Hajdú-Bihari Napló, 1993. március (50. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-01 / 50. szám
1993. MÁRCIUS 1., HÉTFŐ HARMADIK OLDAL Segíthetné a társadalom felemelkedését Megyénkben a népfőiskolák szervezésében nem sok erőfeszítést tettek az illetékesek Nagy Tünde Debrecen (HBN) - Divat vagy társadalmi szükséglet? Valószínűleg mindkét jelenség közrejátszik abban, hogy a népfőiskolai mozgalom ma Magyarországon reneszánszát éli. Egyes helyeken valóban alkalmazzák ennek az oktatási formának a klasszikus ismérveit, máshol csak a TIT-tanfolyamok cégtábláit festették át. Mi is az a népfőiskola, és miért szervez egyre több művelődési ház, önkormányzat, egyesület ilyen jellegű képzést? - erről beszélgettünk Új Imrével, a Kölcsey művelődési központ főmunkatársával, aki maga is számos népfőiskolát szervezett az elmúlt három esztendőben. A múlt század végén Dániában szerveztek először népfőiskolákat a nemzet felemelkedéséért munkálkodók. Vidéki emberek tömege tanulta itt esténként az élelmiszer-termelés korszerű technológiáit és a parlamentáris demokrácia ismérveit. Az alapos, mégis könnyen „emészthető” ismeretek gyors közlésének ezt a módját később Skandinávia-szerte, majd az 1920-as, '30-as években Európa más országaiban is alkalmazták. Hazánkban a két világháború között különösen a népi írók szorgalmazták a népfőiskolák alapítását, hiszen itt a gazdasági képzéssel párhuzamosan az erkölcsi nevelésre is mód nyílt. A bentlakásos intézmények mellett olykor mintagazdaságok működtek, ahol a „diákok" a gyakorlatban sajátíthatták el a modern kertészeti módszereket - a termények értékesítéséből származó bevételek pedig hozzájárultak a tanulás költségeihez. Az összetartó kis közösségek szerveződését segítő népfőiskolákat 1948-ban - számos más társadalmi szerveződéssel egyetemben - a kormány betiltotta. Régen üldözték... - A népművelők a '80-as évek elején népfőiskolák szervezésével próbálták betölteni a közösségi művelődésben támadt űrt - mondja Új Imre. - A pártállami bürokrácia ezt a kezdeményezést eleinte akadályozta, később eltűrte, majd elismerte. Az új kormány kulturális programjában már részletes javaslatot dolgozott ki a népfőiskolák megindítására, amelyben ajánlják: a szakemberek próbálják a korábbi gyakorlatot a mai viszonyokhoz igazítani. A kormány valószínűleg azért szorgalmazza a népfőiskolák megszervezését, mert ezzel az emberek két legyet üthetnek egy csapásra. Lehetőség nyílik a beszélgetéseken az új ismeretek megszerzése mellett a morális tartás erősítésére, amely segítheti baráti csoportok, kis munkaközösségek kialakulását. Számos önkormányzat állt már a népfőiskolák szervezői mellé, mivel belátták: a kis településeken élők az új információk birtokában önálló vállalkozásba, termelésbe kezdhetnek, és a lakóhely történelmével, hagyományaival kapcsolatos tudás az egészséges lokálpatriotizmus kialakulását jelentheti. És persze a társadalmi változásokban eligazodni képes állampolgárra a nagyvárosokban is szükség van. Munkánk egyik legfontosabb célja, hogy a népfőiskolákon „egész", vagyis kiegyensúlyozott, autonóm, toleráns, saját véleményét képviselni tudó emberekké váljanak a résztvevők - hangsúlyozza Új Imre. - De természetesen praktikus, a megélhetést segítő tudnivalók átadását is szorgalmazzuk. Ezt a következőképpen próbáljuk elérni: „diákjaink" aktívan részt vesznek a „tanterv" kidolgozásában. Később is csak az új ismereteknek egy része származik az előadótól, mivel a munkából a tanulók is egyenragú félként veszik ki részüket. A tanár a szakismeretek közlése mellett személyiségének kisugárzásával is ,,neveli" a hallgatókat. Éppen azért széles