Hajdú-Bihari Napló, 2001. április (58. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-02 / 77. szám

­. oldal _______________| • Repülőgép-baleset. A kínai partoknál vasárnap összeütközött egy amerikai fel­derítő repülőgép és egy kínai vadászgép, aminek következtében a kínai gép lezu­hant és az amerikai kényszerleszállást haj­tott végre. A kínai tájékoztatás szerint az amerikai gép a felelős a balesetért. A kínai gép legénységét tegnap délután még keresték, s az amerikaiakkal sem si­került kapcsolatot létesíteni a kényszerle­szállás óta. • Béketerv-kudarc. Ariel Saron izraeli kor­mányfő elvetette azt az egyiptomi-jordá­­niai béketervet, amelynek célja az izrae­li-palesztin erőszakos cselekmények csök­kentése és a béketárgyalások újrakezdé­se. A palesztinok közvetítésével átadott javaslat kilátásba helyezi az együttműkö­dést a biztonsági kérdésekben, az izraeli csapatok visszavonását a Jordán folyó nyu­gati partjáról és a tárgyalások újrakezdé­sét a végleges rendezés érdekében. Elnöki baleset • Közlekedé­­ si balesetet szenvedett vasárnap délben Helmeczy László, a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Közgyűlés elnöke Baktaló­­rántháza közelében. Kocsija egy másik autóval ütközött össze, s­ mindkét jármű az utat keresztező csatornába csúszott. Az elnök (fotónkon középen), csak könnyebb sérüléseket szenvedett Fotó: Balázs Attila A dalai láma Tajvanon Tajpej (MTI) - képviselők, vallási veze­tők köszöntötték szombaton a Tajvanra ér­kezett, Nobel-békedíjas dalai lámát. Az emigrációban élő tibeti vallási ve­zető üdvözlésére ugyan nem jelentek meg a legfelsőbb tajvani vezetők, de Csen Suj­­pien elnökkel tárgyalásokat iktattak be a programba. A hivatalos kínai pártlap, a Zsenmin Zsipao máris hangoztatta, hogy szakadárok találkozóján a dalai láma és tajvani vendéglátói összejátszanak annak érdekében, hogy Tibetet és Tajvant elsza­kítsák a szárazföldi Kínától. A láma előadásokat tart és már 30 000 jegyet adtak el rájuk, darabonként 1000 tajvani dollárért. A dalai lámát ezért is bí­rálták, de kritika érte azért is, mert szent­életű ember létére elfogadja, hogy napi 41 ezer tajvani dollárt fizessenek számá­ra egy szálloda elnöki lakosztályáért. HAJDÚ* BIHARI MT -----NAPli Főszerkesztő: Porcsin Zsolt (porcsin@inform.hu). Szerkesztők: Barna Attila (barna.attila@inform.hu) - lapszerkesztő Petneházi Attila (petnehazi@inform.hu) - gazdaság Pozderka Judit (pozderka@inform.hu) - kultúra Szabó Katalin (szabo.katalin@inform.hu) - társadalom T. Szűcs József (tszucs@inform.hu) - lapszerkesztő Tóth Csaba Zsolt (toth.csaba@inform.hu) - sport Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Szerkesztőségi telefon: 525-400, szerkesztőségi telefax: 525-401. E-mail - szerk.: naplo@inform.hu­­ hird.: naplohird@inform.hu Hírügynökségek: MTI, EPA. Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Hirdetési telefon: 525-400/301, hirdetési telefax: 525-403. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Porcsin Zsolt. Hirdetési vezető: Mangu Krisztina. Terjesztési vezető: Mészáros Tibor, telefon: 06 (20) 9-589-930; marketing: Lipcsei László, telefon: 06 (20) 9-589-935. I­­ Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 06 (80) 304-304. Árusításban terjeszti az Inform Média Kft., telefax: 525-406. Előfizethető az Inform Média Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az Inform Média Kft. Bank Austria Creditanstaltnál vezetett 10911004-00000002-01580060 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadóban. Az előfizetés díja: egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint, fél évre 4990 forint, egy évre 9790 forint. Kérjük előfizetőinket, hogy esetleges lemondási szándékukat 30 nappal korábban, írásban jelezzék. Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton: 49 forint, pénteken a TV Plusszal 55 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László Telefon: 526-626. Index: 25 627. ISSN 0133-1051 NAJOU-N­HAN­ I gr­ú­z Iilflil SZU­RDZSfl 2001. április 2., hétfő Slobodan Milosevic vizsgálati fogságban A volt jugoszláv elnököt egyelőre nem adják ki a Hágai Nemzetközi Törvényszéknek Belgrád (MTI)­­ Slobodan Milosevic volt jugoszláv el­nök vasárnap hajnali fél öt körül - mintegy hétórás tár­gyalássorozatot követően - önként megadta magát a villáját szombaton szó sze­rint is megostromló hatósá­goknak. Milosevic péntek délutántól kezdve két napon át nem volt hajlandó átvenni a bírósági idé­zést, s szombaton többször is elutasította, hogy megadja ma­gát. Rezidenciáját egyébként szombaton hajnalban előállítása érdekében a rendőrség sikertele­nül támadta meg. Milosevic előállítása előtt egy ideig öngyil­kossággal fenyegetőzött, sőt kö­zölte, hogy előbb feleségét és lá­nyát is megöli. Később felfoghat­ta az ellenállás értelmetlenségét. Pártjának - a Szerbiai Szocialis­ta Pártnak - politikusai szerint Milosevic abban a tudatban egyezett bele őrizetbe vételébe, hogy az igazságügyi eljárás tisz­tázza ártatlanságát. Milosevicet vasárnap hajnal­ban a központi börtönbe szállí­tották és átadták a belgrádi kör­zeti bíróság vizsgálóbírájának. Milosevic az előállítás során nem tanúsított ellenállást, így kényszerítő intézkedésekre sem kerül sor. A rezidencia körül hajnalban öt lövés dördült el Ezeket Milosevic Marija nevű lá­nya adta le dühében, de a löve­dékek senkit sem találtak el. Vladan Batic szerb igazság­ügy-miniszter kizárta, hogy - legalábbis egyelőre - szóba jöhet­ne a Hágai Nemzetközi Törvény­szék által tavaly előtt koszovói háborús bűnökkel megvádolt po­litikus párhuzamos belgrádi-há­gai felelősségre vonása. A volt jugoszláv elnök letar­tóztatása széles körű nemzetkö­zi diplomáciai visszhangot vál­tott ki. - Slobodan Milosevic le­tartóztatásával a demokratikus jugoszláv vezetés megerősítette elkötelezettségét a jogállamiság és a demokrácia mellett - mond­ta többek között Horváth Gábor magyar külügyi szóvivő. A Hágai Nemzetközi Törvény­szék azt várja a jugoszláv ható­ságoktól, hogy még ebben az év­ben adják ki az általa emberi­ség elleni bűncselekmények miatt vád alá helyezett Slobodan Milosevic volt elnököt. Carla Del Ponte asszony, a volt Jugoszlá­viában elkövetett háborús bűn­ügyekben illetékes törvényszék főügyésze vasárnap pozitív jel­nek nevezte Milosevic őrizetbe vételét, amely szerinte meg fog­ja könnyíteni a volt elnök Há­gába szállítását. A jugoszláv kor­mány mindeddig nem ismerte el a hágai törvényszék joghatósá­gát a délszláv konfliktusokban elkövetett háborús és emberiség elleni bűncselekmények ügyé­ben. A belgrádi vizsgálóbíró vasár­nap délután Slobodan Milosevic harmincnapos vizsgálati fogsá­gát rendelte el. A volt elnököt egyelőre hivatalosan azzal vádol­ják, hogy hatalmával visszaélve költségvetési pénzeket használt fel saját meggazdagodására és pártja hatalmon tartására. A gyanú szerint 1994-től tavaly ok­tóberi bukásáig közel 2 milliárd dinár hazai és külföldi közpénzt sikkasztott el. Ez durván 100 mil­lió dollárnak felel meg a mai ár­folyamon. A volt jugoszláv elnök ártatlannak vallotta magát, ami­kor kihallgatták, egyetlen vád­pontban sem ismerte el bűnös­ségét. A szombat hajnali ostrom eredménytelen, de úgy tűnik, hatásos volt Fotó: EPA Elhunyt Záray Márta Budapest (MTI)­­ Életének 75. évében elhunyt Záray Márta. Az ismert táncdal­­énekesnő szombaton kora délután csendben elaludt. Záray Márta 1950 óta éne­kelt, férjével - az 1997-ben elhunyt Vámosi Jánossal - számos hazai és külföldi rádió-, illetve televíziófelvé­telt készítettek, bejárták a világot. Az énekesnő teme­tése szerdán lesz Tata­bányán. Csendben elaludt... Fotó: mti Felgyújtották a képviselő házát Nyíregyháza (KM - F. A. )­­ Szándékos gyújtogatás kö­vetkeztében vasárnap kiégett Nyíregyházán egy önkormányzati képviselő családi háza. A nagy erőkkel kivonuló tűz­oltók a lakás udvarán egy kerti székben összekötözve találták a lakás tulajdonosát, T. Gy. füg­getlen önkormányzati képviselőt, aki kényszerű fogságából nézte végig lakása pusztulását. A lát­szólag sértetlen képviselőt mi­után kiszabadították és levették róla benzinnel átitatott ruháját, megfigyelésre kórházba szállítot­ták. Onnan még a délelőtt folya­mán távozott. Röviddel a tűz keletkezését kö­vetően a helyszínen megtudtuk, hogy a szomszédokat álmukból egy hatalmas pukkanás ébresz­tette. Mire kirohantak az utcára, a lakás már lángokban állt. Csu­pán annyit tudtak tenni, hogy azonnal értesítették a tűzoltókat, akik a kiérkezésüket követően pillanatok alatt