Haladás, 1945 (1. évfolyam, 1-14. szám)

1945-10-01 / 1. szám

HÉTFŐ Ára: 12 pengő I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Szeerkesz­ti CSÉCSY IMRE Főmunkatársak : Zsolt Bála ám Wesselányi Miklós 1945 OKTÓBER 1 Mai számunkhoz mellékeljük a Magyar Radikális Párt programját CSÉCSY IMRE CIKKE: Az ismeretlen olvasóihoz Új lap első számát vetted a ke­zedbe. Gyorsan átfutod, még az ut­cán: mond-e csakugyan valami újat? Mi van benne érdekes olyan, ami egészen neked szól, személye­sen? Mert ezt követeled az újságtól, hiszen pénzt adtál érte és drága az időd. Igazad van. Nem tudjuk, ki vagy. Gyári mun­kás, vagy egyetemi tanár? Orvos vagy soffőr, tisztviselő vagy pa­raszt? Miniszter vagy gépírónő? Melyik párthoz tartozol, vagy talán egyikhez sem? Csak egyet tudunk rólad: hogy kritikus vagy. Azt mondod, n­e törődjünk ki­léteddel, olyan lapot csináljunk, amely mindenesetre a tiéd legyen. Igazad van. Ezt akarjuk, szeretnénk rövidenkihez szólni. Vagy mondjuk mégis kissé szű­kebben: minden értelmes és tisztes­séges emberhez. Ha még ma is arra számítasz, hogy a magyar demo­krácia előbb-utóbb megbukik és visszajön a nyilas világ, vagy leg­alább is valamilyen Bethlen-féle „konszolidáció", dobd el sürgősen ezt a lapot és ne vedd meg a követ­kező számokat se. Attól félek, nem segíthetünk rajtad. S akkor sem, ha feltépett háztetőink, elsüllyesz­tett hídjaink közt járva, ma sem tudsz egyébre gondolni, m­int arra, hogyan húzhatnál minél több hasz­not a leromlott pénz beteg kon­junktúrájából. Vagy ha még ma is a bérét keveslő munkást, a termelő­eszközök nélkül küszködő parasztot okolod a drágaságért és mindazért a nyomorúságért, amit a német­barátok esztelen háborúja hozott ránk. De akkor sem fogod kedvedet ta­lálni ebben a lapban, ha a magyar sors javulását egyik vagy másik politikai csoportnak­­— mindegy, hogy melyiknek — egyeduralmától várod. Mi ugyanis semmilyen ön­kényuralmat nem akarunk. Mi a szabadságot hirdetjük és akarjuk védeni ennek a lapnak minden sorában. Nem a korlátlan és felelőtlen sza­badságot persze, nem a gátlástalan kizsákmányolás lehetőségét, nem a gazdasági és erkölcsi anarchiát Hanem azt a józan szabadságot, amelynek határát mindenkor a közérdek szabja meg. S amely ezen a határon belül viszont mindenki­nek teljes jogot és módot is ad arra, hogy képességeit kifejthesse önmaga, családja és a­­z javára. Egyszóval: a rendezett szabadságot akarjuk, aminek neve: demokrácia. Mert a demokrácia nem egyéb, mint az egyéni és közszabadság államrendje. Címül ezt írtuk a lap homlokára: Haladás. Mi a haladás — kérdezed talán — van-e egyáltalán s ha igen, merre haladunk? Mi hisszük, hogy van. Hittünk benne, rendületlenül, makacsul, az alatt a huszonöt év alatt is, amíg a világ kereke úgy látszott, mintha visszafelé forogna. S ma is hiszünk benne, új életünk rettentő nehézsé­gei közepett, lappangó elégedetlen­ség, rejtett pártharcok és nyilván­való tehetelenséttek­ láttán . Ez a hitünk nem puszta bizal­mon alapul, hanem világos ténye­ken, amelyeket csak föl kell is­merni és meg kell érteni. Az egyik tény az, hogy a technikai tudo­mány feltarthatatlan fejlődése foly­tán az emberiség anyagi javakban szüntelenül gazdagodik. A másik az, hogy ezzel párhuzamosan az emberek átlagos értelmi képessége is gyarapodik. A harmadik pedig az, hogy a szabadság tudata mind­inkább terjed, akarása erősbödik minden népben. Egyik sem igaz, gondolod talán s még ha igaz lenne is, semmit sem jelent. Mit ér a gazdagság elméleti lehetősége, ha a valóságban az em­berek nagy része nyomorog? És mit érne, még az általános jólét­ is, ha egy háborúban két hét alatt, vagy holnap talán már két óra alatt el lehet pusztítani azt, amit két nemzedék teremtett? S azt az emberiséget, amely ekkora hata­lommal ily esztelenül élt eddig, hogyan lehet értelmesnek nevezni s erkölcsiségére­­tet építeni? Rövid távlatban mindegyik ellen­vetés igaz. A mát­ti a tegnapot te­kintve, valóban úgy látszik, hogy az ipari gazdagodás csak megsok­szorozta és elmélyítette a tömeg­szegénységet. Épp ezt 37. ellentmon­dást akarta a fasiszta szellem­rabló háborúval áthidalni. S