Hajdú-Bihari Napló, 1997. március (54. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-01 / 51. szám

1997. MÁRCIUS 1., SZOMBAT HARMADIK OLDAL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 Postán, Postabanknál: hosszú sorok megyeszerte A nyugodt délelőtt után dél körül indult roham, a pénz sok helyütt elfogyott Hajdú-Bihar (HBN)­­ Csakúgy, mint az ország minden nagyobb településén megyénk városaiban és sok községében is hosszú so­rok alakultak ki a postahivata­lokban és a Postabank fiókjai elő­tt. Az emberek arra a futótűz­ként terjedő hírre tódultak a fió­kokhoz, miszerint a Postabank zárolja a számlákat. A hír „hatását" vidéki tudósítóink köz­reműködésével próbáltuk fel­mérni. Hajdúszoboszló, Balmazújvá­ros (T. E.) - Dél óta egyfolytában 150-200 ember állt sorba a hajdú­­szoboszlói postahivatalban, hogy kiváltsa postabanki betétjét - mondta Gulyás István, a hivatal vezetője pénteken délután. Robba­násszerűen terjedt el a hír, s ha­marosan elfogyott a pénz, így az ügyfeleknek az a lehetőségük ma­radt, hogy átváltsák a Postabank­betétet olyan értékpapírra, ami­lyennel a postahivatal rendelkezik. Balmazújvároson fél 11-től kezd­ve ostromolták a postát, mintegy ötszázan fordultak meg a hivatal­ban. Egy szemtanú szerint a sor­ban álló emberek hangulata izga­tott volt, nagy volt az elégedetlen­kedés. Dobi Zoltán, a Postabank bal­mazújvárosi kirendeltségének ve­zetője elmondta: őt fél 11 körül egy ügyfél felhívta telefonon, hogy azt hallotta, a Postabank dé­lig csődöt jelent. Ettől kezdve 16 óra környékéig mintegy 300-an fordultak meg a kirendeltségen, hogy pénzüket kivegyék. A pénz­­tartalékok ennek következtében elfogytak, de szombatra újra fel­töltik őket, s a kirendeltség nyit­va lesz. Püspökladány, Berettyóújfalu (K. Zs.) - A püspökladányi pos­tahivatalban dolgozók a rádió hír­műsorainak kihangosításával pró­bálták tegnap megnyugtatni a pénzükért hosszú sorokban vára­kozó embereket. A sorbanállók között a zárás előtt másfél órával már nemcsak ladányiak voltak, hanem sokan érkeztek a szomszé­dos településekről is - például Rá­báról, Hajdúszoboszlóról -, mert az ottani postahivatalokban már korábban elfogyott a pénz. A vá­ros főpostáján a szokásos eggyel szemben déltől kezdve már három kiadóhelyen szolgálták ki az ügy­feleket. A pénzkiadással járó ad­minisztrációs munkát további hat dolgozó végezte. A pénztárosok próbálták felhívni az ügyfelek fi­gyelmét arra, hogy pénzüket ne vegyék ki, vagy azt értékpapírok­ba fektessék - mindez kevés siker­rel járt. Lukács András postaveze­tő elmondta, hogy rendbontás ko­ra délutánig nem történt, de arra az esetre, ha a pénz a hat órai zá­rás előtt elfogy, az esetleges rend­bontás elkerülése miatt kapcsolat­ba lépett a rendőrséggel. A szom­bat reggel 8 órai nyitáskor a szo­kásos hárommal szemben kilenc dolgozó fogadja a pénzükért sor­ba állókat. Berettyóújfaluban már a bank csődjét bejelentő híradás előtt, ko­ra délelőtt megindult a „roham". A postahivatal gyakorlatilag min­den dolgozója a pénzükért sorban állók kiszolgálásán dolgozott. A kifizetések egészen 16 óráig - ak­kor ugyanis elfogyott a pénz - zökkenőmentesen zajlottak. Ezt követően vagy a szombati