Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1946-03-07 / 8. szám
4 a HALADÁS. AMERIKAI JELENTÉS ÍRTA: FALUDY GYÖRGY Szóval mondom: az egész világ csak nyomorúság ehhez képest. Nincs itt ember, akinek két rend tiszta ruhája, napjában háromszor meleg étele, szobája, fűtése ne volna, még a depresszió legborzalmasabb napjaiban is autón jártak a munkanélküli segélyért, és ha sorbaálltak, ingyen kávéért és sonkás szendvicsért, meg egy pakli Jucky Strike-ért álltak sorba. Persze e javak, melyeken az ő egész vulgármaterialista filozófiájuk alapul, nekem jóval kevesebbet jelentenek, de az, hogy itt sem rongyos embert nem lehet látni, sem senki hason nem kúszik a hivatalokban, hanem a tisztviselőt rúgják ki, ha a kliensét le nem ülteti és habár demokrácia néven kétszáz ember kormányozza az országot, mégis egyelőre oly jogai vannak mindenkinek, aminekről odahaza még álmodni is alig merészeltünk, meg az, hogy undok és fertelmes kapitalistáik rájöttek eme tényre, hogy munkásaik nagyobb fizetése több fogyasztót jelent és — állandó koncessziókat téve ugyan — önmagukat, de közvetlen konzekvenciaként az egész országot gyarapították, no meg az, hogy nagy, búzatermő síkságok, folyók, vasutak és szénbányák itt együtt vannak , hogy a paraszt sem paraszt, hanem tisztviselő a gőzekén, osztályok pedig vannak, de osztálykorlátok nincsenek, vedd úgy, hogy a falakat eltüntették, de az egyes rétegek mégsem vegyülnek, nem is látod őket, mert az utcán semmi módon egy parasztot és egy gyárigazgatót egymástól meg nem különböztethetsz, sem öltözetéről, sem cigarettájáról, de arcáról sem — mindez oly tényeket jelent, melyek mellett egykedvűen elmenni nem lehet. Köztük lakva és velük kúszva át sáron és homokon, sokminden mástól sem tudtam szivemet elzárni. Észrevettem, hogy jószívűek s hogy humoruk, mely minden nagyképűséget, autoritást pillanatok alatt felfedez, megtámad és tönkrever, a legnehezebb perceket is felvidította; naivitásuk gyakran jólesett és ama humanitás, melyet beléjük vertek, szüntelen újra és újra megnyilatkozott. STPevét ország tette meg eleddig — itt gondolj csak a szivaros kapitalistára a pénzeszsákon —, hogy inkább puskázott el mintegy 15 milliárd dollárt robbantószerekben és ágyúlövedékben Biak szigetére, ahol egy japán század állomásozott, semhogy negyven amerikai életet feláldozzon, amite az egész ügy belekerült volna, az sem legenda, hogy Omar Orgdley tábornok hat hétig húzta el a tuniszi offenzívát, abban a hitben, hogy a megérkező tankok és új lövegek a hősi halottak számát pár százzal le fogják szállítani. Lehet, sőt tudom, hogy ez a halogatás a patakokban vérző orosz szövetségessel szemben illojális, a kínlódó Európával szemben bűn volt — de nem szabad felednünk, hogy az ilyesmi messzi túl van egy amerikai tábornok horizontján, talán csak az egy Eisenhoinert véve ki. Ami a sebesültekért történt, az is elmondhatatlan. Az orvosok mindössze száz méterrel a front mögött vártak a dzsungelben, korallzátonyon és vulkáni homokban; volt úgy, hogy ezer repülőgép támadót, egyetlen japán parti üteget, csak azért, hogy egyetlenegy, az üteg lőterében tengerbe pottyant amerikai pilótát ki lehessen halászni. Nem tréfa az sem, hogy itt mindenki, bakától hadvezérig, halálos gyűlölettel utálta a háborút és ezt nemcsak a fronton, hanem mindenütt nyíltan hangoztatta; s ha valamiért mégis hadba lehetett vinni őket, az a muszáj volt, míg az Eszmét az egyéni bátorság jelentette, s az utánpótlás hihetetlen áradata segítette, mely mint a Niagara sodort mindenkit előre. Erről a bátorságról, az