Hajdú-Bihari Napló, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-01 / 27. szám

1997. FEBRUÁR 1., SZOMBAT HARMADIK OLDAL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 Megnövekedett adásidőben, bővülő tartalommal Az életbe lépő műsorrenddel „új fejezet" nyílik a magyar rádiózás történetében Pallai János Debrecen (HBN) - Megmozdult az állóvíz. A Magyar Rádió Rt. körzeti és nemzetiségi szerkesz­tőségei lehetőséget kaptak, hogy február 3-tól kezdve növeljék adásidejüket. Egy évvel ezelőtt még sokan azt rebesgették, hogy sorra megszűnnek, vagy magán­kézbe kerülnek a vidéki stúdiók. Mindazoknak, akik ebben hittek, „csattanós" válasz a hétfőn élet­be lépő új műsorrend a körzeti szerkesztőségekben. Merza Jenő, a Regionális és Nemzetiségi Adá­sok (RNI) Igazgatóságának fő­­szerkesztője és Tornyi Ferenc debreceni szerkesztőségvezető vázolta fel a változások lényegét, különös tekintettel a debreceni adáskörzetre. A vidéki rádiózás hosszú ideig mostohagyermeke volt a budapes­ti központnak. Megtűrték, fenntar­tották, de fejlesztésére alig fordí­tottak valamit. Jó példa erre Deb­recen esete. A megyei és városi ve­zetés már az ötvenes évek végén szorgalmazta, hogy ide is telepít­senek egy stúdiót. Közel három évtizedig tartott az egyezkedés, a huzavona és az egymásra muto­gatás. A jég a nyolcvanas évek vé­gén tört meg, amikor előbb a sze­­edi, majd a debreceni stúdió­ezdte meg a rendszeres műsor­szolgáltatást. Másban is majdnem történelmi volt ez az időszak. Elő­ször fordult elő, hogy a két vidé­ki szerkesztőség nem felújított bu­dapesti műszaki eszközöket, ha­nem a kornak megfelelő sztereó berendezéseket kapott. Ezek egyébként még ma is korszerűnek tekinthetők. A Magyar Rádió rész­vénytársasággá alakulása után is­mét napirendre került a vidék ügye. A szervezeti átalakulás so­rán önálló igazgatósággá léptették elő az egykori főosztályt, és ide kapcsolták még többek között a Magyarországról jövök című mű­sort, amely köztudottan már hosz­­szú ideje a vidék magazinja. Mer­za Jenő főszerkesztő szerint ez az új műsorrend, amely hétfőn lép életbe, új fejezetet nyit a magyar rádiózás történetében. Külön-külön és együtt - köztudott, hogy sok ellenzője volt és van ma is ennek a változásnak. Nem volt „diadalmenet" az eddig ve­zető út. Valóban így van ez, és mi késztette végül a döntő lépés megté­telére a mostani vezetést? - Valamennyi műsorunk közül a körzeti adásokat hallgatják a leg­többen. Ezt bizonyítják a felméré­sek, de enélkül sem nehéz erre a következtetésre jutni, hiszen az embereket leginkább az érdekli, ami a közvetlen környezetükben történik. Az elmúlt években mint­egy 150 helyi rádió alapítására ad­tak engedélyt, ezek jó része már működik is, és Debrecen környé­kén is több frekvencián szólnak már a rádiók. Ezek nem olyan kor­látozott adásidővel működnek, mint a mi körzeti stúdióink, ugyanis többségük legalább napi tizenkét órán át sugároz. Ehhez az új helyzethez alkalmazkodni kell. A Magyar Rádió Rt. új elnöke is a körzeti rádiózást tartja a „kitörési" iránynak. Ennek ellené­re valóban nem volt diadalmenet az elmúlt néhány hónap, mert egy ilyen nagy szervezetben a hang­súlyáthelyezés egyúttal olyan át­rendeződést is jelent, amely nem mindenki számára