Hajdú-Bihari Napló, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-202. szám)

1996-08-01 / 179. szám

1996. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK HARMADIK OLDAL „A város nem tűrheti el ezt a csúfságot” Düledező és kifosztott házak, itt-ott pedig hívatlan éjszakai vendégek D. Karádi Katalin Debrecen (HBN) - Honnan jöttek? - fut oda hozzánk a túloldalról egy asszony, miközben a Darabos utcán a 25. számú, kivert ablakú, szemmel láthatóan teljesen lakatlan, földszintes házat fényképezzük. Örömmel nyugtázza, hogy újságcikk készül, majd elmondja, hogy mióta a város megvette ezt a házat, s a tulajdonos elköltözött, elvittek innen már mindent, ami csak mozdítható. - Ajtót, ablakot, gázkonvektort - sorolja, aztán közelebb húzódik hozzánk és óvatosan suttogja. - Most is vannak odabent ketten, az előbb láttam, hogy kinéztek. A túloldalról járnak be, a Péterfia felől, arról az elhagyatott területről, amit körülbelül két éve, az akkoriban tervezett belvárosi iskola építése miatt sajátított ki az önkormányzat. Az ott lévő házak lakói elköltöztek, s most a „senki földjén" egyesek szabadon garázdálkodhatnak. Ami pedig a Darabos utca páratlan oldalának a további részét illeti, lesz mit látni - bocsát utunkra bennünket és fásultan legyint. A következő udvarban úgy tudják, hogy a 25-ös számú házért és a telekért közel tízmillió forintot kapott a tulajdonos. S panaszkodnak, hogy mennyi bajuk van azóta ezzel a gazdátlan épülettel. - Egyszer még ránk dől a kéménye - jósolja meg az egyik fiatalasszony. - Isten ne adja, itt előbbutóbb baj történik, ha jön egy nagy vihar. Már azt mondtam az uramnak, hogy egyszerűen borítsuk át azt a rozoga kéményt a túloldalra, bánom is én, hogy ki lesz alatta. Az én gyerekemet üsse agyon? Keserű ízelítő Az asszony el van keseredve. Félnek a szomszédos épület hívatlan látogatóitól, főleg éjszaka. Bemelegítőben alszanak, hogy azonnal ki tudjanak szaladni, ha nagyon ugat a kutya. Attól tartanak, hogy meglopják őket, a túloldalról nem nehéz bejutni az udvarukra. A szomszédban olykor folyik a dáridó és folyton füstölnek, rá a frissen kiteregetett ruhára. Itt lakott Ady Endre 1897-ben - olvasható az emléktáblán. Az utcára nyíló nyitott ablakban idős házaspár könyököl, Papp Béla és felesége. Rajtuk kívül még négy család él a költő egykori otthonában. Belőlük is dől a panasz. Leginkább az egyik lakó - noha csak albérlő itt - keseríti meg az életüket. Tele van a lakás kutyákkal, macskákkal, a telekrészüket enyhén szólva nem tartják rendben. Hiába tettek számtalan bejelentést, nem történt semmi. Mikó Balázs hatodmagával, immár 25 éve lakik ebben az udvarban, a lakás beázik, reped a mennyezet. Mint mindenki, ő is azt reméli: ha lebontják ezeket a szégyenletes állapotban lévő házakat, végre emberibb körülmények közé kerülhetnek. Hallottak a befektetőről, a létesítendő üzletközpontról, s úgy tudják, hogy a 33-as számig a Darabos utcai házakat is szanálják. Ezért nem mertek festetni, vízórát szereltetni, de vajon mikor valósul meg ez a terv? A 35. számú ház is évek óta üresen áll. Jó búvóhely a hajléktalanoknak, netán a bűnözőknek - mondják a szomszédban, ahol ezért zárják olyan gondosan a kaput. Mégis fogtak már betörőt, aki a tetőn át próbálkozott. - A Péterfia út felőli, lakatlan területről átdobálják hozzánk a szemetet, ami pedig a környéken folyik, kriminális - mérgelődik az egyik fiatalasszony. - Sok errefelé az illegális lakó, főleg ők csinálják a balhét. Van hová menni inni, mégis kint, az utcán dorbézolnak és trágár módon viselkednek. A Dészol három önkényes lakásfoglalót tart nyilván a Darabos utca páratlan oldalán lévő földszintes házakban, a környéken azonban többet is tudni vélnek. Külön figyelmeztetnek, hogy hol gyakori vendég a rendőrség is. Parázs hangulat - Ide nem jön a rendőrség - állítja a 45. szám alatt egy középkorú férfi, aki éppen a kertet locsolja. - Már 22 éve, hogy itt lakom, fizetem rendesen a lakbért és nagyon szeretném, ha