Hargita, 1968. június (1. évfolyam, 85-110. szám)

1968-06-01 / 85. szám

HARGITA BENE JÓZSEF KIÁLLÍTÁSA Csíkszeredában nemrégiben zárult a Hargita me­gyei képzőművészek tárlata, és május 25-én pedig megnyílt Bene József kolozsvári festőmű­vész kiállítása. A kiállítást napokkal megelőzte a híre és igen jól szerkesztett, ötletes plakátja. A megnyitó igen nagyszámú közönsége s az ez alka­lommal elhangzott véleménycsere pedig ismételten bizonyítja a város lakóinak a képzőművészet iránti nagyfokú érdeklődését. Bene József érdemes művész, a kolozsvári Ion Andreescu képzőművészeti főiskola tanára, 19 éve bocsát szárnyra ifjú képzőművészeket az ország minden tájára. A Csíkszeredában megnyílt kiállítás anyaga vá­logatás az utóbbi évek munkáiból, s egyúttal a mű­vész sokoldalúságát is bizonyító számadás. Bene József festményeinek forrása a tárgyi va­lóság, témái mind közvetlen élményből fakadnak, megfesti mindazt, amit lát és átél. Ehhez társulnak olyan adottságok, mint a képzelőerő és a magas technikai készség. A múzeum kiállító helyiségének nagytermében elhelyezett olajfestmények különböző időszakból származó alkotások, élményanyaguk és formai meg­oldásuk is különböző. Van itt síkábrázolást előtérbe helyező csendélet, színeiben és mozgásában is játé­kos körhinta, a vonaljátékot előtérbe helyező bi­ciklista leány, a klasszikus kompozíciójú, de népi motívumokat megjelenítő „Olvasó leány“; végül itt a „Lovak és emberek“ című festmény, amely a csíki festékes szőnyegre emlékeztet, alapélménye abból fakad, melyen a figurák feszes egymásm­elletisége az élő egymásmelletiségre utal: ezt körülzárja a táj kopottzöld-barna együttese: a festékes szőnyeg alap­színei. A „Zsákmány“ törmörségével, egyszerű meg­jelenítésével remek alkotás, nagy élmény pár ecset­­vonássá­ való tolmácsolása, A „Csend“, s a „Hazav. felé“ tömör, dekoratív színfoltú festmények. A ke­vés rajz is a mester lenyűgöző rajztechnikájáról ta­núskodik. Az akvarellek a művészetbeni megifjódást mu­tatják, például a csodálatosan megkomponált „kora­tavasz“, amelyben a táj és a tehenek egységes meg­jelenítése figyelemreméltó. Legjobb akvarelljei kö­zül is kiemelkedik az akt-sorozat. Az áttetszően ér­zékeny, finom, görög szobrokhoz hasonló testek a tisztaság és nemesség érzetét keltik. A női figurák finom mozgása és az akvarell könnyedsége itt méltó módon egyesül szemet gyönyörködtető képpé. gaal andras NŐVÉREK CSENDÉLET iután ismét magukra maradtak az elsötétí­tett szobában, sokáig hallgattak sértődötten, mint­ha isten tudja mit követtek volna el egymás ellen. Iván hátat fordított a Zéta ágyá­nak. Ő jót akart, emez pedig rátámadt. Valóban dilis len­ne ez a fiú? Hiszen mosta­náig jól megvoltak egymás­sal, mindkettő hálás volt a másiknak. Ugyanis csak ők ketten birtokolták a nyolc ágyas kórtermet, s éjszakán­ként addig beszélgettek, s arról, ameddig s amiről a­­kartak. Úgy fél óra múltán Zéta bocsánatot kért: — Ne haragudj, kicsi ha­ver, olykor valóban bedili­­zek... Nemcsak a mandula­operáció miatt volt az az e­­lőbbi hülyeség. Békepipa, ki­csi haver? „Kicsi haver“, Iván egé­szen meghatódott. Nem rö­­hejszakértő, nem pihentagyú, s nem a Röhögő Ember... Hanem „kicsi haver“. Mond­ták már mások is neki a ba­rátai közül, de az más volt, egészen más. Akkor kint vol­tak az életben, nem itt a nyomott levegőjű klinikán, ahol nagyon egyedül érzi m­agát az ember... Zétának adja a Szivi-majmot. Hiszen Zéta holnap