Hajdú-Bihari Napló, 1993. március (50. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-01 / 50. szám

1993. MÁRCIUS 1., HÉTFŐ HARMADIK OLDAL Segíthetné a társadalom felemelkedését Megyénkben a népfőiskolák szervezésében nem sok erőfeszítést tettek az illetékesek Nagy Tünde Debrecen (HBN) - Divat vagy tár­sadalmi szükséglet? Valószínű­leg mindkét jelenség közreját­szik abban, hogy a népfőiskolai mozgalom ma Magyarországon reneszánszát éli. Egyes helyeken valóban alkalmazzák ennek az oktatási formának a klasszikus ismérveit, máshol csak a TIT-tan­­folyamok cégtábláit festették át. Mi is az a népfőiskola, és miért szervez egyre több művelődési ház, önkormányzat, egyesület ilyen jellegű képzést? - erről beszélgettünk Új Imrével, a Köl­csey művelődési központ fő­­munkatársával, aki maga is szá­mos népfőiskolát szervezett az elmúlt három esztendőben. A múlt század végén Dániában szerveztek először népfőiskolá­kat a nemzet felemelkedéséért munkálkodók. Vidéki emberek tömege tanulta itt esténként az élelmiszer-termelés korszerű tech­nológiáit és a parlamentáris de­mokrácia ismérveit. Az alapos, mégis könnyen „emészthető” is­meretek gyors közlésének ezt a módját később Skandinávia-szerte, majd az 1920-as, '30-as években Európa más országaiban is alkal­mazták. Hazánkban a két világháború között különösen a népi írók szor­galmazták a népfőiskolák alapítá­sát, hiszen itt a gazdasági képzés­sel párhuzamosan az erkölcsi ne­velésre is mód nyílt. A bentlaká­sos intézmények mellett olykor mintagazdaságok működtek, ahol a „diákok" a gyakorlatban sajá­títhatták el a modern kertészeti módszereket - a termények érté­kesítéséből származó bevételek pedig hozzájárultak a tanulás költ­ségeihez. Az összetartó kis közös­ségek szerveződését segítő nép­főiskolákat 1948-ban - számos más társadalmi szerveződéssel egyetemben - a kormány betiltot­ta. Régen üldözték... - A népművelők a '80-as évek elején népfőiskolák szervezésével próbálták betölteni a közössé­gi művelődésben támadt űrt - mondja Új Imre. - A pártállami bürokrácia ezt a kezdeményezést eleinte akadályozta, később el­tűrte, majd elismerte. Az új kor­mány kulturális programjában már részletes javaslatot dolgozott ki a népfőiskolák megindítására, amelyben ajánlják: a szakemberek próbálják a korábbi gyakorlatot a mai viszonyokhoz igazítani. A kormány valószínűleg azért szorgalmazza a népfőiskolák meg­szervezését, mert ezzel az embe­rek két legyet üthetnek egy csa­pásra. Lehetőség nyílik a beszél­getéseken az új ismeretek meg­szerzése mellett a morális tartás erősítésére, amely segítheti baráti csoportok, kis munkaközösségek kialakulását. Számos önkormány­zat állt már a népfőiskolák szer­vezői mellé, mivel belátták: a kis településeken élők az új informá­ciók birtokában önálló vállalko­zásba, termelésbe kezdhetnek, és a lakóhely történelmével, hagyo­mányaival kapcsolatos tudás az egészséges lokálpatriotizmus ki­alakulását jelentheti. És persze a társadalmi változásokban eliga­zodni képes állampolgárra a nagy­városokban is szükség van.­­ Munkánk egyik legfontosabb célja, hogy a népfőiskolákon „egész", vagyis kiegyensúlyozott, autonóm, toleráns, saját véle­ményét képviselni tudó embe­rekké váljanak a résztvevők - hangsúlyozza Új Imre. - De ter­mészetesen praktikus, a megél­hetést segítő tudnivalók átadását is szorgalmazzuk. Ezt a követke­zőképpen próbáljuk elérni: „diák­jaink" aktívan részt vesznek a „tanterv" kidolgozásában. Később is csak az új ismereteknek egy része származik az előadótól, mi­vel a munkából a tanulók is egyenragú félként veszik ki ré­szüket. A tanár a szakismeretek közlése mellett személyiségének kisugárzásával is ,,neveli" a hall­g­atókat. Éppen azért