látóörű, erkölcsi tekintélynek örvendő, nem feltétlenül diplomás embereket szeretnénk előadóknak megnyerni. A felkért szakemberek hosszabb távon kapcsolódhatnak be a helyi szellemi életbe, és nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a vidéki értelmiségiek va£y mesteremberek alacsonyabb díjazásért, illetve gyakran ingyen vállalják a közreműködést. A hallgatók pedig a beszélgetések, táorok, vitaestek, helyzetgyakorlatok alatt hasznosíthatják élettapasztalataikat. Ez teszi lehetővé, hogy ne közönséget, hanem közösséget alkossanak. ...ma szorgalmazzák A népfőiskolák általában öt témakörben szerveződnek. A kulturális népfőiskola az általános műveltség fejlesztését szolgálja a tudomány-, illetve művészeti ágak bemutatásával. A résztvevők esetenként a gyakorlatban is elmélyíthetik ipari vagy népművészeti ismereteiket. Az önkormányzati népfőiskolák a közigazgatás átalakulásában játszanak szerepet jogi, érdekérvényesítési tudnivalók átadásával. A közéleti népfőiskolákban a különféle egyesületek, nemzetiségi csoportok, vallási közösségek, egészségmegőrző társulások szerzik meg a működésükhöz nélkülözhetetlen tudást. A vállalkozói népfőiskolák a helyi gazdasági életet élénkíthetik például a privatizációra, a különféle társaságok alakítására vonatkozó ismeretek közlésével. A szociális népfőiskolák a társadalmi gondoskodásban munkálkodók, például a munkanélküliekkel, nyugdíjasokkal, a szociálisan elesettekkel foglalkozók részére szerveződnek. A működéshez szükséges anyagi hátteret pályázatokból, központi támogatásból teremtik elő, és a hallgatók is gyakorta fizetik ki a költségek mintegy egynegyedét. A szakemberek vitatkoznak azon, hogy népfőiskoláknak tekinthetők-e a fenti kritériumok alapján megszervezett foglalkozások. Ugyanis egyesek szerint a bentlakásos intézményrendszer segítené igazán a kitűzött célok megvalósulását. Új Imre kívánatosnak tartaná, ha a megyében legalább egy állandó épülettel rendelkezhetnének a népfőiskolák, de erre a mostani gazdasági helyzetben kevés az esély. Elképzelhető azonban, hogy nyaranként kollégiumokban rendeznek majd intenzív tanfolyamokat. És hogy milyen helyet vívott ki Hajdú-Bihar a megyék között a népfőiskolák szervezése terén? Rendeztek például népfőiskolát Debrecenben, illetve Földesen, Létavértesen és Macson a kertészkedők, Földesen a gazdálkodók, valamint a háziasszonyok, Szentpéterszegen a vállalkozók részére, Kábán, Bedőn és Mezősason közéleti ismereteiket bővíthették ilyen módon az érdeklődők. Ház körüli praktikus tudnivalókra oktatták a gazdasszonyokat Földesen, Berekböszörményben, Zsákán és Nádudvaron. Biharnagybajomban a település történetét vették nagyító alá a helybéliek szakemberek vezetésével. A cigány etnikumhoz tartozók Berettyóújfaluban és Berekböszörményben vehettek részt a mindennapi életben történő eligazodást megkönnyítő, kulturális csemegékkel fűszerezett népfőiskolákon. Új Imre szerint azonban: - Az átlagosnál és a szükségesnél kevesebb erőfeszítéseket tettek megyénkben a népfőiskolákért. Szabolcs-Szatmár-Beregben például egy egyesület és egy információs iroda segíti a vállakozó kedvű népművelők munkáját. Hajdú-Biharban is próbálkoztunk hasonló kezdeményezéssel, de a kezdetben kapott központi támogatást tavaly már nem ítélte meg részünkre a művelődési minisztérium által létrehozott szakalapítvány kuratóriuma. Egyébként a kollegák egy része is úgy véli, hogy a bürokrácia túlburjánzása gátolná az aktuális kihívásokra figyelő tanfolyamok szerveződését. A koordinálásra, a jogi és szakmai tanácsadásra azonban szükség van. Ezért alakítottuk meg egy hónappal ezelőtt a megyei népfőiskolai szaktanácsadói