Hargita Népe Udvarhely, 2013. szeptember (2. évfolyam, 411-431. szám)

2013-09-02 / 411. szám

2.OLDALI udVarhely Szeptember elsejétől a jövő évi szezon kezdetéig bezár a Jézus-kápolna, amely a Haáz Rezső Múzeum gondozásában nyílt meg idén a nagyközönség számára. A múzeum vezetősé­ge szerint érdemes volt meg­nyitni a kápolnát, hiszen a nyári szezonban több mint 2350 sze­mély látogatta meg. Előzetes egyeztetések alapján csopor­tok számára ezután is kinyitják a kápolnát. Antalfi József atalfi.jozsef@hargitanepe.ro S­zékelyudvarhelyen május 17-én, délután öt órai kez­dettel a Jézus-kápolna meg­nyitotta kapuit a látogatók előtt. A kápolnát bérlő és fenntartó Haáz Rezső Múzeum a saját programjához igazítva látogatási időt szabott meg, így mindennap betérhettek az érdeklődők. Mint ismeretes, a kápolnánál végzett ásatás után új téglapadlózatot kapott a kápolna belseje, kisebb­­nagyobb állagmegőrzési munká­kat is végeztek. A kápolna gond­nokságát, és az arra látogatóknak az idegenvezetést Bolyai Csaba történész vállalta el. Lapunknak nyilatkozva Bolyai kiemelte: cél­juk az volt, hogy 2500 személy látogasson el a kápolnához, csü­törtök estig több mint 2350 el­adott jegyet számoltak. Bolyai szerint ez a szám nagyon jónak mondható. Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója elmondta, fontosnak tartották a kápolna megnyitását, mivel sok történel­mi kérdés felmerült az ásatások után, és így próbálták a nagy nyilvánosságnak is bemutatni az eredményeket. Turisztikai potenciált is látnak benne: ha a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány teljesen befejezi a ká­polna melletti tér felújítását, 2-3 éven belül terveznek egy állandó szolgáltatást is bevezetni.­­ Azt régen tapasztaltuk, hogy voltak megálló turisták, akik zárva találták a kápolnát. Ez most szerencsére megoldódott. Pozitív dolog, hogy számos olyan udvarhelyi is volt lent, aki nem látta még a kápolnát belülről és megnézte a nyitás után. A bor­­vízmúzeumhoz hasonlóan jövő májusban nyit ki újra a Jézus­kápolna. Előzetes egyeztetések esetén természetesen kinyitjuk a kápolnát csoportoknak, iskolák­nak. Bolyai Csaba jó vezető volt, mindig ellátta kellő információ­val a látogatókat. Csíkszeredában le van téve a műemlékvédelmi hivatalnál a kápolna restaurálási dokumentációja, ennek szeptem­berben várjuk a jóváhagyását. Már konkrét ajánlatok is vannak vállalkozók részéről a kápolna tetőszerkezetének restaurálására - mondta Miklós Zoltán. Szintén a múzeum gondo­zásában van a szejkefürdői bor­­vízmúzeum, ez még szeptember 30-ig nyitva tart. A múzeum­igazgató hozzátette, hogy a borvízmúzeumot már a legtöbb udvarhelyi látta, ide már csak a turisták jönnek el. Bezár a Jézus-kápolna A kápolna belseje. Közel 2500 személy látta idén FOTÓ: LŐRINCZ CSABA 2013. SZEPTEMBERI, HÉTFŐ __Körkép___ HAGYOMÁNYOS ÉS HELYI TERMÉKEK A receptcserék vására volt Hétvégén ismét a Városháza té­ren tartották a székelyudvarhelyi hagyományos termékek vásárát. A szervezők szerint még nem szü­letett döntés a vásár állandó hely­színéről, az viszont biztos, hogy jövő hónapban a salakpálya mel­lett kínálják a hazai termékeket. Berkeczi Zsolt_____________ berkeczi.zsolt@hargitanepe.ro S­zékelyudvarhely Polgármeste­ri Hivatala a Gyulafehérvári Caritas Átalvető-programjával közösen hétvégén tizennegyedik al­kalommal szervezte meg Székelyud­varhelyen a Hagyományos és Helyi Termékek Vásárát. - Örömmel jelenthetem ki, hogy egy újabb sikeres vásáron va­gyunk túl. Ötvenhárom helyi ter­melő, vagyis tizennyolc kézműves és harmincöt termelő kínálta por­tékáját a mai napon - nyilatkozta lapunknak Kerekes Csilla, a vásár egyik szervezője. Déli terepszemlénk alkalmával nagyon sok emberrel és változatos felhozatallal találkozhattunk, a gyümölcsszezon indulásával friss lekvárok, szörpök gazdagították a standokat, azonban az ínyen­cek sem panaszkodhattak, hisz az egyik pultnál például fürjtojást is lehetett vásárolni. Bár a termelők hűvös reggeli időben pakolták ki termékeiket, a déli órákban volt okuk a jókedvre, hisz amellett, hogy a