Hanglemez Magazin, 1972

V 1972 kerek jubileumot hozott az Omega együt­tes számára. Egyik leg­régibb zenekarunk évti­zedes pályafutása alatt megszámlálhatatlan si­kert ért el, mind itthon, mind külföldön. Jelenleg is egy hónapon keresz­tül Európa nagyvárosai­ban, koncerttermekben és pop fesztiválokon sze­repelnek. München, Hel­sinki, majd jugoszláv, lengyel, angol és NDK városok turnéjuk állo­másai. Felesleges lenne felso­rolni a tíz év valamennyi sikerét, hiszen a tények közismertek. Legyen té­mánk legutóbbi nagyle­mezük, az Élő Omega, amely több szempontból is jelentős siker az ötta­gú zenekar számára. Magyarországon az el­ső „arany” nagylemezt ők tudhatták maguké­nak, 1968-ban. ..Élő” le­mezükhöz is rekord fű­ződik. Ilyen rövid idő alatt, (mindössze két hó­nap telt el a megjelenés óta) még soha sem kelt el az aranylemezt jelen­tő ötvenezer példány magyar nagylemezből. A cím kétszeresen is kifejező. Egyrészt, mert ezzel a lemezzel az együttes bebizonyította azt, hogy zenéjük „Élő”, tíz év után is tudnak újí­tani, mind zenében, mind dalszövegeikben. Az Élő Omega másik érdekessége, hogy a fel­vételek koncerteken ké­szültek. Mielőtt tovább mennénk, itt álljunk meg egy percre. A „live”, vagyis „élő” lemezek öt­lete nem új. Már a beat­­korszak első éveiben rájöttek a menedzserek, hogy annyi jegyet, klub­igazolványt semmikép­pen nem tudnak kiadni, hogy mindenki beférjen a koncertterembe. Ezért, hogy a helyszín varázsát a kívül rekedtek számá­ra pótolni tudják, élőben vették lemezre a számo­kat. Sok esetben ezek a koncertkonzervek sike­resebbek lettek, mint ugyanazoknak a dalok­nak stúdióbeli, kidolgo­zottabb változatai. (Per­sze, ez kétélű dolog, így nem lehet olyan rafinált trükköket alkalmazni, és olyan tökéletesre csiszol­ni a számot, mint a stú­dióban, viszont ezt pó­tolja a közönség magá­val ragadó tapsa, fütty­koncertje.) Au­beck Ferenc és Kó­bor János, a felvétel ké­szítői jól kihasználták ezeket a lehetőségeket. A dalokat a taps és a hely­színi zaj köti össze. Két ismert slágerüket (Hűt­len barátok, Régvárt kedvesem) is megtalál­hatjuk a nagylemezen, de érdekes zenei megol­dásokat tartalmaznak az Omegautó, a Törékeny lendület, az Emlék és a Varázslatos fehér kő cí­mű számok. A zeneszer­zők: Mihály Tamás és Molnár György, de a B. oldal utolsó dala kollek­tív munka. A szövegeket Kóbor János, és egy új szerzőtárs, Sülyi Péter írta. A hangszerek kö­zül kiemelkedő szerepet kap az orgona és a gi­tár. Szövegben is felfe­dezhetünk egy alapstí­lust, mely inkább az el­vont, lírai jelleg felé hajlik. A 9 perces, szim­bolikus szövegű Varázs­latos, fehér kő zárja le a lemezre vett koncer­tet. A vasak anyaga alumí­nium, eggyel gyarapo­dott tehát a borítóötletek száma, mely ezúttal Mat­­kó Katalin nevéhez fű­ződik. A zenei rendezést és a hangmérnöki mun­kát Hézser Zoltán és Fü­­löp Attila végezte. A tízéves Omega új nagylemeze alapján biz­tosak lehetünk abban, hogy még sok új Omega siker tanúi lehetünk a jövőben. -elek-­ ­ ZALATNAY SAROL­TA harmadik nagyleme­zének címe: Álmodj ve­lem. Közhely, hogy csi­nos énekesnővel álmod­ni, jót jelent, s lehetet­len megszámolni azokat a slágereket, amelyeket ő énekelt, és minden gyatrasongó álmában is Ahogy a beategyüt­­tesek stílusában is nagy­mértékű polarizálódás történt az elmúlt évek­ben, úgy vezető énekes­nőink is mind egyénibb, sajátosabb stílust talál­tak maguknak. Cini iga­zi rock-énekesnővé vált, persze nem kevés lírai momentummal, hiszen a „tinédzser sztár” portré­jában ez is kötelező vo­nás. Az Álmodj