Magyar nő, 1950 (57-62. szám)

1950-01-01 / 57. szám

ODETTE Werner Alfrédné, a mi Odette-nnk meghalt. Mindig magunk előtt fogjuk élen látni szép őszülő fejét, kedves, okos mosolyát. Odette néhány évvel, az első világháború előtt jött Franciaországba. A második háború alatt részt vett az Ellenállásban. Tanúbizonságát adta, Franciaország iránt érzett szeretetének és a szabadság eszménye iránti hű­ségének. A felszabadulás után Odette a Demokratikus Magyar Nők Szervezetének vezetője lett. Betegsége miatt kényszerült Egyesületünk Elnökségéről lemondani. 1949 tavaszán újból megjelent körünkben. Reménykedtünk abban, hogy fizikuma legyőzte az alattomos kórt. Sajnos nem így történt. Néhány hónapig a Nőegyesület ügyeit vezette lelkesedéssel, odaadással. December 30-án tragikus hirtelenséggel halt meg. Számunkra az 1950-es esztendő súlyos gyásszal kezdődött. Január 4-én mindnyájan ott álltunk könnyes szemmel a Pere Lachaise Cremat­óriumában. Szomorúságunkban­­osztozott az egész demokratikusan gondolkodó magyar kolónia. Követségünket Móczi András tanácsos képviselte. Az Ellenállók részéről Friedmann Imre főtit­kár méltatta Werner Odette nagyszerű szerepét az elnyomatás éveiben. Egyesületünk nevében Józsa főtitkár­nőnk búcsúztatta. Részvétünk férje és családja iránt mélységes. Alább szemelvényt közlünk főtitkárnőnk beszédéből: «Mérhetetlen az a csapás, mely bennünket ért, mert Benned nemcsak Nőegyesületünk egyik alapítótagját, szeretett elnöknőnket,a kiváló munkatársnőt, hanem a melegszívű és megértő, igazi barátnőt is vesztettük el. Hosszú évtizedeken keresztül küzdöttél egy ideálért, egy szent célért. Fáradhatatlan munkásságod örök példa­képpen fog előttünk lebegni. A halál elragadhatott körünkből, de Te közöttünk mindig élni fogsz...» mi Két­nyelvű gyermekeink Ki érezhetné át teljesebben, mint az anya, gyermekeink helyzetét, gondját és jövőjét? Ki látná pontosabban, mint­­ az anya, hogy gyermekeink, más nyelv és más műveltség bűvöletébe kerülve, eltávolodnak szüleik világától? Kinek fájna mélyebben, mint az anyának, e felemás gyermekek némelyikének gya­kori viselkedése, a szülők szégyenlése, lenézése, megtagadása? Érthető hát, hogy a franciaországi magyar egyesületek közül elsősorban a Nők Egyesülete karolta fel a Magyar Intézet által rendezett tanfolyamot, melynek célja tudvalevőleg a magyar nyelv és műveltség alapismereteinek elsajátíttatása a franciaországi magyar gyermekekkel. A Nők helyes ösztönnel megértették, hogy gyermekeink ma­gyar nyelvi és műveltségi ismereteinek tökéletesítése legelső­sorban azt a célt szolgálja, hogy összhang jöjjön létre a szülők világa s a gyermekek világa közt, hogy a gyermekek megismerjék és megszeressék azokat a dolgokat, me­lyek szüleiknek oly kedvesek. A szülőknek, főként az anyáknak a jól felfogott érdeke tehát azt kívánja, hogy gyermekeik szorgalmasan látogas­sák a Magyar Intézet csütörtöki tanfo­lyamát. Mégis akadnak szülők, kik jó­hiszemű aggódással azt a kérdést ve­tik fel, hogy nem káros-e gyermekeik értelmi fejlődésére két nyelv elsajátí­tása, a hibátlanul beszélt francia mel­lett a magyar nyelvi ismeretek tökéle­tesítése is. Akik szakszerűen foglalkoznak e kér­déssel, orvosok és nevelők, egyértel­­m­­űen úgy vélekednek, hogy legfeljebb az első három év folyamán lehet hát­rányos a kétnyelvűség, később már inkább serkentőleg hat a gyermek fej­lődésére. A franciaországi magyar csa­ládokban viszont sajnálatosan az ellen­kező eset gyakori: a gyermeket az el­ső három évben nevelik kétnyelvűség­ben, azután pedig következetesen és konokul egy nyelv ■—­ a francia — is­merete felé terelik. Nyilvánvaló, hogy az ellenkező nevelési elv érvényesítése lenne kívánatos: az első három évben csak egy nyelvet kellene megtanulnia a gyermeknek — a franciát vagy a magyart — a harmadik év elteltével pedig intézményesen és rendszeresen meg kellene ismerkednie a másik nyelvvel is. A kétnyelvűség semmikép sem ártal­mas, inkább előnyös és hasznos a gyer­mek fejlődése és jövője szempontjából. N Ahány nyelvet tudunk, annyi ember vagyunk» — tartja régi magyar köz­mondás. Az a nézet sem áll helyt, hogy a gyermekeket a francia iskola túlterheli s így fárasztó számukra a magyar tanulás. A csütörtöki tanfolyam ugyan­is ahelyett, hogy újabb szellemi erőfe­szítést igényelne a gyermekektől in­kább pihenteti őket azzal, hogy más világot, más légkört teremt számukra, a szülők egykori világát, magyar lég­kört. Ilyenképpen hát a franciaországi magyar szülőknek és gyermekeknek egyként érdekük, hogy részt vegyenek a magyar tanfolyam életében: a szülők azzal, hogy érdeklődést nyilvánítanak munkája iránt, a gyermekek pedig az­zal, hogy ténylegesen is bekapcsolód­nak e munkába. M. N. 3

Next