Hajdú-Bihari Napló, 2007. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-01 / 178. szám
2007. augusztus 1., szerda NÉZŐPONT j j J j J jJ J JJ J J J j J J 5 J j J j" J J j j jJ jv'J jv Y J vj jJJvv Ujjal a másikra? Petneházi Attila petnehazi@naplo.haon.hu Abból gondolom, hogy ezen a nyáron a megszokottnál is nagyobb a káosz a mezőgazdaságban, hogy az események láttán még az egyébként minden hájjal megkent gabonakereskedő is csak kapkodja a fejét. Azt mondja, hogy helyben kikötői áron gabonát vásárolni talán mégsem kellene (újabb kis magyar abszurd), s közben az államot korholja, hogy minek kellett irreális áron bejelentkeznie az intervenciós kukoricakészletekre, hiszen ezzel csak még feljebb verte az amúgy is abnormális árakat. Bosszankodásra éppenséggel a péknek is van oka, hiszen miközben a multik szorításában évek óta a megnövekedett költségeit sem képes az áraiban érvényesíteni, a molnár most azt írta neki, hogy a magas búzaár miatt a liszt kilónkénti átadói árát 15-17 forinttal emeli. Mellesleg, a sütőipari vállalkozó igencsak nehezen tudja megemészteni, hogy a gabonatermesztő idén közepes hozam mellett is szép pénzt tehet zsebre, miközben neki kőkemény piaci versenyben kell minden forintáremelésért megküzdeni. Aztán ott vannak az állattenyésztők meg a hentesek, akiknek szintúgy púp a hátukon az ötvenezer forint körüli kukoricaár, hiszen nincs az az aranykoszorús gazda, aki méregdrága takarmányból olcsó húst lenne képes előállítani. És akkor mit szóljon a fogyasztó, aki mindezt megfizeti...?! Abból gondolom, hogy ezen a nyáron tényleg nagy lehet a baj a mezőgazdaságban, hogy (bár állítólag minden okuk megvan az örömre) elégedettségnek a gabonatermesztők arcán sincs semmi nyoma... * h.ion.hu : Ne csak olvassa, szóljon is hozzá! ^ BRON TOP 10 (08. I.) Internetes portálunkon tegnap estig az alábbi cikkeket olvasták a legtöbben. A listavezető írások, melyekhez időközben Önök több véleményt is fűztek, továbbra is megtekinthetők a HAON-on. Közélet Sokan elolvasták Elporladt Kádár koponyája Kivédhetetlen tényező Az aszály miatt nő az élelmiszerek ára Nyaralás Tűzvész a Kanári-szigeteken Senkit sem kímél Anna-bál Siófoki lányt választottak Loki Esélylatolgatás Nehéz lesz, de győzni kell Mostanra kiderült Előnyt kell kiharcolni a visszavágóra! Politika Mulat a hatalom Gyurcsány 1,7 millió, Orbán 1 millió forintból nyaral A megtakarítás ára Egészségügyi reform: kasszasiker Jegyzet A győzelem záloga A róka és a disznó EFOTT Jól szólt Zene minden mennyiségben LINE További fotók és videó. YKiLÁMVQKS Megbízik-e a (strand)büfékben kapható ételek minőségében? Szavazók száma: 336 2007. 07. 31. 18 óra Következő kérdésünk: Elégedett a helyi tömegközlekedéssel? UN£ www.haon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. IVG - MIK*« NAPLÓ AKTUÁLIS / 3 Ahol nem divat számlát adni A piacok a feketegazdaság elleni harc tekintetében kritikus területnek számítanak. Debrecen (HBN) - A múlt hét szombaton a régiónkban működő piacokra, vasárnap pedig a strandokra csaptak le a fogyasztóvédelmi felügyelők. A razzia eredményéről Jeney Géza, regionális igazgató tájékoztatta a Naplót. Fekete és szürke... Szombaton régiós szinten (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun- Szolnok, Szabolcs-Szatmár- Bereg) a piacokon