amerikai katona bátorságáról különben majd még egy egész estén át itjarok be- IV. izélni Neked; egyelőre csak annyit, hogy alighanem abból ered, hogy itt talán senki nem tudja, mi a halál. Amikor a Lexington egy légi torpedótól a Korall-tengeren elsüllyedt, parancs jött a hajó elhagyására. Tudod, hogy a süllyedő hajó rendszerint (kazánrobbanás miatt) darabokra megy; annál jellemzőbb, hogy az emberek még előbb leszaladtak a hajófenékre, hogy a sisakjaikat fagylalttal töltsék meg és úgy ugrottak a cápák közé. Ekkortájt — 1943 nyarán — márrég kivilágosodott a helyzet. Ha az ember már látta Amerika indusztriális teljesítőképességét — a detroiti Ford-gyárból minden három percben egy tízmilliót érő nehéz bombavető gurult ki, négyszáz minden nap, tizenkétezer egy hónapban —, ha az ember látta a sanfranciscói travy Yard-ot, mely hat hajót köpött naponta, ha az ember látta, mint megy fejenként napi tíz tonna utánpótlás Új-Guineába, Saipanba (minden két hétben minden katonának új fegyver, minden három hónapban minden katonának két rend új ruha, minden katonának heti két csirke, két font szárított tojás, két font csokoládé, tizenkét liter tej stb.), ha az ember látta a tankok és lángszórók millióit, ha tudta, hogy minden sziget megtámadása előtt az egész szigetet repülőgépről végigfecskendezik egy DDT nevű új fertőtlenítővel (mely szúnyogtól patkányig minden állatot kiirt), hogy mire jön a partraszállás, senki maláriát, sárgalázat, dengidengit ne kaphasson — ha az ember mindezt csak egy pillanatra is látta, jól tudta, hogy sem a japánoknak, sem a braunaui veszett kutyáknak az égvilágon semmi reménye nem lehet .Ú út közben szüntelenül fájdalmas is volt a fenekedét, mely a szövetségetek közt folyt, fájó volt, hogy az angolszászok mennyire halogatják az inváziót különféle politikai szempontokból, s hogy ama világon, melynek még körvonalai sem derengtek föl, részint már jóelőre vitatkoztak, részint pedig oly dolgokban állapodtak meg, melyeknek végrehajtása akkor is nehéz, ha nagyon akarják. Az hiszem, ez volt Roosevelt tévedéseinek lényege, hogy tudniillik Amerika, melynek külpolitikai hódító céljai nincsenek (a pusztán merkantil kapitalizmus amúgy is fejlettebb formája a koloniális kapitalizmusnak), másrészt ennek következtében külpolitikája sem volt (a külkereskedelemhez a nagy gyáripar, a kereskedelmi hajóhad és a versenyképesség teljesen elegendő), nem tudott új külpolitikát kitervezni, tehát " vagy kibic maradt vagy hajmeresztő " baklövéseket követett el, mint például Argentína ügye, a Darlan-ház és a többiek. Persze, ez itt mégsem elítélés: ha az ember észrevette, hor .Roosevelt mit tudott csinálni, akkor három kalapot kell leemelni egyszerre előtte. Gondolj csak arra, hogy Anglia és Oroszország egymagában csak jóval huzamosabb pokol után nyerhette volna meg a háborút pláne, ha ehhez Japán is hozzákomplikálódik. Az amerikai népet viszont hadba vinni japán provokáció nélkül egyszerűen nem volt lehetséges, Japánnak pedig minden oka megvolt ingyen megkaparintania Kelet-Indiát, Indokínát Sziámot aztán várni, készülni és tizenötöt t az esztendőn belül megverni Amerikát. Arra tehát, hogy Pearl Harbour-t megtámadják, sem politikai, sem katonai indokuk nem volt. Hogy ebbe a feneketlen marhaságba Roosevelt és a British Intelligence mint uszatja bele a japánokat, vesztüket okozva és lehetségessé téve, hogy Amerika belépjen az európai háborúba is, valószínűleg örök titok marad. Ennek a népnek ugyanis aligha lehet megmagyarázni ama komplikált tényt, hogy máskülönben Amerika tizenöt