széles látó­­örű, erkölcsi tekintélynek örven­dő, nem feltétlenül diplomás em­bereket szeretnénk előadóknak megnyerni. A felkért szakemberek hosszabb távon kapcsolódhatnak be a helyi szellemi életbe, és nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a vidéki értelmiségiek va£y mesteremberek alacsonyabb dí­jazásért, illetve gyakran ingyen vállalják a közreműködést. A hall­g­atók pedig a beszélgetések, tá­­orok, vitaestek, helyzetgyakorla­tok alatt hasznosíthatják életta­pasztalataikat. Ez teszi lehetővé, hogy ne közönséget, hanem kö­zösséget alkossanak. ...ma szorgalmazzák A népfőiskolák általában öt té­makörben szerveződnek. A kul­turális népfőiskola az általános műveltség fejlesztését szolgálja a tudomány-, illetve művészeti ágak bemutatásával. A résztvevők ese­tenként a gyakorlatban is elmélyít­hetik ipari vagy népművészeti ismereteiket. Az önkormányzati népfőiskolák a közigazgatás áta­lakulásában játszanak szerepet jo­gi, érdekérvényesítési tudnivalók átadásával. A közéleti népfőis­kolákban a különféle egyesületek, nemzetiségi csoportok, vallási kö­zösségek, egészségmegőrző tár­sulások szerzik meg a működé­sükhöz nélkülözhetetlen tudást. A vállalkozói népfőiskolák a helyi gazdasági életet élénkíthetik pél­dául a privatizációra, a különféle társaságok alakítására vonatkozó ismeretek közlésével. A szociális népfőiskolák a társadalmi gondos­kodásban munkálkodók, például a munkanélküliekkel, nyugdíja­sokkal, a szociálisan elesettekkel foglalkozók részére szerveződnek. A működéshez szükséges anyagi hátteret pályázatokból, központi támogatásból teremtik elő, és a hallgatók is gyakorta fizetik ki a költségek mintegy egynegyedét. A szakemberek vitatkoznak azon, hogy népfőiskoláknak te­kinthetők-e a fenti kritériumok alapján megszervezett foglalkozá­sok. Ugyanis egyesek szerint a bentlakásos intézményrendszer segítené igazán a­ kitűzött célok megvalósulását. Új Imre kívána­tosnak tartaná, ha a megyében legalább egy állandó épülettel ren­delkezhetnének a népfőiskolák, de erre a mostani gazdasági hely­zetben kevés az esély. Elképzel­hető azonban, hogy nyaranként kollégiumokban rendeznek majd intenzív tanfolyamokat. És hogy milyen helyet vívott ki Hajdú-Bihar a megyék között a népfőiskolák szervezése terén? Rendeztek például népfőiskolát Debrecenben, illetve Földesen, Lé­­tavértesen és Macson a kertész­­kedők, Földesen a gazdálkodók, valamint a háziasszonyok, Szent­­péterszegen a vállalkozók részére, Kábán, Bedőn és Mezősason kö­zéleti ismereteiket bővíthették ilyen módon az érdeklődők. Ház körüli praktikus tudnivalókra ok­tatták a gazdasszonyokat Földe­sen, Berekböszörményben, Zsákán és Nádudvaron. Biharnagybajom­­ban a település történetét vették nagyító alá a helybéliek szakem­berek vezetésével. A cigány etni­kumhoz tartozók Berettyóújfalu­ban és Berekböszörményben ve­hettek részt a mindennapi életben történő eligazodást megkönnyítő, kulturális csemegékkel fűszerezett népfőiskolákon. Új Imre szerint azonban: - Az átlagosnál és a szükséges­nél kevesebb erőfeszítéseket tettek megyénkben a népfőiskolákért. Szabolcs-Szatmár-Beregben pél­dául egy egyesület és egy infor­mációs iroda segíti a vállakozó kedvű népművelők munkáját. Hajdú-Biharban is próbálkoztunk hasonló kezdeményezéssel, de a kezdetben kapott központi támo­gatást tavaly már nem ítélte meg részünkre a művelődési minisz­térium által létrehozott szakala­­pítvány kuratóriuma. Egyébként a kollegák egy része is úgy véli, hogy a bürokrácia túlburjánzása gátolná az aktuális kihívásokra figyelő tanfolyamok szervező­dését. A koordinálásra, a jogi és szakmai tanácsadásra azonban szükség van. Ezért alakítottuk meg egy hónappal ezelőtt a me­gyei népfőiskolai