Hajdú-Bihari Napló, 2003. május (60. évfolyam, 101-125. szám)

2003-05-02 / 101. szám

2003. május 2., péntek RÖVIDEN 0 Városnap. Hagyományosan május else­jén, a település önállóvá válásának évfor­dulóján ünnepli a város napját Téglás. A vál­tozatos programokon mintegy hatezer em­ber szórakozott csütörtökön a településen. 0 Kigyulladt. A veszélyes üzemnek számí­tó ralikrossz szerelmesei saját felelősségük­re tartottak ügyességi bemutatót Tépén, s a tűzoltóbemutatóra érkezett berettyóújfa­­luiaknak rögtön akadt is tennivalójuk. Egy Zsiguli az ügyességi verseny közben kigyul­ladt. NÉZŐPONT A munka ünnepe Tóth Csaba Zsolt e-mail: toth.csaba@inform.hu Hogyan is volt annak idején? A felvo­nulók kérték, az elvtársak félték, éljen má­jus elseje, a munka ünnepe. Az Özvegy Kovács Lajosné Mgtsz dolgozó brigádjai egyesültek a Nagyon kistext állami vállalat összevont szemöldökű osztályvezetőivel, az utcára vonultak, csakúgy, mint az isten­adta nép maga. Apunak sört (amennyi be­lefért), anyunak virslit (némelyik kettőt is bevett), a porontynak lufit, a kívánságmű­sorba csakis Mozartot, s máris kész volt szocialista/l­usta harmónia: a munka gyü­mölcse. A mostanság már persze másképp van. Felvonulók csak elvétve vannak, inkább csak borongós tekintettel lődörgő, nyúzott szakadtak, akik igyekszenek elvegyülni az igénytelen vásári bazárban, hogy virsli he­lyett gyrost tömjenek az arcukba, miután meghallgatták a krisnások csellentyűzését. Persze párt az még van, meg elnök is, aki üzenetet intéz a néphez, csak úgy, május elseje alkalmából. Asszondja nekünk szeretve tisztelt ve­zérünk, hogy tisztességes munkával és civil kurázsival akár vagyonra is szert tehet a polgár, úgyhogy ünnepeljünk nyugodtan, fényes szellők fújnak minket a fényes jövő felé. Ünnepelnénk is mi lelkesen (andalgás az asszonnyal, néhány sör behúzása, né­hány feles feltolása, mi baj lehet belőle?), csak hát hiába tisztességes a munkánk, és hiába tudjuk, hogy miért legyünk mi ma­gunk is tisztességesek (mert, ugye, kiteríte­nek úgyis), hiába leledzik bennünk egy nagy rakás kurázsi, nemhogy vagyonra, de még megbecsülésre sem tudunk szert tenni. Lehet, hogy mégis inkább vonulni kéne. El innen, jó messzire. VILLÁMVOKS Nem az olimpiára Szavazóink többsége szerint Ma­gyarország ne pályázzon a 2012-es olimpia rendezésére. A leadott voksok száma: 415 Mai kérdésünk: Érez-e nosztalgiát a régi május 1-jék iránt? 6 0939 Szavazatát leadhatja: o »*»»­iák KAPU mm AKTUÁLIS / 3 Derecskei Szimpatikusok: kisütötték A hintalótól a lóerőkig, a kultúrától a főzésig szinte mindent felvonultattak Derecske, Tépe, Mikepércs (HBN - Ny. G.)­­ Mintha egyirányúsították volna De­recske utcáit a majális dél­előttjén: mindenki a sárostói sporttelepre igyekezett, ahol gazdag program várta a kilá­togatókat. A mintegy négyezer majá­­lisozó megtalálhatta az ízlésének, kedvtelésének megfelelő időtöl­tést. Volt moderntánc-bemutató, fellépett a Cibri és a Szivárvány népi táncegyüttes, szerepelt a Táltos színjátszókor Derecskéről, egy nagyváradi bábcsoport Er­délyből. A harcművészetek ked­velői a wing-tsun kung-fu és a kyokushin karate klub bemuta­tóját élvezhették. A kulturális és sportprogramokkal párhuzamo­san családi és baráti közösségek főzőversenye folyt: a kulináris élvezetek megszállottjai 17 csa­patban versengtek. Az üstökben, bográcsokban rotyogott a birka­­, marha-, kecske-, sertés-, harcsa­pörkölt, sőt a Derecskei Szimpa­tikusok csapatánál füstölt csü­lökből babgulyás főtt és egy ha­talmas serpenyőben palacsinta is sült. A tépei Kiserdő is vonzotta a pihenni vágyókat. Az alkalmi színpadon kulturális műsorok váltották egymást: volt citeraze­ne, népi tánc, népdalkórus, tár­sas tánc, musical, humor. A mikepércsiek május elsejei programja igazából ebéd után vette kezdetét. A már hagyomá­nyosnak mondható autós ügyes­ségi versenyre került sor az Er­dő utcán. A helyieken