Hajdú-Bihari Napló, 2007. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-01 / 126. szám

2007. június 1., péntek NÉZŐPONT (IS) FELRÓ Petneházi Attila petnehazi@naplo.haon.hu A minap arról értekeztem ezeken a hasábokon, hogy milyen balgák is va­gyunk mi, egyszerű földi halandók, amikor megneszeljük, hogy valami jó történhet velünk. Ilyenkor semmi perc alatt levetkőzzük az összes gátlást, amiket a neveltetésünk során szedtünk magunkra, és amelyek valamelyest védhetnének minket más emberek rosszindulatától, az ügyeskedőktől, a ...-ból is várat építőktől. Ugyan, kinek jut eszébe az apai intelem (ne feledd fiam: mindig az a drága, ami ol­csó!!!), ha arról van szó, hogy hónap­ról hónapra munka nélkül több tíz­ezer forint jövedelemhez juthatunk?! Amikor általánosságban írtam az esetről, még dühös voltam mindazok­ra, akik felnőtt fejjel úgymond hagy­ták magukat bevinni az erdőbe, hi­szen elhitték (mert el akarták hinni), hogy valakik „puszira" tesznek új ko­csit a fenekük alá, miközben nekik más dolguk sincs, mint a felmatricá­­zott négykerekűt tisztán tartani. Aztán találkoztam a károsultak egyi­kével (mégpedig az adósságairól elhí­­resült autómatricás cég nagy hirtelen bezárt debreceni irodája előtt), és vé­gighallgatva a történetét rájöttem, hogy ezeket az embereket valójában sajnálni kell, nem pedig ostorozni. Van éppen elég bajuk, hiszen miköz­ben ők a felmatricázott autóikat hord­ták szorgosan a mosóba, nem kizárt, hogy mások az általuk befizetett pén­zeket mosták tisztára. Ráadásul a pó­rul jártak abban sem lehetnek bizto­sak, hogy lesz, aki ezt „(IS) FELRÓ­ja" nekik. d­NE blog h.ww.m­i ! Ne csak olvassa, szóljon is hozzá! Internetes portálunkon tegnap estig az alábbi cikke­ket olvasták a legtöbben. A listavezető írások, melyek­hez időközben Önök több véleményt is fűztek, tovább­ra is megtekinthetők a HAON-on. Baleset, bűnügy: Mégsem erőszakolták meg? Három sérült a létavértesi karambolban Frontális ütközés a Hosszúpályi úton Újra lángol a kínai raktár Közélet: Magyar származású nyuszilány Botrány: Géza rendőr „elsikálta" „Kúrós" költemények a könyvhétre Sport: Czvitkovics és Demjén a Loki új kiszemeltjei Nem sztár,­csak futballista Kérdezze Bernie-t élőben! BKON TOP 18 (05. 31.) ■wmi __További fotók és videó. VILLÁMVQKS Ön élt-e már kábítószerrel? Szavazók száma: 484 2007.05. 31., 18 óra Következő kérdésünk: Ön helyeselné-e, ha betiltanák a dohányzást a zárt nyilvános helyeken? —. kisült wwwjjamhu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. NAPLÓ AKTUÁLIS / 3 Halál, könyvvel a kézben Könyvhét - Oravecz Imre Kossuth-díjas költő azt szeretné, ha olvasás közben érné a vég. Debrecen (HBN - F. Gy.) - Ha könyvhét, akkor csapa­dék. Az írott szó szerelmesei ily fanyarsággal nyugtázhat­ták, hogy az időjárás a Bika habljába kényszerítette a 78. ünnepi könyvhét megnyitóját - díszvendégi dedikálásostul - csütörtökön. Ráadásul, roppant pimasz módon, az ünnepség után el is állt az eső. Mintha mindegy volna, tehetnénk hozzá... De nem mindegy. Mert, mint ahogy sok esztendős ta­pasztalat véli láttatni az olva­sóközönséggel, a június eleji időpont miatt, Medárd közelé­ben, mintha Esőisten átka csücsülne a könyvnapokon. Vagy, értelmezzük inkább úgy: valahány csepp esik rá­ja, annyi áldás szálljon rája? A könyv csodája Száz­szónak is vége Szár­szó, idézhetnénk Szilágyi