velem lemez alapját a Locomo­­tív GT készítette. Nyil­vánvalóan kölcsönösen formálta egymást az énekesnő és az együttes. A fiúk, könnyebb, sláge­­resebb zenét alkottak Ci­­ninek, de ő is sokban kö­zeledett a LGT kemé­nyebb, nehezebb stílusá­hoz. A lemezborító színes fotóit Huschit János ké­szítette. A zenei rende­zést Juhász István, a hangmérnöki munkát Radányi Endre végezte. A nagylemez összes dal­szövegét Adamis Anna írta, a zeneszerzők az LGT komponistái: Bar­­ta Tamás, Frenreisz Ká­roly és Presser Gábor. A nyitószám címe: Adj egy percet. Kellemes, furcsa melódia, bizarr kísérettel, amiben a con­ga, kereplő, sőt még a térdütögetés is szerepet játszik. A második dal ZENE MINDENKINEK! VV. A. MOZART Hegedűverseny A-dúr K. 219 Kovács Dénes (hegedű) Állami Hangverseny­­zenekar vez.: Lehel György Klarinétverseny A-dúr K. 622 Meizl Ferenc (klarinét) Magyar Rádió Szimfo­nikus Zenekara vez.: Borbély Gyula Ára: 35.— Ft Fr. SCHUBERT Rosamunda-nyitány Fr. SUPPÉ Költő és paraszt­­ nyitány Állami Hangverseny­­zenekar vez.: Kórodi András címe: Szeress nagyon. Ez az ismert LGT szám át­hangszerelt, új változata. Az „A” oldal harmadik száma az orgonahatások miatt templomi hangula­tú, nagyon szép könyör­gés. A negyedik dal ezen az oldalon hasonlít egy korábbi Cini számhoz, és Téli éjszakák, amiben Cini nagyszerűen énekel. Ebben a dalban a LGT-n kívül az Állami Hang­versenyzenekar is szere­pel a kíséretben. Az „A” oldal hatodik száma. Ez minden, gyors rock, nagyszerűen lehet tán­colni rá. ■ m ii ■■ ■*.■' .a­sonlóan lendületes, gyors dallal kezdődik, a Vé­remben van címmel. Zongora és vonósok kí­sérik a Késő már című számot, amelynek szöve­ge érzelmes, tulajdon­képpen egy igényes tánc­dal, szellemes befejezés­sel. A „B” oldal harma­dik száma a Gyere visz­­sza barátom a régi Za­­latnay slágerek hangula­tát idézi. A Napraforgó ! ■— ■..■'jgBfj.1 dalban Presser kezdi az éneket, aztán végig felel­getős duettet énekel Ci­nivel, A Ki tiltja meg, szintén slágerdallam. A „B” oldal hatodik száma, a Mikor elalszol, szép dal, a vonósok jól illesz­kednek a kíséretbe. A le­mez végén újra vissza­tér a nyitódal, az Adj egy percet, és érdekes módon, nem elhalkul —, ahogy ez a számok vé­nm­a.Nem felhangosodik, szinte erővel vési a fülünkbe dallamát. —hős ■■ ■"»»" Tavaly ilyenkor, amikor a Locomotív GT első nagylemezének megjelenését vártuk, a rock-zenét kedvelő közönség várakozása talán azt súgta az új együttes tagjainak, hogy bánjanak óvatosan a kor­szerűsítéssel, mindenképpen ügyeljenek a közért­hetőség — sokszor oly nehezen meghatározható — követelményének megtartására. A közönség ízlése — ha ellentmondásosan is — bizonyos területeken magasabbra állította a mércét, mint hihették volna. A lemez egyes „nehezebb” darabjai megkapták a közönség elismerését, míg néhány egyszerűbb, po­pulárisnak szánt felvétel közömbös maradt a rock­kedvelők számára. Minden bizonnyal ezek a tapasztalatok jócskán közrejátszottak az LGT második nagylemezének ké­szítésekor. Könnyebb, slágerízű dalok ezen is van­nak, de a hangszerelési és felvételtechnikai stílus egységesen magas színvonala európai szintre emeli a második LGT LP-t. A cím — Ringasd el magad — csak igen kis mértékben vonatkozhat arra, hogy ez a lemez nyugodtan, kényelmesen, „elringatva” hallgatható. Ritmusvilága kemény, a sokszor bizarr elektromos effektusok már önmagukban is zenei ingerek, amelyek az aktív átélésre, nem pedig a nyugodt, szemlélődő hallgatásra serkentenek. A le­mez az együttes tagjainak saját szerzeményeit