Hajdú-Bihari Napló, 1992. május (49. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-13 / 112. szám

A HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ MEGYÉNKBŐL 1992. MÁJUS 13., SZERDA A képzés ősszel indul Debrecen (HBN)­­ Az általános iskolát végzettek négy év alatt képesített köny­velői, vállalati tervezői és statisztikusi, valamint pénzügyi ügyintézői képesítést szerezhetnek Debrecenben, a Dolgozók Közgazdasági és Postaforgalmi Szak­­középiskolájában. Szintén iskolarendszerű oktatásban szerezhetnek képzettséget - két év alatt - az érettségivel rendelkezők az előzőek­ben felsorolt területeken, a nyelvisme­rettel rendelkező érettségizettek pedig ugyanennyi idő alatt külkereskedelmi idegennyelvű levelező vagy külkeres­kedelmi ügyintéző iskolát végezhetnek. A jelentkezéseket június 30-ig fogadják az iskolában (Debrecen, Piac u. 8. szám alatt). Már Sárrétudvariban is megalakult Sárrétudvari (HBN - T. I.) Megalakult a Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportja, amely egyházi vezetőjének Paskai István római katolikus főesperest, polgári veze­tőjének Holhós Mária körzeti főorvost választotta meg. A csoport programjában szerepel a nagycsaládosok segítése, a mozgásképtelen öregek ápolása, a mun­kanélküliek problémáinak könnyítése. A távlati célok között egy öregek ápolási házának önkormányzati támogatással történő létrehozása is szerepel. Az egyéni pénzadományokon túl Lévai Sándor tsz­­elnök fuvar- és egyéb támogatási segít­séget, a vállalkozók közül Fehér Csaba és Kozma László komoly anyagi segítséget ajánlott föl. Tanúkat keresnek Debrecen (HBN)­­ A Debreceni Ügészsé­­gi Nyomozó Hivatal tanúként keresi azokat az állampolgárokat, akik április 15-én este 20.30 és 21.30 óra közötti időben látták a debreceni Hódos Imre Városi Sportcsarnok mögötti gépkocsi­parkolóban történt rendőri intézkedést. Jelenkezni személyesen (Debrecen, Alkot­mány u. 14. szám, első emelet 18-as szo­ba) vagy telefonon, a 14-088/34-es szá­mon lehet. Változott az időpont Debrecen (HBN) - A polgármesteri hi­vatal arról tájékoztatta szerkesztőségün­ket, hogy a június 10-re tervezett köz­­meghallgatásos közgyűlés időpontja tech­nikai okok miatt megváltozott. A vá­rosháza nagytanácstermében a volt egy­házi ingatlanok tulajdonjogi helyzetének rendezéséről szóló közgyűlést június 12- én 9 órától tartják meg. • Felakasztotta magát egy fiatalember a Tessedik Sámuel utca végén lévő bokros területen. Gyakorlatozó katonák találtak rá a holttestre. • Feltörtek Debrecenben, a Csemete utcán egy gépkocsit. Két fényképezőgép és egy hátizsák esett áldozatul a rablás­nak. • Feltörték a Piac utca 19. szám alatti élelmiszerboltot, Debrecen- Józsán egy hétvégi házat, a Tátra utcán pedig egy épületet. A kárfelmérés érdeklődésünk­kor még tartott.­­ Két kerékpártolvajt állítottak elő a deb­receni rendfenntartók. Az egyik a zsi­­bogóban, a másik a Tőzsér utcán került rendőrkézre. Egyetlen gyermek se maradhasson éhes Ingyenes ellátást, támogatást kapnak a rossz anyagi helyzetben élő családok Fazekas Valéria Debrecen (HBN) - Az étkezési hozzájárulás, a gyermekintéz­mények térítési díjaihoz nyúj­tott kedvezmény része annak a szociális támogatásnak, amely­­lyel a kormányzat a rossz anya­gi helyzetben lévő gyermekes családokat segíti. Az elmúlt év­ben Debrecenben közel 