Hargita Népe Udvarhely, 2013. március (2. évfolyam, 288-308. szám)

2013-03-01 / 288. szám

2. OLDAL | udVarhely t­ér • • % f ____ Korkép _ Hat év alatt 250 millió eurónyi támogatás Hargita megyének Február utolsó napján a média képviselőivel és udvarhelyszéki polgármesterekkel találkozott dr. Verestóy Attila szenátor és Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) igaz­gatója. Székelyudvarhelyi tájé­koztatójukon azt adták hírül, hogy március elsejétől kezdődik az uni­ós mezőgazdasági támogatások igénylése. Máthé László Ferenc___ pedig 12 millió eurót kaptak mező­­gazdasági támogatásként. Nagyon sok településen a szabadon felhasz­nálható támogatást a közbirtokosság kezeli: ebből épülnek a ravatalozók, szépülnek a templomok, ebből fejlő­dik a település. Haschi András a találkozón elmondta: intézménye nem is me­zőgazdasági, hanem szociális prob­lémákkal foglalkozik, a gazdák túl­élését segíti, a polgármesterek pedig fontos láncszemei a folyamatnak, hisz a településeken kialakított iro­dák segítenek a gazdáknak az igény­lésben - nem kell tehát a megyeköz­pontba utazniuk. Dr. Verestóy Attila felszólalásá­ban azt hangsúlyozta, hogy Hargi­ta megyében azért működik jól az ügynökség, mert az RMDSZ itt megtartotta azt magának. Szerepe pedig vitathatatlan: a hagyományos módszerekkel és nehéz körülmé­nyek között gazdálkodók csak így tudnak megélni - ezért támogatja őket az unió. „Európa a közös értékrendeket elfogadó államok összefogása, a tradicionális értékekre pedig áldoz­ni kell. Az unió tudatosan vállalja, hogy azokat támogatja, akik meg­őrzik a hagyományos gazdálkodási formákat, akik különben elhagynák ezt a termelési módot, és lehet, hogy a birtokot, a szülőföldet is. Építkezni kell, és a támogatási források minél szélesebb tárházát meg kell szerezni, hogy az embereket ne taszítsa, ha­nem vonzza a föld. Ezek nem jelsza­vak, ez a valós világ” - figyelmezte­tett mindenkit dr. Verestóy Attila. mathe.ias2to.ferenc@hargitanepe.r0 H ét éve igényelhetnek a gaz­dák és gazdatömörülések támogatást. Ezen időszak­ban Hargita megyébe 250 millió euró érkezett, csak tavaly 64 millió eurót sikerült az APIA-nak és az RMDSZ által mögéje felállított ön­­kormányzati rendszernek kiosztania - az összeg javarésze, 52 millió euró területalapú támogatás. Hargita megye az első Romániában a támo­gatás-igényléseket illetően, évente az APIA a megyében 30 ezer gazdát mozgósít. Míg egy-egy község éves költ­ségvetése 150 ezer euró körül alakul - hogy csak a nagyobbakat emeljük le -, Homoródszentmárton gazdái 2 millió eurót, a zetelaki igénylők RENDELŐ A LÁZ A láz a leggyakrabban elő­forduló betegségjelző tünet a gyermekeknél. A 38 fok alatti érték esetén hőemelkedésről beszélünk. A láz rendszerint annak a következménye, hogy fertőzések és gyulladások nyo­mán piretogén, lázkeltő anyagok szabadulnak fel. A láztól meg kell különböztetni a hipertermiát vagy hőpangást amit a megza­vart hőleadás okoz, és a legha­tásosabb kezelése a test fizikai hűtése. A lázcsillapítás fontos tüneti kezelés. A normálisra lecsökken­­tett hőmérséklet mellett csökken a pulzusszám, légzésszám, a szervezet oxigénigénye, javul a közérzet. A hiperpirexia ismert okai kö­zött megemlítjük az egyes gyógy­szereket, vagy ezek által okozott mérgezéseket, melyek megzavarják a hőszabályozó központ működé­sét. A környezet tényezők közül leggyakoribb okozója a napszúrás, hőguta, túlzottan betakart, nyáron személyautóban „felejtett” csecse­mő, vagy