Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1946-08-22 / 32. szám

2 pillanatban ugyanis, amikor az egyetemes embervédelem mellett akármilyen árnyalatok érvényesülnek — amikor egyáltalában elképzelhető és megvalósítható, hogy van, akinek több és van ok.nek kevesebb jog és biztonság jár, a legapróbb megkülönböztetéseknek is elsősorban a zsidók adják meg az árát — egyszerűen azért, mert ennek a jogfosztásnak van a legnagyobb tradíciója s mert ez a jogfosztás találkozik aránylag a legkisebb ellenállással. Aminthogy a zsidóságnak a civilizáció szép évtizedeiben sem saját ereje — még szellemi ereje sem — biztosított viszonylagos bántatlanságot, hanem az a körülmény, hogy az antiszemitizmust a művelt emberek társadalma nem a zsidókon, illetőleg nem csak a zsidókon, hanem a műveltségen és az emberségességen elkövetett sérelemnek tartotta. A Dreyfus-ügyben a világ jobbik része nem a zsidóért, hanem minden ember jogáért és a minden emberreérvényes erkölcsi rend helyreállításáért mozdult meg. Az a zsidó tehát, aki csupán zsidósága címén követel kisebbségi védelmet és biztonságot, feladja azt az előnyt, hogy az antiszemitizmus hagyományos barbársága ellen folytatott küzdelmet a civilizált világ az egész civilizáció rendjéért és becsületéért folytatott küzdelemmé szélesítse ki. Hajtom az ellenvetést, hogy ez a civilizált világ a fasizmus évtizedei alatt nem túlságosan erőltette meg magát s nem nagyon azonosította a civilizáció ügyével a zsidók ügyét. De még kevésbé teszi magáévá, ha a zsidók a kultúrvilágot önként kiengedik ebből az évszázados erkölcsi orsgóból — s ha csupán művileg előállított nemzeti vagy törzsi alakulatként keresik a biztonságot —, akár kétes értékű kisebbségvédelmi törvényekkel, akár a nacionalizmus olyan szélsőséges eszközeivel, amilyenekkel most , Palesztinában a kultúrvilágot elkedvetlenítették. Mi magyarok — és történetesen zsidók — sohasem éreztük kiváltságnak, hogy magyarok lehettünk, s a magyarság úgynevezett többségi jogaiban osztozhattunk, mert számunkra a magyarsághoz való tartozás a nyelvtől, a tájtól és a kultúrától determinált magától értetődő állapot. Mindig tudtuk, hogy a többségi jogok igazában az uralkodó osztályok jogai voltak, amelyekből a magyar nép milliói faji egyenjogúságuk ellenére csak morzsákat kaptak. S amikor a fasizmus elvette tőlünk a formális többségi jogokat és pusztulásra ítélt kisebbséggé deklarált bennünket, akkor sem szűnt meg magyarságunk tudata és akkor is úgy éreztük, hogy a rajtunk elkövetett förtelmes garázdaságok megismétlődése ellen nem az úgynevezett kisebbségben, hanem a többség- TERHESSÉGI FŰZŐ GUMIHARISNYA LÚDTALPBETÉT BABY GUMINADRÁG SÉRVKÖTÖS orvosi kötszerésztől, BUDAPEST, VL. BAJCSYZSILINSZKY-IT 37. SZ. Viszonteladóknak külön ár engedmény ben kell megteremteni a garanciákat. Azért sohasem mondtuk, amit Vázsonyi mondott, hogy a hazaszeretetnek éppen az a próbaköve, hogy az ember a hazát akkor is szeresse, ha a haza rossz hozzá. Mi homlokegyenest ellenkezően azt vallottuk, hogy a rossz hazából, amely fiai millióit éhezteti és kizsákmányolja, s amely állampolgárai százezreit babonából és elállatiasodott mohóságból kiszolgáltatja a pokolnak, jó hazát kell csinálni. Ha Eötvös József báró a XIX. században le merte írni, hogy a haza, ha nem jó fiaihoz, nem követelheti tőlük, hogy szeressék, mi is leírhatjuk, hogy a rossz hazát nem szeretni kell, hanem meg kell javítani. S Anatole Francé kérdezte Barréstól: miért kell büszkének lenni arra, ha valaki francia, amikor franciának lenni vagy bármely más nemzethez tartozni gyakorlatilag s a dolgozó átlagember számára elsősorban