Hallássérültek, 1979 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1979-01-01 / 1. szám

2 Politikai körkép • December egyik fontos ha­zai eseménye volt az országgyű­lés téli ülésszaka, amelyen meg­vitatták és egyhangúlag elfogad­ták a Magyar Népköztársaság 1979. évi költségvetését, valamint megszavazták az új Büntető Tör­vénykönyvet. • A külpolitikában változatla­nul az első helyen szerepelt a SALT-tárgyalások befejező szaka­szának mérlegelése. December vé­gén Genfben találkoztak a SALT- küldöttségek vezetői, s mindkét fél megerősítette, mindent meg­tesznek azért, hogy befejezzék a SALT-II megállapodás előkészí­tését. Leonyid Brezsnyev, ameri­kai szenátorokkal folytatott be­szélgetése során hangsúlyozta: az egyenlőség és az egyenlő bizton­ság elvei alapján lehetséges a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlesztése, az új megállapodás a hadászati fegyverkorlátozásról. • A jobboldali erők által szí­tott fegyveres összecsapások nyo­mán, a halálos áldozatokat köve­telő politikai összetűzések meg­akadályozása érdekében rendkí­vüli állapot lépett életbe Török­országban. A belügyminiszter le­mondott, s az országot belpoliti­kai válság fenyegeti. • Országos méretű sztrájk­mozgalom, sah- és Amerika-elle­­nes tüntetések, zavargások fokoz­ták Irán nagyvárosaiban a fe­szültséget. Az olajipar több ezer dolgozója felmondott, tiltakozásul a sztrájkok miatt kilátásba helye­zett katonai bíráskodás ellen. Iránban beszüntették az olajex­portot, sőt csaknem teljesen meg­bénult az olajtermelés, ami pénz­ügyi válsággal fenyegeti az orszá­got. Az iráni parlament hozzájá­rult az ország új, polgári kormá­nyának megalakításához, de Te­heránban sokan katonai hatalom­­átvételtől tartanak. • Huari Bumediennek, az Al­gériai Népi Demokratikus és Né­pi Köztársaság elhunyt elnökének temetésén Losonczi Pál vezetésé­vel hazánk küldöttsége is részt vett. Az algériai forradalmi ta­nács a Bumc­ien elnök által kije­lölt út folytatására szólította fel az algériai népet. A forradalmi tanács úgy döntött, összehívja az FLN párt kongresszusát, amely megválasztja az ország új politi­kai vezetését és jelöltet állít az elhunyt elnök helyére az államfői tisztre. • Január elsején megkezdő­dött az ENSZ nemzetközi gyer­mekéve. ősszel a világszervezet közgyűlése külön vitát rendez a világon élő, több mint kétmilli­árd gyermek sorsáról és jogairól.­­ Az új esztendő legnagyobb figyelmet érdemlő eseménye a független és szabad Kambodzsa létrejötte, amely fontos tényező a délkelet-ázsiai béke és biztonság szempontjából. A kambodzsai for­radalmi fegyveres erők a felkelő lakosság támogatásával felszaba­dították az országot, a Pol Pot— leng Sary-féle diktatórikus, mili­tarista hatalmi gépezet összeom­lott. Népi Forradalmi Tanács né­ven megalakult az új kormány, s az országban fokozatosan norma­lizálódik az élet. LEVELEK MOZIÜGYBEN Indukciós hurok egyes fővárosi mozikban Több levél nyomán a Fővárosi Filmforgalmazási és Moziüzemi Vállalat megkereste szövetségün­ket, s kérésük és tájékoztatásuk alapján a fővárosi filmszínhá­zakban üzemelő indukciós hurok­­rendszerrel kapcsolatban az aláb­biakat közölhetjük olvasóinkkal: — A berendezés a Vörös Csil­lag, Toldi, Sport, Puskin, Bá­nyász, Szikra (nagyterem), Cso­konai, Művész, Duna, Corvin, Ta­nács és Kőbánya filmszínházak­ban üzemel. — Használatakor a készüléket T (telefon) állásra kell helyezni és a rádiókészülékekhez hason­lóan a legjobb vételi irányba el­fordítani. 