megfékezték a feltörő lángokat, így a szomszé­dos házban nem keletkezett kár. A képviselő háza viszont belül, a berendezéssel együtt szinte tel­jesen kiégett, de nem sok maradt a tetőszerkezetből sem. A kár több millió forint. A hátramaradt nyomokból ar­ra lehet következtetni, hogy ben­zinnel, esetleg gázolajjal vagy va­lami más gyúlékony folyadékkal belocsolták a lakás belsejét, majd meggyújtották. A sértett rendőrségi meghall­gatása során elmondta: egyedül tartózkodott a házban, amikor hajnali három óra körül két is­meretlen személy fekete álarc­ban berontott és a falhoz szorí­tották. Előbb kutatást végeztek, majd gyúlékony folyadékot lo­csoltak szét a helyiségekben. Utána kiterelték a hátsó udvar­ba, ahol a lábát összekötözték, száját leragasztották. Leültették egy kerti székbe és kezébe tettek egy kosarat, amiben egy alufó­liába csomagolt hengeres tárgy volt, ráírva, hogy bomba és nem áprilisi tréfa. (Később kiderült, hogy egy ártalmatlan üres dezo­­doros flakon volt becsomagolva.) A megyei rendőr-főkaptányság vizsgálja a gyújtogatás okát és nagy erőkkel keresi a tetteseket. Nem sok minden maradt épen Fotó: Balázs Attila Torgyán még várat magára Gyöngyöstarján (MTI)­­ Gyi­­móthy Géza elmondása szerint a Független Kisgazdapárt országos elnökségének tagjai a mielőbbi felgyógyulás és a beteg nyugal­mának biztosítása érdekében ed­dig nem jártak Torgyán József­nél a kórházban, ő azonban hét­főn meglátogatja a pártelnököt. A parlament alelnöke, akit az FKGP elnöksége felhatalmazott, hogy Torgyán József felépüléséig politikai kérdésekben nyilatkoz­zon a vezető testület nevében, a Gyöngyöstarjáni hegyközség Nyitott pincék elnevezésű ren­dezvényén nyilatkozott újság­íróknak szombaton. A politikus minden alapot nélkülözőnek ne­vezte­ azokat a híreszteléseket, miszerint az FKGP elnöke le­mondani készül posztjáról. - Hála istennek tudjuk, hogy erős szervezete van, és túl lesz ezen a dolgon, várjuk vissza, hogy jöjjön az elnökségbe és a párt élére - mondta Gyimóthy Géza. Arra a kérdésre válaszol­va, hogy mikorra várható Tor­gyán József felgyógyulása, az FKGP-alelnök úgy fogalmazott, hogy ezzel kapcsolatban még Torgyánné Cseh Mária sem tud mit mondani. Pokorni Zoltán az elnökjelölt Budapest (M­P­I)­­ A tiszai árvíz­zel és a párt májusban esedékes XIII. kongresszusával foglalko­zott a Fidesz Magyar Polgári Párt Országos Választmánya szombati budapesti tanácskozá­sán. A választmány elnöksége Pokorni Zoltánt jelölte a Fidesz elnökévé, aki a jelölést elfogad­ta. Kontrát Károly, a Belügymi­nisztérium politikai államtitká­ra a választmányi ülésen hang­súlyozta: minden esély megvan arra, hogy az újjáépítés eredmé­nyeként 2001. augusztus 31-ig a károsultaknak tető kerül a fejük fölé. Kormányfőj­elöltet keresnek Budapest (MTI)­­ Az MSZP országos választmánya arra kéri az elnökséget, hogy június 30-ig hívja össze a párt következő kongresszusának első ülését. Ennek napirendjén a mi­niszterelnök-jelölt megválasz­tása és a választási program fő irányainak megvitatása, il­letve a programtervezet nyil­vános vitára bocsátása szere­pel. A kongresszus második ülé­se - amelyet várhatóan még ez év vége előtt megtartanak - véglegesíti majd a választá­si programot és dönt az orszá­gos lista összeállításáról. Nem kizárt, hogy a kongresszus el­ső fordulójára már május má­sodik felében sor kerülhet. A választmány felkérte az elnök­séget, hogy április közepéig előkészítő beszélgetések során alakítsa ki a számba vehető miniszterelnök-jelöltek körét, tisztázza szándékukat és sze­repvállalási készségüket. A választmány április közepén soron kívüli ülésen tárgyalja majd meg az elnökség javas­latát a kormányfőj­elölt kivá­lasztásának elveire, valamint konzultál a lehetséges minisz­terelnök-jelöltekkel az elkép­zeléseikről, illetve a párttes­tületekkel a tervezett együtt­működési szándékukról. Az MTI információi szerint a választmányi ülésen Juhász­­né Lévai Katalin képviselő, Hajdú-Bihar megyei elnök rossz döntésnek nevezte, hogy az MSZP nem a tavaly novem­beri kongresszusán választot­ta meg kormányfőjelöltjét. Ko­vács László visszautasította a bírálatot, és rámutatott arra: akkor még nem voltak olyan helyzetben, hogy ilyesmiről jó döntést hozhattak volna.

Next