nagyon egyedül marad ott a műtőszékben... Különben ostobaság. Kine­vetné miatta Zéta. Gyerekes ügy az egész. Különösen a Zéta számára, aki olyan dol­gokat is átélt már — nyil­ván, ha nem hazugság az e­­gész —, ami kevés fiúnak a­­datott meg... Sajnálta a Szi­­vi-majmot, igyekezett elfe­lejteni az előbbi adakozó kedv nagylelkű hangulatát. Mert ő akkor mivel fog nyu­govóra térni az elkövetkező éjszakákon. Ugyebár, hogy igaza volt nagyapjának: mi­előtt valamit tennél, számolj tízig, minthogy elhamarkod­jád azt, amit utólag ezer­szeresen megbánnál... — Haragszol, Iván? — Nem. Már nem harag­szom, de megijedtem. — Elkapott a bőgőroham­ Ronda voltam, ugye? — Nem. De én annyira megsajnáltalak... Még most is érzem. — Ó, ne hülyéskedj! ■— Komolyan mondom. — Aludjunk, jó? — Aludjunk... Iván a Szivi-majmot mu­tatta, jobb oldaláról átfor­gatta a baloldalára, mintha élőlény lett volna, aki meg­­gémberedik a folytonos egy­­oldalon való fekvéstől. Mo­­corgására felfigyelt Zéta: — Te mit csinálsz? Iván szörnyű zavarba jött Egyik este tanúja volt, hogy a szépmellű nővérke rászólt Zétára: „Hányszor mondja neked az ember, hogy éjsza­ka a kezünket kint tartjuk a takaró fölött?!“ — A... A majom... — Min­? — Mondom, a majom­... A majmomat átfordítottam a másik oldalára... — Hol? — A pizsamám felső zse­bében alszik. A majom. Szí­vinek hívják. Ő az én Szivi­­majmom... Zéta kiugrott ágyából, gyufát gyújtott, Iván arcába világított: ■— Az a majom, ami a kin­­csesládákban volt? Hát én azt hittem, hanta az egész. Muti! Iván szégyenkezve elővet­te. — Csontból van. Elefánt­­csontból faragták. Csak azért tartom... — Tényleg... Majom. Na­hát, hogy mik vannak... — Mindig vele alszom. Mintha élő lenne. Úgy ér­zem. Zéta óvatosan kezébe vet­te, újabb gyufát gyújtott, ismét megbámulta a maj­mot. Irigykedve tapogatta, nagyot nyelt s megkérdezte: — Mit adjak érte? — Semmit. Nem eladó! Rideg hang tört ki Iván­ból, féltékenyen utána ka­pott. — Add vissza! — Ne izgulj, na... Vissza­adom. Azt mondod, hogy te ezzel alszol? Irtó jó. És csak akkor tudsz elaludni, ha ve­led van... Miért? — Mert akkor nem va­gyok annyira egyedül. — Érdekes... Hagyd nálam ma éjszakára... — Hogyne. Add vissza a­­zonna­lt! — Jaj, de ronda irigy tudsz te lenni... És még az­zal akarsz átejteni, hogy el­ajándékoztál egy gyerekjá­tékkal teli ládát... — Nem hantáztam. — Itt a majmod... Légy ál­mos tőle. Jóéjszakát. — Jóéjszakát, reszkelődtek, n­ Sokáig gyertek egymás lélegzetvéte­lét. Zéta nem bírta a h­osz­­szantartó, sértődött hallga­tást: — Ilyen vadmarha va­gyok, mindenkit megsértek.. Elhiszem a históriát a kin­csesládákkal. Ha néha pa­raszt és durva vagyok, ne vedd a szívedre, kicsi ha­ver... Vencel miatt van az egész... Aludj jól, csókolta­­tom a Szivi-majmod, Szer­vusz. — Szervusz... Olyan hü­lyék vagyunk — Miért? — Már legalább harmad­szor köszönünk el egymás­tól ma éjszaka... — Az már igaz. — Te sem tudsz aludni, ugye? — Nem. Az a nyavalyás operáció... — Vettél szerenált? — Egy negyedkilónyit. De ma semmi nem használ... — Péntek van, szeren­csétlen nap.