azt jelenti, hogy adózni, katonáskodni kell, saját pénzén eltartani azokat a hatóságokat és hivatalokat, amelyeknek jórészt az a feladatuk, hogy az állampolgárt ellenőrzés alatt tartsák, korlátozzák és életét komplikáltabbá és drágábbá tegyék? A nacionalizmus oltotta az állampolgárba a megalomániát, hogy a nemzethez tartozni dicsőség, — természetesen mindig a saját nemzethez való tartozás a legnagyobb dicsőség. Én sohasem tartottam dicsőségnek, hogy magyar vagyok s megtiszteltetésnek, hogy magyar lehetek, — ismétlem, egyszerűen az voltam és vagyok s ezen nem változtat, hogy a nemzet kivetett magából és a haza rossz volt hozzám. S éppen ezért nem is vagyok hajlandó kisebbséggé átalakulni, vendéggé sajátmagamnál. Tisztelem, aki mindezt máskép érzi és rallja, s vállalja ,,a sárga folt önkéntességét" — hiszen a sárga folt ma már nem szégyennek, hanem a vértanúságnak a jelvénye, ugyanúgy, ahogy a megbélyegzésnek szánt kereszt sem bitófa. De amikor a szégyentelen cseh-szlovák demokrácia egymás mellett teszi földönfutóvá a tegnap még ugyanezen a területen többségi keresztény magyarokat és az ezektől a tegnapi többségi magyaroktól üldözött kisebbségi zsidókat, egyrészt mindenkinek módja van elgondolkozni a többségi sors forgandóságán is, másrészt magyarként és zsidóként joggal kételkedhet abban, hogy a nemzeti kisebbségi jogok, amelyek a múltban sem védtek meg senkit a földönfutástól és a legszörnyűbb haláltól, ezentúl nagyobb védelmet és biztonságot nyújtanak? S ha a párizsi békekonferencia nem is járul túlságosan hozzá, csak arról vannak még egyre bágyadtabb illúziók, hogy a demokrácia idővel talán mégis megváltoztatja a többség és a kisebbség viszonylatának azt az őserdei és fasisztikus értelmezését, hogy az igazság és a jog attól függ, hogy ki mennyi erővel és mennyi fegyverrel tudja másokra rákényszeríteni. Mert ha továbbra is, s e demokráciában is csak a többség több ereje és több fegyvere marad a nemzeti és a nemzetközi törvényhozás legfőbb jogcíme és jogforrása, akkor sem magyarként, sem zsidóként, sem emberként nem érdemes élni s nem csak hazát építeni nem érdemes, de családi házat sem. Zsidók: vissza a közgazdaságba! (Levél a szerkesztőhöz) Nagy figyelemmel hallgattuk Sulyok Dezső beszédét, amit a felhatalmazási vitában mondott. Reprezentatív szónoklat akart ez lenni és tartalmánál és formájánál fogva valóban nem mindennapi politikai aktus is volt. A beszéd jelentékeny szakaszát töltötte ki a zsidókérdés, amelyhez az intelligens ember tapintatával és a hivatott politikus kritikájával szólt. Elítélte keményen mindazt, ami a zsidósággal ebben az országban történt, de azt kívánta, hogy ne a múltba nézzen a zsidóság sem, hanem a jövőbe, mert Széchenyivel szólva: a múlton nem változtathatunk, de a jövőnek urai vagyunk. Aztán rátért a zsidóság mai szerepére és térfoglalására a közhivatalokban és főkend a rendőrségen. Megérti, hogy a zsidóság önvédelemből állt a rendészet fontos posztjaira, mert csak így vélte meggátolhatónak, hogy a múlt borzalmai ne ismétlődjenek meg, de ma már erre szükség nincs. Ezt a jelenséget a tömeg nem nézi rokonszenvvel és a zsidóságnak is érdeke, hogy ezt az antipatikus jelenséget leépítse. Hagyja el teleit a zsidóság az állami hivatalokban elfoglalt pozícióit, térjen vissza a közgazdasági életbe és ott alkosson ismét üdvös intézményeket, végezzen produktív munkát, azt, amire a magyarság ezen a téren nem alkalmas és nem is hajlandó. A fejtegetés tónusa és látszólag logikus elképzelése tetszetős. Van benne némi igazság, de sokkal több a jóhiszemű tévedés. Tudjuk nagyon jól mins, hiszen sem a szemünket nem hunyjuk