Ákos költőt, az egyik díszven­déget, a könyvhét így is elég­gé megnyílt, hiszen a Debre­ceni Igricek harsány régi muzsikája a Szabó Lőrinc­­szobor környéki könyvutca helyett az Aranybika halljába csalta az érdeklődőket. Ott Halász János, Debrecen kul­turális alpolgármestere, egy Csokonai-anekdota segítségül hívásával, a könyv egykori és mostani csodáját példázta kö­szöntőjében. - A körülményekhez képest csoda, hogy ebben az évben is megjelent háromszáznegyven mű, s az is csoda, hogy évről évre tudunk olyan könyvheti programsorozatot szervezni, ami méltó a városhoz, s ame­lyet elismert művészek tisztel­nek meg - mondta az alpol­gármester. A forradalomnak vége Elismert szerzők, mint az idei díszvendégek sorában Es­terházy Péter, Háy János, Szi­lágyi Ákos, Térey János, illet­ve Oravecz Imre Kossuth-dí­jas költő, aki, megnyitó beszé­dében, mint egy korábbi ese­tét idézte, most nem bocsátko­zott a könyvkiadás bírálásá­ba, könyvhétről pedig, mint fogalmazott, vagy jót, vagy semmit, így hát az olvasáshoz fűződő személyes élményeit osztotta meg a közönséggel. Kezdve a kisgyermekkori szűk esztendőkkel, amikor, mint felidézte, otthon inkább eldugták előle a könyvet, me­séskönyvet sem látott, egye­dül csak a Biblia és a Kincses kalendárium volt megtűrve odahaza az erdészlakban, de hát mit is kezdjen egy zsenge korú gyermek a Szentírással, tette fel a kérdést a költő, ám a kalendáriumban azért talált kedvére való történeteket. Ab­ból az időszakból pedig, ami­kor már hozzájutott szépiro­dalomhoz, kuruckori elbeszél­­mények sokasága tolul emlé­kezetébe, különösen párbe­szédrészletek, a szerzők nevé­re azonban nem emlékszik a költő. - Annyira beleéltem ma­gam a Rákóczi-szabadságharc eseményeibe, hogy azt hittem, még tart - hangzottak Oravecz Imre bájos derűt fa­kasztó szavai. Végül versek is Mint folytatta, alsó tagoza­tos iskolásként érte Mao győ­zelme Kínában, s ekkor e for­radalmi történetek ragadták meg. A háborús események, a kínai parancsnokok figurája, és a kötelezően polgári szár­mazású árulókéi... Ezután szenvedélyévé vált az olvasás: a „kínai őrület” átment Ver­nébe, aztán egymás után kö­vetkeztek a hazai és világiro­dalmi klasszikusok, végül ver­sek is. Oravecz Imre, mint mondta, mostanság változatla­nul sokat olvas, de már in­kább a kikapcsolódás igényé­vel, és azzal együtt, hogy, ko­rosodván, el-elveszíti a fona­lat, keresgél a sorok között. De olvasni kell! S ekképp zár­ta szavait: - Azt szeretném, ha könyvvel a kezemben, ol­vasás közben halnék meg. NBPLO http://hbntippek haon.hu • Ünnepi könyvhét. A részletes program le­tölthető a Hajdú Online-ról (65 KB). Esterházy Péter (balról) dedikál (Fotó: Horváth Katalin) Füstmentes tervek, éttermek kárára . Az éttermek vendégei elfogadták a dohányzás korlátozását, de a teljes tilalom rizikós lenne. Debrecen (HBN) - Évente 28 ezer honfitársunk hal meg a dohányzás szövődményeinek következtében. A kormány szi­gorítaná a szabályozást, azt fontolgatja, hogy teljesen meg­tiltja a pöfékelést a nyilvános zárt helyeken, például vendég­látóegységekben vagy színhá­zakban. - Én magam 20 éve nem dohányzók és az étteremben sem tartunk dohányárut - mondja Almási István éttermi mester, ügyvezető igazgató. - De tudomásul vesszük, ha va­laki cigarettázni szeretne ná­lunk. Mi szerencsés helyzetben vagyunk, mert 5 helyiséggel rendelkezünk