10 mil­lió forintot osztott szét e célra a polgármesteri hivatal illetékes irodája. Tizenháromezer kérel­met bíráltak el, s döntöttek az intézmények közreműködésével Ez évtől a jogszabály módo­sult, egyszerűsíteni igyekszik a korábbi nehézkes ügyintézést. A végső döntés a jegyző hatáskö­rébe tartozik. Egy családnak - akárhány gyermeke van - mos­tantól csak egy igénylőlapot kell kitöltenie, s ezt a legnagyobb, Debrecenben tanuló gyermek iskolájában kell leadni május 31- ig - tudtuk meg Lehóczky Zsu­zsától, a polgármesteri hivatal fő­mun­ka­társától. Az igénylőlapokhoz a gyer­mekintézményekben, illetve a polgármesteri hivatal szociális irodájában juthatnak a szülők. Az iskolák június 30-ig továb­bítják a kérelmeket a hivatalba, amely a döntésről a tanévkezdés előtt köteles tájékoztatni az in­tézményeket. A támogatás a tanévre szól, különös indok alapján azonban lehetséges az évközi módosítás. Debrecenben a jegyzői döntés értelmében tel­jes díjkedvezményre jogosultak az állami nevelésben lévő, nevelőszülőknél elhelyezett gye­rekek, azok a családok, akiknél az egy főre jutó nettó jövedelem nem éri el a 4500, gyermeküket egyedül nevelő szülők esetén a nettó 6000 forintot. Ötven száza­lék kedvezményre jogosultak azok, akiknél az egy főre jutó nettó jövedelem nem éri el az 5500, egyedüli szülő esetén a net­tó 7000 forintot. Huszonöt száza­lékos díjkedvezmény illeti azokat a gyermekeket, akiknek a család­jában az egy főre jutó nettó jövedelem nem éri el a 6500 forintot, egyedüli szülő esetén a 8000-et. A három- vagy többgyerme­kes családok már a jogszabály alapján is jogosultak 50 száza­lékos térítésidíj-kedvezményre, de az anyagi helyzettől függően az intézmények javaslata alapján további csökkentésben is ré­szesülhetnek. A térítési díjak teljes, illetve részleges átvállalása biztosítja, hogy a nehezebb anyagi hely­zetbe került családok gyermekei ne maradjanak megfelelő táp­lálék nélkül. Természetesen szükség van a pedagógusok oda­figyelésére is, hisz a családi körülmények ismeretében ők is felhívhatják a szülők figyelmét e kedvezményre. A pedagógusok odafigyelésére is.szükség van Fotó: F. Szilágyi Imre Háziorvosnak választható üzemi orvosok Név Üzem Üzemi orvosi rendelő Képesítés 1. Albeit Salib Boutros Hajdúgép Debrecen, Híd u. 2-4. általános orvostan Tigáz Debrecen, Híd u. 2-4. üzemorvostan Titász Debrecen, Híd u. 2-4. 2. André Mária Pannonplast Rt. Pannonip. V. Debrecen, Kishegyesi út közeg­-, járványtan Alföldi Vendéglátó V. Debrecen, Kossuth u. 21. üzemi orvostan Debreceni Ket­egy­ár Debrecen, Szoboszlói út 5—7. 3. Asztalos Éva Hunép Debrecen, Simonffy út 35. Hunyadi Tsz Debrecen, Vedres-dűlő DATE Tangazdaság Debrecen, Kismacs 4. 4. Bartha Mária Debreceni Orvostudományi Egyetem Debrecen, Nagyerdei krt. 98. 5. Kán­h­egyesi Mária Biogal Rt. Debrecen, Pallagi út 13. üzemorvostan 6. Bene Zsuzsa Debreceni Húsipari Vállalat Debrecen, Vágóhíd u. 9. szemészet üzemorvostan 7. Birinyi Emőke Cívis Hotel és Gasztronómia Rt. Debrecen, Bajcsy-Zs. u. 3-5. üzemorvostan H.-B. M.-i Élelmiszer- Debrecen, Bajcsy-Zs. u. 3-5. kiskereskedelmi Vállalat 8. Biró Éva Medicor Rt. Debrecen, Füredi út 98. Calderoni Debrecen, Füredi út 76. 9. Csekey Kornélia Kiszöv Debrecen, Széchenyi út 8. belgyógyászat Hajdú-Bihar megyei önkormányzat Debrecen, Piac u. 42-48. 