLDAL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 polgári földeken éticsiga „terem” fejlett Nyugaton jobbára csak a gyűjtögetés dívik orváth Árpád olgát (HBN) — Ha burgundi ticsigát akarsz enni, nem kell rást tenned, mint személyeként egy tucat szép, kifejlett ésgészséges csigát házastól beázitni sós vízbe. Aztán gondom megtisztítani, majd három fán át főzni fűszeres, zöldsées, fehérboros vízben. A még udábbra főtt puhatestűeket tután ki kell piszkálni a háukból, megszabadítani a zsiereiktől, s az izmos talpakat abosra kikavart fűszeres, vörös- és fokhagymás vajjal visszatölteni az alaposan kicsicsított csigaházakba. Pár peres sütés után melegen tálalatjuk. Ám az éticsigák (Helix omatia) szerencsére csak aegritkább esetben tudnak olasni, így hát szakácskönyvvel , legfeljebb véletlenül találoznak. Mivel pedig a számuka bizonnyal morbidnak tűnő ecept ilyesformán nem zaklata fel a derék csúszómászókat, nőst is békésen legelésznek a polgár határában fekvő hatvan■ektáros csigakertben, s maradéktalanul élvezik a késő nyári sót. Ez esőnek talán csak a csigatenyésztő örül jobban, minthogy így — ha csak néhány lapra is — megtakarítja az önözés költségét. Mert a csigát ónozni kell, akárcsak a kukoricát, méghozzá állandóan, hisz' a szapora jószágok csak párás környezetben tenyésznek igazán. Az égi áldásnak persze örülnek a növények is, csakhogy a polgári csigaföld növényzete színén a puhatestűeket szolgálja, így lát a legnagyobb öröm mégiscsak a nyálkás pörköltnek valóké. De félre a tréfát, a téma komoly, hajdú-bihari település mellett alálható hazánk legnagyobb összefüggő csigáskertje. A harmincötös útról jól látszik a térdig érő kerítések erdeje.kísérleti parcelláknak vagy vaami ilyesfélének nézné az ember, valószínűleg csak a szakértő szem látja meg, hogy ez valóban csigatenyésztelep. Mert a csigát tenyésztik nálunk, nem úgy, mint a fejlett Nyugaton, ahol csak az ősi gyűjtögetés dívik. Persze szent igaz, odaát, a Lajtán túl a zöldek legfeljebb egy család vasárnapi előjeléhez valót engednek összeszedni az erdőben, az üzletszerű csigavadászatot a természetvédelemre nem sokat adó keleti országokra hagyják. Odaát drágább a csiga a szabadban, mint a rácsos, nyaktól csöpögő szállító faládákban, hát megéri importálni. Magyarország évente öt-hatszáz tonna éticsigát exportál, főképp Olaszországba és Franciaországba, s ennek jó kilencven százaléka hazai erdeinkből származik. Pedig jó üzlet a tenyésztés, még akkor is, ha nem ígér azonnali meggazdagodást. — Ha valaki lelkiismeretesen dolgozik, s nem hiszi el, hogy a csigakert munka nélkül is elvan, annak megéri. Egy hektár eltart egy családot, de csak akkor, ha odafigyelnek rá — magyaráz Kalmár Imre, a polgári csigatenyésztők közös képviselője. A hatvanhektáros, egyébként kiváló adottságú területen két éve váltotta fel a kenyérgabonát az éticsiga; a helyi téesz vezetői osztottak-szoroztak, s végül úgy döntöttek, elfogadják a miskolci Biometal Kft. ajánlatát. Gondolták, jobban megéri nekik bérbe adni a földet, mint megművelni , és nem is kellett csalódniuk. A területet fél-, egyhektáros parcellákra osztották, amelyeket most hetven-egynéhány kistermelő bérel. Van ott Namir-rendszerű permetező-öntözőrendszer, ami állandóan páradús, nyirkos klímát teremt az érzékeny állatoknak, s a miskolciak összefogják az értékesítést és megszerzik a csigák takarmányául szolgáló növények vetőmagvait is. Éticsigát úgy tenyészt az ember, hogy először is gondosan megmunkál egy földdarabot. Aztán, mintha csak növényt akarna termeszteni, szépen beveti magas kalciumtartalmú zöldségekkel, mondjuk répával, salátával, vagy éppen csalánnal. Ezután körbekeríti az egészet befelé hajló hálóval, ugyanis a csiga köztudottan képtelen fölkapaszkodni a lyukacsos felületen. Ha biztonságban akarja tudni a „házasjószágokat" még fóliát is kerít a telep köré, hogy ilyesformán kívül rekedjenek a rágcsálók, amelyek még a franciáknál is jobban szeretik a csigahúst. Az öntözés jót tesz a növényzetnek és elengedhetetlen a csigának, így arról sem szabad megfeledkezni. S ha már megnőtt a zöld, jöhetnek a tenyészállatok, hektáronként elég pár ezer darab. Ezek lerakják a tojásaikat, s a többi már megy magától. Az éticsiga három év alatt nő meg „konyhaéretté", akkor lehet először szüretelni. A polgáriak így eddig még legfeljebb csak a túlkoros