­­— Csak tizenkettőig. — Egy óra lehet még ad­dig. — Kibírjuk. Iván csaknem megfeled­kezett önmagáról, saját bá­natáról, s azon töprengett, hogyan tudna segíteni Zá­­tán. Összeráncolt homlokkal meredt a nehéz sötétbe, va­lósággal irigyelte, hogy van egy fiú itt a szomszédos a­­gyon, akinek több szenvedés és meg nem értés jutott ed­digi életében, mint neki.. Miért van az, hogy az em­ber egyszerre nagylelkű lesz és képes mindent meghozva azért, aki inkább sajnálatra méltó, aki inkább segítségre szorul. Miért?! Jobb keze az igazán al­mát alvó Szivi-majom után nyúlt. Megcsókolta elszorult szívvel az élettelen, ám mé­gis langyos testű, kincsek kincsénél drágább majmot, ci­ki szép álmokat hozott hetek óta... Az „ezeregyéjszaka“ első estéje mi sem volt ehhez a gesztusához képest. Orrában csípős ízt érzett, nyála meg­vastagodott, alig tudott nyal­ni. Barátságának és szerető­jének első és legdrágább bi­zonyítékát Zétának adja. Zéta először nem értette. Kinyúlt abba az irányba, a­­hol az Iván feléje nyújtott kezét sejtette: — Mit akarsz? — Fogjad. A majom... — Koszi. Fanti, milyen gyerekek vagyunk.. Te­ is udvarolsz m­ár, én pediglen... S akkor itt­ hülyéskedünk a majommal. Csak az éjszaká­ra, kicsi haver... — Örökre. — Csak ma éjszakára. Ál­modjak én is valami szépet. — Mondom: örökre! — Jó, jó, éjszaka minden ember vallásos és nagylelkű — Örökre!! Csak ezt hajtogatta Iván ' egyre 'emeltebb hangon, ho­mályos és mégis megható in­gerültséggel. — De miért örökre? — Mert nekem... Mert ne­kem úgyis szebb most az ál­mom... — Ha nem lennél fiú, megcsókolnálak. Ijedten tiltakozottCsók nélkül is elhitte, hogy van valaki a világon, aki igazán szereti. Kezét fáradtan végighúzta a hűvös mozaik-parketten. Megszokásból ismét becsúsz­tatta a párna alá. Meglehet, hogy a jobb keze mostanság nem dolgozott sokat... Mégis, mégis megérdemli a pihe­nést. SZABÓ ZOLTÁN il­yen — regényrészlet — /\ siménfalví fnUVtt'CcUsL ftdf a művelődési tevékenység pontos szeizmogrammja. Miről vall? Elsősorban a tudományos ismereteket terjesztő előadásokról, a könyvismertetőkről, a szí­ni bemutatókról, nem beszélve az előadásokat meg­előző, sokszor éjszakába nyúló próbákról. Mindez a helybeliek munkáját, kultúra-szeretetét dicséri. Igenám, ez majd mindenik otthon naplójában föl­lelhető, mondhatná akárki. Mi a Nyikó-menti falu kultúrérdekessége? Többek között a bábosok köre. Ennek az alakulatnak tízéves múltja van, és sike­reit számos „trófea“ bizonyítja. Tevékenysége nem laposodott el, nem vált lélektelenné az idők folya­mán. Mivel is magyarázhatnánk különben a közön­ség — amely a gyerekrepertoár ellenére is sok fel­nőttet számlál — nem csappanó érdeklődését, a­­mellyel a bemutatókat kíséri? A műkedvelő bábo­sok csoportját tizenöt fiatal alkotja. Nagy fába vág­ták a fejszéjüket, mert a színjátszó egyéni adottsá­gai mellett még a bábmozgatás, a mozgás és beszéd összehangolásának bonyolult technikáját is el kel­lett sajátítaniok Vállalták , és az eredmény őket igazolta.. A műkedvelő csoportok erejét, műsoruk tartal­masságát bizonyítja az a tény is, hogy önálló, egész estét betöltő előadásokat szerveznek, a bál teljes mellőzésével. Sok helyen a kultúr­műsor amolyan gyámpillér szerepét tölti be: ha van, mondjuk színda­rab, akkor bál is van. Ha nincs... összeomlik a szombat esti szórako­zás terve, bármennyire táncos­ ked­vű is a fiatalság. Nos, a siménfal­­viak szakítottak ezzel a csöppet sem egészséges szórvány­szokással. Nem a bálért „ütnek össze“ sebté­ben egy előadást, ellenkezőleg, az alapos munka, a részletekbe menő pontosság méltán toborozza a kö­zönséget esténként a művelődési otthonba. Mindez jótékonyan hat ki a falu szellemi-kulturális életére, és ugyanakkor a bevételt sem csök­kenti . A falu másik erőssége a nyolc­van tagot számláló