Magyar nő, 1949 (50-56. szám)

1949-05-01 / 50. szám

« Édesanyám . . . « Mi ő nekünk ? azt el nem mondhatom, mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom. De meg­mutatná a nagy veszteség : Ha elszó­lítaná őt az ég . . . » (Petőfi). Mit jelent az, ha ezt akarjuk ki­fejezni : édesanyám. Egyetlen csók, egyetlen ölelés magába zárja mindazt a töredelmet, gondot, sóhajtást, amit a párnájukba sírtak, amitől időnap előtt megrokkantak, ami jelenti éle­tüket attól a perctől kezdve, hogy először ölelik magukhoz a kisdedet az anyai szív minden örömével. Milyen kimondhatatlan büszkeség az anyá­­­nak felserdült szép gyermekére néz­ni. És mindez az öröm, büszkeség, bol­dogság romba dőlhet egy pillanat a­­latt. Van-e ember a földön, aki töb­bet szenved, mint az anya, ha bűnös kezek háborút zúdítanak a világra ? Felébredt a világ asszonyainak fele­lősségérzete. Belátták, hogy az ő kö­zömbösségük és passzivitásuk a közü­gyek, a gazdasági és politikai kérdé­sek iránt is oka volt az emberiséget ért nagy szerencsétlenségnek. Megér­tették, hogy sorsuk, családjuk sorsa összeforr hazájuk sorsával, hogy a haza szabadsága az ő jogaikat, a ha­za békéje az ő boldogságukat jelenti. Ma már világos, hogy a békéért, a függetlenségért, a gyermekért, a nők egyenlő jogaiért csak következetes demokratikus rendszerben lehet ered­ményesen harcolni. Mindenütt, ahol valóban erős, következetes demokrá­ciák vannak azokban az országokban ezeket a kérdéseket, vagy már meg is oldották, vagy fokról -fokra haladnak előre a megoldás útján. Minden ország anyái, asszonyai, gyermekei csak egyet akarhatnak, hogy sehol a világon ne legyen többé háború. A 80 millió demokrata nő­­­höz csatlakozik a békeszerető magyar nők egységes tábora is, kik meg akar­ják védeni a békét és hozzájárulni a világ minden népe függetlenségének és szabadságának megteremtéséhez. Édesanyám ! Szobrot emeltem lel­kemben, szobrát az élet minden szép­ségének és minden gondjának. Min­­­dannak, ami a legtisztább és legne­mesebb mindnyájunk lelkében : az édesanya. S az igazi jutalma az anya­ságnak az lesz, ha nem él olyan em­ber közöttünk, aki kimondja, vagy el­gondolja : édesanyám, minek szültél erre a világra ? Nem akarunk több özvegyet, nem akarunk több árvát ! Mi asszonyok, anyák egyet akarunk : békét, szabad­ságot és jólétet gyermekeinknek. H. L. Bányászok között Hosszú idő óta először rendezett bált Pas de Calais bányavidékének magyarsága. Nagy esemény ez ottani honfitársaink körében, kik elszomo­­rodottan élnek az egymástól elég tá­vol eső kis helységekben és örömmel ragadnak meg egy kettős­ ünnepi al­kalmat egy ilyen nagyobb fajta ki­rándulásra, hogy barátokkal, ismerő­sökkel összetalálkozzanak barátságos beszélgetésre, a fiatalság meg táncra. Hénii-Liétard-ban kedvesen feldíszí­tett terem várta a vendégeket. Lohner István főtitkár nyitotta meg az est műsorát, majd Meindl Mária a helybeli magyar asszonyok egyesületének titkára mutatta be az ünnepélyre érkezett párizsi vendége­ket: Barát Verát a Nőegyesület főtit­kárát és Holló Lillyt a »Magyar Nő« egyik szerkesztőjét. Barát Vera jól előkészített előa­dásban Magyarország három fontos korszakváltoztató dátumát világítot­ta meg. A magyar 48-as