Hargita, 1968. június (1. évfolyam, 85-110. szám)
1968-06-01 / 85. szám
HARGITA BENE JÓZSEF KIÁLLÍTÁSA Csíkszeredában nemrégiben zárult a Hargita megyei képzőművészek tárlata, és május 25-én pedig megnyílt Bene József kolozsvári festőművész kiállítása. A kiállítást napokkal megelőzte a híre és igen jól szerkesztett, ötletes plakátja. A megnyitó igen nagyszámú közönsége s az ez alkalommal elhangzott véleménycsere pedig ismételten bizonyítja a város lakóinak a képzőművészet iránti nagyfokú érdeklődését. Bene József érdemes művész, a kolozsvári Ion Andreescu képzőművészeti főiskola tanára, 19 éve bocsát szárnyra ifjú képzőművészeket az ország minden tájára. A Csíkszeredában megnyílt kiállítás anyaga válogatás az utóbbi évek munkáiból, s egyúttal a művész sokoldalúságát is bizonyító számadás. Bene József festményeinek forrása a tárgyi valóság, témái mind közvetlen élményből fakadnak, megfesti mindazt, amit lát és átél. Ehhez társulnak olyan adottságok, mint a képzelőerő és a magas technikai készség. A múzeum kiállító helyiségének nagytermében elhelyezett olajfestmények különböző időszakból származó alkotások, élményanyaguk és formai megoldásuk is különböző. Van itt síkábrázolást előtérbe helyező csendélet, színeiben és mozgásában is játékos körhinta, a vonaljátékot előtérbe helyező biciklista leány, a klasszikus kompozíciójú, de népi motívumokat megjelenítő „Olvasó leány“; végül itt a „Lovak és emberek“ című festmény, amely a csíki festékes szőnyegre emlékeztet, alapélménye abból fakad, melyen a figurák feszes egymásmelletisége az élő egymásmelletiségre utal: ezt körülzárja a táj kopottzöld-barna együttese: a festékes szőnyeg alapszínei. A „Zsákmány“ törmörségével, egyszerű megjelenítésével remek alkotás, nagy élmény pár ecsetvonássá való tolmácsolása, A „Csend“, s a „Hazav. felé“ tömör, dekoratív színfoltú festmények. A kevés rajz is a mester lenyűgöző rajztechnikájáról tanúskodik. Az akvarellek a művészetbeni megifjódást mutatják, például a csodálatosan megkomponált „koratavasz“, amelyben a táj és a tehenek egységes megjelenítése figyelemreméltó. Legjobb akvarelljei közül is kiemelkedik az akt-sorozat. Az áttetszően érzékeny, finom, görög szobrokhoz hasonló testek a tisztaság és nemesség érzetét keltik. A női figurák finom mozgása és az akvarell könnyedsége itt méltó módon egyesül szemet gyönyörködtető képpé. gaal andras NŐVÉREK CSENDÉLET iután ismét magukra maradtak az elsötétített szobában, sokáig hallgattak sértődötten, mintha isten tudja mit követtek volna el egymás ellen. Iván hátat fordított a Zéta ágyának. Ő jót akart, emez pedig rátámadt. Valóban dilis lenne ez a fiú? Hiszen mostanáig jól megvoltak egymással, mindkettő hálás volt a másiknak. Ugyanis csak ők ketten birtokolták a nyolc ágyas kórtermet, s éjszakánként addig beszélgettek, s arról, ameddig s amiről akartak. Úgy fél óra múltán Zéta bocsánatot kért: — Ne haragudj, kicsi haver, olykor valóban bedilizek... Nemcsak a mandulaoperáció miatt volt az az előbbi hülyeség. Békepipa, kicsi haver? „Kicsi haver“, Iván egészen meghatódott. Nem röhejszakértő, nem pihentagyú, s nem a Röhögő Ember... Hanem „kicsi haver“. Mondták már mások is neki a barátai közül, de az más volt, egészen más. Akkor kint voltak az életben, nem itt a nyomott levegőjű klinikán, ahol nagyon egyedül érzi magát az ember... Zétának adja a Szivi-majmot. Hiszen Zéta