Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1946-01-05 / 1. szám

.HALADÁS. VENDÉGOLDAL B­UNDÁK. SZEMERE 26. Második emeleten 5­ I­VÁB OKR­OL, MA SR­OL. A FŐRENDŐR Gulácsy államtitkár nyilatkozata a Haladás számára Bizonyára azért, mert nincs sok ismerősöm köztük, én mind mosta­náig nem találkoztam­­Szív Miklós privát barátomon kívüli olyan ma­gyar úriemberrel, vagy mondjuk gentryvel, akiről kétségbevonhatat­lanul éreztem és akiről hiteles adataim lettek volna, hogy demo­krata. " Az első demokrata úrral szemé­lyes ismeretséget január 3-án kötöt­tem egy­­szerb utcai kis lakásban. Dr. Gulácsy Györgynek hívják és ő a magyar Fouché, a rendőrségi ügyek legfőbb intézője, államtit­kári rangban. A «főrendőr» demokrata azért, mert amit mond, az ..demokratául van". Helyesen hangzik az én fü­lemnek és bizonyos, hogy nálam sokkal szigorúbb és beavatottabb bíráknak: a munkásoknak, párt­embereknek és az utca szabadságra, biztonságra, értelemre, új életre vágyó emberének is. Azért mentem el hozzá, hogy megkérdezzem tőle: m­i lesz a svábokkal? Hogy fogják deportálni őket, lesz-e nekik is Endréjük és Bakyjuk, mit vihetnek magukkal és hogy egyál­talában helyes-e az intézkedés, amely akárhogy forgatjuk, mégis­csak egy újabb általánosítás . Mi­ a múltat nem­ likvidál­juk, én igenis általánosítok. Hogy helyes-e a svábok kitelepítése vagy sem, arról nem lehet vitatkozni, mert előírja a fegyverszüneti egyez­mény. Azok hárman odakint Potsdamb­an jobban tudták, hogy mikor kell ál­talánosítani és meddig menjen az általánosítás, mint mi. Így kezdi az államtitkár a kisla­kás egyetlen fűtött szobájában. (Úgy látszik, ez most divat kor­mányférfiaink körében: csak egy szobát, fűtenek és azt is rosszul ) — Ami a svábokkal történni fog, az nem deportálás. Az ügyeiket kormánybiztos fogja intézni és a­­belügyminisztérium, tehát én is, csupán az ellenőrzést vállaljuk. A módszer az lesz, hogy húszan fognak utazni egy va­gonban és Bajorország fele épen olyan petróleum kályha fogja melegíteni a vagont, mint ezt a szobát. Maguk­kal vihetik minden testi holmiju­kat, a fehérneműjüket és ha lesz elegendő szállítási eszközünk, még bútorokat is. Rámpillant az államtitkár és meglátja az ellenkezést az arco­mon, azt, hogy én nem szeretem az «áttelepítést«, akár csizmával rúg­ják be az embereket a vagonba, akár pedig kesztyűs kézzel segítik fel őket a lépcsőn. — Ti zsidók, különösen ha van valami közötök az irodalomhoz, mindnyájan romantikusok és apo­litikusok vagytok.­­Tegezzük egy­mást, noha csak m­ost ismerked­tünk össze. De egy az érdeklődési körünk, ugyanazokat az írókat ol­vastuk fiatalkorunkban és mint két kutya, aki az utcán megszagolja egymást, tudjuk, hogy ugyanabba a falkába tartozunk.) — Megbocsátani csak azt kell, amit meg lehet bocsátani — foly­tatja az államtitkár, aki saját sza­vai szerint nem tudja elfelejteni, hogy itt huszonöt évig volt erre Magyarország, amely az antiszemita paszulykaróra tervszerű kertész­ként a pángermánizmus folyondá­rét futtatta fel. Kötetlen beszélgetés kezdődik, amelyben főleg ő beszél, én csak néha-néha vetek ellent, azt is­ in­kább azért, hogy valami medert adjak a mondanivalónak. — Se csináljatok mesterséges rokonszenvet a svábok iránt. Ki emelt szót a magyarságért, amikor a nép békeidőben Fiuméban sípolt a hajó és ezrével vitte a kivándorló­kat Amerikába. Ez mi volt, ha nem áttelepítés? — Egy egész epocha volt ebben az országban, amikor a magyar másodosztályú állampolgár volt, a zsidó harmadosztályú és első osztályon csak azok utaz­hattak, akiknek valami közü­k volt a németekhez, a svábok­hoz. Ez