be, sem a füleinket nem dugjuk be, hogy a közvélemény azzal érvel ma a zsidóság ellen és azzal indokolja az antiszemitizmus növekedését, hogy a politikai, miniszteriális és főleg a rendészet kebelében a zsidók túlzott mértékű tért hódítottak. Zsolt Béla elsőnek adott hangot annak a felfogásnak, hogy a politikai rendőrségben a zsidóság talán túltengő szerepet visz és ezt csökkenteni kell. De nem ismerhetjük el a zsidóság politikai és közhivatali aránytalannak mondott térfoglalását az antiszemitizmus forrásainak. Elég, ha ezzel a megítéléssel szemben azt a tényt szögezzük le, hogy az első világháború előtt vagy annak folyamán a zsidóság a politikai, közhivatali és plíne a rendőrségi szolgálatban egyáltalában nem osztozott és mégis kegyetlenül és aljasan kiszolgáltatták és kiirtották őket. A zsidóság a liberalizmus korszakában, tehát főleg 1867-től kezdve csaknem kizárólag a közgazdasági életben dominált, csupán egyetlen minisztert produkált és talán egy-két államtitkárt, a minisztériumokba úgyszólván be sem tette a lábát: valamely szakmabeli tudás révén elérhetett magasabb pozíciót, de már miniszteri, segédfogalmazó vagy vármegyei aljegyző nem lehetett — milyen csodaként emlegették, hogy B.Molnár Endre budapesti kereskedő és neje Hadi Gizella augusztus 21-én tartották 25 éves házassági évfordulójukat, hat megyében zsidó főszolgabíró volt! —, mindez a Horthy-korszakban fokozott mértékben állt és mégis megtörtént és bekövetkezett a borzalmak borzalma, 600.000 zsidó meggyilkolása. Ennélfogva a mai közhivatali túltengéssel indokolni a neoantiszemitizmust vagy éppen a pogromokat, nem lehet és ez demokratikus szellemű politikus részéről elfogadhatatlan. A zsidóság közhivatali ténykedése nem motiválhatja sem Kunmadarast, sem Miskolcot, nem magyarázhatja meg azt, hogy zsidók nem kapnak vissza öt holdnyi földet sem, hogy a tömeg szitkozódva fakad ki, mert állítólag a Joint valamely faluban gyermeknyaraltatót tart fenn és ott szegény árván maladt zsidó gyermekek tejet és vajat esznek, nem indokolja, hogy gyalázkodás és elkeseredés hangján tárgyalják még azt is, hogy zsidók amerikai rokonaiktól szeretetcsomagokat kapnak, szóval a mai új gyűlölet megnyilatkozását azzal a ténnyel, hogy zsidó minisztereink, pártvezéreink, rendőrezredeseink vannak — alátámasztani nem lehet. Ennek más a dudvás talaja. Fakad ez abból, hogy itt maradt még a hitlerista szellem, amely nagyon jól tudja, hogy saját bűneit legjobban azzal takarhatja el, ha megint a zsidóság ellen korbácsolja fel a szenvedélyeket és mialatt élvezi a forintot, amelynek apjául nem ok nélkül nevezik Rákosi Mátyást és boldogan utazik a pontosan közlekedő vasutakon, amelynek újjászervezése nem ok nélkül fűződik Gerő Ernő nevéhez — hogy csak éppen egy-két példát mondjunk —, de azért minden zsidó vezetőt, minisztert vagy politikust ravasz biztonsággal állít oda az ország mai szomorú helyzetének okozójául. Nagyon kívánatos lenne közhangulati szempontból, hogy a zsidóság valóban visszahúzódjék lassan számos pozícióból, amely számára nélkülözhető, de csakis azért, hogy a reakció alól ezzel is kihúzzunk néhány gyékényt, de ezzel mindazt, ami ma az antiszemitizmus feléledése terén történik, komoly politikus részéről elfogadható indokolásnak tekinteni nem lehet. Valóban nem lenne kifogásolható, ha a zsidóság ismét kezébe venné a közgazdasági élet irányítását, mint közel 70 éven át tette. Hitvány kóklerség volt a fasiszta időben, hogy avatatlan emberek beültek a zsidók közgazdasági posztjaira és mellüket verték, hogy lám, ők is tudják csinálni azt, amit a zsidók: kipusztították a zsidó igazgatókat és