pénzki­adásra előjegyzett várakozólistára vették az embereket, vagy érték­papírokat ajánlottak a pénz he­lyett. Berettyóújfaluban ez utóbbi­nak is nagy keletje volt. Hajdúböszörmény ( Ga. I.) - A böszörményi postahivatalban, ahol a Postabank kifizetéseit vég­zik, a szűk folyosón tömött sorok­ban hömpölyögtek az emberek még a késő délutáni órákban is. Az illetékes tájékoztatása szerint a roham délután egy órakor kezdő­dött, fél háromra azonban már az összes pénz elfogyott. Az azután érkezőknek felírták a nevét, érték­papírjuk számát, illetve a benne szereplő összeget, ígéretük szerint szombaton és hétfőn felvehetik p­énzüket a jogosultak. Akik nem írnak ebben az ígéretben, azok más értékpapírra tehetik át meg­takarított pénzüket. Derecske (Ny. G.) - Derecskén a hivatalos nyitvatartási időn túl 16.25-kor zárták be a postát több tucat ügyféllel odabent. Bagdi Je­nő postavezető arról tájékoztatott, hogy nyugodt délelőttjük volt, a szokásos befizetésekkel, értékpa­pírváltásokkal. 13 óra körül ta­pasztaltak nagyobb, majd később tömeges forgalmat az értékpapí­rok visszaváltásánál. Semmilyen hivatalos információt nem kapott, csak az ügyfelektől tudta meg a tömeges kivétel okát: a Postabank „megingására" hivatkoztak. Arra a kérdésre, van-e elegendő bank­jegy, nem válaszolt a postavezető. Az ügyfelekkel való beszélgetést is megtiltotta, így csak kint az ut­cán érdeklődhettünk. A postáról távozók takarékbetétkönyvet „lobogtattak", melyre az értékpa­pírt cserélték át. Készpénzt már nem kaptak. Egy középkorú férfi felháborodva mondta: A KASZ­­COOP-nál „letartatott egy trak­tort" hétfőre, az ár 30 százaléká­val rendelkezik, amelyet fogalma sincs, kézhez kap-e!? Jobb lett vol­na otthon tartani a pénzt! „Úgy döntöttünk, ezután csak azért is mosógépben tartjuk a pénzt!" - te­szi hozzá félig tréfásan, de inkább dühösen egy idős úr. Egy közép­korú férfi 1/4 2-kor állt sorba, 16.50-kor szabadult felpaprikázott hangulatban. 17 órára a betétköny­vek is elfogytak. Az ügyfelek meg­nyugtatására a postavezető el­mondta: szombat-vasárnap zár­va lesznek, de hétfőn teljes nyit­va tartással állnak rendelkezésre. Hajdúnánás (H. I.) - Hajdúná­náson Molnár Andrásnétól, a pos­ta vezetőjétől kértünk tájékozta­tást. Este fél hétkor a zárt ajtókon belül még lázas munka folyt. A hat órai zárásig folyamatosan jöt­tek az emberek. Az első ügyfelek már a délelőtti órákban megjelen­tek, délután egytől aztán megin­dult az áradat, az invázió. Molnár­­né tájékoztatása szerint pénzt nem nagyon tudtak adni, de helyette más értékpapírt ajánlottak. A sor állandóan „telített" volt. Az öt munkahely, melyet megnyitottak, így is kevésnek bizonyult. Az ügy­felek szerint a Postabank helyi fiókja a szokásos időben bezárt és átirányította a postára a megjelen­teket. Érkeztek nemcsak Hajdúná­násról, hanem Hajdúdorogról, Görbeházáról és kis számban más településekről is. „Este 7 órára ta­lán végzünk - mondotta a posta vezetője, pillanatnyilag nem tudok pontos számot mondani, de a kol­légák megítélése szerint több mint 500 ügyfelet szolgáltunk ki, ami ettől jóval többet jelent, mert volt, aki két-három ember kérését is tel­jesítette." Nyíradony (HBN - T. V.) - A nyíradonyi posta