vásár végére jó idő kerekedett, állításuk szerint szé­pen vásároltak az udvarhelyiek. A termelők és vásárlók között alakuló bizalmi viszonyt azonban nemcsak a vásárlók száma jelzi, hanem az a jó hangulat is, ami a hónap utolsó szombatján uralkodik a Városháza téren. A standok közt sétálva akar­­va-akaratlanul is eltanulhatjuk egy finom lekvár vagy­ szörp receptjét, hisz szinte minden standnál folyik hasonló beszélgetés. - A húsvéti vásár óta nem vol­tunk itt, annyira kifogytunk akkor a termékekből, de most, gyümölcs­érés idején ismét tudtunk almale­vet, lekvárokat, szörpöket készíte­ni - magyarázta lapunknak Jakab Tekla, aki családi termékeket kínált az udvarhelyi vásáron. A lekvárok és gyümölcslevek között olyan ér­dekességeket is találhattunk, mint a mandulás szilva vagy éppen céklás almaié.­­ Még mindig nem született döntés arról, hogy hol lesz a vásár állandó helyszíne, de akárhogy is lesz, az biztos, hogy a vásárnak a központban kell maradnia. Ha nem költözünk vissza a Márton Áron tér­re, az sem lesz katasztrófa, hisz a ter­melők már megszokták a Városháza téren is. Ami egyelőre biztos, hogy jövő hónapban a salakpálya mellett, a városi strand előtti téren kap helyet a vásár, hisz ugyanebben az időpont­ban lesz a Szent Mihály-napi vásár is - magyarázta Kerekes Csilla. Hagyományos termékek vására. Szeptember végén a salakpálya mellett SZEZONVÉG A CASIVLAD PREST Kft., melynek székhelye Filipeştii de Târg község, Mărginenii de Jos falu 218. szám, Prahova megye, értesíti az érintett nyilvánosságot, hogy benyújtotta a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökséghez Felsőboldogfalva és Bögöz községekben, megvalósítandó Használaton kívüli gázvezeték fel­számolása című tervét a környezetvédelmi beleegyezés elnyerése céljából. A javasolt terv környezeti hatásával kapcsolatos információk beszerez­hetők a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség székhelyén, Csík­szereda, Márton Áron utca 43. szám alatt, hétfőtől csütörtökig 8.30-16.00 óra között, pénteken 8.30-14.00 óra között, valamint a cég székhelyén. Az érintettek észrevételeiket a környezetvédelmi szabályozás teljes idő­tartama alatt nyújthatják be a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynök­séghez. Telefon: 0266-371313, fax: 0266-310041. A P&P MIXT Kft. melynek székhelye Gyergyószentmiklós, Tatár utca 154. szám, Hargita megye, értesíti az érintett nyilvánosságot, hogy benyújtotta a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökséghez a Gyergyószentmiklós, Ál­lomás utca 4. szám címen megvalósítandó Hőkezelő berendezés létesí­tése című tervét a környezetvédelmi beleegyezés elnyerése céljából. A javasolt terv környezeti hatásával kapcsolatos információk besze­rezhetők a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség székhelyén, Csíkszereda, Márton Áron u. 43. szám alatt, hétfőtől csütörtökig 8.30- 16 óra között, pénteken 8.30-14 óra között, valamint a cég székhelyén. Az érintettek észrevételeiket a környezetvédelmi szabályozás teljes időtartama alatt nyújthatják be a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökséghez. Telefon: 0266-371313, fax: 0266-310041. HIRDETÉSEK A PEGAMONT Rt., melynek székhelye Ploieşti, Malu Roşu utca 6. szám, Prahova megye, érte­síti az érintett nyilvánosságot, hogy benyújtotta a Hargita Megyei Környe­zetvédelmi Ügynökséghez Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely bel- és kültelkein megvalósítandó Használaton kívüli gázvezeték felszámolása című tervét a környezetvédelmi beleegyezés elnyerése céljából. A javasolt terv környezeti hatásával kapcsolatos információk beszerez­hetők a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség székhelyén, Csík­szereda, Márton Áron utca 43. szám alatt, hétfőtől csütörtökig 8.30-16 óra között, pénteken 8.30-14 óra között, valamint a cég székhelyén. Az érintettek észrevételeiket a környezetvédelmi szabályozás teljes idő­tartama alatt nyújthatják be a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynök­séghez. Telefon: 0266-371313, fax: 0266-310041.

Next