Hajdú-Bihari Napló, 2011. január (68. évfolyam, 11-25. szám)
2011-01-14 / 11. szám
2 SzélrózsaNAPLÓ JEGYZET Petneházi Attila Óvatosan a váltással! ■■ Haminél több szakértői nyilatkozatot és elemzést olvasok a svájci frank alapú devizahitelek euróalapúra váltásáról, annál inkább örülök, hogy nincs devizahitelem. Most főhetne a fejem, hogy a sok jó tanács közül melyiket fogadjam meg! A pénzügyi felügyelet a minap azzal kavarta fel a hitelpiaci állóvizet, hogy megfontolásra ajánlotta a frank/ euró konverziót, jelezvén, ezáltal a törlesztőrészletek kiszámíthatóbbá válnának. Ugyanakkor ember nincs, aki meg tudná mondani a Kiss famíliának, hogy a svájci frank mostanában tapasztalható erősödése tartós vagy átmeneti jelenség-e. Pedig jórészt ettől függ, hogy a jelenlegi magas árfolyamszinten történő esetleges átváltás bölcs döntés-e a családról. Azért nem árt meghallani a kétkedő hangokat sem. Egyesek például arra figyelmeztetnek, hogy a váltásról szóló döntés mérlegelésekor az árfolyam alakulása mellett a kamatvárakozásoknak is döntő szerep jut. Igaz, hogy most a frank és az euró kamatai közel kerültek egymáshoz, előbbi kamata azonban jócskán az utóbbié alatt szokott lenni. Ha tehát a frank és az euró közötti kamatkülönbözet visszatér a megszokott kerékvágásba, az az euróra váltók terheit növeli. attila.petnehazi@inform.hu Ügyvédi költség: a kárigény része Budapest. A vörösiszap-katasztrófa kapcsán eddig felmerült ügyvédi költségeket is a kártérítés részeként érvényesítené az állam. Korábban a Vasárnapi Hírek írt arról, hogy az „állami” megbízású ügyvédek, akik a katasztrófa sújtotta területen dolgoznak, eddig összesen 69 millió forintot kaptak a költségvetésből. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az üggyel kapcsolatban a Független Hírügynökséget a többi között úgy tájékoztatta, hogy hat ügyvédi iroda 17 ügyvédje dolgozik jelenleg állami megbízásból, díjazásuk pedig - óránként 25 ezer forint plusz áfa - „megfelel a hazai átlagos ügyvédi óradíjaknak”. FH Valutapiac. További információk. Grafika: EKN. Forrás: MNB PÉNZNEM______árfolyam változás Euró 275,26 -0,76 USA dollár 209,26 -2,57 Svájci frank 215,00 -2,89 Angol font 329,48 -2,25 Román lej 64,66 -0,25 Ukrán hrivnya 26,28 -0,27 Horvátkuna 37,18 -0,11 Lengyel zloty 71,29 -0,58 Kormányzati támogatást kér a főváros Budapest. Csak állami beavatkozással kezelhető a BKV helyzete, különben nem kerülhető el a közlekedési társaság pénzügyi összeomlása - jelentette ki Tarlós István főpolgármester. A főváros 19 milliárd forintot vár a kormánytól, hogy a BKV idei működési hiányát kezelni tudják, másrészt kéri a cég 77 milliárd forintos közvetlen banki adósságának sza I nálását. FH Átlag havi 40 ezer hitelező fordult közjegyzőhöz az elmúlt hónapokban, hogy kérje a kintlévőségei behajtásához szükséges úgynevezett fizetési meghagyást - írta a Magyar Nemzet. Korábban e dokumentumnak a kiállítása a bíróságok feladata volt, ám gyakran hónapokat kellett várni. Egyre gyakoribb, hogy a magánszemélyek is fellépnek érdekeik védelmében - írja a lap. fh 4 . Eredménytelen volt a tárgyalás a szolgáltatásról Budapest. Eredménytelenül zárult a sztrájk idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról szóló tárgyalás több állami vasúttársaság és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között. A MÁV Zrt. arról tájékoztatta a Független Hírügynökséget, hogy a MÁV Zrt., a MÁV-START Zrt. és a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. javaslatát a VDSZSZ érdemi tárgyalás nélkül utasította el. FH 33 A válságadó ideiglenes. Magyarország gazdasági stratégiája a befektetők támogatása, hogy munkahelyeket teremtsenek a termelőágazatokban. ORBÁN VIKTOR KORMÁNYFŐ © INTERJÚ: Dr. Répássy Róbert államtitkárral, a kormány jogalkotási terveiről Az első: az alaptörvény A jogalkotót kötik, hogy hatásvizsgálatokat végezzen, lehetővé tegye vélemények megfogalmazását. Miskolc. A január elejétől működő kormányablakok munkájának tapasztalatairól, a kormány idei jogalkotási elképzeléseiről kérdeztük dr. Répássy Róbertet, az igazságügyért felelős államtitkárt. Melyek