előtt nem látott tudósítónk sorban álló embereket annak kapcsán, hogy a „Posta­bankkal valami baj van". Nyír­­adonyban nem reagáltak pánik­szerűen az emberek, tumultus nem volt, páran vették ki csak pénzüket. A posta vezetője a pos­taigazgatóság engedélye nélkül nem nyilatkozhat, de annyit el­mondott, hogy fél 4-kor bezártak, és nem terveznek hét végi nyitva tartást. Az egyik takarékszövetke­zeti tag elmondta, hogy városuk­ban jól működő takarékszövetke­zet van, és akinek megtakarított pénze van, általában ott helyezi el. Debrecen: A „nagypostán” készített kép mindent elárul a tegnap történtekről. Hasonló helyzet alakult ki a megye minden nagyobb településén Fotó: Czeglédi Zsolt Nem várt fordulat: a bank megrohamozása Rémhírek, kígyózó sorok, mér­­gelődés, szorongás. Nem mosta­nában vettük hírét, hogy Albá­niában sok ember elveszítette megtakarított pénzét? Most pedig itt van a friss rémhír: a Postabank tönkrement. A kialakuló tumul­tusban könnyen elveszíthetjük a helyzet áttekintését, különösen ak­kor, ha nem vagyunk pontosak a szavak használatában, és megfi­gyeléseinket nem helyesen illeszt­jük be ismereteinkbe. Egy bank, mit egy bank, min­den bank abból él, hogy az embe­rek pénzt tesznek be, ott vezetik a folyószámláikat, oda utaltatják a fizetésüket, tartósan lekötik meg­takarított pénzecskéjüket - a bank pedig ezt a pénzt magasabb kama­tokra, más embereknek, hosszabb időszakra kikölcsönzi. Ezen az ala­pon, hogy tudniillik egyik oldal­ról bármikor lehívható betétek, másik oldalról pedig hosszabb időtartamú lekötések vannak, ezen az alapon tehát bármelyik bank, akár a legszolidabb is meg­élheti azt, ami most a Postabank­nál történt: a pénztárak megroha­mozását, s esetleg azt, hogy most nem juthatunk a pénzünkhöz. Hogy is történik mindez? Egy többé vagy kevésbé megalapozott rémhír miatt a bank kliensei ag­gódni kezdenek a pénzükért. El­mennek a legközelebbi bankfiók­ba és kiveszik pénzüket. A bank­fiók nincs erre felkészülve, trezor­jaiban csak annyi készpénzt tart, amennyire a napi szokásos ügy­menethez szüksége van - hiszen tudjuk, hogy a készpénztartalékok a bankban sem kamatoznak, így fordulhat elő a rémhír miatt az, hogy a bank nem tud fizetni egyik-másik kliensének. Ez önma­gában nem lenne gond, a rémhí­res esetben azonban magának a rémhírnek a bizonyítékát szolgál­tatja: „a bank nem tud fizetni, a bank tönkrement". Ha ez a hír hamarabb elterjed, mint amilyen gyorsan a biztonsá­gi autók ki tudják vinni a kész­pénz-utánpótlást, már nemcsak a rémhír száll szárnyakon, hanem az a tapasztalat is, hogy „a bank nem tud fizetni". Ha a pénztárak előtti sorok pedig már az utcára kígyóznak, akkor aztán nincs megállás. Előbb-utóbb a bank te­rületi kirendeltségei, vagy a nem­zeti bank megyei egységei sem rendelkeznek elegendő készpénz­tartalékkal ahhoz, hogy a kész­pénzt újabb és újabb szállítmá­nyokkal pótolják a bankfiókokhoz. Ha ráadásul esetleg még egy ban­kot hírbe hoznak, az utánpótlást szállító lánc sokkal gyorsabban összeomlik. S mindez nem azért történik, mert valamelyik bank valóban tönkrement, hanem azért, mert megváltozott a bank klienseinek magatartása. Készpénzt akarnak, ahelyett a papír helyett, amely