hogy nem­csak a fasizmus elmebeteg vezérei, de népüknek és a csatlós országok­nak nagy tömegei, egész osztályok is hitték, hogy ez az aljas és őrült kísérlet sikerülhet: ez lesújtó bi­zonysága az általános értelmetlen­ségnek. Mindez csakugyan igaz. De ne­csak a mát és a tegnapot nézzük, s ne csak Közép-Európa mestersége­sen elbutított tömegeit Hanem arra gondoljunk: mi szállott szembe a fasiszták félelmes hadigépezetével, őrült eszméivel és a történelemben példátlan gonoszságával? A még fölényesebb technika, a józanabb ész és a magasabb erkölcsiség. Ezek győztek. Ezeknek kellett győzniük. A ma­gasabbrendűségnek, a haladottabb világnak. Azoknak az országoknak kellett győzniük, amelyeknek na­gyobb volt az anyagi, értelmi és er­kölcsi erejük. Vagyis amelyekben, együttvéve, több volt a szabadság. A népek gazdagságának forrása a tudomány. De a tudomány csak szabadságban fejlődhetik. Nem vé­letlen, hogy az atombombát nem a németek találták ki. Az értelmesség csak ott terjed­het, ahol a gondolat nyilvánítása szabad. S katona­milliók, munkás- és polgár­milliók csak a szabadságért készek tinként meghalni. Bízzál abban, hogy a haladás erői nem álltak meg. E percben még lassan, nehézkesen működnek, ki­fáradtak a hosszú háborúban. De mégis ők építik fel majd az új vi­lágot. Ma még szegények vagyunk. De a győztes országok már gyorsuló Irrinben termelik a béke­javakat. S mindenütt terjed az a belátás, hogy a világ egy: nem maradhat egyik része szegény, ha a másik gazdag akar maradni Sem nemzet­közi viszonylatban nem lehetséges ez, sem az osztályok viszonyában. Az aránytalanságoknak minél gyor­sabban ki kell e­gyenlítődniök. Mindenütt a világon — nálunk is, a demokrácia fiatal országában. Ez a haladás útja. S csak be­látás és jószándék kérdése, hogy anny keserves tanulság után ön­ként rálépünk-e végre, vagy megint a végzet kényszerít-e rá mindnyá­kat. Mi elindultunk ezen az úton. Téged is hívunk, ismeretlen bará­tunk, akárki vagy: munkás vagy tanár, tisztviselő vagy paraszt, poli­tikus vagy családapa. Jöjj velünk. Mívesen ywtftgk. ha A tartalomból: Varannai Auréltól: Az Infláció ellen Kmm­ety Gyulától: Korunk hőse Wesselényi Miklóstól: Magyarország és a londoni értekezlet Bródy Lilitől: A fiatalasszony és a négy alapművelet Lőrincz Máriától: Az angol lelkiismeret hangja • Restül: Miért hallgatnak az írók? Laurentiustól Film-beszámoló Fedortól: Házmesternek — civilben Gilesi Dezsőtől­­ A „treblinkai pokol" hiteles rémregénye Gottfried Kellertől: Egy demagóg emlékkönyvébe Papp Antaltól Új halottak élén Omegától: Az új emberi jogok Passuth írók Po­zso­n­y­i Színházi Lászlótól: szerepe Lászlótól: beszámoló ZSOLT BÉLA CIKKE: Miért járunk külön utakon? A Magyar Radikális Párt az októ­beri forradalom kormányában vál­lalt aktív szerepet a magyar politi­kában. Az ellenforradalom 26 éve alatt, sem pártként, sem reprezenta­tív tagjai révén nem vett részt sem­miféle politikai alakulatban, vagy aktivitásban, amely a reakcióval való kompromisszumon, paktáláson, vagy a reakció türelmi rendeletén alapult. Az illegális kommunista párton kívül a Magyar Remtikális Párt volt az egyetlen politikai moz­galom, amely 1919. augusztus 6-tól 1944 október 15-éig pillanatra sem fogadta el tényleges, végleges és le­gális helyzetként a katonai puccs­ban és fehérterrorban született tajta ellene a szellemi küzdelmet, Horthy-rendszert s akkor is foly­amikor a reálpolitika egyébként ki­fogástalan demokratikus pártokat arra kényszerített, hogy a rezsim­mel fegyverszünetet kössenek. A Magyar Radikális Párt tisztában volt azzal, hogy az ellenforradalom kü­lönböző megjelenési formái ellenére oszthatatlan egység, ugyanaz a nem­zetellenes, népellenes és civilizáció­ellenes konspiráció s ezért Frid­richtől­ Szálasiig sohasem változ­tatta meg álláspontját Sokszor ma­roknyi csoporttá zsugorodva, • a sajtórendészet hézagjaiból tengődő s állandóan az illegalitás határát súroló folyóirat határai közt védte és továbbfejlesztette a demokrácia integráns gondolatát, — a tudo­mánytalanság dühöngése idején a tudománnyal, az általános elsekélye­sedés idején csak azért is