az első, általánosítható tapasztalatok a Kormányablak rendszer működésével kapcsolatban? DR. RÉPÁSSY RÓBERT: Az első tapasztalatok szerint a Kormányablakok - részben a jó reklámnak is köszönhetően - olyan nagy népszerűségnek örvendenek, hogy azokat az ügyeket is itt intézik, amelyek a hagyományos ügyfélszolgálatokon is elintézhetőek. Ez az egyik ok, a másik pedig a reggel 8-tól este 8-ig tartó ügyfélfogadás, ami a munkájuk miatt elfoglalt emberek számára kedvező. És még egy tapasztalatunk van, amin próbálunk segíteni, beépíteni a szolgáltatásba: nagyon sok általános jogi természetű problémával fordulnak az ügyintézőkhöz. Peres és peren kívüli ügyekkel keresik fel őket. Ezért azt fogom javasolni, hogy a kormányhivatal alá tartozó igazságügyi szolgálat jogi segítségnyújtása igénybe vehető legyen a Kormányablaknál is. A párhuzamosság miatt nem fordul elő, hogy az egyes hivataloknál „megakadt” ügyekkel fordulnak a kormányhivatalhoz? DR. RÉPÁSSY RÓBERT: Ez egyelőre még csak szubjektív tapasztalat, hogy akik nem tudtak végére járni valamilyen ügynek a szokásos módon, eljönnek a Kormányablakhoz. Ennek feloldásához megfelelő kommunikációra van szükség a kormányhivatalok és az integrált szervek között, hogy naprakészen követhetőek legyenek az egyes ügymenetek. Ami vonzóvá teheti még ezt az ügyintézést, az az, hogy ha valakinek van három különböző típusú ügye, az egy ablaknál elintézhetővé válik. Beszélünk az idei törvényalkotási tervekről, feladatokról. DR. RÉPÁSSY RÓBERT: Az első és legfontosabb feladat - amely valószínűleg a márciusi-áprilisi parlamenti időszakot kitölti - az új alkotmány előkészítése. A tervek szerint tavasszal az Országgyűlés kizárólag az alkotmánnyal foglalkozna. A mi minisztériumunk kodifikációs szerepet lát el, tehát az alkotmányelőkészítő bizottság koncepciója alapján készítjük el az alkotmány tervezetét. Ezt megelőzi a társadalmi konzultáció, függetlenül attól, hogy az előkészítés során már sok vélemény megfogalmazódott, ezt most a kormány is lefolytatja. Az egyeztetések után várhatóan február végén, március elején hozható nyilvánosságra az a tervezet, amelyet a kormány elkészített. Várhatóan március 15-én kezdődhetne meg az Országgyűlésben az alkotmány vitája, hanem sok alkotmány elemeire épül. Természetesen a parlamentáris köztársasági alkotmányos berendezkedés nem változik. Változások például a közigazgatási bíráskodás rendszerében várhatóak, illetve abban, hogy az új közpénzügyi szabályok a mindenkori aktuális kormányt korlátozzák majd, hogy ne adósíthassák el az országot. Milyen elvek alapján dől el, hogy egy törvényt a kormány vagy egyes képviselők nyújtanak be? DR. RÉPÁSSY RÓBERT: Ettől az évtől már két új törvényünk is van, ami a jogalkotás rendjét szabályozza. Ezek nem csak a kormányt, hanem például az önkormányzatot, mint jogalkotót is kötik, hogy hatásvizsgálatokat végezzen, a honlapján lehetővé tegye, hogy vélemények fogalmazódjanak meg a tervezettel kapcsolatban. Azt nem lehet kizárni a jövőben sem, hogy önálló képviselői indítványokat nyújtsanak be, hiszen a parlamentarizmus lényege, hogy a képviselők javaslatot tegyenek. Én azon a véleményen vagyok, hogy ezek egyeztetésének a bizottságokban kell megtörténnie. Ehhez a házszabályt kell módosítani, úgy hogy a különféle szervezeteket meghívják ezekre a vitákra. A házszabály felülvizsgálata napirenden van. DR. RÉPÁSSY RÓBERT: Nem egy alkotmány, PAP GYULA gyula.pap@inform.hu FOTÓ: BUJDOS TIBOR Milyen mintát vesznek alapul, melyik ország alkotmányára hasonlít majd az új alaptörvény? Dr. Répássy Róbert 2011. JANUÁR 14., PÉNTEK Baba-mama várót adtak át Ferihegyen Budapest. Elkészült az új baba-mama váró a budapesti repülőtér 2B termináljában. A Budapest Airport komfortossá és barátságossá tette a korábbi helyiséget, amelyben színes játszósarok, rajztáblafal és modern pelenkázó helyiség is van már. A korábbi szürke berendezést és fehér falakat vidám színek, mesedekoráció és otthonos hangulat váltotta fel. fh AZ EU TANÁCSÁNAK MAGYAR ELNÖKSÉGEI Terítéken a magyar szőnyeg BRÜSSZEL. Az Európai Parla-ment (EP) több