10. Fekete Sándor H.-B. M.-i Általános Építőipari Vállalkozás Rt. és Házgyára Debrecen, Kálvin tér 11. igazságügyi orvostan Mode Textilfeldolgozó V. Debrecen, Bölcs u. 5. üzemorvostan 11. Hatvani Teréz Magyar Gördülőcsapágy Művek Debrecen, Szabadság út 129. üzemorvostan Hőszolgáltató Vállalat Debrecen, Szabadság út 129. Temetkezési Vállalat Debrecen, Szabadság út 12. Hód­osi Márta Hajdub­onet Rt. Debrecen, Salétrom u. 5. közeg­, járványtan ASA Cöfer Spitzer üzemorvostan Debreceni Varosgazd. Váll. Debrecen, István út 136. Atomki Debrecen, Bem tér 18/C 13. Kaposi Katalin Debreceni Dohánygyár Rt. Debrecen, Vágóhíd u. 2. belgyógyászat Gépifermentáló és Beváltó Debrecen, Vágóhíd u. 2. Dohánykutató Intézet Debrecen, Vágóhíd u. 2. Szivar Kft Debrecen, Vágóhíd u. 2. 14. Károly Gabriella Debreceni Orvostudományi Egyetem Debrecen, Nagyerdei krt. 98 15. Kecskés Anna Debreceni Tartósítóipari Kombinát Rt Debrecen, Monostorpályi út 92. üzemorvostan 16. Kerek Márta Beloiannisz Híradás-technikai Gy. Debrecen, Köntösgát sor 1-3. Hajdú-Bihar Megyei Tejipari V. Debrecen, Köntösgát sor 5-7. 17. Kosztya Ildikó Magyar Posta Vállalat Debrecen, Déri tér 4. szemészet Magyar Távközlési Vállalat Debrecen, Déri tér 4. üzemorvostan 18. Lengyel Emőke Kossuth Lajos Tudományegyetem Debrecen, Egyetem tér 1. üzemorvostan 19. Makony Kornélia Hajdúsági iparművek Téglás általános orvostan üzemorvostan 20. Marosvölgyi Emese H.-B. M.-i Általános Építőipari Ideggyógyászat Vállalkozási Rt. és Házgyára Debrecen, Kálvin tér 11. üzemorvostan 21. Nagy Benedek Nádudvari Tsz Nádudvar 22. Olasz Viola Hajdú Volán - DKV Debrecen, Salétrom u. 1. üzemorvostan KPM Közúti Igazgatóság Debrecen, Barna u. 15. Magas-, Mély- és Útépítő Rt. Debrecen, Barna u. 15. 23. Papp Katalin Alföldi Nyomda Debrecen, Böszörményi út 6. elmegyógyászat H.-B. M.-i Sütőipari Vállalat Debrecen, Hősök u. 1-3. üzemorvostan Debreceni Ingatlankezelő és -közvetítő Vállalat Debrecen, Böszörményi út 68. Szalag- és Zsinórgyár Debrecen, Bethlen u. 30-32. 24. Pályi Erika Hajdú Volán - DKV Debrecen, Salétrom u. 1. KPM Közúti Igazgatóság Debrecen, Barna u. 15. Magas-, Mély- és Útépítő V. Debrecen, Barna u. 15. 25. Rácz Zsuzsanna Hajdúsági Cukorgyár Kaba üzemorvostan 26. Sarlay Márta Debreceni Ruhagyár Debrecen, Domb u. 3-5. üzemorvostan Nagykereskedelmi Vállalatok Debrecen, Rigó u. 1. 27. Soha Erzsébet Debreceni Kötöttárugyár Debrecen, Nyugati u. 5-7. üzemorvostan Debreceni Vízmű- és Gyógyfürdő Vállalat Debrecen, Hatvan u. 12-14. Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Debrecen, Hatvan u. 12-14. Patyolat Vállalat Debrecen, Széchenyi u. 70. 28. Szabó Eleonóra Barnevál Rt Debrecen, Diószegi út 1. 29. Szabó Katalin Magyar Gördülőcsapágy Művek Debrecen, Szabadság út 129. ortopédia Hőszolgáltató Vállalat Debrecen, Szabadság út 129. üzemorvostan Temetkezés Vállalat Debrecen, Szabadság u. 30. Szabó Mária Dr. Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézet Debrecen, Dorottya u. 2­ 26. általános orvostan üzemorvostan 31. Szalay Tünde Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Kaba 32. Szilágyi Sándor Nádudvari Tsz Nádudvar sebészet 33. Varga Enikő Hajdúsági Bőrgyár Debrecen, Vágóhíd u. 3. üzemorvostan Debreceni Cipőgyár Debrecen, Hét vezér u. 16. Ybl Miklós Műszaki Főiskola Debrecen, Ótemető u.

Next