holnap nagyon egyedül marad ott a műtőszékben... Különben ostobaság. Kinevetné miatta Zéta. Gyerekes ügy az egész. Különösen a Zéta számára, aki olyan dolgokat is átélt már — nyilván, ha nem hazugság az egész —, ami kevés fiúnak adatott meg... Sajnálta a Szivi-majmot, igyekezett elfelejteni az előbbi adakozó kedv nagylelkű hangulatát. Mert ő akkor mivel fog nyugovóra térni az elkövetkező éjszakákon. Ugyebár, hogy igaza volt nagyapjának: mielőtt valamit tennél, számolj tízig, minthogy elhamarkodjád azt, amit utólag ezerszeresen megbánnál... — Haragszol, Iván? — Nem. Már nem haragszom, de megijedtem. — Elkapott a bőgőroham Ronda voltam, ugye? — Nem. De én annyira megsajnáltalak... Még most is érzem. — Ó, ne hülyéskedj! ■— Komolyan mondom. — Aludjunk, jó? — Aludjunk... Iván a Szivi-majmot mutatta, jobb oldaláról átforgatta a baloldalára, mintha élőlény lett volna, aki meggémberedik a folytonos egyoldalon való fekvéstől. Mocorgására felfigyelt Zéta: — Te mit csinálsz? Iván szörnyű zavarba jött Egyik este tanúja volt, hogy a szépmellű nővérke rászólt Zétára: „Hányszor mondja neked az ember, hogy éjszaka a kezünket kint tartjuk a takaró fölött?!“ — A... A majom... — Min? — Mondom, a majom... A majmomat átfordítottam a másik oldalára... — Hol? — A pizsamám felső zsebében alszik. A majom. Szívinek hívják. Ő az én Szivimajmom... Zéta kiugrott ágyából, gyufát gyújtott, Iván arcába világított: ■— Az a majom, ami a kincsesládákban volt? Hát én azt hittem, hanta az egész. Muti! Iván szégyenkezve elővette. — Csontból van. Elefántcsontból faragták. Csak azért tartom... — Tényleg... Majom. Nahát, hogy mik vannak... — Mindig vele alszom. Mintha élő lenne. Úgy érzem. Zéta óvatosan kezébe vette, újabb gyufát gyújtott, ismét megbámulta a majmot. Irigykedve tapogatta, nagyot nyelt s megkérdezte: — Mit adjak érte? — Semmit. Nem eladó! Rideg hang tört ki Ivánból, féltékenyen utána kapott. — Add vissza! — Ne izgulj, na... Visszaadom. Azt mondod, hogy te ezzel alszol? Irtó jó. És csak akkor tudsz elaludni, ha veled van... Miért? — Mert akkor nem vagyok annyira egyedül. — Érdekes... Hagyd nálam ma éjszakára... — Hogyne. Add vissza azonnalt! — Jaj, de ronda irigy tudsz te lenni... És még azzal akarsz átejteni, hogy elajándékoztál egy gyerekjátékkal teli ládát... — Nem hantáztam. — Itt a majmod... Légy álmos tőle. Jóéjszakát. — Jóéjszakát, reszkelődtek, n Sokáig gyertek egymás lélegzetvételét. Zéta nem bírta a hoszszantartó, sértődött hallgatást: — Ilyen vadmarha vagyok, mindenkit megsértek.. Elhiszem a históriát a kincsesládákkal. Ha néha paraszt és durva vagyok, ne vedd a szívedre, kicsi haver... Vencel miatt van az egész... Aludj jól, csókoltatom a Szivi-majmod, Szervusz. — Szervusz... Olyan hülyék vagyunk — Miért? — Már legalább harmadszor köszönünk el egymástól ma éjszaka... — Az már igaz. — Te sem tudsz aludni, ugye? — Nem. Az a nyavalyás operáció... — Vettél szerenált? — Egy negyedkilónyit. De ma semmi nem használ... — Péntek van, szerencsétlen nap.