Hajdú-Bihari Napló, 2005. szeptember (62. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-24 / 224. szám

2005. szeptember 24., szombat RÖVIDEN • Vigasság. Falunap lesz szombaton­­ ma­­ a Nyíradonyhoz tartozó Aradványpusztán. Délelőtt a sportrendezvények mellett a gyer­mekeknek kézműves-foglalkozásokat tarta­nak, és sütés lesz a tájház udvarán lévő ke­mencében. Délután a kultúráé lesz a fősze­rep. Színpadra lépnek a táncosok, népdalkö­rösök, mulatós nótákat hallgathatnak a falu­nap résztvevői. Az esemény késő este tűzijá­tékkal zárul. • Véradással. Az erdélyi árvízkárosultak ja­vára szervez véradást Komádiban a Vöröske­reszt. A nemes cél érdekében meghirdetett segítő akció szeptember 29-én lesz a közös­ségi házban. Aszfaltozott utak Komádi (HBN - B. K. A.)­­ Még az idén aszfalt­­burkolattal látnak el több utcát is Komádiban, tud­tuk meg Pénzes László polgármestertől. A Ré­giós Fejlesztési Tanács­nak köszönhetően szilárd burkolatot kap a Kórház, a Rákóczi, valamint a Móra Ferenc utca. Ezen­kívül 10 millió forint ér­tékben már megtörtént a meglévő utak, és a kerék­párút javítása is. Homorogi Hírpercek Magyarhomorog (HBN) - Homorogi Hír­percek címmel megjelent a község tájékoztató lap­jának első száma, amely­ben Nagy Barna polgár­­mester köszönti a lap ol­vasóit, továbbá olvashat­nak az új iskolai évről, a megújult szociális konyháról, a nyáron megtartott sikeres falu­napról, a Szociá­lis Szolgáltató Központ életéről is. A lap a tervek szerint kéthavon­ta jelenik meg 400 példányban. Elkészült az út Csökmő (HBN - B. K. A.)­­ Szépen gya­rapszik a dél-bihari falu aszfaltozott út­jainak száma. Ugyanis befejező­dött szeptember 16- án a település Úttö­rő utcája aszfaltozá­sa. A beruházás már tavaly elkezdődött, de akkor csak az út egy szakaszát sike­rült szilárd útburko­lattal ellátni a Haj­­dú-Bihar Megyei Te­rületfejlesztési Ta­nácshoz benyújtott pályázaton nyert tá­mogatással. Az Út­törő utcát két sza­kaszban aszfaltozták le. Az első szakasz átadása 2004. no­vember 10-én volt. Az útépítő brigád­ban sokan csökmői lakosok. Épül az út (Fotó: B. Kiss Andrea) Mister Tipp, másodszor Hajdú-Bihar (HBN)­­ Második alkalom­mal rendezi meg a Tipp újság a Magyaror­szágon egyedülálló, jogvédett férfiszépség­versenyt. A Mister Tippre olyan 18 és 30 év közötti, nőtlen férfiak jelentkezését vár­ják, akik szívesen mutatják meg magukat a nagyközönségnek sportruházatban, ele­gáns öltözetben és fürdőnadrágban egyaránt. A tét óriási, hiszen a nyertes párjával együtt egy hétre Tunéziába utazhat Debrecenből, charterjárattal. Nevezni egy darab egész ala­kos fotóval és a személyes adatok feltünte­tésével (név, életkor, lakcím, telefonszám) lehet postai úton. Cím: Tipp szerkesztősé­ge, 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. A bo­rítékra írják rá: Mr. Tipp: várjuk a jelentkezőket (Fotó: Lóránt Norbert) MEGYÉNKBŐL /5 Ezrek kerekeztek a főtéren . Az első, 2001-es bö­szörményi autómentes napon lehettek annyira sokan, mint az idein. Hajdúböszörmény (HBN - B. B.) - Óriási érdeklődés kí­sérte a hajdúböszörményi autómentes napot, hatszáz óvodás, iskolás - még Konyár­­ról is érkezett egy osztály - vett részt aktívan a