év múlva, Anglia veszte után kénytelen lett volna megallni magát és az, hogy Roosevelt kiprovokálta a háborút, nemcsak Európa megmentése volt, hanem Amerikáé it. Pearl Harbour napján, mikor a japánok beleharaptak a horogba, a rendkívüli öröm mellett csak egy aggályom volt hogy tudniillik Hitler az ellen-Münchent (amit Pearl Harbour jelentett) egy másik nagy trükkel pararolta, felháborodva szövetségese aljasságán él a fehér faj összetartását hirdetve, hitszegően hadat szen Japánnak. Ez egy azonnali angol—német kompromisszumos békét jelentett volna, mert Amerikát a feje tetejére áldotta volna s annyi hajmeresztő fordulat után pompásan illett volna e háború képébe. Szerencsére ennyi esze a barna bolondnak már akkor sem volt Aui közben elsikkadt az persze mit a Franklin Delano Roosevelt nagy tette, mely történelmi szempontból egyszer talán majd érthetetlen is lesz, sőt egyszerűen eltűnik a történelemkönyvek trünpla adata mögött hogy aszongya «...és akkor a japánok figyelmeztetését hadüzenet nélkül megtámadták Pearl Harbour-t egy flottabázist Oahu szigetén, mire az Egyesült Államok...» és így tovább, F. D. Roosevelttel kapcsolatban pedig csak annyit fognak mondani, hogy külpolitikájában de Gaulle-lal szemben francia royalistákat favorizált, ami sznobizmusára és rövidlátására jellemző, továbbá teljesen képtelen volt Argentínával rendet teremteni stb. De hát ez a nagy opportunisták közös baja: jelentőségüket csak a kortárs tudja megítélni s utánuk nem marad egy eszme, melyhez dolgaikat és személyüket hozzáfűzték — utánozhatatlanok voltak és az aktuális világ ügyeiben oly tehetségesek, hogy a világ változásai közepette, egy kis eltolódás után, már nem is lehet követni, voltaképpen mit is tettek. Lincoln úgy állott az ország fölött, hogy minden nap egyszer-kétszer árnyékába lépsz. F. D. Roosevelt még egy esztendeje sincs, hogy meghalt és a dolgoknak már nincs közösségük vele. Pedig sokan hiszik, hogy ez a nagy opportunizmus, mely mindig a pillanatnyi, legjobb megoldást találta meg, lényegesen bölcsebb volt és lényegesen humánusabb, mint azok, kik egy eszme bűvkörében konokul és vakon áldoznak fel mindent és mindenkit fanatikus dogmáik miatt. A jövendő mindenesetre ezek mellett áll. (Jövő számunkban folytatjuk.) sm I CIPŐKRÉMI BÉLYEGZŐFESTÉK ÍRÓ- és TÖLTŐTOLL TINTA GYERTYA PARKF.TTP ASZTA HÁZILAG ZOMÁNCFESTÉK Ufl'o Vewifiiivek EgM Mg UoelSnyDrebben kríllállal veszünk és eladunk Ul«f:all»»» aranyat, ezüstöt Brellin és Tauber kUzvont yl„ Nagymaaft-O. naM!-omi«4 amiMt Családi házat, villát vásárolunk, azonnal lekötünk, azonnal előlegezünk. Gravitas B.T. V. Kreflsberg utea 26. II. am. 7. Telefon: M8-711 chaladás Vár megint... címmel Ferdinánd Peroutka, a prágai Svobodne Soviny egyik számában a szlovákiai antiszemita heccekkel kapcsolatban cikket írt. Minthogy egyetlen szlovák tiltakozó szó sem hangzott el a zsidóellenes hajsza ellen, a legnagyobb élő cseh közíró emelte fel szavát Cikkéből a már-már halottnak hitt masaryki szellem száll nyílt, egyszerű és nemes humanizmusának erejével, amelyből mindenki tanulhat . Szlovenszkóban az antiszemita hangulatra külön kifogást találtak: a zsidók állítólag nem vettek részt megfelelő számban a szlovák felkelésben.