Hajdú-Bihari Napló, 2008. január (65. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-02 / 1. szám

2008. január 2., szerda RÖVIDEN • Határidő. Az új év első munkanapjáig, azaz 2008. január 2-áig korrigálhatják az adatokat, illetve pótolhatják a még hiányzó dokumentumokat azok, akik a februárban induló egyetemi vagy főiskolai képzésekre jelentkeztek. Egy alkalommal a jelentkezési sorrenden is lehet változtatni, új iskolát azonban már nem lehet felvenni a listára. NÉZŐPONT Lencsét, azt muszáj! Kopasz Zsuzsa_____________ zsuzsa.kopasz@naplo.haon.hu Édesanyám felhívott szilveszter regge­lén, és megkért, ne felejtsek el január el­sején lencsét és disznóhúst enni. Moso­lyogtam rajta, aztán belegondoltam, hogy az emberek többsége biztosan lencsés ételt fog készíteni. Disznót, hogy kitúrja a szerencsét, lencsét a gazdagság végett. Ha halat eszünk, vigyázzunk, el ne ússzon a szerencsénk, ezért a farkával kezdjük! A városban már délután folyamatos du­dafújás volt. Vidám kis lurkók levegővel teli pofazacskóval rohangáltak fel s alá, és csak úgy vinnyogott kezükben a duda. A pezsgők pukkanása, a petárdák csattaná­­sa, a visszaszámlálás, az üdvrivalgás: nem mindig volt ez így. A régi időkben ta­vasszal vagy ősszel kezdődött az új esz­tendő. Néhány száz éve annak, hogy szil­veszter napján búcsúzunk az óévtől. E nap szokásköréhez hozzátartoznak a zaj­keltő szokások (ostor, kolomp, ma már in­kább duda, petárda és torkaszakadtából üvöltés), melyek célja az ártó erők távol tartása és kiűzése az óévvel egyetemben. A belvárosban rengeteg fiatallal talál­koztam, egyik kezükben pálinka, a másik­ban kóla. Magas sarkúban, miniszoknyá­ban botorkáltak, vagy hőbörögve, kanc­sán üvöltve sodorta őket az éjszaka. Az idén kiugróan sok embert vittek be a mentők italozás miatt. A verekedők száma sem csökkent. Két dolog jutott eszembe a fiatalságot látva. XVI. Benedek pápa újévi üzenete: a hagyományos család szerepe a békére nevelésben. A másik: Sólyom László szavai, aki két lényeges dologra hívta fel Magyarország figyelmét: határo­zott cél és a szolidaritás. Kívánom, hogy ezek szerint tudjuk az előttünk álló esz­tendőket megélni. B. ú. é. k.! -^j@lj Ne csak olvassa, szóljon is hozzál Petőfi emlékére. Petőfi Sándor 1823. ja­nuár 1-jén született Kiskőrösön. December 31- én Debrecenben a költő, forradalmár és nem­zeti hős emléktábláját koszorúzta meg délelőtt Debrecen önkormányzata és a Debreceni Nyugdíjasok Egyesülete. (Fotó: Czeglédi Zsolt) ‘”"1'* "wwww haon.hu * ................... 6530- További képek és videó a HAON-onl VILLÁMVOKS . J J J v W VVV'V -J <J V <J -J V V ■J V'iA'J <J J J J V W <J ■J V <J J J <J * ’w'V J'' J j'j Tesz-e újévi fogadalmat? Szavazók száma: 241 2008. 01. 01., 17 óra Következő kérdésünk: Ön fogyasztott-e jelen­tősebb mennyiségű szeszes italt szilveszterkor? SS fejj !: Wwww.haon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. ­NAPLÓ Puff-puff, űííííí... B. ú. é. k.! ■ Jókedv, dudaszó, pu­­fogás és fergeteges han­gulat szilveszter éjjel a Kossuth téren. Debrecen (HBN - Kop­su) - Malac-, béka-, mókusálarc, villogó ördögszarvak, színes haj, és trombiták tömkelege. A hangzavar óriási volt, ahogy a jókedv is. Családok, gyerekek, szerelmespárok, bandák, csellengők: mindenki lent a téren fújta és fújta a dudáját, hiszen a régi hagyo­mány szerint zajjal kell elker­getni a rossz szellemeket. A petárdák folyamatos pufogá­­sát egy idő után megszokta az ember, de a hirtelen eldurra­nó kisebb tűzijátékok minden­kit megrémisztettek. Vígság A fogcsikorgató hideg elle­nére az emberek kíváncsiak voltak a koncertekre, énekel­tek, táncoltak. A jókedvért a házigazda Dockers Formáció volt a felelős, akik táncolha­tó hazai és külföldi örökzöl­dekkel alapozták meg a jó hangulatot többször az este fo­lyamán. A Parno Graszt együttes a hamisítatlan ci­gányzenéjéről híres, s ezen az estén élőben mutatta be leg­frissebb lemezét. Fél tíz után a Sugar boaf Dér Henivel őrjí­tette a közönséget, majd a ha­rangszó előtt Roy & Ádám, a tőlük megszokott lendülettel, élőben adták elő legismertebb slágereiket. A közönség ordít­va énekelt. A jókedv mellett sokak bíz­tak a párolgó forralt boruk­ban, melyet a kezükben szo­rongattak. A kivetítőn nagy vörös számok mutatták: né­hány perc, és itt az éjfél. A tö­meg folyamatosan áradt, kí­váncsi volt mindenki a