Hajdú-Bihari Napló, 2005. március (62. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-01 / 50. szám
2005. március 1., kedd RÖVIDEN • Folytatja az igazgató. Az új struktúra bevezetése miatt kiírt vezetői pályázat eredménye szerint Kelemen Béla vezetheti tovább a debreceni székhelyű Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget. Az igazgató 2003. augusztus 1 -je óta irányítja a felügyelőség munkáját. • Alig tízmillióan. Kedvezőbben alakultak az úgynevezett népmozgalmi adatok 2004- ben, mint az előző évben, mert nőtt az élve születések és csökkent a halálozások száma; tavaly év végén a népesség lélekszáma 10 millió 96 ezer volt - mondta Gárdos Éva, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője hétfőn Budapesten. NÉZŐPONT ! Meddig kellünk a barátnak? Erdei Sándor sandor.erdei@naplo.haon.hu Olykor reménykedünk, mert biztató jeleket látunk, baráti megnyilvánulásokat hallunk. S hiszünk a pozitív fejleményeknek, mert szeretnénk valósággá teljesedésüket. A román forradalom (?) idején is bizakodtunk, hogy akkor most már lehet barátkozni, sőt testvéresülni, mert „magyar, oláh, szláv bánat / mindigre egy bánat marad". S milyen rettenetes kiábrándulás volt a marosvásárhelyi pogrom! Meddig kellünk barátnak, „rokonnak" Belgrádban, Kijevben, Bukarestben? Az életünket építené, ha végre vége szakadna a jószomszédsági apály dagály váltakozásának. Szűnne meg örökre közöttünk a hűvös viszony, a betartás, sőt ellenségeskedés. Ha már úgyis azonosak az érdekeink: együtt lépni előre, gazdagodni, emelkedni. Nem kell, hogy fájjon a másik sikere, gazdagsága, hisz a gazdag környezet fölemel, míg a szegény lehúz. Szlovákia is barátságot mutatott, amíg azt kívánták az érdekei. Aztán az európai integráció megtörténte után ismét előkerült a „magyar kártya", a megtépázott népszerűségű Dzurinda-kormánynak jól jött, hogy nemet mondhat Medgyessynek, dacolhat Gyurcsánnyal. A külpolitikában megnőtt északi szomszédunk szerepe, lám, ott adott randevút egymásnak Bush és Putyin; kistigrisnek is emlegetik az ötmilliós országot. Elemzők azt mondják, félő, hogy ugyanígy járunk Belgráddal és Bukaresttel, mint Pozsonnyal. Addig kellünk muszáj-barátnak, míg fel nem veszik őket az Európai Unióba. Addig ragyog a politikusi mosoly, s hangzik, hogy Belgrád, Bukarest számít Magyarország támogatására és integrációs tapasztalataira. VILLÁMVOKS http ://www.haon.hu Aligha lehet hiteles Szavazóink többsége szerint nem hiteles az újabb ügynöklista. A leadott voksok száma: 487 Mai kérdésünk: Elsősorban politikai vagy inkább szakmai probléma-e a gazdatüntetés? NAPLÓ AKTUÁLIS / 3 Féltik földjeiket! a hazai ízeket Erősítik a pesti gazdatársak demonstrációját, és elégedetlenek: a tárgyalások elhúzódtak... Hajdúböszörmény, Püspökladány, Berettyóújfalu (HBN - B. B. Sz. A.) - Negyven jármű foglalta el a 35-ös főút 58-59-es kilométerszelvényénél a fél útpályát Hajdúböszörményben. Ez így is lesz a héten, 8 és 16 óra között. Hétfőn Böszörményből és néhányan Hadházról álltak ki a főútra, kedden nánási és dorogi gazdák is érkeznek. - Távlatokban gondolkodunk - mondja Molnár Miklós -, a földeken kívül már mindent értékesítettek az országban, most azt próbáljuk megvédeni. A hajdúhadházi Hadházi Miklós hangsúlyozza, ő az állattenyésztők miatt is jött, akik hozzájuk hasonlóan nem tudják értékesíteni portékájukat. Lubecz József arról számolt be, hogy