cégjegyzőket és mégis minden pompásan megy tovább. Arról soha nem beszéltek, hogy azokat a vállalatokat amikben ők graszszáltak, előbb meg is kellett teremteni, nemcsak nemzedékek alkotó munkájának gyümölcsét leszedni. Aztán soha nem említették azt, hogy olyan korszakban mutatták be, hogy mit tudnak, amikor a közgazdaság monopóliumokból, kiutalásokból és rendeletek végrehajtásából állott, amikor nem volt konkurrencia, amikor nem az volt a kunszt, hogy ki tud olcsóbban termelni és eladni, hanem mikor a vevő boldog volt, ha kegyesen árut adtak neki. Strucc-taktika lenne azonban, ha elképzelnék és hirdetnék, hogy most, sokkal súlyosabb körülmények és válságos viszonyok közepette, ama bizonyos közvélemény, amelynek rokonszenvét a zsidóság nem képes megnyerni, oly természetesnek tartja, hogy a vitézek és kérlek a lássan fiúk helyébe ismét a zsidóság lép és megpróbálja a közgazdasági életben felépíteni azt, amit a fasiszta korszak lerombolt. Ellenkezőleg: ugyanazok, akik most suttogva vagy hangosan uszítanak megint a zsidóság ellen azon a címen, hogy politikai és közhivatali pozíciókat foglalnak el, kaján gonoszsággal emlegetik azt is, hogy a zsidóság visszatért a bankokba és gyárakba és az ország közgazdasági fellendítése megint a zsidók kezén van. Ideje lenne már egyébként, ha valami megbízható statisztikát állítanának össze a közhivatalokban működő zsidókról, mert ismét légből kapott számokkal dobálóznak, amik mögött valóság nincs. Például a miniszterelnökségen nem hisszük, hogy a tisztviselők negyed százaléka is zsidó lenne. E sorok írója jól ismeri a miniszterelnöki státuszt és nem tud három zsidót sem az egész karban összeszámlálni. Más minisztériumbeli tisztviselőkar zsidóinak számával sincs sokkal másképpen. Vannak hivatalok, hol ma sem találni egyetlen zsidót sem vagy igen-igen keveset. Tény, hogy a rendőrségen és a közigazgatásban viszont sokkal több zsidó működik, mint bármikor, de ezekről sem láttunk még soha kimutatást. Nem tartanók igazságtalanságnak, ha egyes tárcák keretében a zsidók arányszáma talán felülmúlná a lélekszám arányát, mert ma is áll az, hogy ugyanakkor a földbirtokos osztályban zsidót úgyszólván nem lehet felfedezni, tehát a zsidóság a népesség egyik óriási rétegéből ki van rekesztve, mintha a demokrácia Magyarországon faji alapon értelmezhetné és gyakorolhatná az agrikultúrát. Sulyok Dezső tehát téved, amikor az antiszemitizmus okát a zsidók foglalkozás szerinti eloszlásában keresi. Ha a politikai rendőrségtől minden zsidót eltávolítanának, amit természetesen semmivel sem lehetne megindokolni és ha egyetlen járási főjegyző sem lenne zsidó, hanem bizonyos hivatalnoki kasztokat ismét a kereszténység kizárólagossági terének ismernénk el, az antiszemita bujtogatás és gyűlölködés egyetlen árnyalattal sem csökkenne. A régi alapon a bajt orvosolni nem lehet. A közvéleményt nem a minotauruszi torok éhségének további kielégítésével kell lecsillapítani, hanem át kell nevelni, demokratikus lélekkel kell megtölteni, a faji disztinkció hitleri gyönyörűségétől el kell téríteni. De Sulyok Dezső, ha őszinte akar lenni, be fogja ismerni, hogy e téren a hivatottak nem tették meg a kötelességüket, sem az egyház, sem az iskola, sem a társadalom, legkevésbé pedig az a magyar középosztály, amelynek tragikus sorsáról oly megindítóan emlékezik meg, amely azonban ma is a leggazdagabban bugyogó artézi kútja a zsidógyűlöletnek. Sajnál Augusztus 24., 28. és 31-én • BUGETO Versenyek kezdete délután 3 órakor. HALADÁS fregafis tundája fát, Jíínek szűcse JCleintec&ec és 3inát KIRÁLY UTCA 12 Kizárólag araodifermekben ! juk, hogy Sulyok Dezső