Haladás, 1950 (6. évfolyam, 1-22. szám)

1950-06-01 / 22. szám

1950 Június 1 Két híd között Kedves Barátom! ! LEVÉL KÜ L­F­Ö L D R Tudom, régóta tartozom ezzel a X­­V levéllel, de valahogy úgy vagyok vele: vagy állandóan, rendszeresen, hetente levelezek, vagy sehogy. Olyan ez, mint amikor az ember egyszer elmulasztja, hogy meglá­togassa a barátját, sokszor elmegy a háza előtt, már neki is indul a lépcsőnek, csengőn a keze, de az­után meggondolja mgát és vissza­megy az utcára. Átvillan az em­ber fején: mit lehet ilyen hosszú idő után mondani? Olyan sok a mondanivaló... csupa közhely lesz belőle. Most is csak azért szánom rá magam a levélírásra, mert konkrét kéréssel fordultál hozzám: írjeik Budapestről, írjak a Margitszigetről, arról a helyről, ahová annyi emlék fűz. Fekszel az ágyban ablakodon beszűrődik az Idegen Város lármája, s Te könnyes szemmel harapod a pár­nád szélét s arra a régi platánra gondolsz, mely ott áll a tejcsar­­nok közelében. Ott van-e még a platán a bevésett szívvel és a monogrammal, olyan-e a Sziget mint régen? Őszintén szólva magam is már közel egy éve nem jártam a Szi­geten, pedig itt lakom alig egy ugrásra tőle, de valahogy nem jutott eszembe. Most Amerikából kellett figyelmeztetni: nézzek ki­csit körül ezen a régi kedves he­lyen. Először is megnyugtattak, megvan a platán, a szívet is meg­találtam s a monogrammot, csak kicsit nagyobb lett, szívtágulást kaptál kedves barátom az öregedő évek során. A híd, a Margit híd ugyanolyan, mint mielőtt elmen­tél. Benned biztosan úgy él ez a híd, mint mikor szétroncsolt se­bekkel vízbe zuhant hiszen 1944- ben mentél el, amikor a bitang fasiszta téboly megnyomta a rob­banószerkezet gombját és sikoltó emberek, véres lovak és villamo­sok hulltak a vízbe. Azóta újjá­építettük a hidat és minden ré­szében erősebb lett. Kicsit büsz­kén mondom így, tudod, többes­szám első személyben,... újjá­építettük, mert mind dolgoztunk rajta, a hidakon, a gyárakon, az ország újjáépítésén: munkások, mérnökök, orvosok és írók. S ez az ország most májusi éjszakákon és vidám vasárnapokon ott nevet a Liget pázsitján, Hűvösvölgy er­dőiben s a Te szerelmes, orgona­illattól terhes Szigeted padjain. Első utam a híd alá vezetett. Most szabad az út, belépődíjat sem szednek, a Sziget is minden­kié, a lejárólépcsőket nem zárja el a pöffeszkedő és előkelő MAC- pálya, ahol csak ötágú koronás névjeggyel lehetett megváltani a Esik az arany ára a nyugati pia­cokon, ez az elmúlt hét egyik legjelentősebb gazdasági és gazda­ságpolitikai eseménye. Külön azért fontos és nevezetes, mert ugyan­akkor lanyhul az arany, amikor az uszítók és az imperialisták a legva­dabb háborús propagandát csinálják. Emlékszünk — jól emlékszünk — 1914 tavaszán hirtelen fillérekkel drá­gult az arany és emlékszünk — jól emlékszünk — 1939 nyarán már tom­bolt az aranyspekuláció és az egész kapitalista világ aranyban dolgozott, 3—5—10 százalékkal emelve az ára­­­kat. 1950 nyara az aranybaisse je­gyében indul, tehát nem utal hábo­rúra. Eddig minden esetben a spe­kuláció véleménye győzött, vala­hányszor a vélemény ellentétes volt más nyugati földi hatalmasságok vé­leményével. A spekuláció pénzre megy és ha az arany ára csökken, akkor a spekuláció már most tudja — és jól tudja — hogy háború nem lesz és erre is dolgozik. Sőt: erre spekulál. S ha a spekuláció megjátssza azt, hogy nem lesz háború, akkor arra spekulál, hogy­­ a béketá­bor győz. A spekuláció a béketábort látja erősebbnek és a spekulációnak­ ebben az esetben igaza lesz: a béke­­tábor egyre növekvő ereje diadal­­­maskodik, a sportol. A híd alatt, a Sziget pesti csúcsán, félkörben friss padok áll­nak s ilyenkor a késődélutáni órák­ban ott ülnek azok, akik semmit nem változtak így külső összeboru­­lásukban az elmúlt hat, hatvan és hatszáz év alatt... a szerelmesek. Itt a híd alatt egészen ősi a Sziget, olykor