Harcos nő - Magyar nő, 1948 (37-45. szám)

1948-01-01 / 37. szám

Látjátok-e ! Ébredezünk már társaim —­­ de micsoda láz volt! mint ahogy izzó sistergéséből kiragyogva, élesen ébred a vas — mi is álltuk az edzést, szörny nászát hörögte fölöttünk a tűz és jég és forrón lobogott köztünk a rémület — álljunk hát mi is újra az új tetteknek elébe De előbb még, hallottátok-e, hogy lett néma az élő? sírtuk, hogy: szerelem — s nem súgta senki se: várlak, és szóltunk: falevél — csak állott, lombja se rezdült, zsarnok! üvöltöttünk — és nép nem zúgta szabadság! És láttátok-e már hogy a szinfalak égtek, mind láttátok-e ? tündér táncok után és ünnepi nagy játékok után — egy perc! — hogy kongva kinyitott mélyük, az űr, ami bennük volt s mögöttük az űrből, mint sülyesztőből kivonaglott fényben a céda, — jaj láttátok-e? Ő­t kit imádtunk, álmaink tüzét fagyasztva a keblén gyémánt ragyogássá, és kínjaink biborába takartuk, láttátok-e, hogy dobta le őrjöngő igazában e talmi ékköveit és minden lengő selymes rongyát, s már a bőrét kezdte tépni, húsát szakította, végül egy őrült csontváz táncát járva előttünk, láttátok-e ? Nem, elfödtük az arcunk, mikor utolsó díszeinket is, a történelem, elhajigáltad. Most, lám dísztelenül megyünk mi is itt, a kirobbant régi tüzek hamvában lépve, de csendbe velünk lép. Jő a csoda, ki mindig dísztelenül jár. A hídépítőknek itt egy város nő ki a földből, fal fal után, mint mozdulat ugrik az emberek izmából, ahol a költő, most, ó most hol vagytok, énekes Amphionok ti? — és a szivünkből, mint egy érzés lobban a fény és száll a meleg, hogy lássunk és ne vacogjunk. Nézd, ahogy elmész itt napi gondod partjai mentén, minden nap közelebb álit két ajka a hídnak, s eljön a perc majd, mikor csókba csattan a vas! s mikbe kapaszkodtunk nyomorultul, az ázó roncsok után majd lesz hova álljunk, iv ami bátran összeköti azt ami volt és azt ami lesz csak, s újra kibomlik elénk a sudár utak sokasága, hogy újra dalolhassuk a dalt, amely szakadatlan, s érthetetlen könnyeink hiú ezüstje helyett majd tiszta szavunk aranyát hozhassuk el újra csókjaikér cserébe anyánknak és szeretőnknek. Állj meg a zugó dolgok árja felett, a kibomló fényben, mint buborék, pattannak a régi rab álmok, rég­ holt istenek árnya! aranyból vert hamis érmék! hiperbolák! — szédült itt házak lépnek elő, hidak állnak, szén szikrázik az éjben, uj törvények írásán hül a pecsét, a tiszta jövendő rakja helyére mélyebb­ rendü világát, — nézz a habokra, sirályként vágnak eléd a szavak, az újak, a vártak, és arcodba a holnapok éneke csapkod a széllel. Somlyó György kristályok torz fénykoré! Folsilor: Népi zene — népi tánc Egy új tudományág van kialakulóban, mely a nemzetek közötti kapcsolatot, ősi rokonságot, népek életét, szokásait kutatja. Ez a ha­gyományokon alapuló tudomány, mely a napi életünkhöz a legköze­lebb áll, tudtunkon kívül irányítja mozdulatainkat, hangunkat, sza­vainkat s terjed nemzedékről-nemzedékre anélkül, hogy valóban ta­nítanák. Sokoldalú és teljes. Egy nemzet, mely élni akar, nem nélkü­lözheti ma már a hagyományokon alapuló tudományt — ez a folklór. Maga a szó angol eredetű: folk­ó nép, lore­l tudomány. 1846 óta hasz­nálatos, de már találunk feljegyzése­ket az angol és német irodalomban 1679 óta. Tudományosan és rendsze­resen azonban csak a 19. század má­sodik felében kezdtek foglalkozni ve­le. Igen sokáig az volt az általános fel­fogás, hogy ez az elemi népi művelt­ség nemcsak hogy felesleges, hanem kártékony is, tehát ennek elnyomásá­ra kell törekedni. A it kialakuló de­mokratikus felfogás megdönti ennek a sajnálatos megvetésnek az alapját. Elismeri és hirdeti a hagyományok szellemi értékét, melyek nélkül egy nép életképessége veszélyben van. E szétszaggatott világban a legellentéte­sebb oldalakról jönnek az egybehang­zó példák. Az Egyesült Államokban tudományos folklórtársaságok szület­nek és működnek az egyetemek mel­lett, a Szovjetunióban a moszkvai tu­dományos akadémiának egy folklór­bizottsága van. Angliának egyik fő­erőssége a hagyományokhoz való ra­gaszkodás. Franciaországban már 1889-ben tartották az első nemzetközi folklór-kongresszust. Magyarország, mely tudósokban és hagyományokban gazdag, az elmúlt időben hivatalosan nem támasztotta alá a folklór-kutatá­sokat. De Bartók és Kodály — ko­runk legnagyobb zeneszerzői — fel­ismerték a folklór művelődés­történe­ti értékét — S bár semmi állami tá­mogatást nem kaptak, — a legna­gyobb nehézségekkel küzdve, faluról­­falura járva, a legeldugottabb tanyá­kat kikutatva, lesték el és gyűjtötték össze a magyar nép s az őt környező népek zenei motívumait, melyek klasz­­szikus zenei művekké emelkedve, örök hirdetői lesznek a magyar géniusznak. Népi demokráciánk a legnagyobb el­ismeréssel adózik világhírű mesterei­nek. Elvitathatatlan valóság, hogy a ma­gyar egyike Európa legsajátosabb jel­lemű népeinek, mely ezer éven keresz­tül — bár sokfajta népet olvasztott magába — lényegesen nem változott meg. Ugyanez áll nyelvére is, még hosszabb időre visszamenőleg. A ma­gyar nyelv ugyanis, legalább 2500— 3000 év óta tömérdek idegen hatás el­lenére megőrizte tisztán finn­ugor szerkezetét és mintegy 1000 primitív fogalmat jelentő ősi szavát. A magyar népzenében és táncában lüktető kü­lönleges ritmus a magyar nyelv ere­deti lüktetésének mása, tehát szintén többezer éves. Ez a feltevés abból a (Folytatás a 4. oldalon) ■2

Next