Hajdú-Bihari Napló, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-17 / 268. szám

1997. NOVEMBER 17., HÉTFŐ KULTÚRA Az erdő csodái Nyeremények 200 ezerért a holnap kezdődő játékon Holnap, kedden indul és öt héten át tart a Nyírerdő és a Napló kétszázezer forint össznyereményű közös játéka Az erdő csodái címmel. A játék kérdéseivel minden héten kedden jelentkezünk a kulturális rovatban. A játékosok fordulónként három kérdést kapnak, két irodalmit s egy zeneit vagy képzőművészetit. A válaszokat minden alkalommal péntekig kell eljuttatni postán (vagy saját kezűleg bedobni a postaládába) a Napló címére. A játékban az előfizetők, illetve azok vehetnek részt, akik az aznapi Naplót megvásárolják, mert a választ kizárólag a lapból kivágott cetlin fogadják el. A következő héten a versenyzők megtudják a helyes válaszokat is. Az első három díjra (50,30,20 ezer forint) csak azok pályázhatnak, akik minden fordulóban helyes megfejtést adtak. A negyedik díj jutalma egy lovaskocsis erdőjárással egybekötött hétvége a gúti vadászházban két személy részére. Ötödik díj a Nyírerdő Rt. fafeldolgozójában készült kerti virágzál. A hatodikra-tizedikre kihúzott szerencsés játékosok méhviasz pecséttel ellátott mézeskorsókat kapnak akácmézzel töltve. (A nyeremények értéke és összege bruttóban értendő.) A sorsolás '97. december 22-én, hétfőn délután két órakor kezdődik a Napló székházában közjegyző jelenlétében. Az értelmiség társadalomtörténete A magyar értelmiség kialakulásának és történetének igen fontos, 1914-ig tartó szakaszának elemző-értelmező bemutatása, a társadalmi mobilitás tükrében is vizsgált, jellemző tendenciákat multidiszciplináris megközelítéssel közvetítő munka Mazsu János történésznek a napokban angol nyelven megjelent, New Yorkban kiadott, a Columbia University Press felkérésére írt könyve, amely a szerző tájékoztatása szerint magyarul is hamarosan napvilágot lát az Osiris Kiadónál. Az 1825 és 1914 közötti időszakot a magyar értelmiség fejlődésének szempontjából Mazsu János hat fejezetben vizsgálja, kitérve annak legfontosabb társadalmi gyökereire, karakterjegyeire, az értelmiség növekedésére, a dualizmus korának társadalmi együtthatásaira, nem feledve a debreceni szerepet sem. Az értelmiség kialakulásának problémáit a történelmi-társadalmi előzmények számbavételét követően a magyar polgárosodás tendenciáival párhuzamosan mutatja be. Az értelmiség, amely réteg hajlamos egyfajta (ön)mitizálásra is, minden korszakban fontos célpontot és fegyvert jelentett a hatalom számára - metaforikus értékűek lehetnek egyben a hatalom részéről megnyilvánuló kisajátító törekvések. A társadalmi mozgások közepette betöltött szerep tovább értelmezhető a bemutatott életmód- és értékrendbeli sajátosságok révén. A tudományos kutatásokat is jól segítő tanulmány igen gazdag táblázatos, diagramosgrafikonos (közel száz egységet tartalmazó) példatárral segíti a felhasználást. (János Mazsu: The Social History of the Hungarian Intelligentsia, 1825-1914 - Columbia University Press, New York, 1997.) A Feszty-körkép egy órán át nézhető Ópusztaszer (MTI) Az eddigi fél óra helyett egy órán át szemlélhetik a látogatók december 1-jétől a Feszty-körképet. Ezzel az érdeklődők régi óhaját teljesíti az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark vezetése, hiszen