* — Tényleg lehet, hogy Besztercebánya körül a zsidók nem vettek részt megfelelő számban a felkelésben — ezt nem tudom. De az közismert, hogy a szlovák gárdisták buzgó segítségével ebben az időben Szlovenszkó már jóformán teljesen meg volt tisztítva a zsidóktól, akik akkor a legrosszabb napokat élték át a gázkamrák ajtóinál és a haláltranszportokban. Honnan jöttek, volna akkor egyszerre Szlovesakóba a zsidó légiók? A legküzdőképesebbek a gázban vagy a kerítésnél a fagyban pusztultak el és utolsó emlékük talán az volt, hogy erre az útra szlovák kezek lökték őket. Mégis a duklai szorosban kb. 1000 zsidó sír van, ott múltak ki a harcképes zsidók. Szlovákia 100.000 zsidója közül 80.000 elpusztult. Kell ehhez még megjegyzés? Ha azonban őszintén akarunk beszélni a zsidók részvételéről az ellenállási küzdelemben, akkor esetleg egyes körök számára igen kellemetlen megállapításokra juthatunk. Mit mondunk akkor, ha esetleg megállapíthatjuk, hogy nyugati hadseregünknek időnként a fele zsidókból állt is, hogy a mi dicsőséges első orosz ezredünknek több mint fele zsidó volt. Ha egyszer a zsidók kicszközlik majd a harcban való százalékos részvételüknek hivatalos megállapítását, nem kell szégyenkezniök. A belső rend és az igazság érdekében ezeket a számokat rendelkezésre kellene bocsátani. S ha pedig valaki azt kérdené, mire lenne jó ez az igazság a válasz egyszerűen így szól: az igazság az igazságnak szolgáljon. De tudjuk, hogy a zsidóknak a szlovák felkelésben való részvételéről megindult vitát nem a statisztikusok nyugodt szemei, hanem az irigyek zöld szemei nézik alapjában véve a zsidó vagyon visszaadása körül forog minden a német urizálások bűze nekik nem kellemetlen, mert ez a taját tányérjukról száll fel ÚTLEVEL FÉNYKÉPEK ÓRÁN BELÜL Pakiti FOTO*® ftrus A magyar iskolapolitika sürgős feladatai írta: Dr Koczkás Gyula egyetemi tanár A magyar iskolapolitika irányvonalát elsősorban az a tény szabja meg, hogy még mindig nem tudjuk végrehajtani Eötvös József általános iskolakötelezettségre vonatkozó törvényét A törvény végrehajtásának pedig elsősorban ez az akadálya, hogy még mindig nincs megfelelő számú elemi népiskolánk. Majdnem 80 éve, hogy az Eötvör féle javaslat törvény lett, de a törvény ma se hajtható végre. A jövendő magyar iskolapolitika számára ez a megdöbbentő adat egyúttal nagyon tanulságos. Tehát iskolapolitikánk legfontosabb feladatának tartom, hogy" tegyük lehetővé minden magyar gyerek számára, hogy iskolába könnyem, kevés fáradsággal eljuthasson. Iskolákat kell tehát építeni! Minél több tanterem álljon a tanulni vágyó magyar gyerekek rendelkezésére. De nem elég üres tantermeket építeni, gondoskodni kell ezeknek megfelelő felszereléssel való ellátásáról is. Ma ugyanis az a helyzet, hogy meglévő iskoláinknak — most már nemcsak az elemi, hanem közép- és felsőfokú iskoláinkra is gondolok — felszerelése nagyon sivár. Iskolai könyvtáraink rendszertelenek és elavultak. A vallás- és közoktatásügyi minisztériumtól kapott könyvek legnagyobb része hasznavehetetlen és értéktelen munka. Úgynevezett • illusztris* szerzők és protekciós írók gyenge könyveit vásárolta meg a minisztérium s ezekkel tömte meg az iskolai könyvespolcait. Ezek a könyvek használat nélkül foglalják el a helyet a polcokon. Senki se forgatja őket. Ha ezen a pénzen igazán értékes könyveket vásároltak volna, ma minden iskolának szép könyvtára lehetne. Az iskolai könyvtárak ügyét tehát minél előbb rendezni kell. Javaslatom az lenne, hogy egy tanács ajánlatára minden iskolában egyformán legyen meg bizonyos könyvanyag. Az iskola tanári kara azonban kapjon még külön pénzt is a könyvtár fejlesztésére, ahol a tanárok egyéni kívánsága messzemenően teljesülhetne. A könyvtárakon kívül baj van még az iskolai szertárakkal is. A baj itt még talán idültebb, mint könyvtárainknál. Szertáraink felszerelése legalább 100 ével elmarad egy a mostani igényeknek