sze­rint ennyi vagy annyi összeget tet­tek be bankszámláikra. A jelenség pedig nem egyéb, mint a bankba vetett bizalom el­vesztésének lavinaszerű követ­kezménye, így írhatjuk le egy bank megrohamozásának auto­matizmusát. Minden gazdaság­­történeti vizsgálat a világban azt mutatja, hogy az­ok egyáltalán nem volt olyan súlyos, hogy annak a banki egzisztenciát tény­legesen veszélyeztetnie kellett volna. Természetesen a Postabank is kihelyezte a bármikor lehívható betétek túlnyomó többségét. En­nek az eredménye, hogy a privát betétekkel szemben, amelyek mintegy 270 milliárd forintot tesz­nek ki, most valamivel több mint 70 milliárd forint likvid eszköz, magyarán szólva készpénzzé te­hető eszköz áll rendelkezésre. Na, akkor gyerünk, mozduljon, aki csak járni tud, hiszen a legutolsón, de talán még az utolsó előttin is elverik a port? Nem, hiszen amit a privát betétesek a bankból ki­vesznek, azt pótolja a Nemzeti Bank. Mértékadó nemzeti banki források azt nyilatkozták: „a Pos­tabank rendelkezésére bocsátunk minden olyan összeget, amit mi is mozgósítani tudunk". Másként szólva ez azt jelenti: a hét végét ne a bank épülete előtti sorban ál­lással töltsék! Maradjanak otthon családjukkal, jó helyen van a pén­zük a Postabankban. Cégeink pénzét én is a Postabankban hagytam, és nyugodtan fogom tölteni a hét végét. Thomas R. Koch (az Észak-Magyarország, a Hajdú-bihari Napló és a Kelet-Magyarország megyei napilapok felelős kiadója és társtulajdonosa) KOMMENTÁR Nagy Gábor Miklós Lavina „Délben a Postabank csődöt jelent" - terjedt futótűzként a pletyka pénteken délelőtt, s hoz­zá a hír: a fővárosban kilométeres sorok állnak a bank fiókjai előtt. A „másik oldalról” távirati gyorsasággal már érkezett is a cáfolat: a Pos­tabank likvid, fizetőképes, rémhír az, ami a pénzintézetről elterjedt. A megnövekedett for­galom pedig a hó végi vállalati adóbefizetések­nek, és a március eleji bérkifizetéseknek tudha­tó be elsősorban. Különös dolog a bankszakma „lélektana”. Ha valahol, akkor ott aztán mindennél fontosabb a jó hírnév és az ügyfelek bizalma. Bármilyen je­lentéktelen álhír egészen rövid idő alatt nehéz helyzetbe hozhatja még a legerősebb, legna­gyobb bankokat is. Ha egy pénzintézetről nem éppen kedvező szóbeszéd járja,­­jelen eset­ben csupán annyi, hogy valami ok miatt sorok állnak néhány budapesti Postabank-fiók előtt) a betétes betétjét féltve már szalad is, hogy a pén­zét áttegye egy másik bankba. A pletyka pedig - matematikai fogalommal élve - minimum ex­ponenciálisan terjed, egyre több és több beté­tes megy a pénzéért. És a pénzintézet mint a lavinaként alázúduló hógörgeteg indul el a lik­viditási nehézségek lejtőjén. A kereskedelmi bankok sok hiedelemmel ellentétben nem a széfjeikben tartják a betett pénzt. A betéteknek csak kis részét, a jegybank által előírt, úgyne­vezett „kötelező tartalékrátának” (ami ma Ma­gyarországon 12 százalék) megfelelő hánya­dát kötelesek „benn tartani”, és azt sem a széf­ben, hanem a jegybank számláin. A betétek fennmaradó részét pedig forgatja a bank, hitelt nyújt belőle, és annak a kamataiból él. A min­dennapi készpénzforgalom fenntartásához a be­téteknek még a tartalékrátához képest is na­gyon