tenyészállományt dobhatták piacra, de néhányuknak már ez is jó üzlet volt. Tavaly hatvantól százhúsz forintig a legkülönbözőbb összegeket ajánlották kilónként a csigáért, Franciaországban most nyolc-tíz frank az ára — mondja Kalmár Imre. — Ha jól csinálja az ember, évente 25-30 mázsát lehet leszedni egy hektárról, így a körülbelül négyszázezer forintos beruházás, kis szerencsével két év alatt megtérül. A többi esztendő termése már jószerivel tiszta haszon. De a csigákat nem érdekli a gazdaság, csak az üde zöld levelek. Vígan tenyésznek a tocsogós földeken, rakják csomóba az áttetsző tojásokat, s komótosan rágcsálják a nekik ültetett növényzetet. Ügyet sem vetnek a piaci kínálat ijesztő mértékű növekedésére, mint ahogy arra sem, mi lesz a magyar csigaexporttal, ha végre sikerül védetté nyilvánítani a Helix pomatiát. Mert ha nem, és az éticsigák továbbra is az élelmes gyűjtők martalékául szolgálnak az erdők mélyén, akkor pár év múlva talán csak befelé hajló hálókerítések között találkozhatunk a nevükkel ellentétben meglehetősen rágós húsú puhatestűekkel. Késői csiganász — a kicsinyek három év múlva lesznek piacérettek Fotó: Nagy Gábor A gazdálkodóknak már igen, a lakosságnak még nem A forint teljes konvertibilitása a gazdaság teljesítményétől függ Ráthy Sándor Budapest (ISB) . A honi gazdaság 1968 óta tartó, hol elakadó, hol nekilendülő liberalizációjának egyik legnagyobb eredménye, hogy a gazdálkodószervezetek és a vállalkozások számára mára gyakorlatilag konvertibilissé vált a nemzeti valutánk. A magánembereknek azonban egyelőre még várniuk kell arra, hogy egy magyar bankban szinte korlátozás nélkül átválthassák a forintjaikat svájci frankra vagy német márkára. Ők rövid távon csupán abban bízhatnak, hogy lehetőségeink függvényében jövőre már nem csak ötven dollárnak megfelelő forintért adnak számukra hivatalosan konvertibilis valutát. A forint teljes konvertibilitásának lehetőségéről Baár Józsefnét, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági főosztályának osztályvezetőjét kérdeztük. A feketepiaci árfolyamokat tekintve úgy tűnik, hogy a kormány akár már holnap is deklarálhatná a forint teljes konvertibilitását. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a valutaüzérektől a hivatalos árfolyamnak megfelelő összegért, vagy éppen ennél egy-két forinttal kevesebbért is lehet valutát vásárolni. így többek között ez is igazolja, hogy a forint jegybanki árfolyama nem irreális, s nem nehezedik leértékelési nyomás valutánkra. A teljes konvertibilitás lehetőségét elemezve azonban túlzott optimizmusra sincs okunk, hiszen a devizatartalékaink nem túlságosan nagyok, s az országnak jelentős adósságai vannak. Súlyosbítja a helyzetünket, hogy a keleti piacok összeomlottak, s az innen származott bevételeinket nem tudta pótolni Nyugatról, a tőkés országokban egyébként szép teljesítménnyel kereskedő gazdaságunk. Ráadásul ma még abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy sikerült megállítani az inflációt, a túlzott áremelkedési folyamatot. Mindezek tehát kissé bizonytalanná teszik az egyébként fordulóponthoz érkezett gazdaságunk jövőjét, így most a teljes konvertibilitás szempontjából csupán annyi jelenthető ki, hogy egy magas inflációs rátával, és nagy költségvetési hiánnyal küszködő, a piacgazdaságból való átmenet idejét élő gazdaságban és országban csak szerfölött nagy kockázattal lehetne konvertibilissé tenni a nemzeti valutát, esetünkben a forintot. Egy ország pénzének a konvertibilitása ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy valutája szabadon átváltható más pénznemekre, hanem azt is, hogy a gazdasága konvertálható: az előállított termékei és szolgáltatásai a világon bárhol eladhatók és értékesíthetők, valamint az adott ország képzett munkásai is a fejlett nemzetek állampolgáraihoz hasonló foglalkoztatási eséllyel jelenhetnek meg a nemzetközi munkaerőpiacon. Mindezek figyelembevételével már érthető, hogy miért nem deklarálják hamarosan a forint teljes konvertibilitását. Nincs okunk azonban a kétségbeesésre sem. A kereskedelmi műveletek csaknem teljes egészében, a tőkeműveletek esetében pedig a külföldi befektetőket illetően, teljesen szabadon váltható a forint. A gazdálkodó szférával összefüggésben gyakorlatilag nincs korlátozva az import sem, s amelyik cégnek van forintja, az cserébe megkapja a bankoktól