kerékpá­ros- és KRESZ-versenyeken 22-én délelőtt - tájékoztatott Tömöri Zsolt szervező, az ön­­kormányzat környezetvédelmi referense. Baleset-megelőzés Az ötödik éve hagyományos rendezvény ideje alatt elzárták a forgalomtól a főteret. Nagy Gyula, az önkormányzat okta­tási és közművelődési bizottsá­gának elnöke (akit gyakran látni két keréken) köszön­tőjében felhívta a figyelmet a gépjárművek levegőszennye­zésére, elítélte a szmogos, túl­zsúfolt városi közlekedést, az egészséges életmódra, a kerék­pározásra biztatott. Nemcsak környezetvédelmi, hanem ba­leset-megelőzési szempontból is fontosak az efféle akciók - tartják a szervezők -, ezért az idei program látványos elem­mel bővült: szimulált autóbal­esetet láthattak az érdek­lődők, tűzoltók és mentők se­gítettek autóba szorult „sé­rülteken”. Az önkormányzat meghirdette az „autó nélkül az osztályban” nevű akciót is, szeptember 19. és 23. kö­zött több óvodáscsoport (a Veszprémi utcából), és álta­lános iskolai osztály arra vál­lalkozott, hogy gyalog, kerék­párral vagy tömegközlekedé­si eszközzel jut iskolába, óvo­dába. Falmászó és buszdeko­ráló versenyt is rendeztek, az utóbbi jármű vezette este a kerékpárosok felvonulását Hajdúböszörmény 8 kilométe­res nagykörútján - közel két­ezren szálltak nyeregre. Az esemény ideje alatt a Hajdú­­böszörményi Ifjúsági Ter­mészetvédő Kör és a városi rendőrkapitányság standja is várt, triálos biciklisek bemu­tatóját élvezhette a közönség. http:/ hirek.haon.hu Érvek, ellenérvek - ahogy Ön látja. A gyermekek is segítettek kitolni az autókat a főtérről (Fotó: Magánarchívum) Az övvel együtt tombola is jár Az autómentes nap zárta le a hajdúböszörményi rend­őrkapitányság és a Ge Hun­gary Rt. (az ELFM­ önkén­tes csoport tagja) közös ak­cióját, amely arról szólt, hogy a város különböző pontjain több ezer világító övet (a védelem öve, ami he­lyi találmány) osztottak ki a gyalogosoknak és a kerékpá­rosoknak, hogy korlátozott látási viszonyok mellett és éjszaka is jól láthatóvá vál­janak. Az övvel együtt tombola is járt, amelynek számait csütörtökön kihúzták, s hat kerékpár és 90 ajándék ta­lált gazdára - mondta el Do­bos Imre alezredes, kapitány­ságvezető. Hozzátette, ja­nuár óta, az övék használa­ta óta, az elmúlt évhez vi­szonyítva a sérüléses balese­tek száma 30 százalékkal csökkent, a kerékpárral, il­letve a gyalogosan balesetet okozók és sérültek száma is 50 százalékkal csökkent. Gulyásfesztivál és a zentai csata ■ u­jabb együttmű­ködési megállapo­dást kötött az újfalui egyesület. Szolnok, Zenta, Berettyó­újfalu (HBN)­­ A berettyóúj­falui székhelyű Bihari Térség­­fejlesztési Közhasznú Egyesü­let (BTKE) is részt vett az im­már 7. alkalommal megrende­zett nemzetközi gulyásfőző és hagyományőrző fesztiválon Szolnokon szeptember 9-11. között. Az eseményre a szom­szédos országokból is érkez­tek vendégek, így például a Vajdaságból 85-en. A vajdasá­gi Petőfi Sándor Hagyomány­­őrző Egyesület a szoros együttműködés jeléül a Biha­ri Térségfejlesztési Egyesület elnökének ajándékkal fejezte ki köszönetét, hogy segítette a 45. Kárpát-medencei avató­ünnepséget. A szolnoki eseményen újabb együttműködési megál­lapodást kötött Vitányi Ferenc elnök (BTKE) most a Szolno­ki Gulyásfesztivál Egyesület elnökével Csányi Sándorral. A rendezvényen és az ünnepé­lyes aláíráson jelen volt Iván­­csik Imre, a Honvédelmi Mi­nisztérium államtitkára is. Az együttműködés célja a hagyo­mányok ápolása, a magyar gasztronómia népszerűsítése határokon túl is. A pályázato­kon közösen vesznek részt. A fesztivált követően szeptem­ber 11-én a zentai polgármes­ter meghívásának tett eleget a Bihari Térségfejlesztési Egyesület elnöke. Ugyanis ezen a napon emlékezett a vá­ros a zentai csata 307. évfor­dulójára.­ ­ SZOLNOKI GULYÁSFEJTŐ 1 A gulyásfesztiválon (Fotó: Kardos Tamás) Naptári helyett munkanap Debrecen (HBN)­­ A köz­­igazgatási hivatalhoz fordul Kovács László, SZDSZ-es önkor­mányzati képviselő, amiért törvény- és alkotmánysértőnek tartja a város parkolási rende­letének azon kitételét, amely szerint a fizetendő pótdíjat „tárgynap és az azt követő két naptári napon belül” kell kiegyenlíteni. Mint sajtótájé­koztatóján elmondta, ő ezt a legutóbbi közgyűlésen módo­síttatni akarta úgy, hogy a be­fizetés a tárgynapon, és az azt követő két munkanapon le­gyen lehetséges. Kovács azt is hozzátette, hogy amikor bead­ta a jegyzőnek a rendeletmó­dosító javaslatát, azt a tájékoz­tatást kapta, hogy egy bizott­sági módosító indítvány is „van ugyanebben a tárgyban”. Ennek ellenére a képviselő fenntartotta beadványát. A közgyűlésen meg is tárgyalt a testület, de elutasították, a pénzügyi bizottság javaslatát pedig nem tárgyalták. Ez utób­bi, valamint a helyi rendelet alkotmány- és törvénysértő voltát feltételezve Kovács Lász­ló a közigazgatási hivataltól kér felülvizsgálatot. Hamis hírek Püspökladány (HBN - Sz. A.) - Nem igazak azok a híresztelések, miszerint a helyi önkormányzat anyagilag támogatja a püspökladányi romákat jogosítványuk megszerzé­sében. - Senkinek sem nyújt a püspökladányi ön­­kormányzat anyagi segít­séget ahhoz, hogy jogosít­ványt szerezzen - mond­ta Molnár László, Püspök­ladány polgármestere. - Azok a híresztelések sem igazak, miszerint elektro­mos kerékpárokat vet­tünk püspökladányi ro­máknak - tette hozzá a városvezető. Lapunkat megkereste Kovács András, a sárréti romaszervezet elnöke, aki arról tájékoz­tatott, hogy munkáltatói, illetve nyugdíjjárulék-iga­­zolás meglétével egy ked­vezményes hitelkonstruk­ció keretében bárkinek le­hetősége van elektromos kerékpár vásárlására. Pénzt a viharkárokért Nyírábrány (HBN - K. Z. E.) - Vis major alapból kapott 4,8 milliós támoga­tást a határ menti község önkormányzata a tavaszi vihar következtében egyes középületekben keletkezett károk helyreállítására.­­ A közvetlen kárelhárí­tás önkormányzati segítség­gel még májusban megtör­tént, de a nagyobb összeget igénylő munkálatokat nem tudtuk felvállalni - mondta Szilágyi Mária polgármester. A pályázati támogatásból el­ső lépcsőben 1,2 millió fo­rintot fordítanak a közpon­ti orvosi rendelő felújításá­ra, melynek sérült a tető­­szerkezete és a vakolata egyaránt. Az önkormányzat saját forrásból egészíti ki az összeget, s így sor kerülhet a rendelő teljes külső tata­rozására is, mely a tervek szerint október végéig tart. Ez idő alatt a rendelés a megszokott helyen zavarta­lanul folyik.

Next