tar­talmazza, jórészt Adamis Anna szövegeivel. Az LP tulajdonképpen négy kulcsszám köré épül. Ezek tartalmazzák a zeneileg jelentősebb gondola­tokat, ezekben fekszik a legtöbb munka, úgy a hangszeres játékban, mint a felvételtechnikában. Érdekesség — a két oldal arányainak eltolódását jel­zi —, hogy a kulcsszámok közül három a lemez „A” oldalán található. Az első Barta Tamás Cirkusz című dala. Kétségtelenül ez a lemez legjobb száma, noha nem feltétlenül ez lesz a legsikeresebb. Diffe­renciált, izgalmas hangzás- és ritmusvilága, a dina­mikus előadásmód és a technikai megoldásokkal nagyszerűvé varázsolt énekhang a progresszív rock­zene által nyújtható teljes élményt adja. Nagysze­rűen érzékelteti a cirkusz lélegzetelállító világát — és ami óriási teljesítmény — nemcsak annak izgal­­masságát, hanem kesernyés szépségét is láttatni tudja. A második „kulcsfelvétel” az „A” oldal harma­dik száma, a Szerenád. Ennek zenéje, szövege egy­aránt Presser Gábor szerzeménye, önmaga adja elő egyetlen zongora és a Bartók kórus kíséretével. Ez a dal gyökeres ellentéte a Cirkusznak, kizárólag a pop­zene — sőt a klasszikus szórakoztató muzsika — régi nagy hagyományaira épít, itt a dallam és a harmóniák gazdagsága ad igazán jelentős élményt. Frenreisz Károly szerzeménye, Adamis Anna szövegével a harmadik kulcsszám, a Semmi kertje. Ez a japános hatású felvétel annak ellenére, hogy a vibrafon és a marimba használatával a Távol- Kelet zenéjéből is idéz hangulatokat, kemény rock stílusban íródott. A zen-buddhista koánok hangula­tát idéző címén kívül még egy japán vonatkozása van; szerepel benne két japán szó: „mitte rudsai”, vagyis: gyere közelebb hozzám. Kotta nélkül. Ez a címe Presser Gábor dinamikus dalának, amely a „B” oldal legjobb száma. Itt sze­repet kap a villanyzongora és az elektromos hang­­generátor is, kitűnő Presser hosszú orgonaszólója, amely stílusában Keith Emersont idézi. Külön em­lítést érdemel a szaxofon felelgetős szólója. Vidám, gyors sláger az „A” oldal második dala, a Szerelem börtönében. Érdekes, bár kockázatos vállalkozás, hogy ugyanezen az oldalon a befejezés egy zenekari szám, a szaxofonra, gitárra, fuvolára és orgonára alapozott Lincoln Festival Blues. A „B” oldalon szerepel Frenreisz Károly Ne szédíts című rock and roll-ja, ez szintén könnyű, derűs felvétel. Még ennél is könnyedebb, a vidám country jegyé­ben íródott Kakukkos karóra című Barta szám, amelyben a szerző akusztikus gitárral és bendzsóval kíséri magát. Szintén Barta Tamás szerzeménye — Presser Gábor szövegével! — az Azt hittem című dal. A Csak egy szóra című korábbi vokális LGT-felvétel hangulatára emlékeztet — ballada stílusban. Az utolsó előtti dal a Megvárlak ma délben című Frei­freisz szám. Ez is rock-zene. A befejező dal a címadó Ringasd el magad egy­perces, csonka felvétel, arra utal, hogy mindenki helyezze magát kényelembe és figyeljen. Mivel mindezt a lemez végén mondják, nyilvánvalóan ar­ra gondolt a szerkesztő, hogy a lemezt — így elrin­gatva — másodszor is érdemes meghallgatni. A lemezborítót Kemény György, fotóit Féner Ta­más készítette, a zenei rendező Hézser Zoltán, a hangmérnök Lukács Judit. H. L. nal a „fülbe mászik”. Cí­me: Dal a kék madárról. Az utolsó előtti szám a háromnegyedes ütemű Hivatalos fórumot kapott a jazzm­u­­zsika, megalakult a Magyar Zenemű­vészek Szövetségének Jazzszakosztálya. Vezetője Gonda János, a konzervató­rium Jazz Tanszékének alapítója és irá­nyítója, a kitűnő pedagógus és jazzm­u­­zsikus. Őt kértük, hogy mutassa be a szakosztályt, számoljon be