munkaközösséget. A Kölcsey művelődési központ vállalta a helyi igényekre épülő tematikák kidolgozását, előadók ajánlását, a módszertani anyagok, pályázati lehetőségek terjesztését. Reméljük, hogy a helyi önkormányzatok a megyeivel egyetemben továbbra is támogatják munkánkat. Segítségükkel például márciustól továbbképző tanfolyamot szervezünk a népfőiskolákat irányító népművelők és tanárok részére. A földesi háziasszonyok lelkes „főiskolások” Fotó: F. Szilágyi Imre Kialakulóban a falvak újfajta bankjai Akik tudnák, hogy a kölcsönnel a gazda nem a kocsmába megy, hanem termelni fog Budapest (ISB - S. Z.) Az országban működő gazdakörök pénteki gyűlésén, Hódmezővásárhelyen, egyebek mellett a vidéki bankhálózat kialakításáról tanácskoztak. A 217 szervezetet 20 ezer tagot magába foglaló Gazdakörök Országos Szövetségének ügyvezető igazgatóját, Nagy Józsefet a gyűlés előtt kérdeztük: - Mitől lehet jobb egy új bankhálózat, mint a meglévő pénzintézetek, amikor ugyanabban a gazdasági környezetben kell működniük? - A nagy bankok feladata a közelmúltig az volt, hogy a termelő nagyvállalatok, szövetkezetek pénzét kezeljék, s támogatásokat is ilyen szervezeteknek biztosítsanak. Nincs azonban olyan pénzintézet Magyarországon, amely a kisvállalkozók, a magángazdálkodók számára tudna sokszor kis összegű - hiteleket nyújtani. Ezért van szükség egy olyan bankrendszerre, amely ott van a falvakban, amelynek a munkatársai alkalmasak arra, hogy a mezőgazdasági termelés sajátosságaihoz alkalmazkodó kölcsönöket, hiteleket folyósítsanak, és akik esetleg személyesen is ismerik a gazdálkodókat, és tudják, hogy a megkapott hitellel a gazda nem a kocsmába megy, hanem dolgozni, termelni fog. - Miből áll össze ennek a bankhálózatnak az alaptőkéje? - A meglévő takarékszövetkezetek vagyona kevés ahhoz, hogy komolyabb mennyiségű pénzt tudjanak a falvakba juttatni. Ezért a kormányzat pénzügyi segítségére számítunk a Phareprogram keretein belül. - Milyen szervezetekre számítanak még a vidéki pénzintézeti hálózat kiépítésében? - 1989-ben egyszerre indult meg a gazdakörök és a Hangyaszövetkezetek újjáélesztése. Talán ezért is volt kézenfekvő, hogy a takarékszövetkezeti hálózaton kívül a Hangya-mozgalmat is bevonjuk a szervezésbe. Ezeket a szerveződéseket összefogva szeretnénk a vidék, a mezőgazdaság számára egy olyan rendszert felépíteni, amely alkalmas arra, hogy az önsegélyezés elve alapján a gazdák tudják a saját beruházásaikat támogatni. Ez azt jelentené, hogy a gazdák egy bizonyos alaptőkével részt vesznek a Hangyaszövetkezetekben, amelyek ennek a pénznek a felhasználásával, illetve hitelek felvételével képesek lennének arra, hogy a mezőgazdasági termeléshez szükséges anyagokat - műtrágyát, növényvédő szert, vetőmagot - nagy tételben, olcsón megvásárolják és eljuttassák a gazdákhoz a nagy forgalom, kis haszon elve alapján. A vidék bankjai pedig kezelnék a szövetkezetek pénzét, így kapcsolódnának össze ezek a rendszerek. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 Horváth Árpád A politika csődje Alighanem fekete hétvégeként vonul be a politikai híradásokba a mögöttünk álló néhány nap. Péntektől vasárnap délutánig tíz jelentősebb merényletről számoltak be a hírügynökségek, és senki sem tudja, vajon világszerte hány, kevésbé szem előtt lévő helyen oltottak még ki életet vagy okoztak sérüléseket a terroristák. Pénteken az angliai Warringtonban robbantott fel az IRA egy gázüzemet. Ugyanekkor Grúziában pokolgép siklatott ki egy személyvonatot, Kolumbiában pedig Escobar kokainkartellje követett el merényletet. Szintén pénteken, New Yorkban hét embert megölt és hétszázat megsebesített egy