és jól el tudjuk különíteni a füstölő részt a töb­bitől, de vannak olyan étter­mek is, ahol az egyik asztal­nál lehet dohányozni, a mellet­te levőnél már nem, gyakorla­tilag fél méterre van a kettő egymástól. Úgy vettem észre, az utóbbi években a szigorítá­sok nyomán kialakult ennek egyfajta kultúrája, a dohányo­sok jobban tolerálják a nem do­hányzókat, egymás között megegyeznek egy társaságban, hogy kint füstölnek-e vagy bent. Mégsem tartom jónak a tervet: bár a dohányosok gyó­gyítására sokat költ az egész­ségügy, az élvezeti cikkekből befolyó adó és illeték óriási üz­let az állam számára. - Én magát a dohányterme­lést tiltanám be - mondja Buka Csaba presszótulajdonos. A do­hánytermelőket kártalanítani még mindig kevesebbe kerül­ne, mint amennyit ráköltünk a tüdőbetegek gyógyítására. Sze­rintem nem lehetne betartatni a teljes szigort: lennének olyan vendéglátóhelyiségek, ahol ki­játszanék a tilalmat. Hajnal László pubtulajdonos szerint egy ilyen drasztikus lé­pés megrázó lenne a vendéglá­tóhelyek és a vendégek számá­ra is. Külföldi tapasztalatok szerint nehezebb helyzetbe ke­rülne az ágazat, és nyilvánva­ló, hogy vendégeik egy része el­maradna. Nem lesz füstölgés? (Fotó: Molnár Péter) MEGKÉRDEZTÜK: Milyen könyveket olvas szívesen? M­agyar szakos hallgató vagyok, az olvasás részei a napjaimnak. Sok ked­venc íróm és költőm van, ezekből nem tud­nék kiemelni, mindegyiket nagyon szeretem. Kötelező ol­vasmányokat már ke­vésbé. A kortárs írók könyvei nagyon von­zanak, mai problémát vetnek föl. Varga Mária EGYETEMI HALLGATÓ M­inden olvasó va­gyok, az igényes könyveket jobban sze­retem. Legutoljára Tersánszky-novellákat olvastam, gyakran elő­veszem a könyvespolc­ról a régi könyveket, újraolvasom őket, ott­hon egész gyűjtemé­nyem van belőlük. Újak vásárlását nem engedhetem meg ma­gamnak. Édes Istvánné NYUGDÍJAS TANÍTÓ N­agyon szeretem a bibliai és keresz­tény témájú regénye­ket, de szívesen olva­sok fikcióról szólókat is. Nyelvkönyveket gyakran forgatok, a mindennapi nyelvta­nuláshoz szükséges. Naponta, rendszeresen olvasok, kedvencem Larry Cabele, keresz­tény pszichológus művei. Nagy Ilona FŐISKOLAI HALLGATÓ K­edvenc íróim közé tartozik Szilvási Lajos, Moldova György, kedvelem a műveiket. A mostania­kat nem igazán isme­rem. Szinte minden nap olvasok könyve­ket, heti- és napi apó­kat is. A fiatalok sze­rintem mostanában nem olyan gyakran ol­vasnak, másabbak ma már a szokások. Fenyvesi Lászlóné könyvelő M­indent elolvasok, ami nyomtatva van, aztán magam ér­tékelem a dolgokat, ér­demes volt elolvasni a kiválasztott könyvet. Prózákat, regényeket, tudományos és isme­retterjesztő irodalmat szívesen forgatok. Já­rok könyvtárba, a vá­sárlás sokba kerül. Horváth Zoltán, köztisztviselő vvffia.haon.lm A videó megtekinthető a HAON-on! Ma is nehéz betartani Több étterem-tulajdo­nos úgy véli, hogy már a mostani szabályozás is nehezen betartható, hiszen nem tudnak min­denhol elkülönített do­hányzó- és nemdohány­zó részt kialakítani. A terasszal rendelke­ző vendéglátóhelyek csak a melegebb hóna­pokban élveznének előnyt a teljesen zártak­kal szemben. Minden bizonnyal visszaesne a forgalom, legalábbis eleinte, vélik a szakmában dolgozók, bár megjegyezték, hogy a legtöbb ember tapasz­talataik szerint elfogad­ja az eddigi szigorításo­kat és a nem dohányzók védelmének fontosságát.

Next