szaktanácsadói munkaközösséget. A Kölcsey mű­velődési központ vállalta a helyi igényekre épülő tematikák kidol­gozását, előadók ajánlását, a mód­szertani anyagok, pályázati lehe­tőségek terjesztését. Reméljük, hogy a helyi önkormányzatok a megyeivel egyetemben továbbra is támogatják munkánkat. Segítsé­gükkel például márciustól tovább­képző tanfolyamot szervezünk a népfőiskolákat irányító népmű­velők és tanárok részére. A földesi háziasszonyok lelkes „főiskolások” Fotó: F. Szilágyi Imre Kialakulóban a falvak újfajta bankjai Akik tudnák, hogy a kölcsönnel a gazda nem a kocsmába megy, hanem termelni fog Budapest (ISB - S. Z.)­­ Az or­szágban működő gazdakörök pénteki gyűlésén, Hódmezővá­sárhelyen, egyebek mellett a vidéki bankhálózat kialakításáról tanácskoztak. A 217 szervezetet 20 ezer tagot magába foglaló Gaz­dakörök Országos Szövetségének ügyvezető igazgatóját, Nagy Józsefet a gyűlés előtt kérdeztük: - Mitől lehet jobb egy új bank­hálózat, mint a meglévő pénzin­tézetek, amikor ugyanabban a gazdasági környezetben kell mű­ködniük? - A nagy bankok feladata a közelmúltig az volt, hogy a ter­melő nagyvállalatok, szövetke­zetek pénzét kezeljék, s támo­gatásokat is ilyen szervezeteknek biztosítsanak. Nincs azonban olyan pénzintézet Magyarorszá­gon, amely a kisvállalkozók, a ma­gángazdálkodók számára tudna­­ sokszor kis összegű - hiteleket nyújtani. Ezért van szükség egy olyan bankrendszerre, amely ott van a falvakban, amelynek a mun­katársai alkalmasak arra, hogy a mezőgazdasági termelés sajátos­ságaihoz alkalmazkodó kölcsö­nöket, hiteleket folyósítsanak, és akik esetleg személyesen is is­merik a gazdálkodókat, és tudják, hogy a megkapott hitellel a gaz­da nem a kocsmába megy, hanem dolgozni, termelni fog. - Miből áll össze ennek a bankhálózatnak az alaptőkéje? - A meglévő takarékszövet­kezetek vagyona kevés ahhoz, hogy komolyabb mennyiségű pénzt tudjanak a falvakba juttat­ni. Ezért a kormányzat pénzügyi segítségére számítunk a Phare­­program keretein belül. - Milyen szervezetekre számí­tanak még a vidéki pénzintézeti hálózat kiépítésében? - 1989-ben egyszerre indult meg a gazdakörök és a Hangya­­szövetkezetek újjáélesztése. Talán ezért is volt kézenfekvő, hogy a takarékszövetkezeti hálózaton kí­vül a Hangya-mozgalmat is be­vonjuk a szervezésbe. Ezeket a szerveződéseket összefogva sze­retnénk a vidék, a mezőgazdaság számára egy olyan rendszert fel­építeni, amely alkalmas arra, hogy az önsegélyezés elve alapján a gazdák tudják a saját beruházá­saikat támogatni. Ez azt jelentené, hogy a gazdák egy bizonyos alap­tőkével részt vesznek a Hangya­­szövetkezetekben, amelyek ennek a pénznek a felhasználásával, il­letve hitelek felvételével képesek lennének arra, hogy a mezőgaz­dasági termeléshez szükséges anyagokat - műtrágyát, növény­védő szert, vetőmagot - nagy tételben, olcsón megvásárolják és eljuttassák a gazdákhoz a nagy forgalom, kis haszon elve alapján. A vidék bankjai pedig kezelnék a szövetkezetek pénzét, így kap­csolódnának össze ezek a rend­szerek. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 Horváth Árpád A politika csődje Alighanem fekete hétvégeként vonul be a poli­tikai híradásokba a mögöttünk álló néhány nap. Péntektől vasárnap délutánig tíz jelentősebb merényletről számoltak be a hírügynökségek, és senki sem tudja, vajon világszerte hány, kevésbé szem előtt lévő helyen oltottak még ki életet vagy okoztak sérüléseket a terroristák. Pénteken az angliai Warringtonban robbantott fel az IRA egy gázüzemet. Ugyanekkor Grúziá­ban pokolgép siklatott ki egy személyvonatot, Kolumbiában pedig Escobar kokainkartellje követett el merényletet. Szintén pénteken, New Yorkban hét embert megölt és hétszázat