túl meleg fürdővíz. Egyes idegrendszeri gyulladásos, daga­natos, sérüléssel járó betegségek is okozhatják a központi vagy „cent­rális” lázat. A leggyakrabban a klasszikus (vírusos és baktériumos) fertőző betegségek okozzák a lázas állapo­tot. A lázas betegek több mint fele két évesnél fiatalabb. A láz felismerése és mérése nem okoz nagyobb nehézséget. A láz akkor igényel sürgősségi ellátást, ha fennáll a lázas görcs veszélye. Köztudott, hogy a csecsemők és a gyerekek általában jobban tűrik a felnőtteknek szokatlanul magas lázat is. Ajánlott a testhőmérsék­letet digitális hőmérővel, lehetőleg hónaljban mérni - a régi higanyos hőmérők eltörhetnek és higany­mérgezést okozhatnak. Olyan ese­tünk is volt, hogy egy anya rezsón párologtatta a kamillateát, és ami­kor lerázta a hőmérőt, az eltört, a higany a rezsóra esett és a kisbaba mérgezéssel és komoly tüdőbán­­talmakkal sokáig kórházi kezelés­re szorult. Különös gonddal kell kezelni a lázgörcsön átesett vagy arra hajlamos gyerekeket. Először­­ egyszeres lázcsillapítással pró­­lkozzunk, ha ez sikertelen, akkor a fizikai módszerekkel a test foko­zatos lehűtéséhez folyamodunk. A lázcsillapítót kúp vagy szirup formájában adagoljuk, életkor és testsúly függvényében. Ha egyfajta gyógyszer beadását követően fél óra teltén nem csökken kellőkép­pen a láz, újabb adag, de más láz­csillapítót adunk, nem ugyanabból emeljünk az adagot. Napjainkban inkább ibuprofen alapú szirupot, kúpot, vagy­ a nagyobbaknál tab­lettát alkalmazunk. A láz fizikai lehűtéssel való csökkentését is kí­méletesen kell kezdeni. A fürdő vagy pakolás ne legyen drasztiku­san hideg, mert árthatunk vele. Inkább hűvös szobában vetkőztes­sük le a gyereket, vagy mossuk le langyos vizes szivaccsal. Ha a für­dőt választjuk, a kádba engedjünk langyos vizet, majd fokozatosan adagoljuk a hideg vizet. Ha állott vizes lepedőbe csavarjuk, a felme­legedett lepedőt tízpercenként cseréljük, és ne takarjuk be száraz takaróval a beteget, mert megaka­dályozzuk a párolgást, ami elvonja a hőt és csökkenti a test hőmérsék­letét Gyakran hatástalan, ha a vizes borogatás csak a beteg tenyerét vagy talpát éri, akárcsak az ecet a borogató oldatban vagy a tenyérre, talpra kötött krumpliszeletek. A testhőmérsékletet 38 fokra vagy az alá érdemes csökkenteni. Az idegrendszer érzékenyebb bizonyos hatásokra, ha a gyermek­nek magas a láza, görcsroham ala­kulhat ki. Ennek tünetei nagyon ijesztőek: végtagrángás, eszmélet­­vesztés, tónustalanság és légzésza­var. Ha már volt lázas görcse, vagy gyanú van arra, hogy megjelenik, ajánlatos 5 mg-os Diazepam-alapú Desitin, végvérbe alkalmazandó oldatot tartani készenlétben, amit közvetlenül a lázcsillapító után al­kalmazunk. Az antibiotikumok nem hasz­nálandók a testhőmérséklet csök­kentésére, alkalmazásuk csak a baktériumos fertőzések esetében indokolt. Dr. Nagy Levente 2013. MÁRCIUS 1., PÉNTEK -3 H ÁRVÍZ A Harvíz Rt. tájékoztatja kedves ügyfeleit, hogy a márciusban esedékes félévi vízóraolvasás magánfogyasztóknál a következő ütemterv szerint zajlik: Március 1.: Mihail Sadoveanu, Mihai Eminescu, Gál Sándor, Piac, Nicolae Bilcescu utca Március 4.: Fürdő, Tavasz, Hajnal, Halász, Liviu Rebreanu, Barom tér, Vadász, Akác, Gyár utca Március 5.: Somlyó, Fodorkert, Ferencesek, Barátság, Bánya, Széked utca Március 6.: Szentkirály, Apor Péter, Kós Károly, Hunyadi János 35-90. ház­számig, Szék II, Sarkadi Elek, Székely Mózes utca Március 12.: Hétvezér