tűzi­játékra. Bim-bam, bim-bam, éjfél. Durrogás, dudavonítás. Az új évet köszöntővel, a Him­nusszal és az elmaradhatat­lan tűzijátékkal lépte át a kint fagyoskodó tömeg. A szí­vósak azonban fél kettőig ki­tartottak a Kossuth téren, és átmulatták az új év első óráit. £53 További képek a HAON-on. Körülbelül félszázan futották le a szilveszteri futóverseny 1,5 kilo­méteres távját a Petőfi tértől a Kossuth térig (Fotó: czeglédi Zsolt) NAPLÓ-KONCERTEK - ZENE-SZÓ Itt voltak a Tankok­­ harmadjára a Főnixben ■ Szombaton ismét megszállták a csarnokot a Tankok, újabb csúcs­bulit adva az év végén. Tamás Nándor________________ naplo@naplo.haon.hu Debrecen (HBN) - A kora estétől folyamatosan zarán­dokló tömeget látva megálla­píthattuk újra, hogy a Tank­csapda jóvoltából Debrecen „rockvárossá” nemesedett. Az ország minden pontjáról és a határon túlról idesereglett ra­jongók azzal a tudattal érkez­tek a Hajdúságba, hogy a hosszú út fáradalmaiért bősé­ges kárpótlást kapnak: a Tankcsapda hazai pályán sem tud hibázni. Ráadásul alapo­san meg kellett töltekeznünk a Tankok-féle elektromágne­sességgel, mert a banda az új lemezre készülve nyárig nem ad több koncertet. Ennek fényében nem meg­lepően ismét megtelt a csar­nok, a debreceni bulikra jel­lemzően, a hatéves kisfiútól az ötvenes apukáig, minden korosztály képviseltette ma­gát, egész családok választot­ták szórakozásul a rockzenét szombat este. A két előzene­­kart is türelmes érdeklődés fi­gyelte, a Mangod Inc. és kü­lönösen a Kowalsky meg a Vega kellően megmozgatták a küzdőtéren gyülekezőket, ám a többség ekkor még a zsú­folt büfék előtt hangolt. Megállt az idő Negyed tíz körül aztán, mi­előtt a várakozással teli feszült­ség az elviselhetetlenségig nőtt volna, színpadra robbant a TANKCSAPDA! így, csupa nagybetűvel, aki velem együtt szemlélte a majd tízezres őrjön­gő tömeget, az megállapíthatta, hogy megállt az idő! Ilyen tom­­bolást magyar zenekar koncert­jén csak a nyolcvanas években láthattunk utoljára, ekkora koncerttermet a Csapdán kívül más nem tud megtölteni 2007- ben Magyarországon. A csapat énekese, Lukács Laci nem győzte elégszer kifejezni a há­láját a dalszövegeket egy em­berként fújó tömegnek, végig jókedvűen, ám roppant ener­gikusan nyomták a dalokat. Életre kelt dobszerkó A megszokott „slágerekből” néhányat beáldoztak a srácok, hogy némi extrát nyújtsanak a hazai publikumnak: rég nem hallott nótákat vezettek elő a kitartó fanatikusoknak, többek között a szigorú mondanivaló­­jú, kőkemény Sovány vigaszt. Az óriás kivetítők mellett iz­galmas látványt nyújtottak a színpad mögé vetített mozgó­képek, ezek a kis „mozik” re­mekül támogatták meg egy-egy dal hangulatát, hol bombázó repülőket nézhettünk, hol tán­cosnő sziluettje ámította el a szemlélőket. A ráadásblokkban Fejes Tomi dobcucca is önálló életre kelt, az egész emelvény előrejött a színpad széléig, majd a végén a levegőbe emel­kedett, miközben a srác dere­kasan püfölte a bőröket. A koncert végén bedugult füllel, ám széles vigyorral ara­szoltunk a kijárat felé. Jól­­esően nyugtázhattuk: bár el­múlt karácsony, a Tankcsap­da ismét egy felejthetetlen él­ménnyel ajándékozott meg minket. 259 zene.haon.hu CS3A- Képek és videó a HAON-on! Lukács alig győzött hálálkodni (Fotó: Czeglédi Zsolt) AKTUÁLIS / 3 Csengetés. Hétfő kora este év­százados történel­mi hagyományokra épülő utcai felvo­nulás, csergetés volt tűzzsonglőrök­­kel Hajdúszobosz­lón. A csergetés karikás ostorral történő csattintást jelent. A karikás­sal úgy bánni, hogy mindegyik kí­sérlet csattanjon, ráadásul ütemesen, az bizony nem kis ügyességet kíván...­­ További képek: MS3 www.haon.hu (Fotó: Czeglédi Zsolt) Közeleg a Diotöro... Debrecen (HBN) - Ha­talmas várakozás előzte meg a West End Színház és a Vörösmarty Színház családi musicalje, a Diótö­rő és Egérkirály téli tur­nésorozatát. Kedves törté­net, remek zene, látványos díszletek és jelmezek, ren­geteg szereplő... Szurdi Miklós rendező ekképp vall a színpadra állítás öt­letéről: - Szomor Gyuri szeretett bele a mesébe, írt rá két dalt, még évekkel ezelőtt, és a kezembe nyomta őket azzal, hogy írjam meg a musicalt. Na­gyon jók voltak a dalok, rögtön megindították a fantáziámat - és én is be­leszerettem a mesébe... A Diótörő és Egérki­rály című musicalt ja­nuár 5-én, szombaton lát­hatja a közönség a Főnix Csarnokban. Egy jelenet (Fotó: Archív)

Next