ezt a csúnya utcafrontot végre megcsinálnák. A férfi tizenketted magával lakik itt, háromszobás lakásban. A hátsó, lepusztult épületben egy elhagyatott férfi él, csak aludni jár haza. - Jobb volna már neki a szegényházban - sopánkodik az egyik cigány asszony. - Nincs ott se villany, se gázóra, leszerelték, mert nem tudott fizetni. Csak kukázik szegény, tudja... - Úgy éljen Balázska, hogy azt hittem, ezeket a házakat is lebontják, aztán kapunk rendesebb lakást - kesereg egy fiatalabb férfi, akinek már három éve nincs munkája. Az egyik szoba-konyhában népes a család. - Hat gyerek van, az emberrel együtt nyolcan vagyunk, aztán se víz, se fürdőszoba nincs idebent - pattog az asszony. - Fizetjük a lakbért, de nagyon kicsi nekem a lakás. Egyszer jön egy gondolatom, aztán fogjuk magunkat és önkényesen beköltözünk egy nagyobba. Van üres lakás elég, például egy itt az udvarban is. Hát mondja meg, kirakhatnak engem onnan? A négygyermekes fiatalasszony most jön az ötödik - nem is a saját, hanem a férje nagyanyjának a körülményeire panaszkodik. Átvezet a 43. szám alá, és mutatja az ablaktalan, sötét, dohos helyiségeket, ahol se villany, se WC, a gáz pedig szivárgott. Tavaly halt ki innen a féllábú öregember, a nénire pedig maholnap ráomlik a tető, vagy megölik itt egyszer - mondja az asszony. Az utcafronti ablakok kiverve, ahonnan a bejárás a kamrába vezet. Itt, a 43. szám alatt hat család él, két lakás pedig üres. - Nézze, be is falazták az egyiken az ablakot - mutatja Kocsis Lajos. - Az önkényes beköltözők miatt csinálták, de nem is utalják ki senkinek. Itt különben tudtommal két családnak van főbérleti joga. A vakolat hullik, az utcafront egyenesen rettenetes. A város nem tűrheti el ezt a csúfságot. Buldózer kellene ide! Az egyik lakásba kívülről vezetik a villanyvezetéket, mert az áramot régen kikapcsolták náluk, majd agyonvágja itt valamelyik gyereket. Vagy hátul az udvarban a tető dől rájuk, bizony, már nem sok híja van. A jelenlegi tények Annak idején, amikor még úgy volt, hogy a belvárosi iskola megépül, a város valóban a kisajátításkor vásárolta meg közel 10 millió forintért a Darabos utca 25. számú ingatlant, ami azóta lakatlan, s jelenlegi, kétes sorsáról a cikk elején már szóltunk. A tulajdonosok egyben voltak hajlandóak eladni, bár csak a telek végére lett volna szükség. Az akkori bonyolítóktól úgy értesültünk, hogy a hátsó telekrész felhasználása mellett a későbbiekben magát a házat 25 méteres telekmélységgel értékesíteni akarták, de mivel az iskolaépítés meghiúsult, már értelmetlen lett volna eladni, amíg az új beépítési terv el nem készül. Az iskolaépítés tervezésekor egyébként más telekvégeket is meg kellett szerezni, például a Darabos utca 31. alatt, amely szintén magántulajdon volt. Érintette továbbá a tervezés a 25-31. szám közötti önkormányzati tulajdonú bérlakásokat, ahol az átmeneti engedéllyel készült garázsokat és melléképületeket kellett lebontani. Aki a közgyűlés munkáját figyelemmel kísérte, a jelenlegi tényeket is ismeri. Megszületett a Péterfia-Hunyadi-Darabos utcák által határolt terület értékesítéséről szóló döntés és az is nyilvánosságot kapott már, hogy a befektető üzletközpontot tervez ide. A tervezett beépítés a 33-as számig érintené a Darabos utcát, így a páratlan oldal ott lévő lakásai megszűnnének, kivéve a 19-es számú saroképületet. Ha az érintett ingatlanokat lebontják, az ottani bérlőknek lakást kell biztosítani. A buldózer tehát, amit a környék lakói emlegettek, részben eltüntetheti a város egyik szégyenfoltját. Csakhogy a 33-as szám után is ugyanolyan szégyenteljesen rossz állapotban lévő házak sorakoznak. A lakatlan ház szomszédságában megbecsülik a házőrzőt Fotó: F. Szilágyi Imre A demokrácia konszolidálódott Közép-Kelet-Európában A közvélemény-kutató szerint Magyarországon egyre romlik a rendszer megítélése Budapest (ISB - D. A.) Aggasztó, hogy a magyar közvélemény egyre kevésbé „vevő" a demokráciára. 