kedvező, és az is természetes, hogy mindenki igyekszik a saját érdekeit védeni. A lényeg azonban az, hogy hétfő­től minden körzeti rádió növelhe­ti adásidejét. - A vidéki Magyarország remény­kedhet-e a folytatásban ? - Szándékaink szerint a mosta­ni csupán az első lépés. Igaz, több stúdiónál egy kicsit nagyobbat, máshol kevesebbet léphettünk. Hogy csak egy példát mondjak: Miskolcon pénteken, szombaton és vasárnap már tizenkét órán át hallható a mi rádiónk. Nagyon fontosnak tartom azt is, ami Deb­recenben történik. Azaz, hétfőtől hétköznap 10 órakor fejeződik be a délelőtti adás a korábbi 9 óra he­lyett, a hét végén pedig duplájára nő, tehát 8 és 12 óra között hallha­tó a 103,5 MHz-n. A délután egye­lőre változatlan marad.­­ A tervezetből kitűnik, hogy a vál­tozás valóban nem egyformán érint minden szerkesztőséget. Mi ennek az oka? - Több is van. Felsorolok néhá­nyat: a szűkös frekvenciakészlet, a nem könnyű egyeztetés a Kos­suth, a Petőfi és a Danubius rádió­val, nem utolsósorban pedig a pénz. Ennek ellenére lehetőségünk van több olyan műsorelem „be­hozatalára", amelyekkel eddig nem tudtunk élni. Kialakult ugyanis néhány olyan többórás sáv, amikor csak rajtunk múlik például az, hogy „szólnak-e együtt" egyes körzeti rádiók, vagy akár mind. Éppen Debrecen volt a példa, ahol a nyáron több esetben is összekapcsolódtak néhány perc­re a miskolciakkal, és a két rádió együtt szólt olyan témákról, ame­lyek mindkét körzet hallgatóságát érdekelték. Debreceni változások A körzeti szerkesztőségek sorá­ban utolsóként kezdődött meg a rendszeres sugárzás egy akkori­ban még „eldugottnak" számító frekvencián Debrecenben. Egy kis teljesítményű adó sugározta a 103,5 MHz-n a műsort, amelyet azzal a céllal hoztak ide, hogy a későbbiekben nagyobbra cserélve legalább 80-100 kilométeres kör­zetben legyen hallható a műsor. (Ez már évekkel ezelőtt megtör­tént.) Tehát ez volt az első olyan szerkesztőség, ahol kizárólag egy vidéki műsor sugárzására telepí­tettek adóberendezést. Más kérdés - és ez a későbbiekben sok félre­értésre adott és ad ma is okot hogy napközben a Danubius rádió szól ezen a sávon. Ezért hiszik so­kan, hogy a helyzet fordított és a debreceni műsor úgymond: albér­lő ezen a frekvencián. - Sajnos ez a tévhit még a rá­dión belül is tetten érhető. Szólhat­na ezen a frekvencián akármelyik központi műsor. De akkoriban úgy gondolták, hogy a választék bővítése miatt ezt engedik be. A mostani változások mindenesetre sokunk számára azt jelentik, hogy végül is szép lassan a józan ész ke­rekedik fölül a más érdekeket kép­viselő vélemények fölött. Az sem mindegy, hogy a stúdió létrejötte után alig három évvel már kettő­ről három órára növelte a reggeli műsoridőt, ugyanez mondható el a délutánira is, amit sokan csak Cí­vis rádióként ismernek. Ez a leg­utóbbi időkig egy furcsa kettős­séget okozott. Délelőtt a közszol­gálati rádiózás sok információval, délután pedig könnyed hangvé­tel reklámmal, játékkal és a műsor gerincét képező zenével - mindezt már Tornyi Ferenc, a debreceni szerkesztőség vezetője mondja. - Változik-e ez a kettősség?