Haladás, 1945 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1945-10-01 / 1. szám
8 nevezték. Mi voltunk azok, akik a század elején még üldözött és bagatellizált szocializmus doktrínáit eljuttattuk a magyar értelmiséghez , az intellektuális fiatalsághoz , ha kritikával és fenntartásokkal is, de létjogosultságát és szükségességét megérttettük. Ma tana félünk a szocializmustól s bár meggyőződésünk, hogy a két ellentétes termelési rend vitájában mértok előrelátható én váratala tényező fel beleszólni, amíg korunk új arculata kialakul, a közérdekellenes monopóliumoknál, a dolgozóknak és a fogyasztóknak egyformán kártékony trösztöknél és monopóliumaiknál a a nevazatok és osztályok békéjét állandóan veszélyeztető spekulációs versenynél feltétlenül kívánatosabbnak tartjuk a szocializált termelést a demokratikus társadalom kezében. A bánya, a közlekedés, az elektromosság és mindenfajta közellátást szolgáló üzem legyen az államé és a társadalomé, de az a szabadság, amely nem veszélyezteti mások szabadságát, maradjon a mienk, legyen minden demokrata magántulajdona. Szabadon akarunk élni és nem akarunk többé félni, sem azért, mert valamely nemzetiség, felekezet tagjaiként születtünk és élünk, sem azért, mert jéhszeműsen és máistólértetődően gyakoroljuk a szabad embernek a bírálathoz, különvéleményhez és az ellenvéleményhez való jogát. A Magyar Függetlenségi Front pártjának programmja vitathatatlanul demokratikus programm, de mi mégis úgy érezzük, nem felesleges, hogy megtartottuk különállásunkat. Ahogyan az elmúlt 25 év alatt az volt a szerepünk, hogy a demokrácia teljes és tiszta értelmét, egyetemes tartalmát megvédjük és átmentsük a reálpolitika kompromisszumain, paktumain pillanatnyi taktikai kényszerein keresztül, ugyanúgy most is kell lennie egy csoportnak, mely ezt a feladatot vállalja. Nem szabad ugyanit megfeledkezni arról, hogy * történelemben az eszméket és elveket nem ritkán éppen akkor fenyegette leginkább az elferdülétt elsikkadó* veszélye, amikor hatalomra kerültek. fBródy 1.111.) Számolj csak, fiatalasszony. Számolj csak, jó játék ez; élesíti az elmét, erősíti az izmokat, jótékonyan hat az idegekre s bekapcsol a nagy, ha nema is végtelen közösségbe, amely egy ritmusban számol veled, hajnaltól éjfélig, meg nem szűlnő lendülettel. Számolj csak, — írás és olvasás helyett is számolj, földrajz és történelem helyett is számolj, ének és torna helyett is számolj, főzés és sütés helyett is számolj, sétaközben sölcsődalnál egyaránt számolj csak ernyedetlen szorgalommal. Közlekedés helyett, étel és ital helyett, szórakozás és öltözködés helyett számolj. Adj össze és vonj ki, ossz és szorozz, — reggelenként hajolj meg a négy alapművelet felé ! mormolj valamit, a minik szövegébe már nem szólok bele, noha azt hiszem, csak árnyalatokban különbözik az enyémtől. Számoltunk mi már az Ifjúságban is, fiatalasszony, emlékszel-e? Számoltunk anyánkkal, számoltunk vőlegényünkkel, számoltunk főnökünkkel, nem vagyunk mi broncik e téren, nem igaz? Volt minékünk fejtésük például, melyből idején kötterességt adóan kifizettük albérleti téobánk bérét, vettünk kilencvenhat fillérért egy pár harisnyát, hatvonnégy fillérért tíz deka vajat s kilencvenért Dosztojevszkij majd meghajoltunk a négy