a 30 perc alatt a nagy létszámú - 80-100 látogatóból álló - csoportok nem vehették igazán szemügyre a 15x120 méteres panorámakép részleteit, több mint kétezer figuráját. Megváltoztak a körkép belépőinek előjegyzéseit fogadó telefonszámok is. Az új számok: 62/275-257,275-133 és 62/275-055. A téli hónapokra bezárták a szabadtéri néprajzi múzeum kiállítóházait, de a körkép épületében a régészeti és képzőművészeti kiállítások télen is kínálnak látnivalót. Ugyancsak megtekinthető a park idei újdonsága, a középkori öntőforma alapján újraöntött bronzharang, amelynek darabjaira a monostori ásatáson bukkantak a régészek. Néhány hónapig viszont nem látható az Árpád-emlékmű tetején Árpád vezér szobra, mert a puha mészkőből készült alkotást annyira megviselte már az időjárás, hogy raktárba kellett tenni. Helyére várhatóan tavasszal kerül majd az eredeti szobor kemény mészkőből faragott mása. Simor Ottó (középen) kormányzóként is ellenállhatatlan Jacobi Victor Sybill című operettjében, amelynek debreceni bemutatójáról november 14-én, pénteken közöltünk kritikát a 15. oldalon. A cikkhez mellékelt fotó és képaláírása nem egyezett - a hibát ezúton korrigáljuk. Olvasóinktól és az érintettektől elnézést kérünk Fotó: Iklódy János A szlovákok is elolvashatják Debrecen, Dunaszerdahely (HBN) Nem kis merészség kellett ahhoz, hogy a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Könyvkiadó szlovákul megjelentesse Ujváry Zoltán könyvét, a Szülőföldön hontalanul című szociográfiai munkát, amelyet a szerző és a kiadó a Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajzi tanszékén mutatott be november 14-én, pénteken. A debreceni néprajzkutató könyve immár négyszer látott napvilágot, a mostanit megelőzőn kétszer magyarul, egyszer pedig, 1994-ben - a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének köszönhetően - csehül. A sajtó is szólt róla, hogy a cseh parlamentben bizonyos nacionalista erők kifogásolták a mű megjelentetését s tagadták a£ abban leírtak valódiságát. A mű olvastán az olvasók képet kaphatnak a második világháború után a Szlovákia területéről deportált magyarság ínséges sorsáról. A magyarokat marhavagonokban az ugyancsak kitelepített németek lakhelyére vitték, a Szudéta-vidékre, hogy ott bennük mint rabszolgák között válogassanak a gazdák, ki milyen munkára lesz alkalmas, megnézték izomzatukat, tán még a fogazatukat is. A művet Galina Sándorová ültette át szlovákra, a könyv borítóját Szilágyi Imre grafikusművész tervezte. A kiadó vezetője, Hodossy Gyula elmondta: a szlovák ellenzéki lapok megígérték, hogy írnak a könyvről, ők pedig igyekszenek eljuttatni a lehetséges vásárlókhoz a legkissebb faluba is. A Szülőföldön hontalanul szlovák kiadása Napló-reprodukció HANGVERSENY Kodály zsenijét idézték Kocsis Gábor A budapesti Zeneakadémia adott helyet annak a hangversenynek, amelyen Kodály Zoltánra emlékeztek a jelenlévők, születésének 115., halálának 30. évfordulóján. A november 10-én 16 órára meghirdetett koncert kezdetére teljesen megtelt a nézőtér. Elsőként Borsány György VI. kerületi polgármester emlékezett a kompozítorra, aki emellett még népművelő, zenetudós, népzenekutató és pedagógus is volt. Kiemelte a VI. kerületnek Kodály életében betöltött szerepét, hogy lakása, (a Köröndön), iskolája (a régi Zeneakadémia Vörösmarty