legmaga­sabb célok kitűzésével, az általános ingadozás és dezertálás idején a szilárd jellem példájával, a kalan­dor-karrierizmus idején az önkén­tes félreállás tüntetésével. Most amikor a Magyar Radikális Párt huszonhat év óta először vegyül a demokratikus erők alkotmányos küzdelmébe, elégtétellel tölt el ben­nünket, hogy huszonöt éves mun­kánk nem volt meddő. Ma minden demokratikus párt osztozik mun­kánk eredményeiben, amelyeket ép­pen azért tudtunk megőrizni és át­menteni, mert nem voltunk hajlan­dók pillanatnyi taktikai előnyökért, gyakorlati részletkérdésekért s lát­szateredményekért tudományos meg­győződésünk és erkölcsi álláspon­tunk rovására elvi engedményeket tenni. Nem állítjuk, hogy nem volt szükség azokra, akik számolva, sőt megalkudva a tényekkel elfogadták azokat a feltételeket, amelyek mel­lett az ellenzék huszonhat éven ke­resztül legalább zavaró és késlelte­tő szerepét betölthette. De mindvé­gig hittük, hogy kell lennie az ellenforradalmi és fasiszta magyar politikában egy vártának, amely a demokrácia igazi értelmén, tartal­mán és módszerein megalkuvás nél­kül őrködik s amely akkor sem hagyja el őrhelyét, ha a sikertelen­ségtől és kilátástalanságtól és az üldöztetéstől elfáradtak elszélednek is mellőle. A Magyar Radikális Pár­tot a tömegnépszerűség, az oppor-koaitás « ,politikai a korvjunklúrák, iránt teljes közömbösség jellem­ezte, ezért neveznek bennünket még azok is, akik nincsenek a fogalom jelentésével tisztában, gyengéd fity­málkodással doktrinereknek. Nem tagadjuk, hogy a politika és társa­dalomtudomány doktrínáit mindig többrebecsültük a politika múlé­kony jelszavainál és divatjainál, ha mindjárt állandó és érzékeny figye­lemmel kísértük is a napi politika eseményeit és jelenségeit s részt­vettünk közelharcaiban és vállaltuk kockázatait. De merevségünkben sokkal kisebb része volt a szobatu­dósi dogmatizmusnak, mint az el­veinkhez való ragaszkodás szilárd­ságának. S ha valamire hivatko­zunk, elsősorban arra, hogy mi­alatt mások a reálpolitika szabályai szerint foldottak és kötöttek­, mi megvédtük a hamisításoktól, a kon­fúziótól, a koreszméktől való amal­ganizálástól s igaz szellemben to­vább írtuk a magyar demokrácia kódexét, amely — szerénytelenség nélkül állapítjuk meg —, ma poli­tikai, társadalmi, gazdasági és in­tellektuális megújulásunk egyete­mes forrása. Most, hogy a Magyar Radikális Párt ismét szerepet vállalt a gya­korlati politikában, bizonyára so­kakban felmerül a kérdés: mi vá­laszt el bennünket a demokrácia többi pártjától? A köztudat polgári pártként tart bennünket nyilván, de ha javarészt kétségtelenül a polgári eredetű vagy polgári életvitelű ér­telmiség s a dolgozó és haladó pol­gárság értette meg szavunkat, a de­mokráciát nem parcellázzuk osz­tálytulajdonná. A mi hitünk sze­rint a demokrácia azoknak a poli­tikai garanciáknak, azoknak köz­életi, erkölcsi és szellemi javaknak rendszere, amelyeknek birtokát és élvezetét az egész társadalomra, a nemzet minden tagjára egyformán kell kiterjeszteni. A demokráciában nem lehetnek kiváltságos osztályok s ezért szerintünk egyetlen osztály sem értelmezheti és alkalmazhatja oly módon, hogy neki jusson bellőle több, mert ez a többlet mások rová­sára megy. Ez választ el bennünket a polgári pártoktól és ezért nem csatlakozunk a munkáspártokhoz sem. Ám a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus kö­zött mégsem alkotunk harmadik frontot, amilyen mértékben ragasz­kodunk a polgári demokrácia való­ban demokratikus elemeihez és vívmányaihoz, a közszabadságok­hoz s az egyéni iniciatíva biztosítá­sához, olyan kevéssé ragaszkodunk azokhoz a princípiumokhoz és pri­vilégiumokhoz, amelyek a közel­múlt uralkodó osztályainak a javak és jövedelmek aránytalan és er­kölcstelen élvezetét s rajta keresztül a politikai hatalommal, az admi­nisztrációval, a csendőrrel, rendőr­rel és katonával és az iskolával való korlátlan rendelkezést biztosí­tották. A földreformot mi követeltük elő­ször Magyarországon, mi dolgoztuk ki úttörőkként első projektumait s a reakció­nk­án már akkor küzdöt­­tünk, amikor min­­tra­imasnak

Next

/
Thumbnails
Contents