munkájuk­ról. A szövetség jazzszakosztálya az első föderáció jellegű társulás a magyar jazzéletben. A szövetség hivatalos ke­retet ad a jazz ügyének. A szakosztály legfontosabb feladata a koordinálás. Elő kell segíteni az eredményes kap­csolatok létrejöttét a művészek és a szerződtető szervek, az egyre szaporodó fővárosi és vidéki jazzklubok és a mű­velődési intézmények között. A szakosztály azzal kezdte munkáját, hogy öt munkacsoportot alakított. Ezek­ben jazzt értő és szerető muzsikusok, zenei szakemberek, irodalmárok, újság­írók, impresszáriók foglalkoznak a kö­vetkező témákkal: 1. A jazzklub mozgalom fejlesztése és koordinálása. 2. Az amatőr együttesek segítése. 3. A jazz sajtópublicitásának növelé­se, a műfajjal foglalkozó újság létre­jöttének szorgalmazása. 4. A jazztörténeti és zenetudományi kutatások fejlesztése. 5. Mind nívósabb jazzfesztiválok lét­rehozása. Hogy munkánk megkezdéséhez meg­felelő információk álljanak rendelkezé­sünkre, három kérdőívet bocsátottunk fazie Ftfogia az IV, s­űyé­sz­ők számára. Azt kértük, autobiográ­­fiaszerűben írjanak saját pályafutásuk­ról, tapasztalataikról. A második kér­dőívet a klubok és az érdeklődő műve­lődési házak kapták, ebben érdeklőd­tünk munkájukról és felajánlottuk se­gítségünket. A harmadik kérdőív zene­tudományi és egyéb elméleti kérdése­ket tartalmazott és a téma iránt érdek­lődő zenei szakembereket kértük meg kitöltésére. A kérdőívek jó része már visszaérke­zett, értékelésük folyamatban van. Az így kapott adatok segítségével sze­retnénk összeállítani egy reprezentatív idegennyelvű nyomtatványt, amelyben szeretnénk a lehetőségek szerinti teljes képet bemutatni a magyar jazzéletről. Ami a jazzlemez kiadást illeti, a szakosztály — lévén társadalmi szerv — nem tehet mást, csak támogathat bi­zonyos erőfeszítéseket. Ha a hanglemez­gyár a jövőben képviseltetné magát a szakosztályban, biztosan mód nyílna szorosabb együttműködésre. Sajnos jelenleg a közönség igazságta­lan, túlzott arányban részesíti előny­ben a külföldi jazzlemezeket a hazai­akkal szemben. Ez részben jogos, mert a külföldi jazzlemezek komoly techni­kai előnnyel bírnak a hazaiakkal szem­ben, másrészt túlzás, mert az arányta­lanul kisebb publicitás miatt még fel sem figyeltek a magyar jazz — rész­ben lemezeken is meghallgatható — ér­tékeire. Természetesen nem a közönségnek, hanem nekünk kell megtalálni azokat a csatornákat, amelyeken keresztül meg lehet ismertetni és szerettetni a magyar jazz-zenét. Sok függ a frisseségtől. Nyilvánva­lóan az eddigi jazzlemez példányszá­mok többszörösét lehetne eladni, ha lé­teznének olyan „aktuális” lemezek, ame­lyek éppen az utóbbi időben feltűnt és népszerű fiatal muzsikusokat, példá­ul az Európa egyik legjobb szakszofo­­nosává feltört Ráduly Mihályt, vagy a külföldön is elismert Szabados együttest mutatják be. Valószínű, hogy ezeket a „friss” lemezeket külföldön is szívesen vásárolnák. Nem csak mennyiségi vál­tozásra van szükség, fontos a jazzfelvé­­telek technikájának javítása is. A ze­neértő közönséget csak tisztább, plaszti­kusabb felvételekkel lehet megnyerni a Rt.77»tű­z«ika számára.. GONDA JÁNOS TISZTÁBB PLASZTIKUSABB FELVETESEKET! -4 Tizenöt éve egyik legjobb népszerűsítője a dixieland­zenének Benkó Sándor együttese. Klubokban, rá­dióban, tévében, s most már lemezen is lelkesen terjesztik a Jazz legköz­­érthetőbb Irányzatát. Ama­tőrök a szó legjobb értel­mében, és — ez a legna­gyobb szó zenészbarátság­ról­­ — nyolc éve muzsikál­nak együtt, összeállításuk: Benkó Sándor klarinét, Zoltán