úti épülete, ahol 1901—1905-ig tanult), és munkahelye (a Zeneakadémia 1907-ben megnyílt Liszt Ferenc téri épülete) egyaránt Terézvárosban található. A koncert első műve a Mátrai képek című kórusmű volt. A műsorvezetőtől megtudtuk, hogy Vidróczki Marci (1823-73), a Mátra-vidéki betyár születésének 1009. évfordulóján készült el a mű, amelynek népdalanyagát is Kodály gyűjtötte a mátrai falvakban. A kórusművet a debreceni Kodály Kórus (karnagy: Szűcs Lajos) és a kecskeméti Pedagóguskórus (karigazgató: Erdei Péter) egyesített kórusa adta elő Erdei Péter vezényletével. A tiszta intonáció és a szépen megformált kórusszólamok a karnagy munkáját dicsérik. Lendületesen, ízléses előadásban hangzott el az öt részből álló népdalfeldolgozás. Erdei Péter végig kézben tartotta az előadást, bár merev és túlzottan határozott mozdulatai nem szolgálták a hajlékony és kifejező éneklést. Ennek ellenére megérintetten tagolta a művet, s bár az első rész hajszoltsága indokolatlannak tűnt, a darab vége tempóban és karakterben is hatásosra sikerült. A következő műsorszám a Marosszéki táncok első, zongorára írt verziója volt, amelyből később Kodály - a nagy sikerre való tekintettel - a zenekari változatot is elkészítette. A bevezető ismertetés kitért az ősbemutató körülményeire, Kentner Lajos zongoraművész és Kodály kapcsolatára. A zongoránál most Fellegi Ádám ült, aki a Hungaroton Classicnál CD-re vette Kodály összes zongoraművét. Vasárnap délutáni játéka igen egyhangú volt, s a verbunkos nemes tartását sem sikerült hűen visszaadnia. A szünet előtti utolsó számként népdalfeldolgozások hangzottak el Kodály 1924 és 1932 között kiadott 10 darab füzetéből. Az 54 ballada- és népdalfeldolgozás közül öt hangzott el az emlékhangversenyen, amelyeket Klézli János adott elő Hajdú Roland zongorakíséretével. Különösen szépen szóltak az Ifjúság mint sólyommadár és az El kéne indulni című népdalok, s igen megható volt az utolsó dal, az Öreg vagyok című is. A szünet után Koncz Gábor Kossuth-díjas színművész mondta el Keresztúri Dezső Levéltöredék - Kodály halálakor című versét, majd a Budavári Te Deum zárta a hangversenyt. A Debreceni filharmonikus zenekart, a debreceni Kodály Kórust és a kecskeméti Pedagóguskórust Erdei Péter vezényelte, szólót énekelt Fodor Beatrix (szoprán), Simon Krisztina (alt), Fekete Attila (tenor) és Klézli János (basszus). Az oratórikus mű méltó befejezése volt a Kodály életművére emlékező koncertnek, amely a szűk keretek között ügyesen próbálta meg felvillantani a zeneszerző életének néhány fontos pillanatát, s informatív volta mellett műfajilag és népszerűségben is változatosságra törekedett. A hangverseny után Kodályné Péczeli Sarolta lépett színpadra, s vehetett át virágcsokrot Borsány Györgytől, aki ezzel köszönte meg a fővédnökséget a zeneszerző özvegyének. TV-NOTESZ A szerelmes rendőrtiszt Boda István Tévészenzációink kifogyhatatlanok. Van bennük dráma és aggodalom, együttérzés és indulat, s olykor a humort sem nélkülözik. Kicsit feketén, kicsit abszurdan, ám a tanulság beszél ki belőlük leginkább. . Mint abból a „kriminálisból" is, amelyik a „szerelmes rendőrtiszt esete" címmel vonul majd be a bűnügyi krónikába. Sikeres regény lehetne belőle. A rendőrtiszt érzéki élményhez szeretett volna jutni a beosztása által. Történt, hogy egy