forradalmat, melyhez a magyar ruhába öltözött kis Nagy Marika a Nemzeti dal első szakaszát mondta el, bátran, édesen franciás kiejtéssel. A költeményt Holló Lilly fejezte be magával ragad­va a hallgatóságot, majd néhány ma­gyarázó szó után Petőfi, Táncsics kiszabadítására írt versével folytatta. Utána újra az előadó vette át a szót, megvilágította a 48-as forradalom elbukásának okait, a kiegyezés korát s az azt szükségszerűen követő világ­háborút. Holló Lilly, az 1914-es évek lázas látnoki költőjétől Ady Endrétől elszavalta a Hadak útját, így a tuda­tos történelmi előadást legjobb költő­ink poézisával illusztrálta. Ezután a 30 éves köztársaságot ismertette röviden Barát Vera, előd­jét a végre diadalmas, szociális for­radalomnak, a három éves terv után föltámadt új Magyarországról be­szélt, mely a béke pártjára állt, mely mint az egész világ, békét akar. Vé­gül a nők mozgalmáról és munkájá­ról beszélt, a nőkről, kik a béke leg­jobb katonái s az ő nevükben fejezte be előadását, a békekongresszust él­tetve. Megható csönd és lelkes taps után a zenészek foglalták el a pódiu­mot és húzták reggelig. Öregek és fiatalok táncoltak, forogtak, jó kedv­ben, jó hangulatban... Ragyogó napsütés árasztotta el húsvét két napján a különben szürke, kormos bányavidéket. Az emberek, gyermekek mosolygós arccal élvezték a szép tavaszi ünnepet. Igazi magya­ros, kedves vendégszeretet vette kö­rül a párizsi kiküldötteket, kik a leg­kellemesebb benyomásokkal tértek vissza kirándulásukról, melynek célja volt asszonytársainkhoz közelebb ke­rülni és egy állandó baráti kapcsola­tot teremteni, ami teljes mértékben sikerült is. Sallaumines, 1949 április 17. Mi a C.F.D.I.! A Franciaországban élő idegenek nyugtalansággal vették tudomásul az érdeküket védő egyesület, a Cadi fel­oszlatását. Ez a nyugtalanság vissz­hangot talált a legkülönbözőbb beál­lítottságú francia személyiségek kö­zött is. Ez év elején Justin Godard, volt miniszter­elnöksége alatt megalakí­­­tották a « Bevándorlottakat Védő Francia Bizottságot. » Diktálta ezt megértő emberi igazságérzetük és a történelem ama­lapja, mely 1939-40- ben 60.000, az ellenállásban pedig 40 ezer idegent jegyzett fel a francia zászlók alatt. És azok az emléktáb­lák országszerte, amelyek az emberi szabadság önzetlen vértanúinak ne­veit örökítik meg. Diktálta másrészt az a gyakorlati tudat, hogy az országnak elsőrendű érdeke egy nagyszámú, becsületes idegen dolgozó tömeg. Alapszabályukban célul tűzték ki, hogy az idegenkérdést a­ francia közvélemény mind szélesebb rétege előtt ismertessék és így több megér­téssel kísérhessék. A C.F.D.I. tanul­mányozni kívánja az idegenek jogi, erkölcsi, és gazdasági szükségleteit, hogy biztosíthassa az idegenek igaz­ságos jogi sztátusát, amely úgy jogai­kat, mint kötelességeiket meghatá­­­rozza. De nyomatékos hangsúlyt he­lyeznek a francia nép és az idegenek baráti kapcsolatainak elmélyítésére is, úgy társadalmi, mint kulturális vona­lon. A francia humanitás örök értékei­ről tanúskodnak a C.F.D.I. ezen tö­rekvései. Az idegenek méltányos vé­­­delmével féltékenyen őrködnek Fran­ciaország hagyományos vendégszere­tő, embert becsülő hírnevén és szol­gálják a jelen legégetőbb kérdését : a békét. Z. B.

Next