kórus. Neveze­tesség ez is, mert ritkaság­számba megy a Nyikó, de még a Gagy környékén is az olyan vegyeskar, amely a két legutóbbi országos kultúrversenyről dicsérettel tért meg. Még hosszú ideig sorolhatnánk a sűrűn teleírt naplóból. Őszinte nap­ló ez. Soraiból egy falu egészséges, napjaink ritmusát példázó kultúr­áiért olvasható. OLÁH ISTVÁN Később meghalt Zeusztól vette az ötletet. Csupán az ötletet, mert a kivite­lezést az említett istennél primitívnek találta. „Hattyú meg felhő“, legyintett lenézően. „Komolytalan“. Kezdetben ment minden, akár a karikacsapás. Kevés he­lyen elfértek jellemei, és karbantartásuk is könnyűnek bizo­nyult. Jellemtárát ugyanis kisszámú jellemruhával alapította meg. Volt: „Másokkal­ törődő­ jóember“-féle jellemruhája, „Meg­bízható alantas“, Tisztamúltú állampolgár“, „Szerető, de igényes férj“, „Jópofa haver“ jelmeze­knek hosszú során hihetetlenül megnőtt jelmeztára. Volt már A, B, C aljellemtár, a, b, c al-aljellemtár, millió rekesszel. Csak ő tudott már kiigazodni benne, komplikált számítási rend­szer segítségével. Egy gyenge pillanatában mindent elmagyarázott a felesé­gének. Később már bánta, pedig az asszony semmit se értett az egészből.­­ „Egyszerű, nem? Az első számot szorozd be a hárommal, megkapod a másodikat, ezt oszd el 1,75-el. A harmadikból vonjál gyököt, és megvan a negyedik is.“ Regeitől estig vetkőzött meg öltözött. Később meghalt. Nem tudták, miben temessék el. Senki sem emlékezett már, milyen volt eredetileg. FERENCZ ZSUZSANNA NAUTILUS - Némó kapitány nélkül... Sok gyerek és felnőtt olvasó szívét megnyerte Jules Verne közismert regénye. Most nem a megálmodott, előre elképzelt ten­geralattjáró viszontagságairól mesélek. A székelyudvarhelyi Dr. Petru Groza Líceum tánczenekara ne­vezte Nautilusnak magát. Tagjai jórészt kilencedikes diákok: gi­tárosok, dobosok, szólóénekesek. A kezdeményezés a SIMÓ JÓ­ZSEFÉ. Maga is kilencedikes. Saját szerzeményéről a város ze­netanárai csak elismeréssel nyi­latkoznak. Fiatal társai — Ven­­czel Kám­án, Bírta László s a többiek,­­ ugyancsak érzékkel kezelik a hangszert. Ahányszor felléptek, mindig tömegsikert a­rattak. Csakhogy szereplésre rit­kán kerül sor ... Ez az együttes panasza. Saj­nos, azonban a bizonyos fokú mellőzésben más tényezők is közrejátszanak. A Nautilus tag­jai olykor megfeledkeznek arról, hogy diákok A pénzszerzés esz­közévé teszik elismert tehetségü­ket. Nincs ez így rendjén. Sze­­retnők, ha Ilie Ilinca, Demeter Irén kiváló szólóénekesekké nő­nék ki magukat, szeretnők, ha a Nautilus együttes tehetségéhez mérten szakmai-erkölcsi támoga­tásra találna az útkeresés bonyo­dalmai közt. Hát jöjjön akkor a Nautilus elveszett Nemo kapitánya. BALÁZS ANDRÁS A Nautilus „legénysége” MŰVEK VONZÁSA — Megkésett sorok Süni Pál könyvének margójára Nemrégiben impozáns tanul­mánykötet jelent meg a könyves­boltok pultjain: Sőni Pál könyve.* Szép esszék, gondosan megírt ta­nulmányok váltakoznak benne. S ha az olvasó kezébe veszi, a két világháború közti romániai ma­gyar irodalom, valamint a félszá­­badulás utáni próza és költészet legfontosabb erővonalaival ismer­kedik meg, a Korunk-csoport pró­zaíróitól és mártír költőitől a He­likon köré tömörült, epikus nem­zedékig és a „menekülő“ vagy lá­zadó költőkig, a két világháború * Művek vonzása, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1968. között indult, de a mába hazaér­kezett idősebb alkotóktól a néhány évvel