ismerősét - nem ismerősét? - előzetes letartóztatásba helyezték. Esetleg gyanúsítottként előállították. Mindegy, ám a szabadságában korlátozott honpolgár fiatal, mutatós feleséggel bír. S ez szemet szúrt a nyomozásban közreműködő főhősnek. Üzent a menyecskének, s finoman körülírta, hogy neki hivatali lehetősége, hogy a férj ügyében így-úgy dönthessen. Ő - hangsúlyozta - azt a variációt szeretné, amely előnyös a fogdát élvezőnek. Az asszonyka köszönte, igazán meg van hatódva, de semmi jelét nem adta annak, hogy ért a célzásból. Mire a rendőr kerekperec, hogy nem addig az Ára van a közreműködésnek. Testreszabottan. (Ezt hívják szexuális zsarolásnak.) Az asszonyka kért egy kis gondolkodási időt. Megkapta. Elment a pákosztos feletteseihez. Azok aztán kiokosították. Vagyis: egyezzék bele, hívja fel a lakására s a többit bízza rájuk. Úgy tett. A „fegyveres" Rómeó meg is érkezett, s még annak a kérésnek is eleget tett, hogy az aktus előtt fürödjék meg. Ment, jókedvében habosra verte a tusfürdőt. A kollegák be, ő meg ott ült talpig ádámkosztümben - kiazsúrozva a habfehér pampuccal. S hogy mégse legyen meztelen, tettek rá egy bilincset. Van úgy, hogy a hóhért akasztják. Az se semmi, ahogyan a televíziónkban nap mint nap megjelenik Pándy András. Minden magyar csatorna olyan féltékenyen csap le rá, mintha az ő kizárólagos esélye volna az „első kéz". Nemzeti előjogként könyvelik el a „brüsszeli rémet" - már ez a kifejezés is elhangzott -, s mindig új részletekkel tudják gazdagítani, az amúgy nagyon is megrendítő szenzációt. Itthon már megtalálták azt a hölgyet is, akivel úgyszólván személyes kézfogó is történt, s néhány évig ott élt mellette, aztán hazatérvén megmaradtak a meghitt levélváltások is. Most ezeket grafologizálják, s a feltételezett bűnösnek mindenféle ferde és negatív jellemtulajdonságait sejtik a betűk szövetnekéből. Nyilatkozott őnagysága is, aki pedagógus, s ahogy elnéztem tömör izomzatát, Pándynak kétszer is meg kellett volna gondolnia, ha egyszer is hozzá akar nyúlni. Ő meg is úszta ép bőrrel, ám utólag már csak a szoros közelség okán sok érdekes részlettel tud szolgálni. A lényeghez persze sem az itthoni, sem a belgiumi közlések garmadái által nem jutunk közelebb, a túlhajtott médiaéhség láttán azonban kezd visszájára fordulni a dolog. Lassan szánalom költözik a szívünkbe, s hovatovább megfészkel bennünk a gyanú: s mi van, ha az egészből egy szó sem igaz? Mintha az egész Pándy-ügyből hiányoznék az ártatlanság vélelme. A hírszolgálat eleve prejudikál. Nem úgy a mi kis sajátos össznépi viharunk, amely „Kuncze kontra Kosa" fedőnév alatt marad emlékezetes. Volt abban valami döbbenetes, ahogyan az izmos, feketébe öltözött huszonéves unokák rárontottak a nagyszülőkre, s jogszerűen elmagyarázták, hogy mi is az a magyarok istene. Úgy kell nekik - mert nem ülnek otthon a seggükön, mondta a belügyminiszter, csak hát ezt ő a maga hajlékony szellemességével és legendás stílusiróniájával árnyaltabban fejezte ki, mindenesetre a lényeg ez volt. S utólag se nagyon ugráljanak - tette hozzá -, inkább tiszteljék a törvényt. A szemtelen, vén, taknyosai, hogy a magam értelmezése szerint szinkronizáljam a szavait. Ami így a tévé nyilvánossága előtt belügyi érvként jól hangzik, ám ha miniszterelnök-jelölti kortesbeszédként fogom fel, húz maga mögött némi árnyékot. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 19 „Mentek a műkedvelők” Vass Márta ilyenkor, ősszel hamar esteledik, s a sok évtizedes távolságból felbukkannak az emlékek az ötezer lelkes faluról, ahol soha nem unatkozott senki, kicsinek, nagynak megvolt a munkája és szórakozása. Civilszervezetet senki nem ismert, létezett azonban nőegylet, polgári olvasókör, katolikus leány- és legényegylet, protestáns otthon, s még az állami iskolának is volt egy ifjúsági egylete. Szinte mindnek volt könyvtára, a legnagyobb és legjobb az olvasóköré, melyet még a múlt század végén hoztak létre, felbuzdulva Greguss Ágost vallás- és közoktatásügyi miniszter kezdeményezésén. Az élénk társadalmi élet titka valószínűleg abban rejlett, hogy szívesen megy oda az ember, ahol jól érzi magát, ahol az egyszerű tagot is „valakinek" tartják, jókat lehet trécselni, vitatkozni. A „jó itt lenni, kellemes ezt csinálni" érzése még inkább érvényesült a műkedvelő fiatalokban, hiszen kimondottan szórakozásban volt részük az előadásokra készülődve. Ezeken az összejöveteleken barátságok, szerelmek szövődtek viccelődés, csipkelődés, olykor veszekedés közben. A szereposztás kevés konfliktust okozott, mintha mindenki tiszában lett volna tehetségével, a kis szerepeknek is becsületük volt, különösen a hálásakénak. S ilyen mindig akadt a háromfelvonásos darabokban vagy a fergeteges kabaréjelenetekben, akár Nóti, akár Vadnai mester jóvoltából. A lényeg a próbák hangulatában és a fellépés sikerében rejlett. A falu két - vendéglőnek nevezett - kocsmája egyikében tartott előadáson a tapsok közepette meghajolni a közönség előtt boldog mosollyal. A szereposztás persze mindig izgalmat jelentett, leginkább a főszerepek várományosainak, akkor is, ha tudta az ember, hogy ő kapja meg. S ez így volt a műkedvelő berkekben mindenütt, még akkor is, ha volt egy-két személy, aki itt is, ott is szerepelt. A szerepkiírás sem tűnt robotnak, hisz utána már az olvasópróba következett a szokásos ugratással, huncutkodással. Szinte észrevétlenül jött el a rendes próbák ideje, mikor mindenki tudta már a maga szerepét. A különösen jófejűek addigra az egész darabot fújták kívülről, hallomásból megtanulták. S fokozatosan bontakozott ki az élvezet, ami a színpadi élet varázsában rejlik. Átváltozni másvalakivé, egy másik életben venni részt. „A vén gazember" öreg tiszttartójának lenni, vagy nyalka unokájának, máskor a népszínmű hangulatát hozni. Ahány szerep, ki-ki annyiféle ember lehetett e csodás álomvilágban, mely mégis valóság volt a falu fiatalságának. Nem is volt, ami visszatartott volna, nem lehetett olyan rossz idő vagy bármi, ami gátolta volna estefelé az indulást. Zuhoghatott az eső, szakadhatott a hó, a kisebb-nagyobb viharlámpák kigyúltak, s a sok fénylő pont emebben és amabban az utcában is jelezte a fiúk és lányok útját. Az elmaradhatatlan csevegéssel, nevetéssel együtt. Mentek a műkedvelők, menniük kellett, ezt még némely zord szülő is belátta, ha nem akarta, hogy úgy szökjön el a gyermeke. Hagyta hát inkább... így volt, rég volt, de akkor is igaz, hogy az egész műkedvelőzés lényege és paradoxona is egyben, hogy a mások szórakoztatására készülők, maguk szórakoztak legjobban és sokáig. A kezdettől az utolsó függönylehúzásig. A siker, a taps „csak" megkoronázta ezt.