­­ - Reményeink szerint hamaro­san hallható lesz. Hangvételében közelít egymáshoz a délelőtti és a délutáni műsor. Ez azt jelenti, hogy az egyiket valamivel könnyedebbé tesszük, a másikat pedig informatívabbá. A legfonto­sabb mégis az, hogy most már mindkét műsor a Magyar Rádió adásaként hangzik el. Természete­sen délután megtartjuk a „cívis" nevet. Sőt - de erről még korai szólni -, az sem elhanyagolható, hogy ezentúl délután is megszó­lalnak azok a munkatársak, akik valamilyen ok miatt egy ideje nem vállalták ezt. Lesznek mindkét adásban „új hangok" is, hiszen a megnövekedett adásidő sokkal több feladatot jelent. - Bővül talán a szerkesztőség? - Nem erről van szó. Ez a stú­dió alapítása óta jó „rádiós nevel­dő" volt. Már számos kollégánk Budapesten dolgozik különböző rádiós műhelyekben. Ezt a gya­korlatot folytatjuk most is. Keres­sük az új hangokat, és szerencsé­re találunk is. Kemény követelmé­nyeket állítunk a jelöltekkel szem­ben. Ilyen például a szép magyar beszéd, a műveltség és a tehetség mellett az elkötelezettség. Nem le­mezlovasokat akarunk nevelni, hanem rádiós újságírókat. Kevés létszámú, de tehetséges fiatalok­nak szeretnénk a házon belül is­kolát nyitni, hiszen végső célunk a napi huszonnégy órás adásidő elérése. Nem lesz tehát több mun­katársunk, de több hang szólal meg a következő hónapokban.­­ És a többi feltétel? - A technikai és stúdióberende­zések még mindig nincsenek csúcsra járatva. De ettől függetle­nül mi is részesedünk a rádió 45 milliós műszaki fejlesztéséből, és reméljük, nem is akárhogyan. To­vább bővítjük zenetárunkat, ehhez van némi forrás, és sokat jelent a kiadókkal való kapcsolatunk. Szí­vesen fogadunk támogatást, és an­nak is nagyon örülünk, ha valaki csak átjátszásra ajánl fel zenei anyagot. Keresünk persze zenei szerkesztőket is, olyanokat, akik minden műfajban rendelkeznek is­meretekkel. Végül pedig egy sze­letkével több jutott a Magyar Rá­dió központi költségvetéséből is, valamint bízunk a reklámbevétel­ben. Ez utóbbiról még annyit, hogy az RNI mellett a Cívis Rádió Kft. kapott műsorainkban reklám­szervezési jogot. Régi formában, de bővebben - Mi marad meg a korábbi műso­rokból, és milyen lesz a bővített adás­rend? - Általános érvényű, hogy nem borítjuk fel a régit, hiszen a hall­gatók megszokták, sőt a közvéle­mény-kutatás szerint szeretik is. Hétköznapokon fél kilencig ugyanúgy szólunk, mint koráb­ban. Ettől kezdve azonban több lesz a zene és a könnyed hangvé­telű portré, interjú, jegyzet. Igyek­szünk bemutatni egy-egy friss ese­mény hátterét is. A hallgató bár­mikor kérdezhet és kérhet. Ezzel talán megvalósul az a klasszikus elképzelés, hogy a műsort a szer­kesztő, az élet és a hallgató készí­ti. A tíz óráig terjedő időszakba belefér, hogy visszaidézzünk egy­­egy kora reggeli fontos informá­ciót, érdekes riportot, és például hétfőn visszahozzuk a vasárnap esti sportmagazin valamelyik ér­dekes riportját. - Hét végén reggel nyolckor kezdő­dik a műsor és délben ér véget. Itt mi­lyen változások lesznek? - Válasszuk ketté: szombaton a legfrissebb hírekkel és informá­ciókkal kezdünk (külpolitika, or­szágos lapszemle, körzeti időjárás­jelentés), kéthetente ebben az el­ső órában kezdődik a Hitéleti ma­gazin. Kilenc órakor a Hét végi hírmondó szól, kiegészítve az ügyeleti hírekkel, majd a megszo­kott Visszapillantóval. Ezután ér­dekes interjúk, riportok következ­nek. Tíz