meg­sebesített egy pokolgép a világkereskedelmi központ egyik felhőkarcolójában, Zágrábban pedig az utolsó pillanatban hatástalanítottak egy ketyegő aktatáskát az amerikai követség előtt. Ezen az estén Kairóban négyen haltak meg, amikor levegőbe repült egy kávéház. Szom­bat: újabb IRA-merénylet Londonban. Vasár-­­nap: két pokolgép Franciaországban, egy másik pedig a Csecsenföldön száguldó azerbajdzsáni gyorsvonaton. Tíz halott... Vajon nem lehetséges, hogy az újságokat időről időre megtöltő véres hírek - amelyek olykor, mint például most, hasábnyi hírcsokor­rá duzzadnak - pusztán a tájékoztatás minő­ségének, gyorsaságának köszönhetők? S hogy nem a világ lett rosszabb, hanem a hírközlés jobb? Ne áltassuk magunkat: az egyre inkább elharapódzó terrorizmus nem más, mint a poli­tika csődje. A szemléletesség kedvéért ragad­junk ki egyetlen példát, mondjuk az Ír Köztár­sasági Hadsereg (IRA) karácsony óta tartó merényletsorozatát. Az ok: az észak-ír szél­sőségesek minden eszközzel igyekeznek megakadályozni az újabb ír-brit megegyezést, amely tovább szélesítené az ír kormány be­leszólását a brit tartomány életébe. A helyzetet bonyolítja, hogy London mindezért gyakorlati­lag az 1972-ben elvesztett észak-ír önkor­mányzat visszaállítását adná cserébe, ám az IRA szerint ez nem több puszta szem­fényvesztésnél. A politikai elemzők a szinte dömpingsze­rűen jelentkező merénylethullámokat jórészt pszichológiai okokra vezetik vissza: a merény­letek híre újabb és újabb merényletekre sarkall­ja a terroristákat. Nagy kérdés viszont, hogy va­jon hol a határ, hol érnek véget a véres soroza­tok, s mi szakíthatja meg azokat. Nem két­séges: maga a politika. A józan kompromisszu­mokra, bölcs belátásra épülő politika a tár­gyalóasztalok két oldalán, s a tolerancia, a másság eltűrése az utcákon. A terrorizmus tehát, meglehet, nem csak a politika, hanem az ember csődje is egyben. I NAP MINT NAP is Gulyás Imre Hitelesen Szolid, ám magyar szempontból figyelmet érdemlő esemény volt a nemzetközi politikában az Európai Nőunió vezetőségének hét végi, londoni értekezlete, amelyen az unió politikai bizottsági tagjává választották Szilágyiné Császár Teréziát, a magyar szekció vezetőjét. Látványos elismerést jelez ez ahhoz képest, hogy magát a szekciót is csak tavaly augusz­tusban vették fel rendes tagnak a (hírek sze­rint nyugat-európai kereszténydemokrata és konzervatív pártok női tagozatait és „más nő­­mozgalmakat” tömörítő) szervezetbe. Egy­szersmind újabb példája annak, hogy a külön­böző célú és pártállású nemzetközi szervezetek közgyűlésein szívesen szavaznak bizalmat a magyar közélet szereplőinek. Engem azonban inkább az gondolkodtat el, hogy - mint az MTI jelentésében olvasható -, a szóban forgó szek­ció „tizenkét magyar nőszervezetet fog össze”. Feltételezhetően nem is akármilyen szerve­zeteket, ha a KNDP és az MDF női tagozata „csak” kettő a tizenkettőből. Vajon merre lehet, hol és kik körében buzdít, segít vagy vigasztal a meg nem nevezett tíz nőszervezet? Hol van az eleven háttér, amely az utazó szekciónak impulzusokat ad, s amely­nek (a deklaráltak szerint) az Európai Nőunió azért fontos, mert hiteles információt közvetít­het általa Magyarországról Nyugatra? Való igaz: első a hitelesség! Ha tudnám, figyelmébe aján­lanám e szervezeteknek azokat a maguk­emésztő asszonyokat, akikkel naponta találko­zók, akiknek nem azért könnyes a szemük, mert lemaradtak egy lépéssel a téli divatról, hanem azért, mert egyetemi diplomával, több évtizedes tapasztalattal és nehéz munkával havi tízezer a bruttó keresetük, s akik nem azért szótlanok, mert valaha ők is szerettek álmodozni, hanem azért, mert magyarán meg sem mernek már szólalni.

Next