a külföldi termékek vagy szolgáltatások behozatalához szükséges devizát. Ehhez hasonlóan a külföldi befektetők is kivihetik az országból a képződött nyereségüket, s ha akarják, konvertibilis devizában a befektetett tőkéjüket is. Mindebből az is kikövetkeztethető, hogy gazdaságunk fejlődési szintje már nem áll túlságosan távol attól, hogy tovább erősödve elbírja a teljes konvertibilitás terheit. A teljes konvertibilitás bekövetkeztére vonatkozó pontos dátumot azonban aligha lehet ma megjelölni. Ám az bizonyos, hogy rövid távon, tehát 1992-ben még nem lesz mindenki számára szabadon átváltható a forint. Várható viszont, hogy növelik a lakosság által vásárolható konvertibilis valuta összegét, azonban ennek is bizonytalan az ideje. Ha gazdaságunk teljesítőképessége a terveknek megfelelően nő, elképzelhető, hogy már jövőre megtesszük ezt az újabb kis lépést a teljes konvertibilitás felé. KOMMENTÁRUNK Gőz József Novoogarjevói szellem i külpolitikát régóta figyelő olvasóink emlékezhetnek egy, a hidegháború utáni első langyos fuvallatkor felröppent fogalomra. Ez a Camp David-i szellem. Tartalma pedig nem volt egyéb, mint az addig perben-haragban álló hatalmak közötti békesség. A nevezett helység a mindenkori amerikai elnök nyaralórezidenciája. Azt is mondhatjuk, innen indult el az enyhülés, s itt született meg 1975-ben az egyiptomi—izraeli békesség is. Úgy látszik, a békék a nyaralókban köttetnek. Vagy a dácsákban. Ugyanis a címbeli hely meg a szovjet elnök kormánydácsájának ad otthont. Ott találkozott egymással Bush és Gorbacsov, ott tették fel a pontot az i-re, ott készítették elő végső aláírásra a START- szerződést, amely először a történelemben számottevően csökkenti a legveszélyesebb fegyverek, s a célba juttatásukra szolgáló eszközök számát. Vajha a kissé nehezebben kimondható fogalom, a novoogarjevói szellem is történelmi fogalommá válna, mint ama másik! Mi is lenne a tartalma ennek? Hasonló, mint a Camp David-ié, de több is annál. Nem csupán arról van szó, hogy a két világhatalom nem fenekedik többé egymás ellen, nem csak arról, hogy megváltoztatják ellenségképüket. Ezekkel tökéletesen egyenértékű az a gondolat, amely szerint a Szovjetunió az eddigi fényes elkülönülés (az egykori angol birodalom splendid isolation-nel illette a fogalmat) helyett ismét része kíván lenni a világgazdaságnak. Ebben az Egyesült Államok támogatja. Nem segéllyel, hanem szakemberekkel, beruházókkal, akiknek talán végre elmúlik a félelmük, ha azt látják, hogy amit Gorbacsov meghirdetett, be is fog következni. Mert valóban úgy lehet értékelni országlásának eddigi történetét, ahogyan Szűrös Mátyás is értékeli, s amit elmondott a találkozót kommentálva: a szovjet elnök következetesen halad az általa előre kijelölt úton. Amelyen még sok akadályt kell leküzdenie, lásd a csúcstalálkozóra időzített litván határőrmészárlást is, de remélhetőleg legyőzi az összes nehézséget. Mindenesetre ebben segíti, hogy a Szovjetunióban is egyre többen látják (példa erre a legutóbbi pártplénum zökkenőmentes lefolyása): nincs más út. JELENSÉGEINKRŐL Szalai Csaba Magyarázat Mind többször megpendül a közvéleményben az a bizonyos húr: nincs egy Deák Ferencünk. Ami azt illetné, elférne kettő is ebben a csöpp országban, orzságcsöppben — noha akad ám aki deákferenckedik. Nem oly rég megerőltetvén agyam szóőrlő kapacitását, imigyen értelmeztem az újságsort: a magyar pesszimista nemzet, mert paraszti jellem. Nocsak! Az örök paraszti kategórián már Szabó Dezső olvastán túltettem magam, de a következtetésen (amely, mint ágból a hajtás) fönnakadtam. A paraszt állítólag úgy vet, hogy nem bízik a termésben, abban, hogy teremni is fog. Kicsavart nyakú tévedés. Közmondással válaszolok: nem iszik előre a medve bőrére. Nem bízza el magát, inkább kevesebbet becsül, mint többet, tehát reálérzékével nincs baj, kikezdhetetlenül egészséges. Hiszen honnan is származna az a költői kép, ha nem az ő belső világából, hogyszemmel hizlalja a gazda a jószágot”. Aki a magyar jellemből így vezeti le a mai elkeseredettséget, az népi fedezéket keres, de ez amolyan földbunker a hulló, becsapódó közéleti gránátok elől. Szerintem csupán a politikusi kétségbeesés szül ilyen hatalmas, jól hangzó melléfogásokat. Ám magyarázat-gyógyírrel (virágozzon bár a népi természetgyógyászat reneszánsza) hiába is kenegetjük sebeinket.