Hajdú-Bihari Napló, 2006. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)
2006-08-01 / 178. szám
2006. augusztus 1., kedd RÖVIDEN • Fotografikákkal Berekfürdőn. A berettyóújfalui Kocsis Csabának nyílik fotografikai kiállítása augusztus 5-én, szombaton Berekfürdőn, a Bőd László Művelődési Házban 18 órakor. A kiállítást Szenti Ernő költő nyitja meg, gitáron közreműködik Bánsági Kálmán és Farkas Márton. NAPLÓ Barbarikum. Kocsis Csaba tárlatának meghívója letölthető a Hajdú Online-ról (241 KB). NÉZŐPONT Hogyan, miből? Pál Csaba___________ pal.csaba@naplo.haon.hu Iem csak munkaerő-piaci problémák növekedhetnek általa, de más gazdasági hatásokkal is járhat az államigazgatásban tervezett „karcsúsítás" több mint tízezer közalkalmazott és köztisztviselő elbocsátása. Az MSZP 2002-ben nem kis mértékben annak is köszönhetően nyerte meg a parlamenti választásokat, hogy kampányában a közalkalmazottaknak jelentős béremelést ígért. Ezt a Medgyessy-kormány be is tartotta. Annak dacára, hogy ez a lépés már rég időszerű, jogos és méltányos volt, ennek a béremelésnek is szerepe volt abban, hogy az államháztartás hiánya jelenleg akkora, amekkora. El is indult hát a hajdani intézkedés „visszacsinálása", elbocsátások formájában. Bár a kormány „gondoskodó leépítést" ígér - ennek keretében például a kényszerűen távozóknak az állami szféra bizonyos területein új lehetőségeket kínálva s a magánvállalkozások közül is segítő kezet nyújtanak azok, melyek jóban kívánnak lenni a kormányzattal, ez több ezer embernek nem jelent majd megoldást. A gazdaság több szereplője attól tart, hogy a közalkalmazotti elbocsátásokkal egyrészt meginog, másrészt csökkenni fog azoknak a fogyasztóknak a tábora, akik viszonylag magas és eddig stabilnak bizonyuló jövedelmükkel számos szolgáltatás rendszeres igénybe vevői, sok áruféleség megbízható vásárlói voltak. Ma pedig kissé eltávolodunk ettől az aktuális problémától, akkor azzal kerülünk szembe, hogy ha az állam is „karcsúsít", s a magánvállalkozások is „növelik a hatékonyságukat", akkor ugyan hogyan, s főleg miből fogja egyre kevesebb munkavállaló életben tartani az igencsak fogyasztásorientált magyar gazdaságot? Kevesebben az ÁNTSZ-nél Debrecen (HBN) Csaknem egy tucat munkatársától kell megválnia az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Hajdú- Bihar Megyei Intézetének augusztus elsejétől - tájékoztatta a Naplót Balogh Éva megyei helyettes tiszti főorvos. Mint elmondta, tizennégy álláshely szűnik meg, mivel azonban három nem volt betöltve, 11 embernek mondtak fel. Közülük többen nyugdíjra, illetve előnyugdíjra jogosultak, vagy részt vehetnek a köztisztviselők számára létrehozott Prémium évek programban, amellyel fokozatosan vonulhatnak nyugdíjba. Az elbocsátottak feladatait - átszervezéssel - kollégáik veszik át, a változás az ellátásban nem okoz fennakadást - tette hozzá Balogh Éva. A Prémium évek programról szóló tájékoztató letölthető a Hajdú Online-ról (35 KB). VILLÁMVOKS Csökkenthető-e a közúti balesetek száma? Szavazók száma: 226 2006. 07. 31., 18 óra Igen 71% ! Nem 29% Következő kérdésünk: Továbbjut-e a Loki a Bajnokok Ligájában? www.haon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Szükséges még egy-két pofon ■ Három nap alatt 27 ittas járművezetőt fogtak a rendőrök, 5 jogosítványt a helyszínen elvettek. Hajdú-Bihar (HBN) - Annak ellenére, hogy az újságolvasók, a rádióhallgatók és a tévénézők számtalanszor hallhattak a rendőrség őszig tartó hét végi közúti akcióiról, megyénkben múlt péntek délutántól vasárnap estig másfélszer annyi közlekedőt büntettek meg, mint az egy héttel korábbi ellenőrzés során. A rend-ilftrUl hontippek.haon.hu Amit az ittas járművezetés bűncselekményéről tudni érdemes, letölthető a Hajdú Online-ról (57 KB). őrség július közepén határozott az ismétlődő razziákról a balesetek nagy száma miatt, illetve azért, mert nagyon sokan halnak meg az utakon. Az elmúlt hét végén 495 fővel szemben összesen 2 millió 755 ezer forint helyszíni bírságot szabtunk ki, közülük 308- an a megengedett legnagyobb sebességet lépték túl - tájékoztatta lapunkat hétfőn Vezendi Jánosné százados, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Negyvenhét személyt elsőbbségadási vagy előzési szabályok áthágásáért, 40-et a passzív biztonsági eszközök - öv, gyermekülés, bukósisak használatának elmulasztásáért, négyet vezetés közbeni telefonálásért bírságoltak meg. Súlyosabb szankcióval, szabálysértési feljelentéssel 106 fővel szemben éltek (közülük 10 volt gyorshajtó). Be kell tartani! A szóvivő közlése szerint a három nap során 1410 járművezetővel fújattak szondát, s 27-ről bizonyosodott be az ittasság. Öten annyi alkoholt fogyasztottak, hogy ittas járművezetés miatt büntetőeljárás indult ellenük, az ő jogosítványukat már a helyszínen elvették a rendőrök. Úgy tűnik, az útra kelők jelentős részének - nem azokról van szó, akik minimálisan túllépik a megengedett sebességet - kell még egy-két pofon, hogy tudomásul vegyék: a szabályokat be kell tartani! Több mint háromszáz közlekedőt mértek be (Fotó: Archív) Ősz végéig akcióznak A szerkesztőségünkben fogadott telefonhívások arra engednek következtetni, hogy az ismétlődő közúti rendőrségi akciók fogadtatása vegyes. Míg egyesek mindennap ilyen ellenőrzést szeretnének, addig mások inkább a kertségekben látnának több egyenruhást, mint az utakon. Többen is érdeklődtek arról, hogy meddig számíthatunk a hét végi razziákra. Nos, a hatóság tájékoztatása alapján szeptember 25-éig mindenképpen kalkulálhatunk velük, nem csak Hajdú-Biharban, hanem országszerte. A SZÁMOK NYELVÉN Helyszíni bírság: Szabálysértési feljelentés: 106 495 • Ittas járművezetés: Gyorshajtás: 318 Az alkalmazásban állók keresete gazdasági ág szerint Hajdú-Bihar megyében Grafika: Napló, forrás: KSH Havi bruttó átlagkereset Havi nettó átlagkereset Forint/hó Fizikai foglalkozású Szellemi foglalkozású Átlag Fizikai foglalkozású Szellemi foglalkozású Átlag Mezőgazdaság 84 379 158 112 99 701 68 630 106 049 76 406 Bányászat 72 318 89 854 75 313 60 785 72 208 62 737 Feldolgozóipar 100 939 232 426 130 201 77 147 142 296 91 646 Villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás 139 385 216 739 178 524 98 409 132 912 115 866 Ipar 104 756 227 621 137 352 79 256 139 451 95 226 Építőipar 78 717 166 776 99 103 63 820 109 458 74 385 Kereskedelem, javítás 81 777 204 253 124 612 65 768 133 030 89 292 Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 80 681 158 810 98 784 65 431 105 290 74 667 Szállítás, raktározás, posta, távközlés 99 528 138 050 106 111 77 555 94 406 80 435 Pénzügyi közvetítés 77 200 168 906 164 217 63 547 111 858 109 388 Ingatlanügyletek 80 228 170 816 112 449 65 021 112 124 81 775 Közigazgatás 117 181 252 416 204 329 84 975 151 780 128 026 Oktatás 120 880 234 036 220 530 87 860 142 048 135 580 Egészségügyi, szociális ellátás 114 234 181 212 163 497 84 229 117 750 108 884 Egyéb közösségi, személyi szolgáltatás 91 751 181 678 129 668 72 671 117 778 91 690 MEGKÉRDEZTÜK: Ön szerint mennyi pénz kell a tisztes megélhetéshez? Háromgyerekes anyuka vagyok, és minimálbérből élünk. Ahhoz, hogy a három gyerekkel tisztességesen megéljünk, a lakást, a rezsit, a beiskolázást és az óvodát ki tudjuk fizetni, 200 ezer forintos havi fizetés kellene. A mostani bért nagyon nehéz beosztani egész hónapban. Csillagné Budai Piroska GYESEN LÉVŐ ANYUKA Az én keresetem nagyon kevés. Amit kézhez kap az ember, annak körülbelül 150 ezer forintnak kellene lennie, ez a létminimum. Főleg télre. Ahogy mondják, duplájára emelik a gázt, így nehéz lesz megélni, ráadásul a lakáson is hitel van, ami nehezíti a helyzetünket. Ábrányi Péter GÉPKOCSIVEZETŐ Mostanában a tisztes megélhetéshez nem lehet tisztességesen keresni. Valamilyen mellékest kell végezni, hogy meg lehessen élni. A mai vitágban azért, hogy ne irigykedjünk egymásra, körülbelül 200 ezer forint jövedelem kell, ez a minimum két idősebb személy esetében. Szabó Sándor GÉPKOCSIVEZETŐ Hogy kifizessük a csekkeket és minden mást, több százezer forint kellene. Egy négytagú családnak 300-400 ezer forint lenne elég ahhoz, hogy nyugodtan megéljenek és mindent kifizessenek. A mostani fizetés mellett még kirándulni sem tud elmenni egy család. Fodor Lászlóné gyógyszertári szakasszisztens Szerintem a család létszámától is függ, de amit most kapunk, az nagyon kevés. Ha a rezsit nem számolom, fejenként úgy 30 ezer forint elég lenne. Most nehéz helyzetben vagyunk, mert a középiskolás fiam beiskolázása 30 ezer forintot vesz el a családi kasszából. Szabóné Balázs Irén euró AKTUÁLIS / 3 Passzív biztonsági eszközök hiánya: 40