ezelőtt jelentkezett fiatalo­kig, Tompa Lászlótól Fábián Sán­dorig és Kuncz Aladártól Szabó Zoltánig. Sőni Pál, aki a romániai magyar iodalom előadója a kolozsvári e­­gyetemen, nemcsak arra mutat példát, hogyan kell összefoglalni ,vagy elmélyülten elemezni, hanem arra is: hogyan lehet és kell von­zóan, érdekesen írni. Úgy mutat­ja be a műveket, amelyek őt, az irodalomtörténészt és kritikust vonzották, hogy írásai elolvasása után ezek a művek vonzani fog­ják az olvasót is. Sőni Pál kötetét épp ezért nem­csak búvárkodó irodalomtörténé­szek olvassák szívesen, hanem minden irodalom iránt érdeklődő ember. A kötet eddigi méltatói már el­ső pillantásra felfedezték az esszé­ken és tanulmányokon a szépírói­ ihletettséget. Lőni úgy mutatja be az alkotót, vagy a művet, hogy érzelmileg telített szövege minden impressziót, asszociációt is rögzít. A szépíró eszközeit használó kri­tikus szólal meg például Kuncz Aladárról írott szép tanulmányá­ban, amelyben szemléletes képet nyújt a Fekete kolostor szerző­jének alkotó módszeréről. „A faza­­kasok módszerével dolgozik — ír­ja róla —, csak forgatja a koron­got, és így formálja ki anyagát... Az éppen előkerülő alakokat meg­érinti vésőjével, elmélyít arcukon egy-egy vonást, hogy aztán a kö­vetkezőre térjen. Ily módon szá­mos név sima felület vagy identi­­fikálatlan pont marad csupán az összképben, mások alakja élesen kirajzolódik, de az egész, a tömeg­jelenetet ábrázoló domborművek sűrítettségét idézi.“ A tíz év irodalomtörténészi és kritikusi termését magába foglaló kötetből hosszasan sorolhatnék még a lényeget pontosan feltáró megállapításokat, vagy a nagysze­rű hasonlatokkal érzékeltetett fel­ismeréseket. De talán jobb, ha az olvasó ve­szi kezébe a könyvet, s ő választ­ja ki magának nemcsak a legszebb részeket, hanem azokat az irodalmi alkotásokat is, amelyeknek a ta­nulmányok elolvasása után a „vonzásába“ került. KICSI ANTAL Czegő Zoltán: ALOM Szobrot álmodom. Gránit­ arcával a nap felé forduljon mindig. Fonódjanak karcsú testére az eső ezüstös szálai, mielőtt földet érnek. Megtartsa a déli nap melegét akkor is, mikor az ördögszekéren föléje hurcolt vihar már kiteregette rongyos lepedőit. Szobrot álmodom. Egyik tenyerén humuszt tartson a lányszemű égre, s ha körötte füvek, virágok ünnepi táncot járnak, — egy titok őrködni fog mindig, hogy benne a vésőm sohase önmagát lássa. Álmom ne legyen sohase más, mint emberlényem tiszta villanása. APÁM Épített kredencet, ágyat — én úgy hiszem ma is: ő bútorozta be az egész világot. Frézert, karcsú léceket nevelt, és meghalt, mielőtt megtudhatta volna, harmadik fia milyen álmot látott. Gh. Pitus: NÉZEM A Kötelesség hegyéről némán és megdöbbenve nézem az emberiség örök egy irányú hullámzását, népemet, amint hallgatag szánt a tízezer dombon, alig látszódva ki a ködből, a görnyedt halandókat mesterségükkel a hátukon, a szülőket, akik nem remélt termést csikartak ki a földből s kezdik újra elölről, mert ők azok, akik nem alkusznak soha. Fordította: MIKLÓS LÁSZLÓ GY. SZABÓ BÉLA metszete Vajda Ferenc-EGYSZERŰ KERES Fák, Kik legyőztétek a kopárságot, S a magassághoz szegődtetek, Utak, Ti leghűségesebb kísérőink, Kezek, Ti történelem formálói, Ti álljatok elém, Ha netán valaha elhagynám magam, S csak úgy a porba szórnám perceim: Madd igazodjam hozzátok Délceg tartással, így karoljak az arra járókba S szorítsam meg Betonoszlopokénál erősebb, Világ­fenntartó, gyöngéd ujjaikat. 3*

Next