Hargita Népe Udvarhely, 2013. szeptember (2. évfolyam, 411-431. szám)
2013-09-04 / 413. szám
2. OLDAL S udvarhely A partneri hálózat bővítésével, megerősítésével telt el a nyár, a közelgő iskolakezdésre pedig minden eddiginél nagyobb erőbedobással készül a SIC Card - Székelyföldi diákigazolványt működtető, sepsiszentgyörgyi illetőségű Centrum Studiorum Egyesület. Zsigmond József, a civilszervezet elnöke elmondta: a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) és a megyei tanfelügyelőségek támogatását is sikerült megszerezniük. A Kovács Hont Imre kovacs.hont.imre@hargitanepe.ro Székelyföldön tanuló iskolások és egyetemisták számára különféle kedvezményeket biztosító első diákigazolványokat idén tavasszal kézbesítették, és a tanév végéig mintegy ezren váltották ki a SIC Cardot. A kezdeményezés még mindig a nehéz kezdet időszakát éli, de a lehetőségek már egyre tisztábban körvonalazódnak. A szeptemberben kezdődő tanévre már 300-an igényelték a SIC Cardot, amit biztató eredménynek érzek. A tanév végéig szeretnénk 5000 kártyát kézbesíteni, és ha ezt a számot elérjük vagy legalább megközelítjük, akkor az pozitív visszajelzés lesz, mutatja, hogy igény van rá, ugyanakkor a pályázati lehetőségek tekintetében is nagyobb mozgásteret biztosít - közölte Zsigmond József, a Centrum Studiorum Egyesület elnöke. A legtöbb igénylő középiskolás, az egyetemisták szempontjából pedig Csíkszeredából jött a legtöbb kérelem. A nyár folyamán a kezdeményezés számos kiemelten fontos stratégiai partnert állított az ügye mellé. Az OTP Banktól és a mayar kormánytól jelentős összeget kaptak, és kivívták az RMPSZ, valamint a megyei tanfelügyelőségek támogatását is. Utóbbiak főleg a tanárokkal való kommunikációban segítenek be. Iskolakezdés után a program működtetői felkeresik az iskolák többségét, szórólapjaikat pedig valamennyi oktatási intézményhez eljuttatják. A SIC Cardot ugyanakkor mindhárom erdélyi magyar párt oktatási osztálya is segíti - jegyezte meg az egyesület elnöke. A munkájukat az is megkönnyíti, hogy már házilag gyártják a kártyákat, és tudakozójuk is van. Csatlakoztunk a Kolozsváron működő Igen, tessék! elnevezésű, kétnyelvűséget hirdető program tudakozójához, így minden hétköznap 9 és 15 óra között ingyenesen fordulhatnak hozzánk bővebb felvilágosításért a 0312-263100-as telefonszámon. Sikerült ugyanakkor beszereznünk egy kártyanyomtató gépet, így Sepsiszentgyörgön mi magunk nyomtatjuk kártyákat, amelyek új arculatban jelennek meg az elkövetkezőkben: csak nevet, tanulmányi évet és érvényességet tartalmaznak a könnyebb átláthatóság kedvéért. A tanév végéig szeretnénk az összes partnerirodánkat felszerelni kártyanyomtatóval - közölte Zsigmond József. Csíkszeredában a Sapientia - EMTE Hallgatói Önkormányzatánál, Székelyudvarhelyen az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) Kossuth utcai székházában, Gyergyószentmiklóson pedig a Művelődési Központ Testvériség sugárúti székházában található a SIC Card partnerirodája. A diákigazolványokat a www. diakigazolvany.ro internetes oldalon igényelhetik. OKTATÓI TESTÜLETEK TÁMOGATÁSÁT IS ELNYERTE A KEZDEMÉNYEZÉS Iskolakezdésre gyúr a Székelyföldi diákigazolvány Székelyföldi diákigazolvány. Tanév végéig ötezret készítenének fotó: Balázs árpád HAAZ-SAROK A patkói ásatásról kerültem a kápolnába. Ismertem a kis templomot, gyerekkoromban én is jártam ott, tudtam a hely legendás történetét, csakhogy a történelmi tényekkel még nem voltam tisztában. Ez pénteken volt, 2013. május 17-én, a megnyitó napján. Kellemes, ünnepélyes hangulat keletkezett. Én pedig egyrészt nagyon boldog voltam, mert igen tetszett az új munkaköröm, másrészt bizonytalan, mert úgy éreztem, hogy sohasem fogom tudni megérteni a kápolna körüli kérdéseket. Pedig kérdésekből volt