alapművelet felé s elmormoltuk a szöveget, amely akkor még tűzet volt és tele lendülettel, tárgya személy volt, fénat as Ifjúságban általában, amikor még nem elvi alapon áll az ember s a felelős államhatalom helyett a végrehajtót ugatja meg. Nem vagyunk mi újoncok, fiatalasszony, blicceltünk mi még huszonnégy filléres átszállót is, nem csináltattunk mi hárompengőhatvanas cipőtalpat sem, az angolakesztyű útjából is kitértünk s a pirkadat már akkor is gyakran talált bennünket ébren ágyunkban ama bizonyos kockát füzetkékkel, amelyekbe nem annyira bevételeinket, mint kiadásunkat írtuk össze. Számoltunk mi már anyánkkal nyugdíjfillért a számoltunk vőlegényünkkel többmillió koronát, bár különös módon a nyugdíjfillérek és a keresett milliók vásárlóértéke között a különbség elenyésző volt, el is enyészett annak rendje és módja szerint ötödikéig és tizedikéig s akkor megint csak meghajolhattunk a nagy alapművelet felé, mormolva a megfelelő szöveget. A jó asszony holtig számol, tartja a közmondás. Számolj csak tovább. Számolj csak, — a számok világa végtelen s nyitva áll előtted, nem úgy, mint egyes alacsony rendű világok, ahol blokkolnak és fizetnek és adnak és vesznek és esznek és laknak és színházba járnak és öltözködnek, ne tedd be a lábadat ilyen helyekre, nagyon kérlek. Itt a számok világában tiszta a levegő, mint a havasokon, ahol megszűnt a vegetáció s lelked elmerülhet a végtelenben. Kérlek, hagyd abba egy pillanatra, stornírozd ezt a teapercet, amit velem töltsz, különben én már kiszámítottam. Nekem is mosnom kellene és vasalni is, az edény sincs elmosogatva még s a harisnyák stoppolatlanok, már kiszámítottam, hogy ha napi tíz percet veszítek magasabbrendű munkával, az egy hónapban háromszáz perc, azaz öt óra, tehát csaknem egy félnapi bejilmónő, egy napra kétszáz pengő és koszt, tehát félnapra száz pengő és háromnegyed koszt, mert azért ebéd jár a félnaphoz is, tehát magasabbrendű munkával foglalkoznom kárhozatos idő-, anyag- és pénzpazarlás. Ha egy hónapban száz, akkor egy évben, tévedsz, nem annyi, mert jövő hónapban már napi négyszáz lesz s a következőben nyolc. — Fáraó, adj nekem egy gabonaszemet, illetve háztartási segédmunkást, de mindegy, cukrot is adhatsz, vagy szappant, kőművesmunkát vagy gyerekzoknit, villamosjegyet vagy magyar klasszikust a sakktáblán, ma száz, jövő hónapban kétszáz, novemberre négy. Hagyd abba, kérlek szépen. Jer velem a számok világába s kérdezd Ádámmal, hogy SziBarjS repülnk hová vezett Fel, fel, egyre magasabbra, a kék és dermesztő éter felé, — bizony, nem sejtetted ezt, ugye? Úgy februárban, amikor még senki se járt a körúton, csak a szél és a borotvapengeárusok s amikor alkonyatkor jártál élelmed után, mint egyes fé-Kisebb vadállatok, s«A#tár 7.v* 4* fedőket emelgetve rokoni és baráti konyhákban, hogy maradt-e valami elvihető, kölcsönkérhető, helyben elfogyasztható, akkor még úgy gondoltál erre a tejjel-mézzel és százszázalékos babkávéval folyó körútra, amelyen most számolva ődöngsz, mint Allah kertjeire az arab, mint a végtelen Taora a kínai, amelybe elmerülhetsz, résztvehetsz, ehetsz és ihatsz, elvegyülhetsz és kiválhatsz, öltözködhetsz és lakhatsz, mint az élőlények általában, és úgy márciusban, amikor férjed is, te is, először hoztatok haza