Béla trombita, Nagy Iván posari, ének, Manko­­v­its János bőgő, Járay Já­nos dob, Nagy Jenő banjo, Bagyari Béla zongora. A jazzrajongók köré­ben régen várt nagyleme­zük tizenkét, jórészt tradi­cionális számot tartalmaz. A jól sikerült felvételek ze­nei rendezője Antal Dóra, hangmérnöke Csintalan László. A szép borítóterv Sajnovics Sándort dicsér. Egy részlet az LP két­nyelvű „fülszövegéből”: „. . . Albert Nicholas, George Webb és Sandy Brown mint szólista ven­dég lépett fel a Benkó Di­xieland Band-del. Eredmé­nyeik elismeréseként 1972- ben "Európa klasszis« dí­jat kaptak, majd Mont­­reuxban a tradicionális ka­tegória nagydíját nyerték el. Ezzel a magyar jazz­­élet egyik legszebb siker­­sorozatát mondhatják ma­gukénak." Ha jól meggondoljuk, furcsa dolog kihegyezett poénokra épülő produk­ciót lemezre venni. Hiszen mielőtt egy viccet elmesélünk, megkérdezzük: nem ismered? Hofi Géza új nagylemezének szá­mait ismerjük már, láttuk-hallottuk a tv-ben, a Mikroszkóp Színpadon. Még­is, ha százszor tesszük fel a korongra a lemezt, századszor is könnyünk cso­rog a nevetéstől. Ebben rejlik Hofi különleges művészete. Egy-egy mozdu­latával, hangsúlyával ellenállhatatlanul nevetésre fakaszt. Nem helyzetkomi­­kumi kacagásra, hanem a jellemáb­rázolás mélységeivel bemutatott fel­színességeken való kuncogásra, térd­csapkodásra, mosolygásra. Persze, ha nemcsak a hangot, ha­nem a videó­kazetta segítségével a képet is rögzíteni tudnánk sorozat­gyártásban, még tökéletesebben élvez­nénk a műsort. De így is önkéntele­nül magunk előtt látjuk arcmimiká­ját, közjátékát. Valójában nem a második menete ez Hofi Gézának. Sok mérkőzést har­colt meg azért, hogy eljusson idáig, művészi elismerést, Jászai-díjat kap­hasson. Köztudott róla, hogy spontán­nak ható számait (ez a legnagyobb el­ismerése egy produkciónak) hónapo­kon keresztül, aprólékos megfigyelés­sel, pszichológusi módszerességgel dol­gozza ki. Második menet című leme­zén különböző témákról beszélget ve­lünk és a helybeli közönséggel; a ci­pőipar, a futballhelyzet, a félresike­rült Rózsa Sándor-sorozat, az ál-ünne­­pélyes nőnapi megemlékezés azonban valahol közösek. Az egész társadalom becsapásáért, érdemtelenül, a rossz ci­pőért, a nem működő vízcsapért, a lazsáló játékért és a rossz tv-játékért kapott pénz, elismerés igazságtalansá­ga Hofi témája. Nemcsak a társadal­mi fonákságokat figurázza ki: híres emberek paródiájával is nagy sikert aratott már. Ezen a nagylemezen nem találunk ilyet, talán azért, mert ez a műfaj — pl. A Repülj, pulyka című paródia — jobban kötődik a látvány­hoz. Egyszer azt nyilatkozta valahol: csak azokat szokta parodizálni (nem utánoz­ni!) akiket nagyon szeret, így van bi­zonyára a közönséggel is. Spontán csipkelődései mindig a helyszínen ülők­höz szólnak, de önmagát és kollégáit sem kíméli. Megköveteli a színpadon levő előadónak a tiszteletet, az odafi­gyelést. Teljesen igaza van. (Sajnos, már több ízben megtörtént vele is, hogy hallgatói elfelejtették: színház­ban vannak.) Legszínvonalasabb szá­ma az Én megvárom!, amely a B-ol­­dal befejező része. Ebben, kimondat­lanul is, ars poeticáját fogalmazza meg. Van még dolga bőven, amíg ki­nyitja az ajtót a Szocializmus. Tasakterve igazi Hofi-ötlet Kálmán­­chey grafikával tálalva. (Azt hiszem, Hofi is az „egynevű” kedvencek közé sorolható, hasonlóan a Kaboshoz, a La­­tyihoz.) A zenei rendező Juhász István. A hangmérnöki munkában talán csak a taps és a szöveg hangerősségének aszinkronját kifogásolhatjuk. Elek Lenke HOFI GÉZA (PARDon­okai

Next