1 — A jó vételhez szükséges tud­nivalók: általában a nézőtér két szélén erősebb a vételi lehetőség, mivel az indukciós vezeték az ol­dalfalakon helyezkedik el. Az esetleges hangerőproblémákat az indukciós vezetéktől való távol­ság, illetve annak megfelelő irá­nya erősen befolyásolja. A FÖMO utólagos beszabályozást a beren­dezésen nem tud végrehajtani.­­ A feltüntetett filmszínházak előcsarnokaiban tábla tájékoztat­ja a közönséget az indukciós hu­rok üzemeltetéséről, a mozimű­sorok pedig NH-jelzéssel tünte­tik fel, melyek ezek a filmszín­házak. A tájékoztatást és a tanácsokat örömmel tesszük közzé, ám az örömbe üröm is vegyül — leg­alábbis dr. Balla Sándor olva­sónk szerint, aki ezzel kapcsola­tos levelében a következőket ír­ja: „Ma is voltam a Bartókban. A műsorfüzetben, de e tájékozta­tóban (amit ő is megkapott) sincs feltüntetve, hogy ott ilyen beren­dezés lenne. Pedig van! (?) És jobban is működik, mint a leg­többje. Ami miatt elsősorban Önökhöz fordulok, az a berende­zések beszabályozásának kérdése. A Corvinban csodálatosan mű­ködik, jó a Toldiban is, de az újabban felszerelt mozikban, a Csokonaiban, Művészben, Szikrá­ban, Tinódiban (ami a tájékozta­tóban szintén nincs feltüntetve!), valamint a Vörös Csillagban, Sportban nagyon-nagyon gyenge, szinte nem élvezhető. Nyilván, ha az egyik helyen be lehet sza­bályozni, ezt meg lehet tenni a másik helyen is.” Levélírónk panaszát feltétlenül megvizsgáljuk, s ha nemcsak egyedi (vagy egy film alapján al­kotott!), hanem általános tapasz­talatot jelez, megkeressük az il­letékeseket. Addig is örömmel vennénk, ha minél többen meg­írnák saját tapasztalataikat kérdésben. Levélcímünk változat­o­san, csupán lapunk neve válto­zott: hallássérültek lap­ja, Budapest, Postafiók 80. (1388) . OLVASTUK... KÁRTÉRÍTÉS. Egy japán bíró­ság 50 ezer dollár kártérítést ítélt meg az 50 éves Tomi Aojamá­­nak, aki megsiketült a strepto­­mycin-injekció következtében. A kártérítést három francia labo­ratóriumnak, az injekció gyártó­jának kell megfizetnie. (Esti Hírlap, 1978. november 22.) Általános hallásromlás? Az ember hallása nem a legjobb az élőlények között, és az új vizsgálatok tükrében még gyengébbnek mutatkozik — elsősorban a környezet zajszintjének növekedése miatt. Az átlagos emberi hallás felső határa 100 évvel ezelőtt a 20 000 hertzes hang meghallásáig terjedt, s a mostani átlagos halláshatár mintegy 16 000 hertz. Az aacheni kutatók vizsgálatai szerint a 70 éves szudáni négerek halló­képessége lényegesen jobb, mint a nyugat-németországi 30 éveseké. Míg régebben általában csak az idősebbek hallása romlott, újab­ban — főleg a zaj miatt — növekszik a fiatal hallássérültek száma is. Ezenkívül gyakran okoznak hallássérülést a gyermekbetegségek, közlekedési balesetek, továbbá némely anyagcsere- és vérkeringési zavar is. (Megjelent a KISALFÖLD december 29-i számában. Beküldte: Berecz Zoltán nyugdíjas, Budapest.) HALLASSERÜLTEK S­S 5 A Hallássérültek Országos ^ Sj Szövetsége 1979. február 24-­ én. KULTURÁLIS GÁLAES­S ^ TET rendez a váci Madách $ ^ Imre Művelődési Központ­ $ f- ban. A gálaesten fellépnek az ^ § 1978. évi Országos Kulturális ^ ^ Versenyen legjobb eredményt ^ ^ elért felnőtt és ifjúsági együt­ ^ 6 ^­tesek. A gálaest műsora: § SOPRONI ISKOLAI ALAPSZERV & & Fazekas Mihály: Lúdas Matyi BUDAPESTI ISKOLAI § ALAPSZERV § Leánytánc % VÁCI ISKOLAI­­ ALAPSZERV Gyermek j­átékok SOPRONI ISKOLAI ALAPSZERV § Bábjelenet ^ SZEGEDI ISKOLAI ALAPSZERV ^ Páros tánc Szünet I BUDAPESTI SZERVEZET í S Kodály Zoltán: Háry János § S Wéber Magdolna : Bűvész­ ^ ^ számok $ VÁCI SZERVEZET § Leánytáncok § í ^ ssssssssssssjrsssssssssssssssssssssssssssssssJb. illatosok, figyelem! Az új évben új műszaki KRESZ lép életbe, amelynek betartása — természetesen — a hallássérül­tekre is vonatkozik. Az előírás intézkedik a gumi­abroncsok bordázatáról, állapotá­ról. A személygépkocsik kerekei­re felszerelt valamennyi gumiab­roncsnak azonos szerkezetűnek kell lenni (diagonál vagy radiál)! Az elülső helyzetjelző lámpa csak színtelen (fehér) vagy kadmium­­sárga lehet és valamennyi irány­jelző lámpa csak borostyánsárga fényt bocsáthat ki. A gépjármű­vek hátsó kerekeit olyan kiegé­szítő sárvédővel kell ellátni, amely azokat teljes szélességük­ben takarja. FONTOS TUDNIVALÓ! A mentődoboz és az elakadást jelző háromszög mellett a gépkocsik­hoz szükséges legfontosabb izzó­lámpákból és biztosítékokból 1—1 tartalékot kell beszerezni. Január 1-től a közlekedésren­dészet fokozott figyelemmel fogja kísérni, hogy a gépjárművezetők végrehajtották-e a műszaki KRESZ előírásait, s ha nem, ak­kor­­ bírságolhatnak, sőt a rend­számtáblát is bevonhatják. Hírek — autósoknak AUTÓTULAJDONOSOK! 1979. február 25-én a Hallássé­rültek Budapesti Autóklubja autós kirándulást szervez Gödöl­lő—Vácrátót—Vác útvonalon. A vácrátóti arborétum megtekinté­séhez szakvezetőt biztosítanak. Ebéd a váci Pokol Csárdában! Hazatérés a délutáni órákban. A kirándulás találkozóhelye: a Hal­lássérültek Országos Szövetsége budapesti székháza előtt (VI., Benczúr u. 21.), reggel 8 órakor. FARSANGI ÖSSZEJÖVETEL: 1979. február 3-án, 18 órai kez­dettel a Benczúr utcai székház­ban az autóklub farsangi össze­jövetelt rendez. Belépődíj: 20,— Ft. KLUBNAPOK. A farsangi összejövetel miatt a február 2-re tervezett klubnap el­marad, de a titkárság a tagok rendelkezésére áll. A legközeleb­bi autós összejövetel időpontja: március 2., 17 és 20 óra között. MEGHÍVÓ A Hallássérültek Országos Szö­vetségének Baranya megyei szer­vezete meghívja a tagtársakat az 1979. február 10-én, szombaton, 20 órakor kezdődő FARSANGI BÁLRA, amelyet a szervezet székházában tartanak. (Pécs, Jókai Mór u. 9.). TOMBOLA! BAR! TÁNC REG­GELIG! HANGULATOS ZENE! Szeretettel várnak mindenkit! 1979. JANUAR KARÁCSONYI ÖRÖMÖK December az ajándékok, az örömök ünnepének bizonyult a nyugdíjasok budapesti klubjában. Az idős tagtársak jóleső érzéssel nyugtázták az újabb állami tá­mogatást, az alacsony nyugdíjak fölemelését. Méltányolják szocia­lista államunk gondoskodását és a társadalmi segítséget, amiben — szövetségünkön keresztül is — részesülnek, s erejükhöz mérten viszonozzák a számos kedvez­ményt, a velük való törődést. Másféle örömökben is gazdag volt a december. A hónap köze­pére előre hozott fenyőünnepen remek műsor örvendeztette meg az idős klubtagokat. Színjátszó­ik Csehov: Ízlés dolga című színdarabját adták elő, a fiatalo­kat is megszégyenítő hévvel, lel­kesedéssel. Déri Sándor rutinos rendezése mellett a szereplők jó játéka is megérdemel minden elismerést. A darabban felléptek: Kentner Kálmánná, Mink Má­­tyásné, Galambos Ernőné, König Árminná, Fazekas Júlia és Ga­lambos Ernő. A sikerhez hozzá­járult Susán Bálint művészi pan­­tomimjátéka és Wéber Magdolna bűvészprodukciója. Az előadások­nak Konkoly Sándor szellemes konferálása adott kedves, humo­ros keretet. A klub vezetősége, hogy viszo­nozza a fővárosi szervezet sokol­dalú támogatását, segítőkészsé­gét, s hogy kifejezze a további együttműködés igényét, a műso­ros est teljes bevételét felajánlot­ta a budapesti csoportnak. A klubtagok közösségi