réglátott papírokat, amelyeket 6 cento és előleg és nyugdíj és hátralék néven tart nyilván apró világtörténelmed, még akkor is arra a másik végtelenre gondoltál, amelyben részt vehetsz immáron, a kerékvágásra, amelybe végre belefutottál, a sínre, amelyen futsz, az eleven végtelenre, amelyben ehetsz és ihatsz és lakhatsz m. 1. De lám, a sors megkímélt attól, hogy leszállj abba az alacsonyrendű világba, hogy egyél és igyál m. is felrepítek ide a számok kristálytiszta havasaira, sőt azok fölé, az anyagtalanba, ahol Lucifer válaszol: Emelkedett szempontunkból, hiába. Először a báj vész el, azután A nagyság étere, míg nem marad Számunkra más, mint a rideg matézis. A báj csakugyan elveszett, fodrász és kozmetikus idefent nem terem meteste illatos selyemetve is elmaradt, vitaminok, zsírok és szénhidrátok odalenn maradtak a völgyben. A baj, nem is olyan nagyon hiányzik már, a Nagyságból és Erőből is elegünk volt, legalábbis ami a mások Nagyságát és Erejét illette. A' viszonyokkal általában meg vagyunk' elégedve idefent, a törvénnyel is, amely igazságosan lebegni és kerengni kényszerít s a Szellemmel is, mely eltölti világunkat. Számolj csak fiatalasszony, maradj és kerengj, ossz és szorozz, számítsd ki, hogyha többnejűségben élnénk, menynyivel több pénz kellene s ha hat gyerek lenne, mennyivel több cipő kellene s ha két tál étel lenne, mennyivel több mosogatnivaló lenne s ha könyvet is vehetnél, mennyivel több villany fogyna s ha cukrot is vehetnél, hogy elhíznál. Számolj csak fiatalasszony, hajolj meg reg-gel és este a négy alapművelet felé, gondolkozz életről és halálról, a föld sebességéről és a csillagok távolságáról, kutya hűségéről, hangya szorgalmáról, ökör türelméről, Robinson leleményességéről, az üveggyártás titkairól, a gyerekek vitaminszükségletéről, magaslati levegőről, összetételéről, a szívműködés zavarairól. Hajolj meg a négy alapművelet felé s mormold el a szöveget, amely már nem olyan tüzes, mint az ifjúságban volt s lendülete is csökkent az idővel, de még mindig a tiéd, sajátod, élességében és keserűségében éppolyan eleven, mint dacában és dühében az ifjúságban: sajáttélét, a te hangodon; szólj szám és fájj fejem, de mormold el az ellenvéleményt, és a négy alapművelet HALADÁS. PASSUTH LÁSZLÓ CIKKE: ÍRÓK SZEREPE A vita áll: nevelhető-e jobb, humanisztikusabb formában az ifjúság, mármint az ifjúságnak az az érettebb, de a fejlődés zakatoltságaiban élő része, mely a középiskolákat látogatja? Lehet-e sikere egy olyan átképzésnek, mely el szeretné törölni emlékét stílusát annak az iskolán kívüli „nevelésnek", melyet az ifjúság az utóbbi esztendőkben drillben, uóban, képekben, megafonokon keresztül kapott? Nem félő-e, hogy ezek az emlékek nagyon is erősek, a az ideák világának változásai nem hagyhatnak rajta csak felületes nyomokat? A nagy kérdés az: ér-e egyáltalán valamit mindaz, amit nevelésnek neveznek a kor elhatalmasodó, de pillanatnyi áramlatainak sodrában, módosíthatja-e a felszabadított erők romboló összjátékát, ha ezek az erők valamilyen irányban megindulnak? S egy másik kérdés: lehet-e befolyásolni neveléssel az ifjúságot olyan irányban, hogy kissé messzibb lásson a legszűkebb hazai glóbusznál s észrevegye helyünket ,a nap alatt is levonja abból azokat a