órakor hírösszefoglaló és ettől kezdve szabadabb, lazább lesz a szerkezet. Itt kapnak helyet a magazinok - mint például a bűnügyi és a kertbarátoknak szó­ló -, a zenei összeállítások, riport­műsorok, a jogi tanácsadás és a filmlevél. Közben tizenegy órakor híreket mondunk, az adás végén pedig programajánlat, valamint a rendőrség, a tűzoltóság és a men­tők legfrissebb hírei. Vasárnap szintén hírösszefog­lalóval kezdünk, benne körzeti időjárás-jelentés, ügyeleti informá­ciók és lapszemle. Fél kilenctől az általunk „sávos rendszernek" ne­vezett műsorforma kezdődik. Eb­ben a délig tartó időszakban min­denki megtalálhatja az őt érdeklő részt. Ezt mindig a napi sajtóban és a reggeli műsorismertetésben közöljük. A lényege, hogy maga­zinok, zenés összeállítások, ripor­tok váltják egymást. Itt lesz a Va­sárnapi mindenféle, a közlekedé­si magazin, a 4x7 válogatás, a Ven­dégszékben, a Gospel-magazin és a Megyejáró. Ezek általában ha­vonta egyszer jelentkeznek. Lesz vers és novella, heti jegyzet, könyvismertető, ebéd előtti zenei összeállítás (opera, operett, népze­ne és magyar nóta) is. Közben tíz órakor a nap legfontosabb hírei és útinform. Műsorzárás előtt prog­ramajánlat, ügyelet, sőt fontos sportesemények esetén helyszíni közvetítés. Egyébként is hétközna­pokon és hétvégén egyaránt ott lesz URH-s kocsink az utcán, ha valami történik.­­ Bizony ez elég nagy „falatnak" tűnik. - Nem vitás, ez újabb erőpróba, főként, ha hozzávesszük, hogy délután is tervezünk fontos hír­blokkokat adáskezdésre és dél­után fél hatra. Régóta készülünk erre a változásra, és minden mun­katársunk örömmel, bizakodva néz az újabb kihívás elé. Stúdióavatás 1988. december 21-én. A képen Hajdú István (az akkori és mostani elnök), Pallai János, Heckenast Gábor és Pozsgay Imre Fotó: Napló-archívum KOMMENTÁR Pál Csaba Megfordulni nem tilos Az autópályán megfordulni nemhogy tilos, ha­­nem egyszerűen lehetetlen. A kormány azon­ban a társadalmi tiltakozás hatására - úgy lát­szik - valamiféle félfordulattal próbálkozik a koncessziós autópályák ügyében. Pedig a magyar úthasználati díj története nem is olyan régi. A hazai autósok pénztárcáját ebben a tekintetben először ugye az M1-es Győrtől Hegyeshalomig megépült negyven ki­lométeres szakasza viselte meg. A gyorsabb, kényelmesebb előrejutás csábításának anya­gi okokból ellenállva sokan a „lábukkal”, helye­sebben járművük kerekeivel kezdtek „szavazni”: a határátkelőtől a Kisalföld főváro­sáig továbbra is a jó öreg 10-es utat koptat­ják, hogy ott aztán rákanyarodjanak a tovább­ra is - vagy éppen egyelőre még - ingyen használható autópályára. Az „útadó” elleni til­takozás mindemellett hangot is kapott, de an­nak erőssége már össze sem hasonlítható az­zal, ami az M5-ös kapcsán hallható mind a mai napig. Az ezt az autópályát „elkerülő” 50-es út zsúfoltsága katasztrofális, az út mentén lé­vő települések lakóinak igen nehéz elviselni a környezeti és a zajterhelést, nőtt a balesetve­szély, a fokozott rázkódástól előbb-utóbb ká­rosodik az úttest, megrongálódhatnak a mel­lette lévő épületek - szóval igen nagy járulé­kos kárral járhat az, hogy a koncesszió tulaj­donosai nem éppen a magyar pénztárcákhoz méretezték az útdíjat. Az sem kizárt, hogy egy gazdaságossági