elmossa az ár, puha a fö­veny, fent szimfonikus koncertet ad a villamosok, autóbuszok zúgása s olyan a kép perspektívája, mintha a hatalmas nyárfák között sétálná­nak a sárga villamosok a levegő­ben, a híd traverzeit eltakarják a lombok. A kaszinó előtt a kerek virág­­grupp nefelejtsek, tulipánok, ár­vácskák tavaszi illatát sóhajtja, az asztaloknál vidám polgárok söröz­nek, öt óra körül tánc van. Csak a kártyát száműzték a hátsó traktus­ból. A friss pázsitokon permetező­­gépek hullatják a műesőt s a fák levelei olyan fényesek, mintha mindegyiket szerető kezek külön­­külön kifényesítették volna. A Szi­get közepén a Rózsakert előtt három gyermekj­átszótér is akad homokkal, kis lubickoló medencékkel, körhin­tákkal, csúszdával és tornaszerek­kel. A régi pólópálya, ahol valami­kor toporzékoló angol ponnykon vágtattak Hohenloheék és őrgróf Pallavicinék, most amolyan tömeg­sporttelep, ahol futballpálya, ko­sárlabda, röplabda, futópálya, ugró­sánc van s ahol az üzemek fiatal­jai munkára, harcra készen edzik izmaikat. Nyitva van már a Pala­tínus strand is, a kénes melegvíz­ben fázós öregek gyógyitgatják csontjaikat s lejjebb úttörőtábort találnál, pici házakkal, pici ját­szótérrel, árbocrúddal, pici kerté­szettel és pici színpaddal, ha ide­jönnél. Minden pici itt, még a mel­lékhelyiségek­ is, hogy a pici úttö­rők kényelmesen végezhessék nem­csak a picit. Az újjáépített Palatí­nus szállóban pedig vendégeink szállnak meg a népi demokráciák­ból. Nagyon csodálkoznál, ha kisé­tálnál a Sziget felső végébe, ahol valamikor a hírhedt galamblövő arisztokraták barokk palotácskája állt. Itt most hatalmas vasívek fe­szülnek Újpest és Óbuda felé. Da­ruk csikorognak, nyüzsgő hangya­­bolyként kalapálnak a munkások, izzó vasszegecsek repülnek a leve­gőben, kész a hatalmas betonlejá­rat a Szigetre, nyáron már átsé­tálhatnak ide a hűs fák alá Óbuda fáradt polgárai, s november dere­kára készen áll majd a grandiózus Sztálin-híd. Két híd is megpihen itt egy pillérnyi­ pillanatra a Szigeten, ami most talán elvesztette régi neonfényes, bárzsivajtól hangos ide­genforgalmi jellegét s az lett, ami igazi hivatása: mindenki pihenője. Egész napon át figyeltem egy pa­dot. Reggel két diák ült a padon, lázasan jegyeztek, hatalmas köny­vekben böngésztek s hevesen ma­gyaráztak egymásnak valamit. Az­után tizenegy óra felé felváltotta őket egy fiatal anya két gyerekkel.­­A mama kötött, a nagyobbik srác tízórait majszolt, a kisebbik pillan­gó után futkosott. Ebéd után fehér­hajó nénike telepedett a padra, szí­­nes festékeket rámolt ki és akva­­­­relit festett az épülő hídról. Dél­után én ültem oda megírni Neked ezt a levelet s este amikor búcsúz­tam a Szigettől, a padomon fiatal fiú hajolt egy lány szája felé. Szim­bólummá magasodott bennem ez a pad: a béke padja s hidd el, ez a Sziget, a mi Szigetünk, mely mind­két végén kitárt hidkaréjával tartja a kapcsolatot Budával s Pesttel: a • béke szigete. Nem elzárt, gőgös messzi sziget, közeli sziget, mely • itt van közöttünk s hová azok jár­nak, akik a békét építik. Hidd el nekem, barátom, azt a híres szob­rot, a Szabadság-szobrot, el kellene hozni ide s felállítani a mi Szige­tünk bejáratához, nem mintha ne­künk hiányozna az a szobor, hiszen nekünk is van Szabadság-szobrunk, inkább azért, mert annak a szobor­nak hiányzunk mi és a szabadság. És én azt hiszem, Neked is. I­­ Kovács János HALADÁS FIÚK ÉS LÁNYOK — Készen!... — Kihúzni!... — Egy ... kettő... há-á-rom! Ebben a pillanatban megfeszül a gumikötél és a vitorlázó gép, mint valami játszi sárkány a ma­gasba szökken. Az oktató és a fiúk szemük fölé tartva kezüket, figye­lik a Vöcsök kecses mozdulatait. A gép mintegy 30 másodpercig van a levegőben, azután jobbra fordul és két huppanás után megpihen a földön. Az iskola növendékei — mert az OMRE vitorlásrepülő táborában vagyunk — fiúk és lányok egy­aránt Mester László oktató köré csoportosulnak, aki szakszerűen magyarázni kezdi, hol, milyen hi­bákat követett el a kis gép kezdő pilótája. A növendékek figyelme­sen hallgatják, azután mintegy ve­zényszóra szaladnak lefelé a domb­ról. Most következik a kiképzés legkevésbbé kedvelt része. A gé­pet vissza kell vontatni a dombra. A Vöcsök­öt kis targoncára helye­zik és gyors léptekkel húzzák. Sietnek, hiszen ha gyorsabban áll újra startrakészen a gép, többet repülhetnek.