Hajdú-Bihari Napló, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-18 / 269. szám

-4 I®§ pl­ümmlm KI: 33$ □ ---------------------------------------------------------------6 milliárdos támogatás Budapest (MTI) - Európai Unió Phare-prog­­ram Alapja támogatásával felgyorsul az északkelet-magyarországi térség regionális fejlesztése. Brüsszel a nyírségi területfejlesz­tési szakemberek által kidolgozott sikeres pályázat alapján 24 millió ECU, mintegy 6 milliárd forint összeggel támogatja a Bor­­sod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei beruházásokat. (Bővebb információ a 2. oldalon.) ásta MÁTÓL „Az erdő csodái” Ma, kedden kezdődik és öt héten át tart a Nyírerdő és a Napló kétszázezer forint össz­­nyereményű közös feleletválogatós játéka Az erdő csodái címmel. Az első feladatokat a kul­turális rovatban találják olvasóink, s a továb­bi feladatok is itt, keddenként jelennek meg. Debrecen: A francia nyelvű CD-romról be­mutatóval egybekötött kiállítás nyílt hétfőn délután a Fókusz könyváruházban, melyen kulturális, tudományos és művészeti CD-k tekinthetők meg­­ november 22-ig Fotó: Horváth Katalin Perben az állammal A Legfelsőbb Bíróságon folytatódik az a per, amelyet egy jótékonysági célokat szolgáló ala­pítvány kényszerű megszűnése okán indított a magyar állam ellen Földes Nagyközség Ön­kormányzata. A település a több mint fél év­százada elmaradó alapítványi juttatások tel­jes összege helyett csupán 60 millió forintra tart igényt. A nem mindennapi ügyről szer­dai lapunkban lehet riportot olvasni.­­­­. . .............................................................................. Miért nem megy a végállomásig? Újabban szombaton és vasárnap a Debrecen- Józsáról érkező autóbuszok miért csak a Do­­berdó utcáig, nem pedig a Segner téri végál­lomásig közlekednek? - tette fel a kérdést egyik olvasónk. A választ Balogh Gyulától, a Hajdú Volán Rt. forgalmi és koordinációs osztályvezetőjétől kaptuk.­­ A józsai autóbuszjáratok útvonalának szabad- és munkaszüneti napokon történő megváltoztatására egy korábbi, utasszám­lálási adatokra alapozott forgalomszerve­zési változás kapcsán került sor. Ennek meg­felelően a 34A, a 35A és a 36A jelzésű autó­buszok a fent említett napokon, vagyis hét végén a Doberdó utcáig, mint belső végál­lomásig közlekednek, ahol további hat autóbuszvonal járataira van átszállási lehe­tőség. Acéltüskékkel zúzza, tömöríti a hulladékot Debrecen (HBN - SZ. K.) - A la­za hulladék sűrűsége köbméte­renként legfeljebb kétszáz kilo­gramm, ám a korszerűen művelt telepen ugyanilyen térfogaton több mint ezer kilogramm fér el. Ha tehát a hulladékot nem tömö­rítenék, a tervezett 40-50 év he­lyett 10 év alatt betelne az erre használható felület - mondta Ányos József, az AKSD Kft. ügy­vezető­ igazgatója a november 17-i sajtótájékoztatón, amikor be­mutatta a cég legújabb, igen kor­szerű kompaktorát. Az AKSD az első - felújított - kompaktort 1992-ben, a követke­zőt 1994-ben vásárolta. Akkor döntöttek úgy, hogy ezentúl folya­matosan üzemben tartanak egy új, nagy hatékonyságú és egy kisegí­tő gépet. A legutóbbi közbeszerzési pá­lyázatukra négy géptípusra hét ajánlat érkezett. Közülük válasz­tották ki a Kuhn Kft. által forgal­mazott Komatsu-Hanomag gépet. A 29 tonna önsúlyú jármű két el­ső kerekén együttvéve 144, hátsó kerekein 120 mangánacél tüske zúzza, illetve tömöríti a hulla­dékot. A kompaktort 194 kilowatt tel­jesítményű, turbófeltöltős motor hajtja meg. A németországi - ja­pán tulajdonú - gyárban készített új Hanomagot az AKSD csaknem 50 millió forintért vásárolta. Pár nappal ezelőtt Győrbe, a követke­ző napokban pedig Szombathely­re kerül Hanomag-kompaktor - tudtuk meg Csorba Gábortól, a forgalmazó cég ügyvezető igazga­tójától. A bemutatón működés közben próbálhatta ki a járművet a Napló munkatársa, és tapasztal­hatta: a légkondicionált vezetőfül­ke ülése a gépkezelő méreteinek megfelelően állítható, a műszerek kezelhetősége nem bonyolultabb és nem nehezebb, mint bármely, modern személyautóé. A tolatásban dolgozó gép a balesetek megelőzésére éles, sípo­ló hangot ad. A naponta nyolcórás műszakban dolgozó gép acéltüskéi kopnak ugyan, de cserélhetők Fotó: Horváth Katalin „Édes jubileum” az Aranybikában Debrecen (HBN - K. E. R.) - „Ne a