negyed, Fésülő utca Március 13.: Taploca utca mindkét oldala, Haladás, Kertészek, Jókai Mór, Tó, Tanárok, Hollók utca Március 14.: Két utca mindkét oldala, Forrás, Patak, Domb, Kicsi, Zsák, Nap, Hold, Lázárok, Hársfa, Szérű, Gyűjtő Március 16.: Szék útja, Kas, Nagymező utca Március 22.: Hargita, Olt, Levendula, Sas, Reménység, Búza utca Március 25.: Csobotfalva, Kájoni János, Kissomlyó, Köves, Malom, Nyírfa Azon fogyasztók, akiknek a vízóráját a megadott dátumon nem sikerül le­olvasni, az óraállásokat március 29-ig kell bediktálniuk a 0758-770039 (akár SMS is) vagy a 0266-313636/17 belső telefonszámokon 7-15 óra között. HIRDETÉS HARGITA MEGYE TANÁCSA - Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám -versenyvizsgákat hirdet köztisztviselői állások betöltésére meghatározott időre a­ Menedzsment vezérigazgatóságán (2 hely) - Tanácsos, I osztály, asszisztens szakmai fokozat Részvételi feltételek­. ■ egyetemi végzettség záróvizsgával; ■ a köztisztviselők jogállásáról szóló, 1999/188-as újraközölt törvény 54-es sza­kaszának előírásai; ■ minimum 1 év szakmai tapasztalat; ■ számítógép-kezelői ismeretek - Tanácsos, I osztály, asszisztens szakmai fokozat Részvételi feltételek: ■ egyetemi végzettség-záróvizsgával (könyvelés és számviteli informatika szak); ■ a köztisztviselők jogállásáról szóló, 1999/188-as újraközölt törvény 54-es sza­kaszának előírásai; ■ minimum 1 év szakmai tapasztalat; • számítógép-kezelői ismeretek Közbeszerzés és közszállítás igazgatóságán (2 hely)­­ Tanácsos, I osztály, asszisztens szakmai fokozat Részvételi feltételek: ■ egyetemi végzettség záróvizsgával; • a köztisztviselők jogállásáról szóló, 1999/ 188-as újraközölt törvény 54-es sza­kaszának előírásai; ■ minimum 1 év szakmai tapasztalat; ■ számítógép-kezelői ismeretek - Tanácsos, 1 osztály, fő szakmai fokozat Részvételi feltételek: ■ egyetemi végzettség záróvizsgával; ■ a köztisztviselők jogállásáról szóló, 1999/188-as újraközölt törvény 54-es sza­kaszának előírásai; ■ minimum 9 év szakmai tapasztalat; ■ számítógép-kezelői ismeretek Helyi közigazgatási vezérigazgatóságán - Jogtanácsos, I osztály, asszisztens szakmai fokozat Részvételi feltételek: ■ jogi egyetemi végzettség záróvizsgával; ■ a köztisztviselők jogállásáról szóló, 1999/188-as újraközölt törvény 54-es sza­kaszának előírásai; • minimum 1 év szakmai tapasztalat; ■ számítógép-kezelői ismeretek A versenyvizsgák időpontja: 2013. március 14., 10 óra (írásbeli) és 2013. már­cius 18. (szóbeli vizsga). Helyszín: Hargita Megye Tanácsának székhelye. A beiratkozási dossziékat Hargita Megye Tanácsának székhelyén kell letenni a hirdetés megjelenésétől számított- a Hivatalos Közlöny III. részében - 8 napon belül. Könyvészeti anyagot, beiratkozási formanyomtatványt, valamint bővebb felvi­lágosítást Hargita Megye Tanácsának Menedzsment vezérigazgatósága - Humán­erőforrás-részlegén kaphatnak az érdeklődők (132-es iroda, 0266-207700 / belső 1408-as vagy 1406-os telefonszám). A GYERGYÓALFALVI KÖZBIRTOKOSSÁG VEZETŐSÉGE meghívja tagságát a 2013. március 16-án 10 órakor tartandó köz­gyűlésre, a gyergyóalfalvi kultúrotthonba. Napirendi pontok: 1. Beszámoló a 2012-es évi gazdasági- pénzügyi tevékenységről; 2. Tisztújítás; 3. Különfélék. Abban az esetben, ha a közgyűlés nem lesz határozatképes, 2013. március 23-án 10 órakor lesz megtartva. A jelenlét igazolása a tagsági könyvek alapján történik. —'•­!—?.i,';n.,:i:j.bni;v—t—dsfiddh“6?,einfarelimi r ;idlfem

Next