megfelelő felszereléstől. Vonatkozik ez természetrajzi, kémiai, fizikai, földrajzi szertárainkra egyaránt. Rendet itt is csak úgy lehetne teremteni, ha minden iskola minden szertára számára egy országos bizottság megállapítana egy alapvető fontosságú felszerelési anyagot. Ezt minden iskola számára központilag szerezné be a minisztérium, miután az iskolák előbb bejelentették, hogy ebből a megkívántalapfelszerelésből milyen eszközök vannak meg az iskola szertárában. Közben azonban az iskola külön is kapna pénzt a szertárak modern felszerelésére. Ekkor — természetesen — a tanító vagy tanár saját egyéniségének legjobban megfelelő részeket fejlesztené. Így azután elkerülhető lenne az uniformizálódás, mely nagy veszélyt jelent az egyéniséget alakító iskolára. Az iskolakérdések további, de az előzőeknél egyáltalában nem kisebb fontosságú faktorának a személyi kérdéseket tehetjük. Nagyon jól tudjuk, hogy ideális állapot az lenne, ha a tanítók és tanárok prófétalelkű vezetők lennének: a tanítvai nevelés szerelmesei! Sajnos, ez elérhetetlen vágy! A tanítói és tanári pálya is egy a sok megélhetési pálya közül és így természetes, hogy ugyanúgy, mint a többi összes pályáknál, olyanok is lépnek erre a pályára, akiket sem lelki, sem szellemi adottságaik nem predesztinálnak erre. De még ezt is el lehetne viselni, ha a magyar közoktatás hivatalnok-munkásai az átlagos, vagy ennél is jobb munkaerők lennének. A mai helyzetkép azonban azt mutatja, hogy ezekre az idealizmust, tudást, lendületet követelő pályákra nagytöbbségben igen silány emberanyag megy. Ennek más oka nem lehet, csak az, hogy pályánk a legrosszabbul fizetett és legkevésbbé tekintélyes állami állásokkal kínálja meg a feléje törekvőiket, így aztán a néhány igazán nevelőegyéniségen kívül csak azok mennek tanítónak vagy tanárnak, akik más, jobban jövedelmező és nagy karrierlehetőségeket kínáló pályákon bármi okból is nem tudtak érvényesülni. Ezen mielőbb segíteni kell! A segítés módja adva van: kívánatosá kell tenni a tanítói és tanári pályát! Ekkor azután érvényesülhetne a helyes kiválasztási elv, amely aztán csak az értéket embereket hagyna ezen a pályán. A tanítókat és tanárokathiát úgy fel fizetni ahogyan azT nehéz és fontos hivatásuk miatt meg is követelhetik. Mert nézzük csak, mi a helyzet mort a pedagógusok fizetésével kapcsolatban. Ma éppen úgy, mint tegnap — de mondhattam volna úgy is, hogy demokráciánkban, a nyilas uralom alatt vagy a feudális korban — az összes tisztviselők között a tanító és tanár van a legrosszabbul fizetve. Demokráciánknak is mostoha gyermekei vagyunk.Természetesen állandóan hangsúlyoznom kell, hogy a mi demokráciánk, mert a nagy triász: Roosevelt, Sztálin, Churchill nemcsak mondták, hogy a legfontosabb teendő a háború utáni a társadalmak megnevelése, de ebben a három országban a legmegbecsültebb foglalkozás tényleg A pedagóguséi) Mérnökeink fizetésükön kívül igen tekintélyes százalékot kapnak még pótdíjként, katonáink és rendőreink — csakúgy, mint a közelmúlt rosszemlékű katonai és rendőr, államaiban — többféle pótdíjat és különböző kedvezményeket élveznek; bíráink a köztisztviselői ranglétra legjobban jövedelmező beosztásában vannak; jogászaink a ranglétra legfelső fokáig is eljuthatnak minden nagyobb nehézség nélkül; viszont tanítói rendünk 8 évig tapos egyetlen fizetési osztályt és horribile dictu, az ország legnagyobb értelmiségi rendjéből csak 10% juthat el az V. rangosztályba, tovább pedig pedagógus számára nincs nyitva ajtó! Ma még rosszul értelmezik nálunk a demokráciát! * Kultuszkorulányunknak