Magyar nő, 1949 (50-56. szám)
1949-05-01 / 50. szám
« Édesanyám . . . « Mi ő nekünk ? azt el nem mondhatom, mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom. De megmutatná a nagy veszteség : Ha elszólítaná őt az ég . . . » (Petőfi). Mit jelent az, ha ezt akarjuk kifejezni : édesanyám. Egyetlen csók, egyetlen ölelés magába zárja mindazt a töredelmet, gondot, sóhajtást, amit a párnájukba sírtak, amitől időnap előtt megrokkantak, ami jelenti életüket attól a perctől kezdve, hogy először ölelik magukhoz a kisdedet az anyai szív minden örömével. Milyen kimondhatatlan büszkeség az anyának felserdült szép gyermekére nézni. És mindez az öröm, büszkeség, boldogság romba dőlhet egy pillanat alatt. Van-e ember a földön, aki többet szenved, mint az anya, ha bűnös kezek háborút zúdítanak a világra ? Felébredt a világ asszonyainak felelősségérzete. Belátták, hogy az ő közömbösségük és passzivitásuk a közügyek, a gazdasági és politikai kérdések iránt is oka volt az emberiséget ért nagy szerencsétlenségnek. Megértették, hogy sorsuk, családjuk sorsa összeforr hazájuk sorsával, hogy a haza szabadsága az ő jogaikat, a haza békéje az ő boldogságukat jelenti. Ma már világos, hogy a békéért, a függetlenségért, a gyermekért, a nők egyenlő jogaiért csak következetes demokratikus rendszerben lehet eredményesen harcolni. Mindenütt, ahol valóban erős, következetes demokráciák vannak azokban az országokban ezeket a kérdéseket, vagy már meg is oldották, vagy fokról -fokra haladnak előre a megoldás útján. Minden ország anyái, asszonyai, gyermekei csak egyet akarhatnak, hogy sehol a világon ne legyen többé háború. A 80 millió demokrata nőhöz csatlakozik a békeszerető magyar nők egységes tábora is, kik meg akarják védeni a békét és hozzájárulni a világ minden népe függetlenségének és szabadságának megteremtéséhez. Édesanyám ! Szobrot emeltem lelkemben, szobrát az élet minden szépségének és minden gondjának. Mindannak, ami a legtisztább és legnemesebb mindnyájunk lelkében : az édesanya. S az igazi jutalma az anyaságnak az lesz, ha nem él olyan ember közöttünk, aki kimondja, vagy elgondolja : édesanyám, minek szültél erre a világra ? Nem akarunk több özvegyet, nem akarunk több árvát ! Mi asszonyok, anyák egyet akarunk : békét, szabadságot és jólétet gyermekeinknek. H. L. Bányászok között Hosszú idő óta először rendezett bált Pas de Calais bányavidékének magyarsága. Nagy esemény ez ottani honfitársaink körében, kik elszomorodottan élnek az egymástól elég távol eső kis helységekben és örömmel ragadnak meg egy kettős ünnepi alkalmat egy ilyen nagyobb fajta kirándulásra, hogy barátokkal, ismerősökkel összetalálkozzanak barátságos beszélgetésre, a fiatalság meg táncra. Hénii-Liétard-ban kedvesen feldíszített terem várta a vendégeket. Lohner István főtitkár nyitotta meg az est műsorát, majd Meindl Mária a helybeli magyar asszonyok egyesületének titkára mutatta be az ünnepélyre érkezett párizsi vendégeket: Barát Verát a Nőegyesület főtitkárát és Holló Lillyt a »Magyar Nő« egyik szerkesztőjét. Barát Vera jól előkészített előadásban Magyarország három fontos korszakváltoztató dátumát világította meg. A magyar 48-as forradalmat, melyhez a magyar ruhába öltözött kis Nagy Marika a Nemzeti dal első szakaszát mondta el, bátran, édesen franciás kiejtéssel. A költeményt Holló Lilly fejezte be magával ragadva a hallgatóságot, majd néhány magyarázó szó után Petőfi, Táncsics kiszabadítására írt versével folytatta. Utána újra az előadó vette át a szót, megvilágította a 48-as forradalom elbukásának okait, a kiegyezés korát s az azt szükségszerűen követő világháborút. Holló Lilly, az 1914-es évek lázas látnoki költőjétől Ady Endrétől elszavalta a Hadak útját, így a tudatos történelmi előadást legjobb költőink poézisával illusztrálta. Ezután a 30 éves köztársaságot ismertette röviden Barát Vera, elődjét a végre diadalmas, szociális forradalomnak, a három éves terv után föltámadt új Magyarországról beszélt, mely a béke pártjára állt, mely mint az egész világ, békét akar. Végül a nők mozgalmáról és munkájáról beszélt, a nőkről, kik a béke legjobb katonái s az ő nevükben fejezte be előadását, a békekongresszust éltetve. Megható csönd és lelkes taps után a zenészek foglalták el a pódiumot és húzták reggelig. Öregek és fiatalok táncoltak, forogtak, jó kedvben, jó hangulatban... Ragyogó napsütés árasztotta el húsvét két napján a különben szürke, kormos bányavidéket. Az emberek, gyermekek mosolygós arccal élvezték a szép tavaszi ünnepet. Igazi magyaros, kedves vendégszeretet vette körül a párizsi kiküldötteket, kik a legkellemesebb benyomásokkal tértek vissza kirándulásukról, melynek célja volt asszonytársainkhoz közelebb kerülni és egy állandó baráti kapcsolatot teremteni, ami teljes mértékben sikerült is. Sallaumines, 1949 április 17. Mi a C.F.D.I.! A Franciaországban élő idegenek nyugtalansággal vették tudomásul az érdeküket védő egyesület, a Cadi feloszlatását. Ez a nyugtalanság visszhangot talált a legkülönbözőbb beállítottságú francia személyiségek között is. Ez év elején Justin Godard, volt miniszterelnöksége alatt megalakították a « Bevándorlottakat Védő Francia Bizottságot. » Diktálta ezt megértő emberi igazságérzetük és a történelem amalapja, mely 1939-40- ben 60.000, az ellenállásban pedig 40 ezer idegent jegyzett fel a francia zászlók alatt. És azok az emléktáblák országszerte, amelyek az emberi szabadság önzetlen vértanúinak neveit örökítik meg. Diktálta másrészt az a gyakorlati tudat, hogy az országnak elsőrendű érdeke egy nagyszámú, becsületes idegen dolgozó tömeg. Alapszabályukban célul tűzték ki, hogy az idegenkérdést a francia közvélemény mind szélesebb rétege előtt ismertessék és így több megértéssel kísérhessék. A C.F.D.I. tanulmányozni kívánja az idegenek jogi, erkölcsi, és gazdasági szükségleteit, hogy biztosíthassa az idegenek igazságos jogi sztátusát, amely úgy jogaikat, mint kötelességeiket meghatározza. De nyomatékos hangsúlyt helyeznek a francia nép és az idegenek baráti kapcsolatainak elmélyítésére is, úgy társadalmi, mint kulturális vonalon. A francia humanitás örök értékeiről tanúskodnak a C.F.D.I. ezen törekvései. Az idegenek méltányos védelmével féltékenyen őrködnek Franciaország hagyományos vendégszerető, embert becsülő hírnevén és szolgálják a jelen legégetőbb kérdését : a békét. Z. B.