lévő egységeket ellenőriztük, mivel - az eddigi tapasztalatok szerint - ezen területek a „feketegazdaság” és a „szürkegazdaság” jegyében kritikusan veszélyeztetett területeknek minősülnek. Itt a „leglazább” az adásvételi jogviszony, döntő többségben nem adnak nyugtát, gyakran találkozhatunk silány minőségű, „bóvli” árukkal, amelyeken a jogszabályokban előírt tájékoztatási kötelezettségek nincsenek feltüntetve. Meglepte őket Ezúttal 15 egységet ellenőriztünk, melynek eredményeként 66%-os kifogásolást regisztráltunk; a kiszabott bírságösszeg 610 000 Ft - mondta az igazgató. Vasárnap a régió strandjaihoz, a Tisza-tóhoz és a Tiszaparti településekhez kapcsolódó vendéglátó-ipari és kölcsönző tevékenységeket vizsgálták, összesen 36 egységben jártak a munkatársaik. Ezen a területen - vélhetően a hétvégi ellenőrzése nem számítottak - még magasabb, 72%-os kifogásolással szembesültek az ellenőrök; a kiszabott bírság összege pedig 1 990 000 Ft volt. Előfordult olyan vendéglátóhely, ahol az egység nyitvatartási idejéről nem adtak tájékoztatást, úgyszintén hiányzott az egység kategóriába sorolása, az egységár tájékoztatás, a panaszfórum tábla hiányos volt, a vásárlók könyvét nem hitelesítették. Ugyanitt közel 20-féle készétel vonatkozásában a nyersanyag-összetétel nem állt rendelkezésre, de az értékesített ételek alapanyagaira vonatkozó bizonylatot sem tudták bemutatni. Szintén ezen vendéglátóban 14 050 Ft értékben lejárt idejű termékeket is találtak, valamint a hűtőben jelöletlen és túltárolt köretek és élelmiszerek voltak készleten. Mindezekért együttesen 400 ezer forintra büntettük az üzemeltetőt - tájékoztatott Jeney Géza. Előfordult hamis méréssel és túlszámolással történő vásárlói megkárosítás (50 ml helyett 32 ml szeszes ital kimérése), szakképzetlen dolgozók alkalmazása, hiányos jelölésű áruk értékesítése, lejárt idejű termékek forgalmazása (17 300 Ft értékben), ártájékoztatási kötelezettség elmulasztása vagy hiányos teljesítése egyaránt. ÚIAPLÓhttp:/hbnf/ppefcaon.hu •A vizsgálat megállapításai letölthetők a HAON-ról (114 KB). A piacon alkudni lehet, de megalkudni itt sem, már ami a szabályok betartását illeti (Felvételünk illusztráció.) (Fotó: Archív) Életveszélyes oszlopok ■ Villanyoszlopokból kilógó elektromos vezetékek a Darabos utcai játszótéren. Debrecen (HBN) - A védőburkolatok hiánya főleg a gyerekekre nézve életveszélyes, a környéken lakók már nem is töltik itt szabadidejüket gyerekeikkel. Egy fiatal apuka elmondta, hogy bár a villanypóznák állapotáról nem tudott, kisfiát inkább a Nagyerdőre viszi kirándulni, mivel a játszótér tisztasága is kifogásolható. Az úr mellett lévő nagymama is állandó felügyelet mellett engedi le unokáját játszani. A Napló munkatársaitól értesült az áramszolgáltató illetékese a problémáról, és még tegnap el is hárították a közvetlen életveszélyt. Az E-on munkatársai elmondták, az egész város területén jellemző ez a helyzet, naponta szembesülnek a problémával. Javítás közben egy ott lakó idős hölgy felháborodva mondta el nekünk, hogy évek óta tesznek bejelentéseket, mégsem javul a helyzet, mindig eltűnnek a fedelek. (Bár a játszótér gondja átmenetileg megoldódott, lapzártakor kaptuk a hírt, hogy a Bethlen utcán is négy-öt kandeláberről hiányzik a vezetékeket takaró ajtó. (A hírnek