— Csak tizenkettőig. — Egy óra lehet még addig. — Kibírjuk. Iván csaknem megfeledkezett önmagáról, saját bánatáról, s azon töprengett, hogyan tudna segíteni Zátán. Összeráncolt homlokkal meredt a nehéz sötétbe, valósággal irigyelte, hogy van egy fiú itt a szomszédos agyon, akinek több szenvedés és meg nem értés jutott eddigi életében, mint neki.. Miért van az, hogy az ember egyszerre nagylelkű lesz és képes mindent meghozva azért, aki inkább sajnálatra méltó, aki inkább segítségre szorul. Miért?! Jobb keze az igazán almát alvó Szivi-majom után nyúlt. Megcsókolta elszorult szívvel az élettelen, ám mégis langyos testű, kincsek kincsénél drágább majmot, ciki szép álmokat hozott hetek óta... Az „ezeregyéjszaka“ első estéje mi sem volt ehhez a gesztusához képest. Orrában csípős ízt érzett, nyála megvastagodott, alig tudott nyalni. Barátságának és szeretőjének első és legdrágább bizonyítékát Zétának adja. Zéta először nem értette. Kinyúlt abba az irányba, ahol az Iván feléje nyújtott kezét sejtette: — Mit akarsz? — Fogjad. A majom... — Koszi. Fanti, milyen gyerekek vagyunk.. Te is udvarolsz már, én pediglen... S akkor itt hülyéskedünk a majommal. Csak az éjszakára, kicsi haver... — Örökre. — Csak ma éjszakára. Álmodjak én is valami szépet. — Mondom: örökre! — Jó, jó, éjszaka minden ember vallásos és nagylelkű — Örökre!! Csak ezt hajtogatta Iván ' egyre 'emeltebb hangon, homályos és mégis megható ingerültséggel. — De miért örökre? — Mert nekem... Mert nekem úgyis szebb most az álmom... — Ha nem lennél fiú, megcsókolnálak. Ijedten tiltakozottCsók nélkül is elhitte, hogy van valaki a világon, aki igazán szereti. Kezét fáradtan végighúzta a hűvös mozaik-parketten. Megszokásból ismét becsúsztatta a párna alá. Meglehet, hogy a jobb keze mostanság nem dolgozott sokat... Mégis, mégis megérdemli a pihenést. SZABÓ ZOLTÁN ilyen — regényrészlet — /\ siménfalví fnUVtt'CcUsL ftdf a művelődési tevékenység pontos szeizmogrammja. Miről vall? Elsősorban a tudományos ismereteket terjesztő előadásokról, a könyvismertetőkről, a színi bemutatókról, nem beszélve az előadásokat megelőző, sokszor éjszakába nyúló próbákról. Mindez a helybeliek munkáját, kultúra-szeretetét dicséri. Igenám, ez majd mindenik otthon naplójában föllelhető, mondhatná akárki. Mi a Nyikó-menti falu kultúrérdekessége? Többek között a bábosok köre. Ennek az alakulatnak tízéves múltja van, és sikereit számos „trófea“ bizonyítja. Tevékenysége nem laposodott el, nem vált lélektelenné az idők folyamán. Mivel is magyarázhatnánk különben a közönség — amely a gyerekrepertoár ellenére is sok felnőttet számlál — nem csappanó érdeklődését, amellyel a bemutatókat kíséri? A műkedvelő bábosok csoportját tizenöt fiatal alkotja. Nagy fába vágták a fejszéjüket, mert a színjátszó egyéni adottságai mellett még a bábmozgatás, a mozgás és beszéd összehangolásának bonyolult technikáját is el kellett sajátítaniok Vállalták , és az eredmény őket igazolta.. A műkedvelő csoportok erejét, műsoruk tartalmasságát bizonyítja az a tény is, hogy önálló, egész estét betöltő előadásokat szerveznek, a bál teljes mellőzésével. Sok helyen a kultúrműsor amolyan gyámpillér szerepét tölti be: ha van, mondjuk színdarab, akkor bál is van. Ha nincs... összeomlik a szombat esti szórakozás terve, bármennyire táncos kedvű is a fiatalság. Nos, a siménfalviak szakítottak ezzel a csöppet sem egészséges szórványszokással. Nem a bálért „ütnek össze“ sebtében egy előadást, ellenkezőleg, az alapos munka, a részletekbe menő pontosság méltán toborozza a közönséget esténként a művelődési otthonba. Mindez jótékonyan hat ki a falu szellemi-kulturális életére, és ugyanakkor a bevételt sem csökkenti . A falu másik erőssége a nyolcvan tagot számláló kórus. Nevezetesség ez