is a régi nótát fújta és ahelyett, hogy ebben a nívós beszédben egyetlen felhívó szót is szentelt volna azok felé, akik ma is tudatosan szítják az antiszemitizmust, ismét kuruzsló orvosszert ajánl. Amíg az antiszemitizmus okát valaki csak alkarni látja, hogy mit csinálnak a zsidók és nem abban, hogy mit csinálnak az antiszemiták, függetlenül attól, hogy a zsidók mit cselekednek, addig tanácsait, még ha azokban helyes momentumok is bukkannak fel és jóhiszeműek is, hathatós orvosszernek nem minősíthetjük. Bernáth Balázs •••••••• ••••••••••••••*•• folvam nyolc éven át nagy ünnnep volt az osztrák-magyar monarchiában és így e hazában is augusztus 18-nak napja. Ekkorszületett Ferenc József császár és király. A lojális urak versenyeztek egy évmással az ünneplésben. Ezen a napon rendeztek díszebédeket püspökök, fő , ispánok. Alázatos hódoló beszédek hangzottak el. Kitüntetéseket osztogatott ezen a napon az uralkodó. , Minden városban a katonaság fáklyás, zenés menetet adott és a katonáknak dupla menázsival kedveskedtek. Hét, szétgörnyedt 50 millió ember országá£ ban, aki a legfelsőbb kegytől várta s boldogulását, előmenetelét, karrierjét . 1916-ban, éppen harminc éve, a véres · háború közepette halt meg Ferenc › József és ekkor eltűnt a kalendárium, › ből a nevezetes születésnap is. Vele ‡ együtt lezáródott a közel háromnegyed· százados ferencjózsefi korszak, amely Magyarország számára vérrel indult és vérrel végződött. A Habsburgdinasztia csak két évvel élte túl augusztus 18-ának letűntét. Egyszerre elporladtak a lojalitás, a sok hazug bók és magasztalás, megnyíltak a titkos levéltárak és feltárult a törtéénelem számára a „nagy uralkodó" 68 éves uralmának minden árnyéka. Ö • volt az utolsó oszlop, amely összetartította a monarchiát, amely az ő hazá. • Jával recsegve-ropogva omlott össze* • Nincs többé zenés takarodó és a nar!y£ urak nem adnak többé emelkedett «hangulatú banketteket. És a királyi vár, amelyet ezen a napon mindig fényesen kivilágítottak, ma romokban hever, szimbólumaként annak, hogy elpusztult egy kor, amely éppen úgy nem fog feltámadni többé soha, mint ahogy ezekből a romokból többé nem lesz királyi palota. Az udvari poéták százcézár ivadékának címezték Ferenc Józsefet, de soha nem számolták meg azokat, akik 1848-tól 1910-ig, hatvan, nyolc év alatt a Habsburg-dinasztia fényéért és hatalmáért a szabadságharcban, Bosznia okkupációjánál ,és az első világháborúiban meghaltak. Ferenc József nem volt közönséges ember, de nem közönséges a kor sem, amely le tudta rázni a nyakáról a dinasztiát, amely Kolonicsokkal, Karaffákkal, Haynaukkal pacifikálta a magyar népet. Az áldozatok, amelyekkel augusztus 18-nak napját elseperték, nem voltak hiábavalók. A * » álszerénység volna elhallgatni,*MT hogy a »Haladás»-nak most már ^ álmunkatársai is vannak. Rend-kívül megtisztelő az álhírlapíróknak • ez a tömeges jelentkezése, köszönjük, ^de nem kérünk belőlük. Ellenkezőleg, + arra kérjük a különböző hatóságokat • interviu-alanyokat, közéleti híressé-Te-iket, hogy az ilyen álmunkatársainkat • dobják ki. Egyre-másra kapjuk a jelentéseket arról, hogy sohasem ismert í nevű újságíró-nagyságok jelentkeznek Z a «Haladás» nevében- A mi munkatársaink nevét ismeri az olvasóközönséglapunk hasábjairól és ha valakit bármilyen újságírói munkával megbízunk, annak erről szerkesztőnk aláírásával ellátott igazolványa van. Figyelmeztetjük álhirlapíró gárdánkat, •hot ny hagyják abba, addig, amíg nedvüket át nem adjuk a rendőrségnek. • A valódinak. Nagy választékban ezüstáruk, cigarettatárcák napt árban. — Saját műhely. VI., Nagymező utca 8 Teréz-templommal szemben.