utánajárunk.) ( www.haon.hu cfilm. További képek és videó. Már nincs közvetlen életveszély (Fotó: Bartha Enikő Anett) 1,5 milliós bírságot kapnak Budapest, Debrecen (MTI, HBN) A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a fogyasztók megtévesztése miatt összesen 1,5 millió forintra bírságolt két cipőkereskedőt - közölte a versenyhatóság kedden. A két kereskedő, Raksányi Zsolt és Mucsi Levente Székesfehérvárott, illetve Debrecenben és Pécsett található cipőboltjaikat sajtóhirdetésekben és szórólapokon reklámozta 2006 őszétől 2007 tavaszáig megtévesztő módon. A vállalkozók csődeljárásra vagy végkiárusításra hivatkozva, 90-95 százalékos kedvezményt ígérve, kínáltak 500-1500 forintért olasz vagy spanyol eredetűnek mondott bőr lábbeliket. (Az esetről a Napló a 2006. december 8-i számában Cipőbiznisz: lába kelt csődeljárás címen közölt riportot.) A GVH vizsgálatából kiderült, hogy a két magánvállalkozó ellen sosem folyt csődeljárás, üzleteiket folyamatosan ellátták áruval, így nem tartottak kiárusítást, boltjaik pedig nem szűntek meg abban a fél évben, amikor a reklámok megjelentek. A versenyhatóság szerint a reklámok több okból is alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére. A „kiárusítás” szlogen ugyancsak azt üzeni, hogy a boltban kapható árukészlet igen kedvező áron kerül értékesítésre, a készlet erejéig alkalmi vételre nyílik lehetőség. A versenyhatóság - a fentieken kívül - megállapította azt is, hogy a két magánvállalkozó által kínált lábbelik jelentős része nem olasz vagy spanyol, hanem kínai eredetű, a hirdetett 500 vagy 1500 forintos áron pedig nem lehetett bőrcipőt vásárolni egyik vállalkozó egyik boltjában sem. forum.haon.hu Érvek, ellenérvek - ahogy Ön látja. MEGKÉRDEZTÜK: Tart-e a drasztikus élelmiszer-áremeléstől? Elég szomorú dolog ez az áremelés. Nyugdíjas vagyok, és így is elég nehezen jövök ki a megtakarított pénzemből. Ha az árak emelkednek, egyre nehezebb lesz a mindennapi megélhetés. Sajnos, az időjárás is közrejátszott abban, hogy magasba szöknek az élelmiszerárak. Ratkai Istvánné NYUGDÍJAS Egészen biztosan emelkedni fognak az árak. Már csak azért is gondolom, mert tavasszal a jégkárok tönkretették a kerttulajdonosok terméseit. Ráadásul ez a nyár sem kedvez a gazdáknak! A szokatlan forróságtól minden kiég! Remélem, százszázalékos emelkedés nem lesz! Moisené Borsos Katalin NYUGDÍJAS Mivel idén nyáron a mezőgazdaságot az aszály és a szárazság sújtotta, ezért elkerülhetetlen lesz az élelmiszeriparban az áremelkedés. A szakemberek harmincszázalékos növekedést jósolnak. Szerintem nem csak a családomat, hanem minden embert érinteni fog a változás. Dorogi Edit PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ Aggódom, hogy egy drasztikus áremelés esetén a pénzünk egyre jobban értéktelenné válik. Tartok attól, hogy a gyerekeinknek egyre nehezebben élnek majd meg. Szerintem, ha a gazdákat jobban támogatná az állam, akkor nem kellene drasztikus növekedésre számítanunk! Némethi Jenőné NYUGDÍJAS Naponta figyelem az ezzel kapcsolatos híreket, és úgy tudom, hogy harminc százalékkal nőnek az élelmiszerek árai. Sajnos, az aszály okozta károk miatt erre számítani is lehetett. Mindig tartalékolok a rosszabb időkre is! Bóta Józsefné nyugdíjas bolti eladó A videó megtekinthető a HAON-on!