pokolgép a világkereskedelmi központ egyik felhőkarcolójában, Zágrábban pedig az utolsó pillanatban hatástalanítottak egy ketyegő aktatáskát az amerikai követség előtt. Ezen az estén Kairóban négyen haltak meg, amikor levegőbe repült egy kávéház. Szombat: újabb IRA-merénylet Londonban. Vasár-nap: két pokolgép Franciaországban, egy másik pedig a Csecsenföldön száguldó azerbajdzsáni gyorsvonaton. Tíz halott... Vajon nem lehetséges, hogy az újságokat időről időre megtöltő véres hírek - amelyek olykor, mint például most, hasábnyi hírcsokorrá duzzadnak - pusztán a tájékoztatás minőségének, gyorsaságának köszönhetők? S hogy nem a világ lett rosszabb, hanem a hírközlés jobb? Ne áltassuk magunkat: az egyre inkább elharapódzó terrorizmus nem más, mint a politika csődje. A szemléletesség kedvéért ragadjunk ki egyetlen példát, mondjuk az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) karácsony óta tartó merényletsorozatát. Az ok: az észak-ír szélsőségesek minden eszközzel igyekeznek megakadályozni az újabb ír-brit megegyezést, amely tovább szélesítené az ír kormány beleszólását a brit tartomány életébe. A helyzetet bonyolítja, hogy London mindezért gyakorlatilag az 1972-ben elvesztett észak-ír önkormányzat visszaállítását adná cserébe, ám az IRA szerint ez nem több puszta szemfényvesztésnél. A politikai elemzők a szinte dömpingszerűen jelentkező merénylethullámokat jórészt pszichológiai okokra vezetik vissza: a merényletek híre újabb és újabb merényletekre sarkallja a terroristákat. Nagy kérdés viszont, hogy vajon hol a határ, hol érnek véget a véres sorozatok, s mi szakíthatja meg azokat. Nem kétséges: maga a politika. A józan kompromisszumokra, bölcs belátásra épülő politika a tárgyalóasztalok két oldalán, s a tolerancia, a másság eltűrése az utcákon. A terrorizmus tehát, meglehet, nem csak a politika, hanem az ember csődje is egyben. I NAP MINT NAP is Gulyás Imre Hitelesen Szolid, ám magyar szempontból figyelmet érdemlő esemény volt a nemzetközi politikában az Európai Nőunió vezetőségének hét végi, londoni értekezlete, amelyen az unió politikai bizottsági tagjává választották Szilágyiné Császár Teréziát, a magyar szekció vezetőjét. Látványos elismerést jelez ez ahhoz képest, hogy magát a szekciót is csak tavaly augusztusban vették fel rendes tagnak a (hírek szerint nyugat-európai kereszténydemokrata és konzervatív pártok női tagozatait és „más nőmozgalmakat” tömörítő) szervezetbe. Egyszersmind újabb példája annak, hogy a különböző célú és pártállású nemzetközi szervezetek közgyűlésein szívesen szavaznak bizalmat a magyar közélet szereplőinek. Engem azonban inkább az gondolkodtat el, hogy - mint az MTI jelentésében olvasható -, a szóban forgó szekció „tizenkét magyar nőszervezetet fog össze”. Feltételezhetően nem is akármilyen szervezeteket, ha a KNDP és az MDF női tagozata „csak” kettő a tizenkettőből. Vajon merre lehet, hol és kik körében buzdít, segít vagy vigasztal a meg nem nevezett tíz nőszervezet? Hol van az eleven háttér, amely az utazó szekciónak impulzusokat ad, s amelynek (a deklaráltak szerint) az Európai Nőunió azért fontos, mert hiteles információt közvetíthet általa Magyarországról Nyugatra? Való igaz: első a hitelesség! Ha tudnám, figyelmébe ajánlanám e szervezeteknek azokat a magukemésztő asszonyokat, akikkel naponta találkozók, akiknek nem azért könnyes a szemük, mert lemaradtak egy lépéssel a téli divatról, hanem azért, mert egyetemi diplomával, több évtizedes tapasztalattal és nehéz munkával havi tízezer a bruttó keresetük, s akik nem azért szótlanok, mert valaha ők is szerettek álmodozni, hanem azért, mert magyarán meg sem mernek már szólalni.