Hargita Népe Udvarhely, 2013. december (2. évfolyam, 476-494. szám)

2013-12-02 / 476. szám

2013. DECEMBER 2., HÉTFŐ Hangosan, de egyáltalán nem örülve ünnepel­ték tegnap december elsejét a románok. Elénekelték Szeredában is, hogy kell nekik Erdély és vesszen a belső ellenség. A hangulatot azonban nem az öröm, inkább az érdektelenséggel vegyült feszültség adta meg. Néhány helyen füttykoncert a politikusoknak, meg általában minden, ami egy balkáni eseményen természetes. A magyaroknak is kiemelt nap a decem­ber elseje, éppen ezért mi nem szoktunk ünnepelni. Lenyeljük a magyar városokban rendezett osztentatív katonai felvonulásokat, eszünkbe jutnak a gyulafehérvá­ri hazugságok, esetleg pihenünk, ha nem éppen hétvégére esik az ünnep. Bárhogy nézzük azonban, nekünk, magyaroknak, nemcsak erdélyieknek, hanem általában, számadás kell legyen december elseje. Ugyanis a jelenünkre nézve a legmeghatározóbb történés ment végbe ezen a napon. Közhelynek számít, hogy kiheverni nem tudtuk még a traumát, hogy mindenki a térségben a mi kárunkra egyesült. Azóta az az érzésünk, hogy folyamatosan teret vesztünk a Kárpát-medencében, és valahogy a mi célja­ink másodlagosnak (vagy még annak sem) bizonyulnak a nagypolitika játékterében. Hosszú ideig arra számítot­tunk, hogy ha a kommunizmustól meg lehetne szabadul­ni, akkor léphetnénk. Megvolt ötvenhat, aztán a rend­szerváltás, a megfelelő eufóriával és gyásszal. A magyar nemzet kivette a részét a szovjet ingbe öltöztetett orosz NÉZŐPON ■ Isén István Csongor „Ne trebuie Ardealul” nagyhatalmi törekvések visszaszorításában. A kilencve­nes évek demokráciája azonban mégsem hozott változást a politikai színtéren. A magyarok követelései maradtak azon a szinten, ahol voltak. Senki még hallani sem akart arról, hogy az utódállamok magyarságának a helyzetét méltányosan rendezzék. Vártuk az európai integrációt. Bekerült az Unióba Magyarország, majd Románia is. Változás a fenti szempontból? Semmi. Éppen nemrég az Európai Bizottság visszadobta a nemzeti kisebbségekre vonatkozó kezdeményezéseket, amelyek előterjesztésében az RMDSZ is kulcsszerepet játszott. A térségben óriási változások mentek végbe, de ne­künk valahogy nem sikerült egyszer sem labdába rúgni, holott amikor ki kellett állni a „demokratikus világ érté­kei” mellett, honfitársainkat a sortűz mindig az élvonal­ban találta. A magyarok érdeke, úgy tűnik, senki másnak nem érdeke, az ellentétes törekvések pedig folyamatosan támaszra találnak. A megoldást nem tudja senki sajnos, és az is lehet, hogy nincs. Az is lehet, hogy amíg csak kérni fogjuk a nekünk járó jogokat, javakat, addig hűvös elutasí­tásban, esetleg gúnyolódásban lesz részünk. Csak egy erős közösség tudja elérni azt, amit annak idején meg­ígértek nekünk, úgy, hogy közben tudták, soha nem fogják betartani. Mostanság azonban nem vagyunk erős közösség. Megosztva, belső ellenségekre vadászva, egymástól elzárkózva, a kicsinyes érdekek mentén szétesve semmi esélyünk céljaink megvalósítására. Sorsunk, úgy tűnik, a lassú fogyás, és a folytonos feladás. Mindig túlkompli­kálva a dolgokat ráfogjuk gyengeségünket a szegénységre, az intézmények hiányára vagy bármi másra, ami éppen bosszant. Míg például a cigányok szervezettségünk egy százalékával sem rendelkeznek, és az ő jogaik megadását, helyzetük megoldását Brüsszel naponta és egyre idegeseb­ben követeli az Unió keleti államaitól. Ezek pedig meg is adnák, csak a cigányoknak nem kellenek azok a jogok. A két népcsoport közötti leglényegesebb különbséget mindenki tudja. Az a baj, hogy nagyon kevés embert ér­dekel. Közben meg arra várunk, hogy adjon nekünk is valaki egy darab Erdélyt, ahol maradhatunk. Több évtizedes hiányt pótolt Székelykeresztúr: a két világ­háború során elesett 182 hősi halottjának állított emléket a település. A november 30-án a városközpontban felava­tott Székely sirató a háború szörnyűségeire emlékeztet, s ugyanakkor azt is jelzi, nincs már háború, a közösség a bé­kéért kell harcoljon. Máthé László Ferenc_____ mathe.laszlo.ferenc@hargitanepe.ro S zékelykeresztúron a hétvé­géig nem volt világháborús emlékmű. A településnek vannak viszont hősi halottai: szám szerint 182-en váltak az első és a második világháború áldozataivá. Régi hiányosságot pótolt te­hát szombaton a település: em­léket állított hősi halottainak. A Györfi Sándor karcagi szob­rászművész által elkészített, és a városközpontban helyet kapott alkotás avatóünnepségén az el­hunytak hozzátartozói, az áldo­zatok leszármazottainak népes serege mellett számos elöljáró is tiszteletét tette. Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere ünnepi beszédében először a száz év távlatában is gyá­szoló családokhoz szólt, azokhoz, akik kebléből áldozatokat szakí­tott ki a háború.­­ Egy anyának áldozat, a nem­zetnek viszont hős. El sem tudjuk képzelni, milyen is volt a háború - mondta a polgármester, majd a keresztúri háborús állapotokat elevenítette fel, mindazt a kínt, bajt és szenvedést, mellyel egy vi­lágégés jár. - Jól tettük, hogy hiányos­ságot pótoltunk. Álljon sokáig a Székely sirató, nemzedékeket, nemzeteket emlékeztetve - zárta beszédét a polgármester. Répás Zsuzsanna, az anyaor­szági Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának felelős he­lyettes államtitkára arról beszélt, hogy Magyarország geopolitikai helyzetéből adódóan nem marad­hatott ki a világháborúkból. Arra is emlékeztetett, hogy az első vi­lágháború után alig volt olyan magyar család, amelyik ne veszí­tett volna el valakit - Magyaror­szág embervesztesége meghaladta az összes háborúban részt vevő országét. - Ha valaki, akkor mi, ma­gyarok tudjuk, milyen kálvá­riával járt a két világháború, melyeket azóta sem tudunk ki­heverni - mondta Répás Zsu­zsanna, majd arról beszélt, hogy az emlékműállítás azt mutatja, Székelykeresztúr kezében akarja tartani a jövőt. - A nemzet, a haza érdekében harcoltak, haláluk hősi halál, ezt az utókornak nem szabad elfelej­tenie. Az áldozatok példamuta­tása a mi jövőnk, hisz nagy áldo­zatot vállaltak, hogy mi, unokáik megélhessük a jövőt - mondta Répás Zsuzsanna. Bocskai Vince szovátai szob­rászművész méltatta az alkotást és készítőjét. Szerinte a karcagi Györfi Sándor azon kevesek közé tartozik, aki egy ilyen témában is, mint a világháborús emlékmű, megannyi alkotás után is képes újat teremteni. Bocskai arról is beszélt, hogy mondandóját az alkotó a Pieta, a keresztről levett Krisztust ölében tartó és fiát sira­tó Mária ábrázolásával jelenítette meg. Györffy András, a Marosvá­­sárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának a színművé­sze Gyóni Géza Csak egy éjszaká­ra című versét szavalta, majd dr. Verestóy Attila szólt a jelenlévők­höz. - Nincs itt olyan ember, aki­nek a családjában ne lenne há­borús áldozat - kezdte beszédét Udvarhelyszék szenátora, aki szerint a háború túlélői egy olyan életérzést adtak át, mely erőt ad a megmaradáshoz, az itthon történő boldoguláshoz - ezt hozták haza a frontról szerencsésen hazatértek. - Felelősségünk, hogy éljünk a helyzettel, azzal, hogy túl vagyunk a világégésen. A háború után a béke harca következik, melyben minden nap együtt munkálkod­hatunk megmaradásunkért. Min­den emlékmű azt a célt szolgálja, hogy a közösséget összetartozásra sarkallja. Jelzi: most nem háború van, tehát most a békét kell meg­nyerni, nem a háborút. Borboly Csaba megyei tanács­elnök sajnálatát és részvétét fejez­te ki azoknak a családoknak, akik elvesztették a világégés alkalmával szeretteiket, családtagjaikat.­­ Csonka családban, vesz­teségben felnőni, nem könnyű. Mindenki számára fontos a család - tette hozzá. Az ünnepi beszédeket követő­en a történelmi egyházak képvise­lői megáldották az alkotást. A je­lenlévők egy perc néma csenddel adóztak a hősi halottak emléké­nek, majd miközben felolvasták a 182 áldozat nevét, a jelenlévők elhelyezték az emlékezés virágait és koszorúit a Székely sirató talap­zatánál, többen gyertyát is gyúj­tottak. HŐSI HALOTTAINKRA EMLÉKEZTET A SZÉKELY SIRATÓ A fájdalom emlékművét avatták 182 hősi halott neve található az emlékművön fotó: máthé László ferenc __Körkép__ i­dvárhely 13. OLDAL

Next