1992-ben ugyanis honfitársaink 57 százaléka ítélte meg kedvezően az új rendszert, míg a GfK Hungária Piackutató Intézet évről évre történő közvéleménykutatásai alapján ez a szám egyre csökken. A piacgazdaság megítélésében arra a kérdésre, hogy mit várnak öt év múlva, a legfrissebb adatok szerint 2000-re mindössze a magyarok 49 százaléka vár pozitív fejlődést. 1992-ben még 72 százalék nyilatkozott kedvezően az öt évvel későbbi kilátásokról. Ez az arány azóta azonban folyamatosan csökken. Ilyen szempontból Romániában és Szlovákiában figyelhető meg hasonló tendencia, de még e két országban is nagyobb százalékban reménykednek (56, illetve 65 százalék). A bécsi Paul Lazarsfeld Társaság immár negyedszer végezte el e közvélemény-kutatást a GfK piaci kutató céggel együttműködve s összesen 7441 interjút folytattak hazánkban, Bulgáriában, Csehországban, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában 1995 utolsó három hónapjában. Miközben az általános tendenciaként azt a következtetést vonták le, hogy növekszik a szabad választások alapján alakított kormányok és a piacgazdaság támogatottsága Közép- és Kelet-Európában, Magyarországon a vizsgálatok eredményei figyelemre méltóan eltérnek a térségünkben általános trendtől. Miközben az Európa Unióhoz, illetve a NATO-hoz csatlakozás esetében is Magyarország - Csehország és Lengyelország mellett - „mintaországnak" számít, a közvélemény hozzáállását tekintve e két ország már jóval előttünk tart, sőt a piacgazdaság megítélése tekintetében Szlovénia „jött fel" harmadiknak, ahol az emberek az átalakulás mellé álltak. Érdekes egyébként, hogy a térség országainak lakói összességben (65 százalék) a reformok felgyorsítását igénylik. A vajúdáson mihamarabb túl szeretnének lenni. Mindössze 10 százalék akar lassabb iramot, s minden negyedik ember elégedett a változások tempójával. Generációk tekintetében nincs meglepetés a közvélemény-kutatás eredményében. A 30 évnél fiatalabbak 66 százaléka voksol a piacgazdaságra, a 60 éven felüliek többsége pedig a tervutasításos rendszer mellett foglal állást, ahol ha vannak is hiánycikkek, de azért alacsonyabbak az árak. A múlt iránti nosztalgia a leginkább egyébként épp a magyarokat jellemzi. A korábbi szocialista gazdaság a legjobb minősítést három éven keresztül Magyarországon kapta. A legutóbbi felmérésnél azonban Bulgária már e tekintetben megelőzött, Szlovákia pedig megközelített bennünket. A régi rendszert a legkevésbé Csehországban és Lengyelországban látják ma szépnek. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a kormányzás jelenlegi rendszerét megváltoztatná-e, ha rajta múlna, a válaszadók egyhatoda visszatérne az 1989 előtti korszakhoz. Még Lengyelországban is - ahol az elnök most egy régi vezető párttag - csak 8 százalék kívánja vissza a régi rezsimet. Megjegyzendő, hogy van 6 százalék, amely a katonai diktatúrát tartaná kívánatosnak... Richard Rose, a társaság tudományos igazgatója úgy véli, hogy a demokratikus kormányzás előnyben részesítése a múlt elutasításán alapszik, míg a piacgazdaság támogatottságának forrása inkább a jövőbe vetett optimizmus. A glasgow-i professzor szerint a demokrácia konszolidálódott a legtöbb közép- és kelet-európai országban. Az új rendszernek mind a nyertesei, mind a vesztesei elfogadják a szabad választásokat, mint a kormány megalakításához vezető helyes utat. Nyilvánvalóan így van ez alapjaiban Magyarországon is, s valószínűleg még inkább így lenne, ha kormányaink komolyabban vennék választási ígéreteiket. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 KOMMENTÁR Bakó Endre Hosszú, forró nyár A Napló e heti témájához, az általános iskolás korú gyerekek nyári foglalkoztatásához a konkrét ötletet egy kábai gyerek levele adta. A fitalember arról az esetről tudósított, amely néhányukkal július 5-én - pénteken este történt. Idézetek a levélből: „Húsz óra körül hatan-heten illetéktelen módon jutottunk be (bemásztunk a kerítésen) a kábai általános iskola udvarára, egy kis focizás céljából ”. Egy óra múlva, sorolja a levélíró, egy férfi meglehetős fenyegető módon távolította el őket az iskola udvaráról. „Belátom, hogy hibát követtünk el, és én, mint legidősebb, felelősnek érzem magam a többiek nevében is. De mivel lett volna jobb, ha az utcán vandálkodtunk volna? Ezzel a kis focizással pedig sem az iskolának, sem a községnek nem okoztunk kárt...” Hát ez az! Döntsön és szolgáltasson igazságot az, aki vállalkozni mer rá. A rendteremtő férfinak - leszámítva fenyegető fellépését - annyiban igaza volt, amennyiben zárt területre, ahová ráadásul ki van írva a belépést tiltó szöveg, nem ildomos behatolni, mert az jogsértést jelent. De ezzel legalább azonos fontosságú az a kérdés, hol töltsék a fiatalok falun és városon a hosszú, forró nyarat? Tudjuk jól, hogy a szocialista üdültetés rendszere az elmúlt években összeomlott, ma már a gyerekeknek csak elenyésző hányada élvezheti a nyaralás örömeit. De az is csak egy-két hetet jelent, s akinek nincs fogadóképes rokona más városban (nagyon kevés gyereknek van!), az ott áll és nem tud mit kezdeni a töméntelen szabadidővel. Ha nincsenek értelmes, mozgósító erejű és olcsó (sőt, ingyenes!) programok, nyári közösségi fórumok vagy könnyű, gyerekeknek való munkaalkalmak, úgy a fiatalok jobb esetben elunják magukat, rosszabb esetben csavarognak, kisebb-nagyobb csoportokba verődve csínytevéseket követnek el, sőt, nemegyszer a tilosba lépnek. Pedig a társadalom nevelő erejének a vakációkban is hatnia kell(ene). De kik alkotják a társadalmat? Példának okáért a szülői házak, az iskolák, a művelődési házak, könyvtárak, az önkormányzatok, az alapítványok, az egyesületek - horribile dictu - az egyházak és a pártok is! Mindegyik találhat feladatot a gyerekek nyári foglalkoztatása terén. A legtöbb program megvalósítása persze kiadással jár, de egy-egy honismereti kirándulás, vetélkedő stb. megrendezése és sikere nem feltétlenül a pénzen múlik. Egységes megoldás nincs, ahány település, annyiféle helyi adottság, jellegzetesség. De ha egy községben például vagy egy lakótelepen nincs más alkalmas tér, igenis meg kell nyitni az iskolai sportpályát nyáron is, hogy a gyerekek ne a kerítésen másszanak be egy kis focizás céljából. JEGYZET Boda István Játszótéri capriccio Játszótereink is egyre jobban elvadulnak. Az ott lévők védtelenek s szinte mindennap el kell szenvedniük a rájuk leselkedő kockázatot. Mint például az a gyerek is, aki, bár tétlen szemlélője a nagyok futballmutatványának lelkileg teljesen azonosul a csapat remek összmunkájával. Öcsi - ordítják neki - hozd már vissza a labdát, amelyik egy jól sikerült rúgás után a lépcsőház közelében landol. Rohan s akkor az ajtó kinyílik s egy izmos férfikar rántja be a feljáró félhomályába. Te rohadt - sziszegi -, hányszor mondtam már, hogy ne ordítsatok az ablakom alatt. Szétüvöltitek az olimpiát. S már lendül is az ökle s csépeli az áldozatot kíméletlenül. Főként a fejét sorozza csontos kíméletlenséggel s mert a gyerek rúg-kapál még a korlát vasába is beleveri az arcát. S mikor kiélte már-már szadista szenvedélyét a kisfiút kilöki a bokrok közé s ő eltűnik az ismeretlenség csukott ajtaja mögött. Mire a gyerek hazaér fején vérzik a galambtojásnyi dudor, az arca meg van duzzadva s zöld árnyalatba vált, mint a tér növényzete. A szülők el vannak képedve, s mennek a gyerek sérelme után a tettes lakásáig. Kijön a brutális elkövető, már atlétára vetkőzve, kezében sörösüveggel s kérdi unottan, mi tetszik. Ő az - retten meg a gyerek, s bújik a védelem hátamögé. A férfi végighallgatja a felelősségre vonást, majd azt mondja egész unottan: el vannak maguk tévedve. Épp a tévét nézem, s nem igen érdekel, hogy a kölykük milyen zűrt kavar maga körül. Biztos megérdemelte. Különben húz egyet az üvegből - tanú úgy sincs s akkor tegyenek panaszt ahol akarnak. Függöny, a dráma be van fejezve. A téren egy feketerigó elfütyüli délutáni capriccióját s rögtön rá feltámad a szél s esőszaga van a levegőnek.