az idő­ volt az, amikor oryany­nyira sikerült depolitizálni a töme­geket, h­ogy könnyűszerrel lehetett megszervezni mindenkit, aki dolgo­zott­ önmaga ellen. Az államtitkárnak nagy, fiús haja van, ezért olyan mozdulatot tesz a fejével, mint ahogy a hegedűmű­­vészek szokták. A nagy baj enge­delenesen hátraborul és nem za­varja a két szemet, amely, mint a kardvívóé, az ellenfél szeméből próbálja kiolvasni, mikor jön a ri­poszt és hová irányul. De nincs is időm riposztra. Gu­lácsy György az egész sváb pro­gramot egy mondatban foglalja össze: — A rendelt gortdoskodik arról, hogy ne kerüljön kitelepítésre az, aki nem érdemli meg. De a bizonyítékok beszerzését az államhatalom nem vállalja el, min­denkinek magának kell beigazolnia, hogy van valami jogcíme az kima­radásra — vagy az, hogy szakszer­vezeti tag volt, vagy az, hogy poli­tikailag pozitíven viselkedett. Nem­csak a falun, hanem a városban, magában Budapesten, még a minisz­tériumaiban is m­eg fogjuk találni a svábokat, még ha ypszilonos és ss-es nevük is nőtt az utolsó évek­ben. A svábokat elintéztük, ezen vál­toztatni nem lehet. Ha nem is az én ízlésem, ha nem is az én individua­lista szempontom, mégis imponál a fiatal államtitkár elszántsága, cél­tudatossága, amellyel egy nehé­­z kérdést részletei helyett a maga egészében és általánosságában lát. A rendőrminiszte­rtől mást is le­het kérdezni, mint sváb dolgokat. Azt, hogy mint gondolkozik a sa­ját embereiről, a rendőrségről — mégpedig annak mindhárom ágá­ról: a bűnügyiről, a politikai­l és a gazdaságiról. Nehéz kérdés — de az államtit­kár abból a vívóiskolából való, amelyik nem védekezik, hanem támad. És bizonyára ezért feleli a következőket: — A politikai rendőrséget támad­ták, a gazdasági rendőrséget most is támadják. Nem vitatkozom, némi joggal. Bár nem csak a rendőrség, hanem minden állami szerv most rendeződik újjá és p­él­dául a pénzügy igazgat­óságról nem szó­l senki, noha ezrével vannak Budapesten, akik egy éve nem fi­zettek adót . A politikai rendőrséget, annak főnökével egyetértően megrostáltuk, rendbehoztuk, megreformáltuk. A gazdasági rendőrség, züllött gazda­sági viszonyaink között, még szű­kebb lyukú rostára szorul. Hogy milyen szigorú a szűrőnk, arra csak egy adatot mondok: a budapesti főkapitány decem­ber hónapban a rendőrség ki­lencvenhét olyan alkalmazott­ját ad­ta át az államügyészség­nek, aki a vizsgálatok adatai szerint bűnt vagy hibát követett el.­­ Akik a rendőrséget, különös­kép a gazdasági rendőrséget gán­csolják, azok elfelejtik, hogy a Harth­y-érának tíz évre volt szük­sége, am­íg a saját céljainak megye­i dolgokat ott kell megvizsgálni, ahol vannak. A svábok, akikről a fegyverszüneti szerződésben szó esik, azzal kapcsolatban, hogy ki kell telepíteni őket Magyarország­­ról: nem a fegyverszüneti szerződés betűi közt s nem a hivatali szobák­ban élnek (ahol sorsukat most szö­vik), hanem szerte az országban, távol és közel Budapesthez. Legközelebb: a budai hegyvidéken. Az az egy csepp víz, amit a sváb tengerből kivettem és megnéztem, épúgy nem­­ad teljes tényállást a kitelepítés kérdéséről és az ő éle­tükről, mint ahogy abban a tintá­ban, ami ennek a cikknek a meg­írására felhasználódik, nincs benn re­nden dolgok summája, n. Igaz­sán. De valami iparság, ha csak cse­kélyke is, akadjon minden tinta­cseppben.