számítás kimutatná: egy erő­teljesebb díjcsökkentés olyan forgalomnöveke­dést eredményezne a pályán, amely nyomán mégiscsak megtérülne a befektetés a kon­cessziótulajdonosok által elvárt időn belül. Emellett az állam is jobban járna, mint most, mert nem kellene kártérítésekre, az 50-es út reparálására tíz- vagy százmilliókat kiadni. Az állam már „felébredt”, s próbálja megten­ni azt a bizonyos félfordulatot. Szalai Béla mi­niszteri biztos kinevezésével megteremtették az „autópálya-ügyi ombudsmant”, hiszen az ő feladata az úthasználati díjak miatt kialakult tár­sadalmi feszültségek oldása. Mindemellett a hírek szerint a közlekedési minisztérium tíz na­pon belül szeretné elkészíteni a kormány szá­mára azt az előterjesztést, melyből kiderülhet, hogy a jövőben milyen forrásokból, milyen mér­tékű állami szerepvállalásra van lehetőség az autópálya-építésekben. Teljes mértékben állami beruházásban talán soha többé nem fog autópálya épülni Magyar­­országon, erre nincs reális esély. A költség­­vetés szerepvállalása egy-egy beruházásban - vagy éppen az úthasználati díjak támogatá­sában - azonban elképzelhető. Valószínű, hogy elgondolkoztatta az illetékeseket az M5- ös kapcsán az az állampolgári érv, miszerint annak megépítése nem „zöldmezős” beruhá­zás volt, hanem egy korábban meglévő autó­út bővítése, s annak az autóútnak az árát bi­zony egyszer már kifizettük. . JEGYZET Nagy Zsuzsa Lássuk a medvét! Holnap pedig a medvének ki kell bújnia bar­langjából, s szeméből kidörgölve az álmot kör­­bepislogni árnyék után kutatva. Ha ugyanis a havon saját árnyékát meglátja, mehet vissza aludni még egy jókorát, ellenkező esetben vi­szont nyugodtan kint maradhat, hamarosan be­köszönt a tavasz. Nehéz eldönteni, mit szeretnénk jobban, egy kis szép napsugarat a szikrázó havon táncol­va vagy inkább elviseljük még kevés ideig a ködöt, szürkeséget, csak mielőbb eltakarodjon a tél maradéka. Kényelmesek vagyunk, a dön­tés súlyát áttesszük a medve vállára, elég erős, meg se kottyan neki. Persze azért a dolog nem ennyire egyszerű. Kezdődnek a problémák az­zal, hogy a medve nem alszik téli álmot. Nem „hibernálódik”, ahogyan szaknyelven mondják, csak igyekszik minél kevesebbet mozogni ta­karékoskodva a bőre alá spájzolt zsírréteg­gel, de azért gyertyaszentelő előtt is jó párszor ki-kibújik vackából némi élelem reményében. S itt a második kérdés: milyen medvét tekin­tünk e szempontból legitimnek? Arra ugyanis még várhatunk néhány hónapot, amikor a je­gesmedvék gyönyörködhetnek sziluettjükben. Ők sem alszanak, hó is van, hibádzik azonban az árnyékvetéshez szükséges napfény. A koa­lamaci viszont javában lubickol a kánikulá­ban, mint a teniszezők, lévén hazája Ausztrá­lia. A kiterjedt medvecsalád legaranyosabb tag­ja, a panda kizárólag a bambuszrügyek álla­potával törődik, a mosómedve pedig az árnyé­kát azonmód patyolatra sikálná. Egyértelmű persze, hogy mi itt Európa közepén csakis a közönséges barnamedvére gondolhatunk, csakhogy 20. századi hazánkban ezzel a faj­tával is leginkább csak állatkertben találkozha­tunk. Nincs hát más lehetőségünk, álljunk mi ma­gunk a ház elé és keressük az árnyékunkat. Ha meglátjuk, a világért se bújjunk vissza a la­kásba, inkább sétáljunk egy jó nagyot.

Next