következtetéseket, melyeket — úgy hisszük — minden nagy nemzet fiaival levonatnak, ahol a külpolitikai tapintat és érzék meghonosodott az emberekben. A humánum befelé s a külpolitikai alapérzések felélesztése — kifelé: nem fér bele tantárgykeretbe. Nem oldható fel leckesorba. Ha megteszik — sematikussá, valamilyen magasabb beszéd- és értelemgyakorlattá válik, nem is fogalmazható másként, mint csak úgy, hogy: légkör. Annak, aki nevel — a tanárnak — nagyon nehéz, majdnem lehetetlen előírta ellenőrizett tananyagának keretében feléleszteni ezt a légkört, megadni szavainak azt a szugesztív erőt, mely nélkül a hatás el sem képzelhető. Ez az erő az egyetlen, mely egyéni hatáséval, széles vonzásterületeivel döntő élményt tud előidézni a mindenre fogékony ssírt lelkekben. Ennek a — mondjuk — varázsnak valójában tömegvarázsnak kell lennie, céljaiban igazodnia kell azokhoz, akikhez áramlik a varázs. Ez nehéz, nagyon nehéz feladat, mert minderre nincsen szabály, nincs kitaposott út. Istenáldotta pedagógusoknak, nagy imposztoroknak s talán azoknak a szellemi embereknek sikerülhet, akik megkapták az írói tehetséget. Miért ne használhatnánk fel erre az elő nem írható, csupán érzésekre, szuggesztív hatásokra ágyazott, de végtelenül fontos nevelőmunkára a nemzet valódi napszámosait, az írókat? Miért ne mehetnének el egy-egy hétköznapon a középiskolába mint vándorprédikátorok, s élnének az ismeretség, a népszerűség tőkéjéből, az érdeklődésből, mely őket az ifjú szívekben körülveszi, amely feltétlenül felébred, ha egy olyan „új ember* közelít feléjük, akit nem ismernek, de akinek nevét talán sokszor látták már lenyomtatva. Bizonyosak vagyunk, hogy ha valódi, hivatását megbecsülő — bármilyen árnyalatú és felfogású írót felkér illő formában a magyar nevelés legfőbb őre — nem fogja visszautasítani, inkább megtiszteltetésnek veszi, meghatódik tőle, saját «multjára borul», emlékek veszik körül, megindul saját élményképződése, melynek hasznát akkor s éppen ott az ifjúság fogja élvezni. S az írónak általában — szerencsére — csak a vezérszót kell megadni — a többit tudja, ismeri a szerepét, megszokta, hogy ahhoz, amit elmond s amit leír — felelősség tapad. Az író ha szabadon beszélhet — nagyon ügyel arra, mit beszél, mert tudja: nemcsak a leírt betűért, de kimondott szóért is szavatol. Azt hisszük, hogy az ifjúságot sokkal inkább vezényszavaktól kell félteni, mint azoktól az íróktól, akik netán „destruálhatnának". Lehetetlen lenne oly frivol írót el is képzelni, aki visszaélhetne azzal, hogy egy-két órán keresztül ő az, aki élményt nyújt a fiataloknak s a klasszikus értelemben vezető lesz. Az írónak nagy szabadsága van. Nem köti tanári szertartásrend, kötetlenül beszélhet, mindenre felelhet, amit tőle kérdeznek. Mindezért — a szavakért a a formulázásért nem felelős más előtt, csak a legfelsőbb tanhatóságra, az írói lelkiismeret előtt. Mindenről beszélhet s mégis egyre kell visszatérnie: a humánum szellemét kell propagálnia s azt, hogy ugyan egyedül vagyunk magunkban, de számos testvérnéppel együtt rekedtünk meg Európában s ebből és abból bizonyos randorbeli, stílusbeli s lényegi következmények is háramlanak mindenkire. Mindez oly kevésbe kerülne s lehet, hogy sokat jelentene. Aziskolán kívül" népoktatás* betörne