tömegmunkára, hanem a sajá­tosan szép, egyéni alkotásokra tö­rekedjünk, hiszen igény van a művészi alkotásokra a cukrászat­ban is" - hangzott el azon az ünnepségen, melyet „Édes jubi­leum" címmel a 180 éves debre­ceni cukrászatra emlékezve tar­tottak hétfőn a Grand Hotel Aranybika Bartók Termében. A XX. gasztronómiai parádé ke­retében tartott ünnepségen a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség keleti régiójának cuk­rász szekciója emlékezett meg a szakma debreceni elindulásáról és fejlődése történetének 180 évé­ről, kiemelve a hagyományok megőrzését és az oktatás jelentő­ségét. Az emlékünnepség keretében cukrászati és hidegkonyhai készít­ményekből bemutatót, a felszolgá­ló tanulók részére pedig terítési versenyt rendeztek. A terített asz­talokat, étel- és cukrászati remeke­ket szakmai zsűri értékelte. A ver­senyen a debreceni iskolák cuk­rásztanulói mellett vásárosnamé­­nyi és nyíregyházi tanulók mérték össze szakmai tudásukat. Látványos és finom... Fotó: Horváth Katalin Támadás turisták ellen Luxor: Az egyiptomi Luxorban ismeretlen fegyveresek hétfőn reggel tüzet nyitottak egy külföldieket szállító turistabuszra. Rendőrségi források tájékoztatása szerint tűzharc bontakozott ki a támadók és a biztonsági erők között .A 74 halálos áldozatot követelő merényletről a 2. oldalon számolunk be.) Fotó: AP Terjeszkedik a Nutricia Debrecen (HBN - P. A.)­­ A Nut­ricia Dairy and Drinks vállalatcso­port (melynek tagja a debreceni Hajdútej Részvénytársaság is) szerződést kötött a Zalka Tej Rt. 98 százalékos részvénycsomagjá­nak a megvásárlására - tájékoztat­ta a Naplót Kiss Pál István ügyve­zető igazgató. A Nutricia Dairy and Drinks csoport - tej- és italtermékek ter­melésére és értékesítésére - né­hány hónappal ezelőtt jött létre a Royal Nutricia anyavállalaton be­lül. A vállalatcsoport érdekeltsé­gébe tartozik a Hajdútej Rt. és a Sárréti Rt., amelyeknek a tevé­kenységét (az elképzelések sze­rint) megfelelően egészíti majd ki a Zalka Tej Rt. portfoliója. A Zalka Tej Rt. mintegy 2,5 mil­liárd forint éves árbevételű tej­ipari vállalat, amely termékeit két üzemben - Orosházán és Nagy­­bánhegyesen - gyártja, a cég 250 embernek ad munkát. Egy hektáron helyenként ötezer pocok is van Petneházi Attila Debrecen (HBN)­­ „Az Alföldön tapasztalható mezeipocok-invázió hamarosan önmagától befejeződik, ugyanis az állatvilágban előfordu­ló demográfiai hullámhegy után tízezrével pusztulnak majd el ezek a kártevők" - állítja Bakó Botond, a Gödöllői Agrártudományi Egye­tem állattani, ökológiai tanszéké­nek munkatársa. A Napló értesülé­sei szerint Hajdú-Biharban is van olyan fokozottan fertőzött terület, ahol a szakemberek az egyedsűrű­­séget hektáronként mintegy ötezer darabra teszik. Egyetemi kutatók és gyakorló növényvédelmi szakemberek egyetértenek abban, hogy az idei száraz nyári időjárás kedvezett az egyébként is rendkívül szapora - évente többször fialó - rágcsálók­nak. Az elmúlt hónapokban a po­cokinvázió országosan milliárdos károkat okozott a mezőgazdaság­nak. Bakó Botond szerint e kelle­metlenségeknek hamarosan vége, mivel fogytán a tápláléka a túlsza­­porodás miatti stressz következté­ben egyébként is legyengült álla­toknak. „Hajdú-Bihar egyes területein nagymértékben elszaporodott a mezeipocok-állomány. A kalászo­sok betakarítása után a szárazság miatt sok gazdálkodó nem tudta a talajmunkákat idejében elvégez­ni, életteret adva ezáltal a rágcsá­lóknak" - válaszolta a Napló ér­deklődésére Dienes Gyula, a Haj­dú-Bihar Megyei Növény-egész­ségügyi és Talajvédelmi Állomás igazgatója. A szakember ismeretei szerint megyénkben csupán mintegy 1000 hektáron alkalmazzák a védeke­zés valamely módját a termelők, noha a jelenség ennél jóval na­gyobb területen kívánná meg az intézkedést. Dienes Gyula szerint fennáll a veszélye annak, hogy az őszi ka­lászosok kelése után a pockok át­vonulnak ezekbe a táblákba, és je­lentős károkat okoznak a zsenge hajtásokban. Mint ahogy számottevő a kár­tétel sok lucernásban is. Az állo­más munkatársainak tudomá­suk van olyan konyári lucerna táb­láról, ahol a mezeipocok-sűrűség hektáronként akár ötezer darab is lehet. „Az állat szaporaságára jel­lemző, hogy egy-egy anya évente több száz utódot is a világra hoz­hat" - tudtuk meg a szakember­től.

Next