* A vitorlázórepülés sportját a nagyközönség alig ismeri. Egy-egy rekordról olvasott néha-néha a lapokban, egy-egy vitorlázó gép képe jelent meg inkább ötletsze­rűen. A nagyközönség általában azt hiszi, hogy a vitorlázórepülés ve­szedelmes sport. Veszedelmesebb akár a motorosnál is. Nehéz is el­képzelni, hogy egy törékeny alkot­mány aránylag kis szárnyfelület­tel, minden gépi segítség nélkül órákig tud fennmaradni­ a levegő­ben és sokszáz kilométer utat tud megtenni. Pedig a világrekorder 11.000 méter magasba repült föl és a magyar rekord is 5.700 méte­ren felül van. A vitorlázórepülés nem olyan boszorkányság, mint amilyennek látszik. Ha a repülő ügyesen ki­használja a légköri adottságokat, megy az könnyen. Persze hosszú az út odáig..." * A vitorlázórepülés lehetőségét az adja meg, hogy a föld felszíne — éppen a felszín változatossága miatt — különbözőképpen meleg­szik fel és így az egyes területek felett a levegő hőmérséklete más és más. A meleg levegő — a fizi­kai szükségesség folytán — a ma­gasba tör, ugyanakkor a kevésbbé fölmelegedett területekről hideg le­vegő áramlik helyébe. A repülő feladata most már az, hogy ki­használva ezeket a termikus erő­ket és körözve az úgynevezett ter­mikus kéményekben, olyan ma­gasba jusson, hogy magasságát a hideg kéményekben se veszítse el. A vitorlázó gépekben van a termi­kus erők észlelésére műszer, azon­ban ez aránylag későn jelzi a ké­ményeket és bizony gyakran elő­fordul, hogy a pilóta már keresz­tülhaladt a termikus kéményen, mikor őt arra a műszer figyelmez­teti. A gyakorlott pilótának azon­ban nincs szüksége erre a műszer­re. A gép suhogásából, a levegő alig észlelhető, mozgásából is ész­reveszi, mikor ért olyan helyre, ahol a levegő őt fölfelé viszi. Ezt a gyakorlatot sajátítják el a tá­borban. * Az iskola növendékei között nemcsak kezdő pilóták vannak, hanem olyanok is, akik egy ma­gasabb fokú vizsga letételére akar­ják a kellő gyakorlatot megsze­rezni. A vitorlázórepülésben ugyan­is az elért eredményeket jelvé­nyekkel jelzik, kék alapon egy­­kettő-három, illetve négy sirállyal. Az egy sirály az A-vizsga jele, eh­hez félpercen felüli siklórepülés szükséges. A B-vizsgához ötszöri egy percen felüli repülés kell, fő­vizsgához ötpercnyi repülés, de a kilövés helyénél magasabbra kell szállni. Ezüstkoszorús jelvényt kap az, aki öt óra hosszat marad a levegőben, 1000 méter magasság­­ban és legalább 50 kilométer tá­volságra repül el. Aranykoszorút az kap, aki 300 kilométer távolság­ra repül el s legalább 3000 méteres abszolút magasságot ér el. Ilyen repülő jelenleg kettő van hazánk­ban, egyik a tábor parancsnoka: Legenyei Lajos. * Kinn a terepen most a kezdők tanulnak. Az oktató egy csomó fü­vet markol és feldobja a levegő­be. Ebből konstatálja a szél irá­nyát. A fiúkat és most már a lá­­nyokat is szoktatják a géphez. Egyelőre csak kicsit rántanak a gumikötéllel s a gép alig 2—3 mé­tereseket ugrik. A növendékek ar­cán még a kezdet izgalma. Lehet, hogy drukkolnak is egy kissé, de a világért sem mutatják. Komo­lyan, megilletődve ülnek a botkor­mánynál. Az oktató minden egyes szökellésnél részletesen elmagya­rázza, hogy a fiatal pilótáknak mit kell tenniük. Ez komoly sport, itt nem lehet arra alapozni, hogy előbb-utóbb majd csak megta­nulja. Különben is a fiatalok mielőtt kikerülnek a táborba, alapos elmé­leti kiképzést kapnak. Nemcsak a repülést és a repülő szerkezetét