magába az iskolába, elrabolna egy matematikai órát s adna ezalatt valami mást: egy új arc igézetét, egy embert, akinek mér volt mondani valója az életben s ennek hitelével közeledik azokhoz, akiket nem élethivatásszerűleg nevel. Csak eljött hozzájuk, mert megkérték rá — előadást tart vagy kötetlen formában beszél, utána felel a feltett kérdésekre, valami új, kellőleges, még eddig nem nyújtott szellemi perspektívát ad. Ennyi az egész. Nem kerül másba, mint parányi fejtörésbe egy miniszteriális, vagy fővárosi szobában: kit kellene felkérni s milyen formában, mennyire kössük meg az író kezét a hogyan Instruáljuk minderről a tanintézetek vezetőit? Ennyi lenne az egésznek a bürokráciája, a meghívó levél szövege talán, melyből éreznie kellene az írónak, hogy kivételesen a nemzet hasznos tagjának érzik, aki valamilyen közhivatást tött most be. Istenem, ha arra gondolunk, hogy az utóbbi évek alatt kik és milyen célokkal jártak az ifjúság közt, legjobb esetben farkasköntösbe bújva próbálták megmutatni báránylelküket, de legtöbbször valami nyílt, dacos hadüzenéssel minden humánum felé — akkor azt hitzük, talán nem lenne céltalan ez a kísérlet, amivel megpróbálnánk kiengesztelni az egyetemes ifjúságnak propagandával felzaklatott szellemét. Egy ankét során villant fel bennünk ez a terv. Oly egyszerű ét nem kerül semmibe. A találkozás író és ifjúság között talán kissé már elő is készítették az Idők. A fiatalasszony lém Soha többé nem akarunk nagyhatalmi érdekek csatatere lenni. Magyararmtság ne iitk na a pont, hanem hiti legyen Kelet és Nyugat között! Ezt akarja a Magyar Radikális Párt TÖBB LEVEGŐT! LapunkTöbb levegőt! címmel állandó rovatot tervez és azt szeretné, hogy e rovat írói olvasóink táborából kerüljenek ki. Az elmúlt huszonöt év a gazdasági és politikai élet minden terén egyre másra hozta a szabad mozgást, az egyéni vállalkozást gátló intézkedéseket A bürokrácia papíráradatba folytatta az életet és mindent elkövetett, hogy csak az ország kiválasztott, dédelgetett rétege boldogul,hasson, előttük megnyílt a csodakapu, a közönséges halandó pedig halálra fáradt az engedélyek kiadása közben, az iktatók, referensek, kiadmányozók labirintusában. Ez az osztály levitézlett, de rendelettel megmaradtak és változatlanul folytogatnak bennünket Tulajdonképen elő kellene venni a boldogtalan emlékű Budapesti Közlöny évfolyamait és piros ceruzával vágni frtást a rendeletek őserdejében. Erre a rendszeres munkára ma még nincs idő. De egyet kirívóan felesleges és káros rendelkezéseket már ma is érvényteleníteni lehetne. Arra kérjük olvasóinkat írják meg, hogy saját szakmájukban, saját életük folyamán hol ütköznek ilyen elavult akadályokba. Írják meg röviden és világosan, ha lehet a szóbanforgó rendelet számának megjelölésével. A Haladás igyekszik majd e rovatban leközölni a legérdekesebb ilyen leveleket és valamennyit kiadja egy jogász és egy közigazgatási szakemberének, akik azon lesznek, hogy megfelelő formában határozati javaslatokként kerülhessenek tovább. A Magyar Radikális Párt mindent el fog követni hogy a közigazgatás egyszerűsítése mihamarabb megkezdődjék és megvárt győződve arról, hogy a Nemzeti Front pártjainál a törekvését megértéssel fogják támogatni. Várjuk a leveleket