sietve korrigálni kell a hibákat, ne várja meg, míg ez a békességes és szerényen dolgozó pedagógus rend megúnja igavonó helyzetét és harcolni kezd. Elég volt a különböző színű kormányok ígérgetéseibe. Utoljára kéri még a tanítóság és tanárság helyzetének gyökeres javítását! Ha kéretünknek most nem lesz foganatja, akkor majd követelni fogunk. Nem elég azonban a magasabb fizetés. Szükség van arra is, hogy függetlemségünk minden tekintetben biztosítva legyen! Éppen ezért meg kell valósítani mielőbb azt is, hogy tanító vagy tanár ne legyen áthelyezhető, csak saját kéretére, vagy fegyelmi vétség miatt. Amikor már a tanító és tanári pályát kitüntetett pályává tettük, előállhattunk követelményekkel is. Arra gondolok, hogy a tanító és tanár hivatali pályárám csak úgy juthasson előre, ha pl. 5 évenként versenyvizsgáktól tesz, így azután minden tanító és tanár részére biztosítva lenne szakjuk intenzív művelése, mely a tanítva-nevelés egyik legfontosabb biztosítéka. Tanfolyamok időnkénti rendezésével, magyar nyelvű szakkönyvek kiadásával lehetne a célt minél eredményesebben szolgálni. A versenyvizsga alól egy tanács javaslatára felmentést is adhatna a magasabb hatóság, ha a tanító vagy tanár önálló tudományos cikkeket vagy könyvet irt. Így a kutatómunkára szoktatnánk rá tanítóinkat és tanárainkat. Igen fontos és lényeges feladatnak tartom, hogy az iskolai és iskolánkbüli nevelés tengelyébe egyaránt a természettudományokat állítsuk. Ezek a tudományok — mint azt magam is többhelyütt részletesen kifejtettem — a tények ismeretére és azok helyes megbecsülésére, szerénységre, Istennel szemben alázatosságra, határozottságra, a szellemet elismerő helyes tekintélytiszteletre nevelnek és ezeknek a tudományoknak köszönhetjük életünk minden kényelmét, esztétikai érzékünk helyes fejlődését, biztos ismereteink legnagyobb részét, erkölcsi felfogásunk kristálytiszta formáit és a Mindenhatóhoz valótartozás legemberibb módját. De a természettudomány adta az emberiségnek az induktív gondolkodási formát is, előljár ez a tudomány a leleményesség és ügyesség fejlesztésében, de arra is nevel, hogy nem szabad sietni az általánosításokkal, miáltal korunk legveszedelmesebb betegsége — a dilettantizmus — ellen veszi fel eredményesen a küzdelmet. Ha most mindehhez hozzáveszem azt is, hogy a magyar embert egyik legjellemzőbb tulajdonsága, szemlélődő természete predesztinálja a természettudományok tanulására és művelésére, akkor — azt hiszem — semmi akadálya nem lehet annak, hogy éppen a természettudományokat állítsuk oktatásunk homlokterébe. A tankönyveken kívül jó segédkönyvekről is gondoskodni kell, amelyekben a támító és tanár a tanítandó anyag mesteri feldolgozását találja meg. Különösen hiányzanak a természettudományoknál a kísérletek összeállítását leíró segédkönyvek, melyek sok demonstráció leírását tartalmaznák, melyeik közül minden tanár a hajlamának leginkább megfelelőt választhatná ki. Gondoskodni kell arról is, hogy mindenfajta iskolában feltétlenül legyen vetítőgép, fémgép és rádió is, melyek elengedhetetlen feltételei a szemléltető, modern tanításnak. Gondoskodni kell arról is, hogy oktatófilmjeink minden iskolafajtára külön készüljenek, mert ígyehet csak a film a tanítás szerves kiegészítő része. Tdom, hogy rengeteg a kívánság is tönkretett, szerencsétlen ország nehezen tud.a csak mindezeket megvalósítani, de az az ország, mely a jövő feledésének alapjait nem a nevelés kérdésének minél tökéletesebb megvalósításában látja, nem érdemli meg az életet! Mi pedig nagyon szeretnénk álni!