tanulják meg, de jelentős meny­­nyiségű matematikát és fizikát is. A matematikát általában nagyon szeretik. Most is, míg a gyakor­lottabbak repülnek, a hangárok árnyékában a kezdők egy csoport­ja matematikai feladványt fejt. És ez bizony igen komoly dolog, mert például Szakács Aladárnak és Gyngel Balázsnak idáig arabul volt mondva minden matematikai formula. A növendékek természet­­tudományos és politikai fejlődése szempontjából is nagy jelentősé­gük van ezeknek az iskoláknak. Ezek a fiúk és leányok jórészt nagyüzemekből kerültek ki. Elő­zőleg tevékeny részt vettek az üzemi repülőklubok életében és elméleti kiképzésük jelentős ré­szét is ott szerezték. Általában azokat hozzák ki táborozásra, akik a klubokban bebizonyították, hogy igazán szeretik a repülősportot, és a termelésben is jó eredményeket értek el. A vitorlázórepülés ma már egyre népszerűbb lesz, egymásután kez­dik meg működésüket a repülő­klubok s a különböző vitorlázó re­pülőtereket a hét végén egyre na­gyobb számban lepik el a klubok tagjai.* Az iskola növendékei itt is lak­nak a repülőtéren. Minden klub­nak külön hálóterme van s ezek közül a legnagyobbat foglalták el. Pedáns rend van a hálószobákban, tisztaság a fürdőkben. A hangulat kitűnő, s hogy milyen kitűnő, er­ről leginkább a faliújság tanúsko­dik. A koszt olyan bőséges, hogy egyesek ,,bél-klubot“ alapítottak s evési versenyre hívták ki egy­mást. Az eredmény meg is látszik a fiúk kondícióján. Esteledik, vége az oktatásnak. A növendékek porosan, tikkadtan mennek leállásuk felé- Mégsem lát­szanak fáradtaknak, annyira lekö­tötte őket a repülés izgalma. Repülőköszöntéssel búcsúzunk: — Erőt, egészséget! Aba Iván a történtet* * A sör a strandon jóval kevesebb, mint a városban, ezt panaszolja egy olvasónk, teljes névvel és címmel. A strandon ugyanis az ár ugyanaz, a sör azon­ban jóval kevesebb, mert a csapo­sok fukar kezekkel mérnek és gyors kiszolgálásban talán csak a felét adják annak, ami jár. A pa­naszos nem elfogult, mert maga is megállapítja, hogy a nagy gyorsa­ságban, amelyet a tolongó és sür­getően szomjas fürdőzők maguk is megkövetelnek, a csapos nem mér­het pontosan, de ami sok, az sok, helyesebben: ami kevés, az kevés. A panasz általános jellegű, de kü­lönösen a Szabadság-strand csaposa ellen szól, aki következetesen fel­annyi sört ad, mint amennyi az elő­írás akkor is, ha a tolongás nem nagy. A panaszos szóvá is tette ezt, de — amint írja — letorkol­ták. „Egy csapostól ugyan nem vár­hat az ember különösebb udvarias­ságot, mert ő csapol és nem ki­szolgál“ — írja a panaszos olvasó. Ebben az egyben persze nincs igaza a levélírónak. A csapos ugyanolyan dolgozó mint a fogyasztó, sőt a munkája nehezebb és több fáradt­ságot követel, testi munka és nehéz idegmunka is. Azt sem hisszük, hogy a csaposnak személyes haszna lehet abból, hogy egy pohárban több a hab és kevesebb a sör, vi­szont azért közöljük a panaszt, mert a fogyasztók nézőpontjából közérdekű és hisszük, hogy meg­szívlelik irányadó helyen és meg­szívlelik a csaposok is. Svájc külkereskedelmében feltűnő visszaesés van 1950-ben mind az import, mind az export vonalán. Hivatalos közlés szerint az év első negyedében az importált áruk értéke 47 millióval, az exportáruké 33 mil­lióval csökkent, ami mindkét vonat­kozásban 10—12 százalékos vissza­esést jelent. A legnagyobb vissza­esés az USA felé irányuló kivitel­ben mutatkozik. A vil­igpiaci jelenségek kivétel nélkül a béke jelenségei: minden fontosnak ítélt nemzetközi piacon a legfontosabb árak, ha nem is zuhanásszerűen, de esnek. Az Egyesült Államokban az üzleti tevé­kenység 5%-kal csökkent május 6-tól május 20-ig. Ugyanezen időszakban 3%-kal redukálódott az acélterme­lés, 2%-kal a széntermelés és 4%­­kal az autógyártás. A élelmiszerek ára változatlan. A kávé ára esett és a cukor és a rizs piacán is nagyobb a kínálat a keresletnél.

Next