­ ­ A bécsi műút és Solymár nagyköz­kenin­. fekszik P'UOoc.Uv ju, er­'v k's sváb falu. Lakosainak­ száma 2200, akiknek van összesen 22 tehenük, 52 lovuk és 12 kocájuk. Földjük is van: az egész falunak 400 h­old szántó. Nem ebből élnek, hanem abból, hogy az egész falu alatt 70—80 méter mély­ségben szénbánya van. A svábok, akik itt laknak, nem mi­limárik, nem szőlészek és nem földé­szek, hanem bányászok. A két falusi rendőr, aki kalauzol, átlőtt szintén vájár volt, a jegyző, akivel beszélge­tek, m­aga is bányászivadék. A községháza és a kocsma között állunk és megszólítjuk, aki szóbaáll velünk. Az emberek nem hisznek abban, hogy nekik innen el kell menni. Az emberek, akikkel beszélgetünk, nem tagadják, hogy volt köztük nyilas, hogy 173 család együtt ment el a németek­kel és azt sem vonják kétségbe, hogy nagyon sok volt Volksbundos. Sőt gyil­kos is. De azt is­­mondják, hogy ők szegé­ny emberek, nézzen meg, hogy minit spixínünk és aki még nem kövér, az az életben mindig odah­úz, ahol neki nagyob­b darab kenyeret ígérnek. A németek ig'­rtek,­ a nyilasok pláne — és a csillés, a vájár és a segéd­vájár nem érez semmiféle bűntudatot, mert hitt nekik. Végeredmény, amit maguk előtt látnak, az, hogy ha más­hová viszik őket, ott is csak bányába kerülnek és ott is verekedniük kell a fekete, kemény és hideg szénnel. E m­iatt nem érdemes itmenni, ebből nincs haszna , akinek, legfőképpen nekik nem. Lehet, hogy ezek az emberek azért nem érzik az egyéni felelősségüket, mert azok, akik aktívak voltak közü­lük, nincsene­k közöttük. Kint vannak Németországban, vagy pedig már ide­haza ülnek. Az egyétti felelősségérzet­nél m­afiasabbrendű, kollektív bűntu­datot pedig szinte passzióval Hitlerre lelő rendőrapparátust felállítota és­­tökéletesítette. Ez az apparátus nyilvántartott húszezer állandó bű­nözőt és tízezer neki gyanús politi­kai személyt. Az új rendőrségnek, az én rendőrségemnek egymil­lió politikai bűnössel és ötszáz­ezer­­gazdasági és m­ás bűnöző­vel akad dolga. Én nem tíz évet kérek arra, hogy az új rendőrség megfeleljen ennek a feladatnak, hanem még egyet sem. Az államtitkár, aki ennyire bízik magában, rendőrségében és a ma­gyar jövőben, ma harmincnyolc­éves, az anyjával él­egy háztartás­ nem h­isz­ik, hogy hárítják, mint ahogy a szokásokkal ismerős és hagyományaihoz hű zsidó a dr­aga újéve napján fekete csirkét forgat feje körül és azt hiszi, hogy múlt évi bűnei saldóját a csúnya ma­dár fogja a végítélet napján kiegyenlí­teni. Nem lehet vitatkozni velük és nem is érdemes. Csak tényeket le­het kon­statálni. Íme egynéhány o­l­jság itt, tizenkilenc kilométernyire Budapest­től hol van, hol nincs. Orvo­sért és gyógyszerért Vörösv­árra kell menni, vagy Solymárra. Tíz holdnál nagyobb birtoka senkinek sincs, a fa­luban összesen tízen vannak, akik a födiből élnek. Minden­­ ennivalót Pest­ről kell hozni. Mozi viszont játszik mindennap. Ma a Sáribirát adják. A falu három kocsmájában csak bort lehet kapni, ennivalót semmit sem. Ka­rácsonykor a bányaigazgatóság szemé­lyen kint 20 deka olajat, 100 de­ka húst utalt ki — ezenkívül igen tisztessége­sen és iparkodóan ellátja őket rend­szeresen liszttel. A bányaigazgatót dicsérik. s A bányászokat aszerint fizetik, hogy mennyit termelnek. Decemberben a 6 os csapat keresett a legtöb­bet, a vájár, aki a legalöbb egy csapatban, 107.000 pengőt. A jegyzőnek 101.000 pengő a fizetése. A bor a kocsmában huszonötezer pengő, tehát több mint Pesten. A templomban ma már csak ma­gyarul miséz a pap, azelőtt­­egy év­vel ezelőtti magyarul és németül. A bányásznak minden este meg kell mosdania, mert a szénpor más­ként beedződik a bőrér­e. A mosdás­hoz nem tudnak szappant szerezni. A fiú, aki idevaló, 14 éves korában lesz csillés, ha hatszáz műszakot le­dolgozott, segédvájár lesz belőle. Újabb hatszáz műszak után huszon­négy-huszonöt éves korában: vájár. Ekkor