szelle­mének is figyelemreméltó meg­nyilvánulásai vannak. A decem­beri rendezvény alkalmából Ka­los Lajosné, Mink Mátyásné, Lő­­wenstein Pálné, König Árminná, Déri Sándorné, Klauszner Klára és Némedi Vilma tagtársnők tombolatárgyak felajánlásával igyekeztek enyhíteni a klubnak a rendezvénnyel kapcsolatos ki­adásait. Az összejövetel végén kellemes meglepetés várta azokat az idős tagtársakat, akik a múlt évben önzetlen társadalmi munkával járultak hozzá a klub sikeres működéséhez, fáradozásukért pénzjutalomban részesültek. De­cember 18-án pedig a klub veze­tősége társasvacsorán mondott ismételt köszönetet társadalmi munkásainak, s nem utolsósor­ban a nőbizottságnak, amely ez­úttal is hozzájárult a rendezvény sikeréhez. A december kellemes hírei kö­zé egy szomorú, fájdalmas ese­­­mény is vegyül: nyolcvannégy évesen, december 6-án, tüdőgyul­ladás következtében elhunyt Pál­­halmi Ferenc, a klub tagja. 1919- ben a Tanácsköztársaság forra­dalmi tevékenységében mint vö­rös katona vett részt, majd ké­sőbb, a húszas években a siketek társadalmi mozgalmában fejtett ki aktív munkát. A klubtagok megbecsült, hű társukat veszítet­ték el benne. A decemberi ös­­­sz­e­jövetelen egyperces néma föl­állással adóztak emlékének. Februári program 1-én: „Élő újság”. Politikai vitaest. 8-án: TIT-előadás. 13-án: Múzeumlátogatás. Az Aranysas patika megtekintése. Találkozó: 1. kerület, Tárnok u. 18. sz. ház előtt, 14 órakor. 15-én: A repülés története. II. rész. Előadás filmvetítéssel. 18-án: Kirándulás Zsámbékra és Tökre. (A lámpamúzeum meg­tekintése. Disznótoros ebéd!) 22-én: „Sportőrületek, hobbyk és erények". Előadás filmvetí­téssel. G. E. Kitüntetés Tabár Béláné pécsi tagtársnő, díszí­tőművészeti szakkörvezető elnyerte a Népi Iparművész címet, amelyet múlt év december 20-án, ünnepélyes kere­tek között ítélték od­a számára a Né­pi Iparművészeti Tanácsnál, Buda­pesten. Gratulálunk! voltak aktív, példamutató tagjai. Pé­teri Károlyné temetése január 19-én, 9.30 órakor lesz a Farkasréti teme­tőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Elhunyt özv. Belopotóczki György­­né, a hódmezővásárhelyi csoport ala­pító tagja. Búcsúztatásán Imre Pál elnök emlékezett meg a volt vezető­ségi tag munkásságáról. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Családi hírek Hirdetések Zana Mihály és Szőgyi Ilona kecs­keméti tagtársaiknak november 13-án kisleányuk született. Kerepesi Mihály és Görög Sarolta tagtársaknak november 23-án fiú­gyermekük született. Gratulálunk a boldog szülőknek! December 25-én elhunyt Péteri Ká­rolyné, a nagyothallók budapesti szervezetének alapító tagja. Férjével együtt — a csoport volt titkárává­, akitől két éve, hogy szomorúan vet­tünk végső búcsút — a nagyothallók szervezetének közel negyven éven át HÁZ­ASS AG. ső, 25 éves, 180 cm magas, jól kefe­lakással rendelkező, beszédhibás hallássérült fiatalember hasonló sor­sú leány ismeretségét keresi házas­ság céljából 22 éves korig. Válaszle­veleket ,,LAKAS VAN” jeligére szerkesztőség címére kéri (1388 Bu­a­dapest, Postafiók 80.). HALLÓKÉSZÜLÉK. Eladó WIDEX 641 PP 6 X­T tí­pusú hallókészülék, töltővel, 2 terem­mel. Érdeklődni lehet: TAUSZIG Miklós, 1117 Budapest, Baranyai tér 13. fsz. 3. Képek az óévből A budapesti csoport decemberi programjai közül örökített meg néhányat Kiss Sándor, a buda­pesti fotókör vezetője. A hónap elején a gyermekeknek szerzett örömet ajándékcsomagjaival a Télapó (felső­ képünk). Alul: a területi ifjúsági parla­ment népes résztvevőinek egy csoportja.

Next