visszakapták azokat a támogatást igénylő papírokat, amit állítólag rosszul töltöttek ki. Magyar minőséget - Az elmúlt héten értesítést kaptak a gazdák, tehát érzékeljük, hogy elindult a munka a hivatalokban - emelte ki Szabó Sándor, a Hajdú Gazdakör elnöke. - De a demonstrációnak másik feladata is van: felhívni a lakosság figyelmét a vidékre, s arra, hogy hazánk termékeit részesítsék előnyben. Úgy vélem, ha egy kistermelő, egy családi gazdaság erre áldoz, ha egy nagyüzem berendezkedik arra, hogy iparszerűen tartson vágóállatot, termeljen szántóföldi zöldséget, gyümölcsöt, az garancia a régi ízekre, amelyek iránt sokunk még nosztalgiát érez - fogalmazott. Megtudtuk, hogy a termelők keresni fogják a kapcsolatot a vásárlókkal, mert aggódnak, hogy a „multik” kiszorítják őket, ezzel együtt pedig a magyar minőséget a vevők kezéből. Lesz gabona, kenyér Csaknem 60 mezőgazdasági munkagép lassította a forgalmat hétfőn Püspökladány határában. A bihari-sárréti vidékről érkező gazdák a fővárosban lévő társaik követeléseit erősítik demonstrációjukkal. Nem kell aggódniuk a nagyvárosban élőknek, lesz gabona és kenyér is nyárra, annak ellenére, hogy most kint állunk a gépeinkkel az úton - hangoztatták a gazdák. - Kikérjük magunknak, hogy minket szélsőjobboldaliaknak nevezzenek - mondták felháborodottan. - Nem politikai hovatartozásunkat hirdetjük, hanem azt akarjuk megkapni, amit oly régóta ígérnek nekünk: normális feltételeket és támogatást ahhoz, hogy meg tudjunk élni a mezőgazdaságból. Míg azonban a politika benne lesz a termelésben, addig jóra nem számíthatunk. - Sokan a külső jegyek alapján ítélnek meg bennünket, miért panaszkodunk, mikor több tízmilliós gépeink vannak - mondja egy püspökladányi vállalkozó. - Ezekhez a gépekhez 25 százalék önerő kellett, s a némi támogatás mellett a nagy része hitelből lett finanszírozva. Nekem 50 millió forint hitelem van felhalmozódva. Azt mondták, fektessünk be minél több pénzt, mert csak így tudunk az Unió piacain érve- ÚTLEZÁRÁSOK A tüntetések helyszínei • Február 28.-március 3., 10-16 óra 48. főút, 12-14 km-szelvény • február 28.-március 4., 10-16 óra 42. főút, 34-37 km-szelvény • február 28.-március 6., 8-16 óra 42. főút, 6-9 km-szelvény • február 28.-március 7., 8-16 óra 35. főút, 58-59 km-szelvény (A demonstrációk félpályás útlezárással, rendőri biztosítás mellett történnek.) nyesülni. - Hiába forgattuk be minden pénzünket, nem tudjuk jó áron eladni a termést - tette hozzá egy másik termelő. - Nekem 75 millió forint hitelem van. Eddig csak a kamatot fizettem, a tőke érintetlen. Három nagyfiam van, mindnek szüksége lenne a támogatásra. Erre viszont egyelőre semmi esély nincs. Bárki tüntethetne Az úton elhaladó járművek vezetőinek többsége együttérez a gazdákkal. Néhányan azonban nem értik őket, s úgy gondolják, ennyi erővel bárki kivonulhatna az utcára. A tüntetők elmondták: addig maradnak, míg Budapesten lévő társaik el nem érik céljaikat. Értesüléseink szerint Berettyóújfalu határában is hosszú sor áll: csaknem 100 munkagép s 180-200 ember van a 42. főúton. A demonstrálók március 4-éig kértek engedélyt az illetékes hatóságoktól a tüntetésre. Úgy tűnik, ilyen lesz ez a hét (Fotó: Barak Beáta) A metsző szélben is együtt (Fotó: Sós Andrea) Kevesebb a belvizes terület A hideg idő miatt a szakember folyóinkon nem számít jelentősebb áradásra. Hajdú-Bihar (HBN) - Első fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Berettyó torkolati szakaszán vasárnap reggel a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig). Szeghalomnál a vízszint elérte a 330 centimétert. A vízszint emelkedése megállt - tájékoztatott Kóthay László védelemvezető. Ugyancsak első fokú készültség érvényes a Hortobágy-Berettyó bal partján. A meteorológiai előrejelzés szerint a héten hideg idő várható, így a lefolyás lassul, jelentős áradás nem várható. A Tikövizig működési területén 2 védelmi szakaszon első fokú, 7 védelmi szakaszon pedig másodfokú belvízvédelmi készültség van érvényben. A Tisza bal partja melletti három védelmi szakaszon, a Berettyó-Sebes-Körös közén két vonalon, a kálló-alsónyírvízi belvízrendszer három szakaszán, valamint a Hortobágy-Berettyó mentén egy szakaszon rendeltek el készültséget. A belvízi elöntés területe - jelenleg 13 ezer hektár - vasárnaphoz képest minimálisan csökkent hétfőre. „Nem voltam ügynök" Debrecen (HBN) - Kocsis Elemér, a Tiszántúli Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke, a református egyház, zsinatának egykori (1989-1991) lelkészi elnöke határozottan cáfolja a személyével kapcsolatban megjelent internetes híresztelést. A Hajdú-bihari Napló kérdésére válaszolva a többi közt megemlítette, hogy az interneten közölt listáról nem tudott. - Csak azt tudom, hogy nem voltam ügynök, nem írtam alá semmit, nem köteleztem el magam ezen a téren - jelentette ki. A volt református püspök manipulációra gyanakszik. Lehetségesnek tartja, mondta, hogy az akkori belügyminiszter manipulatív szándékkal említett neveket, köztük az ő nevét, mert dicsekedni akart vele, hogy ki mindenkinek a skalpját bírja, és ő zsinati elnök volt, de az igazság az, hogy az ő számára idegen és méltatlan is az ügynöki tevékenység. Kocsis Elemér ez év májusában lesz 79 éves. MEGKÉRDEZTÜK:Mi a véleménye az ügynöklistákról? Csak arra jó, hogy viszályt keltsen a pártok között. Teljesen felesleges most már ezzel foglalkozni, hiszen sokan meghaltak azóta, és nem tudják magukat tisztázni. Hiába rágódunk a múlt történésein, az nem viszi előre az országot. A jövő a fontos, és a fejlődésbe vetett hit. Erdei József KAROSSZÉRIALAKATOS Megnéztem az interneten, de a legtöbb ember nevét nem ismerem. Túl régen történtek ezek az események, és nincs rá bizonyíték, hogy mindenki ügynök volt, aki ezen a listán szerepel. A forrás is megkérdőjelezhető, hiszen még a hivatalos jelzés is hiányzott a dokumentumról. Mihalik István ALKALMAZOTT Szerintem semmi értelme a múltat megbolygatni, hiszen a teljes igazság sohasem fog kiderülni. Úgy vélem, az ügynökkérdés a politikai csatározás részévé vált, amelynek a bonyolult hátterébe a hétköznapi emberek nem láthatnak bele, így nem is érthetik meg. Ajtai Andorné NYUGDÍJAS Több cikket is olvastam erről a témáról. Az a módszer, ahogyan a listát nyilvánosságra hozták, szerintem nem tiszta, hiszen sem pecsét, sem más hitelesítő jelzés nem szerepelt rajta. Semmit nem érnek vele, azonban rengeteg embert megbántanak, és ez nagyon elítélendő. Boros Gézáné nyugdíjas Nem most kellett volna előhozakodni vele. Az ügynöktéma a múlt része, és már elvesztette az aktualitását. Az ezzel kapcsolatos nyilatkozatok bizonytalanok, légből kapott információkra és nem hiteles papírokra hivatkoznak. Ezeket, úgy gondolom, felesleges közzétenni. Vízhányó Róbert AGRÁRMÉRNÖK