juthat hozzá ahh­oz, hogy jó munkás legyen, és mint tagja a leg­jobb csoportnak, megkeressen 167.000 pengőt. Amikor a németek itt voltak, a fa­lub­an két párt volt: a Volksbund és a Nyilaskeresztes Folytonosan vesze­­kedtek egymással, volt olyan legény, aki, hogy ne kelljen elmennie német katonának, önként lépett be a nyilas honvédségbe. Az egész faluból százan voltak német katonák. A falu 94 szá­zaléka német anyanyelvű és 47 száza­lék volt tagja a Volksbundnak vagy vallotta magát német nemzetiségűnek. A kommunista párt titkára, aki nem sváb, hanem ideszármazott ma­gyar, azt m­ondta nekem, hogy ,,az ujjunk nem egyforma és az emberiség sem egyforma". Egy kisfiú, akit megkérdeztem, hogy mit ibéde­lt újév napján, előbb nem akart beszélni, azután elárulta, hogy krumplilevett öt krumplifőzeléket. De azt is mondta, hogy két nappal újév előtt, vasárnap, főtt tyúkot ettek. — Miért nem ettétek meg inkább újévkor a tyúkot­­ban, első szerepet vitt az első, ost­rom utáni Budapesten és azelőtt ügyvéd volt. A párizsi Sorbonne-on tanult és Gulácsról, Szatmár­ me­gyéből való. A falu szinte csupa Gulácsyból áll, urak és parasztok, néhány száz éve. Akad köztük al­ispán, paraszt és közrendőr — en­nek a nev­ére azért emlékezünk, mert egy régi újsághírben olvastuk: Gulácsynak hívták azt a rendőrt, akit vagy tizenöt évvel ezelőtt egy herceg a sebesen száguldó autójá­ról lelökött.. A mostani Gulácsy, a főrendőr. Nem fogják lelökni semmiféle autóról.. Bródy István — Azért, mert a tyúk hátrafelé ka­par és szerencsétlenséget hoz, ha új­éikor eszik. A kisfiú hibátlanul beszélt magya­rul, jó ruha volt rajta és polgáriba jár Vörösvárra. Nagyon okos, szép kis fiú volt. A bányászok télen két mázsa szenet kapnak ingyen és öt mázsát pénzért. Ennek kétharmad részét elcserélik. A két rendőr azt mondja, hogy so­kat suttognak mostanában. Nem akar­nak sem­­iképen sem elmenni. Mon­d­ani nekik, hogy a zsidók sem akar­tak, mégis kellett. Bólogatnak, tudnak róla és bizonygatják, hogy ez így volt, de akkor ez volt a politika, most azonban demokrácia van és a régi po­litika nem érvényes. Zsidó egy sincs a faluban, szelőtt is csak egy család volt: Deutsch gép­mesterek. De ez már egészen sváb volt, svábul is beszélt és mindenki nagyon sajnálta, amikor­­elvitték. — Miért nem dugták el a bányá­ban? A svábok egymásra néznek, min­t akiknek most jut eszükbe az a lehető­ség, hogy el is lehetett volna bújtatni Deutsch gépmestert. Mint ahogy ez a sváboknál szokott lenni: a házak takarosak, tiszták, nádfeledű nincs egy sem. Terméslele­sen villany is van a faluban, újév mia­tán a széles utca úgy fel volt seperve, hogy enni lehetett volna róla. Hazafelé Solymáron iit keresztül az út. Piliz Ignác vegyeskereskedése elött sváb asszony állt a gyalogjárdán. Nagykendüben, abban az öltözékben, amiben a pestvidéki sváb nők ünnep­napkor járnak. Mellette állt a kislánya. Fedet és egyben komikus volt: a kislányon sza­kasztott ugyanolyan ruha kicsiben, mint az anyján felnőttben. Még nagy­kend­i is, csak k­i picike, négyéves kislányra szabott. A nagykendő biztosan nem volt új, hanem, még az a világ gyártott*, az öt-hat év előtti, amikor külön készí­tettek nag­ykendőt az anyáknak és kü­lön * gyermekeknek. Az lenne jó, ha olyan világ jönne el, amelyikben ennyire egyénen, e­­y­nyire speciálisan elégítik majd ki a­ m­ikt­r szükségletét. Milyen ki­löncs világ lesz, milyen differenciált: fent általánosítják a nagykendőt és n­ást tim — hanem mindenki olyat amilyen kell neki és amilye­t meg­érdemel. A SVÁBOK ZSOLT BÉLA Fehér könyve KAPHATÓ ' MLM›£› KÖM VkF.A£JikL»£$BE*

Next