képviselője is tiltakozását fejezte ki a több mint 200 négyzetméteres szőnyeg miatt, amelyet a magyar Európai Uniós (EU) elnökség állított ki az Európai Tanács brüsszeli épületében - számolt be internetes oldalán csütörtökön az EUObserver. A 202 négyzetméteres szőnyeget Pápai Lívia textilművész készítette, rajta a magyarság történetének több szimbóluma és képe látható, egy 1848- as térkép a Habsburg-birodalomról. Az internetes oldal egyik riporterének Hajdú Márton, a magyar EU-elnökség szóvivője határozottan cáfolta, hogy a szőnyegnek, amelyen Szlovákia, Románia és Szerbia egyes területei a Habsburg-birodalom részeként vannak feltüntetve, köze lenne Magyarország mostani külpolitikájához. Magyarországgal szomszédos országok EP-képviselői szerint viszont az alkotás akár mostani magyar kormány „nosztalgikus indítékaira utalhat.” f. . A szőnyeg fényképe látható a http://euobserver.com/9/31629 internetes oldalon. Áfa-csökkentést javasol a Jobbik Budapest. 25-ről 18 százalékra csökkentené az üzemanyagokat terhelő áfa kulcsot a Jobbik - az ellenzéki párt már be is nyújtotta az erről szóló törvényjavaslatot. Azzal érvel, hogy a magas árak mellett egyre kevesebb üzemanyag fogy az itthoni kutakon és az üzemanyag-csempészet miatt a feketegazdaság is erősödik. A Volner János országgyűlési képviselő által jegyzett törvényjavaslat azt is részletezi, hogy az elmúlt időszakban jelentősen visszaesett az eladott üzemanyag mennyisége. FH „Húsz évig vártam, hogy eljöjjön ez a pillanat” Orbán Viktor a Wall Street Journal-ban a politikai átalakításáról beszélt lapszemle. Az amerikai lap csütörtöki számában megjelent interjúban a kormányfő közölte, hogy az euróövezet országaiban szigorúbb szabályokra van szükség a közkiadásokban, de nem azokban az országokban, amelyeknek saját valutájuk van, mint például Magyarország. A magyar kormányfő kijelentette: nem reális az euró bevezetése Magyarországon az évtized vége előtt. „Jelenleg jobb nem bent lenni az övezetben” - közölte a kormányfő, aki szerint az eurózónához 17. tagként január elsején csatlakozó Észtország a legbátrabb ország az EU-ban. „Rossz kompromisszumok” A lap szerint Orbán Viktor azt állítja: jelenlegi politikai célja, hogy teljessé tegye az ország antikommunista átalakulásának befejezetlen folyamatát és eltávolítsa az utolsó maradványait annak, amit ő a régi szocialista elit által uralt korrupt kormányzati rendszernek nevez. „Kompromisszumokat kötöttünk, amelyekről kiderült, hogy rosszak, szűklátókörűek” - mondta Orbán Viktor az amerikai lap munkatársainak a budapesti parlamentben adott interjújában. Mint kijelentette, arra akarja használni erős törvényhozói többségét, hogy átalakítsa a politikát. „20 évig vártam arra, hogy eljöjjön ez a pillanat” - mondta a lapnak a magyar kormányfő. Csökkentik a kiadásokat „Orbán azt mondja: kormánya számos intézkedést jelent be februárban azzal a céllal, hogy csökkentse a nyugdíjkiadásokat, a munkanélküliek juttatásait és a gyógyszerek állami támogatását” - írja az amerikai lap. A magyar kormányfő megfogalmazása szerint „vége a nagylelkű és hosszantartó munkanélküli juttatások korszakának” - írta a lap, amely szerint a magyar kormányfő nem tudta megbecsülni, hogy a kiadáscsökkentések mennyi pénzt takarítanak meg az államnak. A WSJ szerint a piacok azt remélik, hogy a február intézkedések konkrét és tartós bizonyítékul szolgálnak az állami kiadások visszafogását illetően. Orbán Viktor arról is beszélt: Még ebben az évben csökkeni fog a hatalmas költségvetési hiány, részben azoknak a pénzeknek a segítségével, amelyek a magánnyugdíj-pénztári rendszerből kerültek az állami kasszába. A kormányfő közölte: az akarja, hogy a jegybank fizesse vissza az IMF által korábban adott pénzügyi segély megmaradt részét. Munkahelyeket teremtenének A válságadóról Orbán Viktor azt mondta: az ideiglenes adó a szolgáltatási szektorra vonatkozik és Magyarország gazdasági stratégiája a befektetők támogatása, hogy munkahelyeket teremtsenek a termelőágazatokban. fh ■ ■Vége a w w nagylelkű és hosszantartó munkanélküli juttatások korszakának. ORBÁN VIKTOR