kis töredéke elég­­ optimális esetben. Azonban ha az ügyfelek megrohamozzák a pén­­­­intézetet, és tömegesen akarják kivenni a pén­züket, akkor a bank átmeneti likviditási gondok­kal kerülhet szembe. Előfordulhat, hogy­­ amíg bizonyos átcsoportosításokat végrehajt - átme­netileg nem tud fizetni, vagy felső korlátot szab a kifizetéseinek. Ezt látva persze még többen megrohamozzák a bankot, mondván: legalább a pénzüknek egy részéhez hozzájussanak. A likviditási gondok ráadásul egyáltalán nem hasz­nálnak egy pénzintézet jó hírének. Aki ilyen­kor, hosszas sorban állás után - lekötött pénz­ről lévén szó, esetleg még a kamatról is lemond­va - pénzéhez jut, inkább más bank után néz. A Postabank számára létfontosságú, hogy visszaszerezze, vagy jobb esetben megerősít­se ügyfeleinek bizalmát. A lejtőn (ha ez eset­ben erről van szó) ugyanis még egy postabank­­nyi pénzintézetnek is nehéz a megállás. JEGYZET □ Boda István Nyomaték Egyre viccesebbek ezek a gazdademonstrációk. A minap is régiónk képviseletében azt mondja egy tősgyökeres háziorvos a nagy nyilvános­ságot értesítve: a kormány igencsak elbaltázta ezt az egész parasztpolitikát. Terheik már elvi­selhetetlenek, adó, tébé meg miegymás. Ahogy elfigyelem az izgága atyafit a „taj-szá­­mából” következően, - ha már ismerném a taj­­számát - biztosan jogos az őstermelői igazol­ványára. Szinte rá van írva, hogy előző nap majd megszakadt a rigolírozásban, s az az egészséges barna csík már ráütötte a kora ta­vasz pecsétjét a kalapkarima szegélyét köve­tően. Szóval mindenképpen arra van predesz­tinálva, hogy sorstársai szószólója legyen, el­végre „egyhasiak”, s közösen szenvedik a je­lenkor hazai agrárválságát. Sőt, ő talán még job­ban is, mert neki ráadásul ott vannak a betegei. Bár egy kis szervezéssel ez is megoldható, mert azt mondja a csontkovácsnak, hogy ugyan már kedves kolléga, lássa már el a sürgős eseteket, az amúgy csak könnyebben maródiakra tünte­tés után majd én is sort kerítek. Manapság, eb­ben a természetgyógyász-mennyországban semmi sem lehetetlen. Egy jó szimatú sarlatán is, miután megtudja, hogy a faluban nincs állat­orvos, mindjárt elkezd praktizálni. Hívják is azon­nal, hogy menjen már, mert a közeli portán töri a rossznyavalya a tehenet. Megérkezik, s indul a rituálé. Odaáll a jószág fejéhez, a tu­lajdonosnak meg azt mondja: gazdáram, ma­ga meg álljon már a farához. Na most - kom­­mendíroz - emelje fel a farkát és nézzen bele a fenekébe. Megtörténik. Lát engem? - hang­zik elülről. Nem­­ jön a válasz hátulról. Gon­doltam­­ így a diagnózis­­, bélcsavarodás. Le kell vágni. A parasztoknak nyilván jó okuk van rá, hogy útlezárásokkal adnak nyomatékot sorozatos ke­serveiknek. De az azért már engedtessék meg, hogy elképedjek a szóvivők magabiztosságán. Nem tudom, hogy kerül a csizma az asztalra. Miként látjuk, most már némely „körorvos” tel­kes-jobbágy, s játssza a Tiborcot, hogy őt ezek a kutya merániak ugyancsak megszorongatják. Mintha nem tudnánk, hogy neki a demonstráció idejére is jár a kártyapénz. És sokan állítják - persze én tudom, hogy ez nem igaz - a vizitért meg még külön szedi a paraszolvenciát. A drá­ga betegek így adnak hálájuknak nyomatékot.

Next