elég. Mikor épült a kápolna? Ki építtette ? Mi céllal? A monda és a hagyomány egy választ ad a kérdésekre, a tudományos kutatások egy másikat. Ahogy telt az idő, olvasással és a régészekkel való folyamatos egyeztetéssel, egyre jobban öszszeállt a kis templom története. Sajnos a történészi szakma nem áll abban a szerencsés helyzetben, hogy könnyen és gyorsan szakmailag pontos és a közösség elvárásainak megfelelő válaszokat tudjon adni a felmerülő kérdésekre (a válaszaim sorban: a kápolna a XV. század második fele után és 1602 előtt épült, az építtetőjének a nevét sajnos nem tudjuk biztosan megmondani, temetkezési céllal épült). És jöttek a látogatók. Az első napokban sok udvarhelyi érkezett, akik a médiából hallottak a kápolna nyitásáról, és lesétáltak megnézni, hogy mi változott, illetve mi derült ki az ásatások során? De az első pár nap után egyre kevesebb helybéli és egyre több külföldi érkezett. Arra gondoltam, hogy talán a műemlék is akkor igazi, hogyha utazni kell érte. A kápolna építési idejének a kérdése egész nyáron ott lebegett a levegőben. Volt, aki elfogadta a régészek megállapítását, volt, aki hevesen tiltakozott. Egyesek nehezményezték, hogy a régészek miért szólnak bele abba, hogy mikor épült a kápolna? Érdekes elméletek keltek szárnyra. Volt, aki megkérdezte, igaz-e, hogy a kápolna alá van eltemetve Szent István király? A falakon sokan Szent László arcát vélték felfedezni a félig kibontott falképben. Azt vettem észre, hogy az emberek egy részét nem érdekli az igazság. Képesek mindenféle elméleteket gyártani és elhinni, csak azért, hogy a múltunk varázslatosabb, szebb, csodálatosabb legyen. De valójában miért számít az, hogy mennyire ősi a kápolna? Bárhogy nézzük, városunk talán legrégebbi műemlék temploma, és a múlt egy rejtélyes és igen kellemes helye. Voltak látogatók a világ minden pontjáról. Francia templommániás házaspár, nászúton levő olasz régész, elszármazott magyar Kanadából, svéd turista, amerikai, új-zélandi és ausztráliai egyetemisták, érettségi előtt imádkozó román diákok, városnéző gyerekcsapat Bákóból, határtalanul utazgató magyar diákok, konferenciáról kiránduló történészek és udvarhelyi buszsofőrök. Sokféle ember megfordult a kápolnában. És egy valami közös volt a majd 2400 látogatóban: betértek, megnézték a kápolnát, meghallgatták a körbevezetést, elképzelték a Budvárról nyilazó székely vitézt, és megérintette őket a hely varázsa. Mosolyogva, kellemes élményekkel gazdagodva léptek ki a kis templom alacsonyra szabott kapuján. Bolyai Csaba gondnok ELSŐ NYÁR A JÉZUS-KÁPOLNÁBAN 2013. SZEPTEMBER 4., SZERDA : Még lehet jelentkezni a Mesefalu Alkotótáborba. A székelyudvarhelyi Artera Alapítványnál szeptember 3-án elkezdődött a Mesefalu Alkotótábor. Ennek ellenére még mindig várják 5-10 éves gyerekek jelentkezését, szeptember 4. és 6. között, reggel 9 órától az Artera Míves Házba. A kézművestáborban alap- és középfokon több mesterséget is elsajátíthatnak a jelentkezők: bútorfestést, bábkészítést, fafaragást, bogozást, gyöngyfűzést, nemezelést, szalmadíszkészítést, kosárfonást, grapefruitrózsa-készítést és hímzést. A kézműves-tevékenységek mellett néptáncot, népi játékokat is tanulhatnak a gyermekek, valamint a kürtőskalács-készítés fortélyait is elleshetik. Helyszín: Artera Míves Ház (Kornis Ferenc utca 8. szám), e-mail: office@artera.ro, telefon: 0749-219888. S Qualitons-koncert. A Szentimre utcai G. Caféban az ősz első koncertjét tartják szeptember 4-én 21 órától: a magyarországi Qualitons lép fel. A Qualitons a 60-as, 70-es évek zenei világát hozza közelebb hozzánk hangzásával, lendületével, színességével. Azonban nemcsak egy szimpla időutazásról, a régi bandák lemásolásáról van szó, zenéjük, megjelenésük, egyéni stílusuk sokkal aktuálisabb, mint gondolnánk.