is, mert ritkaságszámba megy a Nyikó, de még a Gagy környékén is az olyan vegyeskar, amely a két legutóbbi országos kultúrversenyről dicsérettel tért meg. Még hosszú ideig sorolhatnánk a sűrűn teleírt naplóból. Őszinte napló ez. Soraiból egy falu egészséges, napjaink ritmusát példázó kultúráiért olvasható. OLÁH ISTVÁN Később meghalt Zeusztól vette az ötletet. Csupán az ötletet, mert a kivitelezést az említett istennél primitívnek találta. „Hattyú meg felhő“, legyintett lenézően. „Komolytalan“. Kezdetben ment minden, akár a karikacsapás. Kevés helyen elfértek jellemei, és karbantartásuk is könnyűnek bizonyult. Jellemtárát ugyanis kisszámú jellemruhával alapította meg. Volt: „Másokkal törődő jóember“-féle jellemruhája, „Megbízható alantas“, Tisztamúltú állampolgár“, „Szerető, de igényes férj“, „Jópofa haver“ jelmezeknek hosszú során hihetetlenül megnőtt jelmeztára. Volt már A, B, C aljellemtár, a, b, c al-aljellemtár, millió rekesszel. Csak ő tudott már kiigazodni benne, komplikált számítási rendszer segítségével. Egy gyenge pillanatában mindent elmagyarázott a feleségének. Később már bánta, pedig az asszony semmit se értett az egészből. „Egyszerű, nem? Az első számot szorozd be a hárommal, megkapod a másodikat, ezt oszd el 1,75-el. A harmadikból vonjál gyököt, és megvan a negyedik is.“ Regeitől estig vetkőzött meg öltözött. Később meghalt. Nem tudták, miben temessék el. Senki sem emlékezett már, milyen volt eredetileg. FERENCZ ZSUZSANNA NAUTILUS - Némó kapitány nélkül... Sok gyerek és felnőtt olvasó szívét megnyerte Jules Verne közismert regénye. Most nem a megálmodott, előre elképzelt tengeralattjáró viszontagságairól mesélek. A székelyudvarhelyi Dr. Petru Groza Líceum tánczenekara nevezte Nautilusnak magát. Tagjai jórészt kilencedikes diákok: gitárosok, dobosok, szólóénekesek. A kezdeményezés a SIMÓ JÓZSEFÉ. Maga is kilencedikes. Saját szerzeményéről a város zenetanárai csak elismeréssel nyilatkoznak. Fiatal társai — Venczel Kámán, Bírta László s a többiek, ugyancsak érzékkel kezelik a hangszert. Ahányszor felléptek, mindig tömegsikert arattak. Csakhogy szereplésre ritkán kerül sor ... Ez az együttes panasza. Sajnos, azonban a bizonyos fokú mellőzésben más tényezők is közrejátszanak. A Nautilus tagjai olykor megfeledkeznek arról, hogy diákok A pénzszerzés eszközévé teszik elismert tehetségüket. Nincs ez így rendjén. Szeretnők, ha Ilie Ilinca, Demeter Irén kiváló szólóénekesekké nőnék ki magukat, szeretnők, ha a Nautilus együttes tehetségéhez mérten szakmai-erkölcsi támogatásra találna az útkeresés bonyodalmai közt. Hát jöjjön akkor a Nautilus elveszett Nemo kapitánya. BALÁZS ANDRÁS A Nautilus „legénysége” MŰVEK VONZÁSA — Megkésett sorok Süni Pál könyvének margójára Nemrégiben impozáns tanulmánykötet jelent meg a könyvesboltok pultjain: Sőni Pál könyve.* Szép esszék, gondosan megírt tanulmányok váltakoznak benne. S ha az olvasó kezébe veszi, a két világháború közti romániai magyar irodalom, valamint a félszábadulás utáni próza és költészet legfontosabb erővonalaival ismerkedik meg, a Korunk-csoport prózaíróitól és mártír költőitől a Helikon köré tömörült, epikus nemzedékig és a „menekülő“ vagy lázadó költőkig, a két világháború * Művek vonzása, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1968. között indult, de a mába hazaérkezett idősebb alkotóktól a néhány évvel ezelőtt jelentkezett