kívül a megye más településeiről is ne­veztek be amatőr pilóták, hátha kiderül, közöttük is rejtőzik egy Michael Schumacher! Földesi idill a munka ünnepén Időnként egy lóerő is egészen élvezhető Fotó: Horváth Katalin Fotó: Péter Imre Csendes volt Debrecen Debrecen (HBN) - A Nagyer­dőn vásári hangulat uralkodott: minden szükségtelen dolgot meg lehetett venni­­ a hagyo­mányos virslinek, sörnek azon­ban halvány nyoma sem volt. Az utca embere szinte cél és tét nélkül bolyongott május else­jén. Ugyan a DEAC-pálya példa­értékűen megtelt: kicsik és na­gyok mozgatták magukat, a vá­ros többi részén nemigen volt majálishangulat csütörtökön. Az egyetem „vonzáskörzete” kiürült, a Békás-tó környéke is leginkább békésnek volt mond­ható. Aki mégis kilátogatott (mond­juk az állatkertbe), az is a gye­­reke(i) kedvéért tette. Böszörmény kitett magáért Hajdúböszörmény (HBN)­­ Elmúlt korokat idéző, vidám majálist tartottak csütörtö­kön a hajdúvárosban „úgy mint régen” szlogennel. Elő is került a traktor, a transz­parens, az ételhordó. Bö­szörmény megmutatta: lehet még ünnepelni a munkát. Több száz fős tömeg gyűlt össze május elsején délelőtt a hajdúböszörményi főtéren, ahol igazi, térzenével indított, léggöm­bös felvonulást rendeztek. Bár a transzparenseken a termelő­­szövetkezetek helyett leginkább kft.-k, rt.-k, baráti társaságok ne­ve szerepelt, és az emberfolyam­ban is feltűnt néhány mobiltele­fon, a résztvevők szívesen nosz­talgiáztak. A konvojt egy egész motorpark és az ünnepnapon forgalomba állított két helyi já­ratú autóbusz vezette, mel­­­­lyel az első kanyart a polgár­­mester asszony „vette be”. A menetbe majorette-ek és lovasok is bekapcsolódtak, sőt a végállo­másig pöfögött egy jobb időket látott, de igen lelkes mezőgazda­­sági haszongépjármű is. A felvonulók többek között magyar zászlót, a gyerekek szí­nes szélforgót, az idősebbek étel­hordót cipeltek, hiszen a fürdő­kertben pörkölt várta az ünnep­lőket. Lufival a kézben..., ahogy évtizedeken át... Fotó: Horváth Katalin Májusfát állítottak a községháza udvarán A kabaiak nagytakarítással „hangoltak” Hajdú-Bihar (HBN - P. I.) - Kellemes időben rendezték meg Biharban a tavasz­köszöntő majálisokat. Ká­bán a kétnapos Meteorit fa­lunap keretében sokan te­kintették meg a harmadik kábai gazdasági kiállítást. A még nagyközségi rangú te­lepülés 27 kiállítója mutatta be termékeit és termelvényeit. Ka­­ba nagyon készült a kétévente megrendezésre kerülő falunap­ra. Közel ezerötszázan vettek részt a rendezvény előtti köz­­tisztasági akcióban, és több mint 15 tonna szemetet gyűjtöt­tek össze a település ingatlan­jairól. Tetétlenen egész napos falunap várta a település lakóit, akiket az óvodások és iskolai tanulók színes műsora köszön­tötte. Első alkalommal az ön­­kormányzat szórakoztató parkot bérelt, melyet szinte minden te­­tétleni gyermek a nap folyamán igénybe vett. Földesen a szabadidőközpont és strand megnyitója is volt a majális. A hagyományos Fut a falu rendezvény mellett főzőver­seny, kispályás focibajnokság és játszóház is várta a többszáznyi érdeklődőt. Berettyóújfaluban a mozi előtt felállított színpadon egész délelőtt műsor várta a vá­ros lakóit. Sokan megcsodálták a művészeti csoportok programj­­ait, a különböző ügyességi be­mutatókat. Vekerden a fél falu részt vett a majálison. A közös főzés, a versenyek után a köz­ségháza udvarán felállított má­jusfánál szórakoztak a kis falu lakói. Összeverekedtek a majálison Körösszakál, Debrecen (HBN)­­ Egy súlyos és két könnyű sérültje volt a körös­­szakáli majálison történt ve­rekedésnek. A súlyos sérültet mentőhelikopter szállította a debreceni kórházba, a másik két személyt a berettyóújfalui kórházban látták el. A megye­­székhelyen két, múló rosszul­­léthez riasztották a mentőket. Egy felnőtt a vidámparkban, egy gyermek a jubileumi ját­szótéren lett rosszul - tudtuk meg Molnár János mentőtiszt­től.

Next