fiatalokig, Tompa Lászlótól Fábián Sándorig és Kuncz Aladártól Szabó Zoltánig. Sőni Pál, aki a romániai magyar iodalom előadója a kolozsvári egyetemen, nemcsak arra mutat példát, hogyan kell összefoglalni ,vagy elmélyülten elemezni, hanem arra is: hogyan lehet és kell vonzóan, érdekesen írni. Úgy mutatja be a műveket, amelyek őt, az irodalomtörténészt és kritikust vonzották, hogy írásai elolvasása után ezek a művek vonzani fogják az olvasót is. Sőni Pál kötetét épp ezért nemcsak búvárkodó irodalomtörténészek olvassák szívesen, hanem minden irodalom iránt érdeklődő ember. A kötet eddigi méltatói már első pillantásra felfedezték az esszéken és tanulmányokon a szépírói ihletettséget. Lőni úgy mutatja be az alkotót, vagy a művet, hogy érzelmileg telített szövege minden impressziót, asszociációt is rögzít. A szépíró eszközeit használó kritikus szólal meg például Kuncz Aladárról írott szép tanulmányában, amelyben szemléletes képet nyújt a Fekete kolostor szerzőjének alkotó módszeréről. „A fazakasok módszerével dolgozik — írja róla —, csak forgatja a korongot, és így formálja ki anyagát... Az éppen előkerülő alakokat megérinti vésőjével, elmélyít arcukon egy-egy vonást, hogy aztán a következőre térjen. Ily módon számos név sima felület vagy identifikálatlan pont marad csupán az összképben, mások alakja élesen kirajzolódik, de az egész, a tömegjelenetet ábrázoló domborművek sűrítettségét idézi.“ A tíz év irodalomtörténészi és kritikusi termését magába foglaló kötetből hosszasan sorolhatnék még a lényeget pontosan feltáró megállapításokat, vagy a nagyszerű hasonlatokkal érzékeltetett felismeréseket. De talán jobb, ha az olvasó veszi kezébe a könyvet, s ő választja ki magának nemcsak a legszebb részeket, hanem azokat az irodalmi alkotásokat is, amelyeknek a tanulmányok elolvasása után a „vonzásába“ került. KICSI ANTAL Czegő Zoltán: ALOM Szobrot álmodom. Gránit arcával a nap felé forduljon mindig. Fonódjanak karcsú testére az eső ezüstös szálai, mielőtt földet érnek. Megtartsa a déli nap melegét akkor is, mikor az ördögszekéren föléje hurcolt vihar már kiteregette rongyos lepedőit. Szobrot álmodom. Egyik tenyerén humuszt tartson a lányszemű égre, s ha körötte füvek, virágok ünnepi táncot járnak, — egy titok őrködni fog mindig, hogy benne a vésőm sohase önmagát lássa. Álmom ne legyen sohase más, mint emberlényem tiszta villanása. APÁM Épített kredencet, ágyat — én úgy hiszem ma is: ő bútorozta be az egész világot. Frézert, karcsú léceket nevelt, és meghalt, mielőtt megtudhatta volna, harmadik fia milyen álmot látott. Gh. Pitus: NÉZEM A Kötelesség hegyéről némán és megdöbbenve nézem az emberiség örök egy irányú hullámzását, népemet, amint hallgatag szánt a tízezer dombon, alig látszódva ki a ködből, a görnyedt halandókat mesterségükkel a hátukon, a szülőket, akik nem remélt termést csikartak ki a földből s kezdik újra elölről, mert ők azok, akik nem alkusznak soha. Fordította: MIKLÓS LÁSZLÓ GY. SZABÓ BÉLA metszete Vajda Ferenc-EGYSZERŰ KERES Fák, Kik legyőztétek a kopárságot, S a magassághoz szegődtetek, Utak, Ti leghűségesebb kísérőink, Kezek, Ti történelem formálói, Ti álljatok elém, Ha netán valaha elhagynám magam, S csak úgy a porba szórnám perceim: Madd igazodjam hozzátok Délceg tartással, így karoljak az arra járókba S szorítsam meg Betonoszlopokénál erősebb, Világfenntartó, gyöngéd ujjaikat. 3*